2017. november 23., csütörtök

„Már csak az utolsó jegyek” konzultáció-határideje

Forrás: Vastagbőr
A népszavazást pótló pótkonzultáció legújabb híre az, hogy a hatalmas érdeklődésre való tekintettel még mindig várják a leveleket. Halász János bejelentése alapján december 1-ig. Amely hír hallatán óhatatlanul a bazári kikiáltók marketing-blöffje jut az ember eszébe. Amikor az üres sátor előtt a telt házra hivatkozva „már csak az utolsó jegyeket” próbálják rásózni az óvatlan arra járókra.

Alig egy héttel ezelőtt még annyira meg volt akadva a kommunikációs gőzhenger, hogy a jelenleg külügyérként szolgáló nyaloncot akarták bevetni egy telefonso kampányban. Mely bevetés ténye már akkor is ellentmondani látszott a végtelenül nagyra beállított, végtelenül nagy hangon hirdetett érdeklődésnek. Valósabbnak tüntetve fel azt, hogy valójában olyan alacsony a visszaérkezési arány, amihez már hazudni sem lehet egy hihető számot. Ennek alig mond ellent az, hogy az LMP-s konzultáció-látogatók szerint hatalmas kamu az egész. Amire a 24.hu értesülése szerint a kormányzati tájékoztatás felkent mondóka-felelősei némi sorosozós rizsával reagáltak. Akár nekik is igazuk lehetne.

Azonban az továbbra is világos, hogy ha a kormány, és benne Orbán Viktor olyan fenemód biztos lenne a támogatottságukban, akkor népszavazást tartana a kérdésben. Maga az a tény, hogy erre nem kerül sor mutatja: maga a hatalom sem hisz a saját szövegében. Valószínűleg okkal. Mert tegyük fel, hogy igaz az a szám, amit állítanak. Az a bizonyos 1,7 millió. Azt is feltehetjük akár, hogy csak azok küldték vissza, akik egyet értenek Orbánnal. Azt is tegyük félre, hogy a bolsevik módszertanhoz hozzá tartozhat a kisebbség nevében, mesterségesen előállított többség. Amit jól példázott a 2014-es választás. Az, amelyen a Fidesz kevesebb, 2,1 millió, szavazattal nyert parlamenti kétharmadot, mint amennyivel korábban választásokat vesztett. A 2014-es és a jelenlegi számokból azonban látszik: annyian sem küldték vissza a sorosozós badarságot, ahányan korábban beszavazták a Fideszt a hatalomba.

Így könnyedén előfordulhat, hogy a mostani hosszabítás célja leginkább a korábbi támogatottság hihetőbb állításának megalapozása lehet. Ami puszta szóvirág. Ellentétben egy népszavazás többször ellenőrzött eredményével. Amely alapján azt tudjuk: legutóbb a többséget nem érdekelte Orbán-ripacs akciózása.


Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 22., szerda

Jézus, Debrecenben, mennyi helypénzt fizetne?

A bitek jöttek, és pihegve szóltak: Debrecenben, mint egy jézusi tanokat hirdető vallás kis hazai fellegvárában, megadóztatnák az ételosztást. Azt követően, hogy a pápa ugyanennek a hónapnak a 19. napját tette meg a szegények világnapjává, igazi emberbaráti, és politikailag is telitalálatnak tekinthető gesztust üdvözölhetünk a kezdeményezésben. Kétséget sem hagyva afelöl, hogy a hatalom ott rúg bele az elesettekbe, illetve az azokat támogatókba, ahol csak képesnek érzi magát erre.

De Debrecen vezetése hagyományosan ilyen emberbarát. Még emlékezhetünk arra, hogy a Pannon Géniuaz már 2015 januárjában egy várható menekülthullámról beszélt Párizsban. Most hagyjuk azt, hogy az erre való felkészülés első hulláma kimerült a magyar nyelvű plakátok kihelyezésében. A Debrecenhez kötődő menekülügyi hír az volt, hogy bezárták az év végével a menekülttábort. Nem bővítették, nem tolmácsokkal erősítették meg, nem humanitárius beruházásokkal tették kezelhetőbbé. Bezárták. Mert arrafele, Kósa városában már csak ilyen volt akkortájt a humanizmus a jelek szerint. De ez van. Meg emléktábla a falon. Mármint a Református Kollégium falán. 2012 óta. Horthynak, aki a saját bevallása szerint is antiszemita volt. Mondjuk valaki szólhatott volna az avatóknak, hogy Jézus is arrafele élt, ahol az antiszemiták által utált népcsoport. Meg azt sem ártana tudni, hogy a Biblia alapján Jézus az emberiséget váltotta meg, és az álala tartott ételosztásnál sem kért helypénzt senkitől. Ahogy, alkalmasint, tőle sem kértek.

