Alternatív antiszemtizmusok

Sírbeszéd 2015.
Egy számmal nagyobb kölcsön? kalapban
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, a sorosozásra célozva az antiszemita címkével látta el Orbán Viktort. Ezt követően mind Köves Slomó rabbi, mind Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke szükségesnek látta megszólalni. Formálisan ugyan egy-egy médium megkeresésére, de azért ugyebár egy felkérésre lehet nemet is mondani. Még.

Így azonban furcsa képzeteket is kelthetnek ezek a sietős nyilatkozatok. A tartalmuktól függetlenül is. Vannak ugyanis helyzetek, amikor hallgatni arany. Amellett, hogy Frans Timmermans egy konkrét ügyben szólalt meg, egy konkrét vezetővel kapcsolatban. Inkább egy olyan helyzetet teremtve, amiben nem túl sok közvetlen szerepe lenne sem Köves Slomónak, sem Heisler Andrásnak. Akkor sem, ha egyet értenek a Die Zeit hasábjain megjelentekkel, és akkor sem, ha nem. A sürgős kiállásuk Orbán mellett legfeljebb arra jó, hogy a párttitkárral sürgősen egyetértő felszólalások emlékeit keltse életre. Amelyek, különösen azok részéről, akiket egy-egy reakciója érintett, sokkal inkább az elvtelen fenéktakarítást, mintsem a megfontolt véleményt képviselték. Valójában már csak ezért sem túl hiteles ez a hirtelen tülekedés.

De ettől még Köves Slomó természetesen érezheti úgy, hogy egész Európáben nincs még egy ország, ahol „olyan mértékű fizikai biztonságban és méltósággal tudnának élni a vallásos zsidó közösségek, mint Magyarországon”. Nyilván évekig, ha nem évtizedekig élt az egyes uniós országokban. Annak érdekében, hogy saját bőrén megtapasztalja az egyes országokban uralkodó viszonyokat. Már akkor, ha kellő demagógiával közelítjük meg az állásfoglalását. Anélkül meg elfogadhatjuk, hogy a kiemelt mondat nem jelent többet, mint azt: Köves rabbi benyomása a közkeletű kommunikációk nyomán ez. Talán azért, mert számára a fenyegetettség a pogromoknál kezdődik. Amik tényleg nincsenek. Ellentétben a megannyi antiszemita gesztussal. Amelyek ellenben vannak. S amelyeket olyanok is tarkítanak, mint Orbán Viktor saját kijelentései. 2012-ben ugyanis egy olyan kijelentést tett, amely alapján a zsidók és a magyarok közé egyértelmű választójelet tett. Másrészt felbukkant akkor az a gondolat is, amely alapján a zsidók megvédendők Magyarországon. Márpedig megvédeni azt kellhet, aki veszélyben van. Ebben az esetben viszont vagy Orbán Viktor, vagy Köves Slomó van tévedésben a zsidók fenyegetettségét illetően.

De, mint írtam, a Mazsihisz elnöke is sietett megvédeni Orbán Viktort. Mondván, hogy „Orbán Viktor nem antiszemita”, csak a véleményének kinyilvánításakor nem elég megfontolt. Heisler valószínűleg elfelejti, hogy Orbán jelenleg miniszterelnök, és nem egy gyámság alatt álló kiskorú. Így feltételezhető, hogy tudja, hogy mit beszél. Ha úgy beszél, hogy nem tudja, hogy mit mond, akkor alkalmatlan arra a tisztségre, amit betölt. Ugyanakkor érdekes lenne ismerni a Mazsihisz véleményét is arról, hogy az előző kérdést illetően Köves Slomónak, vagy Orbán Viktornak van-e igaza? De valószínűleg csak egy intenzív hümmögés lenne a válasz. Már csak azért is, mert korábban Orbán igencsak kétfenekű, és inkább antiszemita megnyilvánulásai kapcsán sem nagyon tiltakoztak. A választások nyomán pedig Heisler, és szervezete, az első között siettek gazsulálni a népkisebbségi többség parlamenti győzelmének. Ami azt jelenti, hogy a legitimációs bázis-teremtés sietős megvalósítása egy ismert terep lehet a Mazsihisz elnökének.

