Menet-szám-háború

Látom, a felvonulások óta olvasom, a számháborúsdit arról, hogy melyik menetben voltak többek. Természetesen mindenkinek a szíve joga, hogy oda húzza az "X"-et egy esetleges választáson, ahová szeretné.

Ahogy bárkinek lehet véleménye bármelyik szervezetről, felvonulásszervezőről. A magamé az, hogy ha az egyik felvonuláson meg akarják határozni, hogy ki a magyar, míg a másik már nevében (Nemzeti Menet) is sugallta, hogy csak az a nemzet része, aki ott van, akkor nem érzem a komoly retorikai különbséget.

Egykutya-mód kirekesztő, beképzelt, nárcisztikus mindkettő.

Andrew_s

Pride után...

Tegnap lezajlott a Pride. Aki az eredeti útvonalra készült, az megszívta. Azok is akik ott akartak beszólni a vonulóknak. De az is, aki a lezárások kapcsán azt az útvonalat vette volna figyelembe. A szervezők, akik egyik szószólója szerint minden rendezvénynek vannak kockázatai, megváltoztatták az útvonalat. Azért a felvonulás minden nagyobb probléma nélkül lezajlott. Mindössze néhány, 63+1 vármegyés hídlezárót kellett a rendőröknek elhessegetni az útból. Meg néhány ellentüntető zsibongott.

Alapvetően tehát lezajlott. Nyomában legfeljebb a kérdések maradtak. Olyan kérdések is, amelyek nyomán szinte biztosan előkerülnek a „pfúj, homofób antidemokrata” feliratú matricák. Mert azokat mindig elő lehet rángatni. Ha nem tetszik Alföldi egyik rendezése: homofób vagy. Ha szerinted kontraproduktív a felvonulás, antidemokrata vagy. Ha nem tetszik az, hogy politikusok használják fel ingyen-önreklámra a Pride-ot, akkor különösen antidemokrata vagy. Holott aligha előírásszerű, hogy mindenki egyet értsen a felvonulással. Majdnem azt írtam, hogy a „meleg-felvonulással”. De egyrészt tudjuk, hogy a felvonulástól függetlenül is meleg volt, míg a felvonulók hivatalosan LMBTQ rövidítéssel illetendők. Amúgy teljesen jogosan, mert valóban elég cikk-cakkos nemi szerepvállalások érintettjei érintettek a felvonuláson. Miközben az említett politikai szereplők sem okvetlenül érintettek. Csak jól jön szegényeknek. Bár, ők ezt szolidaritásnak hívják. S talán, percekre, még ők is elhiszik.

Egyébként az első felmerülő kérdés tulajdonképpen éppen ez lehetne. Nevezetesen az, hogy vajon akkor is szolidárisak lennének, ha nem Budapesten és a főútvonalakat érintené a felvonulás? Tegyük fel, hogy az említett LMBTQ közösség hirtelen úgy döntene: valahol vidéken rendezik meg a találkozót. Még az is lehet, hogy megérné egyszer, akár egy „profiltisztítás” erejéig máshol, és tényleg találkozóként megszervezni. Valószínűleg azonnal kiderülne, hogy a médiát nem is annyira érdekelné. Ha a média távol maradna, akkor nyilván kirostálódnának mindazok, akiket az ingyen-reklám tesz szolidárissá. Még az is lehet, hogy a jelenlegi szervezők egy része is hirtelen más elfoglaltság után nézne. Mert azért ne felejtsük el, hogy a pakliban benne van: őket is hajtja a szereplésvágy. Ami nem baj. Nem is megvetendő. Mert emberi. A magam részéről teljesen el tudom fogadni, és számos politikus példája is mutatja a nagyvilágban, hogy a politikai ambíciók függetlenek attól, hogy kivel bújik valaki az ágyba, és ki várja haza.

Az csak a hazai politikai közélet remekbe posványított valósága, hogy a politikai ambíciók meglétekor gyorsan keresnek egy csoportot. Aztán annak a nevében ki lehet állni a színpadra, és előadni valamit, amit odalentről hajlandóak megtapsolni. Számos egyéb tárgyú tüntetés mutatja, hogy a recept működik. A Pride kapcsán az LMBTQ közösségnek nevezett emberek jogvédelme a téma. Ami nyilván időszerű lenne akkor is, ha a közösségi összejövetel, mondjuk, a Kiskunságban lenne. Csak ugye oda kéne jutni. Meg a hangosítás. Meg rohadt meleg van. Meg a média nem utazik annyit. Meg a résztvevők sem okvetlenül utaznak annyit. Meg tiszta macera lenne az egész. Ellenben tényleg csak azok mennének, akik magukénak érzik a rendezvényt és a közösséget. Szóval. Egyszer csak megérné. Sőt! Lehetne egy kontroll is. Megszervezni valahol vidéken, és aztán egy emlékgyülekezést és élménybeszámolót tartani Budapesten. Aztán megnézni a részvételi különbözetet. Akárhogy alakul: tanulságos lenne.

