Demagógisztáni napló: Orbán-uniós hólyagtan

Orbán minapi eszméletvesztését az EU kapcsán napok óta elemzik, illetve magyarázzák. Tekintettel arra, hogy mégiscsak miniszterelnök, ez érthető is. Ugyanakkor Orbán viszonya az Unióhoz jó ideje olyan, és tudhatóan olyan, mint egy beképzelt kurváé. Megfizetve bármit, de közben érezze magát Európa megtisztelve.

Ami a magyarázatokat illeti azok néhány esetben jobban minősítik a kormányfőt, mint maguk a kijelentései. Egy amerikai újságíró például azért gyakorolt öncenzúrát, mert időközben megvilágosult: Orbán az unión kívüliség emlegetésekor csak viccelt. Azt, hogy ez a megvilágosodás minek köszönhető, azt aligha fogjuk egyhamar megtudni. De akarjuk? Nem igazán. Maradjunk abban, és fogadjuk el, hogy a magyar miniszterelnök egy országos kérdésben, és nyilvánosan képtelen olyan mondatokat kipasszírozni magából, amit utána vállalhatónak tekinthetne. Akár ő, akár a közvetlen környezete.

Újdonság? Nem igazán. Orbán Viktor felelősségpánikos viselkedése egyáltalán nem újdonság. Valójában elég rendszeresen mással lapátoltatja félre a trágyát. Abban a pillanatban, amikor a felelősség személyes. Elég azokra a szankciókra gondolni, amiket személyesen megszavazott, majd a nemzeti papírpazarlással szeretne kitáncolni a felelősségből. Legalább a hívei szemében. De az alapvonulat mégis az, hogy a miniszterelnök semmit nem képes komolyabb szinten kezelni, mint a kocsmabratyizós „Helló Röfi!”.

Aztán megjelentek azok a magyarázatok, hogy azért bizonytalan a kormányfő mondandója, mert angolul beszélt. Így esetleg nem mindig megfelelő kifejezést használta. Márpedig alig hiszem, hogy egy miniszterelnök ne engedhetné meg magának, hogy tolmács segítse a rendezvényeken. Akár tud kérni egy rántottát angolul, akár nem. Mert egy dolog egy kocsmában egy pint sert kérni, és megint más nemzetközi környezetben, nemzetközi kérdéseket is érintve megnyilatkozni. Már akkor, ha komolyan veszi a rendezvényt. Már akkor, ha nem egy nárcisztikus hólyag, aki hiúsági kérdést csinál abból, hogy tolmács nélkül mondjon baromságokat.

A magyarázatok nyomán tehát kirajzolódik egy kocsmaműveltségű, nárcisztikus hólyag, akit nem érdemes komolyan venni, és akinek a véleménye annyit ér, mint napfelkeltére megtelt éjjeli tartalma.

Újdonság? Nem igazán! Már egy évtizede is közelebb állt a klinikai, mint a klinikán kívüli esethez. Érdekli a választóit? Láthatóan nem. Felmerült bármikor komolyabban a pozícióhoz kötött alkalmasság kérdése? Nem tudok róla.

Andrew_s

Leopárd-adu Putyinnak?

A Spiegel-re hivatkozva több helyen is hozták a nap Ukrajnát érintő híreként hogy Németország a tankszállítások mellett döntött. Azt nyilván majd hosszan és sokan fogják elemezni, hogy az egyértelműen támadóbb jellegű fegyverek beígért mennyisége mire elég, illetve azt is, hogy mennyire forró ez a kása. Remélem, hogy nem ez lesz az a tőrdöfés, ahonnan a következő világháború kezdetét számítják majd az értelemre talált kutyák régészei. Azonban a kommunikációs értéke sem okvetlenül semmi Putyin számára.

Nem vitatva azt, hogy Putyinnak megvan a maga véreskezű különítménye, a háborús kommunikációban nem egyszer Ukrajna fasiszta-menetsítését emlegették. Amellyel kapcsolatban nehéz nem figyelembe venni, hogy az Azovi szabadcsapatot úgy kooptálták az ukrán reguláris erőbe, hogy annak jelvénye egy SS-jelvény. A "2. SS-Panzerdivision 'Das Reich' " jelvénye.

