MSZP: Akarunk mi kérem nyerni?

A jelenleg hazánkban tapasztalható helyzet felveti azt a kérdést, hogy érdemes-e az ellenzékkel foglalkozni? Már csak azért is, mert a következő kérdés az lehetne, hogy mi is az ellenzék ma Magyarországon? No meg persze azon sem ártana elgondolkodni, hogy tulajdonképpen ki és mit akar, illetve képes tenni? Ha ugyanis az ember szertenéz, akkor csak a szkepszisnek állíthat szobrot magában.

Mely szobrot aztán nézheti ameddig könnybe nem lábad a szeme.

Első reakcióként természetesen azt mondanám, hogy érdemes az ellenzékkel foglalkozni. Még akkor is, ha a jelen sorokat legépelve sem áltatom magam azzal, hogy pont ezen mondatok fogják ráébreszteni a politikát a nagy igazságokra. Az ellenzéknek gondolt oldal politikai szereplőinek egy része ugyanis egyfajta fatalizmust sejtetve hisznek a saját kiválóságukban. Ami egy lépéssel a fal előtt talán már inkább túlzott, mint megalapozott önbizalom. Az ugyanis kevés, hogy az akadály lebontására erőteljesen koncentrálnak, de a csákányt mindenki a másik kezében látná a legjobb helyen. Amikor pedig valaki önként nekiáll csákányozni, akkor a többiek fanyalogva elfordulnak. Márpedig az ellenzéknek a Farkasházy Tivadar által kijelölt vezetői valahogy mintha ezt tennék. Továbbra sem vitatva az egykor volt szárszói találkozó szervezőjének jó szándékát. Azonban már ideje lenne leszállni a magas BMX-ről, és belenézni a realitások tükrébe.

A realitások, az ott sugallt helyzettel szemben azok, hogy valójában, ahogy azt magam is többször leírtam, nincs szükség egy vezérelvű, elitista ellenzékre. Vezérelvű, demagóg politikai erőnek továbbra is ott van a Fidesz és Orbán Viktor. Az ő stadionjába teljesen felesleges bemenni egy kis iszapbirkózásra. S bár nem biztos út a választási győzelemhez, de talán meg kellene próbálni nem kiskorú hülyének nézni a választókat. Még akkor is, ha ez nyilvánvalóan nem azonos a „megmondom a tutit, nőjetek fel hozzám” szemlélettel. Ebből a szempontból Gyurcsány Ferencnek teljesen igaza van akkor, amikor óv a csodavárástól, és –ígéretektől. Magam ezt már egy éve is emlegettem: „kétségek aziránt is legfeljebb a messiás- és csodavárók körét érintik, hogy az ország gazdaságának stabilizálása kapcsán az „Együtt 2014” csapata is elsősorban könnyeket és szívást ígérhet”. Annyiban tévedtem, hogy akkor Bajnai Gordon volt az ígéretes vezető, mely kép lerombolásáért ő maga is elég sokat megtett. Beleértve azt is, hogy értelmetlenül bár, de megpróbált alkalmazkodni az orbáni retorikához. Az akkor várt, olajfa-szerű nagykoalícióból gyakorlatilag semmi nem lett.

A szélesebb szövetséget meg aligha segíti elő az MSZP részéről elkövetett stratégiai hibák sorozata. Melyek közül a legutóbbi, az adóvisszaélések kivizsgálása körüli, csak egy a sorozatból. Amin az utólagos, a veszteség magyarázgatásának látszó, latolgatások már alig segítenek. De az sem, hogy Botka László nyilatkozatháborúba kezdett a DK-val való megállapodás kapcsán. Megint több energiát szentelve annak indoklására, hogy mit, illetve kit nem akarnak, mint amennyivel esetleg meg lehetne oldani a problémát. Esetleg észrevéve, hogy a demokratikus ellenzékiség nem az, amikor valaki kiáll a tisztás közepére, és döngeti a mellét. Ahogy az sem, ha meg akarja szabni, hogy ki legyen egy másik párt vezetője. A Demokratikus Koalíció vezetése azokból áll, akiket a párt megszavazott a tisztségre. Ráadásul van valami homályos elképzelésük, és kommunikációjuk, arról is, hogy mit, illetve miként szeretnének. A megállapodást ahhoz kötni, hogy kikből áll az említett vezetőség, az pont olyan, mint a korrupció ellen küzdeni, de megszabni, hogy kikkel nem küzd ellen a korrupció ellen. Ellenkező esetben ugyanis az MSZP reakciója is mérlegelendő lenne egy fordított esetre. Ha valaki arról nyilatkozna, hogy bárkit szívesen lát az MSZP szavazóiból, de Mesterházy Attila „monnyon le”.

