Amikor Karácsony elbukta a fővárost

Forrás: Wikipedia

Karácsony eredményt hirdetett. S ezzel lehet, hogy elvesztette Budapestet. Hiába hivatkoznak a benne még hívők arra, hogy anno egy zöld programmal nyerte meg városvezetést. Karácsony Gergely nem egy zöld programmal nyert, hanem Tarlóssal szemben. Azzal a tahó taplóval szemben, akivel szemben, mint azt valaki megfogalmazta egy szobrot is megválasztottak volna. Az, hogy neki milyen személyes hobbijai voltak, alig érdekelt valakit. Nem azzal nyert, hogy meghirdette: járdáitok szignifikáns részét elvesszük bicikliútnak, és nem adjuk vissza, amit már elvettek.

Az, hogy Lánchíd legyen műemlék-mutatvány, mint a prágai Károly-híd, az rendben lenne. Csakhogy a Lánchíd a két városrész egy-egy csomópontját köti össze. Ergo: azt is meg kellene ezzel oldani, amiről egy hang nincs. Na jó! Erős túlzással. Holott éppen a felújítás miatti lezárás remek alkalom lett volna egy nem-ideiglenes jellegű kommunikációval kialakítani a tényleges, és végleges, alternatívákat. Ez az egyik oldal.

A másik az, hogy a célzatos, demagóg konzultáció Orbán esetében világosan a gyávaság, a népszavazást pótló, alapjában véve a felelősségpánik eszköze. Ezek után mit csinál Karácsony? Szervez egy konzultációt, ami demagóg, célzatos, a helyi népszavazást pótló, de a felelősséget porlasztó. Ezt az orbanista receptet Budapest jól láthatóan büntette. A lakosság közel 90%-a eldobta. Ez önmagában egy erős üzenet.

Majd Karácsony mit tesz? A 10% -ra hivatkozva döntő többségről beszélve jól megmondja a "többségi" véleményt. Akárcsak Orbán. A lakosság megosztásával. Akárcsak Orbán. Na ez attitűd, illetve kommunikáció az, amivel gyakorlatilag csak veszíteni lehet szerintem. Megtehette volna, hogy szakmaiságra hivatkozva testületi döntést hoz a lezárás miatti forgalomszervezési rend fenntartására? Simán. A műemlékiségre, Prágára, akármilyen más szakmai okra hivatkozva? Simán. De ehhez gerinctelen, illetve gyáva volt.

Mit tett? Az amúgy is feszült viszonyra rátett még egy lapáttal, és gyakorlatilag kihegyezte a kommunikációt biciklisekre.

Andrew_s

Karácsony konzultatív pótcselekvése

A hosszú hétvégén gondoltam lakógyűlök egyet. Amúgy budapestileg, mert az igazi lakógyűléseket hét közben tartják. Jól megnéztem a kérdéseket, és eszembe jutottak azok a játékok, ahol a virtuális karakter egyes tulajdonságait külön is támadja az ellen. Egy ilyen játék mágusaként komoly támadás az, ami a karakter IQ-ját támadja. Na ilyenek ezek a kérdések is.

Nem idézem ide a kérdéseket, mert azt bárki fővárosi alanyi jogon kiélvezheti. Valójában persze az is alkothat képet róluk, akik az orbáni konzultációk bármelyikét látták. Karácsony csapatának sikerült egy pont olyan demagóg, célzatos, és alapjában véve primitív kérdésfeltevési megoldást kiagyalni. Biztos piszok nehéz volt. Mert spontán felindulásból, magától, ilyet nem alkot senki. Ehhez, kérem, felkészülés kell. Csapatmunka. Egy pocsék csapat olyan rossz munkája, ami már szinte művészet.

Lehet persze, hogy paródiának, az orbáni konzultációk kifigurázásának, szánták. De nem az. Nem vicces. Szánalmas. Annak, amit Karácsony főpolgármesterként kihozott abból a helyzetből, hogy akár dacból is, de megnyert egy karosszéket, ez a fővárosi konzultáció az szinte biztosan egy lokális mélypontja. Miközben maga a műfaj a tragikomikum maga.

A nemzetinek hazudott orbáni konzultációk sem többek, mint egy valós népszavazáshoz gyáva pótcselekvés. Alkalmasint a fővárosi konzultáció kérdései is többet érdemeltek volna. Ennél mindenképpen. Igaz, akkor Karácsony Gergelynek ki kellett volna állnia és egyetlen komoly kérdést feltenni. Nagyjából azt, hogy Budapest legyen-e önálló elszámolású városállam, és kiebrudalja-e a kormányzatot fizikailag is a fővárosból?

