2018. április 24., kedd

Balog el. Jöhet a rinocérosz?

Dolgozni? Az mi?
Forrás: balogzoltan.fidesz.hu
Lázárt a jelek szerint Balog követte. Azok sorában, akik felmentésüket kérték a nehéz szolgálat alól. Így aztán az emberi laposelemeknek is új felelőst kell majd keresnie Orbánnak. Már akkor, ha a történet nem fordítva igaz. Lázárral ellentétben Balogból nem igazán nézem ki a józan mérlegelést. Mert ebben az esetben, mint a feladatra teljesen alkalmatlan ember, már rég visszaadta volna a megbízást.

Balog Zoltán nevéhez ugyanis olyan emblematikus szereplők tündöklése, és bénázása is hozzá kötődik, mint Hoffmann Rózsa. Az olyan gesztusokról nem is beszélve, amikor gyakorlatilag nagyipari hatékonysággal nézett hülyének másokat. Vagy legalább megpróbálta. Egy füst alatt semmibe véve mindenki mást, aki nem eléggé orbánviktor. Mert, például, emlékezhetünk kellően dicstelen szereplésére a diáktüntetésekkel kapcsolatban. Nem csak arra, hogy úgy gondolta tárgyalni a diáksággal, hogy inkább nem tárgyalt. De arra is, ahogy az iskolai megtorló-akciókat is szó nélkül hagyta. Gyakorlatilag megerősítve azt a szemléletet, ami már 2012-ben is a diktatúra fejekbe verését szolgálta az iskolákban.

Amely utóbbihoz nyilvánvalóan kötődik a szekularizált iskolai oktatás alapjainak megbolygatása, majd az informálisan kötelezővé tett hittannal a szekularizált oktatási modell felrúgása. Mert hiába lehet elvileg alternatívát választani a hittan helyett, a nem-választás is megbélyegezhet. Különösen egy olyan országban téve problémássá a szabad vallásgyakorlást, illetve –nemgyakorlást , amelyben a vallási szólamokat a hatalomtechnika szolgálatába állították. Nem először a történelem során. De amely nyomásnak éppen egy lelkész tudhatott volna ellenállni. Mert egy egyházi embernek kellene lennie elegendő szellemi muníciójának ahhoz, hogy az emberség jegyében legalább állást foglaljon a történelemben sokszor csak kárt okozó szemléletnek. Még akkor is, ha a hatalom láthatóan, és Erdő Péter esetében sikerrel, igyekezett ledarálni az emberiességi szempontokat.

Balog azonban nem az az ember, akit az emberség megérinthetett volna, ha a hatalom fitogtatása lehetett a másik serpenyőben. Mert mi más vezérelhetett egy lelkészből szőtt minisztert akkor, amikor szegény sorsú gyermekekkel arcoskodott a Hiltonban. Netán akkor, amikor nyíltan is kiállt a diktatúra mellett. De legalább méltán kiérdemelhette a persely-páter bűszkétlen címét. Végső soron elérve azt a szintet, amikor már Orbán számára is inkább kínos a jelenléte a kormányban, mintsem előnyös. Még akkor is, ha valószínűleg nehezen tudja nélkülözni az ájtatos manóba oltott miniszter kétségtelenül vastag arcbőrét, és az ezzel számára előnyösen párosuló totális inkompetenciát. Mármint a szakmait, mert a nyalásit senki sem vitatja.

Ugyanakkor szinte biztosan lesz, aki váltani lesz képes. Kiváló jelölt lehet, például, Harrach Péter a szerepre. A bőre, mint a rinocéroszé, az embersége, mint egy csótányé, a gerince, mint a csigáé, és a gátlásai szóra sem érdemesek. Amellett nem egyházi személy, és a KDNP embereként is nagy ívben tesz az olyan szerinte antikeresztény figurákra, mint amilyen Ferenc pápa.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. április 23., hétfő

Álmodni emberről kicsiben...

Az esedékes Messiás-választó után talán majd talán némi gondolkodás is elindul. Mármint az egyes emberekben. Legyünk optimisták. Meg talán egyszer hálásak azoknak, akik most a hatalomnak hasznosabb, a kedélyeket lenyugtató, leföldelő tüntetéseket szervezik. Nyilvánvalóan nem azért, amiért elbénáztak valamit. Noha, közvetve, talán azért is.

Ehhez visszakanyarodnék ahhoz a gondolathoz, amit már felvetettem. Ahhoz, hogy a Kádár-korszak túlélési és egyfajta ellenállási lehetőségeinek ismerete, netán újra-felfedezése igen hasznos képesség lehet. Az ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy szervezett formában jelenleg nem megy. A szervezetek egy része részéről nem is akarnak igazán győzni, mert olyan harmatosan gyengék, hogy tudják: esélyük sincs. Rosszabb esetben korrumpáltak, de ez nem szükségszerű. Még akkor sem, ha már a 2014-es választásokról az volt az érzésem, hogy maguktól annyi baromságot aligha követhettek el a Bajnai-Mesterházy páros környékén. Egy másik része a jelen politikáját képviselőknek ellenben mindenáron győzni akar. Egyedül, elől, mint vadszamár. Elég arra gondolni, hogy hány miniszterelnök-jelöltje volt a jelen választáskor induló sokfejű ellenzéknek.

