Orbán, a szavazatot lejmoló analfabéta

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Miután népünk bölcs vezére kiállt az Európai keresztutak sarkára, hosszasan magyarázták, hogy Orbán tulajdonképpen nem is akkora pol-kurva, mint amilyennek elsőre látszik. A nagy szájkarate végén pedig nagy bejelentést tett: népszavazás lesz kvótaügyben. Akárki meglássa. Amely bejelentés nagyjából beleillik abba a cselekvési körbe, ami a felköpés-aláállás ciklusát jellemzi.

Mert azért nem szabad elfeledkezni arról, hogy menekültügyben Orbán már plakátozott, konzultált, és legutóbb aláírásokat gyűjtött. Az utóbbit éppen a menekült-kvóta kapcsán. S persze Kósa nem is olyan régen örömködött azon, hogy már kétmillió aláírást gyűjtöttek. Ami különben, ha belegondol valaki a szavazóképes lakóság számába, nagyjából annyi, mint Rátkai kétmilliós bejelentése az egykori Kossuth téri öntömjénezés esetén. A politikai gyávaság szobormodellje valószínűleg pontosan ugyanezt mérlegelhette, amikor a népszavazást bejelentette a menekültügyi kvóta kapcsán. A kétmillió aláíró, mint mackósajtban a brummogás. Ámde! Egy népszavazás esetén Orbán számíthat azokra a hívekre, akik ugyan még nagyjából emberek maradtak, de a jelenlegi ellenzék alternatív programoktól igencsak önmegtartóztató pártjait sem kedvelik. Azokra a Fidesz-szavazókra, akik elég emberek annyira, hogy a menekültek elutasítását is elutasítják, de politikailag a jelenlegi ellenzéket is.

Miközben persze nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a népszavazás sikere Orbán személyes sikerévé konvertálható. Felmentve annak a következménye alól, hogy pont annyira figyelt az általa aláírtak tartalmára, mint egy analfabéta suszterinas. Illetve alighanem kevésbé. Az utóbbi, ismerve saját korlátait, valószínűleg megkérné egy ismerősét. De Orbán Viktor, aki a saját szemében szinte biztosan a haza bölcse, világ minden kincséért nem árulta volna el, hogy szövegértelmezési problémái vannak. Így Brüsszelben aláírt, Kovács itt magyarázkodott. S most a népszavazással megkísérelheti az előre menekülést. Az pedig, hogy az esetleg kizárólag párt-alapon döntő Fidesz-bázist egy mozdulattal öltözteti be egy-egy barna ingbe, és húz rájuk piros-narancs vagy akármi más mintájú karszalagot, rohadtul nem érdekli. Mert, a beszűkült eseményhorizonttal bírók szokása szerint egyelőre a pillanatnyi hatalmi hídon akar átvergődni. Az említett szavazók pont annyira érdeklik, mint az ország jövője: semennyire.

Alkalmasint egyetlen kérdést aktualizálva: „Miért köz-lelettelen Orbán?” Ráirányítva a kérdéssel kapcsolatban arra is a figyelmet, hogy a magukat ellenzékinek beállító pártok, média-munkások miért is hagyják a kérdést megválaszolatlanul. Jó ideje. Talán abból az igen téves pontból kiindulva, hogy nem hálás dolog valaki egészségi állapotával nyilvánosan foglalkozni. Ami igaz is, amíg az illető kezében nincs hatalom, és nem egy ország jövője a tét. Alkalmasint a Fidesz-szavazóké is. Márpedig Orbán Viktor nem magánemberként, hanem miniszterelnökként játssza a dicstelen hatalommániás vezér szerepét. Miniszterelnökként, és nem egy színházi önképzőkör ripacsaként. Ahonnan egy ilyen teljesítménnyel, alighanem, széles ívben vágnák ki.

Ugyanakkor a népszavazási bejelentés több járulékos hatással is bír. Az ellenzék, ha túlságosan rámozdul, tényleg párt-szimpátia alapú szavazássá teheti. Ahelyett, hogy az emberek pártsemlegesen mérlegelhetnék: Az unióból való kiiratkozás végletesen hátraveti az országot. Valahova a Távol-Keletre. Márpedig azzal, hogy az egykori Együtt-PM-MSZP szavazásbuktató szövetség Szigetvárija már most, elkapkodva, és a „kisembereknek” is kommunikálható minden alternatív felmutatása nélkül igyekszik tüntetést gründolni, pont ennek a pártsemleges mérlegelésnek feszül keresztbe. Remélem, hogy kap egy kormányposztot 2018 után valahol. Ne dolgozzon hiába a kormány javára.

De a járulékos kormány-haszon ennél közvetlenebb abban, hogy az oktatáspolitikáról, a gazdasági exodusról, a Fidesz-képviselők büntetőügyi érintettségeiről is elviszi a kommunikációt. Olyan irányba, ahol bizton számíthat az emberek akár csak látens xenofóbiájára, és minden gárda-utód, az ultrák, és egyebek akár tevőleges támogatására is. Szavaztatás helyett akár savaztatásban is részt véve. Mert a székház-tünti óta tudjuk: igény volna rá a Fidesz-hívek egy részénél.

Andrew_s

Kies kicsi ellenzékünk

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ellenzék megegyezett. Leginkább saját magával. Ha ugyan megegyezett. Mert azért elég sajnálatos lenne, ha a kompromisszumot mindenki vesztességként értékelné. Esetleg veszettségként. Esetleg veszkődésként. S abból is a verítékkel leamortizált fajtaként.

