Fizess vagy coki... Avagy a washingtoni betli

Hallom, hogy Zelenszkij rosszul viselte Trumpot. Vagy viszont. Vagy mindketten egymmást. Gondolom majd lesz aki ezért is felmagasztalja Zelenszkijt. Pedig valószínűleg csak nincs hozzászokva, hogy a tényekkel szembesítsék. Noha nem minden alapot nélkülöz az, amit a hírek szerint a fejéhez vágtak. Az például, hogy valójában tényleg nincs sok kártya a kezében, illetve tényleg a "fizess vagy coki" helyzetben van.

Trump meg abban, hogy akár a sértett óvódás szerepét is eljátszhatja, miközben nem kell elviselnie, ha Zelenszkij veszi fel ugyanezt a szerepet. Zelenszkij 2021-ben, az orosz fenyegető jegyzéket magasról leszarva, nem tárgyalási segítséget kért a Krímről, hanem fegyvereket. A héják, és a fia révén is ukrán-gyengített elnök ajánlásával megkapta. Az eredménye sok halott, és Ukrajna rosszabb stratégiai helyzete, mint 2022. januárjában.

Most megpróbált beolvasni, és izmozni azzal a Trumppal szemben, aki hiúságból is kidobná, de az USA gazdaságával a háta mögött ki is dobhatja. Az eredmény, már a békealku helyzetében is pozícióvesztésbe került. Nem kétlem persze, hogy innen is vissza lehet jönni. Elvégre a világot telekkönyvként kezelő Trumppal nyilván lehet később is üzletet kötni. De valószínűleg nem kicsit rosszabb kondíciókkal. Zelenszkij tehát, a felkészületlenségével, szerintem s nem mellesleg, rontotta a Ukrajna kilátásait.

Továbbra is minden együttérző sajnálatom az ártatlan áldozatoké. S továbbra sem gondolom, hogy tisztelnem kellene Zelenszkijt, az SS-jelvényt használó Azovi gárdát is felkaroló politikust. Vagy azokat, bármely oldalon, akik a holtakon gazdagodnak. A fanyalgó fotelstratégáknak, a fórumok hőseinek meg továbbra is figyelmébe ajánlanám, hogy a háború nem videojáték.

Andrew_s

Fotel-conteo az ukrán támadáshoz

Forrás: liveuamap.com

Az ukrán támadások érthetően felcsigázták a fórumokat. Tekintettel arra, hogy a kommunikációban még Zelenszkijnek is visszanyalhat ez a fagyi, a találgatások is érthetőek. Magam pusztán ezek tárházát gondoltam bővíteni. Már csak azért is, mert a hasonló információs szinten levők egyikéből sem nézem ki a telepátiát. A hivatalos hírforrásokból, a hárborús helyzet okán érthetően, a teljes őszinteséget.

De tegyük fel, hogy korábban, mondjuk a 2021. év vége fele olyan tárgyalások indulnak meg, mely egyfajta koreai típusú megosztást eredményezett volna a Krím kapcsán. Mielőtt a háború azon fegyveres szakasza elindul, ami nem független az orosz tiltakozások ellenére elindult nyugati fegyverszállításoktól 2022. januárjában, és ami számtalan áldozatot követelve változtatta véressé az elmúlt éveket. Természetesen nem tudom, hogy létezhetett-e volna az említett, kevesebb halottal járó forgatókönyv, de talán igen. A jelen helyzetet azonban ismerjük.

Ugyanakkor nagyjából az is tudható, hogy a Nyugat támogatása nélkül Zelenszkij talán a szomszéd sarokig tudna elhatolni. Mely támogatás, nem kicsit az USA esetleges kihátrálása miatt, korántsem biztos, hogy végtelen. Ez pedig azt jelentheti, hogy muszáj lesz tárgyalni. Ebben az esetben a jelen, akár a Nyugat hallgatólagos biztatásával indult, támadással elérhető, hogy a Krím ugyan marad az oroszoké, de az ukránok visszavonulásáért cserébe a jelenleg orosz erőktől átjárt megyékből egy kölcsönös fennhatóságú demilitarizált zónát alakítanak ki.

Ahol senki sem úr, de nemzetközi a hatalomgyakorlás. Ismert recept. Ideig-óráig olykor még működik is. Ez megnyitja az utat az újjáépítési pénzek előtt. No meg levegőhöz juttatja az érintetteket. S persze pozícióhoz juttathatja akár Kínát is. Mert egy ilyen helyzetben olyan egyezség aligha fog működni, ahol csak a Nyugat ad rendfenntartót. Mert abba az oroszok aligha mennének bele.

S akkor kialakul az a koreai típusú megosztás a Krím kapcsán, amit említettem. Az, ami esetleg sokkal kisebb területi kompromisszumokkal 2022 januárja előtt is talán elérhető lett volna. Kevesebb áldozattal is. De hát a pénz beszél, a karaván halad.

Andrew_s

Megjegyzés - 2023. 12. 17.- Orbánhoz, EU-hoz, Ukrajnához

Orbánnal kapcsolatban sokszor röpködnek a különböző hírek. Az EU-val kapcsolatban is. Mostanság az Ukrajnával kapcsolatos hírcsokor viszi el a pálmát. Több okból, illetve több irányból is. Az egyik az, hogy megindulhatnak a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával. A másik, hogy Ukrajna nem kap kiugró támogatást az EU költségvetéséből. Eközben többen is pörögnek azon, hogy a döntések milyen körülmények között születtek. Igazuk is van, meg nem is. Szerintem.

Az ugyanis igaz, hogy a szavazáshoz kiküldték Orbánt kávézni, és a csatlakozási tárgyalások megindulását így a távollétében szavazták meg. Megalázó? Lehet. Ha valaki jelentőséget tulajdonít annak, hogy számítson, akkor lehet megalázó. Ha valaki csak a kommunikációs értékét veszi alapul, akkor szerintem, ebből a szempontból, indifferens. Miközben a döntés előtti kiszaladás belefér Orbán eddig is többször megtapasztalt felelősségpánikos személyiségébe, ezzel az akcióval Orbán elérte az EU-s pénzek egy részének a felszabadítását, amit simán tudja itthon pozitívan kommunikálni. Ugyanakkor a csatlakozási tárgyalások akármeddig is eltarthatnak. Akkor is, ha Zelenszkij már jövőre elkezdi követelni a tagsági szerződés megkötését. Ha ugyanis igaz a támogatási szándék kifáradása, akkor ez a követelődzés nagyon gyorsan válhat kontraproduktívvá.