Ezek alapján különösen egy párttag-gyűlés hangulatát kelti a sietős megnyilatkozások sora. Persze lehet, hogy Köves Slomó, Heisler András, Orbán Viktor és mindenki más egy-egy külön országban élnek, élünk. S még ki tudja, hány alternatív valóság lehetséges. Az egyikben talán rasszista szélsőjobb sincs.

Andrew_s

Lauder inget osztott az antiszemitáknak

A Ronald Lauderrel készült interjú nagyjából egy hete jelent meg az Observer-ben. Elmondta a véleményét az magyarországi antiszemitizmusról, a Jobbikról, és az éledő Horthy-kultuszról. A Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökeként miért pont neki ne lehetne véleménye minderről? Az érdekes talán nem is ez, hanem sokkal inkább a hazai reakciók.

A biztosítékot láthatóan az a néhány kitétel verte ki, amelyek egyike az interjú felvezetése:

„The former ambassador to Austria also names Hungary the most anti-Semitic country in Europe”.

A másik egy, a politikai környezetet is érintő szakasz:

„Last year at Auschwitz, you warned that Europe “looks more like 1933 than 2015.” As European Jews face rising anti-Semitism, name the worst offender creating an environment ripe for hatred? The worst offender is Hungary. Because they now have a neo-Nazi party called Jobbik. They had started to put up statues of Admiral Horthy, who was a Nazi. They’ve changed wording in their constitution—taking out the word Holocaust.”

A kormányzati gesztus erre mi volt? A Magyar Idők szerint: „A kormány elutasítja Lauder vádjait”. Amiből világosan látszik, hogy igen, a kormány, illetve a kormányzat ezért felelős figuráinak egyike, Latorcai Csaba államtitkár, nagyon is beleöltözött a WJC elnöke által középre dobott ingecskébe. Ráadásul annyira utálatosnak látta az inget a tükörben, hogy, miként erre Bartus László is rámutatott, szinte azonnal mozgósították azokat a hazai zsidó-képviselőket, akik támogatásában biztosak lehettek. Legelső sorban például Heisler Andrást, aki annak a Mazsihisz-nek az elnöke, amelynek vezetősége nem győzött elég gyorsan gazsulálni a választások után Orbán Viktornak. S azért, hogy Heisler ne legyen egyedül, gyorsan felzárkózott hozzá Köves Slomó is. Azzal, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija sietett ki kérni mindenki nevében azt, hogy Magyarország a legantiszemitább ország lenne Európában. Azért persze érdekes lenne Köves úr véleménye akkor, ha nem úgy tartanák számon, mint Orbánia hivatásosan kormányzati zsidaját. S még érdekesebb lenne a véleménye akkor, ha 2013-ban nem hajtják el WJC alelnökségének a közeléből. Azon az ülésen, amelyen Laudert újraválasztották elnökként. De tudom: a volna nem történelmi kategória. Így a jelen állapotban, illetve a közelmúltban érdemes szétnézni az emlékek között.

Már csak azért is, mert egy ország, mint földrajzi kategória tényleg nem sokszor antiszemita. Legfeljebb akik ott élnek. Meg az a vezető, akit megtűrnek. Attól sem teljesen függetlenül persze, hogy a bíróság mondta ki a Jobbikról alkotható vélemény kapcsán: nevezhető neonácinak. Ebben az esetben a hazai lakosság antiszemitizmus-mércéje korrelál a Jobbik támogatottságával. De figyelembe vehető az ADL felmérése is, mely 2012-ben a magyar lakosság közel kétharmadánál vélelmezett antiszemita attitűdöt. Közel húsz százalékkal magasabb arányt kapva 2012-ben, mint 2009-ben. S lehet ugyan számháborút folytatni a növekedés mértékéről, de nem biztos, hogy érdemes. Egy olyan országban, amelyben a kormányfő ilyen irányú viselkedése is kétséges. Mert az ország vezetője akkor is minősíti az országot, ha nyilván nem minden lakos antiszemita és kripto-náci. Márpedig Orbán lappangó antiszemitizmusa már 2012-ben is látszott. Alig egy évvel később pedig Martonyi ismerte el a magyar antiszemitizmus létét. Amelynek gesztusrendszerét maga a miniszterelnök is építgette. Azzal, amiket tett, illetve nem tett.

