A Milla-korszak végéhez

Úgy tűnik lezárult egy korszak a magyar ellenzék működésében. Az a korszak, amit talán majd Milla-korszaknak fognak nevezni. A végét, egyelőre, az Együtt megszűnési szándékának kinyilvánítása jelzi. Egy kicsit sajnálom. Azokat, akik hittek benne, és anyagilag is támogatták.

Ugyanakkor az utóbbiak azért megmutattak egy olyan lehetőséget, ami az összes párt, egyesület és egyház számára is utat jelenthetne. Tartsa el a tagság a szervezeteket, és az állami támogatás egy adott feladat teljesítésének támogatására szolgáljon és ne egy szervezet alanyi létének szóljon. Miközben persze tudom, az Együtt is megkapta a pártoknak szóló támogatásokat. A megszűnés talán egy kicsit emiatt is következett be. Függetlenül attól, hogy amióta a Milla párttá alakult, azóta igen sokat megtettek a levegő elfogyasztásáért maguk körül. Amely folyamatban Juhásznak, és gyanítom, hogy Szigetvárinak is, elévülhetetlen szerepe volt. Mert az sosem volt, és sosem lesz alapja egy együttműködésnek, ha meghirdetik az eleve elzárkózás politikáját.

Márpedig csak a politikai újszülötteknek lehet újdonság, hogy az amikor Juhász annak idején sem a kormány, hanem Gyurcsány leváltását gondolta az első célok egyikeként elővezetni, akkor valójában megalapozta a későbbi aknamezőt. Azt, ami gyakorlatilag az „Együtt senkivel” politikai mozgalmát jelentette. Még akkor is, ha kétségtelenül talált ehhez partnert az ellenzéki szerveződések, illetve ellenzéki politikusok között. Még akkor is, ha a politikai realitás azt mutathatta volna: a megosztás politikája nem az ellenzékiség, hanem a kormány érdekét szolgálja jobban. Ahogy a mostani választások előtt az MSZP színeiben felbukkanó Botka szereplése is eredménnyel fogyasztotta el a legjelentősebb erőforrások egyikét. Az időt. Ahogy a 2014-es választások előtt is ebből volt a legkevesebb. Meg valóban együtt képviselhető programokból.

Amely utóbbiak szempontjából az „Együtt” neve is maga volt a megtévesztés. Amennyiben az MSZP-vel még csak-csak együtt szerepeltek, de még talán van, aki emlékszik Kónyára és mozgalmára. Annak ellenére a partszélre küldték, hogy valószínűleg egy sokkal reálisabb politikai irányvonalat képviselt azoknál, akik végül elhitették magukról: ők jelentik az ellenzék magját. Egyfajta kétfejű, de alapvetően vezérelvű szerveződésként, amiben a vezér-szerep kijelölés útján keletkezik. Amely kijelölés akkor is kijelölés marad, ha az „értelmiség”, illetve egy része a támogatásáról biztosítja. Az utóbbi azonban legfeljebb egy valamire volt jó. Arra, hogy a párt körül kialakult támogatói kör felüljön a saját retorikájának. Egyben be is zárva a pártot egy olyan ketrecbe, amiből láthatóan nem sikerült kitörni. Egy olyan ketrecbe, amin a felirat: „az elitista értelmiség mozgalma”.

Ebből az utolsó kitörési lehetőség talán 2013 nyara lehetett volna. Akkor, amikor a szárszói bulin, azon a bizonyos színpadon, két biciklin illegette magát az Együtt és az MSZP kirakatembere. Mert Bajnai, sajnos, nem volt más. Ahogy Mesterházy sem. Még akkor sem, ha a politikai celeb szerepe, legalább az utóbbinak láthatóan nagyon is tetszett. Akkor a szervező is megtehette volna, hogy mindenkit, aki akkor az ellenzéket jelentette, felszólít a színpadra. Akkor a szereplő páros is megtehette volna, hogy lerúgja a két biciklit, és maga szólít fel mindenkit a színpadra. Ez a gesztus elmaradt. Valójában az idei választásokig elmaradt. Meg is látszik. A választások eredményén. Amely után láthatóan elindult egyfajta konszolidáció az ellenzékben.

