Hány kolibri ül a Fidesz-frakcióban?

Forrás: Wikipedia

A COVID-19, illetve a SARS-CoV-2 terjedésére hivatkozva Orbán Viktor bejelentette az igényét, az immár nem csak formális teljhatalomra. Azok a hívei, akik azt hiszik: ennek bármi közel lesz, illetve biológiai okokból lehet köze a járvány terjedéséhez, azok sürgősen szedessék ki a fejükből a távirányítót. Nem kérem. A rendeleti kormányzás maga a diktatúra. Nem Orbán miatt, hanem a ténye miatt. Ha tetszik, szinte tükörfordításai egymásnak. Orbán csak egy súlyosbító tényező.

Az, hogy Orbán Viktor személyisége olyan, amilyen, az nem újdonság. Sok évvel ezelőtt is teljesen világos jelét adta a nagyzási hóborttal kevert, üldözési mániával fűszerezett, illetve hatalmi mániával keverten túlkompenzált, felelősségpánikos, kisebbrendűségi komplexusnak. Tessék csak megfigyelni. Minden lényegi, személyében számon kérhető szavazáskor távol marad. Hasonló helyzetekben csak a saját tapsoncai előtt mer megszólalni. A jelen, diktátori felhatalmazást kérő, javaslatot sem merte személyesen felvetni, hanem a klerikális lobbiplatform javaslataként, Semjénnel adatta be. Azon sem csodálkoznék, ha a megszavazásánál távol lenne. Mert gyáva. Még a saját hatalmának kiterjesztésének mocskát is másokkal nyalatja fel. Az idióták meg önként, vagy megfélemlítésre, zsarolásra, netán saját komplexusaik kiéléseként, vagy bármi más okból, de megteszik.

Gyengébbek kedvéért. A vírus továbbra is a levegőben terjed. Nem érdeklik a pártok, és nem érdeklik a képviselők. Amelyik szavazóképes képviselő azt hiszi, hogy veszély esetén jobb helyzetbe fog kerülni, az nyugodtan számolgassa össze, hogy Hitler annak idején hány hívét vezette pórázon, és ahhoz képest hányaknak biztosított kétes túlélési lehetőséget a bunkerben. Ugyanakkor Semjén beterjesztése gyakorlatilag biztosítja, hogy akár az teljes önkormányzati rendszert hatályon kívül helyezzék. Tekintettel arra, hogy csak azt kell elérni, hogy feloszoljon az önkormányzat. Újraválasztásra már nem lesz lehetőség. A rémhírek elleni fellépés örve alatt gyakorlatilag bármilyen információforrás lezárható, illetve elzárható. Akár börtönbe is. A rémhír az ilyen rendszerekben ugyanis leginkább megnevezés útján válik azzá. Megspékelve azzá, hogy nyilván az állam ellenségévé válik szinte automatikusan mindenki, aki a realitások, és nem a hatalmi túlzások szemüvegét javasolja a tényleges veszélyek felmérésére. A tömeges megjelenések tiltása pedig szinte természetesen zár ki minden szervezett ellenlépést.

Az is teljesen világos, hogy az idáig vezető folyamatok mentén Orbán módszeresen kiszorította a döntéshozatal környékéről mindazokat, akik bármiben is az ellenpontját képezhették volna. A nem egyszer belső ellenpontnak tekintett, és technokrata vonalat képviselő Lázár példája lehet erre talán a legjobb példa. Amíg látszólag fenntartás nélkül nyalt, addig ment a szekér. Amikor megpróbált a realitások mentén egy alternatív irányítási rendszert kialakítani, akkor kidobták, mint macskát szarni. Mert a Fidesz vezetésében csak egyvalaki szarhatja a langyosat. A többiek örüljenek, hogy kanalazhatják. De azért talán érdemes figyelembe venni, hogy a Fidesz nem csak a vezetőségéből áll. Több okból is érdemes figyelembe venni. Ugyanúgy, ahogy azt is, hogy az ellenzék sem egységes. Így például emlékezhetünk arra is, hogy a középre való vánszorgása előtt a Jobbik háza táján bizony nem egyszer hangzottak el nagyon is rendpárti, a mostani törvényjavaslattól alig különböző ötletek.

