Rétvári a forgatókönyvről?

Az ellenzéki előválasztás lassan nyugvópontra jut. Nem azért, mert annyira sikeres, hanem azért, mert az első fordulóban lemaradt önjelölt messiások szép csendben kinyírták egymást. Karácsony Gergely bejelentette lemondását, míg Márki-Zay Péter egyre közelebb kerül ahhoz, hogy végérvényesen kiírja magát a politikai közéletből.

Ez utóbbiban lehet szerepe annak, hogy egy belső karaktergyilkosság egyik lépéseként, a Fidesz jól bevált módszertanát követve egy régi, két évnél régebbi, interjú kiragadott részleteit kezdik páran lobogtatni. Akik között, gondolom, egy sincs, aki a Fidesz 2006-os akciója, illetve gyurcsányozós kirohanásai nyomán azt reklamálnák, hogy az egykori beszédből csak mondatokat ragadtak ki. Ugyanakkor hajlamos vagyok Oszkó Péterrel is egyet érteni, hogy Márki-Zay Péter megnyilatkozásai ettől függetlenül is egyre kínosabbak. Miközben az az érzésem, hogy az egész kialakult helyzetben van valami groteszk. S nem azért, mert nem kellene esetleg hegymozgató erőt tulajdonítani egy modell-értékkel alig, közjogi szereppel pedig alig sem bíró előválasztás fordulóinak.

Sokkal inkább azért, mert akkor, ha megpróbáljuk a helyén kezelni a kérdést, akkor is megbicsaklik a történet. Az előválasztásnak nagyon is helye lenne akkor, ha alkalmas lenne egy választói preferenciasorrend kialakítására. Azzal, hogy a választáson egységesen, egy politikai entitásként megjelenő ellenzéki blokk közös listáján ki, illetve milyen sorrendben jelenjen meg. Ehhez nyilvánvalóan az kellene, az kellett volna, hogy az egyes fordulókon ugyanaz a szereplő-gárda vegyen részt. Akik, az első forduló tanulságait mérlegelve a második forduló eredményeivel ezt a sorrendet végleges formában tudják megalkottatni a választókkal. Ezzel szemben azt tapaszthattuk, hogy két, az első fordulón kevesebb szavazatot szerzett jelölt először összeszövetkezett a harmadik kilökésére a pályáról. Majd azt követően, hogy ez nem aratott osztatlan helyeslést elkezdték egymást lökdösni a homokozóban.

Igen kérem. Nem a vezető harmadikkal közös koalíciós előegyeztetésbe kezdtek, hanem elindultak kézen fogva a politikai önmegsemmisítés felé. Amolyan szövetséget alkotva, hogy ki tud még nagyobb kárt tenni a politikai közéletben. Nagyjából azt a receptet követve, hogy miközben az önkormányzati választáson annak idején rá voksolókat cserbe hagyó fő-polgármester, illetve az egyre kevésbé vállalható polgármester elvonul, még bemennek a porcelán-boltba egy-egy baseball-ütővel. Fura, de ez az önjelölt messiásosdi, amelynek során nem a regnáló hatalomgyakorlót, hanem egymást akarják leváltani, szinte kísértetiesen hasonlít arra, amikor Botka annak idején, 2017-ben, inkább Gyurcsányt akarta leváltani, mint Orbánt.

Arról sem feledkezve meg, hogy a Fidesz részéről Gulyás, noha később elnézést kért, forgatókönyvet, előre tervezett játékot emlegetett. Elszólta volna magát? Aztán ott van a fideszes „stop-kampány”, melynek során a regnáló hatalom gyűjt aláírást az ellenzék ellen. Ezt most egy Rétvári Bence nevű Facebook-profil segíthet helyre tenni. Ahol ez olvasható: „STOP Gyurcsány! STOP Karácsony! Karácsonyt megállítottuk, a munka fele elvégezve. De mi nem végzünk félmunkát!” Felvetve azt a kérdést, hogy ez a Rétvári Bence az a Rétvári Bence? Ha pedig igen, akkor lehet, hogy elszólás arra nézve, hogy Márki-Zay Péter kinek a kottájából játszik?

Andrew_s

Rétvári szájába vette az egyházakat, és szájára az oktatást

Aki rég hallott Rétvári Bencéről, és nagyon hiányolta, annak az államtitkár igazi hiánypótló megnyilatkozással kedveskedett. Ami akkor is figyelemre méltó, ha valószínűleg nem arról szól a történet, amiről Rétvári beszél. Beszélni ugyanis arról fecsegett, hogy az egyház mennyivel jobb gazdája az iskoláknak, mint az állam. Ami legfeljebb akkor igaz, ha az állam nagy ívben beletojik az oktatásba.