Ebből a szempontból az Együtt megszűnése könnyedén lehet, hogy csak az első lépés az úton. Amelyen valószínűleg végig kell mennie a pártoknak. Alkalmasint a kormánypártnak is. Amely út kapcsán valójában, talán, nem is egy-egy párt megszűnése lehet a legérdekesebb kérdés.

Andrew_s

Ellenzéki tárgyalás: Együtt senkivel

Aki még emlékszik a Millának nevezett izé keletkezésére, illetve Juhász akkori bevillanásaira, annak ismerős lehet a jelenlegi helyzet. S ez független attól, hogy a miniszterelnökségre bejelentkező Botka László ki szerint, és mennyire alkalmas. Alkalmasint erre vannak a választások. Amíg vannak. Illetve lesznek.

Ezt esetleg Viktornak is elmondhatná valaki. Még időben. Nem Orbánnak, hanem Szigetvárinak. Még akkor is, ha jelenleg az „Együtt bárkivel, kivéve…” mozgalom jelenleg nem tűnik nagyon ütős szervezetnek. De még akkor is, ha az egész ellenzéknek ismert massza sem tűnik valami nagyon ütősnek. A pálinkához képest. Miközben Szigetvári égető szükségét érezte annak, hogy bármilyen tárgyalás, beszélgetés, kompromisszumkeresés, tehát bármilyen megoldáskereső tevékenység előtt bejelentse: most éppen Botkával nem. Ami természetesen lehet az ő személyes véleménye. Elvégre mindenki azzal piál, akivel akar. Az a kutyát sem érdekelné, hogy Szigetvári szívesen leülne Botkával egy pofa sörre a nyári melegben vagy sem. Ám jelenleg a nyári meleg is várat magára, de az Együtt prominense sem egy kocsma magányába tűnődő, megfáradt kubikus.

A helyzet különben tényleg ismerős lehet. Ehhez röppenjünk vissza a Bajnai színpadfoglalóját megelőző időszakra. Arra az időre, amikor létrehoztak egy Facebook-csoportot, amelynek nevében akkoriban Juhász Péter nyilatkozgatott. Többek között elküldve Gyurcsányt a fészkesbe. Illetve Amerikába. Illetve bárhova. Leszögezve, hogy ő ugyan szóba nem áll a DK akkori, és jelenlegi vezetőjével. Jelentős eredményeket érve el rövid-, és középtávon egyaránt. Hosszú távon is, de ehhez akkor még két évet várni kellett. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy nehéz így beszélni közös platformról, szövetségről, választási programok egyeztetéséről. Márpedig az akkor is világos volt, hogy a Milla legfeljebb egy potenciális mag lehet. Nem kender, hanem eszmei, politikai, szervezési mag. Az kemény munka eredménye, hogy ebből egy választási vereség kelt ki, és a fejlődő kacsok odaszegezték Orbánt a hatalomba. De nagyjából akkortájt tették az első kapavágásokat ehhez. Egy olyan „kertben”, ahol az elhívott, majd megjelent tüntetők gyakorlatilag semmibe vételével tették le az alapokat az Operaháznál. 2012. októberére biztosítva, hogy az ellenzék legyen belülről megosztott, és oda is szekereket tegyenek táborozni, ahol különben nem lennének.

