Amikor Orbánék majd megvédik az erdők helyét...

Egyszer volt...

A neten se szeri, se száma a nagyon okos gondolatoknak, amik az orbáni vezetés lábon kihordott agyhalálának a fa-gazdálkodásával kapcsolatos. Nem egy közülük alig különbözik színvonalban attól, ami a koponyában megzörgetett, ott éhen halt agyrágó bogár kiadta zaj. S mielőtt félreértés lenne. Bárkinek joga van az itt leírtakat tekinteni ugyanannak. Azt is előre-bocsátva, hogy nem fogok tüntetést szervezni, mert nem alapítottam pártot, és a mikrofonigényem is csekély. Tehát az, aki rajtam szeretné számon kérni azt, ami nem történik, az is nyugodtan sorolja be ezt, és a saját reakciót is kinek-kinek az egyéni szociális problémái közé.

S akkor fairtás. Nyilván van egy botanikai, egy ökológiai, és még ki tudja milyen nézete a kérdésnek. A botanikai, illetve növényföldrajzi kérdés egyszerűen elintézhető. Az erdő ugyanis olyan életközösség, amit nem pótol a cserepes muskátli, és a ketrecben tartott papagáj. Miközben az is világos, hogy egy évszázada önálló életközösségként létező erdő pótlásához egy évszázad kell. A kiirtásához meg pár hét. A kettő időarányát annak ajánlanám a figyelmébe, aki az erdőirtás kapcsán a friss telepítések felmentő hatásairól pofázik. Azt sem vitatva természetesen, hogy azok a fél-kultúr erdők, ahova a természetes növénytakaró nem kis részét sikerült silányítani igényelhetnek emberi karbantartást is. Vagy a végén még beáll valami természeti egyensúly, amit a civilizáció ki nem állhat ugyebár.

Ezek után, különösen a déli országok hajóépítéstől kopár hegyoldalait nézve nyilvánvalóan felmerülhet a kérdés, hogy akkor a mi a jó édes kurva anyjukért akarnak fát vágatni kormányzatilag tüzelőnek. Holott a válasz baromi egyszerű is lehet. Pénzért. No nem a tűzifa áráért, bár nyilván van olyan közszereplőt ismerő üzleti szereplő, aki azért is lehajol. Azonban világos, hogy az erdőmentesített területeken baromi egyszerű megvédeni azt, ami nincs. Viszont baromi nehéz megvédeni azt, ami marad. Az erdő után ugyanis ott marad a kopasz terület. Amit süt a nap, fúj a szél, és mos az eső, ha van. Elvégre azok a bizonyos déli sziklák is kopaszak valamiért. Na pont azért, amit úgy hívnak, hogy erózió.

Amikor ez a folyamat elindul, szinte kínálni fogja magát az alkalom, hogy Orbán Viktor elkezdje megvédeni azt, amit nélküle nem kellene. Miután most szociálisan könnyekig meghatva önmagától megsegíti a szegényeket, az iskolákat, meg akárkiket a tűzifával, nekiállhat megmagyarázni, hogy csak azért kell kiparcellázni, az akkor már csak egykori, erdők helyét, hogy a vityilló-építésekkel, és a hozzájuk tatozó medencés, nyugágyas izékkel megvédjék a területet az eróziótól. Ami ugyebár be se következne, ha marad az erdő. Márpedig ebben pénz van, és nem kevés. Ráadásul azt követően, hogy az erdő már nincs ott, a környezetvédőknek is megüzenheti, hogy hova ugráljanak a lóalkatrésszel a hátsójukban. Úgyhogy Orbán, és a megtakarításait birtoklók ezt a problémát is megoldják. Miközben ki lehet osztani területeket a leghűségesebb seggnyalóknak, a legjobban lefizetendő pártoló tagoknak, és persze a legjobban fizető senkiknek. Mert az, aki ilyen áron, ilyen területeken nyerészkedik, birtokot vásárol, illetve elfogad az egy senki. Akárhány milliárdja, létrája, puskája, és bértrógere van. Ha nagyon vágyik tiszteletre, akkor Dr. Senki, a hányinger nagydoktora.

