In memoriam lucis

Ferenc pápa elment. Húsvét hétfőn itt hagyta a világot. Azt a világot, mely ezzel egy EMBERT vesztett. Azt a világot, amely ezzel szegényebb, és egy kicsit rosszabb hely lett. Azt a világot, amelyben rengetegen hivatkoznak a Jézusként ismert zsidó tanítóra. Anélkül, hogy tanításait megismernék, betartanák. S nem csak betartanának. Egymásnak, és mindenki másnak.

Ebben a világban Jorge Mario Bergoglio volt a fény, a világítótorony. Nem csak a katolikusoknak mutatva példát, és adva mércét.

Franciscus, aki EMBER volt a hiénák között.

Nyugodjon békében.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: A pápa orbáni kijátszása

A pápa Budapestre látogatott. Hogy a saját politikai, illetve egyházi szempontjai alapján jól tette-e, vagy sem, az majd kiderül. Meg nem igazán beszélgettem vele a szempontjairól. Igaz, Orbán Viktorral sem. De az utóbbi kapcsán erre nincs is szükség. Maga Orbán Viktor emelte ki életműve alapmottójaként, hogy pofázzék bármit is, elég látni, amit csinál.

Időnként sok is. Mert árulkodó. Még akkor is, ha kedvenc publicisztikai szóhurcoló alagcső-vezetője most éppen elnézést kért, amiért annak idején leszólta a Katolikus Egyház, és a Vatikán, mint állam, vezetőjét. Orbán Viktor, annak idején, a menekültválság idején, leghűbb egyházi követőjével, Erdő Péterrel, az élen kiállt minden ellen, amit Ferenc-pápa képviselt. Azzal az Erdő Péterrel, aki szerint az egyháznak magukra kell hagyni a menekülteket, ha Orbán ezt kívánja. Majd az ötös számú Fidesz-es értekezett a pápa szellemi képességeiről. Talán nem teljesen véletlen, hogy a pápa 2016-ban tüntetően elhatárolódott ettől a bagázstól.

Igen, tudom. Volt pár éve egy villámlátogatása a pápának Budapesten. Akkor az egész politikai vezéregylet megmozdult, hogy találkozzon Orbán Viktorral. De az igazi „látogatás” mégis ez a mostani. Orbán Viktor láthatóan igyekezett kimaxolni a lehetőséget. Mindkét irányban. Egyrészt a hívei számára megpróbálva egyfajta egyházi szentesítésként eladni a pápa látogatását. Másrészt egyfajta gúnykacajként érvényesítve olyan intézkedéseket, amelyekről esetleg többet fognak beszélni, mint a pápáról. De korántsem egyértelmű pozitív felütéssel a pápa látogatásával kapcsolatban.

A főváros például megnyert egy alapos lezárási hullámot. Annyira alapos lezárásokat, hogy ennél már csak a mérték indokhiánya tekinthető alaposabbnak. A pápa tényleges megérkezése előtt jóval kellemetlenné, kényelmetlenné tett főváros nem kevés érintett lakosa szemében ezzel egyfajta negatív fogalom-társítást téve a pápa látogatására.

Ahogy a pápa látogatása mellé sikerült társítani a hazai szélsőjobb jogerősen elítélt képviselőjének a szabadon engedését is. A köztársasági elnöknek delegált Fidesz-né a kegyelemadási jogát kifejezetten a pápához kötötte. Mintha a pápa tehetne majd arról, ha újabb csirkefogások történnének majd. Miközben világosan üzent a pápának is: beszélhetsz öreg, amit akarsz, mi államilag támogatjuk a szélsőjobb verőlegényeit.

Valójában Orbán így sokkal inkább kijátszotta a pápát, és vele sikerült meghirdetnie az olyan alapvető értékekkel való szembe-helyezkedést, mint a szolidarítás, a visszafogottság, vagy akár csak a puszta humánum. Amire a egy egyházhű katolikus mondhatja azt, hogy a hittársainak ez nagyon kellett, meg nem is ezt gondolják, meg bármit. Gyanítom, hogy még a katolikus templomok látogatóit is meglepné a kereszténység néhány tanítása, ha vennék a fáradtságot, hogy ilyesmivel múlassák az időt. Miközben a keresztény hit sem feltétlenül azonos a történelem során kétségtelenül hatalmasra nőtt katolikus egyházzal.