Ahogy könnyen lehet, hogy Zelenszkijre nem csak itt jár az orbáni kontraprodukciós rúd, hanem már az előjáték során is. Mert ott volt az argentin beiktatósdi. Zelenszkij, Orbán híveinek a szemében mindenképpen, eredményesen keltette azt a látszatot, hogy elszaladt Orbán után. Miközben sikerrel tompította annak a hírértékét, hogy Orbán olyan széljobberekkel is randizott, mint Abascal és Bolsonaro. Zelenszkij találkozása Orbánnal önmagában hírré vált. Majd tárgyalt telefonon Macronnal, akivel Orbán korábban vacsizott. Ennek van olyan olvasata, hogy tök mindegy, hogy miről tárgyaltak. Akár a másnapi esőzésekről is. A látszat mégis az, hogy Zelenszkij elment Orbán után egy széljobber elnök beiktatására, és lecsekkolta Macronnál, hogy mibe maradt Orbánnal.

De térjünk vissza az uniós attrakcióra. Tehát megindulnak a csatlakozást előkészítő tárgyalások Ukrajnával, ami akármeddig is tarthat. Ugyanakkor a kiemelt uniós támogatás nem indul meg Ukrajnának. Igen, ismerem azt a véleményt, hogy ettől az uniós országok sorra adhatnak támogatást egyedi szerződések keretében. Nem is vitatom ezt a lehetőséget. Ez azonban egy sajátos mellékhatással is bírhat. Azzal, hogy az egyes országok költségvetésében megjelenik egy olyan költségsor, ami Ukrajna támogatását jelenti. Márpedig korántsem biztos, hogy ennek ugyanaz a belpolitikai hatása az egyes országokban, mint az, ha az uniónak szánt pénzekről van szó.

Így aztán egyáltalán nem biztos, hogy Ukrajna támogatása azonos lesz a két esetben. Miközben az egyes országokban a minden erre költött euró a támogatás -ellenzőket erősítheti. Különösen annak figyelembe vételével, hogy a szavazás előtt több országnak voltak fenntartásai a támogatások kapcsán. Csak a szavazáskor, amikor a gombot megnyomták, ennek nem adtak annyira hangot.

Így ennek kapcsán elg nyilvánvalóan Orbán azt a piszkos munkát végezte el, amire igény más országokban is lehet, hogy igény volt. Márpedig ez esetleg nem csak itt történhetett meg. Könnyen lehet, hogy az, amit a politika a felszínen mutat, komoly, vagy akárcsak hallgatólagos háttéralkuk eredménye. Miközben választ adhat arra is, hogy az Unió miért hagyja Orbánt szabadon bomolni. Mert hagyja. Azt látjuk. Akkor is, ha tudható: az ország társadalmi problémáját nem az unió fogja megoldani. A hazai szavazókkal szemben.

Andrew_s

Conteo – Izrael-Hamasz-Irán-Ukrajna

Az 1987-ben, Gázában alapított Hamasz tegnap, 2023. október 7.-én támadást indított Izrael ellen. Ezt tudjuk. A hírek folyamatosan érkeznek. A híreket meg sokan magyarázzák, értelmezik szerte a neten. Nem egyszer olyanok is, akiknek aligha van több információjuk a történésekről, mint bárki másnak. Így legfeljebb egy emeltebb ívű conteo mentén magyaráznak. Amiből itt is következik egy, Vagy mégsem.

Az ismert, vagy éppen csak felkapott, egy-egy médiumszálacska mentén ismertebb magyarázók sem mehetnek el persze néhány olyan adat mellett, amit akár tényként, de legalább is erős sejtésként kezelhetünk. Az egyik ilyen az, hogy több ezer rakétát lőttek ki Izraelre, és kisebb-nagyobb fegyveres csoportok is átlépték az izraeli határt. Túszokat hurcoltak el, foglyokat ejtettek. Az izraeli erők pedig megindították a saját hadműveleteiket.

Az áldozatok száma szinte tudósításonként változik, ahogy a túszok, fogságba esetettek számát is inkább csak becsléssel merném illetni. De a túszejtés tényét mindkét oldal elismerte. Aziránt meg vannak fenntartásaim, hogy önálló, a kajapénzből felfegyverkező önképző csoportok egyszerre megvilágosuló, és spontán, kiszámíthatatlan tevékenysége tűnik összehangolt tevékenységnek. A fegyverek eredetét illetően az általános vélelem az, hogy Irán szánta meg a Hamaszt pár kevésbé humanitárius segélycsomaggal.

Mely pontnál, mármint a fegyvereknél, mindjárt le is ragadhatunk kicsit. Egyébként mindkét oldalon. Hol jobban, hol kevésbé. Irán, mint fegyverszállító, neve nem csak a Hamasz kapcsán juthat az eszünkbe. Az Irán és Izrael közti, a Natanzban működő urándúsító körül is kiéleződött, konfliktus sem újdonság. De emlékezhetünk, például, arra is, hogy az Orosz-Ukrán háború kapcsán is emlegették, mint Oroszország drón-, illetve rakéta-szállítóját. Ha esetleg a Hamasz operatív központjain kívül, vagy a túszok kímélése okán részben helytettük is iráni célpontokat is támadna Izrael, az Oroszországnak is fájhatna. Ha nem kezdett volna tárgyalni Észak-Koreával is.

A túloldalon ugyanakkor ismert, hogy az USA tradicionálisan támogatja Izraelt. Ahogy azonnal megjelentek az ilyen irányú megnyilvánulások a mostani támadások kapcsán is. Mely támogatás egyáltalán nem mutat olyan kifáradási tüneteket, mint amilyen az ukrán fronton elégő dollármilliók okán esetleg előtérbe kerülhetnek az USA-ban, de akár Nyugat-Európa országaiban. Ha tehát nem egy napok alatt lezajló konfliktus alakulna ki a Közel-Keleten, akkor az az ukránoknak is fájhat. Ha pedig ez egy koreai jellegű, Ukrajnát akár a Krím határainál kettéosztó békét hozna közelebb, akkor ez Zelenszkijnek különösen fájhat. A haszonélvezők között pedig ott találhatjuk a szélső-jobb szerveződéseit Európában. A korántsem homogén, de rámutatással akként kezelhető "arabok", s az eddig sem éppen problémamentes integráció-viszonyok okán.

Andrew_s

Megjegyzés - 2023. 02. 23.- A háborúhoz

A háborúhoz:

Szerintem nem vagyunk biztonságban. Akkor sem, ha valami törékeny állapot valóban fennáll. Ettől függetlenül, a háború forró szakaszát is elindító 2022 januári fegyverszállításoktól a tankokig tartó fegyverszállításoknak hejjehujázó halálkufárok esetében valahogy nem látok olyan beírást, és érdemileg alátámasztva, hogy „most jöttem Dombaszból”, vagy „innen a frontról üdvözölök mindenkit”. Minden más, de a háborútól távoli fórumokon, mindenki baromi lelkes drukker. De mintha nem akaródzna elmenni önkéntesnek. Holott az Azovi gárdának talán még mindig van külföldiekből álló csoportja. Biztos szorítanának helyet annak, aki szerint tök szuper, ha egy lövés szétroncsolja a fél tüdejét valakinek.