A félreértések elkerülésére a magam részéről szerettem volna ezt a megállapodást. Már egy éve is. Addig ugyanis aligha lehet bármi közös ügyről beszélni, amíg mindenki csak azt fújja, hogy kivel mit nem akar megoldani. Ennek fényében külön érdemes értékelni azt a gesztust, amivel Bajnai Gordon jó eséllyel hagyta, hogy hülyét csináljanak belőle. A 2012. októberében általa felvetett összefogást gyakorlatilag kisajátította magának az MSZP, és egyben a legtöbb jelöltet is állíthatja Mesterházy Attila pártja. Az aligha lehet vigasz, hogy a kialakult jelölti sorrend, ami alapján 71 egyéni körzet a szocialistáké, 22 az Együtt-PM-é, és 13 a DK-é aligha tükrözi a valós erőviszonyokat. No meg az sem, hogy a számokat összeadva kijön a 106 lehetséges hely. Amiből nyilvánvalóan következik, hogy az olajfa gyökerét kivágták, a törzsét feltüzelték, és olaját kiöntötték. Az ugyanis mit sem jelent, ha egy-egy jelölt más pártokból is felkerül a listára. Az általuk képviselt párt, mint megnevezett jelölt-állító nem része az összefogásnak. Márpedig ez egy nagyon súlyos üzenet.

Olyan üzenet, amely nem a széles platformon alapuló összefogásról üzen. Ez a kisebb pártok támogatói számára lehet egyértelmű csalódás. Ráadásul a korábbi, présről üzenő Bajnai-nyilatkozat, valamint a kétséges értékű értelmiségi aláíróív még a listán nevesített pártok támogatóinak is keserűvé, kényszerítetté, és ezzel kényszeredetté tehetik a megállapodást. Márpedig a kényszer szülte kompromisszum nem egy win-win, hanem egy lose-lose szituációt sugalló helyzet. S igen sokan juthatnak arra a következtetésre, hogy az ellenzéket is le kellene váltani. A lista elejének alakulása: Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Szabó Tímea, majd tíz szocialista hely. Amiből az például rögtön látszik, hogy Kuncze Gábort annak ellenére nem tették listavezető-közeli helyre, hogy a DK listáján elindítják. Márpedig, figyelembe véve, hogy Orbán Viktor és kommunikációs csapata elsősorban retorikai kihívásokkal kedveskedhet az ellenzéknek, eléggé csalódást okozott. Ahogy az is egyértelmű retorikai veresége lehet a kampánynak, hogy a DK lemondott számos olyan kérdés kampányban való képviseletéről, ami markáns véleményt fogalmazott meg például a nem Magyarországon lakók, és adózók szavazataival kapcsolatban.

De Mesterházy Attila kiváló vezetője lesz ennek a listának. Gyurcsány Ferenc szerint. Amely kijelentést kicsit nehéz annak a fényében értékelni, hogy eddig egyedül a DK vezetőjéről tudható biztosan az Orbán-álló kommunikációs képesség. Amit különben az internetes vélemények is megerősítenek. Valamint a legtöbb helyen olvasható vélemény inkább azt borítékolja, hogy Mesterházy Attila gyenge kihívó lesz. Arra ugyanakkor egyszerűen nem lesz idő, hogy az MSZP-elnök arculatot váltson. A jelenlegi megegyezés korántsem írja ugyanis felül, hogy beleszorult egy politikai celeb szerepébe. Akár akarta, akár nem. Gyurcsány Ferenc nyilatkozati gesztusaitól sem lesz alkalmasabb. Alkalmasint nem csak az én szememben, hanem azok szemében, akik nem véletlenül nem az MSZP-t támogatták az ellenzéki pártok közül. Abban bízni, hogy a hallgatag tömeg hirtelen megtér a kényszer-összefogás asztalához, elég naiv elvárásnak tűnik. Már csak azért is, mert korántsem egy feladatorientált leosztást lehet kommunikálni az ellenzéki oldalon.

Az augusztusi nagy bejelentés óta sem változott sajnos az, hogy valamiért egyfajta elitista vezérelvűség mentén látszanak alakulni a megegyezések. Akkor felvetettem, hogy a feladathoz kellene az embereket megtalálni, és jelölni. Ha tetszik, a vezetői alkalmasság, és vezetési szerepkörök kapcsolatával analóg módon. Az augusztusban felvetett négy pontból jelenleg egy sem látszik teljesülni. Kettő pedig kifejezetten hibádzni látszik a kialakult helyzetben:

• Az emberek meggyőzése arról, hogy az Orbán kormányt nem csak technikailag lehet, de hosszú távon is érdemes leváltani;
• Az előző pont teljesülése esetén az emberek meggyőzése arról, hogy a megvalósításhoz el kell menniük szavazni;

Márpedig pont ez utóbbiakban üthet leginkább vissza az, ha a pártok támogatói egy vesztes kompromisszumként értékelik majd a megállapodást. Így az eljövendő időszakban komoly energiát köthet le a támogatók meggyőzése. Korántsem biztosítva persze, hogy a Gyurcsánnyal szimpatizálók az MSZP által delegált jelöltre leadják majd a voksukat. S viszont. Azt sem vitatom, hogy a meggyőzés nem esélytelen. Ahhoz azonban nem kell nagy előrelátás, hogy tudjuk: a választások itt vannak a pártok nyakán. A program-egyeztetésre, a csapatépítésre, a támogatók meggyőzésére, egy pozitív programüzenet kialakítására és megannyi tennivalóra könnyen kevés lehet a rendelkezésre álló idő. Merthogy nem 2012. októberét, novemberét írjuk. Most nekiállni keresgélni a nem létező olajfa-csemetét kissé elkésettnek tűnik.

Így tulajdonképpen Bajnai Gordont is megértem. Emberileg mindenképpen. Azt hiszem a helyében sokan mások is legyintenének erre az összefogásra. Azzal, hogy: álljatok a fejetekre, ha annyira akartok. Még akkor is, ha az Együtt-PM vezetője sem teljesen hibátlan a kialakult helyzetben. Egyszerűen megméretett és gyengének találtatott.

Andrew_s

Ellenzéki gyorstalpaló

Az elmúlt napok egyik vezető ellenzéki híre volt, hogy Bajnai Gordon visszatért a politikai szabadságról, és meghirdette az ellenzéki egyeztetés újabb fordulóját. Először szó esett az együttműködés kibővítéséről, majd a legutóbbi hír mégis az Együtt-PM illetve az MSZP közti megegyezésről szóltak. Azért Bajnai Gordon megígérte, hogy legközelebb majd a Demokratikus Koalíció is részt kaphat a megegyezésből.