Mert az, ha a válaszokat erre a szellemi mélyrepülésre komolyan akarná venni, akkor az is ezt jelentené. De ezt illetően erős kétségeim vannak. Mert egy népszavazás adott esetben kötelezettséget is jelentene. Egy ilyen konzultáció lerendezhető némi vállvonogatással, és jelenteni legfeljebb bevételt jelent. A kipostázott papírt előállító nyomdának, illetve a postának.

Remélem, Karácsony Gergelynek van ebben érdekelt ismerőse. Mert ha már a konzultációt ilyen jól eltanulta Orbántól, akkor igazán kár lenne másnak hagyni egy ismerősnek is adható nyomdaköltséget. De van egy olyan érzésem, hogy Karácsony ismét nagy lépést tett abba az irányba, ahova Tarlós elért. Hogy lassan helyette is megszavaznának egy lovasszobrot is, ha jelölnék.

Andrew_s

Leveszi-e a cipőjét, ha....

Forrás: Amazon

Lehet-e fontos kérdés az, hogy leveszem-e a cipőm? Az, hogy valaki leveszi-e a cipőjét? A kérdés filozofikus. Alighanem lehet gyűjteni akár egy egész konzultációnyi variációt. Akár a cipők típusára is kitérve.

Olyan kérdésekkel, mint:

Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha vendégségbe megy?

Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha imádkozik?

Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha hazatér a munkából?

Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha nagyon meleg van?

Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha mínuszok vannak?

De már ezek a kérdések is lehetnek alapvetően tévesek.

Mert abból indulnak ki, hogy van a megkérdezettnek munkája, illetve egyáltalán: cipője.

Ám mit pipáljon be az, akinek nincs? Mennyire van döntési helyzetben?

Andrew_s

Ha Orbán majd azt üzeni, Etel-közig kell elmenni

Orbán, a levelező újabb levelet küldött. Bár, valószínűbb, hogy küldetett. Képe már nincs hozzá, de aláírása még van. Szép kéken nyomtatva. Ahogy szép okkeres feladó is van. Címerrel. Orbán Viktor csupa nagybetűs nevével, ahogy a titulusa is csupa nagybetűs. A tartalma meg csupa kisbetűt érdemel. Legfeljebb. Az említett formaiság meg pár gondolatot.

Az egyik az, hogy noha annyira nem hiányzik a digitálisan feljavított Orbán-portré, azért jellemző lehet a hiánya. Mintegy jelezve, hogy már annyira elemelkedett a pórnéptől, hogy azok már orcáját sem érdemlik. Legfeljebb majd akkor, ha pénzre verik. Abban kevésbé hiszek, hogy a levelet szerkesztők egyszerűen felmérték: a szétesett fizimiskát nem jó reklám terjeszteni. Nem azért mert lehetetlen lenne ezt hinni, hanem az egyébb, részben említett, formai jellemzők miatt. Mert annak is van egyfajta üzenet értéke, ha már a címert is a miniszterelnök nevével azonosan, arany-nyomást imitáló színezéssel teszik fel a lap tetejére. Szinte sugallva azt a képzetet, amit maga Orbán szokott időnként elővezetni. Ami nagyjából megfelel az „állam én vagyok” komplexusának.

A nevet és címet, mint írtam, csupa nagybetűvel. Ami még akkor is kirívó, ha az internetes szokásokat figyelmen kívűl hagyjuk. Mely utóbbiban kifejezetten a „kiabálás” jele a csupa nagybetű. Ha innen nézzük, akkor a feladó-jelzés szimbolikája nagyjából annak felel meg, hogy a pofánkba kiabálják: Én ORBÁN VIKTOR vagyok az ORSZÁG, a hatalom, a kormányfő. Belülről nézve valószínűleg a kormányzó, de addig még van pár formalitás, amit majd csak elvégez őfelsége parlamentje. Ha ehhez az kell, hogy konzultáljanak, akkor majd konzultálnak. Mert aligha valószínű, hogy egy szinte bemondásra értékelhető konzultációnál erősebb népkérdezést meg merne a jelenlegi hatalom kockáztatni. Ahhoz az előző, érvényetelen, népszavazás már elég nagy pofon volt. A diktatúra pedig még nem tart ott, hogy mindenkit előállítás terhe mellett kötelezzenek a részvételre, illetve a „helyes” szavazatra. Amúgy maga a levél is az előző konzultációra hivatkozik. Amire valószínűleg olyan nértékben nem érkezett válasz, hogy a határidőt is hosszabítani kellett. Talán annak érdekében, hogy behaluzott eredmény hihetőbbnek tűnjön.