Mert ahhoz nyilván nem kell fejben számolni egy zárt görbe menti integrált sem, hogy az állam mindenki pénzén tartja fent az iskolákat. A különböző istenekben hívőkén, és az ateistákét egyaránt. Amikor tehát az állam nekiáll egyoldalúan támogatni bármelyik iskolatípust, akkor nem tesz mást, mint diszkriminál. Holott a recept baromi egyszerű lenne. Egy adott feladatra X Ft-ot kap egy iskola. Akárki is a fenntartója. A többit meg oldja meg a fenntartó. Ha az egyházi iskolában arany bizgerentyűt akarnak csillárosítani, akkor tarhálja össze a hívektől. Ebből a szempontból az egyházi iskolák pont úgy működhetnének, mint bármelyik alapítványi iskola. Amikor tehát Rétvári arról beszél, hogy az egyháznak átadott vagyontárgyak megőrizték funkciójukat és a vagyont gyarapították, akkor érdekes lenne tudni, hogy az utóbbit miből gyarapították. Ha a perselypénzből, akkor rendben van. Ha üzleti tevékenységből, és az után vállalkozási szinten adóztak, akkor is. Ha azonban kiderül, hogy térítésmentesen átadott közvagyon akármilyen hasznosításából, akkor könnyen értelmezhető a vagyonátadás diszkriminatívnak.

Rétvári szerint lehet, hogy az iskolák egyházi fenntartása jobb garancia a megmaradásra, mint az állami fenntartás. Ez azonban nagyon komoly szegénységi bizonyítvány azokra nézve, akik az állami apparátusban felelősek az oktatásért. Miniszterelnöktől az utolsó apparatcsikig bezárólag. Mert azt jelenti, hogy az állam alapvetően nem látja el azt a funkciót, amire az adót, többek között beszedik. Rétvári egyházajnározós szövege mögött pedig az sejlik fel, hogy ezt előre megfontolt szándékkal folytatni is kívánják. Ami egyben azt is jelenti, hogy a Hoffmann Rózsa által már megkezdett úton menetel tovább a pártegyházi állami rendszer. Mármint azon egyházak, vallás-frakciók pártelvű támogatása, amelyek képviselői kellő intenzitással nyalják a fenséges politika fenséges képviselőinek fenekét.

Mert kár lenne elfelejteni, hogy már annak az eldöntése is átpolitizált, hogy mit tekintenek hivatalosan egyháznak. Na meg az is, hogy kinek adnak baksist az Erdő Pétertől Köves Slomóig terjedő talpnyalói csapatból. Nem csak iskolára, hanem általában is. Miközben szinte számolatlanul került eddig is pénz az olyan látványbaromságokra, mint például a „minden kertvégébe stadiont” mozgalom támogatására.

Ugyanakkor aligha csak a számára hivatalos egyház, illetve egyházak felszopása volt Rétvári mondandójának kizárólagos célja. Valószínűleg igyekezett olyan gumicsontot dobni a médiának, ami fedősztori valami aljasabbhoz.

Andrew_s

Rétvári Kánaán-üzenete külföldre

Az kérem úgy volt...
Forrás: Fidesz

A kormánypropaganda terjesztésében Rétvárit is elérte a forró krumpli. Amennyiben őt érte a kétes megtiszteltetés, hogy pedálozzon kicsit. Azt hirdetve, hogy a rendszerváltás legsikeresebb nemzetpolitikája zajlik. Amit már önmagában a letelepedési kötvényekkel való kormányközeli seftelés is megkérdőjelezhetne. De a hatalmi kommunikáció hagyományosan tényrezisztens. Rétvári sem kivétel.

