S mégis mozog az úthenger

A nagy egyesített tárgyelmélet Palkovics államtitkár úr által interpretálva korántsem új. Május óta azért persze lefolyhatott volna némi agyvíz. Helyet teremtve azoknak a szárazulatoknak, ahol megvethette volna a lábát az ésszerűség. No meg a tervezettség. Vagy ezek hiányában a szervezett és tervezett ellenoldali felszólalás.

A jelek szerint egyik sem nagyon történt meg. Az Emmi, pontosabban a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről sem sok tervezés történhetett az ügyben. Így eshetett valószínűleg meg, hogy az új természettudományos tárgykoncepcióhoz leginkább a koncepció adott. A HVG szerint legalább is nem áll még tankönyv sem rendelkezésre a tanításához. Ahogy a tudósításukból kiderül, a tanárok felkészítése sem igazán áll a helyzet magaslatán. Holott, ha egy szakiskolában, bármelyik szinten, a szakmai tárgyakra helyezik a fő hangsúlyt, akkor előfordulhat, hogy olyan felkészült tanár kell a maradék ismeretanyag megkedveltetésére, aki képes is erre. Nem csak a nyakába lőcsölik, mint egyszeri német nyelvtanárnak az orosz nyelv oktatását annak idején. Erről a tanárfelkészítésről májusban sem szóltak a hírek, és a jelek szerint azóta is maradt az egész, ahol volt. Pedig, ha esetleg sikerülne igazolni, hogy az összevont tárgyoktatás a záloga a szakképzés színvonal emelésének, akkor talán el is lehetne játszani egy ésszerű koncepció gondolatával.

De erről aligha van szó. Egyrészt azért mert a léc olyan alacsonyan van, hogy azt átlépni nem lenne nagy kihívás. Másrészt azért sem, mert a hatástanulmányok készítése olyan formalista csökevény, amelyet a mai magyar kormányzat csak a legnagyobb megvetéssel képes kezelni. Legyen szó bármiről. Akkor meg miért pont a szakképzésben gondolnánk azt, hogy másként fog működni a rendszer. Így nyugodtan fel lehetett volna készülni a nagy tárgyegyesítés bevezetésére. Függetlenül attól, hogy annak meg vannak-e a tárgyi és személyi feltételei. Az, hogy közben esetleg átverik a diákokat, illetve a szülőket? Hát ez van. Ebben sincs sok újdonság.

Ahogy abban sem, hogy valójában nyugodtan megteheti a kormányzat, mert érdemi ellenállásra aligha kellett számítania. Nem is volt május óta. Annyira nem, hogy a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet puszta létéről is sokan talán csak most, a HVG írásából szereznek tudomást. A nagy pedagógus-szakszervezetek közül Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke pedig hiába magyarázza most, augusztusban, hogy szeptemberben már kellenének a tankönyvek, meg elbocsátásoktól tart, meg még a homlokát is ráncolja talán. Gallónénak ott volt az ötlet felmerülésétől számított, máig tartó időszak arra, hogy ráncolja a homlokát, és felszólaljon. Netán megmozdítsa a szakszervezeti mozgalmat. Amelynek biztosan nagy a tehetetlensége, ha a múlt év vége felé bejelentett szemöldökösszevonási akcióra gondolunk. 2015 novemberét követően a januárra kilátásba helyezett sztrájkból tulajdonképpen márciusig sem sok lett. Azt, hogy most egy éves halasztást kért, az nagy ívben le se bajszintja a hatalom. Okkal. Ha másért nem, akkor azért, mert Gallóné kipróbáltan nem sokat fog tenni a hatalom ellenében. Ahogy eddig is jobbára a látszatellenzés szóvirág-hímzőnője volt. Ha egyáltalán megmozdítja a szakszervezetet, abból október előtt semmi nem lesz. S akkor is talán csak azért, mert a másik tanári erőcentrum is akkorra gondolt bármit is tenni.

