Ki mint veti meg...

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor, illetve választási tanácsadói valószínűleg felmérték, hogy a középre törekvő Jobbik mögött ott maradt egy elég széles szélsőjobboldali, antiszemita, rasszista, szavazójoggal bíró polgára a magyar államnak. Akik jó része ugyanakkor könnyen radikalizálható. Nekik márpedig vezér kell. Orbán pedig bejelentkezett erre a szerepre. Nem most. Ellenben most már egyértelműen.

Egyértelműen világossá téve az említett aspirációt azok után, hogy már korábban is tett jó néhány szalonantiszemita gesztust. Valamint azok után, hogy a szegényeket egyértelműen lefitymáló Lázárt, annak idején, nem vágta ki úgy a kormány közeléből, hogy Föld körüli pályára álljon. S természetesen emlékezhetünk arra, hogy amikor Horthy-bálványt avatott egy egyházi figura, akkor sem volt egyetlen érdemi szava sem a miniszterelnöknek. Igaz, az egyházak képviselői sem tolongtak egy ellendemonstráción. Így egy kis értetlenséggel olvasom azokat az írásokat, amelyek azt sugallják: szerzőik most kapták fel a fejüket meglepetésükben. Most, hogy Orbán Viktor kiállt, és éppen csak szentnek nem kiáltotta ki a tenger nélküli tengernagyot.

Akkor, amikor a miniszterelnök kijelentette: „Horthy Miklós kivételes államférfi volt”. Amiben különben lehet igazság. Elvégre az átlagtól való eltérés akkor is lehet kivételes, ha az eltérés a negatív tartományokat ostromolja. Majd kemény ostrom után beveszi azokat. Horthy esetében akár onnan indulva, amikor az Antant támogatását bírva elindult Budapest fele. Szeged felől a „legrövidebb” úton, Siófokot is érintve, érkezve a fővárosba. A Duna nyugati partjáról. Nehogy véletlenül találkozzon a megszálló, illetve a fővárost éppen hogy elhagyó román csapatokkal. Amelyek, alkalmasint, tisztára söpörték előtte a terepet. Kivételes bátorságról téve tanúbizonyságot. Bevonulva Budapestre, majd a híres, vagy inkább hírhedt fehérlovas színielőadást megtartva a fővárosban. Kétségtelenül utat mutatva a jelenkori, szintén felelősségpánikos kormányfőnek. Bátorságból. Annak az Orbán Viktornak, aki már Nagy Imre temetésén is csak azért mert pofázni, mert tudható volt: a szovjet csapatok kivonása már de facto zajlik. Ebből a szempontból szinte tükörkép a két helyzet. Az egyik a már kivonult ellenséges csapatok nyomán érkezve tünteti fel magát hősnek, míg a másik egy már zajló folyamatot követel nagy hanggal. Majd mítoszt teremtve magának a semmiből.

Miközben a két államférfi annyiban is közös vonásokat mutat, hogy egyaránt az ellenségképek gyártásával próbálják legitimálni a saját hatalmi pozíciójukat. Olyan erőkre támaszkodva, amelyek túlmutatnak a reguláris gyökereken. Még akkor is, ha elég sok gyökeret magukba olvasztanak. S akkor is, ha később a spontán szerveződő, tömegben bátor verőcsürhe reguláris színezetet kap. Márpedig ebből a szempontból Horthy is rá volt szorulva a mérsékelten morális talajon ténykedő bandájára, és a jelenleg regnáló kormány sem igazán a gárdaszerű paramilitáns, illetve a „kopaszok” néven ismert, itt ott, olykor a választási bizottságnál is feltűnő társaságok elleni hathatós fellépéséről híres. Érthető okokból. Amennyiben a szélsőségesekre, a velük parolázó választási retorikára, az antiszemitizmus, illetve rasszizmus meglovagolására akar támaszkodni, akkor a szemléletükben ezzel rokonítható decibelgazdag bandákkal érthetően nem akar újat húzni. Már csak azért sem, mert ha a választások eredményét illetően kétségek merülnének fel, akkor kellhetnek azok az önkéntesek, akik hidat foglalnak, köztereken hugyoznak, ha kell.