S azt, hogy mennyire megbénított minden lehetséges választási összefogást az eleve elzárkózás politikája. Az, amelynek meghirdetésével Juhász múlhatatlan érdemek szerzett annak idején. Egy amúgy sem túl magas kezdőpontról terelve egy lefele szálló ívbe az ellenzéki egyeztetéseket. Bajnai visszatérésétől, Szárszón keresztül a választásokat megelőző télig. S ennek fényében értékelhető igazán Szigetvári jelenlegi elzárkózása. Még akkor is, ha „csak” a Facebook-on tett közzé ebbéli véleményét. Elvégre az MSZP-vel nyilvánvalóan az a legjobb tárgyalási alap, hogy kivel nem tárgyalnak a párt nevében, illetve a párt jelöltjei közül. Általában így szoktak ugyebár szövetséget kötni. Az ellenfél felvirágoztatására és hatalomba tartására, illetve hatalomba segítésére. Azért persze kicsit hiányérzetünk lehet. Az Együtt, mint a hazai politika legjelentősebb tényezője, részéről még le kéne szögezni, hogy Gyurcsánnyal, illetve a DK-val sem. Utána talán azt is, hogy egymással sem. Esetleg Szigetvárival sem.

Mert a végén, egy valós választási szövetség mentén még tényleg sikerülne Orbán megbuktatása. Márpedig az iszonyú kínos lenne. Nem csak a sokak szerint vélelmezett, és az akkori ellenzék némely tagjával esetleg megkötött hatalmi háttéralkuk „lebukása” miatt. Hanem azért is, mert akkor muszáj lenne valami mást is felmutatni, mint a közösségi csatornákon bemutatott szájkaratét. Azért, az ország érdekeit nézve, lehet, hogy jó lenne egy valós ellenzéki erő bemutatkozása. A szájtépés ugyanis lehet nagyon jó feszültségcsökkentő, de a választásokat az urnáknál és nem egy internetes fórumon kellene tudni megnyerni.

Andrew_s

S akkor jött Szigetvári?

Forrás: ATV

Az alaphír nem túl friss. Már amennyiben a Németh Szilárd vs. Szigetvári Viktor „vitára” gondolunk az ATV-ben. A reakciók már frissebbek. Holott az egésznek volt valami sajátos koreográfiája. Aki tehát még nem tette, hallgassa meg még egyszer az interneten keringő felvételt.

Annak alapján világosnak tűnik, hogy szinte előre megbeszélve is nehezen lehetett volna „jobbat” produkálni. Németh Szilárd mindjárt az elején elkezdte az idegen érdekeket képviselő ellenzék mantráját. Ami sok szempontból a Fidesz hivatalos retorikájából is kilóg egy kicsit. Ha ugyanis emlékszünk, akkor ugyan bajnaigárdáztak, és álciviliztek sokat, de az idegen érdekek képviselete, netán Soros támogatása általában a civil mozgalmak kapcsán szokott előkerülni. Ennek alapján vagy új mag-retorikai fordulat várható a Fideszben, vagy esetleg Németh Szilárd vétette el a lépést. Az utóbbi sem lenne nagy csoda, mert a Fidesz politikusa eddig is számos jelét adta már végtelen memóriájának, helyzetértékelő képességének, és az ő hatalmas eszének. Nem hiába bíztak rá eddig is rendre olyan szerepeket, ahol csak vakon és süketen, monológokat kellett előadni. Gondolhatunk itt akár rezsibiztosi fellépéseire is.