Mert emlékezhetünk rá, hogy Pilz Olivér, a különben harmatosan gyenge interjújában októberre ígérte a nyáron aktivált aktivisták mélyvízi úszógyakorlatát. Ami nagyjából azt jelenti, hogy a jelek szerint a nem-szakszervezeti pedagógus-mozgalmárok sem nagyon törték magukat a szakképzési problematikák gordiuszi csomójának átvágásában. Még akkor sem, ha tudom: a zsibbadásig ismételgetett 12 pontból a második elutasít minden változtatást. Követelve, hogy a kormány függessze fel a változtatásokat. S azt sugallva ezzel, hogy a tervezett változtatásokat leszámítva, különben, minden szép, minden jó, és mindennel meg vannak elégedve. Mely utóbbi pont legalább felmenti a CKP-t, hogy a különben sem széles körben publikált munkásságában túl nagy teret szenteljen a témának. Bár, még az is lehet, hogy szentelt. Az, hogy a szülők nagy részének fogalma sincs a gondosan kidolgozott, a tüntetéseket egy pozitív értéknorma mellé szólító alternatív oktatáspolitikáról, az nyilván a szülők hibája.

Ahogy nyilván az is, hogy nem csatlakozhattak százezrével a pedagógusmozgalom vezetői által, a szakképzés valós megreformálásáért, illetve lassan a megmentéséért, hirdetett, a tanárok legalább nyolcvan százalékát utcára hívó tömegtüntetéshez. Még a tanévkezdés előtt. Mert októberben legfeljebb a már megtörtént változások nyugtázására lehet készülni. Demokrácia-flepnit adva vele a hatalomnak. Amely hatalom tulajdonképpen hálatelten pillanthat a szakszervezeti és civil vezetőkre. Októberben már eső után köpönyegként tüntetnek, de igazolják: van itt kérem demokrácia dögivel. Elvégre lehet tüntetni, ha értelme nincs is már. Meg szakszervezet is van. Véleményt is mondhat. Hasonló hatásfokkal. Úgyhogy, minden a legnagyobb rendben van. Nincs itt semmi látnivaló.

Andrew_s

Gigaeset, gigameleg: Nem sör, hanem tüntetés

Sándor Máriáért. Vagy mégsem

Tüntettek Sándor Máriáért pénteken, a Semmelweis-nap alkalmából. Amikor a közintézmények is zárva voltak. Ha valaki nem tudná követni az eseményeket, akkor ez kérem gigademonstráció. Amit az egészségügyért, illetve az oktatásért tartanak. Illetve tartottak. Valószínűleg hatalmas hatással. Még akkor is, ha a médiában leginkább a konkurens polceleb Cser Ágnes reakciója látott napvilágot.

S mielőtt bárki azt mondaná, hogy micsoda zagyvaságok vannak az előző passzusban, leszögezném: ez a zagyvaság a nap betűterméseinek az eredménye. Azt, hogy a tüntetést az első reakciókban Sándor Máriáért tartották, az a Propelleren tűnt fel. A Nol.hu –ra hivatkozva a címben. Ahol, a sajtóetika nagyobb dicsőségére, és felismerve az eredeti cím cikiségét, átírták a címet. Immár a következő az éppen aktuális cím: „Fekete pólósok a Kossuth téren: 'Beteg ez az ország, és betegek a politikusok'”. A lapra invitáló internetcím azonban őrzi az eredetit. Talán csak addig, amíg egy informatikus meg nem jön a pancsolásból. Holott az eredeti cím valószínűleg jobban lefedi az első benyomásait a szerkesztőnek. De talán még a valóságot is jobban leírja. Amennyiben a Jobbikkal is parolázó ápolónő kétségtelenül, és véglegesen polcelebbé vált. Annak minden hátrányával. De azzal az előnnyel is, hogy akár a két szép szeméért is megjelennek az emberek a tüntetésen. Akkor is, ha különben dög meleg van, és sokan önnön levükben szaunázva kuporogtak a, legalább részben a VV-támogatta TérTánc-koncertről megmaradt, karton-stokikon. Azért, hogy részt vegyenek az éppen aktuális gigatüntetésen.