Nem feledve persze, hogy a pápa látogatása felfogható egy államfői látogatásnak is. Így sok szempontból analóg az egykori Bush-látogatással. Akkor egy világi világhatalom vezetője járt az országban és beszélt a nép tiszteletére kisereglett részéhez. Most egy szellemi hatalom vezetője jár az országban és beszél a nép hallgatóságnak kiválasztott, odaengedett részéhez. Orbán meg majd megmagyarázza a saját híveinek, a hallgatóságnak kiválasztott néprészletnek, hogy immár pápai áldással néz mindenki mást semmibe. Akár a pápát is. Akit a katolikus egyház vezetőjeként sikerült a refornmátus Orbán csakládi képére is odatenni biodíszletként.

Andrew_s

Ferenc pápa akár találkozhatna is Orbánnal

S akkor még nem is beszélt a magyar kijárókkal. Vagy igen...
Foto: Vincenzo Pinto/AFP/Getty Images

A pápa, mostanra esetleg talánra túllicitálva, majd megérkezik Budapestre. Az eredeti tervek szerint, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti záró szentmiséjére, akár már három órányi időtartamra. Meg is indult a diplomáciai gőzhenger, hogy ez így nem járja. Mert mit képzel magáról, hogy nem akar találkozni az olyan páratlanul keresztény figurákkal, mint Orbán Viktor, vagy hű, pillanatnyilag a köztársaság nélküli köztársaság elnökeként leledző, hatalmi fel-csicskása. Amely gesztussal kétségtelenül beleverte a magyar kormányfő orrát az almostálba. Már csak azért is, mert a pápa alkalmasint Vatikán állam feje is. A gesztus tehát egy állami szintű elhatárolódás is. Akár tetszik, akár nem tetszik.

Ugyanakkor a pápa egy alapvetően vallási rendezvényre érkezik, és nem egy politikai öntapsoltatásra. Bértapsoncokkal, beszédekkel, kirakatvigyorokkal, és minden mással, ami ehhez jár. Amilyen politikai gesztusokhoz, spontán szervezett, CÖF-garantálta népgyűlésekhez Orbán Viktor hozzászokott. azon események alkalmából, amelyeken megszólal az ő népe előtt. A gondosan megválogatott, busszal szállított népe előtt. Miközben az ő népének ötös számú párttag-könyvese, majdnem vágóhidast írtam, mindent elmondott már a pápáról, ami dehonesztáló eszébe jutott. Márpedig bayerzsóti nagyon leleményes, ha gyűlölködni kell.

A pápa tehát elsősorban a katolikus egyház fejeként érkezik. Megtisztelve azt a konferenciát, ami a katolikusoké is. Mint alapvetően vallási rendezvény. Egy olyan vallás rendezvényeként, melynek központi tanításai alapvetően az emberről szólnak. Nem az alattvalókat tartó vezérekről, hanem az alattvalókról. Nem a kiváltságos kevesekről, hanem a kiváltságokra érdemes sokaságról. Ahol a kiváltság alapja nem az, amit a mások hátán állva összekapar valaki, hanem a másik iránti emberség. Amely utóbbit Ferenc pápa hirdet, és amely még az egyház némely szereplőjétől is piszok messze van. Elég Erdő Péter menekültügyben betöltött szerepére emlékezni. Ami nagyjából a vezér klotyópapírjának a szerepe volt.

Megindult a diplomáciai gőzhenger, hogy meggyőzzék a pápát: találkozzon Orbán Viktorral is. Mondok valamit. Ha a pápában van humorérzék, megteszi, hogy rászán még tíz percet az életéből, és találkozik ezzel a szerencsementesített cézárpalántával. Ha ugyanis ilyen előzmények után Orbán kisírja, kisíratja magának ezt a találkozót, az megalázóbb lehet a magyar kormányfőnek, mintha a pápa tisztítás céljából a szájába törli a cipőjét. S mielőtt a decibelmagyarok a szívükre vennék: nem a magyaroknak általában lenne megalázó, hanem Orbánnak személyesen.

Alkalmasint azért nem árt emlékezni arra is, hogy 2016-ban a pápa már gyakorlatilag elhatárolódott az Orbán-Erdő párostól. Ahogy még ugyanabban az évben fogadta ugyan a pápa Orbánt, de a mosolygó pápáról és az ez alatt nyögő Orbánról készült kép is sokat elmondott. Míg 2019-ben nem győzték cáfolni, hogy a csíksomlyói találkozó, akár csak a pletykaszintjén is előfordult volna.

