Megalakult az oktatásügyi trágyamű

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ez a Balog nem az a Balogh. AZ a Balogh, az József, és a néhai vak komondor által kiosztott pofonok kapcsán vált hírhedtté. Ez a Balog pedig Zoltán, és a humán laposelemek minisztereként az oktatás is hozzá tartozik. Lelkész a lelkem, tehát nem verekszik vak komondorok nevében. Azonban néha kétségek merülhetnek fel, hogy melyik Balog(h) a közveszélyesebb.

A vak komondor nevében intézkedő fidesznyik végső soron leginkább a közvetlen környezetére káros. Amellett jól körülhatárolható jogszabályok mentén akár el is kaphatják a grabancát. Amolyan helyi Döbrögi, aki nagyon kellemetlen jelenség, de tulajdonképpen egy szelíd és szolid barom. A külsejében szelíd és szolid, ámde közveszélyesen cinikus, szakmailag nulla közeli helyi értéket képviselő miniszterrel ellentétben. Az oktatásügyi csűrcsavarok következtében pedig széles tömegeket érintő, és generációkon átívelő mindaz, amit elkövet. Meg az is amit nem követ e. Meg az is, amit kialakít az orbanista embertípus kinevelésének elősegítése kinevelése érdekében. Ez utóbbiban már egy éve is világosan látható mérföldkövet jelent a Hoffmann Rózsa nagy ötleteként megszervezett Magyar Pedagógus Kar. Időközben Nemzeti Pedagógus Kar lett. Mert mi más is lehetne? Ha itt kitörne egy tájfun, azt is Nemzeti Tájfunnak hívnák. Bár akkora kárt talán az sem tenne, mint a kormányzat. Úgyhogy inkább Európaküldte Tájfun lenne, és nemzeti antitájfun szolgálatot hoznának létre Lázár János vezetésével és orbán Viktor személyes irányításával.

Tehát Nemzeti Pedagógus Kar. A névváltás természetesen semmit sem jelent arra nézve, hogy pontosan az, ami. Egy nemzetinek kikiáltott, de valójában a hatalmat kiszolgáló oktatáspolitikai csicska. Semmivel nem jobb, mint az egykori SZOT-ba tömörített szakszervezetek, amelyek létéről a Párt döntött. Vezetőire a Párt, vagy esetleg a Hazafias Népfront tett javaslatot. A képviselt dolgozók pedig szabad akaratukból megszavazhatták a vezetőket, és többnyire jobban tették, ha tagok voltak. A SZOT-szerűségről már írtam egy éve is. Beleértve azt is, hogy az állítólag független eddigi szakszervezetek állítólag független vezetői is mehetnek a levesbe. Akkor, ha a „Na de kérem!” jellegű ellenzésen, és a nagyon csúnyán nézésen kívül többre nem futja. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azonban maradt. Balog Zoltán is. A NPK is. Mely rövidítésről az egykori tanulmányok egy másik szegmense jut eszembe. A műtrágya. Talán öntudatlan áthallással is. Annak jeleként, hogy ez a mű, trágya.

Minden esetre megalakult az Országos Küldöttgyűlés keretében megtartott alakuló ülésen. Teljesen szakmai szervezetként természetesen. Mert mi más is lehetne egy szervezet, amely politikai akarat hatására jön létre, minisztériumi szervezéssel, és a hatalom politikai komisszárjainak vezetésével. Horváth Péter ugyanis a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatójaként lett a testület vezetője. Olyan körülmények között, amikor az iskolaigazgatóknak legalább hallgatólagosan éppen úgy elvárt attribútuma a hűség a Párthoz, mint az 1970-es években. Olyan körülmények között, amikor a KLIK az iskolai élet, és kassza ura, ennek ellenkezőjét akkor is nehéz lenne elhinni, ha most megindulna a sértődött levelek sora. A helyettes vezető Szeleczki János lett. Róla az MTI szerényen azt közli, hogy Heves megyei intézményvezető. Jótékonyan és célzatosan megfeledkezve arról, hogy a Fidesz egykori egri alelnöke és volt alpolgármestere kapott most szakszervezeti megbízást. Aki korábban botrányos kinevezésével szerzett kétes hírnevet.

