Kongresszus-margó

Most, hogy zajlik az eucharisztia jegyében rendezett kongresszus, lehet, hogy kiváló alkalom lenne, hogy mindenki kicsit utánaolvasson az olyan szavak jelentésének, mint "katolikus", "keresztény", "klérus", "egyház", stb. Nem azért, mert vallásosnak kell lennie a kongresszustól. Magam sem lettem vallásosabb, mint két héttel ezelőtt voltam.

De olvasgatom a fejekben levő zűrzavar, a szövegkörnyezetükből kiragadott mondatok, szövegtöredékek lecsapódását a fórumokon. No meg, az Erdő Péter, és a hasonló emberségi szinten álló papi, vagy nem papi figurák által, akár különböző időben, tett nyilatkozatok fényében zajló általánosításokat. Amelyek még akkor is hibásak lehetnek, ha Erdő Péternek nem a 2019. Karácsonyán tett, és szövegkörnyezetéből kiragadottan hivatkozott mondata a legproblémásabb. Mert az, amikor a katolicizmus által felvállaltan küldetésszintű felebaráti szeretet állítólagos képviselőjeként felszólalt a menekültek istápolása ellen, az sokkal árulkodóbb.

Azonban a csúsztatások, általánosítások, bár egyszerűek, és a kocsmaretorikában jónak is tűnhetnek, vissza is üthetnek. Árulói lehetnek az ostobaságnak, demagógiának, s megannyi másnak. Miközben az informálódás, a használt fogalmak valós tartalmának az ismerete éppen ellenkezőleg hat. Ráadásul segít felismerni azt, ha valaki csak a vezérkolompot rázza, de nincs valós tartalmú mondanivalója.

Andrew_s

Erdő elvtárs leszólt Osztie elvtársnak

Forras: Wikipedia

A Horthy-mise is lassan abba a kategóriába esik, ami nem ereszti el a híreket. Mert a saga folytatódik. Miközben a szaga egyre penetránsabb. Legutóbb még úgy tünt, hogy „csak” a szervező szervezet vezetője néz mindenkit hülyének. De a licit azóta is zajlik. Legutóbb Erdő Péter iratkozott fel a listára.

Egyházi források szerint legalábbis az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke kérte Osztie Zoltán plébánostól az esemény elhagyását. Aki megerősíteni látszik ezt az értesülést. Amiből természetesen rögtön következik, hogy a KÉSZ vezetőjének sem a kereszténysége, sem az értelmisége nem ébredt a tudatára annak, hogy az egyház csatlakozása egy társadalmi provokációhoz rossz üzenet. Valójában tehát a keresztény főértelmiségnek „felülről” szóltak le, hogy ez így nem lesz jó. Ez a megoldás alighanem ismerős lehet azoknak, akik még látták azt a rendszert, amikor a pártbozottság szólt le valamiért. Nos, akiknek tetszett az a rendszer, most igazán nem panaszkodhatnak. Ahogy nem panaszkodik Orbán és csapata sem.

Azt meg mindenki ossza be magának, hogy a plébános szerint Boross Péter vagy Lezsák Sándor magánemberként és nem politikusként mondott volna emlékbeszédet. Szakályról meg szó sem esik. Igaz, ne is essék. De a jelenlegi licitlépés legalább tisztázza kicsit a képet. Egyrészt világos, hogy a magukat kereszténynek, és értelmiséginek, mondó társulat vezetője szerint teljesen rendben lenne zsidótörvények kormányzóját éltetni az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóján. Így legalább tudhatjuk, hogy a plébánosnak nagyjából annyi köze van Jézus humanizmusához és tanításainak megértéséhez, hogy látta már a szentírás hűlt helyét a könyvespolcon. Ahonnan elpakoltatta, hogy ne zavarja a maga antiszemitizmusában vagy a seggnyalásban.

De azt is megtudhattuk, hogy Lezsáknak és Borossnak magánemberként is teljesen megfelelt volna ugyanez. A nyalás is, meg az emlékmise is. Ami legalább eloszlatja a kételyt, hogy a korábbi megállapításnak van helye a nap alatt. Annak, hogy az „urak” emberségből nullák. Az marad legfeljebb kérdéses, hogy mi a helyzet azokkal tényleges értelmiségiekkel, akik tényleg keresztények tartják magukat, illetve tényleg azok is. Ők vajon meddig vállalnak közösséget Osztie Zoltán plébános szervezetével. Mikor mondják azt, hogy eddig, és ne tovább. Hogy tovább ne égessék őket is az ilyen piszlicsáré alakok. Akiknek még az emberi megértés látszatához is felsőbb utasítás kell.

