Iszlám Állam: Nizzai kommunikáció

Rania Al-Abdullah megnevezte azt a tömegpusztító fegyvert, amit véleménye szerint a terroristák alkalmaznak. Ez, a jordán királyné szerint a félelem. Ugyanakkor a félelemmel való fenyegetés lényegesen gyilkosabb, mint maga a félelem. A bizonytalanság, a bizalmatlanság rombolóbb az ismert ellenségnél. A legpusztítóbb tehát nem is annyira a félelem, mint az erre hangolt kommunikáció.

Ha megnézzük a menekültek ellen félelemre érzékenyítő plakátokat, akkor a hatásuk kétségtelenül észlelhető. De az idősebbeknek bevillanhat az is, amit annak idején a BSA mára múzeumba illő bilincses kampányával kapcsolatban mondtak: a fenyegetés, a félelem a legjobb visszatartó erő. Holott abban az esetben sem okvetlenül a bilincs jelentette a fenyegetést, hanem az, hogy bármelyik munkatársad, akivel egy szoftverről beszélgetsz: feljelenthet. S az ilyen feljelentgetésekre alapozott kampányra akkortájt többen is büszkék voltak. De természetesen az Iszlám Állam (IS) kezében ez a fegyver új dimenziót öltött, illetve ölt. Jól mutatja ezt az, hogy az internetre előbb utóbb kikerülnek a brutális kivégzések felvételei. Megspékelve azzal, amit a szökött foglyok, a kiszabadított szexrabszolgák beszélnek el. Akikkel kapcsolatban, bármilyen cinikusnak is hangzik, nem egy esetben akár a „szökni hagyás” is felmerülhet.

Az elbeszélések nyomán, a potenciális ellenállásként számba jöhető környezetben kitörő bizonytalanság-érzés rombolja a lelket. Miközben aligha van az a marcona katona, aki napalmban elégve gondolná befejezni a hadifogságot. A technológia új, a jelenség régi. Évszázadokkal ezelőtt is a hadászati taktika része volt a félelemkeltés, akár a megkínzott, megcsonkított, majd hazaküldött, illetve futni hagyott foglyok felhasználásával. Ennek a technikának, a kétségtelen hatásossága mellett az egyik „hiányossága” lehet az, hogy megnevezi a félelem kiváltóját, és konkretizálja a helyzeteket. Ellentétben az egyes emberek közt bizalmatlanságot keltő, látszólag békés körülmények között végrehajtható terrortámadások képzetével. Amely globálisan alkalmas a pszichikum rombolására. Akár egyfajta öngerjesztő folyamatot is kialakítva. A kétségtelenül koordinált terrortámadások ugyanis jó ürügyet szolgáltathatnak az egyéni akcióknak.

A valós vallási kötődéstől függetlenül kéznél levő eszköz az iszlám fanatizmusra hivatkozni akkor is, ha akár csak köztörvényes bandák közti leszámolásról van szó. Az érintettek körén kívül ez növeli a disznóságok „presztízsét”. Az IS meg garantáltan nem fogja letagadni. Egyrészt a kutya sem hinne nekik. Másrészt a kommunikációs érdek is ezt kívánja. Akkor is fenntartható a terrorfenyegetettség képzete, ha nincs hozzá közük. Járulékos hatásként leköti a vizsgálatokat folytató hatóságokat. Amelyek, túlterhelten, információs elárasztás esetén, esetleg hajlamosabbak benézni valamit. Ha pedig hibáznak, akkor a valódi terroristák átsiklanak esetleg. A menekültekkel, bevándorlókkal szembeni bizalmatlanságot felkorbácsolva növelhető a velük szemben táplált előítélet szintje. Így pedig kiszámíthatóan nő a fizikai, illetve pszichikai atrocitások száma. Ami az érintettek körében megkönnyítheti a toborzást.

Alkalmasint ezek a kommunikációs előnyök lehetnek akkorák, hogy a terrorszervezeteknek azokat az akciókat is megérheti a nevükre venni, amelyek „csak úgy” leesnek számukra. Lehetőleg olyan módon, hogy az elkövető meghal, és nem mondhatja el a valós okokat. Mert itt van például a nizzai támadás. Az Al Jazeera első információi szerint valószínűbbnek tűnt, hogy a kétségtelenül tuniszi származású elkövető a családi, illetve egzisztenciális problémái miatt „csak úgy” bekattant. Ezen ténytől a bűntett nem lesz kisebb, és az áldozatok egyike sem fog életre kelni. Alkalmasint a kamion vezetője sem, akit megöltek az akció során. A jelek szerint azóta sem sikerült olyan szálat találni, ami a vallási fanatikusokhoz kötné. Noha igen komoly felderítési élőerővel próbálják ezeket a szálakat felderíteni.