Aztán fel lehetne tenni a kérdést, hogy mennyire szól a LMBTQ közösségről, és mennyire a politikai haszonszerzésről a szervezés és a „szolidaritás”. Mely utóbbi kapcsán az a kérdés is feltehető, hogy mennyire vannak kitéve a LMBTQ közösség tagjai a hivatalos megkülönböztetésnek? A házasság, és a családdal kapcsolatos állami állásfoglalások terén például tudottan. De a hétköznapokban valószínűleg sokkal kitettebbek az emberek a személyes előítéleteknek, mint a hivatali megkülönböztetésnek. A munkatársak, a szomszédok, esetenként a rokonok sokkal jelentősebb hordozói a megkülönböztető előítéleteknek. Ezt az sem oldaná, ha a kormány az említett hivatalos állásfoglalásokat egyik napról a másikra megszüntetné. Miközben a személyes „állásfoglalások” sokszor nem is a nem identitásnak, hanem magának az embernek, az ember teljesítményének szólnak. A személye szimpátiát azonban nem lehet megparancsolni. Egy rossz kollega, egy csapnivaló szakember, egy nem törődöm családtag sem lesz jobb ember attól, ha sértődötten közli: őt a nem identitásvállalása miatt utálják. Amin különben a felvonulás akkor sem segítene, ha így lenne.

Akkor? Nincs akkor. Maradnak a polémiák. Egy csomó „mi lenne, ha”, mint tudjuk, történelmietlen, kérdéssel. Lehet azt is mondani, hogy a társadalom sokkal elfogadóbb a látszatnál, mert nem látni „egyetlen embert sem, aki azt mondta volna az orvosnak, fodrásznak, buszsofőrnek, hogy nem kér a munkájából azért, mert az illető történetesen meleg”. Valójában a társadalom többségét nem érdekli, hogy a másik kivel él együtt. Amíg jó a frizurája, összeforr a csontja, és a busz odaér, ahova elindult. Szerintem ez jól is van így. Tegnap lezajlott a Pride. Még pár napig talán rugóznak rajta. Aztán lehet visszatérni a régi jól megszokott, vagy frissen feltálalt gumicsontokhoz. A kérdések meg maradnak...

Andrew_s

Város, Pride, Tolerancia

Amerikában törvénybe iktatták a melegek házasságának lehetőségét. Az esemény kétségtelenül egy hosszú út jelentős mérföldköve. Egyesek szerint a mennybe, míg mások szerint a pokolba vezető úton. Valójában alighanem egyik sem igaz. Ha a célt kellene megjelölni, akkor leginkább a humánum felé vezető úton. Azon az úton, amin az ember talán egy kicsit farkasa a másiknak, és talán egy kicsit jobban elviseli a másikat.

S a kulcs azt hiszem az utóbbi. Az elfogadva elviselés. Még akkor is, ha sokak szemléletében az „elviselés” valami pejoratív tartalommal bír. Nekik azt üzenem, hogy a saját gondolataikért ők maguk a felelősek. Ha nekik az elviselés szó pejoratív tartalommal bír, akkor talán nem ártana egy igen komoly önvizsgálattal kísért tükörbe nézés. Nem az a szó tehet róla, mely ugyanakkor az egyik legfontosabb közösségi normát is képviselhetné. Az „élni, és élni hagyni” elve környékén keresve a megfeleltetést. Alapvetően a kölcsönös tolerancia mezején szétnézve. Ez most azért jutott eszembe, mert belekeveredtem egy vitába a hamarosan zászlót bontó idei Budapest Pride kapcsán.  Nem először, és szinte biztosan nem utoljára. A szinte már szokásos módon. Hangot adva abbéli véleményemnek, ami korántsem új, hiszen korábban is megírtam. Annak, hogy a város azoké is, akik nem értenek egyet a szivárványszínű felvonulással. Márpedig tetszik, nem tetszik, a város tényleg azoké is. Pontosan úgy, ahogy a szolgalmi út nyomvonalában elhelyezkedő telek sem „idegenítődik el” a tulajdonosától. Amely példa lehet, hogy sarkítottnak tűnik, pedig talán nem is annyira az. A telek megmarad azé, akié. Az áthaladó pedig használja a szolgalmi utat. Egyik jog sem hatalmazza fel egyik felet sem az erőszakos fellépésre. Még akkor sem, ha különben nincsenek nagy véleménnyel egymásról, az úthasználatról, és millió egyéb dologról. Tolerálni kell a használati jogból fakadó esetet. Nem szeretni.

