A Milla-korszak végéhez

Úgy tűnik lezárult egy korszak a magyar ellenzék működésében. Az a korszak, amit talán majd Milla-korszaknak fognak nevezni. A végét, egyelőre, az Együtt megszűnési szándékának kinyilvánítása jelzi. Egy kicsit sajnálom. Azokat, akik hittek benne, és anyagilag is támogatták.

Ugyanakkor az utóbbiak azért megmutattak egy olyan lehetőséget, ami az összes párt, egyesület és egyház számára is utat jelenthetne. Tartsa el a tagság a szervezeteket, és az állami támogatás egy adott feladat teljesítésének támogatására szolgáljon és ne egy szervezet alanyi létének szóljon. Miközben persze tudom, az Együtt is megkapta a pártoknak szóló támogatásokat. A megszűnés talán egy kicsit emiatt is következett be. Függetlenül attól, hogy amióta a Milla párttá alakult, azóta igen sokat megtettek a levegő elfogyasztásáért maguk körül. Amely folyamatban Juhásznak, és gyanítom, hogy Szigetvárinak is, elévülhetetlen szerepe volt. Mert az sosem volt, és sosem lesz alapja egy együttműködésnek, ha meghirdetik az eleve elzárkózás politikáját.

Márpedig csak a politikai újszülötteknek lehet újdonság, hogy az amikor Juhász annak idején sem a kormány, hanem Gyurcsány leváltását gondolta az első célok egyikeként elővezetni, akkor valójában megalapozta a későbbi aknamezőt. Azt, ami gyakorlatilag az „Együtt senkivel” politikai mozgalmát jelentette. Még akkor is, ha kétségtelenül talált ehhez partnert az ellenzéki szerveződések, illetve ellenzéki politikusok között. Még akkor is, ha a politikai realitás azt mutathatta volna: a megosztás politikája nem az ellenzékiség, hanem a kormány érdekét szolgálja jobban. Ahogy a mostani választások előtt az MSZP színeiben felbukkanó Botka szereplése is eredménnyel fogyasztotta el a legjelentősebb erőforrások egyikét. Az időt. Ahogy a 2014-es választások előtt is ebből volt a legkevesebb. Meg valóban együtt képviselhető programokból.

Amely utóbbiak szempontjából az „Együtt” neve is maga volt a megtévesztés. Amennyiben az MSZP-vel még csak-csak együtt szerepeltek, de még talán van, aki emlékszik Kónyára és mozgalmára. Annak ellenére a partszélre küldték, hogy valószínűleg egy sokkal reálisabb politikai irányvonalat képviselt azoknál, akik végül elhitették magukról: ők jelentik az ellenzék magját. Egyfajta kétfejű, de alapvetően vezérelvű szerveződésként, amiben a vezér-szerep kijelölés útján keletkezik. Amely kijelölés akkor is kijelölés marad, ha az „értelmiség”, illetve egy része a támogatásáról biztosítja. Az utóbbi azonban legfeljebb egy valamire volt jó. Arra, hogy a párt körül kialakult támogatói kör felüljön a saját retorikájának. Egyben be is zárva a pártot egy olyan ketrecbe, amiből láthatóan nem sikerült kitörni. Egy olyan ketrecbe, amin a felirat: „az elitista értelmiség mozgalma”.

Ebből az utolsó kitörési lehetőség talán 2013 nyara lehetett volna. Akkor, amikor a szárszói bulin, azon a bizonyos színpadon, két biciklin illegette magát az Együtt és az MSZP kirakatembere. Mert Bajnai, sajnos, nem volt más. Ahogy Mesterházy sem. Még akkor sem, ha a politikai celeb szerepe, legalább az utóbbinak láthatóan nagyon is tetszett. Akkor a szervező is megtehette volna, hogy mindenkit, aki akkor az ellenzéket jelentette, felszólít a színpadra. Akkor a szereplő páros is megtehette volna, hogy lerúgja a két biciklit, és maga szólít fel mindenkit a színpadra. Ez a gesztus elmaradt. Valójában az idei választásokig elmaradt. Meg is látszik. A választások eredményén. Amely után láthatóan elindult egyfajta konszolidáció az ellenzékben.

Ebből a szempontból az Együtt megszűnése könnyedén lehet, hogy csak az első lépés az úton. Amelyen valószínűleg végig kell mennie a pártoknak. Alkalmasint a kormánypártnak is. Amely út kapcsán valójában, talán, nem is egy-egy párt megszűnése lehet a legérdekesebb kérdés.

Andrew_s

Tóbiás a lúzer-klubban

Az MSZP új elnököt választott. A korábbi gyanúk, várakozások, elvárások, kinek mik, beigazolódtak. Azt követően, hogy Zalaegerszegen megtartotta a maga sajátos székfoglalóját. Tóbiás József lett az MSZP elnöke. Végső soron... S tulajdonképpen... Ha a pártnak pont egy közhelybajnok kell, akkor legyen.

Mert azért már a zalaegerszegi megnyilatkozás is elsősorban a közhelyei miatt érdemelt figyelmet. Akkor ugyebár olyasmik pufogtak, hogy „Nem úgy fogjuk folytatni, ahogy az elmúlt négy-nyolc évben tettük, másképp kell mást csinálnunk”. Ennek méltó folytatásai következtek a megválasztásával kapcsolatban. Hangsúlyozva, hogy „szabadságra, szolidaritásra és a szegénység visszaszorítására van szükség”. Meg jó kis esőre a nyár közepén, ha aszály van. Állítólag különben „Olyan Magyarországot építenek, ahol minden ember azonos méltósággal és egyenlő jogokkal rendelkezik”. Ugyan hol? Jelenleg ugyanis nem az MSZP van kormányon. Így kicsit képzavaros az a kijelentés is, hogy MSZP-ileg a „jelen pillanatban a legfontosabb politikai céljuk az elmúlt négy évben jószerével megszűnt jog- és létbiztonság megteremtése, az egyenlőségen alapuló tömegdemokrácia”. Biztos végtelen naivitásnak tűnik, de a beképzelt körmondatoknál kicsit több kéne.

Egy egyedüliként induló pártelnöki jelölttől, én például, elvárnám, hogy a közhelyes semminél kicsit több legyen a tarsolyában. S azt legalább a megválasztásakor kitegye az asztalra. Kötve vagy fűzve. Mindegy. Legyen nála például egy közügy programcsomag. Meg akarja oldani a szegénység problémáját? Örülök. S hogyan? Vissza akarja állítani a demokráciát? Remek! De program nélkül akarni nem egy pártban kell, hanem a nagyterem melletti kis kabinban. Ott mindjárt fel is használhatja a kinyomtatott lózungokat. Ha eleget gyűri a papírt. Az MSZP legnagyobb bajainak egyike az volt, hogy nagy sikerrel elhitette, hogy a lovagok, akik azt mondják: „NI”. Azaz, fogalmuk sincs, hogy mit akarnak, fogalmuk nincs, hogy amit akarnak, azt hogyan akarják megcsinálni, és fogalmuk nincs arról, hogy amit csinálni akarnak, azt miként lehet hihetően elmondani a többieknek. Szájon és fülön. Meg is kapták a magukét. Fültövön vágta őket a választás.