Nem véletlenül. A nizzai merényletet követően az IS elég gyorsan bevállalta az ügyet. Megemelve így a felderítés tétjét. S kialakítva a bizonytalanság újabb hullámát. Ha ugyanis a legalaposabb felderítés után sem találják meg a kapcsolatot, a lehetőség még ott fog lebegni a bizonytalanságtól súlyos levegőben. De hatni fog a többi említett tényező is. Így a továbbiakban is lehet arra számítani, hogy az IS szinte minden, a kommunikációja számára hasznosnak ítélt eseményt továbbra is magára fog vállalni. Akár része volt benne, akár nem. Igazi tömegpusztító fegyverré élesítve a félelemmel fenyegető kommunikációt.

Andrew_s

Nemzeti Barackfa-nap - 2014

2014. június 4. –én ismét tíz centivel nőtt a nemzet összetartozása, miközben nyilván elénekelték a Nemzeti Összetartozás dalát. A barackfáról. Az legalább tényleg nőtt. A barackfa. Ha ki nem vágták. Mielőtt felkapaszkodva rá, esetleg rálátna valaki a világ meg nem engedett szegmensére. Egy barackmagnyit.

Minden esetre vártam, hogy hirtelen rózsaszínbe fordul a világ, és a nemzet hirtelen összetartozik. Aztán láttam, hogy az ég alja is legfeljebb a frontoktól vagy a szmogtól lesz színesebb. Így a nemzet maga maradt, amilyen volt. A napok egyikét hiába nevezték ki a Nemzeti Összetartozás Napjának. Talán erre is utal az, hogy az említett napnak szentelt kormányzati oldalon a szürke az uralkodó szín. A háttérben és a szövegezésben egyaránt. Kivételesen nem átvitt értelemben, hanem szó szerint. Szürke alapon szürke betűk. Az olvashatóság alsó határán. Egy olyan web-oldalon, amiért egy OKJ-s vizsgán kivágnám az ezt összelapátoló delikvenst. De nyilván jó ez így. Valakinek. Meg talán meg is éri. Valakinek. Gyanítom, hogy nem közmunkában rakták össze azt a vizuális moslékot, amire futotta. Bár még az sem kizárt. Az, hogy közmunkában rakták össze. A lap ebben az esetben burkolt kritika. A nemzet nemezelő nemzetvezérségről. Úgy általában.

Arról a kormányzatról, ami közrabszolgákkal akarja megépítetni a saját dicsőségpiramisát. Arról, amelyik azt hiszi, hogy a nemzeti összetartozás ugyanúgy parancs kérdése, mint a békementes tapsorkán. Az előfizetett „Éljen Orbán!”. Holott a nemzet nem tud összetartozni. A nemzetnek nincs kivel összetartozni. Nem most, hanem soha. Egy nemzet, a maga államiságával szövetségeket köthet. Más nemzetek más államával. A nemzet, mint olyan egy absztrakció. A világban emberek élnek. Meg állatok és növények. Meg állatias indulatokkal és növényeket alulmúló intelligenciával ellátott emberformájú lények. Mert a világ meg ilyen. Összatrtozni emberek tudnak. Barátok, szerelmesek, házastársak, és rokonok. De tegye a szívére a kezét mindenki, és vallja be legalább magának: nem lehet parancsra szeretni. Lehet pénzért, hatalomért prostituálódni. De a szeretet, a szerelem valami más. Ilyen az összetartozás is. Lehet összeterelni embereket, és rájuk rivallni: tapsoljatok! De ez nem összetartozás. Valójában széttartozás. Akit odaparancsolnak, az tapsol. Ha megfizetik, még énekel is. Vagy ha eleget iszik. A megvédett házi pálinkából. Igaz, azt inkább családi, baráti körben. S nem parancsra.