Ami nem jelenti azt, hogy a politika nem egy szereplője ne lenne ezzel holtversenyben akár a "túloldalról" is. Elvégre a párttámogatások kerekítési hibái között olyan szervezetek is vannak, akik állítólag nagyon zöldek. Annyira, hogy náluk már csak a fű zöldebb. Itt lenne a kiváló lehetőség, hogy mind a tízen kimenjenek egy erdőbe és fizikailag próbálják megakadályozni a fák irtását. A közösségi médián, az egyes párok által előadott duzzogás ugyanis csak egy valamit demonstrál: a cselekvési akarat hiányát, és a decibel politizálás langyos vizébe való elmerítkezést. Ami annál mélyebb, minél nagyobb pofája van egy pártnak amúgy a környezetvédelemről. Talán még az is előfordulhatna, hogy sikerül elindítani valamit. De legalább az ügy mártírjaként azt bemutatnák, hogy nem csak a fűtött, vagy most inkább hűtött képviselői székkel járó kedvezmények megszerzésében, és a fizetésük felvételében jeleskednek. Olyanok is, akiknek önerőből nem frakciója nem lenne, de egy "f" betű is csak valami egészen más, szaporodásbiológiai, fogalom kapcsán jutna.

Igen, lehet, hogy veszélybe kerülne az orcájuk hamvassága, a fenekük ütésmentessége. Bármi lehet, és az ellenkezője is. Még az életrajzát bemutató film alapján is elverték párszor. De talán még az is hozzájárult a népszerűsége növekedéséhez, a tömegbázisa kialakulásához. Amit talán az is befolyásolt, hogy neki volt jövőképe. Volt egy elképzelése, hogy honnan hova szeretne eljutni, és honnan hova szeretné a kisemmizett, megvetett, lenézett tömegeket eljuttatni. Most divatos szóval volt víziója. Nem tele, hanem jövőképi. Ellentétben azzal, hogy a hazai közszereplőknek még vízilovaik sincsenek. Csak a bőrük. A pofájukon. Holott, mint egy valamikor népszerű film címe is sugallná. a vízilovakkal még csak lennék. Talán egy vízióval, is. Inkább, mint a mai magyar politikai VIP-válogatottal... Amúgy igen, elvárnám, hogy mutassanak fel személyes értékválasztást, majd e mellé egy személyes kockázatot is vállaló kiállást. Akár szervezzenek tüntetést. Ne a jól megfizetett langyos vízben várják meg, amíg valakia maga amtőr módján szervezni kezdik, majd menjenek oda beleugatni valamibe, amiért semmit se tettek.

Miközben elképzelem azt a függetlenségi mozgalmat, ami Gandhi munkássága alapján bontakozott volna ki akkor, ha egy kocsmában ülve agitál, és morog az egybegyűlt alkeszeknek. Miután felvette a birodalmi parlamentben a fizut.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a vérgőzzel ballibsiző neofita decibelorbanisták, a Fideszre szavazók, a Fidesz tagsága, illetve elvbarátaik nem akarnak kirándulni, erdővel borított dombokat nézve pihenni. De nem csak ők, hanem sokadiziglen a gyermekeik, unokáik sem. Ugyanis az ő tiltakozásuktól sem hangos a közélet. Pedig arrafele talán még inkább lehetőség lenne a vezérüket lecserélni. Ha tényleg az ország jövője, a gyermeik, unokáik sorsa számítana nekik a pofázáson kívül. Nem csak a lengőnyelvű vezérsegg-nyalás.

Andrew_s

Párbeszédüzenet: Akciózok, fizessetek

Nem is olyan régen, húsz napja, volt egy indiai jogász, Mohandász Karamcsand Gandhi, születésnapja. Aligha volt tökéletes, és egészen biztosan hozott olyan döntéseket, amelyek történelmileg nem igazán bizonyultak időt állónak. Ugyanakkor, eltekintve a hazájának tett szolgálattól, az, aki látta az életéről szóló filmet, az talán emlékszik, hogy számos esetben személyes kockázatot vállalt a döntéseivel.