Ehhez nem kell a hazugságok licitjét elindítani, és értelmezési vitákat sem érdemes vívni. Van, ami kompetenciája lehet egy kompromisszumra törekvő tárgyalás feleinek, és van, ami nem. A határok nyilvánvaló áthágása felveti a szándékok komolyságának kérdését. Továbbra is fenntartva azt, hogy nem kell okvetlenül szeretni ehhez a másik felet, hanem a célokat tisztázva, együtt kell működni vele. Ha van közös cél. Ha nincs, az természetesen más. De akkor meg teljesen felesleges a másikat, és a közönséget hülyének nézni. Június óta csak súlyosbodott az a helyzet, hogy „lehet racionális döntés a választás elvesztése is”. Ebben az esetben azonban felesleges úgy csinálni, mintha komolyan venné valaki. S lassan itt tartunk. A legfontosabb kérdés nem az lesz Bajnai Gordonhoz és Mesterházy Attilához, hogy együtt vagy külön akarják megnyerni a választásokat. Egyre követelődzőbben fogalmazódik a kérdés, hogy ilyen nyögve nyelős előkészületeket követően érdemes-e egyáltalán nekifutniuk? Esetleg nem lenne-e jobb kiteregetni a kártyákat és térképeket. Aztán hagyni békében csákányozni azt a brigádot, aki az aprómunkát is vállalja. S nem feltétlenül csak bűnbaknak tenni meg az előre megfontoltan betlire vett választásokért.

Mert lehet, hogy nem ér át az adott csapat a fal túloldalára. Az is biztos, hogy nem csak szentekből áll. De legalább nem csak beszél arról, hogy „mi annyira, de annyira akartuk”, és „annyira, de annyira utáljuk Orbánt és rendszerét”.

Andrew_s

Együtt a Kétbalkezes Pótpárt

Bajnai Gordon láthatóan nekiment a falnak a párt névválasztását illetően, amiben azért az évszám már korábban sem volt túl érthető. Mert munkacímnek jó lehetett a Együtt 2014, de azért mégis azt sugallta, hogy a választások után átalakulnak egy zsák hangyává. Márpedig előbb utóbb eljövend a 2015. év is. A bejegyzéskor azonban ez a probléma megoldódott. Nem jegyezték be a pártot, mivel hasonló néven már találtak sorban állókat.

A konkurensek nem más, mint a Tiner György és Bódás Bianka által bejelentett Együtt 2014 Párt. Az utóbbi hölgy a most Schmuck Andor vezette Magyarországi Szociáldemokrata Párt szóvivője. Mondhatni tehát, hogy családbarát a probléma, mivel a névvita a családon, pontosabban az ellenzéken belül marad. A pikantériája a helyzetnek legfeljebb az, hogy az említett, és Bajnaiéknak most keresztbe fekvő pártot az október 23.-i beszéd után jegyezték be. Óhatatlanul némi pofátlanság-jelleget kölcsönözve az akciónak. Valamint emlékeztetve az internetes domén-bejegyzések világának hőskorára. Amikor is egy felmerülő névre szinte azonnal bejegyzést generált valaki. Aki aztán jó pénzért gondolta eladni a nevet annak, akinek az sokkal jogosabban, például cége neve okán lehetett volna a tulajdona. Amíg tehát Bajnai Gordon és csapata azzal volt elfoglalva, hogy a Milla hagyatékát, és olykor Juhász Péter kijelentéseit magyarázgassa, megelőzték a névbejegyzéssel. Az említett pofátlanság egyébként akkor is igaz, ha az anyagi haszon reményében jártak el a bejegyeztetők. De akkor is, ha ezzel akarták biztosítani saját részvételüket a választási hadjáratban. Ám jogilag rendben van, amit tettek, ha a moralitással lehet is vitatkozni. Hacsak már nem fogalmazzák gőzerővel a névről való ingyenes lemondást beharangozó közleményt.

Bajnai Gordon addig sem vitatkozik, nem ágál, hanem agilis vezetőhöz méltó módon meghátrál. Kijelentve, hogy semmi baj, egy sosemvoltan nyilvános párt elől is meghátrál, és nevet vált. „Együtt – a Korszakváltók Pártja” névre hangolva át magukat. A névvel kapcsolatban továbbra is zavaros lehet, hogy a választás után vajon mi lesz. Mert tegyük fel, hogy a miniszterelnöki csapat minden erőszakoskodása ellenére sikerül megbuktatni a regnáló kormányt. Utána, kormányzati tényezőként kicsit furcsa lesz ez a permanens korszakváltás. Majdnem olyan „jó”, mint Orbán Viktor permanens forradalma. Arra meg fogadni lehet, hogy a rövidítésben megjelenő labdát lelkes kormánypártiak olyan erősen fogják lecsapni, amennyire csak bírják. Bár úriember biztosra nem fogad. Viszont a labda nagyon magas. Lehet tippelni, hogy az EKP rövidítésből mikor, mennyi idő alatt lesz „Együtt a Kommunisták Pártja”, vagy „Együtt a Kézpénzért” mozgalom. Nyilván nem a hivatalos retorikában, hanem az elejtett megjegyzésekben, parlamenti odamondogatásokban, fórumbejegyzésekben. Valószínűsítve azt, hogy tényleg külön kreatív csapat foglalkozhat a lehetőségek elrontásáért. Arról a mellékkörülményről sem feledkezve meg persze, hogy a nagy nehezen, nem egyszer a szél ellenében kialakított arculat is szinte teljesen mehet a levesbe.