Ugyanakkor a Fidesz retorikai váltása sem kizárt. Egyrészt mert már kezelte az ellenzéket „idegenszívűekként”. De azért sem kizárt, mert elérkezettnek láthatják az időt arra, hogy a menekültválsággal kellően előkészített terepen elkezdjék idegenezni az ellenzéküket. Ami a történelem tanúsága alapján vezetett már az ellenzékkel való tömeges, pogromoktól sem mentes leszámolásokhoz. Legfeljebb kölcsönkérnek pár gárdát az abban érdekelt politikai partnerektől. Ha pedig már úgyis kéznél vannak, akkor igazán beleférhet egy kis antiszemita kiruccanás is a jobboldali végekre. Különösen, mert a kormányzat nem egy esetben adta burkolt jelét annak, hogy kevés kifogással élne, ha ezt dobná a gép. Elég arra emlékezni, hogy Orbán Viktor távolmaradt arról az antifasiszta nagygyűlésről, amelyen Rogán már majdnem emberként szerepelt. Hogy aztán egy évvel ezelőtt elmondjon egy elég kétfenekű beszédet egy zsidó temetőben. Miközben dübörög a Szakály-osztályú puhatestűek támogatta neohorthysta restauráció is.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy Németh Szilárd, talán mert még nem volt rá elég ideje nem zsidózott a műsorban. Az előtt egészen biztosan nem, hogy Szigetvári ezt számon kérte rajta. Így sajátos módon egy pillanatra felcserélődni látszottak a szerepek. Szigetvári volt kifejezetten tapló, és Németh Szilárd játszhatta el a sértett úriembert. Márpedig ilyen hibát tapasztalt politikus nem követ el, ha van egy csepp esze. Így vagy az Együtt politikusának ment el a józan esze a műsorban, vagy egy előre kiszámított forgatókönyv mentén lezajlott szópárbajt láthattunk. Az ugyanis világos volt, hogy Németh Szilárdot nem hagyják ilyen körülmények között szóhoz jutni. Holott akár el is szólhatta volna magát. Korántsem feledkezve meg Sorosról, a bankárokról, az illuminátusokról, és a chemtrail-szórókról sem. Talán. Ellenben esetleg elmondhatott volna mást is. Nem először szólva el magát esetleg a nagy tolongásban. Így egyet lehet érteni azzal: talán elég lett volna hagyni. Beszélni.

Szigetvári valamiért nem hagyta. Ez még akkor is igaz, ha valaki talán az amerikai elnöki viták stílusát ajánlotta neki a műsor előtt. Azoknak azonban hagyománya, és rendszerint komoly előjátéka van. Az agresszív szócsatákkal nem nyitni, hanem zárni szokták a műsort. Amelyről mindenki tudja: olyan, mint a profi bokszolók felvezető üvöltözései. Amennyiben nem ott dől el többnyire a választások sorsa. Az ATV-ben előadott műsor tehát sokkal inkább valami végének tűnt, semmint az elejének. Sokkal inkább olyan képzetet keltő, mint amikor egy már megkezdett „beszélgetés” végjátéka zajlik le. Ahol az egyik fél már elmondta az unalomig ismert mantráját, és a másik már csak fáradtan feszegeti a maga kérdéseit. Ez persze lehetne a véletlen műve. De annyiban nem az, hogy a sokszor kiragadott részlet valóban egy hosszabb beszélgetés végjátéka volt. Azonban, még ebben a helyzetben is lehet rendhagyó, ha a helyzetet látszólag menteni akaró műsorvezető azt mondja, amivel végül megpróbálta a kínos helyzet élét tompítani.

Azzal ugyanis semmi gond, hogy ilyenkor reklámot kezdenek sugározni ezerrel. Azonban az első mondat valahogy úgy hangzik, hogy a műsorra szán időnek már egyébként is vége. Amiből világos az a mellékkörülmény, hogy mindkét fél teátrális befejezést tartott. Németh Szilárd pontosan tudhatta, hogy másodperceket kell kibekkelnie, és Szigetvári is pontosan tudhatta, hogy nem kell valós válaszra számítania. Nyugodtan előadhatja az agresszív kismalac magánszámát. Nem kell komoly reakciókra számítani. Miközben mindketten hozhatják a pártjuk tömegbázisának szánt képet, és alapjában véve nem történik semmi. S kár lenne megfeledkezni a műsorvezetőről is, aki az utolsó másodpercek előtt kellően „végszavazta” azt a témát, amelynek megvitatása akár napokat venne igénybe. S pont ez a végszavazás az, ami miatt aligha a politikusok helyzetfelismerő képessége, a spontán helyzetek való találékony reakciók adják a helyzet kulcsát.