Kicsit árnyalni látszik a megszólalás súlyát, hogy az Emmi parlamenti államtitkára tanároknak nyilatkozta el magát. Többek között azért is, mert szerinte ma igazán könnyű a magyarság részét alkotni. Szerinte azért, mert „egy gazdaságilag, kulturálisan és politikailag is egyre erősebb Magyarországhoz tartozhatnak a határon túli és a diaszpórában élő magyarok is”. Amely kijelentés végéről az „is” szinte egészen biztosan nem igaz. Tekintettel arra, hogy a határokon belül születettek között egy, talán a nagy világválság óta nem tapasztalt kivándorlási hullám csap éppen magasra. Ami nagyjából azt jelenti, hogy miközben nagyüzemi az állampolgársággal való kötvény-mutyizás, és több jel szerint számolatlanul öntik a pénzt a határon kívül, de ahhoz közel élők szavazatainak a megvásárlására, a határokon belül nem túl meggyőző az a könnyed idetartozás. Miközben nehéz elszakadni attól a gondolattól, hogy amennyiben a Magyarországon talán sosem járt, de levélben ide szavazóknak itt kellene élniük, akkor hamarosan Londonból, Berlinből, vagy bárhonnan máshonnan üdvözölnék az itten maradókat.

Ahogy azt is nehéz elfeledni, hogy a hatalom képviselői gyakorlatilag maguknak tartják fenn a jogot a magyarság meghatározására. Összekeverve a magyarságot a kormányhűséggel. Holott a haza fejlődését, de nem egy esetben akár a puszta fennmaradását is sokszor szolgálták jobban azok, akiket a hatalom kirekesztésre ítélt. Nem ideológiai okokból, hanem azért, mert egy olyan hatalom, ami csak a saját tömjénezésére gondol, illetve mindenki mást ellenségnek tekint, az elszigetelődik. A lakosságtól éppen úgy, mint a realitásoktól. Márpedig úgy Orbán, mint a Fidesz általában, a legjobb úton halad a csak befele tömjént füstölő, elszigetelődő személyi diktatúra rendszere felé. A ház végében épült stadiontól, a minden ellenzéki hazaáruló szemléletének kialakítását jelző mérföldkőnél toporogva. Mely mérföldkőnél éppen a napokban jelzett inflációnövekedés jellemzi a Rétvári szerint kiváló gazdaságot. Arról a kultúráról már szót sem ejtve, amelynek legutóbbi vívmánya az óvodások agymosása, és az a keresztény kultúra, ami egy értékrendszert kifejezett undorral utasít el. A keresztényit. De az utóbbiban Rétvárinak kifejezett rutinja lehet. Már évekkel ezelőtt egy sajátosan árnyékkeresztényi szemléletet képviselt. Az államtitkár tehát ebből a szempontból önazonos.

A mostani megszólalásában legfeljebb egy megnyugtató tény lehet. Az, hogy még nem a tanároknak általában üzent. „Csak” a Kárpát-medencei vezetőtanároknak rendezett táborban beszélt. Ahova vélhetőleg a szervező Rákóczi Szövetség csak azokat hívta meg, akiket alkalmasnak találtak a lózungok kritikátlan továbbvitelére. Határtalanul. Határtalan kritikátlansággal. Amellett a valós magyar viszonyok igencsak átszűrt, és a mindennapokban igen korlátosan megtapasztalt valóságával. Ami nem jelenti természetesen azt, hogy a hazai oktatásban ne lennének elegen, akik feltétel nélkül kiszolgálják a mindenkori hatalmat. Akik pozícióba emelésével a hatalom mindig képes sakkban tartani a beosztott tanárokat, és bármikor képes konzerválni egy elmaradott színvonalat. Mert a diktatúra oktatáspolitikája hagyományosan centralizált, hagyományosan gyűlöl minden önálló gondolatot.

De ez utóbbi gondolatfűzér már nem Rétvári éppen aktuális fellépésével függ össze. Az államtitkár csak ellátogatott a Bakonyba, és ott talán nem is volt annyira meleg. Miket, és főleg kinek, fog mondani majd akkor, ha a hőség minden erejével hatni kezd? Aztán majd érdekes lesz hallgatni egy hatalomváltás után azt a magyarázkodást, amit a mostani főszervilisták fognak csapni arról, hogy ők belülről bomlasztottak.

Andrew_s

Rétvári csak azt adta, ami a lényege

A 444.hu talált egy októberi felvételt, amelyen Rétvári Bence igen kifejezően beszél az általa nagyra tartott családmodellről. Arról, amelyben szerinte a nők csak a pénzre mennek. Ezért a férfi ne adja oda a bukszát, mert utoljára látja. Az a migránsozás, amit levág mellé, szinte már mellékes.