De mindez aligha újdonság. Megannyi jele volt eddig is. Kínossá legfeljebb akkor válhat a dolog, ha beigazolódik: a Jobbik csak taktikai leválást hajtott végre, és igényt tart ugyanezekre a szélsőségesekre. Akár ugyanazon célból. Igaz, valószínűleg van az a hatalomvágy, amitől félreteszik majd az „urak” a jelenlegi látszatellentéteket. Kialakítva a Fidesz és a szélsőjobboldal koalícióját. Mely esetben Horthy mégis csak lehet egy kicsit kevésbé szemét, mint Orbán. Mert százezrek haláláért tehető felelőssé, aki érdemi ellenvetés nélkül asszisztált a zsidók deportálásához, majd kiirtásához, számolatlanul küldte halálba az embereket a keleti frontra, gyakorlatilag puskalövés nélkül adta át az országot a németeknek, majd Szálasinak. Azonban legalább koalíciós kormányt nem hozott létre a nyilasokkal. De Orbánnak még akár ez, a szélsőjobboldali erőkkel való, kormányzati összefogás is összejöhet. Méltán bekerülve a kultúrális altalajba. Vagy inkább a szemétbe.

Azt követően a nagy példakép emlékének adózva azért elmehetne Orbán a keleti határhoz. Ott belekarolva egy Horthy-szoborba megvárhatná a Don-kanyarból hazatérőket. Hátha nekik adnak igazat. Addig azonban... Nem. Gyűlölni nem kell, de nem is szabad Orbánt. Az ugyanis érzelmi és nem morális gesztus. Orbán nem gyűlöletre, hanem megvetésre érdemes. Legfeljebb.

Andrew_s

Boross: éljenek az amnéziás helikopterek

Forrás: Iiwallpapers

S igen! Megjelent a színen Boross Péter! Aki véletlenül nem találná ki, hogy kiről áradozott a karácsonyi írásában, annak elárulhatjuk a nagy titkot. „Természetesen” Horthy Miklósról. Még a szenteste napján. Ami alapján vagy gond van a kartárssal, vagy gond van. Mármint Boross Péter kartárssal.

Azt ugyanis magától Horthytól tudhatjuk, hogy ő meggyőződéses antiszemita volt. Országlása alatt olyan törvények születtek, amelyek alapján alanyi jogon szorították ki a megélhetési perifériára azokat, akik nem tudták igazolni: őseik karikalábon nyilaztak hátrafele. Esetleg nyugatról települtek be, vagy a római birodalom zsoldosaként maradtak vissza. Ezt követően a zsidó vallást megreformálni szándékozó, és a zsidó vallás tanításai alapján tanító Jézus ünnepén Horthyt éltetni egy elég sajátos szellemi bakugrás lehet a valamikor talán jobb napokat látott politikustól. Ha ezeket a jobb napokat talán nem is egyformán tekinthetjük a nevezettel. Még akkor sem, ha tudjuk: Boross Péter esetében a magában újra megtalált horthysta nem egy új szindróma része. Már korábban is az erkölcs magas fokának gondolta a rasszista államfő eszmeiségét. Akitől a sok áradozás közepette sem tudta idézni azt a parancsot, amely a megszálló német csapatokkal szembeni ellenállásra szólít fel. Márpedig nehéz lenne elképzelni, hogy az 1945-ben még harcoló lakulatban szolgáló Boross Péter ne tudott volna ilyen parancsról. Ha létezik.

A baj csak az, hogy Boross már a saját önéletrajzát sem nagyon ismeri talán. Holott az, a Parlament honlapján, publikus. Még. Többek között azt is onnan lehet tudni, hogy az említett felvidéken harcoló alakulathoz azt követően csatlakozott, hogy a Zrínyi Miklós Honvéd Gyalogsági Hadapródiskolát Németországba telepítették. Nyilván a németek jelenlétének teljes elutasítását demonstrálva. De az említett 1945. januári időpont azért is érdekes, mert a Szálasi-kormány 1944. október 16-án került hatalomra és csak 1945. március 28-án oszlatták fel hivatalosan. Boros Péter tehát egy hungarofasiszta kormány harcoló alakulatához csatlakozott, és nincs információ a hivatalos önéletrajzban az erre alkalmazott kényszerről. Egy olyan történelmi pillanatban, amikor legfeljebb a katonai antitalentumok és a fanatikusok hihették, hogy a szövetségesek haderejével szemben katonailag nyerhető a háború. Az Antall-kormány egykori politikusa tehát vagy fanatikus volt, vagy kocsmázott a tanulás helyett abban a bizonyos hadapród-iskolában.