Azt ugyanis sikeresen el lehet érni, hogy beszéljenek a pártról. Fognak is. Azonban a választásokhoz közelítve talán nem a legelőnyösebb a név-váltás. Azt már kevésbé lehet elérni, hogy szinte azonnal átálljon mindenki fogalmi készlete az éppen aktuális névre. Nem véletlen, hogy amikor a Fidesz tagjai rájöttek a korukra, akkor a nevet megváltoztatva azonos rövidítésként hagyták meg az önálló betűszóként élő nevet. Alkalmasint most ennek a Fidesznek a tagjai, vezetői foghatják a pattogatott kukoricát, az üdítőt, és hátradőlve röhöghetnek az előadáson. Az arénában izzadó ellenzéket figyelve, amint éppen leszámol saját magával. Lassan tényleg egyetlen következetesen emblematikus vezetőt, Gyurcsány Ferencet hagyva meg potens kihívóként. Aki azonban előre bejelentette, hogy nem kíván miniszterelnök-jelöltséget. Az ellenzék tehát a kétbalkezes, a nem-jelölt, és a celeb triójára korlátozódik jelenleg.

Persze lehet azon vitázni, hogy a DK mennyire lehet kihívója a Fidesznek, és mennyire azonosítható akár Bajnai Gordon mozgalmával, akár az MSZP-vel az a célkitűzés-csomagja, amit publikál. De azt azért lehet látni jelenleg is, hogy eddig Gyurcsány Ferenc volt az, aki eredménnyel volt képes meghátrálásra kényszeríteni Orbán Viktort. Igen, azon az elhíresült TV-vitán, ami után a jelenlegi kormányfőnek jól fejlett vita-, és Gyurcsány-fóbiája alakult ki. Így, az említett hármasból lehet, hogy a nem-jelöltet kellene rábeszélni egy jelölésre. Arra, hogy jelöljön valakit a posztra, mielőtt a választások előtt nem marad más az ellenzékből, mint az egymással perlekedő porszemek zizegése a szélben.

Andrew_s

Kocsis Máté aggódik.

A Fidesz-nél ismeretlen az adatvédelmi nyilatkozat?

A Fidesz immár mindenki nevében aggódik. Mondhatni eljutott a hivatásos rettegők táborába, ahol némileg megpihent. A sok aggódásra okot adó olyan jelenségek, mint a recesszió, a továbbtanulási válság, a népességi statisztikák alakulása, a jegybank helyzete alighanem már mind megoldást nyert, és már csak egy dolog hibádzik széles e hazában. Nevezetesen az Együtt 2014 Facebook oldalán indított adatgyűjtés az, ami a kormányzati erőknek a migrénes fejfájást okoz.

Erről osztotta meg aggályait Kocsis Máté egy sajtótájékoztatón a vasárnapi pogi-kávé-kormánybeszéd kombóra megjelentekkel. Az onnan lemaradók pedig a Fidesz honlapján olvashatják el azt, amit nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója a kérdésről tud, sejt, illetve sejtet. Őszintén elismerve, hogy pár dologról keveset tud, és sokat sejtet. Ami alighanem teljesen megfelel azon rétegeknek, akik az informatikai rendszerekről még annyit sem tudnak, mint Kocsis Máté, viszont fogékonyak az egyszerű mondatok populizmusára. Az, hogy a Haza és Haladás Alapítvány a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) érdeklődését felkeltette, az lehet szép szólam, de semmit nem jelent.

Adott esetben a vizsgálat eredménye lenne érdekes, és nem az azt prejudikáló sejtetés. Elvégre az érdeklődés felkeltődhet, különösen, ha a hatalom segít is benne, majd lelohadhat, a szükséges vizsgálatok elvégzését követően. „Oszt jónapot!", hogy egy Fidesz-klasszikust idézzünk. Kocsis Máté megfogalmazásában különben hol Bajnai Gordonékról, hol a Haza és Haladás alapítványról, míg másutt az Együtt 2014-ről eseik szó. Ügyesen összemosva mindent mindennel. Felkeltve a gyanút, hogy vajon a kommunikációs igazgató tudja-e, hogy miről kommunikál?

Egyébként, mielőtt bárki segítene Kocsis Máténak a pánik bugyraiba merülni, érdemes tudni azt, hogy a sokak által használt Facebook-on való adatgyűjtés az, ami a kommunikációs igazgatónak nem tetszik. Ennek során azon polemizál, hogy az odakattintókról bármikor lehet profilt, személyiségrajzot készíteni. Ez, ismerve a Facebook-ot elképzelhető, de elképzelhető azok esetében is, akik Orbán Viktor Facebook-oldalán nyomnak egy „like"-ot, vagy kommentálnak valamit. Velük kapcsolatban mintha alacsonyabb fordulatszámon pörögne az aggódás motorja. Persze, nem kötelező odalátogatni, kommentelni. Ahogy egyébként nincs ez másként a hivatalos aggódás tárgyával kapcsolatban sem. Alkalmasint persze a Facebook beépített lehetőségeivel elég alaposan korlátozható sok minden, mivel annak nem a Fidesz, hanem a nagyvilág adatvédelmi elveinek kell megfelelnie. Így aztán annak sincs akadálya, hogy valaki lekorlátozza adatai olvashatóságát. Erről Kocsis Máté éppen úgy megfeledkezett, mint arról, hogy az inkriminált Facebook-oldalon van egy adathasználatról tájékoztató nyilatkozat is. S arra az esetre, ha mégsem a Facebook-ról, hanem egyes honlapokról lenne szó, akkor az Együtt 2014 honlapján levő csatlakozási felhívás oldalán szintén van adatvédelmi nyilatkozat.