Andrew_s

Anti-Karácsony 2019

Forrás: dark.pozadia.org

Ismét egy Karácsony. Még nem ma. Holnap. Nem annyira hideg, mint pár éve. Csak a szél süvít az éjszakában. Nem fehér. Inkább esős. Talán kevesebben fagynak meg az utcán. Testben. Mert lélekben egyre többen közelítenek a fagyhalálhoz. Nem kell ehhez a megállapításhoz nagy bölcsesség. Ha egy pápának külön hangsúlyoznia kell, hogy az életükért küzdőknek segítségre van szüksége, akkor nagy baj van.

Abban a fene nagy kereszténységben, amit annyian fennen hirdetnek. A szájukkal. Politikusok, politikátlanok. Decibelkeresztények. A szívükben ettől még hitványak. Ahogy szívében igaz ember lehet az is, aki talán sosem hallott papot a szószékről szólni a templomjárókhoz. De gyámolítja a rászorulót, és a humánum moralitásának talaján nem rúg a földön fekvőbe. Sokszor talán hitetlennek titulálják. S talán az is. Akkor, ha a hitest aszerint mérik, hogy hisz-e valamiben, amit sokszor azok is csak festményről ismernek, akik másokat minősítenek. Ha aszerint minősítenek, hogy ott veri-e a mellét az első sorban, ott áll-e a gyóntatószéknél az elsők között? Az ilyenek csak minősítenek, de legtöbbször ők maguk semmilyen minőséget sem képviselnek. Illetve de, képviselnek. Egy olyan minőséget, amit, ha létezik, a sátán is undorral köp le, és dob félre.

Mert az elvtelen, a mindig legtöbbet ígérő felé húzó, gerinctelen senki, az semmivel nem is több ennél. Senki. Akkor is senki, ha milliókat ügyeskedik össze, és ezért valakinek hiszi magát. Az ilyen valakik ne ugassanak szeretetről, Istenről, kereszténységről. De még Luciferről sem. Mert még ahhoz is ismerni kell a jót, az emberséget, a szeretetet, hogy valaki tudatosan megtagadja. Nem hiába mondja Jézus is, a kereszten is, hogy „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). Azért persze tudjuk: a hatalom sokaknak jelent csillogást, a csillogás vakságot. Vakságot szinte mindenre, ami másoknak nehéz, másoknak küzdelmes, másoknak keserű. Feledve azt is, hogy nem a fennen hirdetett szózeat, a „lássátok, hogy itt vagyok a templomban” hívsága, hanem éppen az ellenkezője jelentené az igazi hitet abban, amit egykor egy, az emberségben testvériséget hirdető, a kiválasztottságot morális alapra helyező rabbi tanított. Mátét idézve:

„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”

Mt 6

De legyen ez a legbelsőbb szoba csak képzetes. Az, aki igazán hisz az emberségben, Jézus tanításaiban, a humánum megtartó erejében, olykor óhatatlanul behúzódik ebbe a legbelső szobába. Amelynek olykor csikorgó ajtaján egy néha csak alig kivehető felirat van: LELKIISMERET. Ott a falak tükörből vannak, és önmagának hiába hazudna bárki. Pontosan tudja, hogy mit vétet. Mulasztással is. Egy elmaradt mosollyal. Egy megtagadott falattal. Egy gesztussal, vagy annak hiányával. Igaz, aki ide húzódva imádkozik, nem szükséges a közönség. Még akkor sem, ha még a katolikus liturgia is pontosan megemlékezik a mulasztásos embertelenségről: „Confíteor Deo omnipoténti et vobis, fratres, quia peccávi nimis cogitatióne, verbo, ópere et omissióne, mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa. Ideo precor beátam Mariam semper Virginem, omnes Angelos et Sanctos, et vos, fratres, oráre pro me ad Dóminum Deum nostrum”.

Már csak ezért is nagyon nagy baj lehet, ha a pápának olyasmire kell felhívnia figyelmet, ami Jézus tanításainak az egyik pillére. S ezért nem pironkodva szégyellik el magukat a hangzatosan hitbuzgók, hanem esetleg a pápát hülyézik le. Ahogy már megtörtént ilyesmi hazánkban. A kereszténységet nagy garral hirdető, de a kereszténységben inkább semmirekellők vezette országban.