 A Pride kapcsán a helyzet annyiból hasonló, hogy van, aki egyet ért a politikai üzenetével, és van, aki nem. Van, aki magáénak tudja, és van, aki nem. A vízválasztó ebben az esetben korántsem ott keresendő, hogy feltétlen híve-e valaki, vagy az ördög bérence. Valójában a feltétlen hívének lenni, és mindenki másra rásütni bélyeget, miszerint homofób, intoleráns barom valójában maga az intolerancia. A kirekesztés ugyanis nem csak az, amikor a melegeket rekesztik ki, hanem az is, amikor megtagadják a közömbösség jogát bárkitől. Holott a valójában a tényleges és semleges közömbösség a tolerancia. A tolerancia jegyében kivonulni és szó szerint, vagy a verbális agresszió eszköztárával élve leszólni mindenki mást pontosan ugyanolyan kirekesztés. Még akkor is, ha valójában egy politikai állásfoglalás húzódik meg a háttérben. Mert amikor a hatalom ilyen-olyan képviselői nyílt verbális vagy képi agresszióval reagálnak egy hírre, jelen esetben az amerikai döntésre, akkor a melegek melletti kiállás átpolitizálódik. S nem azon a területen, ahol az „normális lenne”, hanem a napi politika területén. Ami szerintem azért baromság, mert a szexuális beállítottság aligha a pártirodákban dől el. Egyébként ezért tűnik ostobaságnak, amikor alapvetően általános, humanitárius és emberjogi kérdéseket bármelyik párt igyekszik kisajátítani. De ez talán már egy másik gondolati pocsolya hullámveréséhez tartozik.

Időzzünk még el egy kicsit az előzőeknél. Feltéve azt a látszólag egyszerű kérdést, hogy egy felvonulás szervezői jogosultnak érezhetik-e egy város utcáinak kisajátítását? Tetszőleges felvonulás, tetszőleges város utcáin. Nyilvánvalóan nem. A lezárások időtartamától és a felvonulás céljától függetlenül sem. Akkor sem, ha egy órára és akkor sem, ha egy napra tervezik a megmozdulást. Ebből pedig az következik, hogy a terület többi használójától nem várható el a Marsra költözés, az elvándorlás. Lesznek olyanok is, akik nem értenek egyet a megmozdulással, a felvonulással, az azon részt vevőkkel. Ha a tetszőleges  felvonuláson részt vevők, vagy a velük szimpatizálók a többiek kirekesztésével, a véleményükhöz való joguk akár informális megtagadásával reagálnak, addig pont az nem következhet be, ami a legfontosabb lenne. A kölcsönös tisztelet, a kölcsönös tolerancia.

Mely utóbbinak sokkal inkább kedvez annak tudomásul vétele, hogy egy rendezvényt nem fog mindenki okvetlen szeretni. Ahhoz képest mindenképpen, mint amikor tolerancia intoleráns diktatúrája jegyében szólal meg, illetve fel valaki egy rendezvény, jelesül a Pride kapcsán. Így, noha kis pont ez a blog-szerzemény ahhoz, hogy világrengető hatást várnék tőle, előállnék egy a javaslattal. Annak érdekében, hogy mégis csak meg kellene próbálni a vélemények különbözőségét tudomásul venni. Kiátkozások, kigolyózások nélkül. „Csak úgy”. Mintha a másik is emberből lenne. Egy kicsit. Mintha a világ nem kölcsönös ellenségkeresésekből, ökölrázásokból állhatna csak.

Andrew_s

Pont a biciklistáknak sanyarú?

A biciklizés nyilván nagyon jó. Nyilván nagyon egészséges, és mindenkinek ajánlható. Még sokkal egészségesebb, és mindenképpen kevésbé balesetveszélyes lenne, ha a biciklikben beépített teleport-rúnák lennének. Na meg talán akkor is, ha a biciklisek egy jelentős része nem hinni, hogy alanyilag szebb, kivételezettebb és természetesen kerülendőbb, mint bárki más.