Ezzel szemben, miközben a Fidesz honlapján is lehetőség van beregisztrálnia magát valakinek, az „adatvédelmi nyilatkozat" kulcsszóra való keresés üres eredményhalmazt adott vissza. Nem mintha oda kötelező lenne bárkinek is regisztrálnia magát. Próbaképpen ellátogathatunk a tagfelvételt kezdeményező egyik kerületi honlapra is. A III. kerületieknél adatmegadási lehetőség van. Adatvédelmi nyilatkozatra utaló link nincs. Emiatt Kocsis Máté vajon miért nem aggódik?

Andrew_s

Az LMP-szalámi.

Forrás: vicclap.hu

Az LMP kongresszusa a „Nem” mellett döntött, ami az Együtt 2014-hez való csatlakozást illeti. Ezzel sokak szerint megpecsételte a saját sorsát, mint párt. S ez abból a szempontból alighanem így is van, hogy önként hajtotta fejét a nagy szalámizó alá. Van ugyanis egy olyan pont, amikor dönteni kell egy párt vezetésének, tagságának. S ezen a ponton a nem-döntés is felelősségteljes döntés. Ahogy az a „nem” kimondása is. Miként egy házasságkötő teremben is lehet nemet mondani. Azonban kissé ostoba lépésnek tűnne, ha az ara nemet mondana a házasságra, de azért megbeszélés tárgyává akarná tenni, hogy a héten mikor megy fel a fiúhoz. Nem mintha nem lehetne megoldani, hanem azt nem házasságnak hívják és az együttműködésnek is egy elég sajátos esete. Még akkor is, ha korábban, a házassági kérés előli farolást megelőzően, akárhányszor is járt már arra.

Ha tehát az LMP most ki akarná kérni magának a politikai prosti megtisztelés nélküli címét, akkor esetleg a fenti hasonlat még jól jöhet annak megértetésére, hogy mit szúrtak el. De nagyon. Különösen azok után, hogy Bajnai Gordon elég ünnepélyesen megkérte a kezüket. Egyértelművé téve az LMP kongresszusa előtt, hogy számít a támogatásukra, részvételükre a kormányváltás vágyának beteljesítése alkalmából. Azzal tehát, hogy az LMP a Schiffer-i vonal, és ezzel az izoláció mellett döntött, erre a felkérésre, lehetőségre mondott nemet. Ez persze önmagában nem lenne baj, hiszen minden mozgalom és minden párt úgy szalámizza fel önmagát, ahogy akarja. Adott esetben nem az LMP lenne az első a hazai politikában, és félő az is, hogy nem az utolsó. A szavazóit pedig, aki kapja, marja. Ellenben, mivel a párton belül sincs egység az együttműködés mikéntjét illetően. Gyakorlatilag egy párton belüli lemondási hullám indult el. Ez viszont óhatatlanul a teljes politikai közéletben elindíthat egy másodlagos, destabilizációs hullámot. Könnyen azt eredményezve, hogy a magyar potenciális szavazók körében csökken a politika iránti amúgy sem nagy bizalom. Ez, a belőle következő passzivitás révén, a kormányzó elit eminens érdeke lehet. Így, noha az LMP-re esetleg nyugodtan legyinthetünk, az általa kialakított helyzet túlmutathat azon a közvetlen hatáson, hogy a szavazói majd megoszlanak a többi párt között.

A 4K! helyszínei.

Ugyanakkor azt is érdemes látni, hogy az említett, az Együtt 2014 felé tanúsított, elszigetelődéssel az LMP nincs egyedül, mivel korábban a 4K! is a csatakozás elutasításáról döntött. Ez, a 4K! esetében, könnyen lehet eredményezheti azt, hogy mire kialakult az országos hálózat, a helyszíni fotókat mutató oldal képét fogja mutatni a párt maga is. Annyiban, hogy kihalt helyeken játszhatnak tovább, ahol csak a feliratában él majd a 4K!. Mert egyedül aligha tud olyan erőket megmozdítani, ami a kormányváltást lehetővé tenné számukra. S nem kizárt, hogy a szemrevaló mátkasághoz sem eleget. Amiért ezt érdemes megjegyezni, az az, hogy hasonló lehet az LMP-ben maradók helyzete is. Annyiban, hogy hiú ábránd maradhat ez az egyedüli mindenütt-ottlevés LMP-ben bent maradó, szinte mindenért és minden ellen, de legalább serényen, tiltakozó kisebbség számára is. Ahhoz ugyanis, hogy szavazatokat szerezzenek, ez könnyen kevés lehet. Nem feltétlenül ahhoz, hogy néhány képviselő fizetése ne lenne biztosítva, hanem a számottevő tényező látszatának fenntartásához. Holott ez nem ártana, ha nem a zajongó kisebbséget akarják gyarapítani. Amivel persze szintén a Fidesz-nek tehetnek szívességet. S még csak azt sem lehet mondani, hogy szigorú elvhűségről van szó. Ha ugyanis a rendszerváltás politikusainak kizárása az indok, akkor az új frakcióvezető személye is rejthet némi pikantériát. Mile Lajos ugyanis eddig az LMP mellett „részt vett a Magyar Demokrata Fórum, az SZDSZ és a Fidesz megalapításában is”. Úgyhogy igencsak részt vett a politikai mozgalmakban.

