Magyar pol-matek

Bokros Lajos ébresztőt szeretne fújni. Ennek érdekében a Facebook-on igyekezett elhelyezni egy figyelmeztetést. Nem kis részben a nemzetközi véleményekre, és a hazai viszonyokra utalva. Nehéz lenne azt mondani, hogy nincs igaza. Különösen azért nem, mert olyan elemek utózöngéi, jelen visszhangjai olvashatók a bejegyzésben, amelyről magam is többször írtam.

Az ország gazdasági helyzete jelenleg olyan, amire már egyre mélyebben nyomja rá a bélyegét az az uinortodox workfare, amelynek alapjait egy Orbán-interjú villantotta fel. Azzal „árukapcsoltan”, hogy a hazai gazdaságban jelentős szerepet szánnak majd a közmunkának. Gyakorlatilag párhuzamosan az oktatás szétverésével, és oligarchikus alapokra helyezésével. Az, hogy ez egy országos szintű elszegényedési spirált hajt meg, az elég nyilvánvaló. Nem most nyilvánvaló. Évekkel ezelőtt is az volt. Ezt a negyvenhétezer mindenre elég és a valós megélhetési minimum közti hézagból, közmunka időben limitált jellegéből, és a valós teljesítmények hiányából következik. Nem jeles közgazdasági diploma, hanem kettesnél kicsit jobb, a négy alapművelet használatára képesítő matematika-tudás kell hozzá.

Ahogy ahhoz sem kell hatalmas felkészültség, hogy lássuk: akinek ez nem felel meg, és megteheti, az igyekszik kilépni ebből a spirálból. Jobbára a fiatalok, jobbára a vállalkozni képes, képzett és innovatív fiatalok. Hiányuk nyilvánvalóan a belső fellendülés alapjait is vékonyítják, de a nemzet lélekszámát is erősen csökkenti. A társadalom ilyetén kialakuló szociális abortuszának a jelenségéről szintén sokan megemlékeztek. Magam is évekkel ezelőtt kezdetem erről „szájalni”. Mára ez a folyamat is olyan, ami már szinte minden ismerősi kört érinteni kezd. Annyira, hogy lassan ez is olyan önerősítő spirállá alakul, ami egyre gyorsabban szüli meg az egyes emberek döntését a távozás mellett. Miközben Orbán Viktornak, és az oligarcháknak elemi érdekük ezt fenntartani. Mert amennyiben az EU felmondaná a schengeni megállapodást, akkor bezárná a magyar társadalmi kuktát. Ami nem húsz fős tiltakozásokat eredményezne esetleg.

Az, hogy az említett jelenséget mára már esetleg a politika is látni véli, az nagyon derék dolog. Az is, hogy mára a mérvadónak önáltatott média-folyamok is foglalkozgatnak a kérdésekkel szintén nagyon remek. Még remekebb lett volna persze folyamatában kezelni a kérdést. De erre a magyar társadalom kevéssé van predesztinálva. Azért, amit a matek példáján bemutatva, és ahogy a Varánusz-blog hozzászólásaiban is „levezettem” a nagyját:

A baj az, hogy amikor leírod, hogy 2+2=4, akkor jönnek a nagyon-okosok, és közlik, hogy ballibsi vagy, mert jól látszik, hogy az 3. S az ország jobban teljesít, mert csak 3 és nem négy. Hozzátéve még, hogy számukra négy csak akkor lehetne valahol 3 és 4 között, ha a Fidesz vezetője felvetné, hogy talán nem egészen 3. A hivatalos kormány-állásfoglalás addig is három, mert Magyarország jobban teljesít. S egy különben is kell a támogatóknak. Ezzel szemben aztán jönnek a többiek. Például jönnek a decibelmagyarok, és közlik, hogy szemét honáruló vagy, mert a vak is látja, hogy az eredmény: 6. Esetleg 5, de csak kis engedménnyel. De 4 nem lehet, mert igaz magyar nem áll meg olyan alacsonyan. Neki több jár, mint a szemét nyugatnak, és a még szemetebb keletnek.