Ez most azért is jutott eszembe, mert éppen most sikerült olvasnom egy búsongó fejtegetést a budapesti biciklizők bicikliút-ellátottságának helyzetéről. Lehet, hogy az eszmefutatás másról is szólt, de nem különösebben érintett meg a biciklizés oldaláról. Nem járok ugyanis biciklivel. Annak ellenére, hogy annak idején megtanultam nem elesni ezzel a kétkerekű közlekedési eszközzel. Igaz, akkor a munkakör egyik szervesen elvárt tartozéka volt a biciklizés. Nem futárként, hanem a mezőgazdaságban. Budapesten tömegközlekedek, ha tehetem. Mostanában azt is nehezen. Ellenben annak, aki szerint remek a helyzet, annak javasolnám a Moszkva tér (Tarlósnak Szél Kálmán) környékén az ügyintézést. Javaslom, hogy az 59-es villamos pillanatnyi végállomásától jusson el a 4-6-os villamosok vonalának megközelítési helyére. Lehetőleg kerekes székkel. Ha kellően kiizmosodott és már repülni is megtanult, akkor begipszelt lábbal. Látszólag ennek semmi köze a biciklisekhez, de azért a minap valami kerékpáros felvonulást is szerveztek. Mert nem az igazi a város, ha nincs valami extra felfordulás. A végén még meg lehet valamit közelíteni csak úgy. Tényleg tök ciki.

Erre persze ismerem azt a zseniálisan populista és demagóg érvet, hogy a város a bicikliseké. Joguk van tehát felvonulni. Ha a fene fenét eszik is. Gebedjen meg nyugodtan az, aki nem biciklivel jár. Esetleg tanuljon meg repülni. Akár ott is, ahol különben felnőtt, és gyerekkorában még közlekedni is tudott. Amely utóbbi jelenséghez különben nem annyira a felbontásoknak, mint a bicikli-utaknak van köze. Azon bicikli-utaknak, amelyeket a sors kifürkészhetetlen mérnökeinek lázálmait honorálandó a valamikor járdák egy részének leválasztásával alakítottak ki. Talán abból kiindulva, hogy a kerékpáros serényebb szavazó. De még az is lehet, hogy a túl nagy megbékélés megelőzésére. Mert miért ne utálja egy kicsit az a gyalogos a biciklistát, aki lába alól bicikli-utasítják a járdát. Ennél talán csak annál rosszabb, amikor a járdán nagy magabiztosan elkerekezik a pedálbűvész, és nagy boldogan majd föl löki a gyalogost.

Erre persze szinte már hallom az ellenvetést, hogy ők a bunkó kisebbség, és a gyalogosok sem mind a matyóhímzést képviselik. S tényleg nem. Aki a saját kapuja előtt sincs biztonságban az a néhányadik nekifutásra képes elveszteni a türelmét. Olykor a jólneveltségét is. Ha aztán nagy biciklis-felvonulásokról hall, akkor be is sorolja a többi városlezárási mozgalomba. Különben okkal. Akár honnan nézem ugyanis, a városban „csak úgy” lakók vannak általában többségben. A kétségtelenül egészséges, a városi levegő tüdőt tisztító hatását kihasználó biciklizéseket, felvonulásokat, futkározásokat szervezők a városi levegő áldásaitól mentes városszéli területekre is vihetnék. Habár megértem, hogy nem viszik. Ott ugyanis rögtön kiderülne, hogy milyen elenyésző lenne a részvétel, ha nem párosulna a várost froclizó bulival. Esetleg lehetne szervezni egy városon kívüli kiindulási pontot. S csak azoknak engedni a váráson belüli felvonulás-zárást, akik igazoltan kintről, a kezdetektől jelen vannak.

Egyébként készséggel elfogadom azt, hogy kevés a bicikliút, és sok az autó. Javasolnám a biklibe épített teleport mellé azt a varázslatot, amelyiktől szélesebbek lesznek az utak, és ehhez széjjelebb másznak a házak. Alkalmasint persze a bicikli közlekedési eszköz. Így a bicikliutakért lobbizóktól elvárom, hogy a közutakon való kerékpárút-kijelölést szorgalmazzák. Egyben azt is, hogy lobbizzanak a kerékpársáv járdákról való lemozgatásáért. A magam részéről minden szimpátiám az övék lesz. Addig nem különösebben vagyok meghatva a szegény kerékpárosok sanyarú sorsától. Elég közlekedési sanyarúság van anélkül is.

Andrew_s

Felmentési kérdések a Pride után

A Budapest Pride utóélete majdnem annyira zavaros, mint az előjátékai. Legyünk optimisták annyira, hogy csak zavarosnak tekintjük. Ha rendszert képzelünk mögé, akkor még randább a kép. S ez független attól, hogy különben egyet értek-e a felvonulósdival, vagy sem? Amennyiben ugyanis a vonatkozó hatóság engedélyezte, akkor fogadjuk el a felvonulás tényét adottságként.