Mi következett ezután? Abszolúte semmi. A lúzerek csapata a lúzer csapatkapitánnyal még gyorsan zakózott egyet az EU-s választásokon is. Lett kérem programjuk? Olyan, amit a közpórnép is meg képes érteni? Biztos. De nagyon vigyáznak rá, mert kommunikálni azt nem tudják. Ezt a jelenséget Mesterházy Attila remekül illusztrálta. Hattyúdalként elénekelte: „A szocialista pártnak össze kell zárnia, mert Magyarországon egy baloldali párt van, és ez az MSZP”. Ami világosan jelzi azt, hogy két marha nagy bukás után sem érti: a világ nem így működik. A párt magától is összezárna szerintem, ha volna mi mellett, mi körül összezárni. Akár egy karizmatikus vezető mellett is. De még jobb lenne, ha egy remekbe szabott és közérthető program mellett próbálkoznának. Az „össze kell zárni” egy üres szólam a többi nélkül. Hitelvek hallgatólagos hitellevele. A nagy semmi. A bulshitgenerátorból kiköpött betűhalmaz. Mint „az egy baloldali párt van”. Ami igaz különben. Csak nem MSZP-nek, hanem Fidesznek hívják. Vegytiszta bolsevizmus nem kevés álnemzeti szósszal leöntve.

Amúgy persze jó lenne egy tényleges baloldali, vállaltan és értékelveiben, programjában is baloldali párt léte az ellenzékben. Ez azonban nem ráolvasás, rámutatás, önkijelölés útján ismerszik meg. Sokkal inkább az értékelvek, a vállalások és a programok által. Jelenleg az MSZP kommunikációjából a világos és következetes értékvállalás, a világos és közérthető programhirdetés hiányzik „csak”. Olyan, amit a miskolci kocsmákban is megérthetnek a népek. Ellenkező esetben az MSZP-ből politikai minoritás lesz. Az út ki van jelölve, és a menetelés legalább másfél éve folyamatos. Ezen az úton a nagy semmiről nyilatkozni, és szép körmondatokat mondani lehet, de nem érdemes. Különösen nem úgy, hogy gyakorlatilag a fővárosi küldöttek választották meg. Egy vízfejű ország fejnehéz pártelnökének.

Tóbiás József az eddigi megnyilatkozásai alapján megkaphatja a klubtagsági a politikai lúzerek klubjában. Amíg azonban a párt, és tagsága elviseli a semmi ágán hintázó handabandázást, addig nem is kell összetépnie.

Andrew_s

Jó reggelt, meghozták az EP-t

Lezajlottak az EU-parlamenti választások, melyekkel kapcsolatban megint elkezdődhet a kormányzati melldöngetés, és az ellenzéki sebnyalogatás. Az előbbire nézve Orbán Viktor már a választások előtt sem hagyott kétséget. Az utóbbi pedig lassan rutinszerűvé válik. Már csak azért is, mert sokkal kényelmesebb fanyalogni utólag, mint szembenézni a tendenciákkal előre. Holott jó párról ezek közül magam is megemlékeztem.

De szó nincs arról, hogy a bölcsek köve kellene ehhez. Tulajdonképpen akkor, ha hivatásszerűen ezzel foglalkozó ellenzéki elemzők csak egy kicsit ki mertek volna nézni az elefántcsont-torony ablakain, és nem ülnek fel a saját kommunikációjuknak, akkor önerőből is elég messze el lehetett volna jutni. De nem mertek. Sokkal egyszerűbb a kortárs filozófusok kezét lesni. Nem azért, mintha abból győzelem, vagy pénz áradna, hanem azért, mert lehet látni, hogy simogatásra emelkedik-e. Már az egykori, az összefogást szentesítő értelmiségi levél kapcsán megírtam, hogy ez kérem: marhaság. Marhaság azt hinni, hogy az értelmiségi elitizmusra az értelmiségi eliten kívül bárki is fogékony. S még nagyobb marhaság azt hinni, hogy ez túl sok embert érdekel. Orbán Viktor „tisztelet...” kampánya kapcsán jóleső érzéssel nyafogtak azon, hogy a tiszteletet adni, illetve kiérdemelni lehet. Sajnos odáig már nem terjedt el ez a szemlélet, hogy a feltétel nélküli tekintélytisztelet nem vezet sehova.

Nos! A „sehova” felé vezető út egyik állomása volt az EP-választás. Amit a Jobbikkal kapcsolatos, különben okkal megtartott, nyafogások sora vezetett fel. Valamint egy olyan ellenzéki vita, ami szintén a felesleges időtöltések sorát bővítette. A szembenézést a helyzettel nem szolgálta. Ez már a vita alatt, és közvetlen utána is jól látszott. Amitől természetesen lehet majd megint rácsodálkozni kerek szemekkel arra, hogy a demokráciaképében legfeljebb az 1930-as Németország modelljét elfogadni képes Jobbik szép számú szavazatott szerzett. Miközben már közel egy éve is teljesen világos volt, hogy vagy képes az ellenzék a jobbikos féligazságokra emberi választ találni, vagy marad a gazság. Akár Orbán Viktor tudtával, és beleegyezésével, akár anélkül. Egy idő után ugyanis ez a folyamat önjáróvá képes válni. Amit legfeljebb egy markáns ellenzék lenne képes megállítani. Markáns, és nem ez.

Antall József elhíresült mondata, a „tetszettek volna forradalmat csinálni” ugyanis alighanem a hazai politika, pontosabban a politikai erők, és -múlt ismeretéről árulkodik. Még akkor is, ha nyilván a saját csapatára is értette, és akkor is, ha alapvetően ő maga sem volt más, mint a saját kora által kitermelt politikai kóklerek egyike. A Kádár-korszak egzisztenciálisan és akár hatalmilag megfélemlített suttogó „ellenzéke” ugyanis gyakorlatilag alkalmatlan volt forradalmat csinálni. Nem véletlen, hogy a Fidesz gyakorlatilag pontosan ugyanabból a kottából játssza a politikát, a közmunkásokkal, a koncepciósba hajló eljárásokkal, mint amiből Kádár János korában, és azt megelőzően is gyakorlatozott a hatalom. Az eredmény? „Tessenek forradalmat csinálni, de nélkülem”. Láthatóan érvényesen az ellenzékre is érvényesen. Márpedig az nem forradalom, hogy a kocsmában morognak a népek, majd kiheverednek az árokpartra. Aki csinálni akar valamit, az tenni is akar valamit. Azt a „bocsika, hogy itt voltunk” jellegű ellenzékiség nem szólítja meg. Ez elég nyilvánvaló volt már az elhíresült „Operabál”, a kormányzat alaptörvényi önvállveregetése kapcsán is.

A Jobbik a maga radikalizmusával ebben kifejezetten jobban teljesít. Nem azért támogatják a fiatalok, mert a fiatalság nemzetiszocializmussal jár. Sokkal inkább azért, mert az, aki nem veszi fel az egzisztenciális nyúlcipőt, az tenni akar valamit. Nem Bajnai Gordon kellemesen álmosító gazdasági zsongására, vagy Mesterházy Attila hebegésére fogékony. Ez a diáktüntetéseken is látszott. Ahol nem a politikai befolyás elutasítása volt talán a legkizáróbb szempont az ellenzék felé. Sokkal inkább az, hogy ez az ellenzék őfelsége ellenzéke, illetve a fasizálódást a fiatalok nagy része is elutasítja. Csak éppen nincs hova állnia a belgáknak. Tehát vagy otthon maradnak a szavazáson, vagy a Jobbikra szavaznak. Miközben az ellenzéki oldalon a DK maradt egyedül, ahol legalább beszélni mernek valamiről, ami kihallatszik az elitista mormogás alapzajából. Ez akkor is igaz, ha lehet vitát nyitni személyes hitelességről, annak deficitjéről, a megkülönböztethetőségről, és hasonlókról. Egyébként az utóbbi, a megkülönböztethetőség is fontos szempont lehet.