Ahhoz sem kell szerintem különösebb ismeretbőség, hogy a Szovjetúnió hatalmas áldozatokkal járó háborúban győzte le a náci német csapatokat. Amivel kapcsolatban lehet Sztálin kétes érdemein történészkedni, de gyanítom, hogy az ilyen történészi értékelgetésekre az orosz utca embere pont úgy magasról tesz, ahogy tenne sok más nemzet fia hasonló helyzetben. Miközben az egykori győzelem nimbuszával valószínűleg megszólítható, és nem különöseben lepne meg, ha sokak szemében a németek még most is inkább a fasizmus hordozói.

S akkor Németország mit tesz? Páncélosokat szállít oda, ahol egy egykori páncélos SS-egység jelvényét használó szervezet államilag támogatott. Persze, persze. A hazai közösségi média sokat (nagyjából semmit) számító egyes vitaköreiben lehet elpötymölögni azon, hogy ez a Németország nem az a Németország. Ahogy azon is, hogy ez a Leopárd nem az a Tigris. Azért az, hogy németek miért adtak át egy valószínűleg kommunikációs aduként is használható lapot Putyinnak, nem kevésbé lehet érdekes kérdés. Különösen, ha Putyin kijátssza ezt a lapot.

Andrew_s

Elment Tamás Gáspár Miklós (TGM)

Most ért utol a hír, hogy 74 év jelenidőnkben tartózkodást követően, Tamás Gáspár Miklós (TGM) követte a múlt nagy, és már nem élő filozófusait. Oda, ahol hite, meglátása szerint az eltávozottak vitaköre ülésezik. A világ kezdetétől a világ végezetéig. S akár még tovább is.

A nézeteivel aligha értett mindenki egyet. Valamennyivel magam sem. Többek között azért sem, mert sok szempontból egy olyan idealisztikus megközelítését adta a baloldaliságnak, amiben szerintem kicsit elhanyagolta az embert. A hordából jött, abban élő, és horda nélkül horda, illetve vezér után kiáltó Homo sapienst. Melyből a „sapiens” sokakra csak igen komoly engedményekkel értelmezhető. A tömegek pedig a történelemben ritkán bölcsek.

De ez egy másik gondolatsor, amelyet már aligha fog bárki is TGM-al mostanában megvitatni. Azzal a filozófussal, aki most már sem cáfolni, sem megerősíteni nem fogja azt sem, ha előkerülnek azok, akik már pólyában is egyet értettek vele, vagy egyszerűen csak az ismertsége farvizén szeretnének szörfölgetni kicsit.

Az azonban biztos, hogy a napi politikából elég nyilvánvalóan kivonult filozófussal a tényleges, ideológiailag megalapozott baloldaliság egyik utolsó, talán idealista, hazai képviselője távozott. Nyugodjék békében, és vitatkozzon sokat a függönyön túl.

Andrew_s

Cave Hominem Unius Libri

Forrás: Wikipedia

Abban a pillanatban, amikor győz már az ismeretszerzésben is az öncenzúra, vagy a „mi kutyánk megmondója” szemlélete, akkor a szellemi autonómia vesztésre kezd állni. A mérlegelés képességével, a saját vélemény megalapozottságával, és így az érveléssel szemben. Maradnak az előítéletek, az olvasottaktól függetlenített, nem egyszer előítéletekre épített, ha tetszik „lábon kihordott” trollizmusok. Enyhébben fogalmazva: nem kevesen előre megfontolt szándékkal, és komoly erőfeszítéssel képeznek szemellenzős, szellemi igavonót magukból. Amely csak egy irányt, a választott vélemény-szektája irányát ismeri, követi, védelmezi.

Ez arról jutott eszmbe, hogy a minap kedélyes, egy fenét, de legyen az, vitát olvashattam az egyik vitafórumon arról, hogy mekkora királyász dolog, hogy Zelenszkij fellép az oligarchák ellen, és mindenki, aki szerint ez finoman szólva is árnyalható, az „természetesen” részben putyinista, és üres óráiban dezinformációt terjeszt. Ahogy ez a vita mellékszálában az Azovi csibészekkel kapcsolatban is felmerült.