Már csak azért is, mert időközben a kormány közeléből cáfoltak szinte mindent, amit korábban a kormány közeléből hírdettek a menekültek befogadása kapcsán. Igaz, azon a mondatán sem kell nagyon meglepődni, hogy „Ha egyszer a férfi a bukszát átengedi az asszonynak, hogy ő költi, nem lehet visszakapni”. Amúgy tényleg! Mi lenne ebben meglepő? A helyzetben sem. Nem Rétvári az első, és egyetlen politikus, aki nem képes különbséget tenni egy kocsmasztalnál, félrészegen felböfögött „okosság”, és egy politikai rendezvényen előadott szöveg között. Miközben önmagában a menekültek és a nők, mint kiszolgáltatottak együtt emlegetése önmagában nem is lenne probléma. Ha tényleg erről lenne szó Rétvári esetében. Valójában sokkal valószínűbb, hogy Rétvári inkább csak követni próbálta a nagy példaképeket a maga erőltetett lazaságával. Esetleg a tusványosi nagy mondást az asszonyok emberi mivoltáról. Függetlenül attól, hogy valószínűleg azért jött ez ki a száján a sok lehetséges ostobaság közül, mert valahol mélyen alighanem maga is így érzi.

Ennek kapcsán lehet persze a KDNP-t is minősíteni, de még a Fidesz klerikális lobbistáinak a köréből sem lenne új a nőket ekéző szemlélet. Már öt éve is alapvetően a nők voltak a felelősek a KDNP-s frusztrációkért. Ahogy maga Rétvári is volt, hogy a szülők együttélési formája alapján gondolta diszkriminálni a gyermekeket. Akiknek általában anyjuk is van. De emlékezhetünk a családon belüli erőszak elhúzódó viájára, vagy a vak komondor esetére is. Melyek fényében tulajdonképpen azt is mondhatjuk: nincs itt kérem semmi látnivaló. Igaz, jól neveltség, politikai érzék és kultúra sem sok.

Ráadásul Rétvári, ha olyanokra tekintünk, mint a volt rezsibiztos is, még nem is a legostobább a csapatból. Noha neuron-csapatai harcban állnak. Ahogy Orbán is permanens háborút vív. Olykor a külső ellenségek ellen. Olykor talán a hangokkal is.

Andrew_s

Hideg és fagyhalál: oldják meg a civilek

Fotó: Harald Hoyer from Schwerin, Germany
Forrás: Wikimedia

Nagyon hideget ígértek, és eljőve a fagy. Aki még emlékszik Hofi egykori műsorára a téli felkészülésről, annak könnyedén bevillanhatott az egykori komikus a salgótarjáni eset kapcsán. De a hideg kapcsán nem csak az újra megindult távhőszolgáltatásról szólnak a hírek. Szerencsére, vagy sajnos. Híre válogatja.

A majdan megérkező leltár az utcán, illetve otthonukba megfagyottakról remélhetőleg nem fognak százas nagyságrendű sokaságot mutatni. De minden emberért kár. Így egy megfagyott ember is pont eggyel több, mint jó lenne. Ezért, például, jó dolog, hogy több szervezet is igyekszik elébe menni a tragédiáknak. S szeretnék nagyon biztos lenni, illetve szinte biztos vagyok abban, hogy még a vallási indíttatású segélyszervezetek sem fogják a hidegtől haldoklót a hitvilága felől kifaggatni, mielőtt életet mentenének. A humanista segítség alapvetően az embert kell, hogy mentse. Már akkor, ha nem hivalkodó pótcselekvés, hanem valós a segíteni akarás. Ezért aztán a hideg helyzet kommunikációja leleplező is lehet. Még akkor is, ha nyilvánvaló: nem a kormány hozta zsákban a mínuszokat. Ahogy más politikai szereplőkről sem tételezem fel ugyanezt. Még Rétváriról sem.

Ugyanakkor nehéz elvonatkoztatni attól, hogy kifejtette: a kormány nem kér segítséget a rászorultak részére a templomoktól. Azaz, nem kéri, hogy nyissák meg a fagy elől behúzódni vágyók előtt a kapukat. Ez a klerikális lobbi-platform által delegált államtitkár szájából még akkor is gusztustalan(?), és furcsa(?), ha az egyházak sem tehetnek a hidegről. Különösen abban az összefüggésben kirívóan embertelen az államtitkár kijelentése, hogy közben azt fejtegeti: „Az éjszakai szálláshelyek mellett a nappali melegedők alakíthatók át, civil szervezetek tudnak a számukra biztosított forrásból többletkapacitásokat megnyitni, amelyek eddig is elegendőek voltak”. Mert még emlékezhetünk a kormányzati kirohanásokra a civil szervezetek ellen. Ahogy arra is, hogy a menekült-krízis kapcsán sokkal inkább a források befagyasztására, mintsem bővítésére törekedtek. Rétvári tehát hiteltelen. Nagyon hiteltelen. De az, ha hitelesnek fogadjuk el, akkor a helyzet még rosszabb.