Mondhatnánk, hogy kezdetnek nem rossz. Csak az a baj, hogy a kezdetektől egy évnél is messzebb vagyunk. Még azt sem lehet mondani, hogy a kialakult helyzet nagyon váratlan volt. Illetve, ha akárkit meglepett az ellenzéki vezetők közül, akkor az alighanem az a politikai újszülött volt, akinek minden vicc új. A 2012. október 23.-i visszatérés másnapján már magam is írtam arról, hogy csak egy ellenzéki „nagykoalíció” lehet esélyes kihívója a Fidesz-KDNP pártkomplexumnak. Azt az ugyanakkor leírt véleményemet sem cáfolták a mindennapok, hogy: „Amikor tehát nem csak a teoretika szintjén, hanem a hús-vér emberek szintjén kell majd programot hirdetni, akkor olyan erők is ott fognak állni a frontvonalon, melyek nem a gazdasági racionalitás, hanem a lélek hitvilágát, a nehezen megfogható, és ezért mindennel, a racionális nemzeti érdekkel is szembe állítható nacionalista érzelmeket képviselik majd.”

S valóban ott állnak. A demagógia-háború töretlenül zajlott az elmúlt időszakban. Nem egy esetben pontosan a „megjósolt” nacionalista Turul-komplexusos jelmezbe csomagolva be a napi politikát. Erre, még akkor is, ha nem kívánt volna belemenni az ellenzék a „ki a mégmagyarabb” licitjébe, mindenképpen fel kellett, és fel is lehetett volna készülni. Például egy technokrata racionalitással számoló, de mindenki számára kommunikálható programmal. Erre Bajnai Gordonnak 2012 őszén éppen úgy meg volt a lehetősége, mint egy olajfa-koalícióhoz hasonló szövetség kialakítását mindenkivel, aki az adott program mellett hajlandó elköteleződni. Ebből tulajdonképpen semmi nem valósult meg az eltelt időszakban. Az ellenzék leragadt azon a ponton, hogy „de Orbánt el kell zavarni”, és még jelenleg is egy, két és félfejű, ellenzékben gondolkodnak a nagy megegyezés jegyében. Holott már a szárszói színpadkép után is jól látszott, hogy ez az út nagy eséllyel zsákutcába visz. S mert az időközben történtek mintha ugyan ekörül a kérdés körül forgott, egyre komolyabban merült fel, hogy tényleg akar az ellenzék nyerni?  

Erre sajnos az nem válasz, hogy „tárgyalgatunk egymással”. Az a fajta időhúzás, amibe belement az ellenzék még akkor is felér egy taktikai vereséggel, ha egymás között különben szépen el tudják mutogatni a felelőst. Elég azt figyelembe venni ehhez, hogy a Fidesz és annak klerikális platformja bőven eljuttatta a hívekhez időközben a bajnaigyurcsányozós vezérszólamok kottáját. Holott egy világos, gyors megegyezéssel és programhirdetéssel ennek elébe lehetett volna menni. Igaz, ehhez az is kellett volna, ha nem megy el az erő jelentős része már 2012-ben annak a kinyilatkoztatására, hogy ki kivel nem akar tárgyalni. Ebből a szempontból a Juhász Péter –féle kirohanás politikailag mindenképpen indokolatlan volt. Ellenben meggyengítenie legalább sikerült az összefogási bázist. Ezt a keresztet pedig úgy tűnik legalább annyira nem sikerült letenni, ahogy az MSZP-n bvelüli sértett kirohanásokat sem Gyurcsány Ferenc ellen.

Akinek nem kell szeretni az alkalmazott ellenzéki taktikáját, de a hatékonysága alighanem nagyobb, mint az a helyzetfelismerésből elégtelen mimózaság, amit idén októberben adtak elő a látszólag legnagyobb ellenzéki párt részéről. Ráadásul a nyaficicásan óvatos kommunikációt, és az időhúzást az Együtt-PM is megsínylette. Elég a támogatottság tendenciáit végignézni ehhez. Holott arrafele is volt a kezdetekben olyan arc, aki tömeg-képes volt. A Szolidaritás mozgalom azonban a perifériára szorult. A tömegeket megszólítani képes vezetőjével együtt. Mert az Orbán-szobor döntéséhez hasonló politikai pótcselekvések nem jelentenek hatékony fellépéseket. Ahhoz nem százaknak, hanem százezreknek kellett volna kísérnie azt a szobor-fejet. A százezrek híján azonban az látszik, hogy az ellenzék fősodrának a mozgósító-ereje szerény. Hogy finom legyek. Holott még emlékezhetünk az Opera előtti tömegekre. Amikor, mint azt akkor is írtam, az ellenzéki vezetés szemmel láthatóan megijedt saját magától. Hasonló rendezvénnyel gyakorlatilag azóta sem mertek próbálkozni. Igaz, az is lehet, hogy mára már nem is lenne érdemes.

Pedig más út nem igazán van, mint kiállni az emberek elé, és érthetően elmondani, hogy mit akarnak. Nem csak azt, hogy mit nem akarnak. Ezt sokan tudják. Az MSZP részéről is el lehet mondani, hogy nem akarják sem Orbánt, sem Gyurcsányt. Az is nagyon derék dolog, hogy Mesterházy Attila tarsolyában ott a pártja megbízása a miniszterelnök-jelöltségre. Ő azonban beleszorult, talán akarata ellenére, a politikai celeb szerepébe. Ennek következtében sem gyújtó hangú szónokként, sem technokrata robotosként nem lehet hitelesnek elképzelni. Az előbbi szerepre Gyurcsány Ferenc, míg az utóbbira Bajnai Gordon alkalmasabbnak tűnik. Mesterházy Attila bármelyikük mellett lehetne például kancellária-miniszter. A jelen tárgyalások azonban nem ebbe az irányba látszanak menni. Ahogy egy „külsős” jelölt állításának az esélye is lecsökkenni látszik.

