2017. július 26., szerda

Tusványosi diktátorív

Forrás: http://www.gandul.info/
A miniszterelnök tusványosi szereplésének egyik „hozadéka”, hogy többen megemlékeznek a hazai szólásszabadság korlátozási szándékairól. Tekintve, hogy Orbán Viktor, a jelek szerint végképp eldöntötte magában: aki nem ért vele egyet, az hazaáruló. Felemlegetve Soros hazai médiabirodalmát, és mindent, ami az eszébe jutott. Vagy a beszédíró eszébe. Miközben a komplexus korántsem új keletű.

Az sem, hogy Orbán Viktornak baja van Sorossal, a civilekkel, az ellenzékkel, és jószerivel az egész világgal. Inkább az lehetne meglepő, hogy a média némely szereplő rácsodálkoztak az idei beszédére, mint az a bizonyos borjú. A csodarombolás jegyében is, érdemes lehet tehát kicsit visszatekinteni. Ha nem is olyan messzire, amikor először kiáltotta ki az Európai Uniót a leküzdendő ellenségei egyikévé. Mert lehetne természetesen olyan messzire is visszamenni. Megemlítve azt is, hogy 2013-ra már kirajzolódtak a közerőszak-tevés körvonalai. De nem szükséges a kórtünet teljes ívét felvillantani. Maradjunk a közvetlen előzményeknél, és menjünk először csak 2014 -ig vissza. Az akkori Bálványosra. Az akkori hő-sokkra.

2014-ben például már beszélt arról, hogy szerinte egyes civilek nem mások, mint „külföldiek által fizetett politikai aktivisták”. Amelynek értékeléshez érdemes figyelembe venni az évszámot. Szó nincs még „migráncsozásról”, és hasonlókról. Ráadásul egy megnyert választás után mondta mindezt a korábban Soros pénzén kiképzett politikai aktivista. Így utólag sokkal inkább arról lehetett szó, hogy Orbán felmérte: a politikai ellenzék nem, de az utca megdöntheti a hatalmát. Gőzerővel elkezdett tehát félni, és megosztani az embereket. Amelyhez remek alanynak kínálkoztak a civil szervezetek. Miközben az évszám azért is lehet érdekes, mert jól mutatja: a több éves gyűlölet és feszültségkeltés valójában a miniszterelnöki program része. A mostani helyzet nem több ennek egyik állomásánál. A mostani bejelentése csak azt jelzi, hogy Orbán elég előkészítettnek tekinti a terepet a nyílt megfélemlítéshez.

Azon az úton haladva, amelynek egyik állomása a 2015-ös, ideihez hasonló rendezvény volt. Amikor már jól látszott az a tendencia, hogy az ellenzéket, jelesül a baloldalt a magyarok ellenségének kezdte kikiáltani. Az egy évvel korábbi szövegével teljesen koherens képzavarban. Elkezdve összemosni az utca ellenzékét, mint külföldről pénzelt aktivistát, és a baloldalt, amelyet olyan politikusok vezetnek, akik „egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat”. Gyakorlatilag megágyazva annak a baromságnak, hogy csak az a magyar, aki Orbán Viktornak tapsol. Egyben felidézve azt a korszakot, amikor az első koncentrációs táborok épültek a fasizálódó Németországban. Amely táboroknak nem a zsidók, hanem az ellenzékiek voltak az első „lakói”. Akiben pedig kétségek merültek volna fel a 2015-ös nyár után, hogy kit kell alanyi jogon tisztelni, annak Balog tartott ismertetőt, novemberben, a tisztelet kultúrájáról.

A 2016 pedig már itt van a tegnapban. Februárban már világosan látszani vélhettük a megfélemlítés-ipari háttérszervezeteket. A kormány látványosan ráerősített a határon túl élő magyarul beszélők becserkészésére is. Annyira, hogy Semjén, nyáron, már szinte tervbeszámolót tarthatott az állampolgár-szám duzzasztásáról. Az év őszére ezt sikerült a határ két oldalán élők szembeállításáig fokozni. Talán annak érdekében is, hogy egy esetleges komolyabb utcai affér esetén a hazaiak ne számítsanak a határon túliak segítségére. Mintha a hazai árokásást a pannon kocsma esze nem tartotta volna elegendően megosztó erőnek. Úgyhogy az az idei balogizmus sem minden előzmény nélküli, amellyel talán a hazai szélsőjobboldalnak is gesztust kívánt gyakorolni a miniszter. Amikor felvetette, hogy a határon túliak támogatásából ki kellene zárni a különben magyarul beszélő cigányságot. Világosan megüzenve: a kormány szívének kedves a származás alapú diszkrimináció. Az, hogy ezt az egykor Jézus tanításaira is felesküdött lelkész, Balog Zoltán miként rendezi le a lelki-ismertével, azt inkább talán nem is akarom tudni. Mert könnyen kiderülne, hogy az Emmi miniszterénél nagy ebben a leltár-hiány.