„Természetesen” sorosilag. Amiről a levél szól. A Stop Soros nevű fókuszterelő törvényről. Amelynek szinte biztosan az a legfontosabb szerepe, hogy a nem éppen valósnak tűnő kormány-állításokról kicsit elvonszolja a figyelmet. Még akkor is, ha a levél szövegét valószínűleg szintén nem sikerült a valósággal egyeztetni. Mert a fő mondanivalónak azt szánhatták, hogy Magyarország ne legyen bevándorló-ország. Ami a történelmi tényeken kívül azzal is ütközik, hogy éppen a napokban derült ki: több ezer bünöző is kaphatott állampolgárságot, és ezel uniós menlevelet. Ami csak hab azon a kommunikációs trutymón, amiben ott pezseg, az orbáni retorikának ellentmondó, menekült-befogadások ténye is.

A történelem olyan badarságait meg talán hagyjuk is, hogy kinek az ősei honnan jöttek ide, és mikor. Mert akkor kiderülhet, hogy a következő Orbán-levél már egészen másról fog szólni. Arról, hogy mindenki cihelődjön, és irány az Etel-köz. Az utolsó meg oltsa el Paksot, és vigyen tejet a gumiszobába.

Andrew_s

A gyávaság (fasizáló?) konzultációja

Orbán Viktor nemzeti konzultációt hirdetett meg a szerinte illegális bevándorlással kapcsolatban. Azért szerinte, mert lassan teljesen beleéli magát, hogy a vacsora utáni reggeli végterméke is szent és sérthetetlen, ha talál olyan szervilisen gerinctelen talpnyalót, aki az aznapi Kula-úrra is kedvesen mosolyog. A kérdést azonban mégis érdemes két oldalról megközelíteni.

Ahogy a hegyvidéket is több oldalról érdemes bejárni, hogy a magasságos hegycsúcsok, és az azt döngető ökörségek kellően megtekinthetők legyenek. Az Olümposz-nagyságú hegy egyik lejtőjén robog velünk szembe az éppen esedékes nemzeti konzultáció. Maga a műfaj is érdekes. Mint azt többen és többször tárgyalták, magam is, a nemzeti konzultáció egy össznépi baromság. Nem azért mert drága, hanem azért, mert műfajilag hazug. Aki ugyanis, pénz nem számít alapon, valóban a köz véleményére kíváncsi, az népszavazást tart. A nyomdaipari haverok pont annyit kaszálhatnak a szavazóívekkel, tehát önmagában ez nem indokol egy „konzultációt”. Nem feledve el persze, hogy a népszavazás garantáltabban lehet anonim, és lényegesen kevésbé manipulálható. Annál a konzultációnál biztosan kevésbé, aminek az eredményét az állapítja meg, és az hozza nyilvánosságra, aki szervezi és érdekelt a valamilyen eredményben.

A konzultáció tehát már csak ezért is egy hazug műfajnak tekinthető. Ugyanakkor az emberek semmibevételének szép példája is. Ehhez érdemes visszagondolni Orbán Viktor politikai ténykedésének legalább két nyilvánvaló kísérőjelenségére. Az egyik az, hogy soha semmilyen politikai „fellépést”, beszédet, megnyilatkozást, interjút, látogatást nem vállalt be, ami neki személyében jelentette volna a felelősségvállalás kockázatát. Függetlenül attól, hogy milyen misztifikáció veszi körül, főleg utólag, valójában egy felelősségpánikos, másodvonalbelinek is csak neccesen emlegethető felkapaszkodott senki fellépéseiről állítható ki a diagnózis. Még akkor is, ha kedvenc házmestere szerint nincs nála jobb. Ami, ha igaz, akkor az ellenzéket, minősíti le, és nem a Fideszt fel. Az, hogy ez a falusi fociöltözők péniszirigy büdösében gerjedt kisstílű hatalomvággyal párosul, az részben a jelenség mellékzöngéje, részben Orbán Viktor személyes, és az ország globális tragédiája. A hatalomvágy köde ugyanis erősen torzítja a valóságot. Legalább annyira, mint a fűszer gőzében pácolt navigátor a teret. Azzal a különbséggel, hogy az utóbbiak a Dűne című műben mozgás nélkül utaztak a térben, míg a jelenlegi kormányzat gondolkodás nélkül utazik az időben. Visszafele.