A két történet egyébként ott kapcsolódik össze, hogy vita kiindulópontját egy olyan cikk szolgáltatta, amelyben egyébként világosan leírják, hogy miközben Zelenszkij oligarchátlanítási akciói elsősorban az orosz, illetve orosz-kötődésű milliárdosok ellen irányul, az egyik ilyen szereplőt cserélték ki az SS-jelvényt használó Azovi gárda tagjaira is. Mely gárda, SS-jelvényestől kooptálva lett az ukrán hivatalos erők közé. Ékesen igazolva, hogy az ukrán vezetés nem xenofób, köze sincs a szélsőjobbhoz, és a fasiszta eszmék a közelükbe sem érhetnek. „Csak” a Waffen SS egyik csapatjelvénye.

Miközben egyrészt Zelenszkij választási győzelme mögött is némi lokál-oligarchikus támogatást sejtettek annak idején, és a háború előtt felmerültek némi gyanúk némi offshore-ügyletek kapcsán is. Mely utóbbiról különben a The Guardian írt, mely médiumot még nem igazán vádoltak putyinizmussal, vagy azzal, dezinformációs bázis lenne.

Alkalmasint mindezen fentieknek bárki utána nézhet az interneten. S akár cáfolhatja is. Mely tényszerű cáfolattal semmi gondom. A gondom ott van, amikor egy-egy csoportban gyakorlatilag kommunikációs lincshangulat uralkodik el. Azzal, hogy aki nem azt fújja, amit az admin, vagy néhány informális hangadó elvár, az menjen máshova, mert itt csak a tisztafajú, izé tisztára öncenzúrázott „véleményeknek” van helye. Holott valószínűleg sokkal önállóbb lenne az a vélemény, amit különböző, és akár különböző előjelű források, hírek, vélemények kohójában finomít a saját szellemi autonómia.

Mert keretismétlésként. Abban a pillanatban, amikor győz már az ismeretszerzésben is az öncenzúra, vagy a „mi kutyánk megmondója” szemlélete, akkor a szellemi autonómia vesztésre kezd állni. Egy könyvet ismerve. Vagy csak egy lapot abból is.

Nem vitatva, hogy megismerni a másik oldal részigazságait, hozzátenni a saját részigazságokhoz időt rabló, illetve fárasztó. Vagy akár riasztó, ha a puzzle egésze csak részben fedi le a habos-babosan rózsaszín elvárásokat. Ellentétben azzal, hogy egy félig emésztett kölcsönvélemény viszont kényelmes, langyos lábvizet kínál. Valamint nem konfrontálódik semmivel, és senkivel, az adott babaház falain belül.

Legfeljebb néha a realitásokkal. De az meg úgyis csak zavaró tényező lenne.

Andrew_s

Boldog 2022-t kívánok 2023-ra

Kedves Mindenki!
Nagyon Boldog Visszatekintést kívánok 2022-re a 2023-as év indulásának alkalmából. Valamint végtelen naivitást, optimista rácsodálkozást a mindennapokhoz. Mert másként alighanem nehéz lesz azt hinni, hogy sokkal jobb napok, hónapok várnak sokakat az új évben. Egyszerűen azért, mert könnyedén igaz lehet, hogy a pesszimizmus nem több a realista optimizmusnál.

Bár van amiben bízni lehet, és érdemes is bízni. Ilyen például az, hogy a szomszédságunkban zajló háború nem eszkalálódik végletesen. Annak ellenére, hogy keletebbre élő diktátor hiúsága, és a kialakított saját zsákutcája zárófalának áttörése legalább annyira veszélyt jelent, mint azoknak az üzleti köröknek az érdekviszonyai, amelyek tagjai valószínűleg nem keveset kaszálnak a háborún, és követklezményein. Akár anyagilag, akár politikailag. Amúgy nem különösebben érdekelnek a megkövezések, de az, aki szerint csak putyinista lehet az, aki az ukrán és amerikai vezetést nem látja szeplőtlen angyalkák gyülekezetének, az szerintem egy világtól elzárt moziteremben nézi a kizárólag neki készült belső filmjeit. Amihez természetesen bárkinek joga van.