Természetesen továbbra sem kizárt, hogy mindez a véletlen műve. De amennyiben mégsem, akkor igen komoly kommunikációs tehetséggel hajtotta végre a feladatát a forgatókönyv összeállítója.

Andrew_s

Orbán, a szavazatot lejmoló analfabéta

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Miután népünk bölcs vezére kiállt az Európai keresztutak sarkára, hosszasan magyarázták, hogy Orbán tulajdonképpen nem is akkora pol-kurva, mint amilyennek elsőre látszik. A nagy szájkarate végén pedig nagy bejelentést tett: népszavazás lesz kvótaügyben. Akárki meglássa. Amely bejelentés nagyjából beleillik abba a cselekvési körbe, ami a felköpés-aláállás ciklusát jellemzi.

Mert azért nem szabad elfeledkezni arról, hogy menekültügyben Orbán már plakátozott, konzultált, és legutóbb aláírásokat gyűjtött. Az utóbbit éppen a menekült-kvóta kapcsán. S persze Kósa nem is olyan régen örömködött azon, hogy már kétmillió aláírást gyűjtöttek. Ami különben, ha belegondol valaki a szavazóképes lakóság számába, nagyjából annyi, mint Rátkai kétmilliós bejelentése az egykori Kossuth téri öntömjénezés esetén. A politikai gyávaság szobormodellje valószínűleg pontosan ugyanezt mérlegelhette, amikor a népszavazást bejelentette a menekültügyi kvóta kapcsán. A kétmillió aláíró, mint mackósajtban a brummogás. Ámde! Egy népszavazás esetén Orbán számíthat azokra a hívekre, akik ugyan még nagyjából emberek maradtak, de a jelenlegi ellenzék alternatív programoktól igencsak önmegtartóztató pártjait sem kedvelik. Azokra a Fidesz-szavazókra, akik elég emberek annyira, hogy a menekültek elutasítását is elutasítják, de politikailag a jelenlegi ellenzéket is.

Miközben persze nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a népszavazás sikere Orbán személyes sikerévé konvertálható. Felmentve annak a következménye alól, hogy pont annyira figyelt az általa aláírtak tartalmára, mint egy analfabéta suszterinas. Illetve alighanem kevésbé. Az utóbbi, ismerve saját korlátait, valószínűleg megkérné egy ismerősét. De Orbán Viktor, aki a saját szemében szinte biztosan a haza bölcse, világ minden kincséért nem árulta volna el, hogy szövegértelmezési problémái vannak. Így Brüsszelben aláírt, Kovács itt magyarázkodott. S most a népszavazással megkísérelheti az előre menekülést. Az pedig, hogy az esetleg kizárólag párt-alapon döntő Fidesz-bázist egy mozdulattal öltözteti be egy-egy barna ingbe, és húz rájuk piros-narancs vagy akármi más mintájú karszalagot, rohadtul nem érdekli. Mert, a beszűkült eseményhorizonttal bírók szokása szerint egyelőre a pillanatnyi hatalmi hídon akar átvergődni. Az említett szavazók pont annyira érdeklik, mint az ország jövője: semennyire.

Alkalmasint egyetlen kérdést aktualizálva: „Miért köz-lelettelen Orbán?” Ráirányítva a kérdéssel kapcsolatban arra is a figyelmet, hogy a magukat ellenzékinek beállító pártok, média-munkások miért is hagyják a kérdést megválaszolatlanul. Jó ideje. Talán abból az igen téves pontból kiindulva, hogy nem hálás dolog valaki egészségi állapotával nyilvánosan foglalkozni. Ami igaz is, amíg az illető kezében nincs hatalom, és nem egy ország jövője a tét. Alkalmasint a Fidesz-szavazóké is. Márpedig Orbán Viktor nem magánemberként, hanem miniszterelnökként játssza a dicstelen hatalommániás vezér szerepét. Miniszterelnökként, és nem egy színházi önképzőkör ripacsaként. Ahonnan egy ilyen teljesítménnyel, alighanem, széles ívben vágnák ki.

