Demagógisztáni napló - Hatalmi hálógörcs

Forrás: Flickr.com / Chris Bainbridge

A köztársasági elnök intézményének abban a formában való betöltése, ahogy azt Göncz Árpád tette, illetve Sulyok Tamás elnöksége az nem is ugyanaz az Univerzum. Az utóbbiért, mint Orbán Viktotr felavatott golyóstolláért kevesen sírnának krokodil-könnyeket. Ez van az egyik serpenyőben. A másikban az a görcsöléses hatalom-demonstrációs akarás, ahogy Magyar Péter beleállt a közjogi tisztségek neki nem tetsző jelöltjeinek eltávolításába. Miközben leváltanak ezt, elmozdítanak azt.

Tulajdonképpen egyfajta egészpályás letámadás, illetve egy ezzel egybekötött hatalmi átszervezés zajlik. A Tiszának adott teljhatalom birtokában megtehető? Akár izomból is. Várható volt? Igen. Nem most, hanem még sokkal, a választások előtt, már 2024-ben is: "amikor a hatalom megragadásakor kiváló kifogásként jelentkezik annak a megtartására az a szólam, hogy a meglevő hatalmi hálót csak a totális hatalom birtokában lehet lebontani. S mire a reménykedők rájönnek, hogy a lebontás csak átépítés, addigra ott ülnek ismét a hálóban. Amire esetleg felkerült pár cicoma, ám attól még háló maradt".

Hiába fogják sokan akár saját magukat is meggyőzni arról, hogy ez a háló valójában egy selyemkárpit.

Andrew_s

Demagógisztáni napló - Magyarpéterizmus hatalomnézetből

Forrás: Flickr.com / Chris Bainbridge

Mi tagadás, kisebb szentté avatni Magyar Pétert kényelmes mainstream-állapot. Nem mellesleg sokaktól látom is a közösséginek nevezett, de valójában egyre szűrtebb médiában. Az a legutóbbi vita, hogy megvakarta-e a tökét vagy sem a zsebhoki-bajnokkal való kézfogás előtt vagy sem, az legfeljebb szellemi pótcselekvésnek jó. A különböző fórumokon megjelenő magyarpéterista kisegyház szószólóinál sokkal zavaróbb az a nem egyszer elvtelen lózungköteg amit előadnak. S amiben a vakaródzás kezelése a leginkább huszadrangú tényező. Miközben dúl a deja vu.

Magyar Péter hívei között ugyanis láthatóan megindult az a fajta hitharcosi kiállás, amit korábban a Fidesz, és igen, nem egyszer a DK hívei körében is tapasztaltam. Igaz, más szerveződéseknél is. Talán mert természetes reakció, hogy amikor valakinek komoly kognitív disszonanciát okozna egy tévedés, illetve tökéletesség hiányának a belátása, akkor megindul az a fajta önigazolási mechanizmus, amelyben a tények legfeljebb zavaró mellékzöngék. Esetleg azok sem. Mi akkor tehát a deja vu. Az, ahogy a hívek megnyilvánulnak.

Kezdve a "kékfideszezés" átvételével, melyet Magyar Péter talán blikkfangosnak gondolt, de nem az. Nem azért nem az, mert a DK tökéletes lenne, és ezért Magyar Péternek és hitharcosainak szeretni kellene. Hanem azért, mert alapvetően egy gyűjteményes dehumanizálása a politikai konkurenciának. Akkor is, ha az erősen vesztett a súlyából. Illetve főleg akkor. Mert egy közösség lenézését, egy közösség tagjainak a kirekesztését is üzeni. Miközben árulkodik arról, hogy nincs valós mondanivaló, hiszen akkor hivatkozhatna egy új, a NER-nek nevezett, de valójában inkább szómágiát takaró, hatalmi szövedéket leváltó, társadalmi szerződés programjára. Amelynek a pontjai amúgy a kékfideszezéstől függetlenül sem igazán körvonalazódnak. Ahogy sajnos másnál sem igazán az ellenzék esetében, de Magyar Péternél sem.

Ez azért gond, mert valójában Magyar Péter politikai kínálatát egy vezércserére redukálja. Orbán Viktor lecserélésére Magyar Péterre. Valamint legfeljebb üres ráncfelvarrásokat a hatalom burkának sorjáinál. Alkalmasint ezügyben elég árulkodó egy másik erős vonulat is a magyarpéterista szekértábor-lakók esetében. Csont nélkül benyelték, és és azóta lelkesen lóbálják a gyurcsányozás zászlaját. Ami azt üzeni, üzenheti, hogy Magyar Péter, illetve a hívei valójában Gyurcsány Ferencet akarják leváltani. Egy másik párt vezetőjét, egy másik párt éléről, amely párthoz tagságilag semmi közük. Egy eset kivételével. Ha egykor tagjai voltak, és pálfordulásuk őszinteségét legalább a saját gerincük előtt szeretnék egy intenzív gyurcsányozással megerősíteni. Ebből a szempontból ez a csapat alig különbözik az országos politikában fényesen leszerepel Botkától, akinek szintén Gyurcsány volt a problémák origója az Orbán Viktor pártjával szembeni kiálláskor.

Ebből így egy olyan kép kezdhet kirajzolódni, hogy Magyar Péter, és hívei számára valójában a DK, és annak vezetője az a bizonyos szálka. Amelyre a maguk deszkája mögül kipislogva minden más elhomályosul. A hívek a nagy részénél még annak a lehetőségét, de a lehetőség felvetésének a lehetőségét is kizárva, hogy esetleg egy nagy átverés statisztái. Mert azt nehéz lenne tagadni, hogy Magyar Péter mindaddig nem számított az Orbán-rendszer kárvallottjának, amíg a neje, igazságügy-miniszterként falazni tudhatott neki. Nem állítva, hogy megtette, de személy szerint nem lepne meg, ha majd az unokáim unokái számára kiderülne. Mert ebbe túlságosan is beleillene egy hangfelvétel, amivel az asszony fogható. Amíg az érdekek azt kívánják. Ami túlmutat a feltevéseken az a néhány aláírás némely közbeszerzéseken, és a tesó szereplése némely sajátos fizetési listán.

Erre mi a hívek általános reakciója? Nagyjából a sablonos szövegek. A "parancsra tette", a "mások sem tették máshogy", és persze a neristák általában is. Csakhogy ugyanezek a bevédők, aligha mentenének fel egy betörőt a saját lakásukban azon az alapon, hogy mások is törtek már be, és egyes körök szerint ez normális dolog. Miközben a feltevés szintjén kezelve Magyar Péteren is lehet még fogás ezeken a pontokon kívül. Így az orbánizmus olyan haszonélvezője rajzolódik ki, akinek oka, és lehetősége is lehetett egyfajta alkut kötni a Fidesz királycsinálóival. Miközben valójában a Fidesz korábbi leghatékonyabb ellenfelét, a DK-t tekinti valós, akár dehumanizálható ellenfelének. Nem vitatva, hogy a DK elleni kirajzása hatékonynak tűnik.

Azonban, ha ilyen alapon hatalmat kap, akkor könnyen előfordulhat, hogy nem több a pók kicserélésénél a már meglevő hatalmi hálóban. Amelyet a Fidesz hatékonyan kiépített, és amelynek a lerombolása nem feltétlen érdeke annak, aki a háló felett hatalmat kap. Különösen akkor, ha tényleg történt, vagy történik néhány háttéralku is a jelen hatalommal.