Amelyek fényében ugyan lehet talán vitatkozni, a „leg” szócskán a magyar viszonyok minősítésében, de a kormányzat táplálta globális xenofóbia fényében elég visszásnak tűnik. Még akkor is, ha jelenleg, és látszólag nem a zsidóság ellen irányul. A hivatalos kommunikáció. Mert azért még emlékezhetünk a szakályi minősítésre a zsidók egykori deportálásáról. Melytől a kormányzat sosem határolódott el. Azt sugallva, hogy az „aprómunkát” egyszerűen kiadják gebinbe.

Andrew_s

Muzsikás, nóta, elhúzás, súgás, besúgás

A Muzsikás együttest évtizedek óta ismerem. Ez, mint megannyi más hasonló, életkori adottsághoz kapcsolódó tény, nem érdemet, hanem helyzetet, állapotot jelent. Míg más tényeket ma már jobbára történelemkönyvekből ismerek. Ez is egy állapot. A zsinagógabeli koncert lemondása, lemondatása kapcsán pedig úgy érzem, hogy ezek az állapotterek látszódnak összemosódni.

Az együttes honlapján ennyi olvasható az esemény kapcsán: „Sajnálattal közöljük, hogy az alábbi hangversenyt a Muzsikás együttes kénytelen volt lemondani”. A kénytelenség nyilvánvalóan nem önkéntes. Az ok valószínűleg az, hogy jobbára igaztalan állításokkal, mintegy „megfúrták” a fellépést. Azaz a MAZSIHISZ lemondta. A helyzetet Radnóti Zoltán (Zolirabbi) a legtöbb szempontot említve és részletesen körbejárva elemezte. Az írása éppen olyan gondolatébresztő, mint amennyire a hallgatóságra figyelve tudott beszélni évekkel korábban is a zsidó vallás néhány alapvető kérdéséről. Rabbiként, ugyanakkor, ezerszer jobban ismeri azokat a nézőpontokat, amelyek a zsidóságon, a zsidó valláson alapulva teszik lehetővé a kialakult helyzet áttekintését. Amelyben a szervezők megvezetése éppen úgy benne van, mint az LMP emblematikus emberének Schiffer Andrásnak a melldöngető kiállása ebben az ügyben az ifj. Hegedős Loránt képviselte nézetek mellett. Amely legfeljebb azokat lepheti meg, aki Fidesz-vezérrel közös csoportból kiemelkedett Vona Gábor vezette pártot vagy a sokszor a Fidesz balszárnyaként viselkedő LMP-t túl messze helyezte el egymástól, illetve a Fidesztől a politika hazai koordinátatengelyei közt.

S persze a MAZSIHISZ. A maga kiegyezéseivel, vezetőinek gazsulációival, ki nem állásával, és hasonlókkal. Mint például azzal, hogy teret engedtek Orbán antiszemita megnyilatkozásának egy zsidó temetőben, és utólag is hallgattak. Most azonban példás gyorsasággal reagáltak egy, a Népszavában megjelent olvasói levél levélre, amely Petrás Mária szélsőjobbos kötődéseit elemezte. S amelyek egy részéről kiderült: nem egészen igazak. Miközben a vitákban előkerült a Muzsikás együttes énekesnőjének szinte minden fellépése, és „természetesen” annak a férfinek a szélsőséges kötődése is, akivel együtt él. Erőteljes vitákat generálva több internetes fórumon, hogy akkor most ki is az ostoba, ki lépett helyesen, és ki helytelenül. Jórészt névtelenül, nick-nevek mögül lövöldözve. Felállítva az unalomig ismert, és a többséget legfeljebb a közöny egyre mélyebb mocsarába taszító szekértáborokat.