Nem gondolnám, hogy a szavazóik, vagy akár a képviselőik fejet cseréltek. Így nem lepne meg, ha akár valami háttéralku mentén, de a Fidesz talált volna támogatókat. Legalább az egykori Jobbik-szavazók táborában. Miközben persze azt is tudhatjuk, hogy a valamikor MIÉP környékéről sem kevesek pártfogolják most a Fideszt. A MIÉP tagjai, támogatói. Akármennyire is lehetne azt mondani, hogy Csurka az igazán radikális, ha tetszik technokrata, szélsőjobbhoz képest egy álmodozó kisdiák volt. Ugyanakkor Orbán a jelenleg is tartó kormányzása során meglehetősen sok gesztust tett a rasszista szélsőjobb megszólítása érdekében. Nem véletlenül. Neki támogatók kellenek. Ráadásul olyan támogatók, akik elég alaposan exponálják magukat a szélsőséges orbanizmus mellett ahhoz, hogy ne legyen számukra visszaút. Kénytelenek legyenek, esetleg akkor már elveik, és maradék moralitásuk feladásával is, kitartani a vezér mellett. Alkalmasint ez a recept is ismerős lehet a történelemből.

A semjéni javaslat szerint: „Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba”. Ha figyelembe vesszük, hogy március 23-án gondolják előterjeszteni, és Áder valószínűleg görcsbe rándult csuklóval várja, hogy aláírhassa, akkor legkorábbi kihirdetés, illetve hatályba lépés március 24-én lehet. Kéretik a dátumra koncentrálni. Március 24. Emblematikus dátum.

Március 24-én szavazták meg azt a felhatalmazást, ami diktatórikus felhatalmazást biztosított Hitlernek. Március 24. Akár szimbolikusnak is tekinthető az orbanisták dátumválasztása. Valójában a Fidesz-frakció kezében, vagy akár a Jobbik kezében is, ott lehet a döntés, hogy hányan szeretnének kolibrivé válni. Mert a támogatók egy szűk körében, a hitük szerinti kiválasztottakban, szinte biztosan van igény egy újabb Kolibri-műveletre. Akármi is a fedősztori. Mert a járvány ebben az esetben nem több. Fedősztori. Ugyanis nem fog rendeletileg megállni. Rendeletet csak arra lehet hozni, hogy milyen adatok kerülhetnek napvilágra, kit lehet, és kit nem gondolnak majd kezelni. Például. A biológia leszarja a rendeleteket.

Andrew_s

Szijjártó szerint Hitler is rendben lenne?

Egy izraeli lap végső soron Orbán jobbiknak tett gesztusaként értékelte Horthy méltatását. Ez annyira triviális részkövetkeztetés volt már korábban is, hogy önmagában ez a vonulat talán szóra sem lenne érdemes. Felértékelni az értékeli fel, hogy Szijjártó egy kicsit másként foglalt állást. Miközben kicsit kioktatta az izraeli nagykövetet is. Mert utólag is méltatlanná válna az Orbán mellett betöltött első csicska címére, ha nem szólt volna be.

Egy veretes ostobaságot. De erről kicsit később. Addig egy pillanatig idézzünk el annál az állásfoglalásnál, amely alapján a „magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben”. Ami azt is jelenti, hogy a magyar kormány ezek szerint nincs beszélő viszonyban a kormányfővel? Mert Horthy maga állította magáról, hogy antiszemita. Márpedig ő hátha jobban tudta ezeket a dolgokat, mint Szijjártó. Orbán, illetve a tőle egyre kevésbé szélebbre álló jobboldaliak pedig elég nyilvánvalóan adóznak a Horthy-kultusznak. Az, hogy szívből, kortól, vagy csak szájjal, az ebből a szempontból lényegtelen. Ellenben az antiszemita Horthy-t példaképként majmoló jelenkori miniszterelnökkel szemben ezek szerint kormányzati zéró-tolerancia van életben. Márpedig ennek alapján a külgazdasági és külügyminiszter egyetlen következetes lépése egy hétfőn benyújtott bizalmatlansági indítvány lenne. Függetlenül attól, hogy Horthy „udavartartásában” Orbán Viktor a segéd-csizmatisztítóig sem vitte volna. De „természetesen” nem kell félteni a miniszterelnököt az említett bizalmatlansági indítványtól. Mert ezt akár korábban is megtehették volna.