De nem árt azért tudomásul venni azt sem, hogy a színjáték alapvetően nem csak az LMP-ről szól. A hallgatóságban ott ül a jelenlegi kormánytöbbség és a persze Jobbik is. Amikor tehát az ellenzék nagy szalámijából újabb és újabb szeletek mennek a levesbe, akkor az óhatatlanul centrális vezérerőt erősíti. S mert kétséges, hogy az LMP képes lenne a jobboldali középpárt szerepét felvállalni, végső soron a Fidesz-ből leválóknak sem lesz valószínű háttere. A kormányzat közvetett megerősödése különösen számításba veendő lehet az új választási törvény keretei között. S ezen utólag már az sem fog segíteni, ha az LMP izolációpárti tagjai majd valami hangzatos beszéddel állnak elő. Például olyannal, hogy Bajnai Gordon előre megfontolt szándékkel kérte fel a csatlakozásra az LMP-t, és ezzel kiszámítottan küldte a hasadópályára. Meg lehet azzal is érvelni, hogy a tárgyalási pozíciót akarták erősíteni. Azonban az LMP támogatottsága olyan, hogy kérdéses lehet az ajánlati komolyságuk. Illetve nem is a komolyságuk, hanem inkább a támogatottságuk. S bár látszólag még sok idő van a választásokig, a már megindult lejárató-kampány hosszú és mocskos harcot vetít előre. Olyat, ami nem a nevető harmadiknak kedvez. Inkább olyat, amiből nem igazán fog kimaradni az sem, aki ma tünci-rózsaszínben úgy próbál tiszta maradni a játszótéren, hogy olykor bedobál valamit a többiek közé.

Simay Endre István

Az LMP tényleg, és miről tárgyalna az Együtt 2014-el?

A választási rendszer Fidesz-interpretációjával kapcsolatos törvényekkel kapcsolatban az egyik hír arról szól, hogy a nagyobbik kormánypárt ódzkodik azt előzetes normakontrollnak alávetni. Ami persze megint csak felveti az ellenzék abbéli felelősségét, hogy összefogva az Alkotmánybíróság elé hurcolják majd a regisztrációval dúsított szabálygyűjteményt. A kétharmaddal szembeni egységfront ugyanis elérhetné még, a különben is elég sok sebből vérző regisztráció felülvizsgálatát is. De az összefogások kapcsán a jelenleg Parlamenten kívüli erőkkel való kapcsolattartásban is folyamatosan alakulnak a frontok. Szinte ahogy az időjárási frontok áthaladnak.

Nem egy esetben a Bajnai Gordonnal fémjelzett, és népszerűségben az egyik legerősebb ellenzéki erőnek tartható, mozgalomhoz való viszonyulás ad témát még akár az egyes pártokon belüli erővonalak megrajzolásához is. Ahogy ezt az LMP példája mutatja. Egyben jelezve, hogy nevezheti egy párt magát bárhogy, a politika egyes hatásai alól nem tudja magát kivonni. A közös politikai erőtérnek lehet ugyan nekifeszülni a névmágia erejével, de alapvetően a saját nyakába folyhat ettől a saját leve. Így aztán maradhatna az, hogy az említett közös erőtérben megkeresni azt az utat, ami a tagságnak, a vezetőségnek, és nem utolsó sorban a választóknak is vállalható. Az LMP esetében ennek egyik halmazválasztó faktora az Együtt 2014 Mozgalomhoz való viszonya. A párt és annak egyes politikusait tekintve egyaránt. Az egyik, a HVG-n megjelent összeállítás szerint Bajnai Gordon bejelentkezése megütötte az LMP-t. A csapás hatását abban látják, hogy az egyik, Schiffer András által képviselt irányzat szerint senkivel nem szabad közös platformra kerülniük, olyan kormány létrejötténél bábáskodni, melyet „az elmúlt 20 év bármelyik miniszterelnöke vezet”, Miközben legutóbb az LMP frakcióvezetője, Jávor Benedek, olyan nyilatkozatot tett, hogy mégis csak tárgyalni kellene.Mintegy mellékesen azért megjegyezhető, hogy Bajnai Gordon bejelentkezése nem csak az LMP-t, hanem a DK-t is meglegyintette. Sokan gondolhatták úgy, akár a DK-ban is, hogy Bajnai Gordon visszatérése a napi politikába valamilyen módon Gyurcsány Ferenc oldalán fog megtörténni. Ez, mint tudjuk, nem következett be. De ez természetesen csak felszínesen érinti az LMP-t, és azt a kettős helyzetet, amibe egyre inkább belebonyolódik.