Mert a katonaságot csak anekdóta-forrásként őrző szemilisek figyelmébe ajánlanám, hogy olyan csak a filmekben van, hogy valakit megsoroznak egy AK-47-essel, és egy deszkapalánk mögül hősiesen, és virgoncan, előugrik.

A valóság az, hogy egy kisebb vályog vagy téglaépületet le lehet bontani vele, a deszkán simán átlő, és egy fél marhába engedett lövés képes tenyérnyi lapockadarabbal távozni, ha a töltény olyan (pont ilyeneket mutogattak hatásbemutató gyakorlat címén, és nagy büszkén már a '70-es évek végén is).

De a sok kanapé-drukker biztos sok olyan halottal beszélgetett, akik szerint kifordult belekkel kínhalált halni baromi magasztos abban a tudatban, hogy az USA kaszál a fegyvereken.

Andrew_s

Biden a kijevi háttérzajban

Biden váratlanul Kijevben járt. Biztos nagyon titkosan. Nagyon életszerűen nagyon titkosan. Legalább annyira életszerűen szerintem, mintha teleport-rúna segítségével, esetleg hopp-porral jutott volna el az Ukrán fővárosba. Gondolom egész Washingtonból. Vagy mégsem. Azért, ha már arra járt, szóltak az oroszoknak is az utazás tényéről. Valószínűleg enyhe célzásként, hogy ne lőjenek, mert az egyenes út lehet az eszkalációhoz. Ami, úgy mellesleg, az ördögnek sem hiányzik. Ami nem jelenti azt, hogy pár ördög ne lakna a részletekben.

Nem a tárgyalás részleteiben, mert abból úgyis csak azt hozzák nyilvánosságra, amit a közvélemény orrára akarnak kötni. A többiről hallgatólagosan hallgatnak. Nem úgy mint a szirénák. Amelyek Biden számára biztosították a háttérzajt. Meg a lólábat. Ami kilógott ebből a rendezésből. Ha tetszik, egyfajta túlrendezés áldozata lett a történet. Mint egy halivúdi giccs. Amit vagy önszorgalomból, vagy az amerikai hír-nézők kedvéért tálaltak oda. Úgy félkézzel. Mint egy rosszul festett díszletet a vándorkomikus mögé.

Mert tegyük egymás mellé ezt a két, publikussá vált mozzanatot. Szóltak az oroszoknak, hogy csitt. Majd megszólaltak Kijevben is a szirénák. Mintegy Biden látogatását illusztrálandó. Vajon miért? Aligha hangpróba gyanánt, mert szóltak azok, és akkor okkal, már eleget. Sajnos. Orosz támadástól valószínűleg nem tartottak az Ukrán fővárosban. Ha pedig mégis ilyesmi miatt szóltak volna meg, akkor Bident alighanem egy bunkerbe menekítették volna. Az üldözött majmoknak az ő sebességükkel. Marad a kommunikációs érték. Amit, természetesen nem kell, és nem is szabad lebecsülni.

Mert annak fényében, hogy Biden körül igencsak hullámokat vetnek a fia ukrán üzleteinek az árnyékai, illetve legalább annyira a saját titokkezelési slendriánságai, aligha árthat neki, ha sikerül eladni, mint rettenthetetlent. Bident, aki dacol a szírénákkal. Meg aztán a drámaiság az üzletnek sem árthet. A fegyverüzletnek. Meg Zelenszkijnek sem árthat egy kis drámai hangeffekt. Akinek mégis csak végig kell menni azon a pengeélen, ami a fasizmus különböző formáit általában elítélő nyugati közvélemény, és az Ukrajnában reguláris ezreddé tett, de mégsem egészen antifasiszta Azovi asztaltársaság között húzódik.

Tudom. Biden látogatásának csak mellékzöngéje volt ez kis zaj. De egy rossz, túlrendezett, elripacsokodott színdarabnál is az apróságok veszik el a hitelét a történéseknek. Amikor a kellékes nincs a helyzet magaslatán. Vagy a rendező gondolja túl a dolgot.

S nem a több hiányzik. Nem kívántam volna bombázást. Még vakbombákkal sem, ha van olyan. Nem hiányzott a pánik, a halál. Szóval, nem a több hiányzik. Sokkal inkább azt hiszem, a kevesebb több lett volna. Kevesebb rendezés, kevesebb időzített háttérzajjal. De biztos nagy volt a kísértés.

Andrew_s

Leopárd-adu Putyinnak?

A Spiegel-re hivatkozva több helyen is hozták a nap Ukrajnát érintő híreként hogy Németország a tankszállítások mellett döntött. Azt nyilván majd hosszan és sokan fogják elemezni, hogy az egyértelműen támadóbb jellegű fegyverek beígért mennyisége mire elég, illetve azt is, hogy mennyire forró ez a kása. Remélem, hogy nem ez lesz az a tőrdöfés, ahonnan a következő világháború kezdetét számítják majd az értelemre talált kutyák régészei. Azonban a kommunikációs értéke sem okvetlenül semmi Putyin számára.

Nem vitatva azt, hogy Putyinnak megvan a maga véreskezű különítménye, a háborús kommunikációban nem egyszer Ukrajna fasiszta-menetsítését emlegették. Amellyel kapcsolatban nehéz nem figyelembe venni, hogy az Azovi szabadcsapatot úgy kooptálták az ukrán reguláris erőbe, hogy annak jelvénye egy SS-jelvény. A "2. SS-Panzerdivision 'Das Reich' " jelvénye.

Ahhoz sem kell szerintem különösebb ismeretbőség, hogy a Szovjetúnió hatalmas áldozatokkal járó háborúban győzte le a náci német csapatokat. Amivel kapcsolatban lehet Sztálin kétes érdemein történészkedni, de gyanítom, hogy az ilyen történészi értékelgetésekre az orosz utca embere pont úgy magasról tesz, ahogy tenne sok más nemzet fia hasonló helyzetben. Miközben az egykori győzelem nimbuszával valószínűleg megszólítható, és nem különöseben lepne meg, ha sokak szemében a németek még most is inkább a fasizmus hordozói.

S akkor Németország mit tesz? Páncélosokat szállít oda, ahol egy egykori páncélos SS-egység jelvényét használó szervezet államilag támogatott. Persze, persze. A hazai közösségi média sokat (nagyjából semmit) számító egyes vitaköreiben lehet elpötymölögni azon, hogy ez a Németország nem az a Németország. Ahogy azon is, hogy ez a Leopárd nem az a Tigris. Azért az, hogy németek miért adtak át egy valószínűleg kommunikációs aduként is használható lapot Putyinnak, nem kevésbé lehet érdekes kérdés. Különösen, ha Putyin kijátssza ezt a lapot.

Andrew_s

Béke az annexió poraira?