Az idő pedig továbbra is telik. Egyre közelebb kerülhet az a pont, amikor már a Fidesznek már csak ki kell küldeni a közmunkába odarendelt lakájt a következő adag szotyiért. S hátradőlve szemlélheti a választásokat. Ott a túloldalon lehet majd vitázni azon, hogy melyik cukorkát, a pirosat vagy a kéket kellett volna választani. Mert tulajdonképpen már igencsak szopogatni kellene. Miközben pillanatnyilag csak az országos szívás látszik biztosnak.

Andrew_s

A fideszes troll-igazgató az emberi méltóságról

Hajléktalanok? Na ne!!!
Forrás: Fidesz.hu

A kormánypárt részéről folytatott kommunikációs offenzíva tulajdonképpen természetes folyamat. Már csak azért is, mert pártrendezvényként lehet kormánypropagandát folytatni. S viszont. A baj ezzel legfeljebb abban az összefonódásban rejtőzik, ami nehezen elkülöníthetővé teszi a kormány propaganda és a választási kampány finanszírozását. De legalább az ostobaságok, mint Kocsis Máté legutóbbi megszólalása legalább egy kanálisba csatornázódnak be.

A nyócker polgármestere, a Fidesz kommunikációs igazgatója, a Fidesz frakcióvezetőjének helyettese „egy más témában tartott sajtótájékoztatón” megnyilatkozott a hajléktalanokról is. A kormánypárt honlapján közöltekből nem derült ki, hogy mi volt az a másik téma, ami miatt a sajtó meghallgathatta Kocsis Mátét. De talán nem is lényeges. A lényeges az, hogy azzal védik „a hajléktalanok emberi méltóságát, ha megfelelő ellátást” teremtenek nekik. Szemben azzal, hogy az Együtt-PM részéről azért „emelik fel a szavukat, minthogy emberek az utcán élhessenek”. Arról, hogy az aktuálpolitikai síkokon megvívott harcban alapvetően a demagógiák csatája zajlik, már szóltam korábban, és a hajléktalanügy jelenleg sem igazán látszik ezen felülemelkedni. Ez a hatalom részéről nagyon kényelmes, állapot, és ebből a szempontból talán szóra sem lenne érdemes Kocsis Máté megszólalása.

Ami mégis megemlítendővé teszi, az a nyilvánvaló színvonalcsökkenés, ami megjelenik az idézett mondatokban is. Az utóbbi, ami az utcán lakhatás jogát feszegeti, nyilvánvaló demagógia. Azonban visszaköszön benne az a gondolat, amit az internetes fórumok trolljaitól unalomig ismerhetünk. Akiket egyébként kár lenne a csökött értelmű netes bocsokkal azonosítani. Sokszor alighanem nagyon is informált, és nem is minden képzettség nélkül való népek mennek le az internetes süketelés, a szociológiai populizmus szintjére. Alkalmasint pontosan ugyanúgy teljesítve egyfajta küldetést, ahogy egy nagygyűlésen is alkalom lehet a közhangulat tematizálására, felkorbácsolására, és a jelenlevők provokálására. Nem utolsó sorban pedig a trollok „bevetése” igen alkalmas lehet szófordulatok terjesztésére, finomhangolására, csiszolgatására. Kockázat, és közvetlen felelősség nélkül. Egy anonimnak tekinthető netes álnév mögé bújva. S itt lép vissza a képbe a kormánypárt kommunikációs igazgatójának mondandója. Az, amin látszik a trollok során tesztelt, kifinomult csúsztatás.

Értékeléséhez érdemes talán visszalépni pár évtizedet. Abba a korba, amikor a hajléktalanok „ősei”, a csövesek, becézve „csövik” lejmoltak az aluljárókban. A látszólagos hasonlóságok mellett vannak nyilvánvaló különbségek is. Az 1980-as évek csöveseinek nagyobbik része egyfajta szociális tiltakozásként, önszántukból választották a hontalanságot. Tiltakozásként a kötelező munkavállalás ellen, és mintegy kivonva magukat az atyáskodó állam fennhatósága alól. Természetesen nem vitatva, hogy akkor is voltak olyan krízishelyzetek, amelyek végállomása valamelyik aluljáró, vasúti töltés volt. De három évtizede az arányaiban nem ők képviselték a többséget. A jelen helyzetben azonban a hajléktalanok között a többség egy szociális krízis eredményeként kényszerül fedél nélkül, vagy láda-kunyhókban élni. Alighanem sokan közülük szívesen kihagyták volna a tapasztalatszerzésnek ezt a szintjét. Kocsis Máté szavai világosan jelzik, hogy a tartózkodás helyét szeretné a helyzet tematizálásának centrumában tartani. Messze elkerülve azt a forró kását, ami az okok tálkájában rotyog.

Ezt támasztja alá az is, hogy szerinte „a kormány és a fővárosi vezetés több ezer férőhelyet alakított ki, van elegendő hely”. Szó nincs az önálló megélhetés biztosításáról, a kegy-, illetve segélyalapú, az emberek kiszolgáltatottságát erősítő szociálpolitika változtatásának szándékáról. Mely változtatás eredménye esetleg lehetővé tenné az újabb hajléktalanok megjelenésének elkerülését, és az utcáról nem a kényszermelegedőbe, hanem egy saját kezelésű lakásba való bevonulást. Igaz, ezzel a kormánypárt elvesztené azt a lehetőséget, hogy egyfajta jótevőként tűnjön fel. Megveregetve a saját vállát, és megtapsoltatva magát, hogy: lám hány embert mentett meg a fagyhaláltól. Amire talán nem is lenne szükség, ha nem jutnának annak határára az emberek. Mert az emberi méltóságot valójában az önrendelkezés lehetőségének biztosítása szolgálná. A fagyhalál előli menekülés tömegmelegedőbe aligha tekinthető az önrendelkezés csúcsának. Amikor a nyócker pógármestere ezt emeli ki, akkor tulajdonképpen elfogadja azt a szélsőséges demagógiát, hogy a hajléktalanok csak és kizárólag maguk tehetnek a sorsukról, és örüljenek, ha egyáltalán még megtűrik őket a Földön. A Város kegyes urai. Vauuuúúú!