Azért persze itt van, jön a Karácsony. A szeretet ünnepe. Amikor mindenki számot vethet azzal is, hogy szeret, vagy csak mondja. Amikor mindenkinek, aki csak mondja, bölcsességet kívánok. Ahhoz is, hogy ezt felismerje. Ahhoz is, hogy ezen változtatni tudjon. Mert a felismeréshez is bölcsesség kell. Ahogy azt Ferenc, de nem a pápa mondta:

„Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,

Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet,

És adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Mert annak, aki vállalható életet él, valószínűleg könnyebb, ha már nem csak egy ékes táblafelirat az, hogy „Memento mori”.

Andrew_s

Havasi cáfol: Orbán nem járul a pápa elé Csíksomlyón

Néha egy hír cáfolatán legalább úgy el lehet gondolkodni, mint magán a híren. Ilyen lehet az, hogy cáfolták: Orbán akarná fogadni a pápát Csíksomlyón. Az alaphírt egy napilap blogrovatában közölték. Állítólag egy püspök kijelentésére hivatkozva. A cáfolat Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke részérő annyi, hogy a pápa fogadása Orbán részéről sajtókacsa, amivel nem kívánnak foglalkozni.

Havasi Bertalannak mindezt a legteljesebb mértékben elhihetjük. Még akkor is, ha Orbán esetleg mégis találkozna a pápával Csíksomlyón. Egyszerűen azért, mert Csíksomlyón Orbán annyi közjogi státusszal rendelkezik, mint bármelyik turista, aki arra jár. Még akkor is, ha a bátrak bátrát több tucat további, vállas és kisportolt turista kísérné. Természetesen nem azért, mert a pánikot kívánnák csökkenteni, hanem baráti szívjóságból. Mi másért? Ellenben Orbán Viktor a zarándok turista legfeljebb elé járulhat a pápának, és nem fogadhatja Ferencet. Márpedig ezzel a státuszhelyzettel elhiszem, hogy a hatalmi sajtókabinet nem akar, még az esetleges megvalósulása esetén sem, foglalkozni. Aligha illene bele Orbán Viktor azon önképébe, hogy akkora nagy harcos, hogy a bokájánál vergődik az Isten, és mindenki más csak lejjebb lehet.

Ugyanakkor az sem biztos, hogy Ferenc hivatalosan fogadná egy harmadik országban, mint magyar miniszterelnököt. Ennél a pápa valószínűleg jobb politikus. Amellett pár éve elég világosan meg látszott üzenni, hogy hivatalosan elhatárolódik attól a decibelkereszténységtől, amit az Orbán-Erdő tálalt fel a menekültválság kapcsán, illetve azt követőleg. Márpedig azóta csak gyarapodtak azok a gesztusok, amelyek megerősítették: Orbán kereszténységfelfogása igencsak eltér attól, amit az egyházfő vall Jézus tanításairól. Márpedig kettejük közül a pápa, messzemenően humanista, nézőpontja tűnik közelebbi viszonyban lenni az egykori tanítónak a Bibliában lejegyzett tanításaival. Akkor is, ha a Fideszhez közeli szájtépők a pápát is megpróbálták egy kicsit megkaraktergyilkolni. Mely kísérleten talán elég jól elszórakoztak a Vatikánban ahhoz, hogy Orbán elnyerje a pápa bocsánatát. Ha szépen kéri.

Még az is előfordulhatna ebben az esetben, hogy a vitathatóan elhangzott „Csuhások! Térdre, imához!” mondat úgy módosulna, hogy „Térdre fiam! Kézcsókra!” Amire azért volt már példa a történelemben. Az észak-itáliai Canossa váránál.

Andrew_s

Apróban: Ötös számú kereszténység

Olvasom, hogy 'Bayer Zsolt szerint a pápa “hiába ismételgeti kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait kretén módon”, ettől „migráns marad, mert Argentínában szinte mindenki az” '. Ha ezt mondta, akkor ez egy érdekes kijelentés attól, aki a neve szerint valahonnan a német sörföldekről származik. De ez részletkérdés egy országban, ami köztudottan a népek országútján fekszik. Illetve, Rejtő után: "Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják"

Ugyanakkor az a valamikor falun hallott mondás jutott eszembe, hogy: ha egy nagy rakás gané a víz tetején úszik, attól az még gané marad.

Egyébként valószínű, hogy Bayer már egy önerősítő licit-ciklusban van. Egyre vadabbakat, gusztustalanabbakat kell mondania azért, hogy azt az öt perc média-figyelmet megkapja.

