Orbán, a rabszolga-kereskedő

2011: „nagyon versenyképes lesz Magyarország”
Forrás: Richpoi

Az arab területeken, ahogy a világ számos más tájain is, nagy hagyománya van a rabszolga-kereskedésnek. Ha valaki azt hinné, hogy ez idejétmúlt fogalom, az keressen rá a „slavery” kifejezésre az interneten. Igen sok találatot fog kapni, és ezek jó része a szex-rabszolgasággal foglalkozik. Amibe nyugodtan beleszámítható a prostitúcióra kényszerítés. S amiben igen komoly „beszállító” az elszegényedő területek lakossága. De nem csak ebben, hanem a rabszolgaság szinte minden területén. Orbán Viktor láthatóan ebben látja a magyar kilábalás nagy lehetőségét.

Függetlenül attól, hogy a világ számos országában legalább a formára adnak, és nem kormányfői szinten próbálják kilóra eladni a lakosságot. Még akkor sem, ha az állami berendezkedés különben jócskán él az egzisztenciális kiszolgáltatottság és a társadalmi megfélemlítés megteremtésének kiterjedt eszköztárával. Beleértve az információs zsarolást is. Azt, amikor az önrendelkezéshez szükséges kulcsinformációt gyakorlatilag elérhetetlenné teszik valakinek. Ennek legegyszerűbb módja különben az, ha az iskolarendszer gyakorlatilag funkcionális analfabétákat képez. Amit nyugodtan kiszélesíthetünk a szociológiai analfabetizmusra. Amikor pro forma ugyan tud valaki írni és olvasni, de azt nem tudja hatékonyan alkalmazni a napi életében a HIVATALlal valamint a CÉGgel szembeni konfliktusokban. Mely előző mondatba bármely tetszőleges közhivatal, illetve tetszőleges munkahely behelyettesíthető.

Amikor a kormányfő „befektetőbarát kormányt” emleget, akkor érdemes emlékezni azokra a korábban többször felemlegetett nyilatkozatokra, folyamatokra, amelyek mentén gyakorlatilag szolganemzetté formálják az ország állampolgárait. A hangzatos szólamoktól függetlenül ugyanis itt ér össze az iskolarendszer erőltetett központosítása és a munkaerőpiac átstruktúrálása. A központosított iskolarendszer, a kiszolgáltatott, és végrehajtóvá züllesztett tanárokkal közvetlenül szabályozhatóvá teszi az oktatást. Azt, amelyikben ennek nyomán mindenki csak azt taníthatja, amit a SZERV jóváhagyott. S persze gyakorlatilag csak azokra az ismeretekre tehet szert, amit központilag jóváhagytak. A valós játéktér roppant kicsi, ha globális ismeretekre, összefüggésekre, és nem a kapanyélfogás rejtelmeinek árnyalataira gondolunk. A munkaerőpiac közmunkásítása pedig nyilvánvalóan csak arra fog kínálatot teremteni, amit a CENTRUMban akarnak. Más munkahelyek híján az emberek a túlélésért kénytelenek elvállalni, A külföldre menekülés, mint alternatíva a nyelvtanítási rendszer szétbarmolásával szűkíthető.

Ha a centrum félintelligens hülyéket vár el a közmunkába, akkor az iskola azt eredménnyel fogja tehát szállítani. Olyanokat, akik nem ugrálnak, és ha akarnának sem fognak szerveződni, vagy megírni egy tiltakozó beadványt. Már csak azért sem, mert a kiszolgáltatott munkaerő felett a teljhatalom látszatát sugalló törvényekkel védett foglalkoztatók ülnek. Valójában ez utóbbi az, ami a „befektetőbarát kormány” képzetét keltheti. Amely rendszerbe szépen illeszkedik a már említett közmunka is. Az ugyanis kiválóan alkalmas arra, hogy globálisan leszorítsa, gyakorlatilag a túlélés biztosításának szintjére szorítsa a fizetéseket. Közel arra a szintre, ami alig különbözik a „kosztért, kvártélyért” dolgoztatott személyes szolga szintjétől. Nem feledve, hogy az utóbbiak közt annak idején alighanem nem kevés, szinte szex-rabszolgaként tartott szolgálólány is lehetett. Ahogy ez a rendszer általában is kevéssel különbözik a rabszolgaságtól. A névleg létező törvények ugyanis fabatkát sem érnek akkor, ha a munkavállaló nem tud róla. Vagy ha tud is róluk, akkor sem tud, esetleg pusztán nem mer érvényt szerezni azoknak.