A kettősség felveti a Varánusz-blogon is feszegetett kérdést, hogy kiért, miért is harcol tulajdonképpen az LMP? A másik oldalról, a párhuzamok oldaláról nézve nem nehéz észrevenni, hogy a Millához hasonló dilemma kezd körvonalazódni az LMP környékén. A Milla esetében a pártokhoz való általános viszony okozott értelmezési problémát az október 23.-i események kapcsán. Szembeállítva Juhász Péternek a pártokat kirekesztő szemléletét a politikai realitást inkább képviselő mindenki felé való nyitást jelentő Kónya Péter által közvetített meghívóval. Az, akkor sokkal inkább a részt vevők megosztását inkább szolgálta, mintsem azt az egységes, szövetségben megfogalmazható fellépést, amit Bajnai Gordon is meghirdetett. Sok szempontból az ilyen viták kicsit hajaznak azokra, melyek a „ki volt a kommunista?” című társasjáték keretében zajlik. Ha erre most páran fel kapják a fejüket, tegyék nyugodtan. A párhuzam annyiban mindenképpen áll, hogy egyformán fittyet hányni látszik a politikai realitásokra. Azokra a realitásokra, melyek számolnak pár olyan mellékkörülménnyel, amiről az egyes politikai oldalak populistái megfeledkezni látszanak.

A legnyilvánvalóbb ezek közül, hogy a rendszerváltás környékén nem az égből pottyant ide az országba egy vadonatúj lakosság. Márpedig azok, akik itt éltek, és nem több határon túlról ideérkezve játszották el a születéstől ellenállók szerepét, azok valamilyen szinten megtanulták túlélni a szocreált. Akármelyik pártban is vélték utána megtalálni a politikai boldogulásukat, vagy jobb esetben ideáikat. Ezért is botorság az a kirohanás, amit a miniszterelnök tett legutóbb. Bár Orbán Viktortól már szinte az lenne a furcsa, ha nem a támadásban, az ellenségkép rajzolásában látná a kínos kérdések válaszát. Valahogy ilyen ötletnek tűnik annak felvázolása, hogy pártokkal márpedig nem, hiszen a pártot választó szavazók megszólítását hiába tervezi egy egyesület olyan módon, hogy kirekeszti a pártokat. S ugyanilyen elvarázsolt ötletnek tűnik elszigetelődni egy olyan mozgalomtól, mely képes lehet megszólítani a különböző politikai szervezeteket. A közös, és az LMP által is elfogadottnak látszó cél, a kormányváltás, irányába csatornázva be a támogatásokat. Ez utóbbi elszigetelődésnek csak akkor lenne számottevő értelmezési tartománya, ha az LMP valóban képes lenne tömegeket megszólítani. Azonban sok szempontból sikerült ugyanabba a könyökcsőbe tévednie, mint a Millának.

A valós tömegek legjelentősebb része az, akit a bizonytalanok között tartanak nyilván. Lehet persze, különben értelmetlenül, azon számháborúzni, hogy ezek hány százaléka pártválasztó, aki nem meri felfedni preferenciáit, és mekkora a tényleg mindenkire legyintők aránya. Az arányoktól függetlenül alighanem biztos, hogy az előbbieket nem lehet megszólítani a pártokat és a pártok vezetőit ignoráló megnyilatkozásokkal. De ugyanilyen biztosnak tűnik az is, hogy az utóbbi kategóriát egy ilyen szöveg sem szólítja meg. Bajnai Gordon tehát akár a Millával is szembekerülhet ezen az alapon, miközben az LMP meg vele kerülhet szembe, ha nem Jávor Benedek irányvonala jut túlsúlyba. Miközben, egyet értve a Varánusz szerzőjével, az LMP nem vált tömegpárttá, és az ökopopulizmuson kívül nagyon kevés hozzáadott értékkel sikerült a politikumhoz közeledni. Ezzel végső soron nem tette önmagát megkerülhetetlenné Bajnai Gordon szempontjából, miközben, a Millának is köszönhetően, a szavazótábor könnyedén elolvadozhat. Erre persze lehetne az a válasz, hogy az LMP-nek érdeke lenne felcsatlakozni egy olyan mozgalomhoz, amely képes mérhető népszerűségre szert tenni, és esélye van a kormányt leváltani. Ugyanakkor korántsem biztos, hogy az Együtt 2014 számára főnyeremény egy olyan szövetséges, mely önmagával sincs konzisztens viszonyba. Különösen akkor nem, ha sikerül a bizonytalanok jobboldalra kacsintó rétegeit is megszólítani.