Mert az, amikor az említett tömegszállásokat tekintik „megfelelő ellátásnak” a hatalom részéről, az azt jelenti, hogy Fidesz troll-igazgatója alapvetően nem is akar változtatni a hajléktalanságon. Ő, és elvbarátai a hajléktalanokat hajléktalanként, állapotukat konzerválva kívánja látni a továbbiakban is. Sajátos, de sajnos korántsem egyedi szemléletet árulva el arról, hogy Fidesz környékén miként képzelik el az emberi méltóságot az emberi jogok napján.

Andrew_s

MSZP: Akarunk mi kérem nyerni?

A jelenleg hazánkban tapasztalható helyzet felveti azt a kérdést, hogy érdemes-e az ellenzékkel foglalkozni? Már csak azért is, mert a következő kérdés az lehetne, hogy mi is az ellenzék ma Magyarországon? No meg persze azon sem ártana elgondolkodni, hogy tulajdonképpen ki és mit akar, illetve képes tenni? Ha ugyanis az ember szertenéz, akkor csak a szkepszisnek állíthat szobrot magában.

Mely szobrot aztán nézheti ameddig könnybe nem lábad a szeme.

Első reakcióként természetesen azt mondanám, hogy érdemes az ellenzékkel foglalkozni. Még akkor is, ha a jelen sorokat legépelve sem áltatom magam azzal, hogy pont ezen mondatok fogják ráébreszteni a politikát a nagy igazságokra. Az ellenzéknek gondolt oldal politikai szereplőinek egy része ugyanis egyfajta fatalizmust sejtetve hisznek a saját kiválóságukban. Ami egy lépéssel a fal előtt talán már inkább túlzott, mint megalapozott önbizalom. Az ugyanis kevés, hogy az akadály lebontására erőteljesen koncentrálnak, de a csákányt mindenki a másik kezében látná a legjobb helyen. Amikor pedig valaki önként nekiáll csákányozni, akkor a többiek fanyalogva elfordulnak. Márpedig az ellenzéknek a Farkasházy Tivadar által kijelölt vezetői valahogy mintha ezt tennék. Továbbra sem vitatva az egykor volt szárszói találkozó szervezőjének jó szándékát. Azonban már ideje lenne leszállni a magas BMX-ről, és belenézni a realitások tükrébe.

A realitások, az ott sugallt helyzettel szemben azok, hogy valójában, ahogy azt magam is többször leírtam, nincs szükség egy vezérelvű, elitista ellenzékre. Vezérelvű, demagóg politikai erőnek továbbra is ott van a Fidesz és Orbán Viktor. Az ő stadionjába teljesen felesleges bemenni egy kis iszapbirkózásra. S bár nem biztos út a választási győzelemhez, de talán meg kellene próbálni nem kiskorú hülyének nézni a választókat. Még akkor is, ha ez nyilvánvalóan nem azonos a „megmondom a tutit, nőjetek fel hozzám” szemlélettel. Ebből a szempontból Gyurcsány Ferencnek teljesen igaza van akkor, amikor óv a csodavárástól, és –ígéretektől. Magam ezt már egy éve is emlegettem: „kétségek aziránt is legfeljebb a messiás- és csodavárók körét érintik, hogy az ország gazdaságának stabilizálása kapcsán az „Együtt 2014” csapata is elsősorban könnyeket és szívást ígérhet”. Annyiban tévedtem, hogy akkor Bajnai Gordon volt az ígéretes vezető, mely kép lerombolásáért ő maga is elég sokat megtett. Beleértve azt is, hogy értelmetlenül bár, de megpróbált alkalmazkodni az orbáni retorikához. Az akkor várt, olajfa-szerű nagykoalícióból gyakorlatilag semmi nem lett.

A szélesebb szövetséget meg aligha segíti elő az MSZP részéről elkövetett stratégiai hibák sorozata. Melyek közül a legutóbbi, az adóvisszaélések kivizsgálása körüli, csak egy a sorozatból. Amin az utólagos, a veszteség magyarázgatásának látszó, latolgatások már alig segítenek. De az sem, hogy Botka László nyilatkozatháborúba kezdett a DK-val való megállapodás kapcsán. Megint több energiát szentelve annak indoklására, hogy mit, illetve kit nem akarnak, mint amennyivel esetleg meg lehetne oldani a problémát. Esetleg észrevéve, hogy a demokratikus ellenzékiség nem az, amikor valaki kiáll a tisztás közepére, és döngeti a mellét. Ahogy az sem, ha meg akarja szabni, hogy ki legyen egy másik párt vezetője. A Demokratikus Koalíció vezetése azokból áll, akiket a párt megszavazott a tisztségre. Ráadásul van valami homályos elképzelésük, és kommunikációjuk, arról is, hogy mit, illetve miként szeretnének. A megállapodást ahhoz kötni, hogy kikből áll az említett vezetőség, az pont olyan, mint a korrupció ellen küzdeni, de megszabni, hogy kikkel nem küzd ellen a korrupció ellen. Ellenkező esetben ugyanis az MSZP reakciója is mérlegelendő lenne egy fordított esetre. Ha valaki arról nyilatkozna, hogy bárkit szívesen lát az MSZP szavazóiból, de Mesterházy Attila „monnyon le”.