Az ukrajnai események kétségtelenül szintet léptek. Miközben a focidrukkerek mentalitásával megszakértők egyre, meg egymásra licitálva igyekeztek megmondani a nagy semmit a közösségi média bugyraiban. Vagy éppen akkor, és máshol, ha valamelyik úr SZÉKET, és hozzá mikrofont, adott. A szintlépés világos. Oroszország vezetője bejelentette 4 megye elcsatolását az ott szervezett népszavazásra hivatkozva. Olvastam korábban olyan megszakértéseket, hogy ezt Putyin nem meri megtenni. Megtette.

Alkalmasint olvashatók a hírekben, hogy Zelenszkij szerint az orosz annexió bohózat. Bohózat ügyben kár is lenne vele vitatkozni. Miközben azért gyanítom, hogy ez a történet mégsem, még Zelenszkij szerint sem annyira vicces. Így a Magyar Nemzet összefoglalójának címét inkább valami fordítási hibának szeretném tartani. Eközben, a 444.hu-n olvashatóak szerint, az USA bejelentette, hogy szankciókkal válaszolva új szankciókat vet ki „olyan orosz tisztviselőkre, családtagjaikra és szervezetekre, akik elősegítették az annexiót”. Valamint azt, hogy az uniós vezetők, az Euronews szerint kijelentették: „Az annexió jogellenes, és soha nem fogjuk elismerni”. Mely utóbbi nyilatkozatoknak aligha lesz komoly hatása. Elvégre akkor, ha ilyesmivel foglalkozna az orosz vezetés, akkor annak nyoma lenne a történelemben.

Valószínűleg ahhoz sem kell különösebben putyinbérencnek lenni, hogy valaki rájöjjön arra az apró mellékkörülményre, ami miatt még a magyarok is szembesülhetnek Orbán önjelölt váteszi szerepével. Arra a mellékkörülményre, hogy egy ország gazdaságát csak egyszer lehet tönkre tenni. Ha a nyugati megszakértők szerint az orosz gazdaság romokban van a szankciós csomagok hatására, akkor az kérem romokban van. Porig bombázni valamit addig lehet, míg nincs porig bombázva. Ha pedig ez az állapot bekövetkezik, akkor minden más csak nyilatkozatháború. Ha Orbán addig kitart, akkor megveregetheti a saját vállát, és elmondhatja: Na ugye, hogy minden további szankció hatástalan. Az annexió eközben meg halad a részletkérdések lesöprésével az asztalokról. Úgy, hogy orosz részről ezek a területek innentől orosz belföldnek minősülnek, ami könnyedén eszkalálhatja a háborút.

Amellyel kapcsolatban az ukrán előretörések is felvetnek pár kérdőjelet. Azt például, hogy egy töltényt hányszor lehet kilőni. Mert ezzel kapcsolatban azt gyanítom, hogy leginkább egyszer. Ami az utánpótlásokkal kapcsolatban vethet fel logisztikai és gyártókapacitásbeli kérdéseket. Már csak azért is, mert a hírmorzsák nagy mozaikjában olyanok is felbukkantak, hogy amerikai kiképzők biztosítják a nyugati technológia használatának megtanítását a részben amerikai hitelből felfegyverzett ukrán haderőnek. Amely technológiát karban kell tartani, után kellhet pótolni, de leginkább lőszerrel is etetni kell. Melyet elő kell állítani, és oda kell szállítani. Márpedig, szintén csak személyes gyanúm szerint, az ezzel kapcsolatos kapacitások sem végtelenek, és nem bővülnek csettintésre.

Ezek fényében tegyünk egy olyan gondolatkísérletet, hogy a felek a technológia adott szintjén maradnak. Azaz nem eszkalálódik a háború egy technikai szintlépés irányába, és az atomtöltetek, a biológiai és vegyi arzenállal együtt, maradnak, ahol vannak. Ebben szeretnék bízni. Aztán tegyük fel, hogy a nyugati raktárkészletek olyan szintre fogynak, ami mellett nem képesek pótolni a harctéri veszteséget. Miközben az annexió miatt politikailag is patthelyzet alakul ki. Ha ekkor megindulnak bármilyen béketárgyalások, akkor azok az adott helyzethez képest fognak valószínűleg elindulni. Ha januárban indultak volna tárgyalások, akkor a Krím elcsatolása lett volna a porondon egy, Koreához hasonlóan, megosztásalapú tárgyalásnak. Ami nyilván sokaknak fáj, de hallgatólagosan sokaknak tudomásul vehető. Ha most indulnak meg, akkor az oroszok egy nagyobb területi nyereség reményében tehetik meg ugyanezt.

Sok-sok halottal, illetve romokkal bővítve a veszteséglistát. Úgy, hogy a nyilatkozatháborúk árnyékában egy sikeres területszerzés rajzolódhat ki. Akkor pedig előfordulhat az, hogy esetleg jobb lett volna januárban inkább béketárgyalókat, és nem fegyvereket küldeni Ukrajnába. Aki szerint pedig egy akkori, Ukrajna területe szempontjából esetleg kedvezőbb állapot rögzítésénél a jelenlegi a jobb a megoldás, az okvetlenül támassza alá az elüldözöttek, megkínzottak, megöltek helyeslő nyilatkozataival. Akár mindkét oldalról. Mert a háború nem focimeccs, és nem is videó-játék.

De még csak nem is az egyet nem értésemtől függő állapot. Mert azt, hogy a terület-, illetve befolyásszerző háborúkat személy szerint elítélem, az sajnos nem játszik. Arra az orosz vezetés pont úgy tesz nagy ívben, ahogy az amerikai, vagy bármely másik.

Andrew_s

Az USA esete a háborús előzményekkel

Pár napja olvastam először hivatkozást arra, hogy az USA kormánya mindent is tudott előre az Ukrán-Orosz háborúról. S valóban megjelent a The Washington Post oldalán egy összefoglaló erről. Már a címben is azt sugallva, hogy az USA előre jelezte az inváziós kockázatot a szövetségeseinek. Illetve az ukrán elnöknek is. Magyarul a Portfolio közölt egy ennek alapján készült írást. Itt inkább csak pár gondolatot vetnék fel. Jobbára az utóbbi alapján.

Ehhez visszakanyarodnék a februárban írtakból arra, hogy „a háborúkat, noha eszmék nevében indítják sokszor, a gazdasági előnyök sem kicsit szokták befolyásolni”. Ami akkor is igaznak tűnik a történelmet nézve, ha aligha hagyható figyelmen kívül az emberi tényező. Például, a hatalom képviselőinek, illetve a hatalom valós birtokosainak az egyéni képességei, személyisége, a világhoz való viszonyai. Így, személy szerint kétségekkel fogadnék egy olyan állítást, ami szerint az amerikai hírszerzés erre hivatott szakemberei nem készítettek Putyinról egy teljes személyiségprofilt. Amit aztán nyilván figyelembe is vettek.