Ugyanakkor a népszavazási bejelentés több járulékos hatással is bír. Az ellenzék, ha túlságosan rámozdul, tényleg párt-szimpátia alapú szavazássá teheti. Ahelyett, hogy az emberek pártsemlegesen mérlegelhetnék: Az unióból való kiiratkozás végletesen hátraveti az országot. Valahova a Távol-Keletre. Márpedig azzal, hogy az egykori Együtt-PM-MSZP szavazásbuktató szövetség Szigetvárija már most, elkapkodva, és a „kisembereknek” is kommunikálható minden alternatív felmutatása nélkül igyekszik tüntetést gründolni, pont ennek a pártsemleges mérlegelésnek feszül keresztbe. Remélem, hogy kap egy kormányposztot 2018 után valahol. Ne dolgozzon hiába a kormány javára.

De a járulékos kormány-haszon ennél közvetlenebb abban, hogy az oktatáspolitikáról, a gazdasági exodusról, a Fidesz-képviselők büntetőügyi érintettségeiről is elviszi a kommunikációt. Olyan irányba, ahol bizton számíthat az emberek akár csak látens xenofóbiájára, és minden gárda-utód, az ultrák, és egyebek akár tevőleges támogatására is. Szavaztatás helyett akár savaztatásban is részt véve. Mert a székház-tünti óta tudjuk: igény volna rá a Fidesz-hívek egy részénél.

Andrew_s

Együtt kétezertízen-akárhány

Forrás: NOL

Az egyik, legalább önmagát ellenzékinek definiáló formáció kapcsán tegnapi hír, hogy elnököt választottak. Úgy hívják őket, hogy „Együtt – A Korszakváltók Pártja”, és aki azt gondolja, hogy ez a Bajnai-féle választási vesztes roncsainak maradéka, az jól gondolja. Jól mutatva azt a jelenséget, hogy emelt fővel veszíteni is tudni kell. Igaz, ahhoz fő is kell.

Ez utóbbiban eddig sem volt hiány, mert társelnökök adták egymásnak a félmondatokat. De most sincs hiány, mert jobbára csak a címek változtak. Egészen lecsupaszítva a képletet: Szigetvári Viktort megválasztották elnöknek. A szintén jelölést kapott Pápa Levente, Juhász Péter és Szelényi Zsuzsanna trióból Szelényi Zsuzsanna nem indult el a versenyben, míg a másik két jelöltből, korábbi társelnökökből, alelnök lett. Juhász Péter, mintha lett volna bármi tétje az egésznek, visszalépett Szigetvári javára. Az egész önmagában talán egy mínuszos hírt érne meg. Apró betűs lábjegyzetet a napi politikai zavaros szélére vetett fecnik egyikén. Jelenleg mindenképpen. Amiért mégis érdemes talán ezt a fecnit leöblíteni, és elmerengeni fölötte, az inkább a látlelet-értéke. Egy nagy ellenzéki látlelet. Különösen annak a komédiának az árnyékában, amit Orbán Viktor rendezett a külpolitika kapcsán. Ami szintén inkább a mai magyar hivatalos ellenzék egy részét, a résztvevőket minősíti. Le.