Kordon és karton
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Mely gigatüntetést egy hónapja jelentette be. Úgy nagyjából. Hogy majd jön. Július elsején. Ami, s tekintsünk el a gigaság fogalmától egy pillanatra, azt jelenti, hogy Sándor Mária tanulékony. Tanult a pedagógusoktól. Ami nagyon derék dolog, ha már fellépett náluk a színpadon. Elvégre emlékezhetünk arra, hogy a pedagógusok mozgalmi arca is gigademonstrációt hirdetett annak idején. Remélem mindenki jól emlékszik arra a napra, amelyen ez megtörtént. Felforgatva Pestet és Budát. Tömegek vonulásával a városon át. Majd le vidékre, majd vissza. Midőn a folyton duzzadó tömeg Pukli Istvánnal a vállán, és a pedagógusok 12 pontjával az ajakán, nyughatatlanul beveszi az iskolák környékét, a köztereket és törvényt ül a hegyen. Azért aki egy ilyen gigademonstrációra emlékszik, az sürgősen igyon egy kávét, és tegye le az éppen olvasott fantasztikus irodalmat. Mert a valóságban a folyton-folyvást meghirdetett giga-, majd még gigább megmozdulások a valóságban csak kifárasztották, elaprózták, fásulttá tették a pedagógus-mozgalmat. Nagy szívességet gyakorolva a kormánynak, és jóval kisebbet a pedagógusoknak.

Tüntetési dream-team
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Alkalmasint a Sándor Mária által beharangozta gigademonstráció sem tűnt a fentiekhez hasonló módon lezajlónak. Holott elvileg az oktatásért is virrasztottak. Amennyiben például Balog Zoltán lemondását is követelték. Mely aktusnak különben legfőbb ideje lenne. Mert az is egy alternatív idősíkon él, aki szerint az egészségügy, illetve az oktatás ügye a legnagyobb rendben van. S ezért aztán akár a legnagyobb rendben levőnek is lehetne tekinteni, hogy a gyermekek jövőjéért, valamint az emberek jelenéért egy megmozdulás keretében próbálnak tenni valamit. Mármint akkor, ha elég cselekvőképesnek lehet tekinteni a résztvevők vezetőit. S akkor még nem tettem említést a hitelességről, amely a pedagógusok mozgalmának szakszervezetei esetében eléggé a ruhatárban felejtettnek tűnik. De az elvileg civil oldalról is közalkalmazotti tanácsvezetők (Törley Katalin és Pilz Olivér), illetve egy iskolaigazgató (Pukli István) jelenti a köz vezető erejét. Ami nem is lenne talán probléma, ha hihető lenne a kormányt nem váltó Pilz, a rendpárti, és a szélsőségesektől el nem határolódó Tanítanék mozgalom, valamint az eddig minden hatalom Prokrusztész-nyoszolyáján megfordult Gallóné politikai semlegessége. A szakmaiságról szintén hallgatva. Mert fő a szakmaiság. Valami katlanban.

Az, hogy Sándor Mária az egészségügy helyzetéért joggal aggódók mozgalmát egy hasonló sínre lökte, az elég sajnálatos. Még akkor is, ha az idáig megtett út is hasonló. Egyre elaprózottabb megmozdulások, egy gyengébb ellenállással a szélsőségekkel szemben. Nem azzal, hogy Sándor Mária politikai celebbé vált. Ez akár törvényszerű folyamat eredménye is lehet. Azonban a tanárság, illetve az egészségügy két olyan ágazata a köz szolgálatának, amely jellegénél fogva nem lehet rasszista, illetve nem lehet szélsőséges. Mert ellenkező esetben a szolgálandó emberséget árulja el. Mozgalmilag. S ezért vártam volna el a testületi elhatárolódást. De mindegy. A tömeg azt kapja, aminek tapsolni hajlandó. Tömegesen.