Ha valaki pár percnél többet figyelte a szavazókat, akkor nem csak a fiatalok jelentős mértékű távolmaradása maradhatott meg szubjektív emlékként. Többek közt az is, hogy az idősebbek viszont nem követik a napi eseményeket olyan szinten, hogy most éppen ki kivel fog össze, meg vissza, meg keresztbe. Az országgyűlési választásokra nagy nehezen megszokták, hogy a Fidesz ellenzékeként van valami összefogócska. Most azok pártjai külön indultak. Ha ezt összehasonlítom azzal a hegemonizmussal, ami a Fidesz kapcsán látható, akkor nem nehéz elképzelni, hogy az utóbbi szavazóbázisa stabilabb. Nem kell gondolkodni, a név ugyanaz, mint amikor még fiatal demokraták voltak, és nem változott attól, hogy akikkel összefognak, az vagy nincs is, mint a KDNP, vagy megszűnik, mint az MDF. A szavazóiknak nem kell töprengeni, gyököt vonni, köböt számolni. Azzal, hogy a szavazólapon nem 3-4 név szerepelt, az ellenzék tehát automatikusan bukott. Elvesztve az értelmezésileg kevésbé rejtvényfejtő hajlandóságú szavazókat. Az ellenzék tehát hatalmasat bénázott. Az MSZP vezetésével az élen. Ilyenkor különben nem ajánlgatni szokták lemondást, hanem lemondnak. De az MSZP csak egy részhalmaz.

Egy nevében változó, angolnaként megfoghatatlan, és a kocsmai morgások radikalizmusával működő ellenzéktől szerintem az EP-eredmény egyáltalán nem lebecsülendő. Valójában talán még erre sem futotta volna. Azért persze lehet, hogy lassan, ha még nem túl későn, de el kellene kezdeni ellenzékként működnie az ellenzéknek. Amíg még van miről, és van kinek beszélni. Mármint egymáson, az egymást félszavakból megérteni képes ivócimbiken kívül.

Andrew_s

Erőtengely Sneiderrel

Megjelent egy hír, hogy egy kapucnis ember rosszkor, rossz helyen volt. Aztán megjelent egy másik hír, hogy egy pártvezető szerint az előző hír csak elterelő hadművelet. Miközben a Ház mestere mellé egy verőember kerül segédnek. S mégis, legalább az erővonalak tisztulnak.

Az első hír ugyebár az, hogy Molnár Zsolt kapucniban tüntetett együtt a szkinhedekkel 1992-ben. Mintha csak ma lett volna. Közben eltelt vagy húsz év. Az emberek véleménye ennél rövidebb idő alatt is megváltozik. Orbán Viktor esetében például a teljes világnézete vett hátra arcot, és vált a csuhásokat imára vezénylő párt vezetőjéből hithű, konzervatív státuszkeresztény. Amit az sem ment, hogy nincs egyedül. De kétségtelen, hogy a kopaszok közé keveredni nem feltétlenül jó ómen. Régi mondás, hogy aki korpa közé keveredik, abból könnyen válhat disznóeledel. Így semmi meglepő nincs abban, hogy egy egész vaddisznócsorda helyezte szolgálatba magát a Molnár Zsoltra vonatkozó, hirtelen megtalált adatkupac láttán. Ebből a szempontból az, hogy fideszes figyelemelterelésnek tartja Mesterházy Attila, az alighanem a valósághoz közeli álláspont.

Molnár Zsolt „védekezése” is elhangzott az ügyben: „1992. október 23-án, amikor a Kossuth téren kifütyülték Göncz Árpád akkori köztársasági elnököt, nagyon rossz idő volt, a barátaival érkezett és semmilyen szkinhed nem állt a közelében”. Alkalmasint ez így harmatgyenge. Nem vitatva a valóságtartalmát, sokkal jobb lett volna egyszerűen visszakérdezni, hogy „a képről tessenek mutatni akár egy emberverő skinhedet”. Az utóbbi sem mentené a látszatot, de legalább kevésbé lenne magyarázkodás-szaga. Ez pedig talán megérte volna a kockázatot, hogy esetleg valaki tényleg képes egy egykori kopaszt megnevezni a képen. S ebben a helyzetben nem az MSZP elnökének helyzetértékelését dicséri, hogy beáll a magyarázkodók sorába. Igazán tökös megoldás alighanem az lett volna, ha ő maga visszakérdezi a korábbiakat, és az eredményig felkér Molnár Zsoltot, hogy tegye magát takarékra, és lépjen ki a közéletből. Megtartva, növelve azt a morális tőkét aminek mentén bárkit véleményezhetnek az előélete alapján.

Márpedig erre a tőkére igen nagy szükség lenne a Kövér László mellé beosztott legújabb alelnökök egyike miatt. Sneider Tamást ugyanis sikerrel beválasztották az Országgyűlés alelnökeinek a sorába. Lehet azon töprengeni, hogy milyen kormányzati zsarolásrendszer állt a jelölés puszta ténye mögött. Ahogy azon is lehet vitatkozni, hogy az említett figura kihordta a rá kirótt büntetést, és így a törvény szerint büntetlennek minősül. Morálisan ettől még rasszista verőember maradt. Olyan, aki sosem kért senkitől elnézést a múltjában előforduló rasszista megnyilvánulásokért. Még a magyarázkodások szintjén sem válva ki a Gestapo vagy az ÁVH pincéiben működő, a munkájukra büszke legények sorából. Tulajdonképpen méltó kiegészítője az MSZMP múlttal komcsizó házelnöknek, aki folyamatosan a nagyobb rend és fegyelem parlamenti megvalósítása mellett agitált már korábban is. S akinek a pártja négy kivétellel megszavazta az egykori verőlegényt alelnöknek.

Mert azért ez a poszt nem jöhetett volna létre a teljes jobboldali egységfront nélkül. A Jobbik egyedül nem lett volna képes megszavazni Sneider Tamás kinevezését. Ehhez kellett a Fidesz támogatása. Valamint a Fidesz teljes klerikális platformjáé is. Ami csak kiemeli a kormányzati szemforgatás jelentőségét. Pusztán emberiességi alapon is elvárható lett volna a KDNP tiltakozása a rasszizmus ilyen szintű kormány-erővé emelése ellen. A KDNP azonban hallgatott. S ez nem csak számukra, hanem a kereszténységre általában szégyen. Amit csak az egyházi főméltóságok elhatárolódása menthetne. A KDNP-től, a kereszténységet politikai haszonszerzésre kihasználó státuszkeresztényektől, és ad abszurdum a Parlamenttől. Figyelem tehát a híreket, hogy például Erdő Péter mit, és mikor nyilatkozik az ügyben.