De az régen volt. A most meg most van. Debrecenben is. Itt a helynek ára van. Töltöttkáposztában is kifejezhető ára. A Pallás György, az MSZP Hajdú-Bihar megyei szóvivője által jegyzett szövegből csak az nem volt világos, hogy négyzetméterenként vagy összességében kell egy töltöttkáposztányi baksist fizetni az önkormányzatnak? De szerencsére az előterjesztőként Pacza Gergelyt említő internetes oldal elérhető, és az előterjesztés szövege is letölthető, elolvasható. De nem hibáztatom a főosztályvezető urat. Lehet, hogy neki pont annyira hiányzott ez az egész, mint egy jó kis hanyattesés a tizedik emeletről. A csukott ablakon át.

A tervezetthez tartozó táblázatból kiderül, hogy annyian tényleg nem diszkriminatív, hogy az egyházi rendezvényekkel azonos díjszabást említenek az ételosztáshoz is. Azt is világossá téve, hogy az önkormányzat számára sokkal értékesebbek a karitatív tevékenységek, és köztük az ételosztások, mint a például az önkormányzati rendezvények, illetve a virágkarnevál. Amennyiben három és félszer annyit kell fizetni a szegények támogatására igénybe vett területért, mint amennyit a Virágkarnevál kóstál. De csak akkor, ha étkezés előtt, esetleg utána senki nem akar kezet mosni, és egyéb dolga sem akad. Mert a táblázat egy másik sora alapján kiderülhet, hogy a hulladék összegyűjtése, a kézmosó-, illetve illemhely egy külön díjtétel alapján fizetendő.

De teljesen megértem az előterjesztőket, illetve az ötletgazdákat. Tényleg! Akkor is, ha ez „csak” egy módosítás pillanatnyilag. Az, aki nem hiszi el, hogy az ország maga a Kánaán, miközben nem veszi észre, hogy Debrecen csatornáiban is mézes tej csobog, az pukkadjon meg. Ha pedig ennek a figyelmetlenségnek az illusztrálására még sorban állókat is képes toborozni, akkor fizessen! Elvégre sosem lehet tudni, hogy mikor kell nem-közpénzből elutaznia valakinek Floridába.


Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 21., kedd

A tanároknak is PISA kellene

A magyar oktatással kapcsolatos mai médiavízcsapokból a PISA-eredmények éppen aktuális cseppjei potyognak. Rendszerint olyan felütéssel, hogy mindenről a jelenlegi kormány tehet, illetve a magyar diákok a fasorban sincsenek. Mármint abból a szempontból, a kollaboratív problémamegoldáséból, amit az OECD ma publikált összefoglaló tanulmánya elemez.

A szalagcímekbe talán nem fér be minden elemzési szempont, vélemény megemlítése. Így érthető, ha az adatok egy része kicsit hátrébb sorolódik. Ilyen adat például az, hogy nem tegnapi adatok, hanem 2015-s adatfelvételek alapján készült az elemzés. Kicsit még hátrébb azt is általában megemlítik, hogy ilyen vizsgálatokból nincs valós referenciaérték. A korábbi 2012-s elemzések ugyanis az egyéni problémamegoldási készséget mérték. Az együttműködésen alapuló, közös munkát, közös gondolkodást feltételező vizsgálatot ezzel kicsit bajos összehasonlítani. Ettől persze még koránt sem kell büszkének lenni a magyar fiatalok eredményeire, de valójában nem tudjuk tiszta szívvel azt mondani, hogy most romlott el minden. Amit egyébként az idősebb generációk tagjai akár a saját emlékeik alapján is értékelhetnek.

Ha politikai, illetve biológiai amnéziát kicsit félre tesszük, akkor valójában már az 1960-as években is az egyéni eredményeket díjazta az oktatás. Annak idején az egyetemi felvételen kedvezményt nyújtó szaktárgyi versenyek is az egyéni problémamegoldást favorizálták. A nagy oktatási reformként köztudatba vert új szelek által idefújt tesztalapú képességfelmérés elharapódzásával ez a helyzet valószínűleg csak romlott. A sablon-orientált eredménymérés ugyanis nem igazán kedvez az intuitív gondolkodásmód kialakulásának. Anélkül meg hibádzik a problémamegoldás képessége is. Mármint akkor, ha a problémát nem lehet belefektetni Prokrusztész szellemi ágyainak egyikébe. Ha ehhez még hozzájön a közös gondolkodástól távol tartó mérési rendszer, a fetisizált frontális oktatás, akkor a közös bölcsesség ötletei sem segítenek.