Van bármilyen garancia az ellenkezőjére? Nem igazán. Vannak bemondások, várakozások, remények, illetve vannak hitek. Ezek azonban azok a tényezők, amelyek pont nulla politikai garanciát nyújtanak. Különösen olyan esetben, amikor a hatalom megragadásakor kiváló kifogásként jelentkezik annak a megtartására az a szólam, hogy a meglevő hatalmi hálót csak a totális hatalom birtokában lehet lebontani. S mire a reménykedők rájönnek, hogy a lebontás csak átépítés, addigra ott ülnek ismét a hálóban. Amire esetleg felkerült pár cicoma, ám attól még háló maradt.

Andrew_s

A MET esete a K.Hivatallal

Az MTI 2024. augusztus 27-én tette közzé azt a közleményt, amelyben a Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban K.Hivatal) közli, hogy gondoskodnak a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (továbbiakban: MET) intézmenyiben helyet nem kapó gyermekek elhelyezéséről. Mely helyszűkez azért ált elő, mert a K.Hivatal törölte azokat a nyilvántartásból. Így a K.Hivatal valójában úgy llapít meg oxigénhiányos fuldoklást, hogy előtte lenyomja az érinett fejét a víz alá. Na jó! Legyünk annyiban igazságosak, hogy az elmúlt évek tapasztalata szerint a víz duzzasztásában, és a fej lenyomásában is nem kis kormányzati, illetve tesóhivatali, illetve intézményi segítséget kaptak.

De a közlemény megfogalmazása mégis megérdemli a kicsit figyelmesebb olvasást. A cím is arról szól, hogy a MET "köznevelési intézményeibe járó gyermekek elhelyezéséről" gondoskodnak. Ezzel elismerve, hogy a MET olyan feladatot, azazköznevelést, lát, illetve látott el eleddig, melynek megoldása a köz feladata lett volna. Így miközben az ő szocializációs szintjén az óvoda nagycsoportjában megrekedt kormányfő személyes duzzognivalóját kiszolgáló apparátus a MET ellen fente a késeket, az a szorult helyzetében is állami feladatot, köznevelést, vállalt át az államtól. Többnyire olyan gyermekek esetében, akikat az állam nem igazán kívánt támogatni. Mert a jelenleg is miniszter Lázár János normativája alapján nem érnek semmit. Mert a szüleik nem kapartak eleget. Figyelemre méltó önuralommal néhány hatalmi szemét szemét sem.

Ugyanakkor a K.Hivatal gesztusát megértem. Mert fogadjuk el, hogy az emberi képességgörbe egy normális eloszlást tükröz. Ez azt jelenti, hogy a kaparnokok csemetéi közt is lesznek jobbak és rosszabbak. Ám a szegény, általuk megvetett, és lenyomni szándékozott gyermekek közt is lesznek igazán kiváló képességüek. Így képzeljünk el egy olyan helyzetet, ha nagyjából azonos körülmények közt találnák magukat az érintett csoport tagjai. A végén kiderülhetne, hogy a hatalom féltve tunningolt üdvöskéi közül kiemelkedne egy általuk megvetett, ámde képességei alapján sokkal jobban teljesítő tanuló. Tényleg szívás lenne. Azoknak a komplexusos kormányzati szereplőknek például, akik a saját fékezett habzású képességein kívül csak a mások lenézését voltak képesek örökíteni. A K.Hivatal tehát lehet, hogy valójában a szellemi péniszirigység kiszolgálója csupán.

Az, hogy a K.Hivatal döntése, a közelgő tanítási szezont is figyelembe véve, alapvetően antihumánus is. Alig hiszem, hogy a lassan mindenre paranoid pánikrohammal reagáló hatalmi gépezet, mára simanyelvűre esztergált csavarkáit ez megérintené. Ahogy a keresztet felmutató, de Jézus szellemiségét aligha ismerő, de tiszteletben biztosan nem tartó kormánypárti szavazógépeket sem.

Andrew_s

M. P.-s Mellékhatások

Forrás: Wikipedia

Novák Katalin, illetve Varga Judit esete örvénylik a maga útján. Ahogy Magyar Péter újabb, és még újabb megnyilatkozásainak is meg van, illetve meg lesz a maga fejlődéstörténete. Ha az ellenzék megpróbál olyan szinten rápülni, mint anno a Simicska-beszólásra, akkor pofára eshet. De nagyon. De a Novák-Magyar-Varga üggyé vált ügy valójában nem is az ellenzékről, és nem is az ellenzéknek szól. Szerintem sokkal nagyobb üzenet a Fidesz-tábor fele, mint az ellenzék fele, és nem is abban az értelemben, ahogy az utóbbi oldalon szeretnék.

A személyiség önvédelmi mechanizmusai miatt szerintem önáltatás azt várni, hogy az évtizedeken keresztül következetesen a Fideszre szavazók meginognak. Felébrednek másnap, sutba dobják az elmúlt évtizedeket, és lánglelkű ellenzékiként jelennek meg a halpiacon. A magam részéről ezektől jobban félnék, mint azoktól, akik a Fidesznél maradnak. Ezeket tehát hagyjuk. Azonban ne hagyjuk azokat, akiknek lételeleme a szervilizmus, és csavarok, vagy akár nagyobb kerekek a gépezetben.

Nekik ugyanis gondolni kell a holnapra. Nekik pozíció kell holnap is. Nekik fenék kell holnap is. Akár a médiában, akár az egyetemeken, akár a bíróságokon, vagy akár bárhol is dolgozzanak. Magyar Péter, és az egész ügy nekik durranhat a legnagyobb hangerővel. Ami fékezheti a kormánybarát habzást néhányaknál a médiában. Netán könnyebben állnak ellent az izomszagú csörtetésnek. Valójában tehát a kormányközeli kleptoligarchia informális hatalma az, ami gyengülhet.

Kialakulhat egy olyan helyzet, hogy felül lesz egy hatalmi komplexusban szenvedő, és NER-harács tömb. Alul pedig a kialakult vállalatbirodalmak alkalmazottai, akiknek a másnapi kenyeret jelenti a Fidesz-közeli vállalat vezetésének léte. De középen kialakul egy gyengülő hatásfokkal működő végrehajtói réteg. Márpedig ez az a réteg, ami alapvetően biztosítja a fej-réteg hatalmát. Így személy szerint az érdekel, hogy nekik milyen ajánlatot tesz az ellenzék.

Andrew_s

Apátok helyett álmodó államod

Az „állam” szó hallatán, olvastán sokféle kép jelenhet meg az emberek fejében. Az utóbbi időben kicsit túl sokszor kezdtem hallani, illetve olvasni a „gondoskodó állam” kifejezést, ami kétségtelenül sajátosan jelzős szerkezet. Aztán egy ismerős a Facebookon hívott fel arra, hogy: ’Ízlelgessétek a szavakat: " gondoskodó állam” ’. Engedtem a felhívásnak. Már csak a nála olvasható zárógondolat okán is: „Én sem kiskorú nem vagyok, se szellemi fogyatékos akinek gondoskodás kell”.

Valamikor régen, középiskolában, a történelmet tanító igazgatóhelyettes tanárnő azt véste a diákok fejébe, hogy „Az állam a mindenkori uralkodó osztály erőszak-szerve”. Ami akkortájt a munkásosztály uralmát jelentette, de ez a megfogalmazás ettől még lehet általános. Ha az „uralkodó osztályt” lecseréljük „hatalmi körre”, akkor egy még általánosabb fogalomhoz jutunk. S ne szépítsük: szerintem ez van. Az államot képviselő kormány, mint hatalmi kör, és az általa kiválasztottak kezében van az az operatív irányítás, amivel kézben tarthatók a reguláris, és állami fenntartású fegyveres testületek, szabályozható a fegyverviselés, a megengedett erőszak, és még az a pár dolog, ami része, illetve kiszolgálója ennek a halmaznak. Noha nyilván nem mindegy, hogy az illető hatalmi kör mi módon jut ehhez a lehetőséghez, illetve milyen szabályozók mentén, és milyen határidővel.