Az utóbbi feltételezéssel élve ugyanis azt láthatjuk, hogy a kormányzat gyakorlatilag minden humanitárius krízis megoldását egyszerűen a civil szervezetekre testálja. Így volt ez a menekültek esetében is, és a jelek szerint a fagyos halálok fenyegetésének időszakában is. S ez a kormány ugat keresztényi etikáról, keresztényi gyermektípusról. Beleértve a „kormányba”, illetve az állampártba azt az említett frakciót is, akiknek a kereszt csak egy, a piálást és jól fizetett biztosító flepnit jelent a jelek szerint. De azért kár lenne elfelejteni, hogy Rétvárinak van azért egy miniszteri rangú főnöke is. Balog Zoltán pedig maga is egyházi ember, református lelkész. Amikor tehát a „kedves Bence” nem repül másnap a fűtött államtitkári irodából, akkor ez tényleg kormányálláspont. Ráadásul az eddigi tapasztalatok alapján olyan álláspont, amit az egyházi intézmények egy része be fog tartani. Ahogy Erdő Péter a menekültek ügyében is biztosította a kormányt a meleg nyelvéről. De szerencsére akkor is voltak papok, lelkészek, akik szerint az emberség közelebb áll az egyházi küldetéshez, mint a kormánytagok talpán végrehajtott nyalakodás. Így talán, amikor mínusz tíz fok alatti hőmérsékletek várhatók, nem a két évvel ezelőtti tél bonyhádi példája lesz ragadós.

Ha pedig az Emmi vezetője futólag szóba került, talán az egyházakon túl érdemes egy másik országos rendszert is megemlíteni. Ez az iskolák, immár központosan irányított rendszere. A salgótarjáni, időközben megoldódni látszó esetről ugyanis az egykor volt szénszünetek is eszünkbe juthatnak. Amikor a fűtési problémák miatt kényszerszünetet rendeltek el egykoron. S nyilvánvaló: problémát nem csak az iskolák fűtetlensége okozhat. Az utcákon is hiányos a fűtés, és nem egy szegényebb régióban a ruházkodás sem biztosan tud alkalmazkodni az utcák fűtetlenségéhez. A főváros belterületéről nézve persze csábító gondolat, hogy metrók, busz és villamoshálózatban gondolkodjon valaki. Olyan közlekedési viszonyokhoz tagadva, amelyek akár alternatív, és többnyire temperált iskola-megközelítést tesz lehetővé. De ez korántsem biztosan igaz az ország minden területére, illetve minden iskolájára. Így talán jó lett volna egy olyan minisztériumi állásfoglalás, ami az iskolák hatáskörébe utalja a szénszünet lehetőségének mérlegelését. Mert a hideget nyilvánvalóan nem Balog Zoltán hozta. De a minisztériumi állásfoglalásokhoz azért hátha van még némi köze.

De még az is lehet, hogy van ilyen állásfoglalás az Emmi részéről, csak elkerülte a média figyelmét. Amely aztán oda vezetett, hogy nem verték nagy dobra, nem dobták be elég mélyen a köztudatba.

Andrew_s

Rétvári is felült Castro farvizére

Rétvári Bence nem monomániás, de azért mindenről az MSZP, illetve a keresztények üldözése jut az eszébe. Mikor mi. Castro halála kapcsán például az MSZP. Miközben kicsit megfeledkezett a kereszténységről. Mert egyszerre két dologra figyelni, illetve fogalmi rendszerekben rendet tartani nagyon macerás és fárasztó lehet.