Ebben az esetben ugyebár létezik egy felvonulás, aminek adott egy rendőri biztosítása, és adott egy szervezői biztosítása. A nyugalom biztosítása alapállapotban közös felelősség. Ez a helyzet nagyjából tükröződött akkor is, amikor egy felvonulói kamionra felmászott egy ellentüntetőnek látszó kedves vendég. A szervezői biztosítók leszedték onnan, és a rendőrség őrizetbe vette. Majd, ahogy arról a kormányzattól igen távoli, és teljesen független MNO is megírta, rendőrség kezdeményezte a kamionra mászó férfi bíróság elé állítását. Aztán, hogy ne legyen egyedül, csoportos garázdaság gyanújával a három biztonsági őrnek látszó kamionbiztosító ellen is eljárás indult. Az utóbbinak az az alapja, hogy a videók tanúbizonysága szerint nem hosszas kérleléssel, és képviselőfánk felajánlásával csalogatták le a kamion tetejéről, hanem egy kicsit markánsabb érvek elővezetésével vezették le. A törött bordák számáról nem szóltak, de a három levezető fejére vérdíjat tűztek ki. S nem a rendőrség. Mert demokráciában így szokás. A szélsőjobb szerint.

Az egykoron, a TV-székház felgyújtásánál is serényen forgató hirTV-re hivatkozva az MNO már azt is tudni véli, hogy a kamionra felmászó kartársat már fel is mentették. Egy füst alatt sértett tanúként is kihallgatják a biztonsági személyzet ellen. S a történet itt kezd kicsit furcsa színbe tekeredni. Narancsba, fekete futtatásokkal. Minden esetre tudjuk, hogy egy szegény fiatal egyetemistáról van szó, aki pusztán biblia-idézetekkel szeretett volna kedveskedni a felvonulóknak. S akit a csúnya biztonságiak letepertek, és megrugdaltak. Csak csendben jegyzem meg, hogy az, akit hárman letepernek, és alaposan összerugdalnak, az nem tanúkihallgatásra, hanem látlelet felvétele után a gipszelőben szokott kikötni. Úgy általában. De az is igaz, hogy egyszer és háromszor éppen úgy nem illik megrúgni, ha már lefogták, mint számosabban. A biztonsági személyzet tehát nem végezte jól a dolgát. Ez kerül az egyik serpenyőbe. A másikba ennek a megítélése, amire a csoportos garázdaság kicsit markáns minősítésnek tűnik. Egyébként érdekes lenne tudni, hogy egy ilyen műveletnél a civil megmozdulást biztosító szervező meddig mehet el? Alkalmazhat-e például szíjbilincset, vagy a kamion tetején kéne megvárnia az intézkedésre felmászó rendőrt?

Különösen azok után, hogy a rendőr-tanú is azt állítja ma még: ő szólt a fiatalembernek, hogy ne másszon fel. Vajon miért nem gátolta meg? A kamionmászó felé elhangzott bírósági indoklás szerint: „A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás során arra a következtetésre jutott, hogy nem követte el a szabálysértést, mert nem volt felszólítás, ahogy azt a rendőr tanú is elmondta. Észlelte, hogy ön föl akar mászni a kamion tetejére, és kiáltott is egyet, hogy nem teheti meg, de saját bevallása szerint ez nem biztos, hogy hallható volt”. A felmentés és indoklás természetesen sok mindent előrevetít. Kérdéseket is párat. Bár az ezek szerint nem kérdés, hogy amennyiben a kormánypárt, vagy annak egyik platformja nem ért egyet egy tüntetéssel, akkor az az ellen tiltakozók számára minden, különben irracionális viselkedés is, szabad. Normális esetben ugyanis alig valószínű, hogy a kamionra mászás tilalmát kellene kitáblázni. Ebben az esetben lehetne táblát kirakni azzal a felirattal is, hogy: „molotov-koktélt dobálni tilos”.

Mert az egyik nagy kérdés akár ez is lehetne. Ha menet közben senki nem fogja le, és ilyen tábla nincs, akkor szabad-e benzines-palackkal dobálózni? Vajon köteles-e tudni a biztosítást végzőnek, hogy egy illetéktelen behatolónak van-e egy kis C4 a zsebében vagy nincs? Megengedheti-e a kockázatot, vagy az illetéktelenül ott tartózkodót köteles-e mérlegelés nélkül mielőbb eltávolítani? A bíró akkor is így döntött-e volna, ha a miniszterelnöki konvoj mellett mászik fel valaki egy autó tetejére? Vagy miniszterelnöki kitüntetést kap az a mesterlövész, aki az utóbbi esetben eltávolítja? (Aztán mehet is tanítani valamelyik egyetemre?) Vajon milyen kitüntetést kap Radácsiné Karsai Zsuzsanna bíró a felmentésért? Vajon, ha a Békemeneten történik hasonló, akkor ott indulna-e eljárás csoportos garázdaságért? Vajon, ha a fiatalember mégis csak egy molotov-koktélt visz magával, és sikerrel alkalmazza, akkor felmentik-e a biztonságiakat, amiért nem gátolták meg? Ugyanis szakirányú végzettségük ebben az esetben sem lett volna.