Amiért árulkodó is lehet a cigányság-ellenes miniszteri állásfoglalás az a régmúlt emléke. Annak a helyzetnek az emléke, amikor a talán nem is igen szomjas román bányászokat szállítottak az utcára vonuló erdélyiek, zömmel magyarok, ellen. Akik közül igen sokan talán az életüket köszönhetik az őket megvédő cigányoknak. Márpedig az a mondat, hogy „Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!” igencsak utálatos lehet egy olyan hatalomnak, amelyiknek igencsak sok félnivalója lehetne, ha az árkokon felülemelkedve egységes lenne az ellenzéke.



Andrew_s
Comments on Facebook

Egy reményteli elszámlázás

Furcsa élményem volt ma. Örültem, hogy félre számláztak egy Spar-üzletben. Tényleg. Nem azért, mert szeretem az árcédulától eltérő számlázást. De az mindenképpen megnyugtatott, hogy talán van még remény. A hazai kiskereskedelem terén. Legalább ott.

Nem is nagy tételről volt szó. Amennyiben öt kifli, és a 215 Ft árkülönbözet talán nem sok. Bár, valószínűleg vannak elegen sajnos az országban, akiknek egyáltalán nem mindegy, hogy egy kifli tizenhat vagy ötvenkilenc forint. Ahogy az említett különbözet is számíthat. De most nem erről gondolnék írni. Inkább arról, hogy számos olyan esetet ismerünk, amikor a pénztáros megmagyarázza: „ez van a gépben”. Ezért mindenki vegye szó nélkül tudomásul. Aki nem, ahhoz készséggel odahívják a biztonsági őrt. Meg különben is: „Kérjük, ne tartsa fel a sort”. Mert széles a palettája annak, ahogy a kereskedelmi egység némelyik dolgozója igyekszik a vásárló tudomására hozni, hogy ő tökéletes. A gépe pedig tévedhetetlen. A vevő meg csak zavaró tényező.

Ehhez képest a mai vásárlásnál kiderült: a pénztáros áruismerete kiváló. A hibát az az árufeltöltő követte el, aki rossz helyre tette azt a bizonyos fajta kiflit. Kicsit meglepődtem, amikor a pénztáros a kollega nevében elnézést kért. A meglepetés pedig csak fokozódott, amikor a kihívott üzletvezető szintén elnézést kért, és szó nélkül megígérte, hogy igyekszik orvosolni a problémát. Nem kioktatott, hogy miért nem ismerem jobban az árukészletet, hanem elkérte a kutyanyelvet, és tíz perc múlva egy jegyzőkönyvvel együtt hozta vissza. Rögzítve a helyzetet. Visszaadva a különbözetet. Majd újra elnézést kért a tévedésért, és amiért ezzel feltartottak.

Tudom-tudom. Ez lenne a normális eljárás minden hasonló helyzetben. Azonban a hazai tapasztalataim alapján mégis a mai esetet éreztem az üdítő kivételnek. Annyira, hogy csak remélni tudom: nem indul belső vizsgálat a vásárlásom helyének beazonosítására, majd ennek nyomán számonkérés az üzletben. Amiért nem hozták a hazai frusztrációs normát.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. július 25., kedd

BKK, T-Systems vs. informatika

A BKK, valamint beszállítója, botrányos szereplésének hullámverése, amely az informatikai rendszerét ért kritika kapcsán alakult ki, csak nem akar alábbhagyni. A legfrissebb események egyike az, hogy kiderültek a T-Systems hazai névviselője által szállított rendszer tesztelési körülményei. A HVG-hez eljutott információk alapján. Amelyekből, a jelek szerint, töredékek is elégnek bizonyultak ahhoz, hogy a szakemberek felhördüljenek. Okkal.

A HVG különben egy céges mail-re hivatkozik, amelynek teljes tartalmát az írásukból nem áll módunkban megismerni. Noha a szerkesztőség láthatóan nem az adatokat féltette az olvasóktól, mert több, különben meg nem nevezett „informatikai szakembert” megkérdezett. Az idézőjel különben pont a névtelenség miatt került ide. Ha akarom informatikai szakember az is, aki frissen kapott a tárgyból diplomát, és az is, aki évek óta számítógépeket szerel össze. Ugyanakkor a szoftverek tesztelése egy szakma. Hazánkban is letehető belőle nemzetközileg értékelt szakmai vizsga. Így csak használt volna a közlemény hitelének, ha a górcső alá vont levelet, és annak technikai fejlécét is közlik. Illetve megnevezik a szerkesztőségnek segítő szakértőket. Mindezen adatok hiányában egyfajta gondolatkísérletként, mintegy feltételes módba téve, de mégis érdemes áttekinteni a töredékeket.