Miközben az ember személyes történelme fentebb említett állapotterek összessége. A személyes és a történelemkönyvekből, családi hagyományokból ismert mozzanatok mozaikja. Ennek egyik kockája jelenleg az az olvasói levél, majd a szinte anonim megjegyzések hulláma, amik megtöltötték az étert. Mintha elfeledkeznénk arról, hogy a különböző eseményeket önként lekáderezők a történelem nem egy korszakában igencsak önként váltottak színt, és csak a szemlélet maradt. A pillanatnyi hatalom, vagy a pillanatnyi személyes indíttatás okán megmondani valakiről valamit. Szinte mindegy, hogy mit. VALAMIT. Csupa nagybetűvel. A Muzsikás-ügyben óhatatlanul felmerül, hogy megjelentek a káderezők, a feljelentők, a feljelentőket lekáderező megfigyelők és az őket megfigyelő feljelentők. Igazi nemzeti hagyományként. Bár, most, az olvasói levelet nem anonim szerző, hanem egy „Lovas Tamás Budapest” szignó jegyzi. Azért, bárkit is takar a „Lovas Tamás Budapest” aláírás erősen gondolkodóba esnék, ha futnom, ha bújnom kellene. Reá, például, egész biztosan nem bíznám magam.

Neki azonban még lehet biztos karrierje az eljövendőkben. Egy országban, ahol épül a nagy testvér hálózata, ahol önkéntes határvadász mámik nyomdokában halad a hatalom, ahol már évekkel korábban rúgtak ki tanárokat azért, mert az őket megfigyelő nem találta elég ájtatosnak az arcukat, kellenek a káderezők, mint egy falat kenyér. Mert ki más szólna egy rendezvény szervezőinek? Még ha kicsit meg is vezetve, hangulatot keltve. A szervezőktől meg miért várnánk el, azt hogy a műsor összeállításánál mérlegeljenek, egy kapott plusz információt pedig ellenőrizzenek? Az olyan időt rabló és izés lenne. Meg miért pont ők? Vagy miért pont egy szerkesztőség? Elvégre, amikor a horgosi kamut vették át a portálok, akkor sem burjánzott túl a szerkesztői felelősségtudat.

Úgyhogy még tiszta szerencse, hogy vannak, akik kötelességüknek érzik, hogy látcsővel kémleljék a határokat, olvasói leveleket írjanak, és figyeljék az ablakukból az éjszakai utcát. Igaz, ők akkor is leveleket írtak, és az ablakból figyelték az utcát, amikor azokon embereket hajtottak, mint barmokat a vágóhídra, a Duna-partra. De mennyivel egyszerűbb levelet írni, mintsem aktív bojkottot hirdetni. Megszervezve, hogy ne menjen senki el egy koncertre, aki nem ért egyet a fellépőkkel, a szervezőkkel. De szólni VALAKINEK, és aztán csendben figyelni a gesztenye kikapirgálását nyilván sokkal kényelmesebb, mint odamenni, és tenni VALAMIT.

Éljenek tehát a káderezők, a feljelentők, a feljelentőket lekáderező megfigyelők és az őket megfigyelő feljelentők. Közönyösen, Gyáván. Sunnyogva.

Andrew_s

Orbán megemlékezik, de miről

Egy számmal nagyobb kölcsön? kalapban
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor, a kellő dokumentátori kísérettel, megjelent a Kozma utcai temetőben és beszédet celebrált az I. világháborús zsidó hősök sírjánál. Az elhangzottakat lehet hadovának minősíteni (akár érvekkel is alátámasztva). Azonban a alighanem sokkal nagyobb probléma az a szemforgató gesztus, amit gyakorolt. S amihez Heisler András, ő tudja miért, asszisztenciát biztosított.

Az mindenesetre kissé visszatetsző, hogy „olyan adattár létrehozását” emlegette, amely „megőrzi az elesett katonáink nevét”. Ami az adott helyen, és a később történtek ismeretében nem hadova, hanem pofátlanság. Az adott helyen emlegetve azért, mert ez nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy az elesett katona nevén kívül származását is nyilván kívánják tartani. Ez felér egyfajta post humus népszámlálással, ami a zsidóság körében, a vallási kötelmektől függetlenül is, enyhén szólva, rossz emlékű. Utálnám adott esetben azt a megközelítést, hogy lesznek hősi halottak, és még hősebb halottak. Azt pedig a történelem igazolta, hogy még komoly informatikai világcégnek is volna miért bocsánatot kérni a II. világháborús népesség-nyilvántartási rendszer rendeltetése miatt. Orbán Viktor tehát egy zsidó temetőben ne emlegessen adattárakat. Ez olyan minimális tapintat lenne, ami még egy zsebhoki-bajnoktól is elvárható lenne. Ha már miniszterelnökké választotta a Parlament. Mert a nép nem.