Az azonban az egyházaktól függetlenül nyilvánvaló, hogy a Fidesz megtámogatta a Jobbikot. Igazolva a gyanút, hogy létezik egy háttérkoalíció a két párt között. Az LMP tartózkodása az ügyben pedig tulajdonképpen beleillik a korábban is már vélelmezhető Fidesz-Jobbik-LMP hatalmi tengely irányába. Nemet ugyanis az LMP sem nyomott a volt skinhedes figura parlamenti kinevezésére.

Andrew_s

Bezárult a gyávasági háló

G. Fodor Gábor igazán rendes ember. Mert ki más törődne, akár a saját renoméja kárára azzal, hogy embertársainak vidám perceket okozzon. Elvégre, szinte még fel sem száradhattak a Zuschlag-álinterjúja után kapott kacagó-görcs könnyei, amikor tegnap ismét szolgálatba helyezte magát. Ezúttal a Mesterházy Attiláért való aggódással magyarázva Orbán Viktor vitamentességét.

Azt mondván, hogy a regnáló miniszterelnök puszta nagyvonalúságból adta elő az „Üregi nyúl bátorsága” című magánszámát. Ami azért igazán leleményes megközelítés a Századvég stratégiai igazgatója részéről. Ráadásul ostoba is. Megközelítésnek és kifogásnak egyaránt. Egy választási vitába aligha az nem megy bele, aki biztos a győzelmébe. Ha ugyanis igaz lenne G. Fodor Gábor állítása, hogy az ajánlattal a kormányfő „arra kapott alkalmat, hogy a jobboldali erőfölényt bemutassa” akkor Orbán Viktornak elemi érdeke fűződne eme labda lecsapásához. Már akkor, ha itt szellemi erőfölényről lenne szó. A jelen felállásban ugyanis azt a fajta erőfölényt demonstrálja, hogy „akármit csináltok, akkor is maradok”. Amihez tényleg nem kell vita, de az a fennkölten bugyuta magyarázkodás sem, amivel G. Fodor mentegette Orbán Viktort.

Mesterházy Attila meg is üzente, hogy őt ne sajnálják, és ne féltsék a Fideszben a vitától. Elérve azt a helyzetet, ami óhatatlanul felértékeli a személyét. Orbán Viktor ugyanis hiába emlegeti azt, hogy az MSZP elnöke nem valós kihívó szerinte. Bajnai Gordonnal szemben még tavaly elzárkózott a vitától. Gyurcsány Ferenc elszámolós vitáját pedig igyekeznek agyonhallgatni a kormányoldalon. Amivel a miniszterelnök körül tulajdonképpen bezárult a gyávasági háló. Három potens kihívóból immár hárommal nem halandó szóba állni. Ez pedig nem annyira az erő demonstrációja. Ahogy az sem, ha valaki kozmetikázott arcmásával plakátoltatja tele a fővárost. Miközben a szennyes mosogatását az aprószolgákra bízza. Elfeledkezve arról, hogy a kicsinyes genyózás szintén nem az erő biztos jele. Márpedig nehéz másként értelmezni azt, amikor a szóvivői slepp indul támadásra, vagy a házelnök alakítja a morcos házmestert. Esetleg más kampánymunkával nem kellően ellátott polgármesterekre bízva Mesterházy Attila macerálását.

Mert különben eszünkbe sem jutna, hogy Szekszárdon semmi más probléma nem akadna már egy polgármester számára, mint a Simon-üggyel való foglalkozás. A tolnaiakat minden esetre e helyről biztosítom mélységes irigységemről. Nyilván az összes út kiváló minőségben csillog-villog, a közbiztonság az egekben, míg annyi a versenyszférában létrejött munkahely, hogy megyei importra szorulnak közmunkásból. Amennyiben így van, akkor csak irigyelni lehet az ott lakókat Horváth Istvánért, a tolnai megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármesteréért. Akinek immár Orbán Viktor helyett is van ideje a narancsszínű gatya tisztábbra sikálásában. Megjegyezvén ott Szekszárdon, hogy „Mesterházynak megvan a lehetősége a válaszra” abban a Simon-ügyben, amivel bőven foglalkozik a belügyi apparátus. Elfeledkezve arról, hogy Orbán Viktor országos kérdésekben sem képes részt venni egy vitában. Vagy választ adni a vagyonát illető kérdésekre, melyekkel nem a belügy foglalkozik. Úgyhogy mégsem irigylem a tolnaiakat a szekszárdi polgármesterért. Ha az ottani ügyeket is ilyen nemtörődöm helyzetfelismeréssel intézi, akkor nincs miért irigykedni.

De ezt nyilván a helyiek tudják jobban. Az ő választásuk Horváth István. S még véletlenül sem szeretnék ugyanabba a hibába esni, mint az említett politikus. A távolról minősítve a helyi ügyeket. Inkább csak a jelenséget emelve ki, hogy a Fideszen belül szemmel láthatóan továbbra is a vitamentesítő, és elvtelen, összezárási parancs van érvényben. Ez lassan eléri ugyanazt a nevetségességi szintet, amivel G. Fodor görcsölt rá a Vezér szolgálatára. Lassan, de biztosan erodálva esetleg tényleg jobb sorsra is érdemes, és egyedül talán tehetséges helyi politikusokat is. Annak a fényében különösen, hogy Nyitrai Zsolt nagy garral hangoztatta: „Politikánkat a párbeszédre alapozzuk”. Bár ő a munkástanácsok kapcsán szólalt meg. De az a párt, amelynek emberei egy választási kampányban le vannak tiltva a választási párbeszédekről, milyen párbeszédre lehetnek képesek a szakmai szervezetekkel. Alighanem inkább pártbeszédre. Ahogy azt a tanárokkal folytatott „párbeszéd” mutatja.

Bemutatva azt is, hogy milyen a valóságban az a szolgálati mese, amit a Fideszben képzelnek a polgárok szolgálatáról. De legalább elmondhatjuk, hogy magyar relikviává avatjuk az amerikai akácfát. Arccal a szintén amerikai csicsóka államosítása felé. Meg a vasút felé. Latexben.

Andrew_s

A disznók nem adnak interjút

„Érdekes életük lehet fiúk!” Valami ilyesmi hangzik el a Sötét Zsaruk című film vége fele. S ilyesmi juthat az eszébe annak, aki a kampányban előhúzott Joker-lapokat nézi. Esetleg még a Tanú című hazai klasszikus. Amiből megtudhatjuk azt is, hogy a hatalom olykor „szívességet” kér. Többek között ez az, ami hiteltelenné is tehet megnyilatkozásokat.

Például Zuschlag János interjúját, ami jó időzítéssel érkezett meg a Simon-ügy elhalása környékén. Nyilván teljesen véletlenül. De azért, aki az ilyen véletlenekben hisz, az feltétlenül keresse fel körzeti mesemondóját. Esetleg a központi tündérfelelőst a Nemzeti Bank termeiben. Amitől persze korántsem kell elhinni azt sem, hogy a politika a szentek terepe. De legalább az ellenzéké. Így például Gyurcsány Ferenc sem feltétlenül az angyalok karából érkezett. Ellenben jelzésértékkel bírhat, hogy Orbán Viktor még mindig nem gondolt a vagyonelszámolással kapcsolatos válasz megadására. Alighanem nem is fog. A számok világa veszélyes terep. S az ezen a terepen való ködösítésre is kiváló lehet egy volt MSZP-s képviselő nyilatkozata. Azt követően, hogy letöltötte büntetését. Ami kapcsán könyvet írt.