Ehhez nem kell a hazugságok licitjét elindítani, és értelmezési vitákat sem érdemes vívni. Van, ami kompetenciája lehet egy kompromisszumra törekvő tárgyalás feleinek, és van, ami nem. A határok nyilvánvaló áthágása felveti a szándékok komolyságának kérdését. Továbbra is fenntartva azt, hogy nem kell okvetlenül szeretni ehhez a másik felet, hanem a célokat tisztázva, együtt kell működni vele. Ha van közös cél. Ha nincs, az természetesen más. De akkor meg teljesen felesleges a másikat, és a közönséget hülyének nézni. Június óta csak súlyosbodott az a helyzet, hogy „lehet racionális döntés a választás elvesztése is”. Ebben az esetben azonban felesleges úgy csinálni, mintha komolyan venné valaki. S lassan itt tartunk. A legfontosabb kérdés nem az lesz Bajnai Gordonhoz és Mesterházy Attilához, hogy együtt vagy külön akarják megnyerni a választásokat. Egyre követelődzőbben fogalmazódik a kérdés, hogy ilyen nyögve nyelős előkészületeket követően érdemes-e egyáltalán nekifutniuk? Esetleg nem lenne-e jobb kiteregetni a kártyákat és térképeket. Aztán hagyni békében csákányozni azt a brigádot, aki az aprómunkát is vállalja. S nem feltétlenül csak bűnbaknak tenni meg az előre megfontoltan betlire vett választásokért.

Mert lehet, hogy nem ér át az adott csapat a fal túloldalára. Az is biztos, hogy nem csak szentekből áll. De legalább nem csak beszél arról, hogy „mi annyira, de annyira akartuk”, és „annyira, de annyira utáljuk Orbánt és rendszerét”.

Andrew_s

Kivel Együtt az Ellenzéki Október?

Egy évvel ezelőtt még sokan találgatták, hogy Bajnai Gordon visszaköszönése a politikába mit hozhat. Naivan, álnaivan, vagy szkeptikusan. Ki miként. A Kormányzó Párt részéről alighanem némi pánikkal. Nem is teljesen ok nélkül, és máig észlelhető jelekkel adva félelmüknek hangot. Azóta sok víz lefolyt a gátak mentén.

Az akkori várakozások sok szempontból indokolnák egy Godot-ügyi bizottság megalakítását az ellenzéket szemmel követők részéről. Az ugyanis szinte teljesen biztossá vált, hogy az kormányváltó szövetség létrejöttének színhelye szimbolikussá is válhat. Az A38-as hajó ugyanis egy állóhajó. Jelképezve azt, hogy az ellenzék önjelölt vezérerői állnak egyhelyben, miközben az események elfolynak alattuk és mellettük. A várakozásokhoz képest pedig jelezve azt, hogy ez a hajó még állva is elmegy lassacskán. Nem kis részben azért, mert nem elég azt látni világosan, hogy mit nem akarnak, miközben a célokból csak egy kis szegmens látszik. Az a cél, hogy a hatalmat megszerezzék Orbán Viktor pártjától. Ami a jelen centralizált, és a népi demokratikus diktatúrákra hasonlító rendszert figyelembe véve, kétségtelenül nem kis feladat. Ha azonban ez felőrli minden erejét a szövetségre lépetteknek, akkor mi lesz azután?

S ez az a kérdés, melynek tüzes neonbetűi ott villódznak lassan egy éve. Azóta, amióta először látszott úgy,hogy az ellenzék némely erői sokkal kormánypártibb gesztusokkal élnek,minta kormányzat. Azt mérlegelve, és kommunikálva hosszasan, hogy kivel nem akarnak összefogni az ellenzéki összefogás jegyében. Listavezetővé téve például egy olyan pártot, a Demokratikus Koalíciót, melynek vezetője akkor és azóta is szinte Orbán Viktor egyetlen potens kihívója lehet. Azon a grundon, ahol a Vezér játszik, mindenképpen. S lehet Gyurcsány Ferencet szeretni, vagy nem szeretni, az ellenzék részéről momentán nem igazán tudnak jobbat javasolni. Az ugyanis nem javaslat, hogy ketten szépen összeülnek, egy hajóra települnek. Aztán kicsit tanakodnak, és jelöltet állítanak. Márpedig a sokat emlegetett szárszói kézfogó óta leginkább csak erről hallani. Mondhatjuk: Hallali! De ettől még igencsak kevés ez a brummogás a nagy, országos mackósajtban. Egy éve ugyanis még úgy tűnt lehet ebből a Gordon-gyerekből valami. Például miniszterelnök.

Aztán szépen, lassan, de biztosan lejátszotta magát a színpadról. Talán a névválasztás fétise nyomta agyon az elmúlt évben, de talán nem. Az azonban biztos, hogy az „Együtt” aligha jó jelkép egy pártnak, melynek szövetségi politikája alig szól az együttműködésről. S nem csak a DK-val, hanem a jelen tudásunk szerint az MSZP-t leszámítva mindenkivel szemben. Bajnai Gordon pedig mégiscsak ehhez a párthoz csapódott. Vagy a párt kondenzálódott körülötte. Mára már szinte mindegy is. Mert egy év sok vizet lehordott a gátak mentén. A gátak hiánya pedig nyilvánvaló gátlástalansághoz vezet. Mellyel szemben a valós együttműködés lehet védelem, de minden más pótcselekvéssé silányulhat. Jól mutatják ezt a hétköznapi reakciók, melyek mindenki számára értő barométerként jelzik a közhangulat nyomásviszonyait.

Nyilvánvalóan azt is, amely erővel a kormányzat akar elnyomni minden ellenzéki kezdeményezést. De azt is, hogy milyen gyenge suttogás az ellenzéki dübörgés. Elég az utóbbi hónapokra visszatekinteni. Ugyan hányan jelentek meg Orbán szobrát ledönteni? Márpedig, ha világos a szó, talán a visszhang is érthető. Ha a visszhang elmosódott, ott szólítása is hézagos lehet. Jól látszik ez az elmúlt évben, amikor az ellenzéki rendezvények látogatottsága nőtőn csökkent. Érzékeny mérlegként jelezve az elitista kommunikáció, a „nőjetek fel hozzánk” szemléltének hiábavalóságát. S itt vissza is kanyarodhatunk Délre, Bajára. Oda, ahonnan most éppen a videó botránya örvénylik kifele. Vitákat generálva arról, hogy az érdekkedvezményezett Fidesz keze, vagy valami kétbalkezes ellenzéki lába lógott-e rá a képkockák szerzői jogára. Holott az egész csalási vita kicsit a pótcselekvés műfaja.