Egyébként mindezek ellenére igazat kell adni Balog Zoltánnak, hogy az NPK a pedagógusokról szól. Hiba lenne kétségbe vonni ezt az állítást. Elvégre a vágóhíd is az állatokról szól. Csak nem a birkák jogvédelméről, hanem a hatalom asztalán való feltálalás előkészítéséről.

Andrew_s

Pedagógusok SzOT-kara

Forrás: tozsdeforum.hu

A jelenlegi kormányzati, kormányfői ténykedések történelmi párhuzamairól már magam is írtam korábban. Most a Történelemtanárok Egylete, elnöke, Miklósi László emlegetett ilyeneket a pedagógusok karának létrehozása kapcsán. Holott a kötelező, vagy gyakorlatilag kötelező kamarai tagságok korántsem mostanság kerültek először bevezetésre. Nem vitatva természetesen, hogy minden esetben kérdéses lehet az, ha a hatalom hoz létre, felülről lefele gyakorolva nyomást, egy olyan szervezetet, melynek a tagok érdekeit kellene képviselni.

Ugyanakkor ez az iskola világában érthetően jobban kiveri a biztosítékot, mint sok más területen. Ha ugyanis a tanárnak írnak elő mintegy gondolkodási mintát, akkor ez óhatatlanul generációkra kihatva fogja meghatározni a kimeneti oldalt. Ráadásul olyan szinten, ami később az egyén személyiségében fog tükröződni, és családi kapcsolatain keresztül öröklődni. Nem véletlen, hogy a diktatúrák mindig is komoly gondot fordítottak az ifjúságpolitikára. Elvégre a gyermekekbe belenevelt eszmék nagyon mélyre ágyazódnak be. Beleértve akár az állam feltétlen hatalmának feltétlen tiszteletét, és a csak kivételezettnek kijáró kivételt az elvárt szervilizmus alól. S természetesen annak elvárását is, hogy az állam gondoskodjon mindenkor, mindenről, és mindenkiről. Nyilvánvalóan nem közvetlenül, de a „gondolkodunk is helyetted” szemléletének iskolai megvalósítása kapcsán mindenképpen.

A fentiek egyébként jól lemérhetőek a jelenlegi negyvenes-ötvenes és idősebb korosztályok esetében. Tömegek rettegnek a döntési, cselekvési felelősségtől, és ülnek mereven a kondérban, miközben alulról Orbán Viktor melegíti lelkesen. Ugyanakkor csak a kocsmába morogva várják el, hogy a kormányzat oldjon meg olyan kérdéseket, melyek közül számos esetben csak akkor lehet a hatalomnak döntési kompetenciája, ha az egyén szabadságfokaiból számosat kisajátít magának. Az a hatalom, melynek akár nyilvánvaló korrupcióját is bénultan figyeli a társadalom jó része. A családon belüli öröklődést pedig mutatja az, hogy sok diák tulajdonképpen a családjával is szembe cselekszik, amikor kimegy az utcára. Miközben sokan nem a közös sorson akarnak változtatni, hanem kitérnek a közös döntési felelősség elől. Arra is jó lehet emlékezni, hogy az a kollégium, mely a Bibó nevét viseli, annak idején korántsem az ellenzék számára került létrehozásra. Sokkal inkább a pártkáderek, a kiválasztott réteg újratermelését szolgálta. Belenevelve az MSZMP-tagok gyermekeibe, hogy ők a kivételezettek, akik szinte mindent megtehetnek. Egyben azt a szemléletet is örökül hagyva, hogy „egy a zászló, egy az eszme”. Függetlenül attól, hogy milyen cédulkákkal is fedik be a kilógó lólábak egy-egy darabkáját.