Vállaltan részt véve ezzel, igaz, egyfajta passzív ágon, a kampányban. Azt követően, hogy a politikában exponált ismerősök „hagyták” megbukni, nyilván nagyon objektíven, és volt pártjával kapcsolatban sem elfogultan. Ellenben nyilván felmérve, hogy éppen a kampány felsrófolhatja a keresletet. S természetesen a nyilatkozatai árát. Akár a politikai árát is. Amit jelez az interjúban is, hogy éppen a Simon-ügy volt az egyik elindítója a megnyilatkozáshoz vezető úton. De legalább az is elmondható, a beszélgetést sajtó alá rendezők legalább egyikéről, hogy nem a flekk-díjért dolgozott. A szöveget jegyzők egyike ugyanis G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója. Aki saját bevallása szerint sem elemző alkat. Önmeghatározása szerint politikai gondolkodó, akinek intézménye igen komoly kormányközeli támogatásokat kapott, és a 444 összeállítása szerint személyesen is van mit tejbe és mézbe aprítgatni. S úgy fél éve lehet, hogy maga is interjúalany volt. Mely interjúban azt próbálta artikulálni, hogy a lengőbordáig feltolt nyelvnek semmi köze a seggnyaláshoz.

Tehát a Zuschlag -interjúnak nem csak az időzítése teljesen véletlen a kampány-korszakra, hanem a készítőjét is véletlenszerűen kisorsolásra a munkanélküli újságírók adatbázisából. Természetesen tudom, hogy mindezek alapvetően nem az említett interjú tartalmára vonatkoznak, és még akár karaktergyilkosságnak is tekinthető. Bár, van egy olyan érzésem, hogy G. Fodor Gábor legjelentősebb karaktergyilkosát G. Fodor Gábornak hívják. Az interjú érdeminek szánt részével azért is kár talán foglalkozni, mert a fentiek alapján szinte biztosra vehető a kérdések és az azokban sugallt válaszok sora. Mert ki a Fidesz vezetőjének esélyes személyes kihívója? Gyurcsány Ferenc. Kit kell tehát megköpdösni egy lejáratóra hangolt interjúban? „Természetesen” Gyurcsány Ferencet. S mi sem természetesebb, hogy találunk rászabott felkérdezést, és előre kiszámítható választ a kampány-röpiratnak felérő interjúban. Ahogy megtaláljuk annak a leszögezését is, hogy Mesterházy Attila szintén tudott mindenről.

Amitől továbbra sem kell szentnek tekinteni az ellenzéki vezetőket. De azért egy cseppet engedtessék meg a gyanú az időzítés és a kérdezőbiztos személye miatt is. Különösen, mivel a szöveget olvasva az az érzése lehet az embernek, hogy a következő kérdéssorban már az ellenzéki vezetők személyes pénznyomtatása is szerepelhet esetleg. Aztán már csak keresni kell valakiket, akik egyike megfogalmazza a kabátlopásos kérdést, míg a másikának ott lesz kéznél a semmit sem tagadó, de minden elmaszatoló válasza a szívesség-bankban. No meg elég vaj a füle mögött ahhoz, hogy az említett szívességi tőke rendelkezésre álljon. Kampányidőszakban elengedhetetlenül. Amikor a csúnyagonosz ellenzék elszámolásra meri felszólítani a kormányfőt! Fúj! És abcúg! Elfeledkezve arról, hogy Simon megbukott, és távozott a közéletből.

Miközben Felcsút környékéről meg az emberek látszanak menekülni, és nem azok, akik mástól a trágyát is megfújják. S a nem létező disznóól lakóinak kiutalt támogatás kiutalója valamint a felvevőjének ismeretségi körében előforduló politikusok kapcsán sem a közéleti eltűnés a legújabb hír. Mert még ennek a mérlegnek is két serpenyője kellene legyen. De Mészáros Lőrinc disznai igazoltan nem adnak interjút. Bármennyire is tündérmese Matolcsy György világa.

Andrew_s

Bohóc-szerepek a CÖF-plakáton

Bohóc 1.0

Bajnai Gordonra Hatvanban egy bohóc támadt rá. Ennek kapcsán emelte ki a közlemény, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) által finanszírozott plakát bohócfigurája az ehhez hasonló ellenzék-ellenző fellépéseket inspirálja. Amennyiben ez igaz, akkor ezt azt jelenti, hogy sokak számára a bohóc a plakát mellékszereplőjéből főszereplővé lép elő. Ami különben eddig is így volt, csak láthatóan nem igazán keltett eddig feltűnést.

Az, hogy a a konkrét esetben az Együtt-PM rendezvényére érkezőket inzultálta a bohóc, az akár az azt alakító pszichikumát is jellemezhette. Éppen úgy, mint a legendás „füttyös” újságbotja. Az pedig, hogy rá akart ugrani a volt miniszterelnökre az tényleg inkább nevetséges, és bosszantó. A szivárványos bohócruha alapján akár valami egészen más eredménye is lehet. De ezek a kérdések legyenek a biztonsági emberek, illetve a bohóc, és orvosainak, családjának a problémája. Térjünk vissza arra a plakátra, ami az internetes mém-gyártókon kívül ezek szerint a CÖF bohócképzőt és az abban eredményes vizsgát tett menetelőket is megihlette. Mint alighanem ismert, az olykor iskolákban is feltűnt plakáton az ellenzék képviselői vannak egy felirattal: „Nem érdemelnek több esélyt”. Az első e tárgyban megjelent plakátok hátterében, Mesterházy Attila, és Gyurcsány Ferenc között az ominózus bohóccal. Azzal a bohóccal, akiről a CÖF képviselője első körben nem árulta el, hogy mi a szerepe. Vagy fogalma sem volt, vagy utólag jöttek rá, hogy félrehordott a plakáttervező szeme, és még irgalmatlan öngól is lehet a bohóc szerepeltetése. Annak ellenére, hogy Csizmadia László később mégis előállt valami nyakatekert és nyilvánvalóan verítékszagú magyarázattal.

A „fogalma sem volt” kategóriában túl sok értelmet nem is kell keresni. Ebben az esetben a CÖF szóvivője pusztán annyi ismeretet árult el a CÖF plakátjával kapcsolatban, mint az energetikai államtitkár Pakssal kapcsolatban. Találtak egy jól mutató mellékszereplő-ötletet, és odarakták. Utólag pedig még a CÖF Fidesz-közeli, és így alapvetően kormánypénzektől sem biztos távolságban levő plakátkészítőinek is drága mulatság lett volna újra nekifutni egy bohócmentesített változatnak. A bohóc maradt, és a CÖF döntéshozóinak esetleges felkészültségétől, összefüggéslátó képességétől függetlenül vált esetleg önálló jelentéshordozóvá. Akár olyan célzásokat is hordozva, amiről a plakát tervezésekor az azt jóváhagyók elmondhatták volna, hogy „gondolta a fene”. De most már késő. Miközben az sem zárható ki, hogy a CÖF szóvivőjétől függetlenül, a plakátot tervező próbált meg kiüzenni az alakok mögül.