Miközben számos adatot gyűjtöttek csapatmozgásokról, telefonbeszélgetésekről, és minden másról, amihez hozzáfértek. Ami alapján azt írják most, hogy a teljes offenzíva-tervet megtárgyalhatták előzetesen. Ellenkező irányú ismeretekkel nem rendelkezve, és a háború forró szakaszának hónapjai után elfogadom, hogy így volt. Különösen, mert nem szeretnék beleesni a „távelemzés” két, a fórumvilágokban gyakran tapasztalható hibájába.

Ezek egyike, hogy egyfajta szurkolóként viszonyulnak bármely félhez. Holott, mint azt szintén írtam korábban, a háború nem videojáték, és nem is egy sportmeccs. Ott emberek nyomorodnak, illetve halnak meg. Amit a szurkolók azonnal megtapasztalnának, ha az első sorokban próbálnák a kedvenceiket megtámogatni és nem a fotelből drukkolnának. A másik, talán a szurkolói attitűdből is származtatható, hiba az, hogy lebecsülik hol az egyik, hol a másik felet. Netán mindenki mást, aki nem ért egyet a fórum-helikopterrel.

De kanyarodjunk vissza ezen a ponton az említett hivatásosan titkos elemzőkhöz. Akiket szintén nem szeretnék lebecsülni. Ha azonban nem becsülöm le az USA hírszerzését, felkészültségét, akkor eljutunk egy logikai csapdához. Ugyanis az orosz külügyi apparátus az amerikai fegyverszállítások kezdetén jelezték, hogy casus belli-nek fogják tekinteni a fegyverszállítások folytatását. Ez nem manapság, hanem a 2022. február 24.-én megindult forró háború elindulása előtt megtörtént. S itt az a bizonyos csapda. Ha ugyanis ismerték Putyin személyiségét, az orosz viszonyokat, illetve minden mást, akkor vajon miért nem vették figyelembe az orosz külügy bejelentését?

Azoknak akik most elkezdenék olyasmin törni a fejüket, hogy ha nem ezt, akkor mit tekintett volna Putyin háborús oknak, azoknak további jó gondolatkísérletezést kívánok. Egyszerűen azért, mert azt tudjuk, hogy az oroszok mit reagáltak a fegyverszállításokra. Azt is, hogy ezt követően mit tettek. Innentől az összes, „mi lett volna ha” mottójú kanapé-latolgatás irreleváns. Nem kicsit, hanem nagyon.

Ugyanakkor, ha amerikai részről szándékosan hagyták figyelmen kívül az orosz üzeneteket, akkor mennyiben lehet fals az a conteo-csokor, amely a köré a vezérmotívum köré fűzhető, hogy az USA felelőssége sem kicsi, de nullánál mindenképpen nagyobb abban, hogy eldördültek az első lövések. Miközben a januári fegyverszállításokhoz az akkori ukrán vezetés hozzájárulása, illetve kérése is kellhetett. Eközben, ahogy a Portfolio-n is olvasható, hogy az egyik nyugati vezető a másik után tárgyalt Putyinnal, illetve az orosz külügyminiszterrel. Ezt követően kissé nevetségesnek tűnő feltételezés lenne, hogy Putyin csak Orbán Viktorral tárgyalta meg a támadást, míg mindenki más a kerek szemű rácsodálkozást gyakorolta a kialakult helyzetre pislantva. Putyinnak bőven volt lehetősége egyeztetni mindenki mással is. S ennek kapcsán csak emlékeztetnék arra, hogy mekkora ellátási pánikot okozott az EU gazdasági nagyágyúinál az első lövések eldördülése. Semekkorát.

Szintén a Portfolio-n olvasható egy eldugott mondat: „A beszámolók szerint Biden biztosra akart menni: tényleg eltökélte magát Putyin, vagy csak a határait feszegeti?” Gondolom azóta erre Biden-elnök megkapta a választ. Putyin eltökélte magát, és az USA szállíthatja a fegyvert. Cui prodest scelus, is fecit...

Andrew_s

Prokofjev hova álljon?

Tegnap, 2022. 06. 19-én dobták be a hazai köztudatba a hírt, hogy az ukrán parlament betiltotta az orosz zenét. Ahogy például a Telex interpretálta a címben: "Ukrajnában betiltják az orosz zenék nyilvános lejátszását". De igaztalan lenne az adott médium egyedüli kiemelése. Mert rákeresve a neten kiderült, hogy a hazai média számos helyen, és formában, de lényegében hasonló tartalommal adott hírt az uborkaföld szélén állva. Amiért a Telex-et kiemelem az éppen a korrektsége. Amennyiben legalább valami forrást megadott a hírhez. Ami ugyan egy német nyelvű blogbejegyzés, de az is pont ennyivel több, mint ami sok más helyen található.

Ez azért érdemel külön szót, mert annak alapján nem egészen világos, hogy mit is tiltanak be valójában. Az orosz zenét, mint olyat, vagy az orosz előadók zenéjét. Mert a kettő azért nem ugyanaz. Bevallom töredelmesen: nem tudok ukránul. Ugyanakkor az internetes keresésekben azért megtalálható az ukrán kormányzati portál híradása ebben a kérdésben: https://www.kmu.gov.ua/news/mkip-verhovna-rada-progolosuvala-za-zaboronu-rosijskoyi-muziki-ta-knizhok. Az előbbi okokból csak robot-fordításban olvastam. Ennek alapján azonban úgy tűnik, hogy inkább az utóbbiról lehet szó. Elsősorban az orosz művészeket, illetve az orosz nyelvű előadások nyilvános elhangzását szeretnék kitiltani. De még itt is megjelenni látszik az a vonulat, ami egy általános értelmezést is lehetővé tesz.

Holott, ha tényleg az orosz kultúra kerülne fel a palettára, az kínosan kezdene hasonlítani egy korábbi, nem kifejezetten Ukrajna által fémjelzett korszak ténykedésére. Amikor olykor a megbélyegzett kultúra hordozóinak likvidálásával gondolták megtisztani egyes országok, térségek kultúráját az idegen motívumoktól. De a történelmi áthallásoktól most tekintsünk is el. Ha ugyanis feltételezzük, hogy általánosan értelmezik majd a tiltást, akkor vajon előadható lenne-e, mondjuk a "Három narancs szerelmese" című meseopera. Tekintettel arra, hogy a zeneszerője, Szergej Szergejevics Prokofjev, az akkor az Orosz Birodalomhoz tartozó ukrajnai Szoncivkában született, de Moszkvában halt meg.