Függetlenül attól, hogy a megtapsolt által képviselt véleményt mások mennyire tartják valósnak. A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke szerint, például, Sándor Mária tudatosan félrevezeti a közvéleményt. Mert Cser Ágnes szerint akkorát emeltek a béreken, hogy a dolgozók nem győzik hazavinni. Mely megállapításon valószínűleg kínos mosolyra fakadhatnak az érintettek. Esetleg megállapítva, hogy egyfajta hatalmi harc indult a tömegek lelkéért a szakszervezeti vezető és a feketeruhás tüntetésszervező között. Ami lehet az utóbbi politikai közszereplővé válásának egyik állomása, de aligha változtat az egészségügyön. Aligha többet, mint a színpadi fellépőknek szóló taps az éppen aktuális giga-tünti résztvevőitől.

Andrew_s

Most már tényleg tanár-sztrájk lesz

A hazai pedagógia körülményei, illetve az oktatáspolitika nem különösebben látszottak megváltozni az utóbbi időben. S ez akkor is igaz, ha néhányan „na most jólmegaszon’tuk” állapotba kerültek a tüntetések és az egy órás, és a kormány újabb diktatúraépítésének média-árnyékot nyújtó, giga-sztrájk hatására. Amely akkora társadalmi beágyazottságot engedett sejtetni, hogy csak na!

Csaknem keveset. Már akkor, ha valaki nem hisz abban, hogy a Facebook-on begyűjtött lájkok, azaz a támogató ismerősök száma azonos a társadalmi támogatás mértékével. Ami, mi tagadás, önbecsapásnak remek. Mindaddig, amíg valakinek eszébe nem jut, hogy ez legfeljebb az internetes beágyazottságot méri. Amelynek nyilván van társadalmi visszaható ereje, de a gyermekek és szüleik földrajzi elterjedtségéhez képest valószínűleg ez a hatás korántsem teljes körű. Egy tüntetést meg lehet ugyan szervezni, és koncentrált erődemonstrációra használni, de az oktatáspolitika egy olyan hosszútávon ható valami, amit nem biztos, hogy hirtelen felindulásból kell elkövetni. A tüntetés azonban az. Egyfajta társadalmilag megvalósított hirtelen felindulás. Még egy kormányváltást követően, amit a pedagógustüntetések egyik arca szerint nem is akartak, sem úszható meg egy alternatív oktatáspolitika letétele az asztalra. Ezt a jelek szerint sem a tüntetések előtt, sem az azóta eltelt időben nem sikerült olyan szinten kimunkálni, hogy ne csak valami zárt körben terjedő irat legyen, hanem bárki által elérhető, megérthető és akár támogatható is. A bárkibe beleértve azokat is, akiknek nem három soros az aláírásuk a sok tudományosan címzetes cafrangtól. Mondjuk csak úgy, hogy az „átlagszülő”.

S itt kanyarodhatunk vissza az április 20-ra szervezett, immár egész naposnak beharangozott sztrájkra. Amely, a PSZ részéről igazán alapos megfontoltságot jelenthet. Tekintve, hogy Gallóné nagyjából november óta dédelgeti az ötletet. Csak el ne kapkodják a végén! Most, hogy már sikerült elfogadni a kormány álláspontját a sztrájkkal kapcsolatos szolgáltatásokról, igazán kár lenne. S mielőtt itt most valami nagyon PSZ-ellenes szöveget sejtene valaki, kivételesen tényleg hasznos megállapodásra jutni a kormánnyal a teljesítendő szolgáltatásokról. Az „átlagszülő” ugyani nem okvetlenül pedagógus, és még ebben az esetben sem biztos, hogy sztrájkol. Az gyermekét meg hátha nem akarja kicsapni a rétre, vagy leküldeni az aluljáróba. Így aztán, a politikai tiszteletköröktől függetlenül, teljesen érthető, ha az iskolai felügyeletet biztosítani kell. Ahogy az is, hogy az étkeztetés szintén biztosítandó ezalatt. Már csak azért is, mert elég sok gyermek kénytelen hódolni a Harrach szerint életvezetési önszórakoztatásból előforduló minőségi éhezésnek.