A nemzeti konzultációk pedig alapvetően az említett gyáva, de hatalomvágyó, és a döntésekkel szembeni kritikát személyes megtámadásnak tekintő személyiség szolgálólányai. A nemzeti konzultáció alapvetően szétkeni a felelősséget. Miniszterelnökként kellene annyi bátorságának lennie valakinek, hogy legalább a saját véleményéért vállalja a felelősséget. A nemzeti konzultáció, a maga nagy misztifikációs ködétől lecsupaszítva azonban pont azt szolgálja, hogy a miniszterelnöknek ezt ne kelljen. Elég bedobni valamit, amiről nyilvánvalóan csak felelősséggel, döntési helyzetben lehetne dönteni, majd konzultációt hirdetni. Ha hosszú távon bejön, akkor Orbán Viktor a zseni. Ha beledöglik az ország? Akkor ez jött ki a konzultációnál. Orbán Viktor igazán nem tehet semmiről. Ő csak egy paraszt a sakktáblán, akit végtelen demokráciájában a többség lökdösött odébb és még odébb. Most éppen a jobb-szélre.

Hopp! Az említett másik tipikusan orbáni, politikai kísérőjelenség. Orbán Viktor gyakorlatilag sosem szavaz meg semmit, ami rövid, vagy akár hosszú távon széles körű konfliktust jelentene. Ha sikerül, nincs is ott a szavazásokon. Amit egy népszavazás során különben nehéz lenne megkerülnie. Nehéz lenne úgy egy jól lebonyolított népszavazási eredménnyel szembesülnie, hogy tulajdonképpen ott sincs, ahol az ország van. Egyfajta menekültként. Nem egészen olyan menekültként, mint akik ellen most éppen konzultálni akar, de azért kellő bezártsággal. Nem a táborok fizikai, hanem a saját szellemi korlátai közé. De azért majdnem.

S ezzel elérkeztünk az éppen esedékes konzultáció valós áldozataihoz, érintettjeihez. Ők az illegálisnak kinevezett ittlevők. Az, hogy ez a kategória milyen rugalmas tud lenni, azt jól mutatja a Szakály-féle történelemszemléleti iskola. Úgyhogy nyugodjon meg mindenki. Bárkit kinevezhetnek idegennek. Bármikor. S akkor onnantól a puszta léte is illegálissá válhat. Nos! Orbán Viktor legújabb konzultációja gyakorlatilag akár az intézményes fasizmus előtti terepegyengetést is jelentheti. De ne menjünk ilyen messzire. Valószínűleg már a kormányfő is régen túl van azon, hogy három lépésnél messzebbre legyen képes átgondolni a mondatai jelentőségét. A maga egy-két lépéses kényszerei pedig nyilván azt sugallják, hogy most éppen a szélsőjobb felé kell gesztust gyakorolni. Márpedig a Turulhátról időben is hátranyilazó szellemiségnek biztosan kedves lehet, ha egy populista szellenettel. Mindenkit kinevez népnemzeti ellenségnek. Azt is, aki esetleg az életét menti.

De azért persze jellemző, hogy a leánykáját Svájcba küldte továbbképzésre, és nem azokra a területekre, ahol a kilencéves kislányból is kényszer-asszonyt faragnak. Ha kell a fejéhez, vagy a szülei fejéhez szorított gépfegyverrel. Vagy „csak” korbáccsal. Egyébként azt hiszem arról is lehetne nemzeti konzultációt tartani, hogy Orbán Viktor és családja ilyen helyre való kiküldetésével hányan értenének egyet. TEK és minden más védelem nélkül. A véleménye akkor lenne érdekes, ha fél év múlva vissza tudna szökni az országba.

Andrew_s

Kinek a nyakán lóg a konzultációs kötél?

Lészen-e mentőkötelünk, ha minden kötél szorul?
Forrás: http://sicomor.hu/

A konzultáció jó dolog. Annyira, hogy nem egy esetben biztatják is a vezetőket arra, hogy konzultáljanak a beosztottakkal. Mert ugyebár tudni érdemes, hogy az alá-fölérendeltség, hierarchikus elkötelezettség, és hasonló megkülönböztető jegyek nélkül inkább beszélgetésnek és nem konzultációnak hívjuk a szóbeli, vagy akár írásbeli eszmecserét. Így azt, amikor a miniszterelnök nemzeti konzultációra szólítja fel híveit, véletlen elszólásnak is tekinthetnénk. Bár azt hiszem inkább valami fellengzős modorosság látszatának keltése volt az eredeti szándék. Mert a külsőség fontos. Annak a külsősége, hogy van beleszólás bármibe. Akkor, amikor demonstratívan közlik az Alkotmánybíróság döntéseire is, hogy coki: Juszt is megcsináljuk.