Ugyanakkor a Szijjártónál is felbukkanó másik vonulat sem érdektelen. Az, amelyik szerint Horthy azért nem gáz, mert „Horthy Miklós kormányzó tevékenységéhez pozitív és kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak”. Ami nagyjából olyan, mintha egy sorozatgyilkost felmentenének azért, mert az óvodában pompás papírcsákót hajtogatott valamelyik pityergő csoporttársának. Elvégre ebben az esetben az illető sorozatgyilkosnak is voltak pozitív életszakaszai is. Vagy, ahogy egy internetes megjelenés alatti kommentben felvetette egy beírás még Kovács Zoltán kormányszóvivő megszólalása kapcsán: Hitler is felmenthető lenne. Elvégre kétségtelenül voltak olyan időszakok, amikor Németország túlélt egy válságot, amikor virágzott a német gazdaság. Azt az utolsó hat évet, meg felejtsük el. Elvégre csak a szőrszálhasogatókat zavarják a koncentrációs táborok, meg az ilyen csipp-csupp dolgok.

Azért persze érdekes lenne tudni, hogy miközben Orbánt mosdatta, vajon Szijjártó vigyázban állt-e? Vagy csak a szája szélét nyalogatta? Előre készülve a következő Orbán-Szijjártó latrina-randira?

Andrew_s

Német „Mein Kampf” kritikusan újranyomva

Hitler „munkásságának” egyik sarokpontja kétségtelenül a nevével fémjelzett „Mein Kampf” című könyv. A 3, Birodalomban kötelező olvasmány, a hívők könyvespolcának kötelező tartozéka volt. De nem okvetlenül csak náluk. A II. Világháború után Németországban nem adták ki. Mostanáig.

A Reuters pár napos hírét az ATV is átvette, és a hetven éves kiadástalanságban az a kilenc nap eltérés a két hír megjelenése között tulajdonképpen nem is játszik. Azt a hetven évet pedig bárki kiszámolhatta. Mármint bárki, aki figyelemmel kísérte a nevezett mű német kiadhatóságának történetét. Mi tagadás, nem tartozom közéjük. Egyébként az sem okvetlenül, aki el akarta olvasni, mert az új kiadás hiánya nem jelenti azt, hogy elérhetetlen lett volna. Akár az Amazon-on is rá lehet keresni. A kritikai kiadás tervezetéről meg legalább három éve tudhatunk. Mert jelenleg sem más a terv: egy kritikai kiadás megjelentetése.

Amely könyvkiadást lehet akár zsigerből is elítélni, de valószínűleg felesleges. Korunk fasisztáinak aligha kell más kiindulópont, mint a bennük elfojtott indulat. Ugyanakkor az ismert, megismerhető gondolatokkal mindig könnyebb vitába szállni, mint a háttérben erjedő, sarokba dobottan rothadó eszmékkel. Alkalmasint ezért veszélyes a szólásszabadság a diktatúrákra is. Túl gyorsan leplezi le az érvek hiányát, a hamis szólamokat. De ez most mellékvágány, és legfeljebb azért volt érdemes megemlíteni, mert Hitler könyvének egy kritikai kiadása a fasizmus, vagy szélesebb ívet véve, a fajelméletek, és a rasszizmus elleni fellépést is segítheti. Segítheti, de nem okvetlenül segíti. Mert azért ez mindig egy sok szereplős játszma. Amiben a könyvkiadó, a tanárok kisebb nagyobb szervezetei nem képezik a teljes szereposztást. A színpadon ott van a teljes közélet, a napi politika, a napi indulatok, a teljes társadalmi környezet.

Ebből a szempontból szinte conteo-szerű ötleteléshez is eljuthatunk a „Mein Kampf” kiadásának időzítésével, az ezzel kapcsolatos kommunikáció felmelegítésével összefüggésben. Ebben a következők figyelembe vétele lehet szükséges.

-       A szerzői jog tulajdonosa ugyanis Bajorország. A kiadásról értelemszerűen a bajorok döntenek, illetve döntöttek.