Meg egy államtitkárnál ez nem is feltétlenül elvárt képesség. Különösen nem akkor, ha egy szócsőfrakció képviseletében kapja a fizetését. Mert azért a KDNP-nek nevezett formációt a cégbíróságon kívül igen kevesen tekintik másnak, mint a Fidesz zsinórjain rángó pszeudo-frakciónak. De ez természetesen teljesen független Fidel Castro halálától, melynek kapcsán Rétvári megemlékezni gondolt arról, hogy csak az az ünnep az ünnep, amit a Fidesz sajátít ki saját magának, és a vezér megtapsoltatásának. Mindenki más, aki nem tapsol eléggé, csak galád cenk lehet. A demokrácia jegyében, amelynek Orbán Viktor az élharcosa, és gátőre. Felemás szemléletekkel, és felemás gumicsizmában. S Rétvári az ő egyik profétája. Illetve szószólója. Aki a kubaiaknál is jobban ismeri a kubaiakat, ha kell. Meg akkor is, ha nem kell. Mert Fidel Castro Kubájának mindennapjait, ha tetszik a zemberek mindennapjait, megítélendő azért inkább a kubaiakra bíznám ezt a feladatot.

Nem azért, mert innen nézve Fidel Castro ne lett volna diktátor. De annak idején Kádár is az volt. A kiszámítható kádárizmus mégis sokaknak szimpatikusabb, mint a kiszámíthatatlan stadionizmus. Ha nem így lenne, akkor Lázárnak sem kellett volna szellemi tikket kapnia a Magyarországon létező Kádár-nosztalgiától. Kicsit elfeledkezve arról, amiről Rétvári is láthatóan megfeledkezik. Arról például, hogy az egykori állampárt robotosaiból a Fidesz soraiban is elég sokan lehetnek. Még akár a neofiták túllihegő gőgjével is felszerelve. Azokkal, akik hirtelen megtalálták az egykori MSZMP-tagságiba eldugott ellenállót. Azt, aki már az üzemi étkezdében is markánsan ellenállt, és megmondta: nem szereti a spenótot. De legalább, a Fidesz tagjaként nem kell másként gondolkodniuk a diktatúrákról. A formálódó személyi kultusz ott van előttük. Párton belül.

Rétvárinak tehát ebben az ügyben nem kell hosszú tanulmányútra indulnia. Sem fizikailag, sem szellemileg. Talán még azt is megértené, hogy a kubaiak jó részének miért elviselhető a konszolidált diktatúra. Ettől még persze lehet igaza abban, hogy egy demokratának nem kell éljeneznie egy diktátort. Tényleg nem kell. De nem tűnt fel, hogy Fidel Castro életének bármelyik szakaszában elvárt volna ilyesmit a KDNP bármelyik tagjától. Akik egyébként nem is igen tették meg. Ahogy azt sem tették meg, hogy Havannába menjenek, és tiltakozó nagygyűlést szervezzenek Fidel Castro ellen. Fidel Castro életében. De valószínűleg most is tele lenne a gatya, ha ilyesmit kellene megtenniük. Mert Budapestről pofázni, különösen egy ember halála után, baromi könnyű. Ez még Rétvárinak is megy. Függetlenül attól, hogy még jelen magyar történetírása szerint is előfordulhat: Castro egy diktátort buktatott meg, és cseppet sem baráti körülmények között, de konszolidálta az országot.

Ez akkor is igaz, ha a személyi kultuszért, a diktatórikus módszerekért semmivel nem kell jobban szeretni, mint az erősen hierarchikus egyházat a maga inkvizíciós módszertanaival. Ami különben szemközt köpte Jézus tanításait, de ilyesmin egy igazi státuszkeresztény nem akad fenn. Mert akkor esetleg azon is fennakadhatna, hogy Fidel Castro immár egy magasabb feljebbviteli fórumon felel a tetteiért. Itt hagyta a történelmet az utókornak. A saját történelmi szerepének elemzéseivel együtt. Amitől még mindig nem kell ehhez hozsannázni. De a Bibliából tudhatjuk, hogy „Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr” (Róm 12, 19). Így aztán egy kereszténynek igencsak tudnia kellene megbocsátani, és az Úrra hagyni az ítéletet a holtak felett. A történészekre pedig a történelem felett.

Ellenkező esetben, különösen, ha államtitkár az illető, még azt hihetnénk, hogy antidemokratikus módon, de megrendelést ad fel a történészeknek a történelmi kérdések megítélésére. Keresztényként meg esetleg az Úrnak ad fel rendelést, hogy mit is kellene csinálnia odafent. Ami akkor is nagyzási hóbort jele lenne, ha a KDNP politikusa az illető. S még akkor is, ha hasonló véleménnyel házalt már a kormánypárt utánpótlás-válogatottja is. Előénekelve Rétvárinak a Fidesz környékén elvárt véleményét.

Andrew_s