Bohóc 2.0
Fotó: Tuba Zoltán / Origó

Az egyik átvitt értelme lehetett például a bohóc szerepeltetésének a megemlékezés az egykori bohócforradalomról. Arról, amikor a számukra kedvezőtlen döntés ellen, 2011-ben tüntető rendvédelmiseket Orbán Viktor lebohócozta. Azzal a zsigeri ostobaságról árulkodó kiszólással, hogy az őt a tüntetőkhöz, a Kossuth térre kihívó üzenetre azt válaszolta: majd kiküldi a bohócügyi államtitkárát. Azt, hogy utána milyen bátran vállalta a következményeket, jól mutatta a választüntetéskor elrendelt mozgósítás. Jelezve az Árok Kornél és Kónya Péter nevével fémjelzett tüntetés következtében a rendvédelmi dolgozókkal szemben megélt kormányfői pánikot. A plakáton tehát a bohóc akár Kónya Péterre is utalhatna. Ami, a volt miniszterelnök elleni hatvani bohócugrás tanúsága szerint, néhányak, a bohóc, vagy az őt felbérelők számára valóban megérkező üzenet lehetett. Még akkor is, ha egy ilyen üzenet szempontjából a plakáttervező eredetileg félrenyúlt. Vagy csak szimplán gyáva volt egy nyílt utalással élni. Bár születtek olyan plakát-mutációk, melyeken a bohóc már valóban Bajnaihoz közel álló helyzetben van. Ellenben ebben az esetben az esély megvonása a „bohócra”, a rendvédelmis dolgozókra is vonatkozhat. Mely rendvédelmi szerepre a CÖF-nek nyilván van „saját” jelöltje. Akár a Vona Gábor fürdőszobájából kibújt gárda szerepében.

Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a bohóc, az udvari bolond sokszor került abba a szerepbe, amikor az „úr hangja” szerep hárult rá. Vele üzentek olykor az uralkodónak, de nem egy esetben a bohóc gazdája is vele mondatta ki azokat a kritikákat, mondatokat, amelyek kimondása számára kínos lett volna. Ha ebből a szempontból próbálnánk megközelíteni a bohóc szerepét, akkor szembetűnő, hogy a CÖF plakátja alapvetően azokat a magvas gondolatokat foglalja össze, és tükrözi vissza, amelyek kidolgozásával a Fidesz szóvivői birkózgatnak már egy ideje. A békemenetesek mozgósításában is szerepet kapó szervezet tehát tulajdonképpen a kormánypárt megfogalmazta elvárásnak felel meg a plakáttal, melyen a narrátor szerepe jutott így a bohócnak. Annak a bohócnak, mely így a CÖF számára a Fidesz udvari bolondjának szerepét jelképezi. Mely üzenet alkalmasint öngól is lehet a plakátozó szervezet számára. Még akkor is, ha a személyi kapcsolatok ismert halmaza alapján, sokan látták eddig is a békemenetelő szervezetet Orbán Viktor marionett-hadosztályaként.

Andrew_s

Szélsőségre hangolódott kampány-napok

Forrás: Fidesz.hu (felül),  illetve
filmrészlet az "Akarat diadalából"

Szakály Sándor a Fidesz megbízásából vezetve egy intézetet elkezdte a magyar fasisztákat felkarolni, és lemosni róluk a csatakos vért. Mesterházy Attila szerint pozitív kampányüzenetekre van szükség. Nem pedig arra, hogy csak az elutasításról szóljon az ének. Vona Gábor, az Orbánnal közös fészekből kirepült gárdaalapító az utóbbi közel negyed századot szeretné eltörölni. Áder János kiírta a választások időpontját.

Szinte független események, melyeket csak az időszak, a kampány köt össze. Amit nyilvánvalóan jelez a köztársasági elnök bejelentése. Világos gesztusként megüzenve azt, hogy Magyarország tényleges köztársasági elnökét Orbán Viktornak hívják. Ez az út természetesen már korábban, Áder János jelölésekor is jól látszott, és Orbán Viktor is világossá tette kancellári ambícióit. Az, hogy a választások a Fidesz által már korábban megigényelt április 6.-i időpontban lesznek, végső soron csak a helyzet tisztázását szolgálja. S ez alapvetően független attól, hogy a miniszterelnök valóban a hatalom centruma-e, vagy csak egy pódiumra állított stróman. Az orbanizmus hívői számára ő a főpap, a vezér és kancellár egy személyben. Olyan vezér, aki személyesen, olykor rendeletekkel, míg máskor párttársai fellépésével moderálva, képes befolyásolni a szélsőségesek tevékenységét.

Olyan vezér, aki a történelmet nem csak befolyásolja, hanem írja is. Illetve szükség esetén íratja. Sőt! Újraíratja. Szakály Sándor minapi bejelentése nem más, mint ennek a bizonyítéka. De világosan látszott ez a 2006-os események újraértelmezésén is. Az ugyanis világos, hogy amennyiben a TV-székházat is felgyújtó társulatot sikerül tisztára mosni, és a népirtásban részt vevőket legalább részben mentesíteni a történelmi felelősség alól, annak a választások utáni időszakban nagy jelentősége lehet. Például feltűnés nélkül lehet az akár a kirakatba helyezett gárda-utódoknál is radikálisabb, erőszakosabb, és rasszistább erőket pozícióba helyezni. Biztosítva a jelen kormányzat egyfajta hallgatólagos támogatottságát. Társadalmi szinten játszva azt a megoldást, ami a védelmi pénzek rendszerére hajaz. Olyan gesztusokat gyakorolva az egyik oldalon, amelynek hatására felerősödik a maguknak ebből is bátorságot merítő szélsőjobboldali csapat. A másik oldalon pedig ezzel tartva sakkban a társadalmat, és azt üzenve, hogy az utcára eresztem ezeket az erőket, ha nem engem választotok. Az, hogy személyes ostobaságát kihasználva, Rétvári Bencével még elindítottak egy Szakályt egyensúlyba rántani szándékozó akciót, ez részletkérdés. Aligha több az, mint a KDNP hattyúdalának egy röpke csippantása.

Mindezen korábbi mozzanatok helyretételében tulajdonképpen Vona Gábor legutóbbi fellépésének is komoly szerepe lehet. Ahhoz ugyanis, hogy valaki egy teljes korszakot akarjon leváltani, ahhoz könnyen lehet kevés egy választási győzelem. Ahhoz ugyanis a demagógia kevés. El kell tudni hitetni az emberekkel, hogy az adott vezető most érkezett teleporttal a világ egy más tájáról. Az ugyanis teljesen egyértelmű, hogy a Jobbik vezetőjét aligha a jelen állapotában dobta le a gólya. Itt volt ő is. Részese volt az elmúlt időszaknak, amibe belefért, hogy sehol sem lenne talán Orbán Viktor kezdeti támogatása nélkül. Közös akolt alkotva a Fidesz elnökével. Aki tehát Vona Gábort akarja tisztának és fehérnek látni, annak legalább olyan kemény hitre, és tollas hátra van szüksége, mint a miniszterelnök híveinek. Azonban ennek ellenére kár lenne lebecsülni azt, amiket a szélső-radikalizmus önjelölt prófétájának álarcában hirdet.