-       A szélsőséges eszmék leggyakoribb célpontjai jelenleg a menekültek, a migránsok.

-       A szélsőséges eszmékhez önmagában Hitler könyve nyilvánvalóan nem kell. De a szélsőséges csoportoknak mégis egyfajta „kézikönyvet”, szellemi origót adhat.

-       A migránsokkal kapcsolatos kérdésben Angela Merkel politikájának egyik legerősebb ellenzőit képviselik a bajorok, akik pont most gondolták időszerűnek a „Mein Kampf” kiadását.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a bajor politika a szélsőségesek felpiszkálását tartaná célkitűzésének. Mert ez azt sejtetné, hogy a szélsőségesek szeretnék közvetve felhasználni Merkel megbuktatásához. Németország pedig valószínűleg gyakorlóbb demokrácia annál, mintsem egy ilyen manővert „bevegyen”. De azért az sem biztos, hogy a szerzői jogok tulajdonosai a legjobban időzítették az új kiadást.

Andrew_s

A horthysta rinocérosz szerepében: Lezsák Sándor

Horthy jelentést tesz a főnöknek?
Forrás: AFP / Roger-Viollet

Az Európát is feldúló két világháború az erőszak rengeteg áldozatával járt. Még akkor is, ha az elsőt sokkal inkább nyerte meg egy vírus, mint a fegyveresek. Talán érthető, hogy sokszor inkább egy tartósabb tűzszünetnek tekintve a két háború közti időszakot, inkább egyfajta folytatásként kezelik a második világégést. A „békeévek” történelmi értékelése, a mindennapok feldolgozása nyilván megérheti a belefektetett energiát. De, azt hiszem, nem egészen úgy, hogy az értékelés felér egy történelemhamisítással.

Akár már a szervező erő okán, mert amikor egy látszólag ártatlan „Konferencia a két világháború közötti magyar kultúráról és társadalomról” címmel szerveznek rendezvényt, de a Horthy Miklós alapítvány részéről, akkor lehet okunk hümmögésre. Mert gyanítható, hogy alapvetően nem a történelemről, hanem az egykori kormányzóról, a folyamatosan nagyobb autoritást, magasabb feneket kereső katonáról, felelősségpánikos, gyáva vezérről fog szólni. Ha nem is egészen ezeket a szempontokat kifejtve, hanem a mennybe menesztve és a valós felelősségét relativizálva, tompítva, és a végén felmentve szinte minden alól Hitler azon kiszolgálóját, aki a saját emlékiratai szerint is meggyőződéses antiszemita volt. S mielőtt bárki valami távoli spekulációt emlegetne, a konferenciáról a nemzeti hírcsatorna, az MTI is publikus beszámolókat közölt. Bennük kiemelve Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének felszólalását, aki a rendezvény Nemzeti Kulturális Alap (NKA) általi támogatását is jelképezte. Legalább kétséget sem hagyva afelől, hogy a neohorthyzmus, és vele mindaz, amit a Horthy-korszak képviselt, a kormányzat maximális támogatottságát élvezi. A Fidesz 5.-ös számú párttagkönyvét birtokló humanoid rasszizmusától, Orbán alig rejtett antiszemitizmusán át Boross Péter legutóbb kifejtett eugenikájáig. Háttérben a gárdaszerű paramilitáns hordákból rendőri segédlettel szerveződő „tornaklubokig”.

Lezsák különben olyasmiket is emlegetett az MTI szerint, hogy az „aki úgy mond ítéletet cselekvő, döntéshozó történelmi személyiségekről, hogy figyelmen kívül hagyja a körülményeket, annak reménye sem lehet arra, hogy reális vagy legalább méltányos ítéletet alkosson”. Ami, ha eltekintünk attól az rendezvénytől, amelynek keretében megszólalt, nagyon szépen hangzik. Ha nem tekintünk el a rendezvénytől, akkor is nagyon szépen hangzik. De csak szépen hangzik. Mert nem szól semmiről. Kivéve arról, amit a kocsmaszociológia úgy fordítana le: „ne azt nézd, amit mond, hanem azt, hogy ki mondja”. Lezsák minden ezen túlmutató szóvirága nem több, mint a valós szándék leplezésére tett kísérlet. Azonban a benne rejlő hazugság is nyilvánvaló. Ami ugyanis egy kocsmában a késelés megelőzését szolgáló csitítás lehet, az egy történelmi konferencián a felelősség hárítását, a valóság relatív, egyeseket tetszés szerint felmentő szemléletét szolgálhatja.