Mely utóbbi izmozásba bele lehet izzadni, bele lehet büdösödni. De valójában egy idő után a kutyát sem érdekli. Mert eltekintve attól, hogy nyilván van az LMP-ben nagyon hívők csapata, de ki a fenét érdekli most, a választások után az, hogy SzélBernadett őssze akarja hívni az ellenzéket. Az a Szél Bernadett, akinek pár nappal a választások előtt még csak arcoskodásra, majd ezt követően egy kis lábhoz rendeltségre tellett. De a választások előtt esze ágában sem volt kompromisszumot kötni. A mostani felbuzdulás mögött éppen ezért inkább azt sejtem, hogy Vona után Orbánnal is bepróbálkoztak. A Fidesznek azonban nincs koalíciókényszere. Így megpróbálnak visszakapaszkodni az ismertségbe. Ilyen felállásban, ha valaki nem hithű LMP-támogató, irracionális döntés lehet a támogatása. A tüntetések pedig kiábrándítóak.

Sokak számára maradhat az a régi módszer, hogy maga körül próbálja lebontani a rendszert. Egy kicsit. Amikor a sorok közé fogalmazva kicsit összekacsint a munkatársakkal. Amikor megpróbálja nem hagyni, hogy hülyének nézzék. Amikor egy hölgy nem hagyja, hogy kedélyjavító intézkedésként alkalmazzák egy munkahelyen. Amikor be mer szólni egy főnöknek, ha mégis. Amikor kiáll a magáért kiálló kolléga mellett. Netán maga is kiáll, amikor a főnök hétvégi házához rendelik a karbantartó brigádot. Meg ilyesmi. Kétségtelen, hogy ezek egyike sem az az út, amelyen magasra lehet jutni. Az sem biztos, hogy így lehet karriert csinálni. De a maga kis színpadán mindenki kipróbálhatja, hogy mennyire erős a gerince. Utána talán nagyban is jobban menne.

Ahogy a kádárizmusban is sokan próbálták ki mindezeket a recepteket. Úgy, hogy nem igazán volt lehetőség kiállni egy nagy színpadra és meghirdetni a tutit. Ellenben egyre inkább az az érzésem, hogy ameddig mindenki görcsösen vezető akar lenni, vagy vezetőt akar maga fölé találni, addig Orbán és rendszere nyerésben van. Márpedig a jelen tüntetései vagy a hosszú távon a fásultságot növelő üvöltés lehetőségét, vagy az éppen aktuális megszólaló felé vetett üveges csodálat megélését kínálják. Miközben, az ehhez vezető úttól függetlenül Orbán de facto vezető, és a vezetőt óhajtóknak biztosítja a pótpapa szerepét. Amellett ehhez rendelkezésére áll a teljes infrastruktúra, és a ködösítés teljes rendszere. Ugyanúgy, ahogy annak idején. Amelynek réseibe annak idején is ott élt egyfajta ellenállás. Mert, többek között az volt a túlélés egyik záloga. Nem az egzisztenciális túlélésé, hanem az emberi túlélésé. Ha tetszik, az emberség túléléséé.

Márpedig az az érzésem, hogy a görcsösen győzni akarók ma csak úgy tudnak magasabbra jutni, ha a mások hátán másznak felfele. Letaposva és kihasználva azokat, akik hinni akarnak bennük. Akkor is, ha nem kínálnak mást, mint egy program nélküli alternatív vezért. Sőt! Leginkább azt kínálják. Orbán helyett egy alternatív Orbánt. Minimális alázattal a támogatók, mint emberek felé. De készséggel felkínálva az alternatív ellenséget. Legyen az a kormány, a cigányok, a zsidók, libsik, vagy aki jön. Elég arra tekinteni, ahogy leginkább az ökölrázás szabadságát ajánlják fel egy-egy tüntetésen. No meg arra, ahogy a rasszista indíttatású, és ellenségkép-gyártásban szintén nagy rutinnal rendelkező jobbikosokat kooptálták a messiást várók.

Nem azt vitatva, hogy a Jobbiknak, mint pártnak ne lenne joga ugyanúgy követelni egy tiszta választást, mint bárki másnak. Azt azonban vitatva, hogy egy győzelem esetén a Jobbik valóban jobb lenne, mint a Fidesz. A győztesnek kedvező választási rendszer lebontásában. Esetleg az olyan, talán üres fogalmi halmaz szempontjából, mint az emberség, a diszkrimináció-mentes emberi megbecsülés, meg a többi ilyen marhaság.