„Magyarországon befektetőbarát kormány várja önöket", mondta legutóbb Orbán Viktor Szaúd-Arábiában a helyieknek. Joggal, mivel Orbanisztánban működik a fentebb jelzett modern rabszolgasággal jellemezhető „befektetőbarátság”. Államilag koordinálva, törvényileg szabályozva, és a hoffmanni iskolarendszerrel biztosítva az utánpótlást. Ami azt is jelenti, hogy ezen a szinten biztosítva van a minőségi képzés. Amennyiben a minőséget a kiszolgáló-személyzeti képzésben, a bármit elvállalni tudó, és –kénytelen munkaerő biztosításában határozzuk meg. Ráadásul államilag, törvényileg szabályozottan piszok olcsón. Nem csak euróban átszámítva, hanem a hazai megélhetési lehetőségek szempontjából is a puszta túlélés szintjén. Az igényredukció bajnokainak tömegeinek szintjén. Az, aki tehát Magyarországot azzal reklámozza, hogy itt igen minőségi, és bagóért, üveggyöngyért dolgoztatható munkaerő várja a befektetőbarát kormány által idehívottakat, az gyakorlatilag elárulja az állampolgárokat. De legalább is kiárusítja őket. Bagóért és üveggyöngyért.

Alig jobb azoknál az egykori törzsfőnököknél, akik a személyes üveggyöngykészletük növelése érdekében adták-vették Afrikában az embereiket. A törzs fiait és leányait. Ennek fényében azt olvasni, hogy Orbán Viktor „a minőségéhez képest meglepően olcsó” munkaerővel házalt Rijádban, elkeserítő. Az egész országra nézve. A tény miatt is. De a szellemisége miatt is. Még akkor is, ha nem érdekel a vezérnek, és barátainak adott, akár már évekkel ezelőtt kialkudott, üveggyöngyök mennyisége.

Andrew_s

Szexpolitika.

A szex és a politika kapcsolata olyan régi, mint az emberiség. Alighanem már hordában élt őseinknél is szerepet kapott a kurkászási sorrend kialakulásában. Ebben tehát kár is lenne belemenni mélyebben, hiszen a történelem híres ágyasairól, kémeiről, és a sikeres államférfik mögött álló, olykor fekvő nőkről annyi mindent leírtak már, hogy azt a könyvtárat ideidézni kár is lenne. Amiért ez eszembe jutott, az a szexuális másság, illetve azok a szexuális viselkedésminták, melyeket a történelem során hol elfogadott, hol eltűrt, hol elitélt a társadalom. Mely társadalom azért önmagában sem egy homogén massza. Így inkább maradjunk abban, hogy a társadalom szellemiségében, és olykor nem csak szellemiségében uralkodó rétege. Miközben azért érdemes arra is gondolni olykor, hogy ezek a megítélési normák leginkább csak kifele jelentettek bármit is.

Mert jó néhány olyan történet áll a történelemkönyvek lapjain, amiről szólnak ugyan irodalmi vagy történelmi emlékek, de értelmezésük rugalmasan változott, az olykor rugalmatlan ideológiák kereszttüzében. Az ókori Róma hatalmát aligha lehetne például kétségbe vonni, és a görög bölcsekre is szívesen hivatkoznak, Ám ezektől aligha választható el a szexrabszolgaság, a prostitúció, a pornó vagy a pederasztia. Csak ugyebár, amikor például köznevelésileg a görögökre hivatkozik a politika, akkor kicsit snassz lenne erről is megemlékezni ugyanazzal a mozdulattal. De Onan története sem kerülhetett volna be a Bibliába, ha nem lett volna a kor embere számára ismert az a viselkedés, amiről szól. Ugyanis nyilvánvaló, hogy példabeszédet csak arról érdemes tartani, ami létezik, és csak annak kapcsán, amit ismernek. Erre talán érdemes akkor is gondolni, amikor a homoszexualitásról, transzneműségről, és hasonlókról kezd valaki beszélni, mint olyanról, ami a modern kor mételye. Majdnem azt írtam papolni, de aztán arra gondoltam, hogy talán mégsem, mert az is magára venné az egyház nevében, akinek nem inge. Nem azért, mintha a homoszexualitás, a házasságtörésben való részvétel vagy a pedofilia nem ismert az egyházak környékén. Azonban az általánosítás mindig veszélyes, és hajlamosít a gyereket is kilódítani a fürdővízzel.