De remélni , valamint bízni lehet egy komoly technológiai áttörés közkinccsé válásában is. Mert lehet óbégatni szankciókról, háborúkról, járványokról, de a valós probléma alighanem egész másutt van. Amitől nyilvánvalóan nem lesz könnyebb azoknak, akik belehalnak egy betegségben, megnyomorodnak egy háborúban, vagy esetleg, akár csak funkcionálisan is, de éheznek, fáznak az elcseszett gazdaságpolitikák következtében. Amelyek korrekciójára jelenleg hazánkban sem sok remény van. Ahol a kommunikációs csatékat már százszor is megnyerte a nemzeti bokorharcos-egylet.

Miközben érdemes továbbra is figyelembe venni, hogy a nemzetközi válsághullám kezdetének nagyjából semmi köze nem volt a COVID-hoz, viszont a járvány-kommunikáció kiváló fedősztorit biztosított világszerte a gazdaságokban bekövetkezett fékeződésekhez. A háborúk kapcsán pedig fenntartom azt a korábbi véleményem, hogy „a háborúkat, noha eszmék nevében indítják sokszor, a gazdasági előnyök sem kicsit szokták befolyásolni”. Az a bizonyos mélyebb ok pedig alighanem egy igen komoly erőforrás-válság a világban. A jelen technológiai keretek, és a rendelkezésre álló, a jelen politikai, gazdasági viszonyok között elérhető erőforrások alighanem elértek a falhoz. Vagy igen közel jutottak szerintem a falhoz. Nem először az emberiség történelme során, amit a birodalmak kialakulása, megfeneklése, majd bukása mutat a történelemkönyvekben.

Azt, hogy mi a tuti megoldás, azt nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy nem a lózungok ropogtatása. Valamint szeretném remélni, hogy a fegyvereké sem. Annak ellenére, hogy az emberiség eddig szinte egyetlen biztos receptként ezt ismerte a kiterjedt erőforrás-válságok kezelésére. Eltekintve azoktól az esetektől, amikor a biológia oldotta meg a problémát. Vagy olykor, mint a spanyol-nátha esetén, a háborút is.

A hétköznapok azonban jelenleg inkább a szólam.ipari teljesítmények fokozását mutatják. Elég a nagy évköszöntőket meghallgatni. Akár a hazait is. Melyben Novák Katalin mondta fel a semmit. Kissé elfeledkezve arról a hétköznapi tényről is, hogy hazánkban a kleptoligarchia tagjain kívül is élnek emberek. Akiket kérdés, hogy meddig sikerül egzisztenciálisan sakkban tartania egy olyan kormánynak, amely alól akkor is elfogynának az erőforrások, ha gazdasági zsenik vezetnék. Mely utóbbi paramétert, a gazdasági zsenik sorát, az alkoholmérgezés határán sem lehet odalátni az ország vezetésébe, a gazdasági exodus kormányába.

Mert a nagy szólampufogtatások közepette nem érdemes elfeledkezni arról, hogy jelenleg az ország innovációs tartaléka elfogyóban van. Emberileg is olyan mértékben, ami továbbra is felér a magyar társadalom szociális abortuszával. De gazdaságilag is. Mert olyan mértékben pazarolták el az eddig rendelkezésre álló erőforrásokat a személyes gazdagoidásokra, és a meg nem térülő, politikailag is alig menthető, beruházásokra, ami már a kilábalást veszélyezteti. Egyszerűen nincs szerintem forrás arra, hogy valósan előre-mutató innovációs fejlesztésekbe fogjon az ország. Különösen akkor, ha a napi ellátásban is sikerült odáig jutni, hogy az egykor mezőgazdasági termékeket exportáló ország a pletykák szerint már burgonyából is importra fog esetleg szorulni.

Ja, és nem érdemes elkezdeni kampókat, stabil födémeket, erős köteleket keresni. Már azokat is rég ellopták. De még tekinthetünk vissza nosztalgiával a 2022-re.

Andrew_s