Forrás: Kanadai Magyar Hírlap

Így aztán hiába vártam a barackfás napon, hogy rózsaszínbe borul a világ, és hirtelen elkezd a nemzet összetartozni. Mert hát továbbra sincs kivel. Lassan az embereknek sem. Mert félnek. Mert jöhetnek a feljelentő álbarátok, a megfigyelő megfigyeltek. A hatalmat gyakorlók egy ökölbe szorított intézményeivel. Zsarolva az egyik, fenyegetve a másik oldalon. Vagy egyszerűen lefizetve cégeket, hogy ne védje a végeket. Ahogy Lázár János elérte, hogy repüljön az őt leleplező portál főszerkesztője. Pénzzel és hatalommal. Elég pénzzel és akár informális hatalommal. Lassan kinőve abból a szürkeségből, ami körülvette. Ahogy fogy az árnyék, úgy rajzolódik ki a valós hatalom Orbán mögött. Akármi is történt abban a bizonyos hotelszobában. A puszta kérdéséért is fejek hullnak. Jelezve: tapsolj, vagy repülsz. S még örülj, hogy nem a tizedikről. Saját kérésedre, menekülés közben. Összetartozva. Napilag. Naponta.

A barackfa alatt nem a nemzet áll, hanem emberek. Az embereknek kellene tehát összetartozni. Maguktól. Parancs nélkül. Ez azonban veszélyes. Nem az embereknek, és nem a nemzetnek. A hatalomnak. Az atomizált nemzet megfélemlített és bizalmatlanságra kondicionált atomjai jobbak. A hatalomnak. A nemzetnek nem. De a hatalom ritkán foglalkozik a nemzettel. A nemzet minden emberé. A hatalom keveseké. A keveseknek nem jó, ha a sokak összetartoznak. Ha szolidárisak, Ha összefognak. Jobb az, ha a hatalom döntheti el, hogy ki az, aki a nemzet. Aki összefoghat. A hatalommal. A többieknek marad a semmi. Meg a hatalom érvényesítői. A megfigyelők. A gárdák. A pofonok és felmondólevelek. Mert a történelem már megmutatta, hogy a hatalmat láttatni kell. Minél kevesebb a löncs, annál inkább. Különben jön a lincs. Amikor a hatalom képviselői akarják megmondani, hogy ki melyik oldalon álljon. Amikor a népszavazásnál a flaszter a szavazólap.

Az emberek meg csak állnak, és félnek összetartozni. Nem csak a kinevezett napon, hanem folyamatosan. Hiába vártam tehát, hogy tíz centivel nőjön egy jeles napon az összetartozás. A félelem nőtt. Az emberek maradnak inkább a szürkeségben. A nemzet? Az meg majd csak túléli. Remélhetőleg. Ha lesznek, akik mernek össze is tartozni, és nem csak együtt vonyítva tapsolni. A falkával.

Andrew_s

A félelem szobra a kedves vezetőnek

A Szabadság téren történtek most eredménnyel terelik el a közfigyelmet a sunnyogó hatalom egyéb ténykedéséről. Például arról, hogy állítólag egy többszörösen gerinctelennek bizonyult szóvivőé, Hoppál Péteré, lehet az oktatási rendszer végleges romba-döntésének dicsősége. Mert a hatalomnak ilyen dicsőséges hadjáratai is vannak. Úgy mellesleg.

Most mégsem az oktatásügyről szeretnék elmélkedni, mivel az oktatás helyzete többek között a Szabadságtéren is építi a dicsőségét a hatalomnak. Nem nagyon, de egy kicsit. A történelemoktatás hiányosságai például nem is kicsit járulhatnak hozzá ahhoz, hogy az emberek nem tömegesen tüntetnek egy szellemiségében egyre sántább angyal ellen. 2011. szeptembere óta a helyzet nem javult. Ellenben romlott. Ezen a téren. Ahogy romlott a helyzet a szabadság terén is. Az általános szabadság terén. A megfélemlítési és sakkban tartási politika láthatóan eredményt hozott. Ezt mutatja a szoborzati kivitelező viselkedése. Amiről mintha csak érintőleg szólnának a hírek. Holott az sem érdektelen. Nem arról az oldalról, hogy elvállata valaki a kivitelezést. Egy állami megbízás akár megtisztelő is lehet. Ne a tartalmi, hanem a kivitelezési részét nézzük.

Menet közben azonban már nyilvánvalóak a megsiklások. A tiltakozásokról csak az nem tudott, aki vak és süket egyszerre. A kivitelező azonban a helyén maradt. Mármint a tényleges kivitelező. Mert a pletykák szerint a ténylegesen megbízott megbízottja az, akinek az emberei ott a földet túrják és betonoznak. A hatalom, akár önkormányzati szinten, mintha nem merte volna vállalni, hogy egy cégének közvetlen munkatársai piszkítsák be a kezüket. Érthetően. Egy alvállalkozási láncban részt vevő vállalkozás mindig kiszolgáltatottabb, egzisztenciálisan kitettebb, anyagilag zsarolhatóbb helyzetben van. A több láncszemen keresztül lecsorgatott pénzek kifizetésével, megvonásának fenyegetésével könnyebben kényszeríthetők az egyedileg egyre kisebb vállalkozások arra, hogy elvégezzék a munkát. A kisebb vállalkozásoknak a tartalékai is kisebbek. Amellett a munka szétterítése atomizál. Nehezebbé teszi az egységes fellépést. Ismert jelenség ez kérem. Nem kell hozzá még olyan szintű egyetem sem, amit Orbán Viktornak sikerült egyszer elvégeznie.