Mert tegyük fel, hogy az ellenzék tényleg összefog, és tényleg képes ígérgetés, és jópofizás helyett valóban megszólítani százezreket. Ebben az esetben a Fidesz legfeljebb karhatalommal védhette volna ki az ellenzéki szavazatok özönét. Mit számítana pár száz, vagy akár ezer vett szavazat a másik százezerrel szemben? Erkölcsileg sokat, de számszakilag keveset. Ahogy országosan sem lesz jövőre másként. Ha tehát egy év múltán, 2013. októberének 23-án továbbra is csak a köd marad említésre méltó kísérőjeként az ellenzéknek, akkor ködevésből fog legfeljebb vizsgázni a két önjelölt ellenzéki zseni. A kísérőnek hívott vendégművészekkel egyetemben. Míg kérdés maradhat, hány embert tud majd megszólítani. Együtt? Kivel?

Andrew_s

Pozíciófoglalások a kampány előtt

A hazai politika szereplői környékén tapasztalható politikai nagyüzem látszólag megállapodásokról, izolált eseményekről szól. Ugyanakkor egy sokkal átfogóbb kép is látható. Ez pedig a pozíciókeresés, ami egyaránt igaz a politikai formációkra, és esetleg az egyes emberekre. Illetve akár az egyes emberek felhasználására a politikai formációk, vagy további szereplők pozícionálására.

Tudom, a fentiek nagyon zavarosnak hatnak, de vegyünk néhány konkrét példát. Legelőször szegény Orbán Ráhel esetét. Akit nyilván nem az anyagi korlátai miatt kell sajnálni, hanem azért, mert tudtával és akaratával, de leginkább talán azon kívül is jócskán felhasználnak a nagypolitika érdekei szerint. Annak idején a trafik-mutyi egyik villámhárítójaként is feltűnt, de az, végső soron, csak bemelegítést jelentett a most folyó szappan-operához. Mert kár lenne tagadni, a hírek alapján pedig nem is lehet, hogy leendő esküvője már annak tervezeti periódusában is nagy képernyős nyilvánosságot kapott. Holott normálisan a kutyát sem kellene, hogy érdekelje. Elvégre a miniszterelnök gyermeke, nagykorúsága esetén, pont olyan földi halandója az országnak, mint az utolsó putri lakója. Igaz, az utóbbival tényleg nem igazán foglalkoznak. Orbán Ráhel esküvőjével annál többet. Legalább annyit, mint egy dinasztiaalapító főúr családtagjával. Ami természetesen ezt is jelentheti. Orbán Viktor örökös miniszterelnöki megbízásának előkészítését. Koronával vagy anélkül, de világosan jelezve egyfajta pozícionálását a politikai vezérnek.

Ennek az sem mond látszólag ellent, hogy pontosan tudni lehet már a helyet. Azt, hogy Budapesten hol köttetik a frigy, és az miként tekinthető majd meg akár villamosból is. Ami, mi tagadás, megnyugvással töltheti el azokat, akik már féltek, hogy a Horthy-korszak ilyetén áthallásai kimaradnának mindennapjainkból. Miközben az is nyilvánvaló, hogy a dinasztikus hatalom előkészítésén kívül egy komoly pozíciószerzési, pozícionálási, és kommunikációs ténykedés eredménye is lehet mindez. Pusztán azt kell ehhez feltételezni, hogy Orbán Viktor megszegi azt a sokszor csak hallgatólagos szabályt, ami alapján az ember nem rendeli alá a gyermek életét a saját hatalmi ambícióinak. Ahogy úriember nem küldi a frontra a gyermekét sem maga helyet. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy azok számára, akik számára a napi olvasmány a nyálas-bulvár szintje, azok számára Orbán Viktor kiesik a nézőpontból. Ellenben a lányának esküvőjéről szóló, és pont ebbe a kommunikációs sávba pozícionált hírei elérik. Az esetleg szoros szavazás esetére pedig ők is kellenek. Ahogy azok is, akiket igenis el lehet érni egy, a „Vitéz Felcsúti Orbán Vezérünk lánya esküvőjéről” szóló nosztalgikus kommunikációval. Így aztán az is érthető, hogy miért a kampányra forduló időszakban lobbant hirtelen szerelemre egymás iránt a két fiatal, és miért most kell házasodniuk. Korábban nem lett volna kommunikációs értéke. Később pedig nagyon elvihetné a show-t. Most elég, hogy a bulvaristákat előkészítse arra az esetre, ha majd a következő szólam megérkezik Orbántól.

De természetesen láthatunk közvetlenebb kampánypozíció-keresést is. Például Lázár Jánostól, akinek legutóbbi húzása éppen Orbán Viktor gyengítése lehet a trafikok nagyboltos kitiltásával. Belelépve Mészárosék üzletébe. Az ebben az esetben elég szembeszökő, hogy Lázár egyfajta libikóka-játékba kezdett. A kampány előkészítése során erre a húzására kihasználhatja a „gebedjenek a multik” Fidesz-szlogent. Amivel képes lehet a saját harcos képét erősíteni. Nem is annyira kifele, hanem befele. Megerősítve magát egy olyan pozícióba, ami bátorságot sugall a Fidesz-en belül. Jelképezve a bármit letarolni, és bárkivel szembe masírozni képes erőt. Márpedig ez okozhat az egyszemélyi vezetésre berendezkedett pártban egy akkora zavart, hogy a pillanatnyi tehetetlenséget kihasználhatja. Esetleg erősebb pozícióból fordulva rá a személyes kampányára. Akár Orbán potenciális váltótársaként, mivel egy esetleges vereségnél könnyen lehet, hogy a miniszterelnök autoriter ámokfutása lesz a bűnbak.

Ekkor szintén hasznot húzhat a jelenlegi kezdeményezésből, mivel mintegy előre elhatárolódik a Vezértől. Természetesen a vereség nincs borítékolva, bármennyire is szeretnék ezt így látni az ellenzék részéről. Orbán Viktor hatalomban maradása esetére szinte biztosan van egy lázári B-terv. Megmagyarázva, hogy ezt a húzását nem is úgy kell érteni, ahogy. Meg majd bedob egy javaslatot arra, hogy az üzletek légtere helyett a parkolókban árusíthassák Mészárosék a dohányt. Esetleg egy, még csak kevésbé kiszámítható húzást vezet majd elő. De valamit biztosan, mert aligha valószínű, hogy a már egyszer kiharcolt jól fizető pozíciót feladja.