Bevallom becsülettel, hogy ez előbb jutott az eszembe, és csak ezt követően láttam, hogy nem is olyan régen volt a születésnapja. Amiért pedig a kockázatvállalás eszembe jutott, az Szabó Tímea sorok közti felhívása. Arra, hogy dobják már neki össze a parlamenti bírság összegét. Egy egészen demagóg megközelítése ennek az lehetne, hogy egy képviselő nagyjából két hónapos alapfizetése az, amit egy minimálbéren foglalkoztatott dolgozó egy év alatt keres. De ezzel ezt a szálat el is engedném.

A történetnek ugyanis van egy másik vetülete is, ami egyébként a bírság összegétől teljesen független. Ebben a vetületben a képlet az, hogy Szabó Tímeának volt egy politikai gesztusa. Ezt, ami egyébként az éppen neki adott államtitkári választ gátolta, nyilván van, aki bunkónak, és van, aki helytállónak tekintheti. Erre a házszabályi határokat feszegető politikai fesztusra megszületett egy válasz. Az ominózus bírság formájában. Majd az a bizonyos gesztus, amit nyugodtan tekinthetünk kunyerálásnak, tarhálásnak, vagy csak egyszerűen kérésnek.

S itt kezdődik az a bizonyos vetület. Az, hogy a személyes politikai gesztus következményének a viselése már nem annyira szimpatikus, mint a végrehajtása. Ami valójában éppen azt a következménynélküliséget üzeni, ami miatt az eddigi „elszámoltatások” lózungjait életre hívta. Ha tetszik, akkor leegyszerűsítve Szabó Tímea, aki Karácsony Gergely pártjának a frakcióvezetője, azt üzeni, hogy „én csinálok, amit gondolok, de a következmény a Tietek”. Ami alig különbözik attól, csak kicsiben, hogy „összeveszek az Unióval, de az áthidaló hitelt, majd fizessétek ki Ti”.

Összességében pedig csak erősíti azt, hogy a mai magyar politika egy olyan bennfentes játék, ahol személyes kockázatot senki sem vállal, és a nép, illetve a követők fizetik a számlát. Pártfüggetlenül. Mindenkiét. S aztán a politikusok egy része is kerek szemekkel csodálkozik, hogy az emberek közel harmada szarik az urak és úrhölgyek politikai játékaira a közvetített személyes példák alapján.

Andrew_s

A Párbeszéd esete a hangulatkeltéssel

Jó pár nappal ezelőtt a Párbeszéd két oszloposa benyújtott egy törvényjavaslatot. Pontosabban egy javaslatot, egy már meglevő módosítására. A törvényjavaslat a benyújtásakor a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról szóló törvényt célozta meg módosítani, és az indoklás szerint azért, hogy hatékonyabban léphessenek fel a szexuális bűncselekmények ellen.

Amely utóbbi egyébként önmagában meglehetősen dicséretes igyekezet. S különösen az lenne, ha a törvényjavaslatban a szerzők egy kicsit visszafogottabban áldoztak volna az előítéleteik oltárán. Vagy, mert azért ez sem zárható ki, annak az előítéletnek az oltárán, amelynek létét feltételezik azokban, akiket szavazói bázisuknak hisznek. De ami nem feltétlenül úgy létezik, ahogy gondolják. Függetlenül attól, hogy a törvényjavaslat kritikájaként megjelent írásában Bencsik Gábor némi maszatolást követ el, amikor az ő Facebook-oldalán már a DK-t is egyenértékűen képviselve érzi a történetben. Holott a Párbeszéd törvényjavaslata a gyónással kapcsolatba hozható vallásszabadságot érintő kérdésről minden további nélkül elolvasható a neten, és a benyújtók közül sem Szabó Tímea, sem Tordai Bence nem a DK politikusa.