A számítás bevált a Szabadság téren. Miközben a tiltakozások folyamatosak voltak, és a kormányfő nyilvánvalóan megszegte a saját adott szavát a tárgyalásokról, nem bontakozott ki kivitelezői bojkott. Éppen ellenkezőleg. A kivitelező, talán saját, vagy emberei egzisztenciális túlélése érdekében, hitet tett az építkezés mellett. Elballagott az első jegyzőhöz, aki fogadóórát tartott és birtokvédelmet kért. Az is jellemző a kormánypártra, hogy belvárosi polgármestere kushadva hallgat mostanában. Nem ő ad tehát birtokvédelmet egy kivitelezőnek a közterület elkerítése kapcsán, hanem a nyóckeres jegyző. Aki lehet ugyancsak a kiszolgáltatott csinovnyikok egyike. Nem tudom, de nem is zárom ki. A vállalkozások kiszolgáltatottsági láncának párhuzamos világába, a közszolgák kiszolgáltatottságának hierarchiájába beleillene. Ékes bizonyságaként annak, amikor a hatalom megfélemlítve manipulál és kényszerít talán önmeghasonlásra is. Olyanokat, akik különben, „civilben”, nem lőnének le senkit, és nem dicsőítenék Szálasit.

Az pedig szintén történelmi párhuzamokért kiált, hogy az ilyen hatalmak centrumában rendszerint hatalmas a pánik. Ismert tény, hogy megfélemlítettség Sztálin halálában is szerepet kapott. Nem merték zavarni, holott egy rányitott ajtó esetleg megmenthette volna. Miközben maga Sztálin is alighanem félt. Okkal. A környezetétől. S önmagától. Az ilyen hatalom folyamatos „hűségnyilatkozatokat” követel, és folyamatosan önigazolásokat keres. Nem engedheti meg magának a meghátrálás látszatát. Ahogy jól láthatóan Orbán Viktor sem hátrál meg. A látszólagos meghátrálásokat erősebb, „szabadságharcosabb” válaszreakciókkal kompenzálja. Harcolva a világ ellen, a realitások ellen, a történelmi tények ellen is. Ha kell, ha nem. Erős bizonyítási kényszerrel és személyes gyávasággal megvert személyiség motorja egy hibás szellemi karosszériában. Egy sajnálandó ember. Emberként sajnálandó akkor is, ha sajnálatra méltóvá aláz mindenkit maga körül. Nem tehet mást.

Nagy valószínűséggel tehát tényleg nem fog visszakozni a szoborépítésből sem. Az áderi mentőkötél dacára. Nem tehet mást. Mást a környezetében tehetnének. Nem véletlen, hogy szervilista, gerinctelenített hulladékokkal veszi körül magát. Gerinctelenül mindenkinek könnyű hajlongania. Gerinctelenül nem fenyegetik a vezért olyan ellenállással, ami megkarcolná az önimádat lakkját. A gerinctelen csúszómászók felett egy szellemi senki is óriásnak hiheti magát. Ez sem új jelenség. Nincs ez másként most, a félelem szobrának építése közben sem. Amelynek tövéből, a magáncég birtokában védetté nyilvánított területről, egy csinovnyikot dobva oda áldozati birkaként, közrendőrökkel, közerőszakkal vitetik el a békés tüntetőket.

Andrew_s

Matolcsy félelmi tőkéje.

S mondá az úr
Forrás: Origo (MTI/Szigetváry Zsolt)

Legutóbb a havazásügyi helyzet kapcsán forgatott, kormánykerék-menti, kampány-videó kapcsán lehetett komoly deja vu-érzése a korábbi korok pártpropagandáira emlékező, vagy arról ismeretekkel rendelkező honfitársaknak. De mert hó mégsem lehet egész nyáron, és a búzaföld miniszterelnöki meglátogatásáig is van még egy kis idő, igazán ideje volt, hogy egykori jobbik keze biztosítsa a nosztalgiaigény kielégítését.