Amikor ebből a „magasságból” kezdenek „gondoskodni”, az nagyjából olyan lehet, mint amikor a magas tekintetű, magasról letekintő nagyságos úr ebédet osztogat. Lehet, hogy azon segít, aki éhes, és ezt ostobaság lenne vitatni. De van benne egy nagy adag esetlegesség, megalázó kegygyakorlat. Amikor pedig egy politikus kezd ilyesmivel kampányolni, akkor megjelenik, megjelenthet a „cáratyuska” ígérete. Márpedig előfordulhat, hogy „az anyátok helyett is apátok leszek” (vagy fordítva) képzete nem mindenkinek szimpatikus. Nekem sem. Már csak azért sem, mert a kormány esetében a legkevésbé valószínű, hogy megszaggatják köntöseiket, és az utolsó petákjukat is szétosztanák a szegények között.

Nekem a „helyt álló” állam sokkal szimpatikusabb lenne. A pénzemből, a pénzünkből megfizetett azon szakpolitika, amelynek képviselői helyt képesek állni a szakmaisággal, általuk képviselt kompetenciákért. Ahogy az általam megfizetett csatornákhoz értő szerelőtől is elvárom, hogy távozása után ne jöjjön fel a szar. S igen! A szakpolitikába természetesen a szociális szakpolitika is beletartozik. A gyermekvédelemtől az elesettek sorsának, rinyálás- és tarhálásmentes, kezeléséig. Mert ez is egy szakma. Amit a tanárképzésben, legalább is annak idején még, és legalább részben, mint Gyermek és ifjúságvédelmi szakpedagógia, ismertek. Talán még most is ismerik.

Ennek keretében, ha úgy adódik, és kell, akkor az ésszerűség határáig a közösen összedobott pénzből álljon helyt az állam azok helyett, akik önerőből, illetve önképességből, ott és akkor, nem tudnak. De nem gondoskodás címén, nem pofára, és így nem kegyet osztva, illetve szívességet gyakorolva, hanem mert a „dolga”. Annak a, sokszor inkább csak absztrakt, entitásnak, amit államnak hívunk.

Amit a mindenkori hatalmat gyakorló kormányzó erő képvisel.

Andrew_s

Az ellenzék fejet hajtott önmaga politikai gyarmatosítása előtt

Sajnálom, hogy a parlament gombnyomogatói nem tudnak olvasni, és nem ismerik a Google-t. Vagy bármilyen keresőt. A könyvtári katalógustól az internetig. Illetve! Sejtem, hogy belefogtak egy olyan mocskos politikai játékba, hogy Orbán csináljon, amit akar. Mert így minden, amit a "járvánnyal" kapcsolatban tesz, eleve visszahullik a fejére. Meg amit nem tesz. Az is.

De persze az ellenzékre is.... Mert ezzel természetesen megadták a teljes törvényi felhatalmazást akár a dinasztikus öröklés Alaptörvényi rögzítéséhez is. Meg átadták a teljes törvényhozási terepet, és eleve lemondtak mindenről, ami akár csak névlegesen is az ellenzék lehetőségei közé tartozott. A fűtést, világítást, fizetést biztosító ellenzéki mandátumoktól meg kurva messze van az, akit a válság majd maga alá temet. Akinek egy egész élet munkája után egy szociális hamvasztás jut. Ha pedig túléli. akkor napi három üveggyöngy. Vagy csak egy.

A hatalmi játék-részét értem. Valamint megvetem. Csak ezt követően kéretik kurva mélyen hallgatni arról, hogy az ellenzék önmagán kívül bárki mást is képvisel. Kéretik nem ugatni emberkísérletről egy focimeccs kapcsán. Valamint kéretik nem előadni a hivatásos sopánkodót akkor sem, ha bármi bekerül bármilyen jogszabályba..... Alaptörvénytől az orrfújás törvényi szabályozásáig. A morális mélyföldről kéretik nem az egekbe ordibálni. Az olyan egekbe sem, ami a bányászbéka kloákája. Ami fényévekre van az ellenzéki gerincek temetési mélységétől.

Andrew_s

Budapest sárga-fekete zászlajára

Az regnáló kormány láthatóan kommunikációs főpróbát tartott a korfa-lefejezési, illetve beteggyérítési szándékok terén. Mert lehet ugyan más célja is annak, hogy elkezdtek megmondogatni a budapesti kórházak vírus-ellátására vonatkozó tervekről. Amelyek alapján a vidéki betegeket Budapestre kellene szállítani. Esetleg akkor is, ha addig élnek. S néhány szakmai megszólaló szerint nem kizárt, hogy valóban addig is élnek.

De decibelkresztényéknél ez így rendben is van. Amúgy meg mindenhol másként csinálják. Sofia hercegnő például önkéntes kórházi munkát vállalt a járvány idején. Hazánkban még királyság sem kell ahhoz, hogy még véletlenül se gyakoroljon az oligarcha valamely ismertebb hölgytagja hasonlót. Ellenben a nemzeti gázos gazdagodása zavartalanul zajlott. Egyébként hazánkban is előfordult, hogy királyi hercegnő ápolónői ruhát öltött. Ám az sem ma volt. Manapság inkább az látszik hazánkban divatba jönni, hogy egy kis szemétség minden pénzt, esetleg életet megér. Ezzel pedig vissza is értünk a betegszállítási kérdéskörhöz.

Amellyel kapcsolatban azzal többé-kevésbé egyetértenek a szakemberek, hogy a járvány elsősorban az idősebbekre, illetve a más kórtünetekkel is bíró emberekre jelentenek nagyobb veszélyt. Így valószínűleg azok számíthatnak szállításra, akik ebbe az embercsoportba tartozik. Ugyanakkor az sem újdonság, hogy súlyos betegek közúti szállítása nem az a fajta beavatkozás, ami a hosszú élet biztos záloga. Így egyrészt azok a betegek számíthatnak szállításra, akik idősek, halmozott kórtünetekkel rendelkeznek, másrészt ugyanez a csoport az, akik folyamatos ellátást igényelnének, és a betegség túlélése esetén is költséget, ápolási költséget, illetve nyugdíj-kiadásokat jelentenének a költségvetésnek. A szállítás hatására ezzel egy időben az sem kizárt, hogy az állapotuk fokozottabban fog romlani. Így nagyobb eséllyel haláloznak el. Mentesítve a költségvetést. Márpedig az esetleg szűkülő EU-s forrásokat pótolni kell valahonnan az oligarcha zsebben tartásához.

Ugyanakkor azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy a szállítási ötlettel akkortájt állt elő a kormány jeles ötletmestere, amikor Karácsony Gergely elkezdte feszegetni a tényleges budapesti járványadatokat. Márpedig korábban a hatalom kihirdette: Budapest a fertőzési góc. Most gondoljunk bele abba, hogy az előbb-utóbb kiadott, kiszivárgó adatok esetleg a lakosságarányosan nagyobb fertőzöttséget nem támasztanák alá. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a hatalomnak úgy kellenek a budapesti betegek, illetve halottak, mint egy falat penészes, de a politikában feldíszíthető kenyér. Az is világos, hogy a fővárosi intézményeket könnyedén túlterhelheti a vidéki beteg-beáramlás. Csökkentve az itt lakó, renitens lakosság ellátási lehetőségeit is.