Azonban az is elképzelhető, hogy amennyiben ez bekövetkezik, és az LMP csatlakozása a kormányváltó mozgalomhoz kérdéses marad a belső pártharcok miatt, akkor még egy önzőbb forgatókönyv is létjogosultságot kaphat. Eszerint az LMP a Együtt 2014 sikerében sem feltétlenül lesz érdekelt, és még a kormányváltásban is alig. Függetlenül attól, hogy jelenleg mi a kommunikáció fő csapásiránya. Ha ugyanis az Együtt 2014 megerősödik, az nyilvánvalóan elszipkázhatja az LMP potenciális szavazóit, és így az LMP esetleges parlamenti részvétele is megkérdőjeleződhet. Ugyanakkor előfordulhat, hogy Bajnai Gordon gyengítésével a kormányváltáshoz nyilvánvalóan kevés, de a képviselőállításhoz elegendő szavazatra számíthat. Ez persze nem teljesen más politika, mint a képviselői önzésen alapuló korábbi politikai színjátékok, de azért elég emberi. Lehet persze, hogy amennyiben Bajnai Gordon már most hajlandó lenne belemenni pozícióalkukba, akkor egyszerűbb lenne kifogni az olykor duzzogó sértett sündisznóként mindenfele támadó LMP vitorlájából a szelet. Kérdés persze az, hogy milyen áron, és érdemes-e belemenni egy olyan alkudozásba, mely óhatatlan láncreakciót váltana ki a többi csatalakzó esetében. Ám az ettől függetlenül még előfordulhat, hogy a csatlakozási tárgyalásokat felvillantó LMP-s szándék éppen egy ilyen alkudozásba próbálja beleszorítani az Együtt 2014 vezetőjét. Mert a képviselői fizetés azért egy kicsit magasabb, mint amit esetleg főállású ökotüntetőként be lehet seperni.

Simay Endre István

A Milla megmozdulása közel-alulnézetből.

Milla-fény a kormányváltás alagútjában?

Lezajlott a Milla nagy előzetes várakozást keltő, 2012. október 23.-i, rendezvénye. Mi tagadás, de mert olvasható volt itt korábban, nem minden pesszimizmus nélkül tekintettem a rendezvény elébe. Nem azért, mert jónak tartanám a jelenlegi kormányzást, hanem mert valahogy furcsának, az eseményeknek elébe menőnek tűnt a Milla de jure egyesületté alakulása éppen annyira, mint Juhász Péter Milla-vezető kirohanás a pártok ellen. Pontosabban a pártok felismerhető jelenléte ellen. Mintegy megelőlegezve azt, hogy kirekeszt, miközben az összefogásról beszél. Mintha a jobb kéz nem tudná, mit akar a bal agyfélteke. Az összedrótozottság dacára. De mégis nagy volt az előzetes várakozás, hiszen Bajnai Gordon visszatérésének bejelentése mégis olyan, ami nagyot szólhatott. Még akkor is,ha tudjuk, Bajnai Gordon sokkal jobb közgazdász és szakpolitikus, mint népszónok.

Rendezvények egymás között.
Forrás: Millamedia

Az eseményeknek, illetve a részletes véleménynek elébe szaladva előre érdemes talán szólni arról, hogy a rendezvény körülményeinek biztosításáért csak részben a Milla felelős. A megközelítési lehetőségeket ismertető millás oldalon ugyanis közzétették a rendőrség részben ezt érintő levelét. Amiért ez ide tartozik, az egy olyan „apróság2, amit ott azzal írnak körül, hogy a környéken számos más rendezvényt is szerveznek. Ebből közvetve az is következhet, hogy a rendőrség tudtával és beleegyezésével került az a szélsőséges csoport a Jégbüfé környékére, amelynek tagjai például egy Index-es újságírót meg is vertek. A demokrácia és a jobboldal sajtó-, és információs szabadságról alkotott képzetéről is képet adva. De nyilván szintén a rendőrség engedélyével jött létre az a rendezvény is, ami miatt az Astoria felé korlátozott volt a bejutás a Milla rendezvényére. Kérdésessé téve azt, hogy ennek hatására vajon mennyire manipulálódott ezáltal az a számháború, ami a részvétellel kapcsolatos. Az minden esetre valószínű, hogy a médiában több helyen közölt húszezres részvételnél „némileg” többen voltak jelen. Bár, a számháborút Orbán Vikor nyerte. Már csak a permanens háború Békemenetének köszönhetően is. S alighanem a várakozásoknak megfelelően.

Ami a Milla rendezvényének belső körülményeit illeti, annak fontos része az előadók száma, személyük, és mondanivalójuk. No meg persze az olyan technikai körülmények, amik biztosíthatták volna az érthető és kiegyenlített hangosítást. Nos, ez a Jégbüfé magasságában már hagyott némi kívánnivalót maga után. Különösen akkor, amikor a kormány nő-, és családpolitikáját szidó hölgyek belelelkesültek a mikrofonba. Az esemény szempontjából, fenntartva a mondanivaló egyébként fontos voltát, teljesen feleslegesen. Azt ugyanis emberileg teljesen meg tudom érteni, hogy a Milla vezetője demonstrálni akarta, hogy ki mindenkit tud a színpadra szólítani. Azonban talán nem ártott volna eldöntenie Juhász Péternek, hogy erődemonstrációt, bemutatkozást, támogatottsági bemutatót, az összefogás kezdeti lépéseinek jelzését, vagy mit is szeretett volna elérni a rendezvénytől. Különösen azok után, hogy az összefogásról annak fényében kicsit nehéz lehetett beszélni, hogy előzetesen párt-cenzust hirdetett. Talán, ha előzetesen hallgatott volna, bölcsebben jöhetett volna ki a Milla egyesületesítéséből. Amivel szintén nyugodtan megvárhatta volna, azt hiszem, a mai rendezvény végét. Így nem érzem szükségét annak a korábbi véleményemnek a felülvizsgálatát, hogy a Milla vezetője előbb cselekedett, mintsem felmérte volna a kommunikációs következményeket.