Ezek alapján könnyen lehet, hogy a hozzá-nemértés párosult a kommunikációs szorgalommal az érintett cégek esetében. A HVG közlése szerint „komolyabb terhelési tesztként a saját munkatársait kérte e-jegy és -bérlet vásárlására a T-Systems vezetése”. Ezt tézisként elfogadva azt állapíthatjuk meg, hogy igen komoly fogalmi zavarok uralkodtak el valahol. A felhasználói, és így elsősorban funkcionális jellegű teszteket összekeverve a terhelési tesztekkel. Ami nem kicsit, hanem nagyon más. Ráadásul az utóbbi, mármint a valódi terhelési tesztek végzésére nem egy esetben célprogramokat használnak. Érthetően. Mert egy internetes, illetve böngészős, rendszernek el kell tudni viselnie azt, ha több ezer, de inkább több tíz, ha nem százezer kérés érkezik egyszerre a kiszolgálóhoz. Márpedig nem túl életszerű elképzelés egy sportcsarnoknyi embert vezényelve elérni, hogy mindenki egyszerre kattintson.

Ha ezen a fogalmi katyvaszon túltettük magunkat, akkor jön a következő furcsaság. A HVG, a szakértőkre hivatkozva, azt mondja, hogy három hónap alatt nem lehet egy ilyen rendszert összehozni. Ami kétségtelenül igaz, ha egy ember dolgozik a projekten. De jóval árnyaltabb, ha a közreműködői létszámot elkezdjük növelni. Ez akkor is igaz, ha nulláról építenék fel a rendszert. Csak akkor több, és jobban képzett szakember kell. A specifikációk elkészítéséhez, illetve a fejlesztéshez egyaránt. Amellett létezik olyan fejlesztési módszertan, amelyik a tesztelések java részét a fejlesztésekkel párhuzamosan képes megoldani. A szűk keresztmetszet tehát valószínűleg nem a fejlesztésre szánt rövid idő, hanem az azon belül tesztelésre szánt időintervallum lehetett. Ami egyébként sajnos nem is olyan ritka. Mert a határidőben való élesítésben érdekelt cégvezetés, valamint az elbizakodott fejlesztési vezetők egyaránt hajlamosak arra, hogy a tesztelésre szánt idő rovására növeljék a fejlesztésre szánt erőforrás-keretet. Időt és pénzt próbálva megtakarítani a tesztelésen.

Az, hogy a jelen esetben ez történt-e, azt nem tudhatjuk pontosan. De a lehetősége felértékelné a válaszokat a korábban feltett, és válasz nélkül maradt kérdésekre. Amelyeket a T-Systems hazai Facebook-oldalán sem kívánt senki, ezideig, megválaszolni. Ugyanakkor, ha elfogadjuk a Kaszás Zoltán közelményében vázolt helyzetből azt, hogy „vitathatatlan, hogy a rendszer bizonyos komponenseinél már léteznek fejlettebb, korszerűbb megoldások”, akkor abból egy igen szomorú kép rajzolódik ki. Az, hogy a fejlesztő csapatnak fogalma nincs a rendelkezésre álló lehetőségekről. Ha pedig ez nem igaz, akkor a fejlesztésért felelős vezető tudtával és beleegyezésével kerültek felhasználásra az elavult komponensek. A két lehetőség bármelyike azt jelentheti, hogy igen komoly architektúrális problémák lehetnek a fejlesztést végzők háza táján.

Ezt csak erősíti az, hogy a mostani hír szerint létrehoztak néhány kis értékű terméket, a belső tesztek végrehajtásának érdekében. Majd ezek „lehívása” mintegy „benne felejtődött” a rendszerben. Jelezve, hogy a verziókezeléssel, az élesítés menedzselésével, valamint az egyes verziók dokumentáltságával egyaránt komoly bajok lehettek. Márpedig ezek egyike sem olyan, ami egy tranzakció-, illetve adat-kritikus rendszerben megspórolható. Még akkor sem, ha minden egyéb, ami a szoftverfejlesztések „háza táján” tökéletes.

Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a gyakorlat azt erősíti: tökéletes rendszer nincs, csak olyan, amit nem teszteltek eleget. Azonban a jó szakmai megközelítést pont az mutatja, ha igyekeznek az „elég” szintjét minél jobban „belőni”. A tesztelői szakma ehhez megannyi teszt-módszert, és igen sok mérőszámot, ismer. Köztük a rendszer tesztekkel való lefedettségének mértékét is. Ami a BKK-nak szállított rendszer esetében nem lehetett túl magas a sorra kiderülő problémák alapján.

Andrew_s
Comments on Facebook