Az is érthető, hogy a sztrájkolóknak a sztrájk idejére nem fizetnek munkabért. Másnak sem fizetnének, ha otthon maradna. A parlamentben előforduló képviselőknek sem kellene. Holott a közvetítések képei alapján elég sokszor lehet ott sztrájk arrafele. De ettől még a tanárokra igaz, hogy a sztrájk idejére fizessék a szakszervezeti alapokból az ellátmányt. Ez különben nem egy új találmány, és ehhez képest elég sok olyan véleményt olvasni, hogy ez a bérlevonás pitiánerség a kormánytól. Ami egyébként akár igaz is lehet. Azonban ez a kormányzat nyilván a létezők legjobbika, ha a tüntetésarcok nem akarnak kormányt váltani, és továbbra sem jutottak számottevően messzebb annál, minthogy egy tucatnyi követelést ajánljanak a hatalom kegyelmébe. Amit vagy teljesítenek, vagy nem. S amelyeket az egy napos sztrájk miatt nagyjából ugyanannyira fognak figyelembe venni, mint az egy órástól. Mert pontosan tudható, hogy a társadalmi beágyazottsága igen szerény a tanári akcióknak.

Ellenkező esetben a szülők százezrei vonulnának a tüntetőkkel, és simán összedobnák a sztrájkolók ellátmányát. Igaz, ha a szülők százezrei mennének ki az utcára a tüntetést támogatandó, akkor esetleg a végén még kormányt is váltanának. S akkor hova lenne az a kormánykonzerváló szándék, amit korábban Pilz kinyilvánított? Talán ezért nem is olyan nagyon akarják megszólítani a szülőket. Mert a végén még túlterjeszkedne az elégedetlenség azon a határon, amelyet a jelen szakszervezeti és mozgalmi vezetők még számukra kedvezőnek ítélnek.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Step-by-step diktatúra tanár-sztrájkkal

Megtörtént az, amit Pukli István a gigatüntetésnek beharangozott demonstráción országot rengetőként jelentett be. Az ország nem igazán remegett bele. Kormányilag sem, de érezhető módon ellenzékileg sem. Az előzmények ismeretében talán ez a kevésbé meglepő. Sajnos.

A sztrájkkal kapcsolatban, de az egész pedagógusmozgalommal kapcsolatban sajnos már a februári tüntetés kapcsán sejthető volt, hogy a kormány látszatintézkedések mentén próbál majd lavírozni, miközben az akkor ismert vezetők hitelessége sem volt minden kérdőjelektől mentes. A KLIK sorsa is igazolta az akkor, február 3.-án, leírtakat: „Szinte biztos vagyok benne, hogy már valaki fogalmazza azt a beszédet, amiben Orbán Viktor, a pedagógusokat is megértő jó édes apukája az országnak, bejelenti: A KLIK-et átszervezik, illetve megszüntetik”. Ugyanakkori kérdés volt: “Nem lett volna akkor mégis inkább azzal kezdeni, hogy a sok ulibuli önérdekvédőt V-alakba állítani, és elhúzásra bíztatni?” Mely utóbbi kérdés csak hangsúlyosabb lett azt követően, hogy a sztrájkkal kapcsolatban Gallóné szinte az utolsó pillanatokig mindenféle ötletekkel hezitált elő. De a sztrájk azért megtörtént.

Korábban próbáltam hangsúlyozni, hogy nem az oktatásügy van rendben, hanem egy pozitív üzenet azért elkelne a mozgalom érdekében. Ettől függetlenül igen keresetlen szavakkal, illetve roppant udvariasan, de elég sokan közölték: hülye vagy apóca. Annak ellenére, hogy nem kellett többet tenni, mint amivel már többször próbálkoztam. Azzal, hogy a „kettő meg kettő összege négy” szintjén jelezni: tüntetést szervezni a gőz leeresztésére, de nem állni elő alternatívával a már futó kormányzati programokkal könnyelműség. Pontosabban nem is könnyelműség. Tulajdonképpen egyfajta kormányerősítő gesztus. Olyan kormányerősítő lépéssorozat, amelynek hatására Orbán tényleg akár röhöghetett is. Függetlenül attól, hogy egy szakszervezeti trubadúr kivágja-e a magas C-t, vagy sem? Akár odáig elmenve, hogy szinte felséggyalázásnak tekint minden olyan véleményt, amelyik alkalmatlan a szakszervezeti vezető szentek közé emelésére.