Nyilvánvalóan az is inkább lehet magánvélemény, hogy kit és mennyit szerettem volna hallani a rendezvényen. Az azonban szinte biztos, hogy a kevesebb több lett volna. Azzal ugyanis lehetett előre is számolni, hiszen az előzetes értékelések alapján is nyilvánvaló volt, hogy sokan Bajnai Gordonra várva, és az orbanániai megoldások ellenpontjának megtudása, illetve az említett rendszer elutasítása okán mentek el a rendezvényre. Ebből kifolyólag feleslegesnek és fárasztónak tűntek azok a felsorolások, hogy mit nem szeretünk Orbán Viktor kormányzásban. Nyilvánvaló, hogy az, akinek erről nem voltak elképzelései, az nem ezen a rendezvényen múlatta az időt. Az ezt taglaló monológok beseperhettek némi egyetértő tapsot, de nem fogták meg az emberek jó részét. Ehhez elég volt az arcokon átfutó reakciókat meglátni, a félszavas megjegyzéseket meghallani. Szinte biztos, hogy amennyiben nem a várt Bajnai-beszédet teszik a rendezvény végére, a részvételi számok alighanem gyorsan olvadozni kezdtek volna. Ahogy a kevesebb felszólaló felkérése lehetővé tette volna annak a kommunikációtechnikai kihasználását, hogy a Szolidaritás mozgalom vezetőjét akkor kérjék, azonnal, a színpadra, amikor annak menete megérkezett a Milla rendezvényére. Függetlenül attól, hogy a később felszólaló Kónya Pétert mennyire volt élvezetes hosszan végighallgatni.

Az azonban tény, hogy a vért Bajnai-beszéd felülmúlta a várakozásaimat. Még akkor is, ha jól esett volna valamivel több konkrétumot hallani a hogyanokról is. Azonban tisztességgel meg kell jegyezni, hogy egy, a politikai bemutatkozást szolgáló, tömegrendezvény nem alkalmas a gazdasági program részleteinek ismertetésére. Az azonban, hogy Bajnai Gordon összefogottan, a lehetőségekhez képest konkrétan, és, őszintén szólva, tőle számomra szokatlan erővel beszélt a tömeg előtt az mindenképpen pozitív volt. Az is, hogy bejelentette a választási szövetség szükségességét, és kezdeti keretszervezeteit. Az ellenzéki nyílt szövetséget „Együtt 2014” néven. Az alakuláskor a Milla, a Szolidaritás és a Haza és Haladás részvételével. Végső soron különben ezért is lett volna jobb első előadóként meghallgatni Bajnai Gordont, ami után Juhász Péter nagy tömeg előtt jelenthette volna be az egyesületalakítást. De ez a vonat elment a kapkodás miatt. Ellenben Bajnai első előadóként való megszólaltatása után könnyebb lett volna talán azok dolga is, akik a szociológiai, kommunikációs, és filozófiai tartalmat adhatták volna hozzá a már bejelentett kormánydöntő együttműködéshez. Így a szervezők szinte szándékosan látszottak megnehezíteni a Tamás Gáspár Miklós filozófus és Balavány György újságíró dolgát a saját hozzászólásuk kapcsán. Holott Bajnai Gordon beszédének ismeretében, esetleg egy előzetes egyeztetést is beiktatva kevesebb ismétléssel, a tömeget jobban megfogni képes módon lehetett volna szervezni a millás tüntetést.

Azonban Bajnai Gordon megszólalása ennek ellenére több fontos célt megvalósított. Leginkább a volt kormányfő visszatérésének mikéntjét és kereteit ismertette. Ez azonban kell ahhoz, hogy az emberek ne zsákba macskát érezzenek támogatottnak. Az, hogy ez mennyire jelent majd valós új ellenzéki pólust, az nyilván kicsit a jövő titka. De, a Milla vezetőjének korábbi megnyilvánulásaival ellentétben, mégis egy igazodási pontot jelenthet a pártok számára is. Ezt előlegezheti meg a DK vezetőjének felújított támogatása Bajnai Gordon részére, amit alighanem egyre több szervezet követhet. Illetve kell is, hogy kövessen, ha a banánköztársaság felé haladó, és a szélsőjobb ökleire támaszkodó kormányzatot le akarja váltani. Miközben maradtak némi kétségeim a Milla kapcsán, Például mert nem igazán hiszem, hogy ne állna rendelkezésükre olyan szociológus, illetve kommunikációs szakértő, akik bevonhatók lennének a szervezésbe. Maradhat egy olyan forgatókönyv, hogy a Milla vezetője dönt egy személyben, és a véleményektől függetlenül. Viszont ilyen vezető szervezetére nem szívesen voksolnék. Esetleg elképzelhető, hogy valamiért a Milla szándékosan rendezkedett be a kényelmes ellenzék székébe. De ez sajnos eléggé kérdésessé teheti a szándékokat, és a felvállalt szerepeket. Ám, érdekelten a demokráciában, és így a jelen kormány távozásában, örömmel vizsgálom felül a véleményem, ha a jövő eredményei alapján erre okom lesz.

Simay Endre István