Attól ugyanis, hogy a gondolkodási sablonokat nem párthatározatok végrehajtási utasításainak hívják, hanem etikai kódexnek, attól még azok, amik. Nem azért, mintha nem lennének ildomosak egyes szakmákban az egységes etikai ajánlások. Azonban ezeknek a különböző, alulról építkező szakmai szervezetek kompromisszumai alapján, egy közös metszetként kellene előállnia. Nem egy központilag létrehozott egyetlen szervezet által kialakítva. Különösen nem úgy, hogy a szervezetet és a kötelező tagságot is törvénybe égetik. Olyan kitételekkel, amit Miklósi László is kiemelt a Magyar Pedagógus Kar (MPK) kapcsán: „A Kar tagja a tevékenysége során tudomására jutott információkat csak a Kar jogos érdekeinek, működésének, a közszolgálat érdekeinek, működésének veszélyeztetése, valamint a személyhez fűződő jogok megsértése nélkül hozhatja nyilvánosságra.” Melyből világosan látszik ugyanaz a centrális momentum, mely annak idején az üzemi kevés-szögek, a Párt-SzOT-Igazgató háromszögek döntési rendszerét idézi. A Kar jogos érdeke lehet például a vezetők, mint személyek politikai mutyija. Amiről a tag a fentiek értelmében nem nyilatkozhat, és nyilvános véleménye sem lehet. Azaz nem fordulhat a nyilvánossághoz, ha esetleg ilyen jellegű hatalmi visszaélést tapasztal. S tulajdonképpen senkihez, hiszen még egy feljelentés is egyfajta nyilvánosságra hozást jelent.

Az ilyen jellegű szabályozás teljesen hasonlít ahhoz, amikor az MSZMP, mint párt, és az egyetlen szakszervezeti testület belügyeit csak a saját körökön belül lehetett megvitatni. Legfeljebb csendben, érdemei elismerése mellett, félreállítva a vétkest. De sosem publikálva a tevékenységet. Márpedig az MPK-nak a centralizált oktatás következtében szinte minden pedagógus valós, vagy potenciális tagja lesz, mint olyan, aki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ alkalmazottja. Így az MPK előírásai, az az etikai kódex, melynek alapja a „hűség”, világosan visszahozza ugyanazokat a korlátokat, melyek a rendszerváltás előtt voltak ismertek. Olyan körülmények között, amikor az Orbán Viktor által nem támadott, de mindenki által elismert diktatúra egy puha formája létezett a legvidámabb barakkban.

Nem vonva kétségbe természetesen, hogy a hatalom számára ez nagy könnyebbség. Lévén egyetlen érdemi szakmai szervezet, nem kell hosszas egyeztető tárgyalásokkal bajmolódni. S mert ezt a szervezetet a hatalom maga hozta létre, nagy ellenkezésre sem kell számítani. Az persze egy másik kérdés, hogy egy ilyen fordulat esetén mit reagál a jelenleg létező érdekvédelmi szervezetek vezetése. Nem feledve természetesen, hogy pont a pedagógusok rendszerváltó szervezetének egyik prominense volt a Fidesz egykori frakcióvezetője, Pokorni Zoltán is. Galló Istvánnénak, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökének a reakciója arra szorítkozott, hogy reménykedik, az MPK kizárólagos szakmai tevékenységébe. Ami a fentiek alapján gyakorlatilag az orbanista embertípus kinevelésének elősegítése. Amennyiben ez a reakció az egyetlen, és a Nol ezt idéző tudósítása pontos, akkor tulajdonképpen az is kérdés lehet, hogy a PSz elnök-asszonya még meddig kívánja betölteni az említett posztot. Mert amennyiben tényleg ennyire úrrá lett rajta a hatalom kiszolgálásának vágya, akkor remélhetőleg hamarosan a lemondásával tüntet a demokratikus értékek védelme érdekében.

Andrew_s