De legalább a háború után tanulni kezdett. S ez is valami. Különösen azért, mert a Rákosi-rendszer igen szelektíven kezelte a háború során exponálódott figurákat. Akik letették a hűségesküt, azok még verőlegények is lehettek az ÁVH-ban. Míg igen sokan mentek a levesbe. Akkor, amikor Boross Péter 1951-ben jogi diplomát szerzett. Az is kétségtelenül olvasható, hogy ügyvéd nem lehetett azért belőle, hanem tanácsi előadó, majd főelőadó lett. Olyan időben, amikor az iskolai végzettségtől függetlenül gyári udvartakarító lehetettek csak sokan. Magam is dolgoztam olyan, több nyelvet beszélve, egy grófi családból származott el, és ezt a karriert futotta be a doktorátusával. Olvasom aztán, hogy Borosst 1956 után először internálták, de annak ellenére sikerült protekciót szereznie a 1960-as évek elejére, hogy 1959-ben még rendőri felügyelet alatt állt. A protekció pedig igen hatásos lehetett, mert elindította azon az úton, amelyen „1965-ben a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatóhelyettesévé, majd 1971-ben igazgatójává nevezték ki”. Amikor talán nem kellett az MSZMP tagjának lenni a vezető beosztáshoz, de az üzemi sokszög iránti lojalitás bizonyítása mindenképpen szükségeltetett. Gyakorlatilag már középvezetőtől felfele.

Ennek alapján aztán lehet szemezgetni a gondolatok között. Mármint akkor, ha összevetjük Boross Péter mai álláspontjaival azt, amit a világ tudhat róla. Ha 1945 után valóban egy szellemi züllés következett be, akkor ennek ő, a jelek szerint aktív, 1971-ben már igazgatói játékosa volt. Ha elfogadjuk, hogy a kádárizmus körülményei között első volt a rendszer iránti lojalitás, és csak ezt követte a tehetség, akkor az az igazgatói beosztás, de más a korábbi beosztások is igen fejlett lojalitásról árulkodhatnak. Alternatívaként az a történet nem igaz, hogy Kádár rendszerében elnyomták a tehetségeket, és csak a politika iránt elkötelezettek lehettek kontraszelektált vezetők. A kettő egyszerre, tekintettel arra, hogy egymásnak ellentmondó ítéletalkotást feltételeznek, nem igazán lehet igaz. Egyébként még az 1980-as évek elején is igaz volt, hogy számított a KISZ-, illetve MSZMP-tagság, valamint a szülők munkássága az egyetemi felvételin. Csak már nem volt egyértelműen elutasítási ok.

Ennek kapcsán különben maga Boross Péter írja, bár a történészekkel kapcsolatban: „a valódi szakembereket pedig elüldözték, hallgatásra ítélték, eltüntették”. A fentiek alapján tehát ő azt a kategóriát képviselte, akit nem üldöztek el, és el sem tüntették. Hanem kineveztek igazgatónak. Puszta elnyomásból és mellőzöttségből. A kádárista korszak sínylődőjeként. Hacsak nem az a problémája az öregfiúnak, hogy nem sikerült hadapródnak maradnia. S akkor még akár deportálásügyi főminiszter is lehetett volna. Jézus meg forogjon nyugodtan. Karácsonykor.

Andrew_s

Rétvári megtalált Marxban egy fasisztát

A gyermekekkel kapcsolatos unortodox kereszténységet hirdető államtitkár, Rétvári Bence ismét megszólalt. Ezúttal Marx Károllyal van problémája. Nem a tanításaival, vagy az általa képviselt gazdaságfilozófiai elméletekkel. Elvégre azokhoz valószínűleg nem ért. A szobrával.

A Fidesz klerikális platformjának tekinthető, és nevében még önálló szervezet alelnöke, aki keresztényi szerénység jegyében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára is, nyílt levelet intézet a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vezetéséhez és az egyetem polgáraihoz. Alighanem az egyetemi autonómia jegyében, és annak alkalmából, hogy az egyetemet eddig nem sikerült sem megszüntetni, sem teljesen megfojtani. Pedig a Fidesz-fémjelezte kormányzat igazán mindent megtett e nemtelen cél érdekében. Alighanem egyfajta önkritikaként. Mert kétségtelen, hogy ahol olyan közgazdászoknak is diplomát adtak, mint a gyermekek fenekén levő piros pettyekben önmegvalosuló Matolcsy György, erős kritikára szorul. Ám legfeljebb szakmai kritikára, és nem építészetire. Egy rossz képzés az egy csodapalotában, és a kormányzat frissen megtalált neohorthysta-pszeodorákosista identitásának kiszolgálójaként is csapnivaló lesz. Egy jó tanár, ha katedrára engedik, akkor egy jurtában is jó pedagógus és jó ember marad. Ahogy Jézus sem a 14 karátos Mercedes volánját markolászva vonult a népet tanítani.