Nem kevésbé furcsa, legyünk csak eufémisztikusak, annak emlegetése, hogy a zsidóság áldozata Orbán Viktor beszédében, olyan tényező, ami nélkül „nemzetünkből nem veszik ki az életerő”. Miért furcsa? Az áldozat legnagyobbika, ha a valaki az életét áldozza. Akár önként, akár kényszer, gyilkosság hatására. A nemzeti életerő, a nemzeti élettér fogalomkörét legtöbbször olyan erők, olyan összefüggésekben szokták emlegetni, amely sokkal inkább a zsidóság kiirtásával, a zsidók ezen folyamatban való feláldozásával kapcsolatosak. S miközben a miniszterelnök szinte természetesen tapaszt némi szépségflastromot a második világégés áldozatainak sosemvolt kitlijére (nem egyszer csupaszon lőtték gödörbe az áldozatokat), egy zsidó temetőben emlegetni nemzeti életerőt, igencsak visszás, és inkább antiszemita megnyilatkozás.

Különösen azért, mert ismertek azok a gesztusok, amiket a kormányfő tett, illetve nem tett.

• Horthy kultusza és a neohorthyzmus ellen sosem emelte fel a szavát. Holott a templomi Horthy-fétisek avatásánál annak a felekezetnek a tagja is asszisztált, amelynek Orbán Viktor is részese állítólag.
• Orbán Viktor „elfelejtett” részt venni a Gyöngyösi Márton antiszemita megnyilatkozása után szervezett antifasiszta nagygyűlésen, de másnap egy igencsak antiszemita felhangoktól sem mentes beszédet mondott a Parlamentben;
• Nem igazán publikus az elhatárolódása Szakály Sándor értékelésétől, mely szerint „csak” egyszerű idegenrendészeti kérdést oldottak meg a Gestapo szaktanácsai alapján a zsidókat a halálba deportálók;
• Alkalmasint nem hogy nem határolódott el a Szakályt megvédő Boross Pétertől, hanem a mostani beszédén biodíszletként megjelent az említett politikus is;
• Nem igazán publikus Orbán Viktor elhatárolódása Novák Előd legutóbbi rasszista megnyilatkozásától, de a Jobbik korábbi antiszemita megnyilatkozásaitól sem;
• Nem tudunk arról, hogy valaha is elítélte volna a belügyi erők biztosító jelenlétét a gárda utódszervezeteinek avatásán;
• Orbán Viktor nem lesz jelen kedden az auschwitz-birkenaui tábor felszabadulásának 70. évfordulója alkalmából, Lengyelországban rendezett megemlékezésen. Holott kiváló alkalom lenne arra, hogy kormányfői szinten határolódjon el a magyarországi antiszemitizmustól;

S ezek csak kiragadott példák. A legutolsóhoz hozzá tartozik az is, hogy január 27.-e 2005 óta a Holocaust áldozatainak emléknapja. Az ENSZ döntése alapján. Miközben, sajnos, elég sok, szinte túl sok jel mutat arra, hogy a zsidóságra a miniszterelnök, mint bármikor előrántható céltáblára gondol. Orbán Viktor maga mondta egyszer, hogy a tetteit és ne a pofázását figyeljék. A tettei és gesztusai továbbra is a weimari szakácskönyvet idézik. Így a szavai visszásak, és üresen konganak a múlt áldozatainak halott szemgödreibe nézve. Ezer év minden áldozatával szemben méltatlanul.

„És ön, senor, együtt védené ezt a földet olyan emberekkel, akiknek szintén mindennél fontosabb az Államok szabadsága. Egy zászló alatt véreznének, meghalnának, és maga szerint ők gringók, ami egy csúfnév. A zászlók alatt csak egyfajta vér folyik ki: ez pedig piros, és semmi más.”

(Rejtő Jenő: A Néma Revolverek Városa)

Andrew_s