Függetlenül attól, hogy Erdő Péter kereszténységében, humanizmusában, illetve ennek őszinteségében ki mennyire hisz. Mert azért ez sem olyan, amit kétely, illetve kétség nélkül lehetne szemlélni.

Andrew_s

Várszegi távozik, az üzenete marad

Fotó: H. Baranyai Edina / Kisalföld.hu

A Pannonhalmi Bencés Főapátság éléről távozik Várszegi Asztrik. A főapát Szent Márton ünnepén jelentette be lemondását. Búcsúbeszédében, amelyet a Kisalföld idéz, azért közreadott néhány olyan gondolatot, amely könnyedén túlmutathat a főapátság kerítésén. Ahogy a lemondás gesztusa is.

Márton püspök annak idején a szegények pártfogójává szegődött. Ahogy Jézus sem a gazdagok kizárólagos megváltójaként teljesített küldetést ezen a sártekén. Nem Jézus hirdette a vagyon alapján való megkülönböztetést, és aligha az ő tanaiból volt levezethető a búcsúcédulák intézménye sem. Ahogy, néhány politikustól eltérően, azt sem hirdette, hogy a gyermek megkülönböztetendő, illetve megkülönböztethető a szülők együttélésének módja alapján. Akkor is, ha különben a gyermek megbecsült családtagként, szeretetben nevelkedik. A főapát szerint „Márton nem csupán a Kr. utáni IV. században, hanem a mi XXI. századunkban is időszerű, mert a szegények, kiszolgáltatottak sokasága és valósága mindig kihívás”. Amihez hozzátehetjük, hogy sajnos a gyermekek szegénysége sem időszerűtlen. Mert a szegénységben felnövő, szegénységhez szocializálódó gyermekek száma is egyre több. A különböző kimutatások szerint hazánkban is.

Ez lehet kedves az önzés kormányának, de messze nem azonos azzal, amit Jézus tanított. Akkor sem, ha a kormányban van olyan politikai képződmény, amely magát kereszténynek nevezi. De akkor sem, ha a szociális gettóképzés politikáját megvalósító országvezetés hangosan üvölti magát kereszténynek. Ellentétben a pápával, aki november 19-ét a szegények világnapjának nyilvánította. A szegényekének. Nem az ilyen, vagy olyan szegényeknek, hanem a nélkülözőknek általában. Igaz, a lelki szegénység, a diszkriminatív embertelenség, alapján a hazai kormány is nyugodtan tekinthetné a saját világnapjának. Akár Erdő Péter, a menekülteket annak idején megvető, kiszolgáltató, illetve kizáró pap ajánlásával. Azonban Ferenc, az Orbán-Erdő párostól nyilvánvalóan elhatárolódó, pápa aligha erre gondolhat.

Ahogy emlékezhetünk: Várszegi Asztrik annak idején, a szükség idején, az apátság kapuinak megnyitásával üzent. Erdőnek, a kormánynak, és a keresztényeknek. Azt, hogy a kereszténység a cselekedeteken és nem a lózungokon keresztül nyilvánul meg. Most, a főapát lemondása kapcsán, kicsit nehéz nem gondolni arra, hogy némi politikai nyomás is közre játszhatott a döntésben. A hívők egyfajta kiéheztetésével bármikor zsarolható az, akinek a hithez való hűsége nagyobb, mint a kedv a politikai keresztények talpának nyalásához. Ha pedig elindul egy utólagos karaktergyilkolászás, akkor biztosak is lehetünk abban, hogy Várszegi útban volt az Orbán-Semjén páros fémjelezte társaságnak.

De addig, ellenkező gondolatok igazolása híján, vegyük komolyan a közölt indokot. Azt, hogy 27 év után időszerűnek látja a fiatalítást. Ami önmagában is példamutató hozzáállás lehetne nem egy vezető számára.