De természetesen ettől még lezajlott az említett sztrájk. Kicsit nem volt nagy, kicsit hatástalan az első benyomások szerint, de azért lezajlott. Mielőtt most nagy háborgások törnének ki, annak védelmében, hogy hatalmas volt: 150-200 intézmény csatlakozásáról vannak megbízhatónak tekinthető információk. Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy ágazati, vagy ágazatokon keresztül nyúlónak hirdetett általános sztrájk üzenete még az ágazatban érdekelteknek is csak az ötödét volt képes megszólítani. Ami azt jelenti, hogy még ágazaton belül sem tekinthető általánosnak a sztrájk. Annak ellenére, hogy a szervezőnek, még egy feljelentéskével is próbáltak némi szolidaritásra gyúrni a kormánypárt részéről. Követve azt a taktikát, ami a korábban kormánypárti segédlettel igazgatóvá lett illiberális vezetőt igyekszik rágyógyítani a tanár-mozgalomra. Valószínűleg nem véletlenül.

A kérdés a pedagógusmozgalommal kapcsolatban valószínűleg nem az, hogy meddig tart ki a lendület. Azzal, hogy megtagadták a tüntetőktől, a sztrájkra készülőktől a pozitív programot, és a lózungok szintjénél komolyabban meg sem próbálták megszólítani a szülőket félő, hogy a lendület akár végletesen megtörik. Köszönhetően annak, hogy továbbra is leginkább csak valami ellen, és legfeljebb programot pótló pótkiáltványnak tekinthető 12 pont mellett lehet kampányolni. A szülőknek is kommunikálható alternatív oktatási program: nincs. Holott február eleje óta akkor is kialakítható lett volna, ha akkor kezd neki a CKP. Az a CKP, amely a gőz levezetése szempontjából pont jókor lépett a színre, de amely szakmai alapon akár a diáktüntetések során is megalakulhatott volna. Lehet persze conteo-nak, ostobaságnak bélyegezni bármit, de gyanúsan sok az, hogy CKP-szerű szervezet akkor alakuljon meg, amikor a leghatékonyabban tudja kifogni a szelet a vitorlából. Egy olyan mozgalom vitorlájából, melynek az egyik arca nyilvánosan jelzi: alapvetően kormánypárti, és senkit nem akar megbuktatni. Nemhogy kormányt. Miközben a másik arc tudottan élvezte a Fidesz támogatását, és a saját nyilatkozataiban is a Fidesz, vagy akár a Jobbik eszmeiségének híve. S mindezek mögött a kormánynak eddig sem éles ellenzékeként ismert szakszervezeti vezető is igyekszik hűteni a kedélyeket, húzni az időt, és bizonytalanságba fullasztani sok mindent.

A „véletlenek” ilyen halmozódása, már csak a tüntetés kifárasztása okán is, alig kérdésesen a kormányzatnak tesz szívességet. Ebből a sorozatból a Pukli István által meghirdetett sztrájk sem nagyon lóg ki. Az előzetes és széleskörű egyeztetések látszólagos hiánya, az ennek köszönhetően gerjesztett viták szinte borítékolták: nagy tömeget megmozdító valóban általános, az egy óránál spontán továbblépő sztrájk aligha alakul ki. Különösen nem a tavaszi szünetet követő reggelen. Amely elég furcsa időpont egy ilyen sztrájkhoz. Mindaddig amíg szerte nem olvasunk a hírek között. Mert az utóbbiak között azt láthatjuk, hogy miközben a média komoly figyelmet szentelt az oktatási ágazat ötödét érdeklő „általános” sztrájknak, értékelt, puklizott és kontra-puklizott addig a Parlament, szinte a surranó-pályán megszavazta a rendeleti költségvetés kialakítását biztosító törvényt.

Az illiberális iskolaigazgató meghirdette sztrájk tehát kétséges eredménnyel szolgált a tanárok számára, de a médiaárnyékban lépéselőnyhöz juttatatta a hatalmat. Úton a diktatúra felé. Egészen biztosan véletlenül.

Andrew_s