De ezt Rétvári Bence honnan is tudhatná? Elvégre a Biblia ismerete nem okvetlenül kell a politikához. Ahogy Klinghammer István államtitkárt sem nagyon izgatja fel olyasmi, amit szakmai vagy igazgatási autonómiának hívnak. Ő sem tudja, hogy mi az. Ellenkező esetben már hangos szóval kísérve verné az asztalt, hogy Rétvári Bence, egy Emmi-től független minisztérium csepürágójaként mit keres a neki, a felsőoktatásért elvileg felelősnek dedikált színpadon. Jól mutatva különben azt, hogy a felsőoktatás irányítása mennyire szakmai, és mennyire önálló. Azzal is kár lenne áltatni magunkat, hogy ezt követően hatalmas tiltakozás fog elindulni az Emmi részéről. Nem fog. Már csak azért sem, mert annak vezetője ugyancsak az egyház kegyeltje. Így szívének alighanem még kedves is lehet egy KDNP-s politikus áljólinformált ömlengése Marx szobrának eltüntetéséről. Talán már ki is nézte valamelyik hittársának valamelyik jól adminisztrálható tanszéket az egyetmen. S ebben az esetben Rétvári Bencének csak a szennyes aprómunka jutott. Elvinni a balhét a szobordöntögetésben. S amennyiben az új tanszéki megbízást esetleg ifj. Hegedűs Lóránt kapja, akkor messzire sem kell majd utaznia ahhoz, hogy Horthy szobrát odarittyentsék a közgazdasági képzést folytató egyetem aulájába.

Bár annak alapján, hogy a kormányzat hű vazallusa tízezrek halálba deportálását idegenrendészeti eljárásnak aposztrofálta, lehet, hogy Horthy Miklós szobrának jövőbeli felállítása felett eljárt az idő. Könnyen lehet, hogy Rétvári Bence és a Szakály Sándor történész, a Veritas nevű új fideszes történelemkutató intézet vezetője, Szálasi Ferenc életnagyságú emlékszobrát fogják felállítani az egyetem közterületén. Mert ezek szerint egy történész esetében is van az a pénz, amennyiért a népirtás felett napirendre tud térni egy kézlegyintéssel. Azért minden esetre el tudom képzelni a vörösen izzó lapozást, és a fejekben görcsösen surrogó fogaskereket, míg találtak Marx műveiben valamit, ami kapcsolatba hozható a nácizmussal. S aztán felkiáltott az államtitkárok legkatolikusabbikja: Heuréka! Megtalálta, és már fogta is a pennát, illetve a klaviatúrát, hogy erre is hivatkozva kezdeményezze a szobor eltávolítását. Megemlékezve arról, hogy „Karl Marx eszméi, különösen azok utóélete, megágyaztak a XX. század embertelen diktatúráinak és genocídiumainak”. Talán már azt is kitalálta, hogy a kommunizmus ellen fellépő Horthy miként lehetett tulajdonképpen marxista. Esetleg a Marx születése előtt elkövetett népirtások elkövetői miként voltak szintén marxisták. De sziinte biztos, hogy éppen a fasizmust relaitvizáló áltörténészi állásfoglalás miatt kellett a gerincmentesítésen már átesett államtitkárnak megszólalnia..

Azért persze érdekes lenne látni Rétvári Bence orcáját, amint olyan helyzetbe kerül, amikor az eretneküldözést, vagy a keresztes háborúkat meghirdető pápákat kellene kiátkoznia. Bár biztos találna olyan történészt, aki megfelelő pozícióért és pénzért egy katolikus egyetemen is ledöntené bármelyik pápa szobrát. Talán még azt is megfejtené, hogy tulajdonképpen miért Jézus tehet a keresztes háborúkról. Alkalmasint persze lehet indokolt a szobor elszállíttatása. Ha az egyetemen a hallgatók tömeggyűléseken követelnék, mert őket zavarja. Amikor felülről nyílt parancslevelet fogalmaznak, lett légyen az akármennyire udvarias, azt diktatúrának hívják. De Rétvári Bence ezt is honnan tudhatná? Amellett, ha tudná, se érdekelné. Neki ott van egy vezér, akit követhet. Kolomppal a nyakában törtet át a demokrácia szabta határokon. Míg van ellátatlan barát vagy rokon.

S ebből a szempontból ideológia-semleges. Az ideológia a vezér számára csak addig érdekes, amíg az valakinek a kezében, vagy a szájában kiszolgálja. Mint ahogy most Rétvári Bence, a klerikális tagozat alelnöke, a KIM államtitkára.