Andrew_s

Őcsény a láztünet

Őcsényről sokan talán azt sem tudták eddig, hogy a világon, illetve az országban van. Ugyanakkor ez az a település, amely egyre inkább a hazai társadalom lázgörbéjét kezdi mutatni. Különösen annak a fényében, hogy a hatalom képviselői annyira égnek a decibelkereszténység, harsánysággal járó lázában, hogy szinte már üvöltenek tőle. A nyíltan uszító miniszterelnök szólamaival a pokol felé vezető útra mutatva: Előre!

Az alaphelyzet: Őcsény panziójában pihenni láttak volna vendégül olyan gyermekeket, akiket a magyar állam hivatalos szervei befogadtak, és ezzel igazolták, hogy háborús övezetből érkeztek. A miniszterelnök a maga álszent fogcsattogtatásával tehát nemcsak az emberséget, hanem a magyar állam hatóságait is szembeköpte. Nyíltan szembehelyezkedve a különben általa testére szabott jogrenddel is. Az egyik oldalon tehát van egy emberi gesztus, amit egy magánvállalkozó gyakorolt volna. A másik oldalon van egy miniszterelnök, aki elárulta a saját országa törvényeit. Jogállamban ennél kevesebbért is zavartak már el politikust. De most ezen is lépjünk tovább, mert jöhetnek ssorra a politikai megnyilvánulások.

Harrach Péter, az állítólag keresztény, állítólag demokrata, és állítólag néppárti szervezet, részéről kijelentette, hogy az őcsényi panziós gesztusa provokáció. Harrach szerint tehát a magyar állami szervek által már megállapított menekült-státusz éppolyan semmit sem érő hámozott lufi, mint az általa oly szeretetten tisztogatott fenék tulajdonosa szerint.

Erdő Péter, az Orbánnak menekültügyben egyszer már hűségesküt tett egyházfi, aki talán egy életre megsértődött, maiért nem őt választották pápává, egyszerűen otthagyta a kérdést, ahol van. Mert neki inkább nincs véleménye. Mert talán még nem kapta meg a miniszterelnöki kommunikációs főfelelőstől a véleményét.

Erdő azonban, szerencsére nem azonos még a saját egyházával sem. Székely János szombathelyi megyéspüspök hangot adott annak, hogy a keresztény kultúra része a rászoruló, a családját mentő emberek megsegítése. Befogadást ajánlva fel az Őcsényből kiutált menekülteknek. Vagy, ahogy Beer Miklós váci katolikus püspök is a szomorúságának adott hangot az esettel kapcsolatban.

A legfrissebb hír szerint Bogdán László, aki Cserdit rátette a szelektíven vak magyar térképre, arról biztosította az Őcsényben nem kívánatos gyermekeket, hogy a baranyai falu szívesen látja őket.

Mindezek alapján, de Máté szerint sem, valószínűleg nem feltétlenül azok az igazi keresztények, akik fennhangon hirdetik magukról.

„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”

(Máté 6)

Andrew_s

Orbán húsvéti uszítása

Forrás: Zsúrpubi

A Húsvét tiszteletére talán illene elengedni a politikát, de akkor, ha annak hazai önjelölten vezető ereje nem teszi, akkor igazán kár lenne szembe menni a vezetői intencióval. A végén még öncélúnak tűnne egy szimpla ünnepi írás. Különösen mert Erdő Péter is olyanokat mondott, amelynek ünnepi értelmezéséhez a legfontosabb kellék az amnézia lenne.

A végéről kezdve kiemelném, hogy maximálisan egyet tudok érteni a bíborossal. Abban, hogy „minden szabadság alapja az ember méltósága”. Azzal is nehéz lenne vitatkozni, hogy a „felelősségnek, a közösségnek és az összetartozásnak” komoly helye lenne minden olyan esetben, amikor Jézus tanításainak próbálnak helyet szorítani a mindennapokban. Különösen akkor, ha a tanításokat Pál olvasatában értelmezzük a felelősségről, a szeretetről. Amely egyáltalán nem mond ellent annak, hogy Jézus az emberiséget, mint egy nagy közösséget váltotta meg. Amire Erdő Péter ugyancsak utal. S amely értelmezés elfogadásával Erdő kicsit közelebb jutott ahhoz a szemlélethez, amelyet Ferenc pápa is következetesen képvisel. Nem téve a különbséget az emberi minőségben egyik ember javára, illetve kárára sem. Ellentétben azokkal a helyzetekkel, amikor a magyar bíboros szembe ment mindezekkel az elvekkel. Annyira, hogy alig egy évvel ezelőtt a pápa gyakorlatilag elhatárolódott úgy tőle, mint a magyar miniszterelnöktől is.