Vadai Ágnes törvényjavaslata a témában ugyanis kitételként azt is közli, hogy az büntethető az eltitkolásért, „aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról”. Ami nem kicsit árnyalja a képet. A Párbeszéd törvényjavaslatban ez áll: 12. § „(2) Az egyházi személy a hitéleti szolgálata során tudomására jutott, személyiségi jogot érintő információkat – a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményre vonatkozó információk kivételével – nem köteles állami hatóság tudomására hozni”. Amiből „csak” az következik, hogy az egyházi személy köteles a leegyszerűsítve pedofil bűnesetről hozzá jutott információt a hatóság tudomására hozni. Ami azért nem egészen ugyanaz, mintha hitelt érdemlő tudomást szerezne valamiről.

Ennek a kis különbségnek az értelmezési kísérlete során nem nehéz eljutni odáig, hogy az említett szövegjavaslatot a Párbeszéd-címeres benyújtók valószínűleg önerőből sem gondolták kellően át. Már csak azért sem, mert például a gyónás során a „gondolati bűnök” is „játszanak”. Ugyanakkor még a „megcselekedett” bűn esetében is csak hallomáson alapuló, egyfajta pletykának tekinthető információról beszélhetünk. Különösen akkor, ha nem a gyónáson megjelent személlyel kapcsolatos az információ. A gyóntató ugyanis nem rendőrhatósági képviselő. Remélhetőleg. Így sem bizonyítási kényszer nem terheli, sem tanúmeghallgatásokat nem foganatosíthat, és általában sem gyanúsíthat meg senkit. S itt bukik ki a különbség a két törvényjavaslat között. A Vadai-féle javaslat alapján úgy gondolom, hogy felelősségre vonható mondjuk az az egyházi iskolában dolgozó, egyébként hitéleti tevékenységet ellátó személy, akit ugyanazok a jelzőrendszeri kötelmek érintenek majd ezáltal, mint bármely világi iskolában bármely alkalmazottat. Ha látja a gyermeken a bántalmazást, vagy annak akár hatását a viselkedésváltozásban, meggyőződik annak eredetéről, és az egyházi titoktartásra hivatkozva nem tesz semmit, akkor csukda. Alkalmasint, szerintem, teljes joggal.

A Párbeszéd javaslata esetén pedig elképzelhető az is, hogy amennyiben valaki úgy kér „tanácsot” a paptól, hogy mit tegyen, mert „A”-tól hallotta, hogy „Z” kislányokat csábított el, akkor is bejelentési, gyakorlatilag feljelentési kötelezettsége van. Ha a szöveg úgy szól, hogy „A” szerint „Z”-től terhes a Gézuka kiskorú nővére, akkor könnyen lehet, hogy az elinduló eljárás már régen kicsinálja „Z”-t, mire esetleg kiderül, hogy Gézukának esetleg nincs is nővére. Vagy van, de nagykorú, és esetleg a barátjától terhes. Mely esetben esetleg az eljárás tanúkihallgatásai nyomán a barát is szakít vele. Vagy úgy szájon kapja „A”-t, hogy az szaltóval veszi a vizesárkot. De a következményektől szinte függetlenül az látszik, hogy a Párbeszéd szöveg-javaslata igazi feljelentő-országi találmány. Szinte belesimulva a Nemzeti Besúgás Rendszerének építgetésébe.

Az külön „szépsége” a Szabó Tímea, illetve Tordai Bence által jegyzett törvényjavaslatnak, hogy az általános indoklásban, de a részletes indoklásban is hosszan értekeznek az egyházi személyek által, kiskorúak sérelmére elkövetett zaklatási, illetve szexuálisan visszaélő helyzetekről. Ahonnan csak egy lépés az olyan általános megbélyegzés, hogy a pap gyakorlatilag a pedofil szinonimája szerintük. Ami pontosan olyan általános megbélyegzés, amit a kormányoldal sugallt a menekültekkel kapcsolatban. Miszerint a menekült az erőszaktevő szinonimájaként kezelendő. Függetlenül attól a valós képtől, hogy az erőszakot elszenvedők jelentősebb részét azok jelentik, akiket nem a menekültek, hanem a családban, annak környezetében élők, illetve a közös munkahelyeken előfordulók veszélyeztetettnek. Amúgy, miközben az indoklásban nagy hangsúlyt fektetnek a hangulatkeltésre, azt azért beleírták, hogy a „visszaélésekkel kapcsolatban a katolikus papság körülbelül egy százaléka érintett”. Fogadjuk el, elvégre a Párbeszéd tollnokai csak tudják mit írnak.