A többi kérdést az olvasókra bízom. A válaszok? Azok nincsenek. Itt a sifonérban biztosan nem. A jogi tankönyvekben, és talán a helyszínbiztosítási kézikönyvekben, meg a józan ésszel elvárható reakciókban talán. De ki figyel oda? Akár a józan észre is. Józan ésszel már kamionra sem mászna fel senki ellentüntetni úgy, hogy nem számol a következményekkel. A helyzet tehát egy sokkal súlyosabb kérdést is felvet. Vajon joggal számíthatott a fiatalember arra, hogy bármi történik is, megússza, ha a melegek felvonulásán játszik rendbontót? A villámgyorsan meghirdetett vérdíj, és a legalább ilyen villámgyorsan megszületett felmentés alapján erre sejthetjük a választ. S itt kezdődnek a bajok. Vagy már nem is kezdődnek?

Andrew_s

Előjáték-licit Pride-ilag

Miközben a devizahitelesek kedvéért éppen próbálja a kormány bedönteni a bankszektort, tovább zajlanak a nyilatkozatháborús előjátékai a Budapest Pride-nak is. A kapcsolat elég nyilvánvaló a két jelenség között. Megosztják a kommunikációt. Gazdaságilag az előbbi, szociológiailag az utóbbi jelezhet egyfajta kommunikációs töréspontot.

A bankokat ugyanis nem kötelező szeretni, de azóta jelentős tényezői a gazdaságnak, amióta az első váltókereskedő felállította a maga asztalkáját. A hatalom részéről lehet persze úgy okoskodni, hogy a magán-nyugdíjpénztárak „megvédése” nyomán eltapsolt irgalmatlan pénzeket valahonnan be kell nyúlni ismét. Ez azonban hosszú távon nem feltétlenül a gazdasági növekedést szolgálja. A haveri körben szétosztott vagyonok, és a külföldön elköltött milliók aligha fognak munkahelyeket eredményezni és a belső fogyasztáson keresztül felpörgetni bármit is. Az idegen kívül. Amikor tehát ma tapsikál valaki a devizahitelesek, ésszerű határokon túli, politikai felindulásból elkövetett megmentése miatt, az legyen kedves tapsikálni akkor is, amikor kirúgják a munkahelyéről, a gyermekei külföldre költöznek, és a bankbetéteit befagyasztják. Mert aki az egyik nap „á”-t mond, az másnap ne csodálkozzon. Márpedig elég sokan lesznek, akik majd kerek szemekkel csodálkoznak. S persze továbbra is a szemét bankokban fogják látni, Vezéri intencióra, a bűnöst.

S annak érdekében, hogy teljesüljenek a kommunikációs megosztásra vonatkozó hatalmi elvárások, nézzünk rá kicsit az említett előjátékra is. Különösen azért, mert jócskán születtek írások a témáról. Tőlem is. Nem is szerették. Nem is kell szeretni. Miért is kellene? Elvégre miért vitatnám el bárki jogát arra, hogy nagy ívben tegyen a várost nem globális felvonulási területként kezelők véleményére. Azért persze érdekes szemlélet az, hogy a „felvonulók kérték” abszolút joga mellé a „felvonulást nem kérjük” típusú vélemények felcímkézése társul. A homofóbtól a fasisztáig terjedő skálán. Ahogy Szőnyi Szilárd írja: a tolerancia jegyében. Az ő írásával kapcsolatban sem vitatva, hogy aki a közönségnek ír, az ne csodálkozzon, ha véleményt mondanak az írásáról. A nagyobbik baj az, hogy HetiVálasz honlapján kiragadott példák alapján nem csak fórumtrollok, hanem magukat hivatásos publicistának hazudók is elkövettek egy alapvető hibát. Az írás helyet az embert kezdték minősíteni. Tényleg eljutva oda, hogy a Budapest Pride mellett „érvelők” alapvetően bemutatták az intolerancia egyenletes eloszlásának tényét. Ami különben nyilvánvaló. Ahogy melegek is vannak az összes politikai oldalon. Meg tehetségesek, és ostobák is. Meg szemérmesek és magamutogatók.

