2018. február 21., szerda

Troll-vidéki kommunikáció

Ez ugyan csak egy ork, de...
A határon túl osztott állampolgársággal járó szavazati joggal kapcsolatos viták, állásfoglalások korában aranyat érhet egy olyan Facebook-oldal, amelyik alkalmas a vita tényének, a felvetésnek magának a lejártására is. Mert a felvetés önmagában is kikezdheti a Fidesz nemzetieskedőn lajbimagyar műmájerkedését. Amiről pro és kontra meg lehet a véleménye bárkinek. Alkalmasint az említett Facebook-oldalról is.

Ahogy a véleméynek artikulálásáról is. Amelyek nem egyszer kimerültek abban, hogy elengedjenek egy vont csövű dékázást. Mely párttal lehet nem egyet érteni, szeretni sem kell. Valószínűleg könyvtárnyi lehet mindazon téziseknek a sora, ami vitatható a DK programjában, tézisgyűjteményeiben. Amellyel nincs egyedül a pártok sorában. De a kritikának nyilván van egy szintje, amire már nyilvánvalóan nem érdemes lejutni. Nem azért, mert onnantól már csak felfele van út, hanem azért, mert az óhatatlanul is a szint hallgatólagos elfogadását jelenti. Azt, hogy egy adott eszközkészlet elfogadható. Mintha nem számolna azzal, hogy ha egy fegyvert egyszer bevethetőnek fogadnak el, akkor az onnantól bármelyik oldal ellen bevethető.

Ezért tartottam a moralitást alulról karcolgatónak a Mérce korábban említett írását. Azt, amelyik a Facebook-oldalért már címében is a DK-t tette felelőssé. Alkalmasint a Mérce egyébként akár mérvadónak is tekinthető ellenzékiségét is lejáratva, egyoldalúvá téve. De ez legyen az ő problémájuk. Különösen annak fényében, hogy a 444 legalább megkereste a DK-t is az ügyben, és közölte a párt elhatárolódását az oldaltól. Felvetve különben azt is, hogy az oldal sokkal inkább a Fidesz érdekeit szolgálja. Ugyanakkor, noha egyes hírek szerint már az ügyészség is érdeklődött az oldal iránt, valahogy nem volt széles körben olvasható, hogy a Facebook-nál milyen fogadtatásra leltek a bejelentések. A Maszol-nál igen. Azon pedig felülemelkedhetünk, hogy a Facebook-bejelentések kapcsán először az erdélyi panziós képére hivatkoztak, mint a bejelentés tárgyára, majd egy annál sokkal sértőbb, uszítóbb kép említésekor már csak erre hivatkoztak vissza. Mert ez is pont ennyivel több a semminél.

Ezzel nem szeretnék egy olyan dátumháborút indítani, hogy ki mikor jelentette be a vélhetően provokációs céllal indult oldalt. Aki bejelentette, az nyilván tudja, hogy megtette. Aki pedig nem, az oldja meg a problémáit a tükörrel szembe nézve. Inkább a jelenség, és annak olykor zsigeri lereagálásán érdemes elgondolkodni. Beleértve azt is, hogy a Facebook rendszere ismerhetően olyan, amilyen. Nem egyszer volt már rá példa, hogy korábbi döntéseket átértékeljenek. Ahogy tegnap délután fél hét körül mégis tiltásra került a lejárató provokáció iskolapéldája. Amellyel, és fogadtatásával abból a szempontból érdemes foglalkozni, hogy ez a fajta lejáratás elfogadása is visszaüthet.