Egy olyan helyzetben, amikor pont azt emelik ki sokszor, hogy az orosz nemzetiségű, de ukrán állampolgárok együtt halnak a frontokon a többiekkel. Az ukrán vezetés elkezdené keresgélni a ló tulsó oldalát. Amin aztán gondosan, és áldozatokat nem kímélve, leesnek. Sajnos túl sok ártatlan áldozatokkal jár a háború akkor is, ha hülyeségekkel nem gerjesztenek extra hatalmi indulatokat. Szerintem.

Andrew_s

Conteo -- Avagy az embargó alulnézetben

Orbán Viktor, ha már elment meccset nézni, útba ejtette az EU-t is. Ahonnan azzal a győzelmi jelentéssel jött meg, hogy megnyerte a rezsicsatát. Amennyiben az embargós politika mégsem annyira embargós. Mert Magyarországra például jöhet, ami a csövön kifér. Illetve befér. Miközben egyre több kérdőjel sorakozik. Meg néhány felkiáltójel. Meg talán kettős pont, vesszőcske, és hasonlók. Az utóbbiak a nagy népi homokozóban, amit egyesek politikának, míg mások úri huncutságnak tartanak. Vagy akár huncut politikának.

Az egyik kérdőjelcsokor továbbra is az, amiről nem igazán szólnak, illetve szóltak a hírek. Tulajdonképpen a kezdetektől. Mert, például, nem igazán szóltak a hírek már kezdetben sem az energetikai pánikról. Mármint állami szinten. Mármint Nyugat-Európában sem. Ami felértékeli azt a conteo-csomagot, amiben olyan kérdések vannak, hogy vajon miről is beszélgethetett Macron Putyinnal? Akár csak telefonon. Vagy a német vezetés miben is maradhatott? Részben Putyinnal, részben Macronnal. Mert az világos, hogy égbe kiáltó technológiai fordulatokról sem szólnak a hírek. S akkor most püff! Meg bele! Meg plüss. Az embargó. Amiben a magyarok folyamatosan keresztbe csámpáztak a decibelekben mindenképpen elvhű nyugatnak.

Kis szépséghibája ennek a folyamatnak az embargó, valamint az elvhűség evolúciója. Mert felületesen nézve nagyon úgy festett a folyamat, hogy kezdetben nyugaton sem akarták annyira ezt az embargót. Itt, a Nyugat-Balkánon, meg nagyon nem. Aztán, miközben a Putyinnal annak idején szintén beszélgető Orbán Viktor láthatóan megmakacsolta magát, hirtelen kezdett erősödni az elvhűség ott Nyugat-Európában. Ám ezzel szinte párhuzamosan születtek a gesztus-ötletek arra nézve, hogy miként lehet plüss-nyuszit tenni Orbán kalapjába. A végeredményt ismerjük. Egy szellős embargó, és kommunikációs elvhűség együtt. Csak aztán ki ne derüljön olyan turpisság, hogy az ide csővezetéken továbbra is nyugodtan bebugyogó olaj, akár csak feldolgozva is, de továbbbugyog. Elvégre az olajnak ugyan van szaga, de EU-belföldön mégis csak dezodorált egy kicsit. Dezodoráltan tovabugyogva ugyanis még az is kiderülhet, hogy az engedékeny embargó mögötti fene nagy elvhűség oka éppen ez. A bugyogás. Ide be, és innen tova. Még akkor is, ha természetesen nem feledkezhetünk meg az arab világ kőolajáról sem. De arrafele inkább csak a kitermelés növelése irányába ható győzködési fázisban van a történet. A drágábbá vált olaj ugyanis jó üzlet arrafele, amit a kitermelés növelésével nem biztosan akarnak önmaguknak elrontani. De ezt majd meglátjuk.

Addig is. A helyzet Orbán győzelmi jelentését is árnyalhatja. Esetleg annyiban, hogy könnyű szívvel hagyták győzni az EU-ban, mert így elviszi a morális balhét. Miközben a kezek tisztábbak maradnak egy kicsit. Kis szépséghiba, hogy az egész magyar lakosság viszi el a balhét. Már akkor, ha van. Illetve lesz. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen felállásban egy monomán diktátor megbízhatóbb tárgyalópartner, mint bárki más. Otthon az van, amilyen eszmére cseréli a híveiét. Nem kell komolyan tartani attól, hogy hazatérve a képviselői csoportja esetleg keresztbe-fekszik a történetnek. Ha tehát lezajlottak esetleg némi háttérbeszélgetések, akkor Orbán erősítése is jó üzlet lehet. Amiért szintén hagyhatták a kommunikáció győzteseként távozni. De ez csak a lehetséges politikai olvasatok egyike. Aki viszont a politikában szenteket keres, az rossz anyagon van.

A lehetséges olvasatok egy másik fejezete az, hogy egy totális embargó esetén Putyin nem biztos, hogy elveszti a háborút, viszont az EU könnyedén elvesztheti a békét. Mondhatni azt is, hogy Asimov örök. Minden külön magyarázat helyett a híres Alapítvány-trilógia első kötetéből a Korelli Köztársaság történetét javasolnám átolvasni. Mert az EU könnyedén korellizálódhat. Amennyiben a tömegek esetleg úgy döntenek, hogy a háború ugyan csúnya dolog, de ha elég messze zajlik, akkor a kondícionált légterű szoba mégis kényelmesebb, mint az, amiben nyáron rárohad valakire az alsónemű, míg télen ráfagy ugyanaz. Azok a kvantumfúziós erőművek meg csak nem akarnak jönni. A szénhidrogéneket nagyban fogyasztó iparágakról még nem is beszélve. Amelyek kiesése nem csak munkanélkülieket jelent, hanem további kényelmetlenségeket is a termékek kiesésével. Bár a munkanélküliség növekedésével keletkező politikai feszültség sem lehet lebecsülendő. De az államnak biztosított bevétel-hányad sem. Nyilvánvaló, hogy Oroszország korellizálódása sem zárható ki. De Asimov mindenképpen örök. Szintén tőle tudjuk, hogy bár egy fegyver mindkét oldalra ráfogható, fabatkát sem ér az olyan fegyver, ami nem fogható senkire.

A totális embargóra visszatérve. A totális embargót, tekintettel a tranzitdíjakra, esetleg az ukrán vezetés sem annyira szeretné, mint amennyire beszél róla. De lehet, hogy nem is annyira beszél róla. Mert, nem is olyan régen, még igencsak számolni szeretett volna az Ukrajnán keresztül pumpálódott gáz okozta ebbéli folyószámla-növekménnyel. S kár lenne megfeledkezni arról is, hogy ha egy totális embargó meggyengíti az európai államok egy részét, akkor Ukrajna vezetése is kisebb eséllyel mehetne kalapozni. Bocsánat, segélyt kérni.