Azért persze továbbra is molyol az ördög a sorok között. Azt suttogva, hogy amennyiben a Budapest Pride nem járna városlezárással, akkor alapvetően a kutya sem foglalkozna vele. A politikusok például szinte biztosan megcsappannának a maguk nyilatkozataival. Könnyen előfordulhatna, hogy a most állítólag „szolidaritásból” vonulók száma is igencsak alábbhagyna, ha nem lehetne valamilyen politikai megnyilvánulásként értelmezni az eseményt. Esetleg a végén még az lenne, ami. Többé kevésbé politikamentes megemlékezés a meleg prostituáltak futtatói ellen indult, majd erőszakba fordult razzia ártatlan áldozataira. Akikkel nagyjából manapság ugyanannyit foglalkoznak a felvonulás alkalmával, mint a sör-virsli ünneppé vált május elsejéken Chicago-i sortűz áldozatokkal. A tüntetők és ellentüntetők egyaránt, és összesen. Mert azért ellentüntetést is bejelentettek. S engedélyeztek is. Nagyjából ugyanott, ahova a Budapest Pride gyülekezőjét is meghirdették. Ami akkor is fura gesztus, ha a számháborúktól eltekintünk.

Mert számháború az van. Hazánkban szinte elengedhetetlen kellék a „nekünk szebb lovunk van” típusú licit. A Budapest Pride idejére, a Kossuth téren annak idején lezajlott Nagy Őszi Pisis Forradalomban elévülhetetlenül részt vevő, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik tagja jelentett tüntetést „A család nevében” címmel. A rendőrség nem, a bíróság azonban engedélyezte. A részt vevők száma alighanem igen szerény lesz. Különösen, akkor, ha jó idő lesz. Pár százan meg nem sok vizet fognak zavarni. A többség, a család nevében, elmegy strandra vagy kirándulni a családjával. Esetleg szimplán kialussza magát, főz egy jó ebédet, és nem megy asszisztálni egyik egylet vezetőinek politikai vagy szervezeti önmegvalósításához sem. Amely utóbbira különben jó példa az, amit az említett ellentüntetéssel kapcsolatban a Pride-felvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítvány aktivistája, Rózsa Milán nyilatkozott. Mondván, hogy: „ha nem jogi szempontból nézzük, lesz 100, vagy akár 300 családvédő, de a mi oldalunkon ott lesz 4-5 kamion, és vagy 8-10 ezer ember”. Amire kicsit cinikusan azt kérdezhetnénk vissza: „toronylövész is lesz?”. Mert a hangvétele ennek a nyilatkozatnak nagyjából az ökölrázó óvodáséval vetekszik. Mellesleg biztosan nagyon „alkalmasan” arra, hogy a csendes többség szimpátiájáért és szolidaritásáért versenybe szálljon. Akár az érintettek esetében is. Akik zömét alighanem ugyanúgy nem kérdezték meg, ahogy a heteroszexualitásokat sem.

Gyanítom, hogy Szivárvány Misszió Alapítvány aktivistája éppen úgy nem érdeklődött arról, hogy „ugye téged is kell ott képviseljelek?”, mint ahogy magam sem vágyok HVIM-re, hogy engem képviseljen. Az ugyanis különös zamatot ad az ilyen szervezetecskéknek, amikor feltekerik a hangerőt, és mondják a magukét. Egy keskeny pallón ugrálón ismételgetve, hogy „dübörgünk, düb-düb düb-börgünk!” Előre megágyazva annak, hogy a másik felet vádolhassák meg üldözéssel, vagy nevezhessék ki bűnbaknak. Egy olyan ügyben is, amire normálisan mindkét oldal magára csukja a hálószoba ajtaját.

Andrew_s

Vonulni jó, lakni aberrráció

Nagy Szilvia Pride-ot nyit
Forrás: Budapestpride.hu

Évről évre visszatérő téma a politikában a Budapest Pride. Hivatalosan már megnyitották az ideit is, és megindult a lassan hagyományosnak nevezhető politikai licit is. Előjátékként Semjén Zsolt nevezte a melegházasságot aberrációnak, míg a Fiatal Liberálisok (FiLi) meghívták Orbán Viktor helyettesét a felvonulásra. Amire megszületett a hivatalos válasz is.

Az utóbbit egyébként nem Semjén Zsolt adta elő. Az, hogy erre Vejkey Endre reagált napirend előtti felszólalásában az országgyűlés hétfő délutáni ülésén, az egy kicsit sajátos értelmezése az udvariasságnak. Két dolgot jelezve. Az egyik, hogy a Fidesz klerikális platformja nagyon magára húzott egy inget, amit eredetileg nem nekik nyújtottak át. A másik, hogy Semjén Zsolt gyáva ahhoz, hogy maga adja elő akár a meghívás elfogadását, akár annak elutasítását. Lehet, hogy a párt népszerűségét félti a saját nemük iránt érdeklődő egyházközeli személyek esetében? Erre a kérdésre úgy sem fogunk szerintem választ kapni. Így a helyettes felszólalását nyugodtan sorolhatjuk a gyáva bunkóság kategóriába. Addig mindenképpen, amíg jobb magyarázattal nem áll elő a miniszterelnök helyettese. Ellenben a tetszőleges válasz mit sem csökkenti annak a jelenségnek a permanens jelenlétét, hogy egy ilyen felvonulás átpolitizálása biztosan nem a legjobb megoldás.