Amihez csak hab a tortán a másik légy, amit bele lehet a díszbe fojtani. Tekintve, hogy az idős-otthonok kapcsán nem győz a kormányhű szájtépők hada azon gargalizálni, hogy a fővárosi kezelésű idős-otthonokban milyen a helyzet. Ha feltételezzük, hogy a kormányhű polgármesterek, netán az egyházak fenntartásában levő otthonok vidéken, lakosság-arányosan, több időst látnak el, akkor a hatalom retorikai érdeke az, hogy onnan „kipumpálja” a betegeket. Így egy lépésben lehet biztosítani az esetleg csak behazudott fővárosi statisztikákat, valamint manipulálni az idős-otthonok statisztikáit. Ha kell, mesterségesen megteremtve azt a muníciót, amivel mikrofon-közelbe küldhetők a hatalom közvetlen képviselői, és a fórumok napidíjas trolljai. Mely utóbbiak talán még ahhoz sem kellően felkészültek, hogy mérlegeljék: a vírusnak hiába mutogatják majd alkalomadtán a baksis-kimutatásokat.

Természetesen még így is lehetséges, hogy a döntés meglebegtetése mögött valós járványtani helyzet lelhető fel. Akkor, ha a valós fertőzöttség nagyságrenddel, vagy akár nagyságrendekkel nagyobb annál, mint amit a kormány eddig a lakosság orrára kötött. Ez az ok azonban egy esetben lehetne valós. Akkor, ha kiderülne: a vidéki, részben izomból kiürített kórházak csurig vannak betegekkel, és egész egyszerűen nincs kapacitás a további betegek ellátására. A „csurig” persze lehet relatív is. Akkor, ha üres ágy esetleg akadna, de az ágyat körülvevő rendszer már régen összeomlott. Ebben az esetben a hatalom hívei feltehetnék maguknak a kérdést, hogy a betegek számában vagy az egészségügy felkészültségében hazudtak-e nagyobbat a szemük közé.

De nem áltatom magam azzal, hogy egy hithű, esetleg napidíjas, orbanista valaha megkockáztat egy ilyen kérdést. Még magának sem. Sosem.

Andrew_s

Frissítés: Azt, hogy mennyire kommunikációs kísérlet zajlott, azt leginkább az mutatja, hogy alig egy nappal később már csak akkor kell Budapestre szállítani a beteget, ha a küldő kórház úgy gondolja, az új betegek esetében...
A hatalom tehát töretlenül kísérletezik az emberekkel. Ha nem akkor, megfontolatlan, kapkodó, az emberek életével játszó hatalmi játék zajlik. Ami politikailag talán érthető. Az nem érthető, hogy a hatalom mellett kitartó trollok miből gondolják, hogy ők kivételek. Miért gondolják azt, hogy ők, a szüleik különleges elbánásban részesülnek majd. Nem a hatalom, hanem a vírus részéről. Bár az ilyen kapkodó, rögtönzésében is arrogáns hatalomban sem bíznék olyan mértékben, amennyire a fórumokon olvasható a szájlovagoktól.

Orbán októberre engedélyezi a vírusok második hullámát

A COVID-19 kapcsán a magyar hatalmi mutyisták számos, de inkább számtalan olyan dobást megengedtek maguknak, aminél kevesebbért is mondtak már le politikusok. Azért itt ilyen veszély nem fenyegeti Otbánt és nacsalnyikjait. Ez egy következmények nélküli ország. Szinte biztosra vehető, hogy mire elmozdíthatók lesznek, addigra már rég a gazdaság torkán fogják tartani az oligarchák a kést.

De lehet, hogy azok, akik azt hiszik: nem lesz semmi háttéralku egy hatalomváltás esetén, azok szintén kereshetnek valami kevésbé ártalmas anyagot. Mert a jelenlegi már nagyon meg látszik ártani esetleg. De azért inkább kanyarodjunk vissza a járványra. Ennek kapcsán ugyebár tapasztalhattuk, hogy a tisztifőnagyi szerint tulajdonképpen nem kell maszk, de azért aztán mégis inkább javasolták. Talán mert közben kiderült: akár jó üzlet is lehet pár millió maszk haveri depózása a pánikkeltések alkalmából. A gondos apuka kormánya meg is rendelte, és apuci el is ment a reptérre átvenni. Maszk nélkül pózolva a keletről, a vírus óhazájából érkező szállítmányhoz. Apuka kedves gyermekei pedig tapsikáltak. Ahelyett, hogy sikítva röhögtek volna.

Ahogy valószínűleg azon sem fakadtak sírva, amikor a vezéri kórház-látogatás alkalmából a betegekkel találkozó orvoson rosszabb minőségű maszk volt, mint a gátlapátolási főfelelősön, aki esetleg semmi keresni valója nem volt a kórházban. Hacsak nem egy azzal egyenértékű média-gesztus, mint amikor őfőméltósága meglátogatta a hadikórházat, vagy mit, annak idején. Igen. A király nélküli királyság tenger nélküli tengernagya. De Orbán egyedül is képes volt a villámgyors gondolatcserére. Elvégre szerinte nem kellett bezárni a gyermek-intézményeket, míg aztán pár órával később mégis bezáratta. Nem mintha kár lett volna a bezárásokért, elvégre a haza parancsolt és lakáskaranténba kényszerített szülőknek mégis csak kellett valami elfoglaltságot biztosítani. Ha már a satufékkel megállított gazdaság nem rendelkezik akkora tartalékokkal, hogy az oligarchák extra pénzei mellett még a robogni hazudott gazdaság fékezésének kárvallottjain is érdemben segítsen. Nem majd egyszer, hanem ott, és akkor.

De állítólag a satuféket indokolta a járvány. Szerintem egy fenét, és inkább a járvány körüli hajcihőt indokolta az amúgy is zajló válság. Ez azonban egy vélemény. Az viszont szinte biztos, hogy a megbetegedések mértékét illetően a hatalom mikrofon-virtuózai elfelejtettek egyeztetni. Miközben még mindig csak pár ezer fertőzöttről rebesgetnek a hivatalos számok, addig Orbán már jóval korábban több százezres ellátási kapacitást emlegetett. Ugyan kinek? Mármint akkor, ha Cili-néne nem hazudik. Meg a hivatalos számok. Amik nem indokolták a Kásler-féle eutanázia-programot sem. Ami kapcsán nem győztek magyarázkodni, hogy magatehetetlen, folyamatos ellátásra szoruló emberek esetében csakis az ő érdekükben tették ki őket a kórházakból. Amiért talán még a gondatlan veszélyeztetés is megállna. Ha lenne olyan ügyészség, ami megállna. A saját gerincét, és nem egy házatlan csigáét, használva belső támaszul.