Zárszóként? Egyrészt csak ismételni tudnám, hogy a politikában keresni az önzetlen szenteket lehet, hogy meddőbb vállalkozás, mint az örökmozgó-projekt beindítása. Másrészt nyugodtan lehet Putyin-bérencezni. Mert igaznak ugyan nem igaz, de biztos sokak kognitív disszonanciáját csökkentheti. Ebben viszont az járjon elől a jó példával, aki előbb, az energetikai szolidaritás jegyében, kikapcsolja a netet, aztán a számítógépét, nem gyújtja fel a lámpát, és a legrekkenőbb hőségben sem fogja betenni a lábát egy légkondicionált üzlethelyiségbe, de annak még az előterébe sem. Viszont haragosan megszakít minden kapcsolatot azzal, aki lámpát gyújt, netet használ, és hűtött üdítőt szürcsölve szemléli a hőségben szédelgő, melegben kissé szagossá vált húst majszoló, de nagyon elvhű, embertársait.

Akik között inkább keresnék szenteket, azok továbbra is inkább az áldozatok köre, mint az országok politikai, vagy akár katonai vezetése.

Andrew_s

A háború alja

Az a helyzet, hogy szembejött velem egy írás, az ő blikkfangos címével. Ami kapcsán elméláztam a címen, mint olyanon. Meg a jelenen, és persze az ukrán területeken folyó háborún is. A cím, ami a Huppán szembejött: „Emberek vagy állatok? Az orosz katonákról” és Szele Tamás véleménypublicisztikája.

Legalábbis, ebbe a műfajba sorolom. Magam, és magamban mindenképpen. Vélemények felett meg nem távgyógyítás gyanánt érdemes vitatkozni, hanem egy kávé mellett. Így mindenkit arra bíztatok, hogy olvassa el a jelzett írást, és alkosson maga véleményt.

Legalább edzésbe lendül. Mármint véleményileg. Mert nem a címről, hanem most, ezen sorok írásánál jutott eszembe, hogy hányszor, de hányszor jönnek szembe a saját gondolatokat csak nyomokban tartalmazó „vélemények” az az lózung-panelek a különböző fórumokon. Tényleg, mintha egy mátrixban élnének sokan, ahol a reggel kiosztják az aznapi véleményüket. Mielőtt félreértené valaki: Szele Tamás ettől baromi messze van. Mivel van szerencsém személyesen is ismerni, nyugodtan mondhatom: messzebb van, mint amennyire az írásaiból kiderül. Pedig azokból is kiderül. Mindegy. Olvassa el, akinek kedve van. Meg az itt eljövendő betűtengert is.

Naszóval! Ami egyébként szinte azonnal eszembe jutott, hogy az erőszak következményei alól való vélt mentesség aligha származástól függően hozza ki az állatot sokakból. Erre végeztek pszichológusok is vizsgálatokat. De elég a háborúk történetének, vagy akár csak az emberiség államiság-történetének utána olvasni. Valójában az állatvilág helyében ki is kérném magamnak, hogy a kétlábú, szárnyatlan, Homo nemzetségbe sorolt biomasszát a háborús erőszak alapján leállatozzák. Csak úgy. Még akkor is, ha a rivális hordák összecsapásai alapján volt honnan magával hozni az emberiségnek a gyökereket.

Azért az a kifinomult technika, ami alapján a haderő tagjai maximalizálják az erőszakot, a brutalitást, az embertelenséget, és a személyiség rombolását aligha jöhetett volna létre az emberiségnek az állatoktól való elkülönülése nélkül. Mely utóbbiba, a személyiség rombolásába nyugodtan besorolhatjuk „szimpla” megalázástól a nemi erőszakon keresztül a személyiség teljes szétroncsolásáig a teljes skálát. Ha pedig valaki azt hinné, hogy ez orosz sajátság, akkor gondolja végig az Afrikában zajló törzsi háborúktól a kínvallatásokig tartó hadi-eseményeket. Úgy általában. Miközben a front közelében kétségtelenül megnő a céltalan erőszak mértéke. Nagyjából a gyíkagy „itt van, lukja van, megdugjuk” döntési mechanizmusának kifinomultságával. Sok szempontból ezen a ponton egyet is értek Szele Tamással, aki szerint ez nem független a szellemi „felkészültségtől”. Viszont az, aki szerint a töltelékkatona, lássák is el bármilyen fegyvernem cafrangjával, az intelligencia haranggörbéjének felső negyedét képviseli, az szerintem téved.

A homokzsáknak nem kell okosnak lennie. Egyik háborúban sem, és egyik oldalon sem. Erről valószínűleg azon lakosságok is tudnának mesélni, például Vietnamban, de akár Irakban is, ahol a most oly előszeretettel moralizálgató országvezetések katonai csapat-képviselői megfordultak. S maradtak tanuk utánuk. Olyanok, akik képesek és hajlandóak is esetleg egy nemzetközi bíróságon is megjelenni. Mert kétségtelenül voltak tárgyalások. Különösen a média-visszhangot keltő kirívó esetekben. Mert azért az emberiség a háborús erőszakot nem kicsit tanulta meg „beárazni”. Ugyanakkor még az ilyen esetek is rávilágítottak arra, hogy a tanú veszélyes. Ami jelenleg Ukrajnában zajlik, az nem kis mértékben egyfajta tanú-eltűntetési programnak is betudható ebből a szempontból. Mert a halott nem tanúskodik sem az elkövető személyéről, sem annak nemzetiségéről, sem felszereléséről, sem semmiről.

Miközben természetesen nem vetném el a „felperzselt föld”, és „mindenki mást félemlíts meg” taktikai hagyományait sem. Az utóbbi nyilvánvalóan hat azokra, akik elmenekültek. Mert nem igazán vágynak visszamenni. Különösen azok nem, akik békésebb vidékre jutottak. Márpedig távolmaradó menekültekkel, és halottakkal nehéz újjáépíteni, újraindítani bármit is. Miközben a porig rombolt helyekre nem is okvetlenül van miért visszatérnie annak, aki szerencsésen eljutott onnan valahova. Aminek a hatására a megfélemlítésen, a pszichikai gátak kiépítésén kívül a felperszelés is hat. A világgazdaságon is lemérhető, hogy mennyire.

Ezért Putyin bizonyos eredményeket már akkor is magáénak tudhatna, ha holnap teleporttal távozna a szakadár területek határai mögé az orosz katonák mindegyike. Az Ukrán gazdaságot nem kicsit padlóra küldte, az újraindulást megnehezítette. Minél több ország száll be a segélyprogramokba, annál több országban von el erőforrásokat ez a segítség. Ami közvetve másokat is gyengít. Az erőforrások elvonásakor kezdetben mindig nagy a lelkes szolidaritás. Aztán nem biztos, hogy menni fog a légkondi. Nem biztos, hogy nem nő a munkanélküliség, nem biztos, hogy tömegek lemondanak tartósan a netről, a napi kényelemről. Az első lelkesedés után valószínűleg egyre fékezettebb habzású lesz az Ukrajnának nyújtandó segítség.