Ellenben tesztlapkitöltésre szocializáló oktatás még a frontális oktatással szakítva sem sok eredményt hoz. Aki nem hiszi, próbálja ki. A diákokból kialakult csoportocskákban nem egy esetben nem a probléma megoldásáról kezdődnek a viták, hanem a kiválasztandó válaszlehetőségek valószínűségeiről. Az egyéni tippeléseket a közös tippelés váltja fel. Megpróbálva kitalálni a teszt összeállítója által elvárt választ. Amiben valószínűleg nem kis szerepet játszik, hogy a tanuló értékelése továbbra is egyéni. No meg aztán, az egyéni, sablon alapján nem értékelhető válaszokkal csak a baj van. Felkészülést, egyéni döntést vár el a javítása a tanár részéről. A döntés megindoklásának a képességét, illetve az erre való hajlandóságot. Ellentétben a kipipálható kulcsszó-listákkal, illetve előre definiált „A,B,C,D” válaszokkal.

Amikor tehát a 2015-ös adatok alapján megállapítjuk, hogy a hazai diákság közös problémakezelése nincs az OECD-tagállamok átlagánál sem, akkor ez nem egy olyan eredmény, amin nagyon meg kellene lepődni. Könnyű szívvel még csak a jelenlegi kormányra sem lehet emiatt ráteríteni a vizes lepedőt. Mert a közleményekből rendre kimaradni látszik, hogy a 2015-ben 15 éves tanulók eredményeit szemlélhetjük. Ez azt jelenti, hogy olyan diákréteget vizsgál, akiket esetleg már 2003-2004 körül elkezdett idomítani az oktatási rendszer aktuális intézménye. Annak érdekében, hogy már az iskolaérettség felmérésekor megfeleljen az „ülj le, állj fel, egyél, aludj, tanulj, felelj” idomítási rendszernek. Olyan tanerők vezetésével, akik már akkor is a maradványelvű pedagógusképzésből szabadultak be az iskolákba.

Mérhetetlen tisztelettel az iránt a kisebbség iránt, aki igyekezett, és képes volt szakítani a tanárok tanáraiba szocializált ketreccel. Már csak azért is, mert ezeknek a tanároknak volt mindig köszönhető, hogy a diákok jelentős része jelentősebb sérülés nélkül képes átvészelni az iskolapadban töltött éveket. Megőrizve kíváncsiságot, a másik felé fordulás képességét, a közösséget építő szemléletet, és általában azokat az értékeket, amelyek hiányára aztán illik nagyon rácsodálkozni a későbbiekben. Mint például a jelen felmérés esetében is. Annak a felmérésnek az esetében, amely nem kis részben a várható elvárások változásaihoz való alkalmazkodás képességét hivatott felmérni. Amely várható változásokra az a tendencia látszik jellemzőnek, hogy a rutinszerű, leginkább betanított munkásként elvárt képességekkel szemben növekszik a rutintól eltérő helyzetek csoportos, illetve analitikus kezelési készségének a jelentősége.

Amikor a PISA-eredmények fényében értékeli valaki a jelenlegi kormány jelenlegi oktatáspolitikáját, akkor valójában nem feltétlenül a 2015-ös, évtizedes salakhalmokat görgető pillanatfelvétel a legnagyobb probléma. A jövő szempontjából sokkal nagyobb gondot jelenthet az a képzési gettósítás, amely a jövőt alárendeli az ipar pillanatnyi igényeit kiszolgáló középostoba szolgaréteg „kinevelésének”. Parragh László ajánlásával.

Ugyanakkor ezen egy szimpla kormányváltás sem segítene. Pont azért, mert a tanerők, a maguk beidegződéseivel, a szülőket nem feltétlenül partnernek tekintő, a diákokat egyénileg versenyeztető, a tanulókat a kényelmes tesztfeladatokkal minősítgető szemléletével maradnak. Kivéve a kivételeket. Akik arányáról már csak azért sem igazán van képe az átlag szülőnek, mert számára az iskola mindig az adott tanári kart jelenti. Meg azért sem, mert a tanároknak nincs „PISA-jelentése”. Holott talán az sem ártana. Ahogy egy széles bázisú politikai konszenzus sem ártana. A néhány évenként megrángatott iskola-, tanárminősítés-, és oktatás rendszere helyett.


Andrew_s
Comments on Facebook