Andrew_s

Szociális éretlenség Hitlerrel kivarrva

Forrás: Gépnarancs

A tetoválás megkülönböztető ereje nyilvánvaló. Nincs ez másként akkor sem, ha egy harcművész gondolja úgy, hogy testére Hitler-, illetve Szálasi-portré kell, hogy kerüljön a horogkereszt társaságában. Miközben persze lehet a gondolati szabadság eszméi nevében kifogásolni azt, ha valaki ebben kifogásolni valót lát. Azért figyelembe kellene venni azt, hogy amikor egy MMA (Mixed Martial Arts) –harcos a szorítóba lép félmeztelenül, akkor mindenképpen élő hirdetőtáblaként s szerepel.

Az, hogy most Prágában majd nem kerülhet sor, az nem az önmérséklet eredménye. Szó nincs arról, hogy Petrovszki Attila hirtelen meggondolta volna magát arra nézve, amit korábban nyilatkozott a tetkókról. Viszont a prágai bajnokság sponzorai olyan mértékben találták vállalhatatlannak, hogy sorra visszaléptek a támogatástól. Így aztán a szervezők törölték a magyar versenyző valamennyi mérkőzését. Felmérték ugyanis, hogy az antifasiszták elvárásaival, illetve az emberiességi jóérzéssel egyaránt megütközve csak vesztesi lehetnek a magyar versenyző bőrfestményeinek. Ellentétben azzal, hogy hazánkban mintha senki nem reagált volna ugyanezen tetoválások versenyeken való népszerűsítésére. Miközben azért érdekelt volna Wittner Mária kirohanása akkor, ha egy versenyző mondjuk egy egész hátát beborító vörös csillagot varrat magára. Mondjuk a jól ismert Marx-Lenin-Sztálin portrétrióval tarkítva, és a kommunista internacionálé jelmondataival körítve. De valamiért persze ilyen harcművészről nem szól a sajtó.

Ami nyilvánvalóan nem azt jelzi, hogy a harcművészek és ketrecharcosok fasiszták lennének. Azt azonban igen, hogy valamiért trendinek tűnhet a fasiszta jelkép, és szlogentárból választani önkifejezési eszközt. Ahogy azt is, hogy senki nem emelgetett a fiatalembernek semmi figyelmeztetést erre nézve. Nem csak abban az irányban, hogy gond lehet a nemzetközi karrierrel. De arra nézve sem, hogy talán mégsem teljesen üdvözítő a nemzeti szocializmus eszméit hirdetni. Így, miközben a ketrecharcosok általában szinte biztosan nem fasiszták, a hazai mérkőzések szervezőinek mégsem volt bátorsága, illetve akarata ahhoz, hogy kitiltsák az önkényuralmi jelképek hirdetését a mérkőzésekről. Világosan jelezve, hogy puszta szóvirágnak vehető minden kísérlet a hazai szélsőségek jelentőségének kormányzati alulértékelése. Amíg ugyanis támogatókat lehet szerezni egy versenyhez, illetve a nézők sem tüntetnek távolmaradásukkal, addig aligha fog odahatni bárki is Petrovszki Attilára és elvtársaira. Például olyanokat mondva, hogy „vagy a fellépés, vagy tetoválások”.

Különleges tehetségek esetén esetleg az utóbbi kijelentés mellé odatenni a lézeres eltávolítás költségeit is. Esetleg egy történelmi korrepetálás költségeivel egyetemben. Mert azért az alapvető probléma mégis inkább a történelmi körülmények és előzmények kórosnak mondható ismerethiányában keresendő. Az ugyanis talán túlzott elvárás lehet, hogy valaki felmérje a rasszizmuson alapuló ideológiák visszás voltát. Azt, hogy bárki ott találhatja magát a diszkriminált oldalon. S a nagy pofonok aligha védenek a tetoválásban nagy bátran vállalt hitleri metódusok legtöbbje ellen. De ennek felméréséhez például empátia kellene. Amelyre talán lehet nevelni valakit, de aligha tehető a történelemmel ellentétben, érettségi tárggyá. Legfeljebb a szociális érettség fokmérőjévé. Visszakanyarodva oda, hogy a magukra horogkeresztet tetoválók, és azt propagálók tanárai sem lehetnek teljesen felhőtlenül büszkék a nevelési teljesítményükre. Ám ez már egy nagyon másik történet, és messzire kanyarodna el küzdősportoktól.

A sportpolitika, és általában a politika általános színvonalát azért valamilyen szinten mégis jelzik a jelen események. Az, hogy Prágába kell eljutnia egy eredményei alapján talán tehetséges sportolónak egy, a horogkeresztet el nem ismerő, visszajelzéshez.

Andrew_s