Andrew_s

Ferenc szólt a reformokról

Ferenc pápa megtartotta a Római Kúrián szokásos, karácsony előtti, pápai beszédet. Formálisan egyfajta eredmény-beszámolónak is tekinthető a 2013-ban indult vatikáni reformokkal kapcsolatban. Azonban sokkal inkább a mának szóló, és a jövő programját meghatározó üzenet. S amiről mag a pápa is azt mondta: sokaknak nem fog tetszeni.

Még akkor is, ha ez az üzenet inkább közvetetten érkezet. Azzal, hogy érthető, ha a reformok ellenállást váltanak ki. De ugyanakkor a reformok folytatását is említette. Így az ellenállás szinte permanens ellenállása lehet azoknak, akik zsigerből elutasítanak minden lényegi változást. Különösen, ha az a személyes hatalmukat, nehezen megszerzett, kilobbizott pozíciójukat veszélyezteti. Mert valószínűleg tévedés lenne azt hinni, hogy ez a fajta hatalomféltés csak a világi hierarchiákba betekert csavaroknak lenne a sajátja- Már csak azért is, mert az egyházi hierarchiák elég régóta fennállnak ahhoz, hogy bőven legyen idejük kialakítani az egyes, parciális, kontraszelekciós ösvényeiket. S ez független attól, hogy Jézus tanításai nem a hatalomról, a vagyonról, és mások megvetéséről, gyűlöletéről, kirekesztéséről szólnak. Akkor sem, ha Jézus nevében tagadták meg nem egy esetben az emberséget, a segítséget a szegényeknek, illetve az elesetteknek. Nem csak a történelemben, hanem napjainkban is. Elég a menekültekkel kapcsolatos álláspontokat, akár csak hazánkban áttekinteni. Ugyanannak a kereszténységnek az égisze alatt nyitották meg a pannonhalmai kapukat, amelynek nevében Erdő Péter a menekültek elutasítását, illetve a menekültek ellen uszító világi hatalom kiszolgálását hirdette meg. Talán nem volt véletlen az az elhatárolódással egyenértékű gesztus, amit az Orbán-Erdős páros felé gyakorolt a pápa májusban.

Mely világi hatalom, magát különben keresztények, demokratának és népinek hirdető szakosztálya részéről szintén olyan hangok síkoltottak elő, amelyek alapján az éhező gyermek tulajdonképpen megérdemli, mert csak rossz szokásból nyomorog. Miközben egy államtitkári banánhámozója gyakorlatilag meg is dicsérte a gyermekszegénységet. Felvetve különben azt is, hogy egy kádéenpés egyáltalán azonosulhat-e a pápai keresztényképpel? Hogy a különben lelkészként miniszter Balog Zoltán cselekedeteit már ne is emlegessük. Mert valószínűleg nem egy lapon, de egy könyvtárban sem emlegethető Jézus eredeti szellemiségével a szegregáció pártolása, a gyermekek kiválasztott néhányának demonstratív, hivalkodó megetetése, és a nemzeti elbutítás intézményesítése. Szemben azzal, hogy Jézus egyfajta tanítóként „működött” a saját korában. Meghallgatva és nem elhallgattatva az ellene szólókat. Már akkor, ha megtisztelték azzal, hogy szemében kritizálják.

Ahogy mostani beszédében Ferenc pápa is különbséget tesz az ellenzők csoportjai között. Megkülönböztetve az érvekkel, szemtől szembe vitatkozókat azoktól, akik csak a háttérben lapítva, hangulatkeltéssel, és obstrukcióval élve rombolják a pápa által is képviselt reformokat. Mely ellenállás talán speciális esete lehet az, amikor szemtől szembe bólogat valaki, majd hátba szúr mindent. Mint amikor valaki Jézusra és a kereszténységre hivatkozva tapossa meg, tapossa el a másikat. Így csak egyet lehet érteni Ferenccel, aki külön kiemelte, hogy nem optikai tuningra van szükség. Nem ráncfelvarrásra, és sminkelésre, hanem mélyreható, a lelket, a szemléletet elérő változásokra. Mely utóbbi valószínűleg hosszabb, akár generációkra kiterjedő folyamat lehet.

Amely idő alatt bizony előfordulhat, hogy a sok disznó mégis legyőzi a pápát, és konkolyt fog vetni az eredeti szándékok sorai közé. Elég annak az irányzatnak a sorsát látni, amivé Jézus tanításai váltak az egyházi keselyűk szárnyai alatt, vagy amivé a reformáció elvei, vagy akár diktátorfétiseket avató szolgái váltak az idők során.

Andrew_s