Aztán jön az ellenzék, és kifejti, hogy: lehet, hogy négy. De erről egyeztetni kell a többiekkel, és meg kell fontolni. Mert nem lehet olyan hebehurgyán dönteni, amikor a nemzeti elbutulás rendszerében a „2+2” hivatalosan 3 és vannak olyanok szép számmal, akik szerint 6 (esetleg 5). Amikor pedig végre eldöntik, hogy partner köldökszöszének vizslatása után is csak 4, addigra mindenki beleszarik a totojázó, önáltató hülyeségekbe. A 4 ügyébe szervezett, mindenkivel egyeztetve, szolidáris civilekkel megtámogatva megszervezett tüntetésre aztán kimennek húszan. Húszezer helyett. Mert addigra már a 4-et elfogadók zöme vagy belefárad a baromságokba, vagy már elhagyta az országot. Kiegészítés egy válaszból:

„"Nekem sem tetszik, hogy 2+2=3, de mondjon valaki ennél jobbat!" (Hiller Baloldali Szellemi Holdudvar Besenyő István)”

Andrew_s

Orbán, Schengen, birodalom, hatalom(ba maradás)

A mikrofonnááálll.... Orbáááán Viktor!
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Aki szerint ünneprontás a Télapó napján politizálni, ne is olvassa tovább. Aki szerint már eleget fecsegtek a miniszterelnök pénteki fecsegéséről, az sem. Aki szerint Schengen ügye már uncsi, pláne ne olvassa tovább. Már csak azért sem, mert sok minden vissza fog köszönni a korábban akár általam elmondottakból is. De talán mégis érdemes lehet újra végiggondolni a kérdéskört.

Orbán Viktor, immár napokkal ezelőtt, pénteken megtartotta a szokásos heti nemzeti-interjút a királyi rádióban. Az interjú teljes leiratát közzétették a kormányzat oldalán. Aki hiányát érzi, elolvashatja a teljes szöveget. Azt, amelyből az utóbbi napokban, jobbára az MTI összefoglalója alapján idéznek. Többek között azt a kitételt, amely azt állítja, hogy Magyarország védte meg egyedül Schengent, és már csak ezért is méltatlan lenne az ország kizárása a szabad mozgás teréből. Egy füst alatt, a kvótákkal kapcsolatban közölve, hogy „Nem mondhatják meg nekünk Brüsszelben, hogy kikkel éljünk együtt”. Mely állítás-páros mellett egy pillanatara azért érdemes megállni, mert elég önellentmondónak tűnik. Az egyik irányból ugyebár nem szabhatják meg kívülről, hogy kik jöjjenek ide, de Orbán azért magának (is) vindikálja a jogot, hogy kívülről beleszóljon abba: mások viszont éljenek együtt a magyarokkal. Ráadásul kvóta nélkül. Számolatlanul. Mindenkivel, akiket a gazdasági exodus kormánya kikényszerít az országból. S mielőtt bárki jönne a „kultúra” varázsigéjével: az ultrák kultúrája aligha olyan, amit túl sokan szeretnének másutt maguknak. De Orbánt aligha a mindent logikus érvekkel alátámasztó vitakultúrája miatt szeretik a hívei. Egy demagóg vezért sem ezért szoktak szeretni a vezér-kultusz jegyében.