S egyre érdekesebbé válhat, hogy a franciákkal, vagy akár a németekkel folytatott beszélgetések során mi hangzott el. Milyen megállapodások, háttéralkuk születhettek. Ahogy az is, hogy a nárcisztikusan komplexusos Orbánnal elpostázott megállapodások szélesebb köre, például a Macron-látogatás ilyen moszkvai szempontjai miért nem érdeklik az ukrán vezetés tagjait? Mert az igen gonoszul hangzana, ha azért, mert pontosan ismerik az esetleg megkötött alku részleteit. Miközben tízezrek menekülnek, nyomorodnak, halnak.

Akik között inkább keresnék szenteket, mint az országok politikai, vagy akár katonai vezetésében.

Andrew_s

Ki kit csapdáz az acélműben?

Azt írta az újság, hogy az ukránok szerint vegyi fegyvert akarnak bevetni az acélműben. Azt is írta az újság, hogy az oroszok humanitárius folyosó nyitását emlegették, de Kiev ezt elutasította, mert szerintük az egyoldalú tűzszünet nem tűzszünet.

Azt nem írta az újság, hogy a gyárban rekedt civilek is így gondolták-e? Az újság speciel a DailyMail, és nem a moszkvai.

A magam részéről végtelenül sajnálom a civileket, ahogy a három hónapos gyermeket és családját is. Akik aligha egyedüli áldozatai a háborúnak. S nem tudom mennyire kamu az egyoldalú orosz tűzszünet, de ha az ukránok úgy döntenek, hogy élő pajzsnak használják a civileket, akkor sosem fogjuk megtudni. Miközben az élet esetleges mentése is több lehetőség, mint egy olyan helyzetben rekedés, amiben az az ezernyi civil lehet az acélműben.

Az oroszok, és a farkas angyal torzított jelvényesei közé szorulva.

Andrew_s

Hova tova? Egy válasz a sok között

Ukrajnában még zajlanak a harcok. Ugyanakkor a mi lesz utána sem érdektelen. Egy máshonnan indult vitában én is megkaptam a Facebook-on, hogy mit gondolok az azutánról. Vége lesz? Ki mit tudhat, akarhat lépni? A válasz szerteágazóra és hosszúra sikeredett ott a fórumon. S arra gondoltam a lényegibb gondolatokat is közzé teszem. Számolva azzal is, hogy biztos vannak pontatlanságok benne. Mentség lehet rá, hogy egy FB-válasz nem doktori tanulmány. S lehet benne, természetesen, olyan gondolat is, ami nem feltétlen konform mindenki ízlésével. Kedves olvasó...

Belegondoltál már abba, hogy milyen csalóka látszat a "béke" egy olyan sárgolyón, ahol az utóbbi pár ezer év nem telt el úgy, hogy valahol ne lett volna háború? A Római Birodalom megalakulása óta pedig, szinte, nem volt olyan háború, (beleértve a hidegháborút, és a gazdasági neokolonializmust is), amiben valamelyik, vagy akár több, európai ország ne lett volna érdekelt.

A háborúzó feleket, ha erőforrással bírták, a legritkább esetben a győzelem vagy a vereség állította meg. Sokkal inkább egyfajta birodalmi status quo, és ezeknek, egy adott térségben kialakult, kölcsönös egyensúlya. A CCCP szétrobbantása, nem vitatva az egyéni eufóriákat, annak idején, a megvalósított formában baromság volt ebből a szempontból. Annak idején, középiskolában, az I. világháborút lezáró béke kapcsán sulykolta a töritanár, hogy azért volt a lezárása igazságtalan, mert magában hordozta a következő háború csíráját. Alkalmasint a II. világháborút lezáró akta (ld. az azt követő hidegháborút), és a CCCP szétkapása sem volt sokkal kiegyensúlyozottabb. Ha tetszik, ebből a szempontból ez a háború akkor kezdődött. A birodalmi egyensúlyt pedig legfeljebb az Európai Egyesült Államok jelenthetné. Ha kell, akkor az ez ellen háborgó periféria leszakításával. Ebből a szempontból Gyurcsány, noha nyilván nem tévedhetetlen, reálpolitikus. Orbán meg ostoba.

Visszakanyarodva a kérdésekre. Belegondoltam. S valószínűleg kénytelen lesz Putyin megállni. Nem szívjóságból, hanem mert pacifikálnia kellene Ukrajnát. Aztán konszolidálni a helyzetet. Ez a rombolás mértéktől függően 10-15 év, és Putyin sem örök életű. Eközben sokan fognak meghalni, eltűnni, illetve földönfutóvá válni. Mint korábban írtam, velük érzek inkább egyet.

A szankciók feloldására meg részben azért fog sor kerülni, mert szerintem nincsenek, és nem is igen lesznek totális, garantáltan megkeülhetetlen szankciók. Részben pedig azért, mert a szankciók nagyobbat rúghatnak Európába, mint Putyinba. A drága amerikai gázra, a minőségi kérdéseket elengedve sem, fognak tartósan átállni. Ha nem erős kényszer hatására teszik. Miközben ez csak egy nyersanyag skálán. Európából szerintem nem tudják tartósan úgy megszorítani Putyin torkát, hogy ne kezdjenek maguk is fuldokolni. S belenyugodhatsz: ezt Putyin is tudja. Mindezt olyan körülmények között, hogy lassan másfél évtizede tart, szerintem, egy globális gazdasági erőforrásválság. Ergo: a "nyugat" néhány látszatintézkedésen túl pont úgy nem fog lépni, ahogy a CCCP korszakában sem. A játéktere Európának nem nagy, és az USA-tól való totális függés semmivel sem lenne jobb. Miközben az is a játéktér szűkítését jelentené.

Ami nem jelenti azt, hogy ne használnák ki a helyzetet. A pacifikáció alatt majd könnyeket morzsolnak szét, miközben megnyugszik a gáz-, és nyersanyagpiac. Egy, a jelenlegi emelt árnál alig alacsonyabb szinten. Aztán a konszolidáció évei alatt, természetesen "humanitárius alapon" beszállnak majd az újjáépítésbe, mert az is jó üzlet. Ha időközben kitör egy polgárháború, akkor még jobb üzlet lehet.

Az egyik olyan tényező, ami ezt keresztbe húzhatja, az egy globális eszkaláció. A NATO ezt nem akarja a nyilatkozatok szerint. Putyin sem igazán szeretné valószínűleg, bár nem látok a fejébe, és remélhetőleg más sem. Ha nem szívjóságból, akkor azért, mert a molekulák, neutronok, és vírusok mellé nem lehet forgalmi rendőrt állítani. Miközben igen. Valószínűleg ennek a háborúnak nem lesz jobban vége, mint eddig bármelyiknek. De remélem, hogy a következő felvonásig nyer az emberiség pár évtizedet. Ami alatt sok minden történhet. Még az esze is megjöhet.

Andrew_s