De a nemzeti konzultáció mellett megindult egy másik konzultációsorozat is. Bár lehet, hogy helyette, hiszen a nemzeti vonalkód-gyűjtés elég rossz részarányokat mutat fel pillanatnyilag. Szóval, inkább helyette. S kivel mással kezdve, mint a kisebbik kormányzó párt prominenseivel. Mármint a nagyobbik hal a FIDESZ vezetője részéről. Tekintve, hogy korábban arról szóltak a hírek, hogy Orbán Viktor szabadságra megy, igencsak igyekeznie kell, ha a maradék energiával, még feltöltetlenül konzultálni szeretne. Hacsak nem kacsa ez az egész kimerüléses hír. Mondjuk bulvárkacsa. Annak ellenére, hogy a bulvárkacsákért felelős Szijjártó Péter még nem nyilatkozott meg az ügyben. Fogadjuk el tehát, hogy Orbán Viktorban még maradt annyi energia, hogy konzultáljon a KDNP-vel, és annak is a vezetőivel. Ebben az esetben még azzal sem bíbelődnünk, hogy elszólás, vagy nem elszólás a csevelysorozat megnevezése.

Az ugyanis szinte teljesen biztos, hogy a KDNP nem igazán lenne bent a parlamentben, ha a FIDESZ be nem viszi a hóna alatt. Elvégre önmagában nem igazán mérték bele a képviseleti Prokrusztész-ágyba. Talán azért sem, mert pontosan tudták, sokakat kellett volna levágni ahhoz, hogy beleférjenek. S talán még a bűvös öt százalék sem maradt volna. De a „ha” nem történelmi kategória. Ellentétben azzal, hogy a FIDESZ-nek az olvadó népszerűség árnyékában igencsak hasznos egy olyan képviselői szervezet, amelyik erőteljesen függő viszonyban van tőle, és ezért hajlandó a nevét, és szavazatait adni a többségi hatalompárt ötleteihez. Cserébe néhány saját ötlettel is előállhatnak. Habár talán érdemes lenne a sokat emlegetett Hoffmann Rózsa esetében pontosan tudni, hogy mennyi a saját ötlete, és mekkora konzultatív szerepkör következménye az általa elővezetett törvényjavaslatokból, koncepciókból, ötletekből. De valószínű, hogy azok az ötletek, melyek kifejezetten egy bizonyos egyház szellemi vagy anyagi lobbi-érdekeit látszik szolgálni, valóban a KDNP egyes bugyraiból türemkednek elő. Függetlenül attól, hogy személy szerint ki áll velük a nagy nyilvánosság elé. Esetenként akár mindjárt le is járatva a kezdeményezést, hiszen nehéz egy magát külön meg nem mért pártról néppártként gondolkodni. Ismerve például a pápától a kispapig húzódó hierarchiát, a demokratikus jelző is legfeljebb egyfajta csendőr-pertuhoz hasonló módon látszik elképzelhetőnek. A vallási elkötelezettséget pedig nem is akarnám firtatni. Hiszen az lelkiismereti ügy. Ha szerintük így rendben vannak önmagukkal, hát rendben vannak.

Ha pedig Semjén Zsolt szerint a Fidesszel kötött „bajtársi szövetség" bevált, akkor azt is higgyük el neki. De mit is mondhatna? Mivel abban azért talán nehéz kételkedni, hogy a KDNP márpedig függő viszonyban van a FIDESZ-től. Például azért is, mert Orbán Viktor esetleg arra a sorsra juttathatja, mint az MDF-et. Mely párt szépen, lassan, de gyakorlatilag megszűnt. Örök figyelmeztetésként azoknak, akik a szövetséget Orbán Viktor pártjával nem a feltétlen kiszolgálás keretei között képzelik el. Talán, a függő viszony mellett, ezt is hangsúlyozni szerette volna a feltöltés előtt álló miniszterelnök, amikor azt hangsúlyozta, hogy „alpinista helyzet van: ketten lógnak a falon... és az egyik élete amásikén múlik”. Bár ilyen helyzetben azért nem árt tisztázni, hogy a kötél kinek van a derekán és kinek esetleg a nyakán átvetve. Arra pedig rossz rágondolni is, ha esetleg úgy kellene érteni, hogy mindkettejük derekán, de az ország nyakán van áthurkolva a kötél. S miközben a hatalomban levő pártok szépen összedolgozva, és kádereiket megsegítve másznak felfele, az ország szép lassan megfullad az általuk jelentette teher súlya alatt.

Simay Endre István