Már csak azért is, mert világos, hogy miközben több százezres egyidejű megbetegedésre ürítettek ki kórházakat, az érettségit csak meg fogják tartani, és a Orbán bejelentette a szigorítások enyhítését. Ami a kórház-ürítési akciót még jobba átszínezi. Színezheti barnára is, ha feltételezzük: valójában nem a betegeknek, hanem a lakosságot szükség esetén sakkban tartani képes karhatalomnak kellett a hely. Potenciális felvonulási altatóhelyként. De színezheti vörösre is. Amennyiben arra gondolunk, hogy a hazaküldött betegekkel egyszerre több legyet lehetett ütni. Egyrészt, aki járulékos betegségektől szenved, az könnyebben hal bele egy esetleges fertőzésbe. Ha ezt otthon teszi, akkor nem az egészségügy statisztikáját rontja. Ha otthon teszi, akkor nem feltétlenül jön boncolás, amikor esetleg egy vírustesztet is elvégeznek. Így a járvány-halálozási statisztikát is lehet kicsit fényezni. Ha otthon, és pláne korábban teszik, mint ellátva, akkor nem kerülnek annyiba. Megtakarítható az ellátási költség egy része. A nyugdíjé is. Meg bebizonyítható, hogy az ország kevesebb kórházi férőhellyel és kivándorolt orvosokkal is üzemeltethető.

Most pedig bejelentette a vezér, a pannon géniusz, a delfi-osztályú jós, hogy ősszel jön a következő hullám. Valószínűleg neki szóltak a hangok. Esetleg a keleti széllel susogva: várd a következő hullámot és ne mondj le a hatalomról. Habár az kétségtelen, hogy a lakáskarantén lazításával simán jöhet a következő hullám. De alig hiszem, hogy ez Orbán előjegyzési naptára szerint fog bekövetkezni. Jön, amikor körülmények indokolni fogják. Azért persze lehet, hogy a miniszterelnöknek előre súgtak a hangok. Mert a hangok már csak ilyenek. Csak legalább egyeztetnék, hogy ki mit hazudik fedősztorinak. Miközben, ha a gazdaság állapota indokolja, akkor pár dolog ebből is következik. Olyanok, hogy:

A dübörgő gazdaságban valójában nincs hosszabb távra működési tartalék;

A szociális ellátórendszer képtelen megbirkózni a gazdasági visszaesés áldozatai keltette problémával;

A tartalék hiánya nem kis részben annak is köszönhető, hogy a pénzt a hatalom önmagára és látvány-beruházásokra, nem pedig termelő, hasznot hozó célokra költötte;

Igaz, ameddig a tömegbázisnak beállított passzív sokaság esetleg sem akar kovácsost játszani a hatalom képviselőivel, addig játszhatnak vezéresdit.

Andrew_s

Nyomás a szelepen: Miért nem az adópolitika?

Ahogy a kialakult ellenzéki-, és kormány-kommunikáció mutatja, Orbán Viktor alapvetően megveregetheti a saját vállát. Nem csak a társadalmat sikerült atomizálni a „maradj otthon, és ne foglalkozz az idősekkel sem” kampánnyal. S amely állapotnak jelenleg a törvényi „konszolidálása” zajlik. Az önkormányzatok piszkálásával láthatóan kommunikációs kapkodásra sikerült kényszeríteni az ellenzéket is. A koronát valószínűleg a „Budapest a bűnös” ismételt sulykolásával teszik fel a vírusra.

A kialakított helyzettel az ellenzéki kommunikáció, például, jobbára most az önkormányzatok anyagi helyzetén, kézi-vezérlésén pörög. Olyan képet kialakítva, mintha a kialakított helyzet csak az ellenzéki önkormányzatok területén élőket érintené. Holott nem. Egyébként a valós intézkedési logika pont az ellenkezőjét indokolná, mint ami zajlik. A lakásukba kényszerített embereknek a valós környezetük értékelődik fel. Ezek pedig a lokális önszerveződések, amelynek a hivatalos formája nem más, mint az önkormányzat. Így az emberek tényleges érdekeinek a képviselete az önkormányzatok erősítését, és nem gyengítését indokolná. Mindegyikét. Válogatás nélkül. Ha a kormány a nem-közösségi gépjárművek használatát akarja szorgalmazni, akkor azt elősegíthette volna az üzemanyagok adóztatásának a megváltoztatásával is. Ráadásul úgy, hogy valóban mindenütt segített volna vele. A nehézségekkel küzdő szállítókon is. Vidéken is. Valójában azonban Orbán az üzemanyagok adóján továbbra is nyerni akar. Esze ágában sincs abból engedni. Így viszont jobbára csak a magánhasználatú gépkocsi-használaton, és azon is csak a nagyobb városokban segít. Sem az időseknek házhoz szállítókon, sem másokon, a vidéken élőkön, a vállalkozásokon nem.

Jól mutatva azt a szemforgatást, ami zajlik, és ami alapvetően továbbra is idiótának kezeli a lakosságot. Általában is. Miközben utal azért arra is, hogy a vezérnek fáj a városok egy részének elvesztése. Budapest pedig hagyományosan Orbán bűnös városa. Amelynek a vezetését nyilván érzékenyen fogja érinteni az ingyenesre ígért parkolás okozta bevétel-kiesés. Miközben a tisztifőorvossal vitetik el a bejelentés valamennyi „örömét”, hogy amelyben rögzíthették: Budapest nem tartja be az otthonmaradási kényszert okozó vezéri rendeletet. Azaz, ha tömeges lesz a járvány, arról nem a korábban kivérzett egészségügy helyzete tehet. De nem is az, hogy képtelenek voltak megszervezni a tömeges teszteket. Amelyhez Müller Cecília ugyan gyártott, és kinyilatkoztatott valami ideológiát, de ennek komolysága hagy némi kívánnivalót maga után. Köztük a tisztifőorvos más területen való foglalkoztatásának vágyát. Elvégre lehet, hogy igazán profi a krumplipucolásban. Miközben természetesen tudjuk: a tisztifőorvos jelenleg pontosan azt a szerepet tölti be, amit korábban Kósa, vagy rezsi-Szilárd. Kommunikációs pofozóbábú.

Viszont világos: Budapesttől, illetve a nagyvárosoktól fél a vezér. Így valószínűleg célszerűnek gondolták előkészíteni a teljes kijárási tilalmat a fővárosban. Egyfajta példaként is minden más nagyobb város számáéra. Holott az azért világos, hogy az emberek nem akarnak szándékosan megbetegedni. Ha lazán kezelik a vezéri elvárásokat, akkor az alapulhat azon, hogy a járvánnyal kapcsolatos hivatalos kommunikáció olyan szinten nézi hülyének az embereket, ami miatt még a valós, reális információkban is fékezett habzású a bizalom. A bizalomhiányt csak fokozza, hogy a vírus-helyzet még most is inkább tűnik kifogásnak a totális hatalom vágyának kiéléséhez, mint a totális hatalomgyakorlás valós okaként. Lehet, hogy pont ezért keveregtek az olykor egymással sem teljesen összeilleszthető kommunikációs morzsák? Egyfajta provokációként? Mert valamivel meg kell majd indokolni a szelep erőszakos lenyomását az egyre jobban rotyogó társadalmi kuktán.

Andrew_s

Hogy is állunk a politikai kultúrfölénnyel?

A Nyugati fény egyik cikkének a címe azt sejteti, hogy most aztán jól beszóltak a 22 éves államtitkár-helyettesnek.S tényleg. Rendben van, valószínűleg csak kártyán tudná ő is elnyerni a Nobel-díjat. Értem, és világos. Az is, hogy bizonyos pozíciókhoz kellhet némi tapasztalat sem.  Ártani biztosan nem árt. 