Egyszerűen azért, mert továbbra is igaz az, amit már egyszer fejtegettem: a Jobbik nagyon is hétköznapi kérdéseket, problémákat vet fel. Olyanokat, amelyekre nem egyszer nagyon könnyű megadni egy demagóg, és embertelen választ. Olyanokra, amelyekre nem egyszer adtak is a történelem során demagóg és embertelen válaszokat. Bűnbakot adva a csőcseléknek, akikkel elhitették, hogy a pogromok képesek helyettesíteni a programokat. S teljesen mindegy volt, hogy a csomagolás miből készült. Papi reverendából egy vallás-üldözés, vagy fekete, illetve barna szövetből egy rasszista lincselés kiszolgálására. S hiba lenne feltételezni, hogy az egykor történelmet, illetve pszichológiát tanuló pártvezér ezzel ne lenne tisztában. Alighanem pont azért játszik ebből a kottából, mert jól ismerheti a lincselés tüzével játszó demagógiák lélekromboló hatását. Azt a populizmust, ami Hitlerről is elfeledtette a tömegekkel korántsem árja származását. Miközben a demagógiának van egy végtelen nagy előnye az egybites megközelítés lehetőségén kívül is. Soha nem kell arra választ találni, hogy miből és hogyan akarják megvalósítani a nagy hangon világgá kürtölve jól hangzó célokat.

Éppen azt eredményezve, hogy a hatalomból való részesedéskor, a korábbi szólamok hatása alatt nagyon is embertelen megoldások születhetnek. Orbán unortodox workfare programja ugyanezen a talajon áll. Valós foglalkoztatásnak állítva be a közrabszolga-programot, és a külföldre üldözött munkavállalókat is. A szélsőségek pusztán megfélemlítésen és népcsoportok szervezett utálatán alapuló megoldási javaslatai sem jobbak. Ellenben embertelenek. Melyekhez a Fidesz éppen a napokban adott történészi segédletet. S ezzel érkeztünk el Mesterházy Attila mondandójáról a pozitív kampányt illetően. Aminek nagyon is helye lenne. Illetve már régen helye lenne. Korábban számos fórum számos hozzászólója, a blogszférába kényszerített véleménypublicisztika számos szerzője, és magam is sokszor pont ezt hiányoltuk. Azt, hogy mit is szeretnének tenni a választás másnapján. Nem a jelszavak, hanem a cselekvés szintjén. Ez, mint arra Gyurcsány Ferenc megnyilatkozásai is rámutatnak, alighanem sokkal jobban megszólítaná a tömegeket, mint az ellenzék egymással vívott pozícióosztásainak napi hírei.

Igen! Pozitív üzenetek kellenének. Kellettek volna már korábban is. Tulajdonképpen kezdhetnék azzal, hogy a Jobbik által felvetett társadalmi témákra egy kevésbé demagóg, és az emberietlen indulatok kihasználásával szakító válaszokat adnak. Amely válaszokat különben már régen meg kellett volna adni. Mivel pont ezek hiánya adta át részben a terepet ott, ahol a Jobbik parlamenti erővé tudott hízni. S abban bízni, hogy a hatalom érdekében nem áll fel egy Fidesz-Jobbik koalíció a már kitapasztalt kommunikációs csatornákon hajózva elég naiv és csacska ötlet lenne. Az ígéretek számonkérésének ugyanis az egyik ismert elkerülési formája, ha hatalomból sikerül a névsort olvasni. Azokét például, akiket el kell tüntetni. Vagy akikre éppen Orbán Viktor, formális miniszterelnök, és titkos köztársasági elnök, rámutat.

Andrew_s

Kies kicsi ellenzékünk

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ellenzék megegyezett. Leginkább saját magával. Ha ugyan megegyezett. Mert azért elég sajnálatos lenne, ha a kompromisszumot mindenki vesztességként értékelné. Esetleg veszettségként. Esetleg veszkődésként. S abból is a verítékkel leamortizált fajtaként.

A félreértések elkerülésére a magam részéről szerettem volna ezt a megállapodást. Már egy éve is. Addig ugyanis aligha lehet bármi közös ügyről beszélni, amíg mindenki csak azt fújja, hogy kivel mit nem akar megoldani. Ennek fényében külön érdemes értékelni azt a gesztust, amivel Bajnai Gordon jó eséllyel hagyta, hogy hülyét csináljanak belőle. A 2012. októberében általa felvetett összefogást gyakorlatilag kisajátította magának az MSZP, és egyben a legtöbb jelöltet is állíthatja Mesterházy Attila pártja. Az aligha lehet vigasz, hogy a kialakult jelölti sorrend, ami alapján 71 egyéni körzet a szocialistáké, 22 az Együtt-PM-é, és 13 a DK-é aligha tükrözi a valós erőviszonyokat. No meg az sem, hogy a számokat összeadva kijön a 106 lehetséges hely. Amiből nyilvánvalóan következik, hogy az olajfa gyökerét kivágták, a törzsét feltüzelték, és olaját kiöntötték. Az ugyanis mit sem jelent, ha egy-egy jelölt más pártokból is felkerül a listára. Az általuk képviselt párt, mint megnevezett jelölt-állító nem része az összefogásnak. Márpedig ez egy nagyon súlyos üzenet.

Olyan üzenet, amely nem a széles platformon alapuló összefogásról üzen. Ez a kisebb pártok támogatói számára lehet egyértelmű csalódás. Ráadásul a korábbi, présről üzenő Bajnai-nyilatkozat, valamint a kétséges értékű értelmiségi aláíróív még a listán nevesített pártok támogatóinak is keserűvé, kényszerítetté, és ezzel kényszeredetté tehetik a megállapodást. Márpedig a kényszer szülte kompromisszum nem egy win-win, hanem egy lose-lose szituációt sugalló helyzet. S igen sokan juthatnak arra a következtetésre, hogy az ellenzéket is le kellene váltani. A lista elejének alakulása: Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Szabó Tímea, majd tíz szocialista hely. Amiből az például rögtön látszik, hogy Kuncze Gábort annak ellenére nem tették listavezető-közeli helyre, hogy a DK listáján elindítják. Márpedig, figyelembe véve, hogy Orbán Viktor és kommunikációs csapata elsősorban retorikai kihívásokkal kedveskedhet az ellenzéknek, eléggé csalódást okozott. Ahogy az is egyértelmű retorikai veresége lehet a kampánynak, hogy a DK lemondott számos olyan kérdés kampányban való képviseletéről, ami markáns véleményt fogalmazott meg például a nem Magyarországon lakók, és adózók szavazataival kapcsolatban.

De Mesterházy Attila kiváló vezetője lesz ennek a listának. Gyurcsány Ferenc szerint. Amely kijelentést kicsit nehéz annak a fényében értékelni, hogy eddig egyedül a DK vezetőjéről tudható biztosan az Orbán-álló kommunikációs képesség. Amit különben az internetes vélemények is megerősítenek. Valamint a legtöbb helyen olvasható vélemény inkább azt borítékolja, hogy Mesterházy Attila gyenge kihívó lesz. Arra ugyanakkor egyszerűen nem lesz idő, hogy az MSZP-elnök arculatot váltson. A jelenlegi megegyezés korántsem írja ugyanis felül, hogy beleszorult egy politikai celeb szerepébe. Akár akarta, akár nem. Gyurcsány Ferenc nyilatkozati gesztusaitól sem lesz alkalmasabb. Alkalmasint nem csak az én szememben, hanem azok szemében, akik nem véletlenül nem az MSZP-t támogatták az ellenzéki pártok közül. Abban bízni, hogy a hallgatag tömeg hirtelen megtér a kényszer-összefogás asztalához, elég naiv elvárásnak tűnik. Már csak azért is, mert korántsem egy feladatorientált leosztást lehet kommunikálni az ellenzéki oldalon.