Emberek voltunk, és újra azok leszünk... Embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is...” (Rejtő Jenő: Csontbrigád)
Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes.” (Albert Schweitzer)

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. április 22., vasárnap

Tüntetés, mint messiás-casting?

Volt egy, a fiataloktól indult kezdeményezésből szerveződött, újabb tüntetés. Nem is írtam előtte semmit, mert akkor már előre a fejemre olvasták volna, hogy azért nem ért el semmit. Nyilván! Mert nyilván egy blog tehet mindenről. Miközben a messiást várják. Amivel nem szolgálhatok.

A tüntetés örvén felszólaltak a felszólalók. Mondván: „Mi vagyunk a többség”. A fiatalok képviseletében beharangozták Gyetvai Viktor diáktüntetőt. Majd a többi néma csend. Nem azért, mert nem akartak beszélni. De kezdetektől sem értettem, hogy az ellenzékiség nagy dicsőségére megválasztott Márki-Zay Péter mi a jó fenének kell kiemelt beszélőnek. Legyen jelen. De még jobb lett volna, ha egy, Hódmezővásárhelyen induló szolidaritási tüntetés vezetését vállalja. Az az ő terepe. Ott ismerik, ott híre van. Nem, nem féltem én tőle a fővárost. Nem is szeretném a fővárosi nimbusz rombolását látni benne. De jól jelképezi, hogy a tömeg vezérért kiált, és ő lesz az, akire rászakad ez a szerep. Ha minden városban lennének, lehetnének nagy tüntetések egy helyben ismert, és elismert, vezetővel az alighanem hatékonyabb lenne.

Annál biztosan hatékonyabb, mint a fővárosban, éppen az említett különállást sugalló, izolált feszültséglevezetéseket tartani. Olykor összejőve, majd egyre kevesebb tevőleges támogatóval meghalasztva a reményt. A tanártüntetéseken, annak idején Pukli volt az, akit pajzsra emeltek, és aki örömmel mászott be az ismertségbe a tömeg hátán. A most felszólalók közül talán Márki-Zay Péter az, aki számára ez megadatik. Ha él vele, elveszti a saját városát. Ha nem él vele, akkor elveszti a tömeg bizalmát. Sajnálom. A szervezőket is. Az eredeti kezdeményezőket is. Akik kezéből láthatóan csúszik ki a történések irányítása. Ahogy halványulnak az eredeti célok, csökkennek az indulatok, és aztán a többi: néma csend.

Mert minden sajnálatom azé, akit bántalmaztak. De a békemeneten való bántalmazás nem közösségi érdem. Nem Krisztus sebeinek felmutatása az, ami előre visz. Ahogy újságírónak lenni sem alanyi érdem. De a netadós tüntetések szervezése láthatóan sem vált dicsőségére senkinek. Tüntetést szervezni egy tervezet ellen szép dolog. A volna viszont nem történelmi kategória. Ott egy talán bevezetett akármi ellen fárasztották a tömeget. Itt egy megtörtént választási eredmény ellen kellene tudni hatékonyan fellépni. Kicsit más. Kicsit nagyon más. De sebaj, mert felszólalókban nincs hiány.

A tervezetteken kívül jöttek az előre be nem harangozottak. Csupa érdemes személyiség. Élőben, vagy videóról. A lényeg a szereplés. Mert egy színpad az olyan valami, amit meg kell tölteni. Fellépőkkel. Taps helyett világító telefonokkal üdvözölve üdvözülten a fellépést. Állítólag lesz még egy demonstráció. Elindítva az egész kezdeményezést azon az úton, amitől korábban féltettem a fiatalokat. Úgy, hogy az egésznek egy haszonélvezője marad. A regnáló hatalom.

Ezt természetesen lehet károgásnak minősíteni. Lehet azt állítani, hogy az egyet nem értők alapvetően a verőlegényekkel azonos szintet képviselnek, és le lehet minden más, a hurráoptimizmustól eltérő, véleményt mindezzel lesöpörni az asztalról. Mert természetesen egy az igazság. Az övék. Minden más hazugság. Az, hogy ez a fajta hozzáállás ugyanaz, mint Orbáné? Az, hogy pontosan ugyanazt a kollektív ellenségképzést jelenti, amit Orbán képvisel? Az, hogy pontosan ugyanúgy az agyonmanipulált véleménydiktatúrát jelenti, amit Goebbels nyomdokaiban haladva a kormány csinál? Az nem számít kérem. Mert éljen a plurálisan egysíkú véleménymetszet. Ha nem Orbáné, akkor a messiást váróké.

Lehet, nem is kéne szervezni, csak kitenni egy színpadot. Aztán meghirdetni a casting-ot. Messiásoknak, és az őket felkenő véleménydiktátoroknak.

Andrew_s
Comments on Facebook