Az országgyűlési főfigurák egyike ugyanis Horthy Miklós megítélése kapcsán említette az elhangzottakat. Alig leplezve azt a szándékot, hogy történelmi felmentést adjon a zsidótörvényekre, az országon áthullámzó gyűlöletkampányokra, a szegedi út mentén megöltekre, a Szakály által mosdatni kívánt idegenrendészeti tömeggyilkosságokra, a halálba küldött százezrekre. Abban a háborúban és annak a háborúnak az előjátékában, amelyben egy világégető diktátor csatlósaként nyert szerepet a tenger nélküli tengernagy. Egy olyan háborúban, amelyben leginkább a Szovjetunióval állt hadban az ország. Azzal a Szovjetunióval, amelynek vezetője szintén nem a demokrácia iránti elkötelezettségéről volt híres. De vajon Lezsák hajlandó-e rájuk, Hitlerre és Sztálinra is alkalmazni a saját szóvirágait?

Mert ebben az esetben Sztálint simán fel lehet menteni. Elvégre miért ne tekinthetnénk úgy, hogy abban a helyzetben, amikor a szinte tényleg a teljes világ a vesztét akarta az országának, csak vaskézzel, és a gyeplőt marokra fogva lehetett megszervezni egy földrésznyi ország irányítását? Hogy közben tízezreket vertek agyon, ítéltek éhhalálra, küldtek táborokba? Kérem, kérem! Ne finomkodjunk. Ahol diktátorok fűrészelnek, ott fűrészpor is keletkezik. Nem igaz? Lezsák úr. Vagy Lezsák elvtárs? No meg persze szegény Hitler sem tehet az egészről. Neki sanyarú gyerekkora volt, és sosem hagyták eleget játszani az ólomkatonákkal és a szomszéd babáival. Úgyhogy sose bánjuk, amiért egy vélhetően pedofil, komplexusos idióta terepasztalnak nézte a világot. Meg különben is! A bakui olajmezők egyszerűen kellettek. Tehát tiszta sor, hogy embert és energiát nem kímélve próbálta megszerezni. Miközben Európát is védte. A kommunizmustól. Úgyhogy Hitler sem tehetett mást, mint amit tett. Igazán semmi felelősség nem terheli. Ahogy Sztálint sem. Nem igaz? Lezsák úr. Vagy Lezsák elvtárs? Elvégre, ha mindent relatívan kell megítélni, akkor a világ összes diktátorát, véreskezű népvezérét fel lehet menteni. Az olyan pokolfűtőket és gyáva töltényadogatókat is, mint amilyen az Antant kegyelméből kormányzóvá lépett lovas-tengernagy volt.

Ahhoz azért minden esetre pofa kell, hogy egy neohorthysta konferenciát kulturális eseményként adjanak el. De persze tudjuk, a névmágia nem sokat jelent. Hiszen a Sturmabteilung (SA) is „Torna és Sportrészleg” fedőnévvel indult. Úgyhogy tulajdonképpen ezt a szervezetet is fel lehet menteni. Ami annál is inkább időszerű lesz a kormányzat részéről, mert ellenkező esetben nagyon ki fog lógni a lóláb, amikor a paramilitáns tornaklubokat be akarják majd vetni a hatalom szolgálatában. Mint amikor Kocsis Mátét védte bátran a nőverő pofonosztó.

De amiért különösen pofa kellett az említett rendezvényhez, az az, amit az időzítése képviselt. Érdemes emlékezni arra, hogy augusztus 23-án tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját. Az 1939. évi Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján. Egy diktátorra emlékező alapítvány által, kormányzati támogatással azt ezt megelőző napra szervezni egy neohorthysta konferenciát, és azon előadni a lezsáki felmentést tényleg pofa kell. A rinocérosz hátát meghazudtoló bőrvastagsággal. De Lezsák Sándornak bőrből láthatóan nincs leltárhiánya.

Andrew_s