Amikor tehát Erdő az emberi méltóság tiszteletéről beszél, akkor nem árt emlékezni arra sem, hogy az éter nem volt hangos a tiltakozásától, amikor abban antiszemita hangok tűntek fel. Nem foglalt állást az akár kormányzati szalonzsidózással szemben. Hallgatott, és hallgat a mai napig a Horthy-fétisek avatása kapcsán. Ahogy bíborosi csend övezi a déli határszakaszról érkező híreket is. De még emlékezhetünk arra, amikor a hazai, és világi, törvényekre hivatkozva tagadta meg az emberi segítséget a menekültekről. A menekültekkel érkező keresztényektől is. Amikor tehát Erdő az emberi méltóság tiszteletéről beszél, akkor olyasmiről beszél, ami minden keresztény ember erényeit gazdagítaná. Ám önmagát kivonja mindezek hatálya alól. Önmagáról állítva ki olyan véleményt, amely leginkább azt indokolná, hogy mezitláb és szőrcsuhában menjen világgá. Már akkor, ha csak egy kicsit is komolyan venné annak a Jézusnak a tanításait, akinek nevét harsogva ül kényelmesen a bársonyszékben.

S akinek a nevével és a tanításaival különben a miniszterelnök is előszeretettel él, illetve él vissza. Aki hallgatott akkor is, amikor szinte élő szentként imádkoztak érte, és majdhogynem hozzá a templomban. Aki nagy ívben tesz az emberi méltóságra akkor, ha az illető nem a kleptoligarchia tagja. Ha pedig menekült, akkor lehetőleg váljon porrá és hamuvá, mintsem fenséges személyét a jelenléte puszta képzetével zavarni merészelné. Aki szerint „a békés és derék keresztény embereknek is viszket a tenyere” a diáktüntetések kapcsán. Amellyel Orbán egy mondatba sűrítve zárkózott fel a bayerzsolti fenyegetéshez. Gyakorlatilag kormányzati támogatását, de legalább is elvi hozzájárulását adva ahhoz, hogy fizikai erőszakot alkalmazzanak a pillanatnyilag békés tüntetők ellen. Még csak nem is a karhatalom részéről, hanem azok részéről, akik „derék kereszténynek” definiálják önmagukat. Mely öndefiníciót valószínűleg az inkvizíció verőlegényei is előszeretettel alkalmazták. Önmagukra. A miniszterelnök mondata, kedvenc publicistájának a szövege után, és azzal összefüggésben, felér egy polgárháborús uszítással.

Egyben, ex catedra, kirekeszti a kereszténységből a tüntetőket. Egyfajta önhatalmú kiátkozással vonva meg tőlük azt a jogot, amelynek megadásához semmi köze. Hacsak nem hiszi Istennek magát. Mely hit esetében nem a kormányfői poszton, hanem a zárt osztályon lenne a legbiztosabb helyen. A Nérók és Napoleonok termei között. Ugyanakkor ez nem csak a miniszterelnök szalonzsidózásainak egyikeként értelmezhető, hanem a fentiek alapján egyfajta utcai vallásháborút is meghirdet. Jelezve, hogy aki ellene tüntet az nem keresztény, nem békés, és legkevésbé sem derék ember. Megmutatva ezzel az őt követő kormányzati és fideszes megszólalóknak a követendő irányt. Jelezve, hogy az elkövetkező kommunikációban számíthatunk arra, hogy az Orbán rendszerét kritizálók egyre kevésbé lesznek keresztények, és derék becsületes emberek. Ám egyre inkább lesznek „zsidók”, és egyre inkább lesznek üldözendő tagjai a társadalomnak.

Mondta ezt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a keresztényi szeretet, a másik emberi méltósága tiszteletének napján, Húsvét vasárnapján. 2017. április 16. –án. Mely idén egybe esik világháború zsidó áldozatainak emléknapjával. Orbán azt kifogásolta, hogy a békésen, olykor bulizva tüntetők „becsületbe vágó, súlyos dolgokat vágnak az ország és vezetőinek fejéhez”. A magam részéről nem. A húsvéti üzenete minden külön minősítés nélkül minősíti.

Andrew_s