Mellyel egy időben természetesen a kormányzati hatalom önigazolás-adagja is biztosítva vagyon. Akármit is mond erről a nemzeti vagyon leltára. Mármint a valóságos leltára. Mert a kimutatások lehetnek kellően lazák, ha Matolcsy György szabja meg az irányt. Ezt látszik mutatni az a hír, ami szerint a nemzet korábbi tündérfelelőse a számok megszépítésére írt ki munkaversenyt az irányítása alá kaparintott jegybankban. Az MNB hivatalosan cáfolja ugyan, hogy a tények helyett a kormány prognózisait kell figyelembe venni, de azért lehetnek árulkodó jelek, hogy talán nem alaptalanok a feltételezések a ráncfelvarró tanfolyamról. Ezen jelek egyike, hogy az új elnök, miközben a legjobbaknak is felmond, egyfajta hűségteszttel készült fel a káderkiválasztásra. Azzal párhuzamosan, hogy a jegybankelnöki konferenciát is lemondta. Márpedig az ilyen hűségtesztekkel kapcsolatban joggal lehetnek fenntartásai bárkinek, aki szerint egy gazdasági hozzáértést igénylő feladat ellátásakor nem a vezér iránti hűség a legjelentősebb szakmai értékmérő. A szakmai hozzáértést minden esetre nem pótolja a bármi megtapsolásának képessége.

Miközben a tapsolástani továbbképzésre bárki benevezheti magát akkor, ha a kormányzat egyik vezető tagjától a nemzeti szabotázs emlegetését hallja. Márpedig Lázár János, amikor egy interjúban a Fidesz nagyszerű ötleteit gátló szabotőrökről vizionált, elkezdett ezeken a régóta hangolatlan húrokon játszani. Az, hogy miért pont ötszáz szabotőrt álmodott meg Lázár János, az talán csak afféle elszólás arról, hogy szíve szerint lángsírba kergetne mindenkit, aki nem ért vele egyet. Ugyanakkor a mindennapok gyakorlatához egyre közelebb kerülő régebbi múltról azért tudható, hogy az az ötszáz bizony lehet akármennyi. Mert mindig pont annyi lesz, amennyi bűnbakot igényelni fog a hatalmi hibák mentegetése. Pontosabban, több lehet, de kevesebb semmivel sem. A névsorból meg úgyis hiányozni fog az, aki miatt a harangot félre kellene verni. Mert ő lesz az, aki megmondja majd, hogy ki legyen a névsorban. A Lázár-féle alig burkolt fenyegetések tehát szinte biztosan elérik hatásukat. A tükrök megfelelő módon való görbítését, és ezzel akár a számok optikai tunningját.

Bár erről két másik szórakoztató alkotás juthatna eszünkbe. Az egyik a „Kelly hősei” című film, amiből világosan kiderül, hogy a pozitív gondolatok és a még oly erős akarat sem tudja benntartani a lyukas benzincsőben az üzemanyagot. A másik Hofi Géza örökbecsűje a szocialista tervteljesítésről. Aminek örök tanulsága, hogy a számokkal való bűvészkedés nem pótolja a valóságot. Lehet akárhány kismalacot hazudni a vezetői elvárásoknak megfelelően, de a valós számokat mégiscsak a disznó határozza meg. Feltéve az örök kérdés, hogy vágyakat a disznóval is megbeszélték-e? A hatalom tehát az egyik oldalon, például az éppen mostanság cáfolt átszervezés lebegtetésével, papíron elérheti azokat a számokat, amelyek alátámasztják Orbán Viktor székfoglalóit, ez aligha befolyásolja a valóságot. A másik oldalon azonban ettől nem lesz kevésbé mély a recesszió, és nem terem több banán. Pusztán újra, és újra felidézi azokat a diktatórikus vezetőket, akik idejében a kommunikáció manipulálása pótolta a valós eredményeket.

Matolcsy György tehát csak alkalmazkodik a rendszerhez. Ahhoz, ami egyre hasonlít egy olyan konstrukcióhoz, amivel kapcsolatban Orbán Viktor egy őszinteségi rohamában bevallotta, hogy kedvére való. Legfeljebb talán csak az lehet kérdéses, hogy a jegybank elnöke a kegyúr udvari bolondjának, vagy első prófétájának tisztjét kapja meg. Elvégre mindkettőre éppen úgy lehet több jelentkező, ahogy a diktátori állásra is van. Az egyre rosszabb gazdasági kilátások közepette, melyeken az MNB-s beosztottak megfélemlítése nem igazán használ, de rontani biztosan tud.

Andrew_s