De! Az világos és érthető álláspont, hogy 22 évesen nem biztos, hogy az egyetem befejezése helyett pont államtitkárkodni kell. Helyettesileg sem. Azt azonban kicsit furcsálgatnám, ha netán, esetleg, véletlenül, és nyilván cseppet sem célzatosan, illetve diszkriminatívan, hanem tényleg csak billentyűzetbicsaklásban szenvedve, azok nyilatkoznának róla negatívan, akik vidám átszellemültséggel tapsikálták körbe-körbe Nagy Blanka ki-, illetve beszólásait. Mert erős kétségeim vannak azt illetően, hogy az ellenzék heveny bayerzsótizmusban szenvedő üdvöskéje sokkal nagyobb teljesítményt tudna nyújtani. Nem decibelben, Nem anyázásban. Úgy általában. Mert azért őt sem emeli semmilyen magasságba az, hogy pompásan tud anyázni esetleg.

Na persze. Az más! Már akinek. 

Andrew_s

Bevándorló mentes roggyanás

Lassan, és korántsem bizonytalanul gyorsulva, elérik az általános ellátórendszerek azt a szintet, ami nagyjából a működésre való képtelenség szintje. Lehet emlegetni akár az orvosok elvándorlását, akár a pályát, illetve az országot elhagyó diplomásokat, szakmunkásokat. A 168 óra ezzel kapcsolatban közöl egy morgolódó írást arról, hogy vajon miért nem tartja meg az ország legalább az itt tanuló vendégdiákokat?

Röviden: csak. Kicsit hosszabban: miért pont azokat tartaná itt? Egész hosszan pedig igen sokáig lehet ragozni a kérdéskört. Azt, amellyel kapcsolatban mintha most bukkanna elő az a jéghegy, amely már régen meglékelte a hazai állapotokat. De legalább az előbukkanó jeges tüske már azoknak is feltűnik, akik eddig teljesen jó el voltak a politika előmelegített lábvizében. Hol lábáztatóként, hol gerinctelen, minden lábhoz odasimuló ázalagként. Politikusok, szagszervi mozgalmárok, és miegymások. Holott az elmúlt évtizedekben több olyan kegyelminek is nevezhető pont volt, ahol egy valóban felelős országvezetésnek lehettek volna kitörési, az országnak pedig feltörési pontjai.

1989 körül még nyugodtan beszélgethettünk arról, az akkori, kollégákkal, hogy Magyarország lehetne az oktatás Svájca. Még akkor is, ha a felsőoktatás már akkor sem volt fenékig tej és méz. Létezett, és hasított, a kontraszelekció, illetve a már akkor is maradványelvűvé váltság válsága a tanárképzésben. Az alapok akkor még megvoltak. Ezt az akkori, nemzetközileg is jegyzett oktatási eredmények is mutatták. Ahogy az is, hogy a nyolcvanas években sem volt ritka a fizetős, és nem csak párttámogatásból oktatott vendégdiák. Tudom, lehet hozni a statisztikákat, hogy ma is van nem kevés fizetős diák az országban. Ahogy jelentős piaca van a különböző egyéb képzőhelyeknek is. Azért mégiscsak nehéz lenne azt mondani, hogy nem indult el egy „pénzért papírt” típusú folyamat. Ami sem az oktatás hírét nem öregbíti, sem a színvonal emelésének nem kedvez. Amit csak cizellálna a 2014-ben (újra?) bevezetni gondolt kegyelmi párt-diplomások köre.

A következő komolyabb lehetőség 2015-től debütált a magyar önsors-rontás színpadán. Lehet persze nyereg alatt puhítani a szakemberhiányt, de a realitás az volt, hogy az első hullámokban érkező, és nem egyszer képzett középosztálybeli menekülteket mintegy „lefölözzék” a hazai gazdaság számára. A magyar nyelvű uszító-plakátok kipakolása, a fővárosi lakosság provokálása helyett. Nem vitatva, hogy az utóbbi akciósorozat jobban szolgálta egy esetleges szükségállapot kihirdetését, és ezzel a hatalom bebetonozását. Tekintettel arra, hogy a hatalom milyen vehemensen uszított már akkor is, illetve milyen alapossággal provokálta a menekülteket is, igazán nem lehet azt mondani, hogy nem tették meg, amit csak tudtak az ügy érdekében. Amely folyamatnak voltak olyan mellékhatásai, hogy olykor megvertek külföldieket, diákokat is. A hétköznapi beszólásokról nem is szólva.

Miközben leginkább az egész ország egyfajta szociális abortusza zajlott, illetve zajlik a mai napig. Meg nem túlképzett segédizmok szervezett vendég-munkásítása. Az ország meg nemhogy nem lett az oltatás Svájca, hanem lassan oktatás sem nagyon lesz a köznek. Meg egészségügy sem. Legfeljebb kényszeres mozgáskultúra, és fizetett, vagy kipofozott, tapsorkán a kihaltan vergődő stadionokban.

Andrew_s

Elindult a kampány! Kié?

Elindult az uniós választási kampány. Elég sok párttal a startvonalnál. Névleg. Az emberek pedig nyugodtan találgathatják némelyikről, hogy valójában kicsodák, és mi a fenét is akarnak. Mert vannak nagyon jól hangzó jelmondatok, és vannak eddig sosem hallott nevű gittegyletek is. Némelyik ismertebb szervezet meg szintén kezd olykor gittegylet-szerűnek látszani. De a politika valószínűleg már csak ilyen. Vagy mégsem.

A „politika”, mint olyan valószínűleg inkább olyan, amilyenné a politikusok, és a holdudvarukban lihegők teszik. Az utóbbiak ténykedése nyilván nem független attól, hogy a rájuk befolyással bíró politikusok kara mit enged. A politikusok ténykedése meg egyáltalán nem független attól, hogy az ország lakossága mit visel el tőlük. Ezért aztán könnyedén válhat röhejessé, amikor olyanok fanyalognak a választások eredményein, akik esetleg el sem mentek szavazni. A feltételes mód egyébként annak szól, hogy néha, vagy nem is csak néha, nyugodtan érezheti valaki úgy, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavaz. Amolyan endékásan. Ahol elvileg több párt rendszere volt. De azért valójában teljesen mindegy volt, hogy kire szavaztak. Amikor pedig az ember már úgy érzi, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavaz, akkor érezheti úgy is, hogy felesleges elmenni a szavazásra. Az akárcsak informálisan kialakított pártszövetségek úgyis lezsírozzák egymás között. Amellett az „Unió” rohadt messze van, miközben a mindennapok itt sorakoznak egymás után.

Egy zsákfaluban, közmunkán tengődő család tagjának például bárki nyugodtan ugathat az uniós minimálbérekről bármit, amit akar. Ha nem kergetik el az illetőt vasvillával, akkor sem okvetlenül fogják tudni, hogy miről pampog. Mert esetleg a legközelebbi nagyobb városban sem igazán járnak. Azok, akik generációsan szakadtak le. Szinte mindentől. Azok, akiknek már az is értelmiségi csibészség, hogy „demokrácia”, vagy királyság van. Érthetően. A hatalom forrása számukra pontszerű, és a nem is feltétlenül átlátott értelmű szavak feletti vita akár egy másik galaxisban is folyhatna. Ezért volt szerintem már a 2013-as választási felkészülésnél is biztos bukóforduló, amikor az ellenzéknek nevezett konglomerátum felült a saját retorikájának. Amit értelmiséginek nevezett közjelölt közszereplők egy levéllel is megtámogattak. Gyakorlatilag végképp elszakítva a szavazók tömegeit az ellenzéki kínálattól.