De akkor itt álljon egy másik adatsor. Ami szerint 2014-ben, egy ilyen tárgyú felmérésben, az adódott, hogy a férfiak 6, de még a nők 2 százaléka is minden további nélkül élne nemi életet egy gyermekkel, ha nem félne a büntetéstől. Illetve a férfiak közel 10, míg a nők mintegy 4 százaléka érdeklődött, legalább az erotikus tartalmak szintjén a gyermekek szexualitása iránt. Ami, nem egészen mutat azonosságot a papságot célzó politikai hangulatkeltés számaival. Akkor sem, ha ettől a hangulatkeltéstől a Párbeszéd politikai előnyt remél. Ám akkor sem, ha személy szerint minden olyan elkövetőt mélységesen elítélek, aki bárki helyzetével visszaélve éli ki, annak a kárára a szexuális vágyait. S különösen elítélem, ha gyermek sérelmére teszi ezt. Akár pap, akár nevelőtanár, akár nevelő-, vagy biológiai-szülő, vagy szomszéd, vagy bárki más az illető.

Andrew_s

Párbeszédes amneziológia

Hoppá! A Párbeszéd Magyarországért üdvözölni látszik, hogy a Közös Ország Mozgalom mindenkit szeretettel lát az október 23.-i eseményére. Hurrá! Háromszor. Valamint hipp és hipp! Hogy átadja a helyét a hüpp-hüppnek. Mély sajnálkozással. Ha nem is a részvételi felhívás miatt.

Inkább amiatt, hogy a PM prominensein sajnálkozzunk kicsit. Vagy a választókon. Most az üzenték, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, illetve a párt vezetői, tagjai, szimpatizánsai ott lesznek. Korábban azonban azt üzenték, hogy ők aztán nem. Ugyanakkor nem rémlik a széles körű kommunikációja annak, hogy „bocsánat, tévedtünk”. Felvetve, hogy vagy a híreket olvasókat nézik egy kicsit hibbantnak, vagy a PM háza táján harapódzott el az amnéziás roham. Amitől függetlenül még akár üdvözölhetnénk is a közös részvétel ígéretének vízióját. Már csak valami értelmesen kommunikálható program kellene. Olyan, amit nem kétszázan, hanem több millióan éreznek támogathatónak. Amihez, lássuk be, kicsit kevés az üres és nem túl időszerű szólamok ismételgetése.

Ugyanúgy kevés a választások megnyerése előtt a választási rendszer nyomorát emlegetni program helyett, mint a pozitív üzenetekkel meg nem támogatott tucatnyi tanárpont sokszorosan repetázott világgá kiáltása. A színpadon megjelent „civilek” részéről. Mert azért szakszervezeti vezetőket, szervezeti tisztségviselőket ugyanúgy nehéz „civilként” tekinteni, mint amikor az LMP-ből télakot vett politikus lépett fel, korábban, mint „csak” magyar állampolgár. A civil megszólalás az én, talán tév-, képzetem szerint az, amikor azok szólalnak meg, akik a tömegből fel akarnak szólalni. Ahogy az a Népszabadság búcsúztatásakor már majdnem kialakult. Bár azzal, hogy „Gulyás Márton ma reggeli bejelentésének” alapján a „színpadra civileket várnak, de a közönség soraiban minden párt szimpatizánsait jó szívvel látják”, szinte mindegy.

De majd csak kialakul valami. Ha a közös, a Fidesz lózung-polzikkájával szemben valós alternatívát kínáló programok talán nem. Legalább összejönnek az érintettek, megveregetik egymás vállát, majd csendben hazamennek. Mert az utóbbi idők tüntetéseinek a gyakorlata nagyjából ilyen forgatókönyvek mellett zajlik. Legfeljebb megfigyelhetjük majd, hogy ki lesz az a civil, aki a színpadon majd papírról olvassa a gyújtóhangú spontán mondanivalóját. Azoknak a százezreknek, akik nevében majd megjelennek azok, akiket még meg tud szólítani az önszalámizásban világbajnok ellenzék.