Az augusztusi nagy bejelentés óta sem változott sajnos az, hogy valamiért egyfajta elitista vezérelvűség mentén látszanak alakulni a megegyezések. Akkor felvetettem, hogy a feladathoz kellene az embereket megtalálni, és jelölni. Ha tetszik, a vezetői alkalmasság, és vezetési szerepkörök kapcsolatával analóg módon. Az augusztusban felvetett négy pontból jelenleg egy sem látszik teljesülni. Kettő pedig kifejezetten hibádzni látszik a kialakult helyzetben:

• Az emberek meggyőzése arról, hogy az Orbán kormányt nem csak technikailag lehet, de hosszú távon is érdemes leváltani;
• Az előző pont teljesülése esetén az emberek meggyőzése arról, hogy a megvalósításhoz el kell menniük szavazni;

Márpedig pont ez utóbbiakban üthet leginkább vissza az, ha a pártok támogatói egy vesztes kompromisszumként értékelik majd a megállapodást. Így az eljövendő időszakban komoly energiát köthet le a támogatók meggyőzése. Korántsem biztosítva persze, hogy a Gyurcsánnyal szimpatizálók az MSZP által delegált jelöltre leadják majd a voksukat. S viszont. Azt sem vitatom, hogy a meggyőzés nem esélytelen. Ahhoz azonban nem kell nagy előrelátás, hogy tudjuk: a választások itt vannak a pártok nyakán. A program-egyeztetésre, a csapatépítésre, a támogatók meggyőzésére, egy pozitív programüzenet kialakítására és megannyi tennivalóra könnyen kevés lehet a rendelkezésre álló idő. Merthogy nem 2012. októberét, novemberét írjuk. Most nekiállni keresgélni a nem létező olajfa-csemetét kissé elkésettnek tűnik.

Így tulajdonképpen Bajnai Gordont is megértem. Emberileg mindenképpen. Azt hiszem a helyében sokan mások is legyintenének erre az összefogásra. Azzal, hogy: álljatok a fejetekre, ha annyira akartok. Még akkor is, ha az Együtt-PM vezetője sem teljesen hibátlan a kialakult helyzetben. Egyszerűen megméretett és gyengének találtatott.

Andrew_s

Ellenzék és frázispuska

Forrás: http://www.tankonyvtar.hu/

Jól hangzana azt írni, hogy az ellenzéki térfélen dúl a megegyezési tárgyalások vihara. De tudjuk, hogy vagy nem nagyon dúl az a vihar, vagy elég sikeresen titkolják. Az előbbi elég sajnálatos lenne. Az utóbbi azonban lehet jó taktika, mert a kormányzó párt részéről kicsit nehéz célzott támadásokat intézni, ha nem lehet pontosan tudni, mikor és kit kellene sárgolyókkal illetni.

Ugyanakkor, ha taktikai hallgatásnak tekintjük a részlegesen vagy időnként ellentmondóan szivárogtatott híreket, akkor sem lehet túl nagy tervezettség mögötte. Ennek tünete, hogy Gyurcsány Ferenc az egyik tárgyalási oldalon egyfajta moratóriumot hirdetett, amelyet azt hiszem, helyenként kicsit félre is igyekeztek magyarázni. Mert azért elég nyilvánvaló, hogy a másik fél asztalára néhány kígyót és békát kézbesítve, nehéz leülni a tárgyaló féllel kompromisszumokról egyeztetni. Jól mutatja ezt Juhász Péter egykori kirohanásainak máig romboló hatása. De ez utóbbi már régi történet.

A jelen tárgyalásokra visszatérve, a taktikai csend-tervezést csorbítja, ha a másik fél kicsit kibeszél az asztal mellől. Még attól is eltekintve, hogy eközben igyekszik pár jól irányzott tüskét is elszórni a tárgyalóasztalhoz vezető úton. Ami azt jelzi, hogy bár tudomásul veszi Mesterházy Attila, hogy a Bajnai Gordon által említett prés működik, de azért csak jobban szeretné Gyurcsány Ferenc fejét látni abban a présben.

Különben annak alapján, amilyen vehemenciával támadják a kormányzati oldalon a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét, illetve Pintér Sándor legutóbbi rész-kiszivárogtatási ötletét látva, alighanem a Fidesz környékén továbbra is Gyurcsány Ferenc a mumus. Erre látszik rímelni, hogy a Heti Válaszban megjelent publicisztika szintén a DK-tábor esetleges reakcióival foglalkozik. Abból a nézőpontból, hogy mi van akkor, ha a Gyurcsány-tábor nem fogadja el az MSZP elnökét listavezetőként? Világosan mutatva, hogy az ellenzék esetleges, különben jócskán megkésett, összefogásában szintén a DK körül látják a lehetséges töréspontokat. Mesterházy Attila elutasítottsága kapcsán pedig a telepátiát hívják segítségül: „A Heti Válasz értesülései szerint a volt miniszterelnök fejében levő forgatókönyvek egyikében sem az MSZP elnöke szerepel listavezetőként”. De az említett publikációval nem is emiatt érdemes talán kicsit többet foglalkozni, hanem azért, mert egyfajta főpróbája lehet a Fidesz közeljövőben indítandó kommunikációs szlogenháborújának.

Egyfajta válaszként arra is, hogy számos támadás érte a kormányzatot azért, amiért a haverokhoz közeli cégek váltak az elmúlt időszak nagy nyerteseivé. Közlik ugyanis, hogy „Gyurcsány Ferenc cégcsoportja éppen sikerszériában van”, amivel kapcsolatban különben korrekt a közlés annyiban, hogy a volt miniszterelnök cégcsoportja 21 éve, kormányoktól függetlenül működik eredményesen. Ebből a szempontból tehát a Heti Válasz szerzőjét aligha érheti támadás. S erre a momentumra azért lesz érdemes talán emlékezni, mert ezek az információk azok, amelyek sajátos átalakulásokon mehetnek át, mire részévé válnak a Fidesz szólamainak. Mely utóbbiak kétségtelenül frissítésre szorulhatnak. Azt követően, hogy a libázás kifáradt, illetve a komcsizás visszaüthet a saját holdudvarra. Ahogy Selmeczi Gabriella is elfelejtette a saját, és párttársai politikai pályafutását, amikor olyan kijelentéseket tett, hogy baloldalon „ugyanazok vannak együtt”, akik korábban is. Lévén, hogy a Fidesz környékén is ugyanazok vannak együtt. Úgyhogy tényleg szükségessé válhatott a frázis-puska újratöltése.

Bár, az is igaz, hogy Gyurcsány Ferenc üzleti életének feszegetése visszaüthet. Mert nem csak a folyamatos, jó működés juthat róla az eszünkbe, hanem pár más is. Például az, hogy a volt miniszterelnök igen szerény juttatásért dolgozott a Parlamentben. Vagy esetleg az, hogy egy sikeres vállalkozás vezetőjeként, talán hitelesebben szól hozzá a gazdaságpolitikához, mint a világmegváltást stadionokban látó főgátőr.

Andrew_s