Nem mintha az utóbbiakból olyan nagyon jól állnánk. Ha globálisan próbáljuk szemlélni, akkor van egy fél marék olyan párt, akiről eddig legfeljebb az adóellenőrök tudtak. A közbeszédben ismertebb formációk egy részéről azt sem igazán lehet tudni, hogy valójában ellenzékiek-e? Jól mutatta ezt annak a családi törvénysalátának megszavazása, ami legutóbb zajlott. Amiről MSZP-től Jobbikig mindenki elmondta, hogy miért hazugság, baromság, vállalhatatlan, meg hasonlók. Majd bementek a parlamentbe, és a sokak által sokszor szidott DK kivételével, vagy megszavazták, vagy tartózkodásukkal támogatták meg a hatalom kívánságait. De akkor, ha ettől eltekintünk, akkor is azt láthatjuk, hogy az LMP, gyakorlatilag a megalakulás óta, több akcióval támogatta az ellenzék megosztását, illetve a regnáló hatalmat, mint amennyivel befeszült volna az állítólagos ellenzékiségbe. A Jobbik meg nyugodtan törekedhet középre. Tekintettel arra, hogy a korábbi radikális programjának számos pontját megvalósította, illetve megvalósítja a Fidesz.

Nem véletlenül emlegetem már jó ideje, és nem egyedül, hogy valójában nyugodtan létezhet egy LMP-Fidesz-Jobbik tengely. Lefedve a palettát a jobboldali radikálisok vágyaitól a jobboldali zöld buborékok világáig. Botka ámokfutása óta pedig azok sem lehetnek teljesen biztosak a dolgukban, akik kizárják egy MSZP-Fidesz háttéralku lehetőségét. Amit a legutóbbi, korábban említett, család-törvényi szavazás sem igazán zár ki. Függetlenül attól, hogy mit lehet magyarázkodásban felhozni a szavazat-kiosztás mellett. Aki ugyanis azt hiszi, hogy Orbán ettől kevésbé fogja ellenségnek kezelni, a vele nem egyet-értőket, az sürgősen keressen más szert. Mert az, amit használ már megzabálta az agyát. A politikai haszon nem, legfeljebb a politikai, retorikai gyávaság lehet a magyarázat. Úgyhogy lehet választani: háttéralku vagy gyávaság. Egyik jobb kilátás, mint a másik. Egyenesen a bányászbéka fenekére. Baromi mélyről. Amolyan endékásan.

Tudom, tudom. Tiszta fanyalgás az egész, és az „ellenzék” nyilván emiatt az írás miatt fog veszíteni. Mert egyébként hó-tiszta lelkű szentek gyülekezete, akiket nem értek meg. Ahogy sokan mások sem. Csupa fanyalgó ellendrukker. Majdnem úgy, ahogy Orbánnak mindenki szembejön az autópályán. Ahogy lehet nyugodtan morogni és értetlenkedni a társadalmi radikalizmus növekedésén is. Holott az embereket, ahogy szintén évek óta ugatom, általában jobban érdeklik a kocsma elől ellopott biciklijük, a meglopott feleségük, a megerőszakolt lányuk, mint a felkent értelmiségiek cicaharcai. Az, aki érthető, világos, a csóró nép számára is felfogható választ kínál a mindennapokra, az bármilyen, ismétlem, BÁRMILYEN párnacsata elől el fogja vinni a szavazatokat. Orbán a maga populista ellenségkreáló mondókáival ebben az iszapcsatában kétségtelenül jól áll. De elő lehetne, illetve elő kellene állni a megélhető, és nem okvetlenül az egykori, ideiglenesen félretett, de bármikor előszedhető, jobbikos, alternatívákkal, amíg nem késő.

Andrew_s

Néppárti semmi

Forrás: 24hu

Itt járt vendégségbe az Európai Néppárt. Valószínűleg többen tekintettek az eseményre egyfajta csodavárással. Annak ellenére, hogy józanabb pillanataikban valószínűleg tudják: a csodák ideje lejárt. Nagyjából az iskolába kerülés környékén szokott ezen a ponton túlesni az emberek zöme. Csoda most sem történt. Találkozott egy gyáva és hatalomvágyó ember egy távolról bátor, és hatalmat kereső másikkal.

Manfred Weber ugyanis jelenleg csúcsjelölt egy Pozícióra. Olyan pozícióra, amely számos, a Fidesz napi politikájával kiegyezni kész embertől függ. Tehát nem érdeke látványosan belerúgni Orbánba. Abba az Orbánba, aki Brüsszelben eddig is gyakorlatilag mindent aláírt, amit elé tettek. Abba az Orbánba, aki eközben, belpolitikájában, konzultálni bátor csak a népszavazás helyett, és bátran megmondja a magáét a többszörösen előszűrt saját hallgatóságának. Abba az Orbánba, akinek a jelen választási törvényeknek köszönhetően kisebbségi támogatottsággal áll rendelkezésre a gombnyomogató droidok hada. Abba az Orbánba, akinek ennek következtében bőven elég a saját szavazóit az urnákhoz kérnie. Akik közt valószínűleg nem egy olyan, a szélsőjobbról érkező szavazó is van, akik szívesen látnák az ellenzék nem egy tagját is inkább urnában.

Weber látogatásától nem tudom, hogy ebben a helyzetben miért várta volna bárki, hogy bármi jelentősebb változás előidézője lenne. A plakátokat majd leszedik. Aztán jöhetnek más plakátok. A fórum-trollok visszavonását, az orbáni szócsövek lezárását nem is kérte. Kért valami bocsánatkérést, amit majd csak megoldanak a szokásos kétfenekű módon. Mármint a magyar kormány részéről. Majd bocsánatot kérnek két kötőszóért. A sorok között, majd a sorok felett is, marad minden, ahogy volt. A CEU ügyében pedig folytatódhat az eddigi mellébeszélés. Az MTA vezetése már megtette a saját túlélését, illetve pozícióban maradását jelentő nyilatkozatait. Besorakozva a felszopási sorba.

Amely sornak a vezéregyénisége maga a miniszterelnök. Aki majd akár Brüsszelben is bátran aláír valamit. Kicsit nyal, kicsit szop. Majd hazatérve a híveinek megmagyarázza, hogy ő nem hatalom kurvája, hanem maga a legkisebb királykisasszony. Az, akinek el akarták venni a talán sosem volt szüzességét, de ellenállt. A semminek. Mert azért alapvetően nem Brüsszelből, vagy bárhonnan máshonnan fogják megoldani az ország problémáját. Ameddig a lakosság nagy része tojik az egészre, addig marad az orbanizmus az államvallás.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Orbán Gundel-kommunizmusa

A Gundel a jelek szerint szociális gondoskodás alá vette a miniszterelnökség dolgozóit. Esetleg csak a miniszterelnököt? Bármi lehet. Az ominózus eset kapcsán azonban van, aki számolni kezd, és van, aki nem. Ugyanakkor Orbán igen magasra dobta a labdát. Kérdés, hogy az ellenzéki kommunikáció ezt lecsapja-e?

Az, hogy a kádárizmus korszakában sem volt nagy titok, hogy igen jól ki lehetett jönni az országházi, illetve minisztériumi büfékben étkezve. Egyébként nem egy céges étkezdében is. Mert akkor úgy gondolták, hogy a szocializmus szociális gondoskodásának az egyik példája, ha a munkáltató hozzájárul az egyébként alulfizetett dolgozó költségeihez. Ezen a szálon haladva azt is mondhatnánk, hogy a társadalom szociálisan a Gundel éttermén, illetve minden más kedvezmény fenntartásán keresztül hozzájárul Orbán Viktor háztartásához. Amelyben minden gyermek, de Ráhel egészen biztosan a maga lábán áll. Elvégre Orbán Ráhel annak idején ezt nyilatkozta, és a bahreini kirándulásáról készült egykori kép alapján nem is lehet másként. Mert aki nyilvánvalóan a sarki turkálóból öltözködik, az nem lehet milliomos. De hagyjuk is ezt a szegény lányt. Mert zavarában nem fog célba találni a pelenkával. Meg nem tudjuk étkezik-e a Gundel szociális étkezdéjében.