Mert közös programok, pártközi kompromisszumban érlelt szakmai anyagok mintha még mindig nem lennének. Csak az idő telik.

Andrew_s

Októberi, Orbán-kedvi, "ki kivel nem" játék

Forrás: ateliercheri.com

Október 23 egy olyan dátum, ami lehetne akár az országos összefogás emléknapja is. Függetlenül attól, hogy valójában ki, illetve kinek a rokonai mire emlékeznek az 1956-os eseményekkel kapcsolatban. Mondjuk a jelenleg hatalomban levő párt elég sok mindent megtett annak érdekében, hogy kisajátítsa magának az említett dátumot. Így adott lett volna a lehetőség, hogy a hatalom ellenzéke megmutassa: nem fekszik be a hatalom által felkínált ágyba.

Hanem leülnek egy közös, illetve virtuális asztal mellé. Egyeztetnek, és együtt demonstrálnak. Legalább azt, hogy hajlandók szóba állni egymással. Még akkor is, ha a Gulyás Márton valószínűleg jobb provokátor, mint szervező. Még akkor is, ha a Közös Ország Mozgalom komolysági indexe vitatható. De még akkor is, ha a választási törvényről szóló nyilatkozat, időszerűségét, de leginkább időzítését illetően akár egy kabaréjelenet is lehetne. Mert egyszerűen nem ez, hanem a választások megnyerés lehetne a cél. Ha egyáltalán. aztán el lehet molyolni a választási törvénnyel. Utána. Azért persze elfogadható, hogy a nyilatkozatot sok párt aláírta. Legalább gesztusként az említett beszélő viszonyt illetően.

Az már kicsit kevésbé érthető, hogy a legutóbbi hírek szerint szép lassan mindenki kihátrál a közös októberi programból. Kezdve attól, hogy a Fideszből megvilágosult Hadházy Ákos lemondta az LMP nevében. Amire hivatkozva a programnak nevezett ígéret-cunamival jelentkező Momentum is kiszállt a buliból. Hogy aztán nem sokkal később Juhász Péter arról tudósítsa a híveit, hogy az Együtt (senkivel), illetve a Párbeszéd (önmagunkkal) nevű, csilliárdos támogatottságú szerveződések is majd máshogy, máshol ünnepelnek. Aztán, az utóbbi név, mármint Juhász Péter kapcsán bevillant egy közel öt éves helyzet. Az, amikor 2012-ben sikerült olyan gesztushullámot elindítani az ellenzékben, ami legfeljebb a kormány erősítésére volt igen alkalmas. Miközben arra is emlékezhetünk, hogy nem csak a Milla, hanem az LMP is ismerős szereplője mindkét történetnek.

Akkor, 2012-ben írtam:

>>Röviden az ilyen helyzetben azért összefoglalnám, hogy a kormányzatnak milyen ellenzéki fellépés, „eseménynaptár” lehet a szimpatikus:

1. Legyen belülről megosztott, és lehetőleg a pártjain belül is legyen megosztottság;
2. Az ellenzéki rendezvényeken ne alakulhasson ki olyan hangulat, ami a hangoskodáson túlmenő tevőleges akciókhoz vezethet;
3. Az ellenzék ne alakíthasson ki olyan egységfrontot, ami alkalmas lehet összehangolt cselekvésre;
4. Az előző pont értelmében ne alakulhasson ki olyan ellenzéki rendezvény, melyen a kormányzatot elutasító szervezetek tagsága „összeadódó” tömegként jelenhessen meg;
5. A mégis megrendezett ellenzéki események létszáma elegendő legyen a demokrácia meglétének valószínűsítésére, de az előzők teljesülése miatt alapvetően tehetetlen legyen;

<< 

Ennek alapján Orbán idén is elküldhet valakit a következő zacskó szotyiért. Mert lassan elmondhatja, hogy nincs szüksége szövetségesekre, ha olyan ellenzéke van, amilyet jelenleg kitermelt a politika.

Andrew_s