Aki szerint megengedhető volt akkor, ha most a DK-val, netán Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos indulatait, ellenérzését segítette levezetni, az elgondolkodhat azon, hogy mennyire fogadná el, ha az általa preferáltak kerülnének célkeresztbe. Már csak ezért is jó lenne sokaknak elgondolkodni, hogy amikor a morális leprának tapsolnak, illetve nem lépnek fel ellene, akkor azt valójában maguk ellen is bevethetőként hagyják jóvá. Ugyanúgy, mint azok esetében, akik hallgatólagosan elfogadták amíg másokat járattak le, vagy inkább el, de aztán egyszer csak ők kerültek a dunaparti menetbe, és másoknál volt a fegyver. Mert a kommunikáció is egyfajta fegyver. A névsort meg nem mindig ugyanazok olvassák. A troll-háború elfajulás, eszkalációja előbb-utóbb ugyancsak visszaüt. Jelenleg pedig a legjobb úton haladunk az eszkaláció irányába. A kommunikációs, ha tetszik hideg, polgárháború elfajulásához.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. február 20., kedd

Apróban: szubjektíven a választójogi véleményről

Hallgatom Parászka Borókát a Klub-rádióban. Nem irigylem a műsort vezetőt. Nehéz lehet úgy kérdezni, hogy ne nyilvánvalóan derüljön ki egy csúsztatáshalmaznak tűnő szövegből a csúsztatások sora, illetve a nyilvánvalónak látszó indulatiság. Az amellyel végül csak sikerült elég demagóg módon elvinni  a témát a választójogtól a DK-utálatig. Nem kell szeretni a DK-t.

Egy újságírónak sem, De még egy "erdélyi magyar újságíró" (így szólt a felkonferálása) esetében is elvárható, azt hiszem, a klasszikus elv betartása. Ami alapján a tények szentek, a vélemény szabad. Mondjon valaki véleményt, és lelke rajta. Ismertesse a tényeket, és legyen korrekt. De mindig kicsit fáj, ha valaki a véleményét úgy akarja eladni, mintha megmásíthatatlan tényirodalom lenne. Nekem most ez, magánvéleményként és a tévedés jogát is fenntartva, úgy tűnt.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. február 19., hétfő

Szavazati jog: ismét a csalánosban

A DK kampánynyitója kétségtelenül felbirizgálta az állóvizet. Ennek valószínűleg több oka van, és ezek egyikét rosszmájúan úgy is megnevezhetnénk, hogy talán egyedüliként volt képes tematizált, és tematizáló kampánynyitót tartani. A Fideszt is beleértve. De talán ez nincs így. Még akkor sem, ha a határon túl élők szavazati joga kapcsán azért felhorgadtak a decibelek.

Ennek az egyik oka valószínűleg az, hogy olyan témát feszeget, amelyben nem szívesen exponálódnak az ellenzéki pártok. A Jobbik már csak azért sem, mert a saját szavazóinak valószínűleg elég jelentős részére taksálhatja azt a decibel-hazafias réteglakót, akikre a Fidesz is szemet vetett. De az is kétségtelen, hogy a Fideszben csúcsrajáratot nemzetiesen nemzetieskedő nemzeti demagógia másokat is óhatatlanul befolyásol. Annak ellenére, hogy elég egyszerű lenne meghúzni a határt a nemzeti identitás-tudat, illetve az országos döntéshozetelben való részvétel jogi aktusa között. De az sem véletlen, hogy Orbán, illetve a Fidesz kommunikációja görcsös erőfeszítéseket tett és tesz annak érdekében, hogy az emberek fejében elmaszatolja ezt a határt. Mert ezzel tudja elérni azt, hogy a magyar nemzeti, illetve a határon túl nemzetiségi öntudattal árukapcsolja a a személyes következmények nélküli döntéshez való jogot.