Ugyanakkor a miniszterelnök sem okvetlenül milliomos. Így nyilván rászorul a szociális szolidaritásból támogatott ellátásra. Ennek lehet egyfajta példája az igen kedvezményes árakkal ellátott étlap. Amely talán csak nyomdahibás. Amennyiben lemaradt egy-egy nulla az árak végéről. Az sem kizárt, hogy előbb utóbb egy ennél is sokkal teljesebb szociális ellátáscsomag jár majd a jelenlegi hatalom egyes képviselőinek. Egy-egy olyan szociális csomag, amely majd mindenkinek jár. Abban a büntetés-végrehajtási intézményben, amelyben a közhatalommal visszaélők vezekelhetnek majd. Majd akkor, ha a társadalom cselekvő-, és szavazóképes többsége is úgy gondolja.

Addig tart a birkanyírás. Meg a Gundel-kommunizmus.

Andrew_s

Feketegyőrisztikus coming out

Rejtő egyik művében olyan költői kérdést feszeget az egyik szereplő, hogy a Prücsök vajon mennyire is prücsök valójában. Ez azért jutott, nem először, az eszembe, mert Fekete-Győr András interjút adott a HVG-nek. Amiért igazán kár volt. Tényleg. Mármint akkor, ha nem a Fidesz erősítése a célja. Esetleg a közreadó szerkesztőnek. Ha valamit másként mondott volna a Momentum izgágája.

Mert felelős politikusnak azért nem mondanám. Ahogy Orbán esetében is erős túlzás lenne az ilyen minősítés. Az egyik oldalon ugyanis láthatóan kezdett elindulni egy ellenzéki egységfront kialakulása. Ez nyilvánvalóan kínos lehet a kormányfőként alig tisztelten önjelölt népvezérnek. Annak az Orbán Viktornak, aki egyre mélyebben merít a bolsevik, illetve horthysta tudásbázisból. Ugyanakkor talán érdemes emlékezni azokra a KISZ-tagokra, vagy csak egyszerű emberekre is, akik valóban hittek egy baloldali szemléletű eszmében. Lehet, hogy naivak voltak, lehet, hogy nem éreztek más választási lehetőséget, mint a létező kádárizmus kereteihez való alkalmazkodást. Lehet, hogy a keretekhez alkalmazkodva mégis tettek le pár dolgot az asztalra. Ha mást nem, akkor azt, hogy felnevelték a következő generációt, illetve a vállukon tartották olykor az országot is. Függetlenül attól, hogy a jelenlegi hatalom olyan posztkommunistái, mint Kövér-házmester, Orbán elvtársaként, most milyen hangerővel komcsizik.

A magam részéről el tudom képzelni, hogy a Fidesz háza táján is előfordulnak azok az emberek, akik érzelmileg közelebb állónak tekintik magukhoz ezt a pártot, mint a nem létező jobboldali alternatíváinak bármelyikét. Mert a szélsőjobb irányából most éppen középre ért Jobbikot nem okvetlenül érzi mindenki alternatívának. Még akkor sem, ha Orbán egyre szélsőségesebb retorikával próbálja kinyalni a szélsőségesek hátsóját. A kezdetektől kérdésesen ellenzéki LMP-t most nem is rángatnám elő. Önmaguk paródiájaként önmaguk alternatívájaként is kezelhetők. Ezt követően azt nyilatkozni, hogy a „Fidesz az ellenség” legfeljebb egy pártszintű összezárás elérésére alkalmas. Mert talán még Fekete-Győr András felfogóképességét sem haladja meg az, hogy pártszintű politikai ellenségeket csak diktátorok képeznek azokból, akiket demokratikus körülmények között legfeljebb ellenfélként szokás kezelni.

Amikor a Momentum nem meggyőzendő ellenfélnek, hanem legyőzendő ellenségnek kezdi kezelni a Fideszt, mint olyat, abban a pillanatban alig lesz jobb az ezt hangoztató politikus, mint Orbán. Elveszti az alternatíva jellegét maga is. Akkor is, ha nem vitatom, hogy a radikális Orbán-utálóknak ez a retorika pont olyan kedves lehet, mint a Gyurcsányban, Sorosban, a zsidókban, a liberálisokban, vagy bárki másban, az univerzális bűnöst keresőknek az orbanizmus populizmusa.

Ugyanakkor, a belső szalámizás szempontjából kétségtelenül a legjobbkor, leporolta a Momentum nyilatkozója leporolni azt a generációs megosztást is, ami alapján valószínűleg magát tekinti univerzális zseninek. Esetleg a saját politikai generációját. Miközben mindenki más csak lopni, csalni és hazudni szeretne a politikában. Azt mondjuk nem igazán világította meg, hogy miért pont róla kellene elhinnie bárkinek is, hogy „az adóból nem limuzint akar magának, hanem jól működő kórházakat, iskolákat csinálna”. De legyünk naivan optimisták, és tegyük fel, hogy tényleg nem. Akkor is baromság mindenki mást, a potenciális partnereket is felcímkézni a saját nagyszerűsége szülte előítéletek magasából. Ha pedig úgy akarnám értelmezni, hogy mindenki csal alanyi csirkefogó lehet, aki a gengszterváltás előtt mert születni, és politikát érintő véleménye van, akkor az egy igazi anti-telitalálat egy egyébként is elöregedő társadalomban.

Miközben nem egy új vonulat Fekete-Győr András politikai megnyilatkozásainak a sorában. 2017 tavaszán már futott ezirányban egy kört. Nem sokkal azt követően, hogy egy politikai nagyotmondással párttá alakult a Momentum. Mert a politikai „megbízhatóság” jegyében arra az aláírás-gyűjteményre hivatkozott, amelyet korántsem a Momentumra, mint pártra, hanem az Olimpia, mint olyan elutasítására adtak az emberek. A tüntetésen, amit a rabszolgatörvény ellen szerveztek a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke bejelentette, hogy a nagy monstre-demonstráció majd január 19-én szombaton lesz. Egy országos sztrájkra tényleg a szombat lenne a legjobb alkalom? Vagy megint csak igazolni sikerült, hogy a szakszervezeti vezetők Orbán kottájából fütyülik a néphülyítést? Miközben a jelek szerint a kialakulóban levő ellenzéki együttműködés is már csípi a Momentum elnökének a szemét? Úgy tűnik, hogy megint sikerült egy elemi erejű jogos felháborodást szétaprózni, leföldelni, és egymást követő unalmas, vagy üres indulatokat tartalmazó beszédekbe fullasztani.

Megint csak felvetve azt a kérdést, ami a 2018-as választások reggelén is nyitva volt. Azt, hogy a Momentum ellenzéki-e egyáltalán? Illetve minek az ellenzéke egyáltalán? Mert esetleg ideje lenne felfogni, hogy a Fideszre szavazók Orbán bukása után is az országban fognak élni. Meg lehet próbálni megnyerni, meggyőzni őket. De ellenségnek kezelni politikai baklövés. A hideg polgárháború folytatását jelentő húzás. Az orbanizmus átfejlődése feketegyőrizmusba. Legfeljebb.

Andrew_s