Amiről ez a téma most eszembe jutott egyáltalán, az a most induló Budapest Pride, melynek indulása alighanem a szexualitás körüli indulatok felkorbácsolására is alkalmas. S, mint ahogy arról korábban is szó esett már, akár kommunikációs csapdává is válhat ez az esemény, vagy inkább ez az esemény is. Felszínre hozva természetesen a társadalom prüdériáját is. Azt sugallva, hogy amit nem látunk az nincs, és nem is kell vele foglalkozni. Ha pedig nem foglalkozunk vele, akkor nem látjuk. Bezárva azt a kört, amiből, ha kilóg valami, csak össznépi normák megsértése árán lehetne kitörni. A normasértés pedig veszélyes lehet. Akár közvetlenül is, amikor felheccelt, vagy önfelheccelés áldozatává vált ellentüntetők kezdenek üvöltözni, vagy atrocitásokat provokálni. De veszélyes lehet közvetve is, hiszen a legtöbb esetben a kisebb, egzisztenciálisan jelentős közösségekben is veszélyt jelenthet. Munkahelyen, lakóközösségekben például. Mármint az, ha valakiről kiderül, hogy a szexuális viselkedése, beállítódása eltér attól, ami a nagy könyvben elő van írva.

Ez a veszély pedig akkor is fennállhat, ha jogilag esetleg az ellenkezője van leírva. Az előítéletességhez ugyanis éppen hogy nem a jogszabályokon keresztül vezet az út. Ellenben a társadalom előítéletességei akár jogszabályokban is megjelenhetnek, mint arra a történelem során volt már pár példa. Az persze kérdéses lehet, hogy egy felvonulás vagy fesztivál mennyire alkalmas az előítéletek tompítására. Az azonban biztos, hogy másra, például a felszínre hozásukra, alkalmas. Ez pedig nem baj. Nyilván nem az ellentüntetések szintjén, hanem más tekintetben. Felhívja arra a figyelmet, hogy a jelenségek márpedig léteznek, és a „túloldalon” is emberek vannak. Ez pedig fontos lehet abban a tekintetben, hogy segítse a szexuálisan másként viselkedőket, másként élőket nem a nemiségük, hanem az emberségük, emberi teljesítményeik alapján megítélni. Nem véletlen tehát, ha az emberi jogokkal kapcsolatos politikai mozgalmak felkarolják ezeket a rendezvényeket. Az azonban biztos, hogy nagy a kísértés arra is, hogy agyonpolitizálják.

Ebben az esetben azonban akár pont az ellenkező hatást is kiválthatja az, amikor a politika rátelepszik valamire, ami azért alapvetően mégis csak az emberi való és nem a politikum része. A szexualitás például ilyen. S persze a szexualitás épen ezért pártfüggetlen is. Márpedig nagy a veszélyes annak, hogy amikor pártok szállnak síkra egy mozgalom, egy rendezvény mellett, akkor magukra húzzák azt, illetve magukkal azonosíthatóvá teszik. Ha ez a „buzizásról” szól akkor is, miközben persze a Budapest Pride nem egészen arról akar gondolom szólni. Komoly felelősség tehát mind a politikusok, mind a rendezők részéről tehát, hogy elkerüljék ezt a csapdát. Miközben a politikai haszonszerzés mind a rátelepedést inspirálhatja az egyik oldalon, mind az összemosást a másik oldalon. Hiszen az a csapda is kialakulhat, hogy a politikai ellenfelet, kihasználva a társadalom előítéletességét, összemossák a szexualitás olyan formáival, mely ellen ezek az előítéletek szólnak.

Simay Endre István