Noha, egy nagyon egyszerűsítő hasonlattal élve, akkor is igen kevesen szeretnék a szomszéd beleszólási jogát a családi életükbe, ha egyébként elfogadják, hogy a szomszéd is ugyanabban a házban, utcában lakik. Sőt! Nem egy féltékenységi jelenetnek éppen az lehet az alapja, ha valaki mégis feltételezi ezt a beleszólást. De, ugyanígy, aligha szeretné bárki, ha a szomszéd házban lakók döntenének arról, hogy a saját költségén mi legyen a vacsorája, illetve ki legyen a hálótársa. Noha nyilván sokkal könnyebb úgy megmondani, hogy a másik kivel éljen, ha aztán a döntés következményét nem a döntést hozó viseli. Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan rendszerek, ahol akár a házastárs is központi kiutalás tárgya, illetve fejadagban határozzák meg kívülről az étkezést, és még egy társadalmi szervezet vezetőjét is külső hatalom nevezi ki. Ezeket a rendszereket azonban általában nem a „demokratikus” jelzővel szokták illetni. Függetlenül attól, hogy ezek az intézkedések a havi költség, a havi időbeosztás mekkora hányadát érinti.

Ezért, magánvéleményként, teljesen felesleges számháborúnak, terelésnek, illetve maszatolásnak érzem, amikor a határon túliak választójogával kapcsolatban a szavazók lehetséges számával, a szavazók szimpátiaviszonyaival, vagy a megszerezhető képviseleti hellyel érvel bárki is. Ahelyett, hogy néhány elvi kérdést, álláspontot próbálna tisztázni. Többek közt azt is, amit már érintettem. Azt, hogy mennyire demokratikus, ha valaki a másik megkerülésével, a másik kockázatára hoz bármilyen döntést? Szerintem nem igazán az. A másik kérdés természetesen az lehetne, hogy mennyire áll a moralitás talaján az, ha valaki ilyen helyzetet kialakít? Esetleg kiegészítve azzal, hogy mennyire tekinthető morálisnak, hogy az így kialakított helyzetet hallgatással, vagy akár tevőlegesen támogassa? Akár az olyan végletes fellépésig, amelyik gyűlöletkeltőnek minősít minden olyan megnyilvánulást, amelyik elutasítja a máséval csalánt verő szavazati rendszert.

Amelyben egészen nyilvánvalóan megjelenik annak a kommunikációnak a romboló hatása, amelyik a nemzeti identitást, és „jogi cselekvőképességet” összemossa. Egészen sarkosan azt is lehetne mondani, hogy mindazok, akik elfogadják ezt az összemosást, azok a Fideszt támogatják. Mert elfogadják azt a gondolkodási ketrecet, amit a jelenlegi hatalom állított fel. Nem egy esetben akár a személyes konfliktusokat, ismeretségek megmérgezését is vállalva. De ettől még az egyes embereknek pont olyan véleményük lehet, amilyen nekik a legszimpatikusabb. Alkalmasint Gyurcsány Ferencről, illetve a DK-ról is. Szeretni sem kötelező egyiket sem. Zavaróvá akkor válhat, amikor nagyüzemivé válik a maszatolás. Ahogy legutóbb egy internetes mém kapcsán vált megfigyelhetővé. Egy, általam korábban nem, és most is csak a rá hivatkozó írások nyomán felkeresett, Facebook-oldalon felbukkant egy kép, ami az említett választójog kritikáját volt, látszólag, illusztrálni.

Erről a képről a a Magyar Nemzet megírta, hogy a kép nem azokat ábrázolja, akikre az említett oldalon hivatkoznak, és nem igaz, hogy nem laktak az országban. A HVG-nél már megjelenik egy finom célzás a DK-ra, de nem kötik a hamisnak tűnő képet az ellenzéki párthoz. Jelezve, hogy a Facebook-oldal impresszumából nem derül ki pártkötődés. Mire a történet a Mércéhez ért, addigra már DK-s elhatárolódást követelő, nem kicsit habzó, gyomorforgásos indulatcunamivá vált a történet. Mondjuk a gyermekekhez annyi köze van az egésznek, hogy gyermekek is vannak a képen. Meg a morális, netán felelősségi kérdésekre sem kapunk itt választ a Mércétől. Ami a kép illetéktelen felhasználását természetesen nem menti.

De az lassan már el is sikkad az öngerjesztő indulatok hulláma alatt. Mert csak...

Andrew_s
Comments on Facebook