A politikának sem, és a felvonulóknak sem. A felvonulóknak biztosan nem használ, ha pártpolitikai szereppel ruházzák fel a részt vevőket. Olyan kép kialakítását segítve elő hazánkban, mintha a homoszexualitás a baloldal, illetve a liberalizmus „kiváltsága” lenne. Holott a szexuális irányultság aligha pártpolitikai kérdés. Legfeljebb az elvárásoknak megfelelő elfojtások lesznek pártpolitikai szinten túlkompenzáltak, és a következményei halmozottak egy-egy esetben. Lehet, hogy a szexualitás szabad megélésének lehetősége kicsit jobban segíthet a komplexusok kialakulásának megakadályozásában, mint a legkisebb kilengéseket is korbáccsal sablonba irányító lelki erőszak. A politika tehát akkor tenné a legjobban, ha nagy ívben elkerülné az ilyen rendezvényeket. Minden oldalról. Ez azonban éppen olyan hiú ábránd, mint annak megálmodása, hogy a város közlekedését felborogató rendezvényeket mondjuk Hűvösvölgybe vigyék ki a szervezők. Tangástól, biciklistől, távgyaloglóstól. Holott annak is meg lenne a maga haszna.

Aki nem akarja átszervezni a maga városi útvonalát az kevesebb csuklást okozna a szervezők felmenőinek esetében. Mert lehet a köveket elkezdeni gyűjteni, de akkor sem szeretem a főútvonalak lezárását. Nem csak a Pride miatt, hanem semmi miatt. Vállalva a vádat, hogy begyepesedett vénember vagyok. Olyan, aki éppen úgy közútként szeretné használni a közutakat, ahogy a vak embert is vekzálná a lakás átrendezése. Egyébként ezzel a liberalizmust sem igazán érzem sérülni. Klasszikusan a szabadság eszméje ugyebár valami olyasmit is jelent, hogy mindent szabad addig, amíg ez nem ütközik más joggal elvárható szabadságigényével. A szabad gyülekezés joga tehát addig lehet szabad, amíg nem zavarja mások közlekedési, értékválasztási jogát. Ami azért némileg korlátozódni látszik akkor, ha valaki egy kiskorú gyermek szülejeként szeretne arrafele közlekedni, ahol éppen vonulnak a szoknyás fiúk. Esetleg merészel arrafele lakni. S ez az a pont, ahol a Pride évről évre kontraproduktívvá válik. Szolidaritás helyett sokszor ellenszenvet, taszítást vált ki azokból is, akik különben nagy ívben tesznek a hálószobákra.

Ahol kétségtelen, a kormányzatnak sincs semmi keresnivalója. Ez azonban két külön halmaz. Attól, hogy a hatalomnak sincs semmi keresnivalója a hálószobákban, a hálószobaügyek utcára vitele nem válik indokolttá. Különösen, mivel az ellenszenv generációsan foghatni. Aki a bosszankodó szülőtől azt hallja, hogy „na, ezek a buzik már megint lezárták az utat”, az felnőttként is hajlamosabb lesz a kirekesztésre. Abban tehát nem nagyon hiszek, hogy a felvonulás puszta látványától több lesz a szexualitásukat átértékelők száma. Ellenben van egy olyan, több éve tartó érzésem, hogy az ilyen felvonulások nem az elfogadóbbak számát növeli. Akkor sem, ha a politikai okból, -presztízsből, kivagyiságból csatlakozók száma miatt ilyen látszata is lenne.

Egyébként persze lehet fordítva is kezelni az ügyet. Tegyük a városlezárást permanenssé. Szervezzünk futóversenyeket, kirakodóvásárokat a főutakon. Kockadobással eldöntött véletlenszerű helyen. Aztán szervezzünk felvonulást a kancsaloknak, és a távollátóknak. A távollátó kancsaloknak külön szekcióval. A heteroszexuálisoknak, gyermekszám szerint frakcionálva. Biciklis heteroszexuálisoknak, és futásképes kancsaloknak természetesen a külön diszkriminációjuk elleni ellentüntetéssel. Az elhízottaknak is külön felvonulás kellene. De nekik megengedném a riksa-használatot. S vonuljanak a tűzőrök, és tűzoltók, orvosok és mentősök. B-közép, és gárda, mindenki. A lényeg, hogy senki ne maradjon rá értelmezhető felvonulás, illetve ellentüntetés nélkül. Aztán kitesszük Budapestre a táblát: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden közlekedési reménnyel”.

Andrew_s