Az Együtt-re visszatérve, még emlékszem, amikor a névben egy évszám is volt. A 2014-es. A választás éve. Akkor is kérdés volt, hogy vajon tényleg nyerni akarnak-e? Elvégre győzelem esetén most 2015-ös évszámnak kellene lenni a névben. Csupa macera. Inkább bukták a választást. Ha nem is éppen az évszám miatt. Ellenben egy nagyon logikusnak tűnő lépés lett volna, ha a választási vereség után, mint választási párt megszűnik az egész. Visszabomlik ara a szintre ahonnan indult. S vagy tud újra lendületet venni, vagy sem. Az olyan szervezetek történetét látva, mint például a Milla volt, a vagy nem lett volna szerintem esélyes. De legalább a felelősségvállalás látszatát megőrizhette volna az említett visszasorolás. A „vagy nem” esélyét mérlegelhették azok is, akik mégis a névváltás és a politikai jelenlét zombizmusa mellett döntöttek. A politikai latyak felszínén kialakult hártyán adva táncteret azoknak, akiknek aligha nulla a felelőssége a választási vereséghez vezető úton.

Elég arra a politikusra gondolni, aki most éppen a tényleg felháborító ingatlanmutyik hős leleplezőjének szerepében haknizik. Nehéz azonban elhinni a hiteles ellenzékiséget akkor, amikor a Milla színeiben az ellenségkereséssel indította a politikai együttműködést sürgetni látszó párbeszédet. Elérve azt, hogy Gyurcsány démonizálásába beszállva, hosszú ideig a „ki kivel nem áll szóba” legyen a téma a valós együttműködés kereteinek kimunkálása helyett. Bedobva az ellenzék bármilyen összefogási kísérletét máig megmérgező olyan ötletet is, hogy a zászlókkal mindenki menjen ahova akar, de a Milla rendezvényére aztán be ne tegye a lábát. Máig biztosítva azt, hogy a valóban lényegi kérdésekről a szimbolikus szintekre terelje a vitákat. Sok-sok energiát elvonva attól, hogy a közös pontok megtalálására lehessen koncentrálni. A máig ható ötletet egyébként szinte bármelyik tüntetés kapcsán le lehet leplezni. Juhász Péter tehát elmondhatja magáról: építeni nem sokat, de rombolnia eleget sikerült.

S akkor, ha a választások előtti, majd ezt követő kommunikációt nézzük, ebben legalább tényleg méltó párja a jelenlegi elnöknek. Szigetvári sem most jött ugyanis az Arcturus csillagképből. Vagy máshonnan. Ott volt ő akkor is, amikor gondos, mondhatni megfeszített munkával építették le a Bajnai visszatérésekor fellobbanó népszerűséget. Kiépítve az elitista vezérelvűséget sugalló ellenzéki modellt. Előre tolva a Bajnai-Mesterházy párost, és még a látszatát is kerülve a valósan széles platform, egy programelvű ellenzékiség kialakításának. Talán azért, mert ennek szándékáról szó sem volt. Ami egy erősen opportunista szemléletből különben érthető. A politikai centrumhoz elég közel maradva túl lehet élni a napokat. Ehhez nem is kell okvetlenül a kormánypárthoz tartozni. A képviselői nimbusz és fizetés ugyanis az ellenzéknek is kijár. Valamint azok a kapcsolati hálók is, amelyekhez a nimbusz igencsak jól jön. Lett légyen az a képviselőség akár az országgyűlésben, akár egy önkormányzatban manifesztált. Nem féltem az említett urakat attól, hogy egy békési tanyán szántva kelljen a betevőért megharcolniuk a közeljövőben.

Ami a látleletet illeti? Az a nagy magyar következménynélküliség ellenzéki bemutatója. A szinte nyilvánvaló, a választási vereségben tetten érhető felelősség dacára a politikai parafák továbbra is ott lebegnek a felszínen. Zavarva a hitelességet, a valós egység kialakulását. Legfeljebb a Schiffer–féle álellenzékiség hiányzik még ahhoz, hogy ismét megkérdezzük a szinte triviálist. Mennyire ellenzéki ez az ellenzék? Mert a Lendvay utcából is nehezen oldhatnák meg hatékonyabban a megosztást, felszalámizást, és céltalan lózungszórást.

Andrew_s