De a schengeni rendszer kapcsán persze nem a fenti önellentmondás a legnagyobb szédítés. A szellemi ámokfutásnak alkalmasint az is a része, hogy az szövegel szabad mozgásról, aki őzcsapdával szeretné az egész országot körbevenni. Amely, elég a térképre nézni, nem az unió déli határa. Az emberségessége talán vitatható lett volna, de valójában a menekültek Görögországba való visszazsuppolása pontosabban leírta volna a helyzetet. Ha pedig januártól szeptemberig nem a gyűlöletkeltéssel, közösségi megfélemlítéssel, és ellenségkereséssel foglalkozik a kormányfő, hanem a szerinte januártól várható menekült-hullám fogadásának előkészítésével, az szintén előre mutatóbb lett volna. Az unió és az ország számára egyaránt. Ha egy ezt kezelő akciótervvel házalt volna az unióban ahelyett, hogy pénzért kuncsorogva kerítésre és stadionokra kuporgat, akkor talán még hitelesebb is lenne az unió megmentőjének szerepében tetszelegnie. A morális áruló kétséges dicsfénye helyett. Ugyanakkor, nem először, és aligha utoljára, Orbán Viktornak bizonyos passzátszél-húzási problémái is vannak. Elfeledkezve arról, hogy Magyarország, akár tetszik, akár nem tetszik, nem egy primer erőforrásokban gazdag ország. Ebből kifolyólag mind a beszállítási, mind a kiszállítási oldalon erősen környezetfüggő. A mindenkori magyar vezetésnek tehát lehet esetleg szemléletorientáló hatása, de olyan gazdasági ereje, ami ezt kényszeres módon lenyomná mások torkán, olyan nincs. Nem mostanság nincs. Talán Hunyadi Mátyás óta nincs. Önálló erőként. Lehet persze üvöltve hadonászni a Monarchikus Magyarország térképével kitetováltan, vagy a Turul tojásai felett merengve, de a világ gazdasága ettől kevéssé fogja magát zavartatni. Ahogy néhányan ezt is kiolvasni vélték a pénteki orbániádából.

Márpedig a birodalmak alapvetően erőforrás-centrikusan szerveződnek. Nem európai, vagy antlantiszi viszonylatban, hanem általában. A birodalmasodás általános társadalmi, közösségi erőforrás-hasznosítási tendencia. Márpedig, ahogy annak idején, jobbára fórum-kommentekben, magam is írtam, és mostanság már mintha mások is mondogatnák: Európa vagy birodalmasodik, vagy súlytalanná válik. Magyarország előtt ebből a szempontból az a két út állhat elő, hogy vagy csatlakozik az európai birodalmasodás maintream folyamatához, vagy egyfajta európai zsákfaluként két birodalmi gócpont közt, a perifériára szorul. Orbán politikája jelenleg az utóbbit vetíti előre. Amitől sokan lehetnek persze roppant elégedettek, de ettől még maga az ország évszázadokra leszakadhat a technológiai és társadalmi fősodorról. Amiből különösen az előbbi lehet roppant kínos egy erőforrás-szegény ország számára. Beszorulva abba a szerepbe, ami a rabszolga-béren alapuló összeszerelő-kultúrát képes „kiajánlani” a partnereknek. akik a termékeket „természetesen” a megszokott áron kínálják. Az orbáni kerítéskultúra, a mindenkivel szembe menő, és a legfeljebb az izolacionista szélsőjobbnak gesztusokat tevő melldöngetés legfeljebb ennek a folyamatnak a mielőbbi kiteljesedését szolgálja. Márpedig a kerítés kerítéseket szül. Részben fizikai, részben politikai kerítéseket.

Mely utóbbiak hiánya különben Orbán Viktor hatalmának is a záloga lehet. Jelenleg ugyanis a rendszerével nem megbékélni akarók, illetve képesek tömegesen távoznak az országból. Ha akár csak formálisan, de kialakul egy belső birodalmi gócpont, amelynek a határai a magyarok számára átjárhatatlanná válnak, akkor mindezek a tömegek itt maradnak. Esetleg kibővülve a hazazsuppolt, jelenleg kint dolgozó tömegekkel. Márpedig Orbán Viktor alighanem pontosan tudja: addig van hatalmon, amíg egy valós ellenzéki szerveződés nem jön létre, amely mögött ezek a tömegek már valós tömegbázist alkothatnak. Ha valami, akkor ez biztosan nem hiányzik a felcsúti kisvasutasnak.

NÉGYSOROS VERS, melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,

mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,

s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,

és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.

(Faludy György átköltésében)

Andrew_s