S ha már az ellenzék szóba került, a kampányra fordulás pozícióküzdelmei ott is nyilvánvalóak. A Bajnai mögött álló csapatból néhányan úgy döntöttek, hogy hírt adnak magukról. Aminek kétségtelenül az egyik hozadéka az volt, hogy talán felgyorsította az Együtt-PM, valamint az MSZP közötti, különben esetleg sehova sem vezető megállapodást. Mert az egyértelmű, hogy az ellenzék például csak pozíciót veszíthetett az időhúzással. Ahogy azzal is, ha most elkezdődik az Együtt-PM szövetség egyfajta kommunikációs önszalámizása. Annak kapcsán, hogy egyesülnek, vagy nem egyesülnek. Az azonban nyilvánvaló, hogy mind a kampányhoz, mind az esetleges győzelemhez megindult a pozícionálási felkészülés. Miközben nem lehet egyelőre tudni, hogy mennyire üres az a kondér, ami fele tolonganak. Ahhoz ugyanis előbb meg kell nyerni a választást. Ebből a szempontból talán kicsit koraira, és nem minden indulattól mentesre sikerült Gyurcsány Ferenc nyílt levele Bajnai Gordonhoz.

Talán egy napot érdemes lett volna várni vele. Még akkor is, ha érthető, hogy a megszületett megállapodás fényében a Demokratikus Koalíció (DK) érzékeny területre, a borotva élére sodródhat. Azonban egy csepp várakozás talán pontosabb képet adhatott volna arról, hogy tulajdonképpen tényleg kellenek-e a külön jelöltlisták, vagy jobb kommunikációs pozíciót lehet elfoglalni egy ultimátum-közeli megfogalmazással. Nem feledve eközben Gyurcsány Ferenc abbéli kijelentését, a saját helyzetét illetően, hogy nem kíván jelölt lenni. Az, hogy ez mennyire volt elhamarkodott kijelentés, és mennyire csak ott és akkor volt értelmezhető, annak még a napokban ki kellene derülnie. Ha ugyanis a tárgyalásokat ő kezdi meg az ellenzék többi tagjával, akkor beleragad a jelöltségi pozícióba. Ami jelezheti azt, hogy a kijelentésnek ott és akkor a Fidesz össztüzének megosztása volt a célja. Ellenben egy magyarázkodási kényszerhelyzet, illetve egy szavahihetőségi vákuum kialakulását is rejtheti. Amennyiben viszont komoly, a napi harcoktól való visszavonulási, szándékot rejtett az akkori kijelentés,akkor lassan, legkésőbb a tárgyalások elindulásakor fel kell bukkannia a Jelöltnek.

Az, hogy ebben az esetben a várható utód, Vadai Ágnes, vagy más kerül előtérbe, azt még nem tudhatjuk. De a média profiltisztításának jegyében a DK-hoz igazolt új szóvivőnek könnyen lehet, hogy ez lesz a nyitó-asszója a volt kollegákkal. Gréczy Zsolt ugyanis az ATV-ből új pozícióba, a DK-hoz igazolt.

Andrew_s

Megállapodtak? Na és?

Forrás: ATV
www.atv.hu

Szegény egyezkedőket az ág is húzza. Nem elég, hogy nagy nehezen sikerült valamennyire kiegyeznie, megbékélnie Bajnai Gordonnak és Mesterházy Attilának, máris a sötét ármány nyújtogatja feléjük a karmokat. A Fidesz azt veti a szemükre, hogy titkolóznak, míg az ellenzék többi szereplője holmi bénázással vádolja meg az említetteket. S nem a Fideszt. S nem is teljesen alaptalanul.

Ha ugyanis egy célfeladat megvalósításáról, mondjuk egy üzlet beindításáról, van szó, akkor általában az első lépés az, hogy felméri az ember vállalkozója, hogy mit szeretne megvalósítani. Aztán készít valami tervet arról, hogy ezt hogyan tudja megvalósítani. Amikor ezt is körbejárta, akkor az említett két paraméter ismeretében és ahhoz optimalizálva próbálja meg a stábot felállítani. Az Együtt-PM, illetve az MSZP tárgyalása kapcsán felvetett menetrend is ezt a receptet lett volna jó, ha követi. Azaz, jobb lett volna, ha először valami kimunkált munkaterv létezik arra, hogy miként, és tulajdonképpen mire akarják leváltani az orbanizmust. Utána nyugodtan lehetett volna ahhoz a kabáthoz hozzáfércelni a kabátot. Nem utolsó sorban nem beszűkítve a tárgyalásokat két szereplőre. Gyakorlatilag helyből a második vonalba száműzve mindenki mást, aki Szárszón nem állt a színpadon. Érthetővé téve azt a „gesztust", hogy a DK saját lista állításával fenyegette meg az álompárost.

Amely kása talán nem is olyan forró, mint amilyennek jelenleg látszik a gőze alapján. Lévén, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette tárgyalási hajlandóságát az MSZP-vel. Végső soron világosan tudtára adva Bajnai Gordonnak, hogy az Együtt-PM számára a „még indultak" dicső sorát gazdagítja. Aki emlékszik még arra, hogy Bajnai Gordon formációja mekkora támogatottságról jutott oda (le), ahol most tart, akkor még csak nem is lehet ezért szemrehányást tenni a DK vezetőjének. Még a millás Juhász Péter emlékezetes kirohanását sem kell ehhez felidézni. Legfeljebb csak annyiban, hogy az általa képviselt inkább kirekesztő, mint befogadó személet látszott eluralkodni a pártosodott Bajnai-csapaton. Ellentétben azzal, amit a Szolidaritás, illetve Kónya Péter képviselt már októberben is. Miközben volt pár olyan, kegyelminek nevezhető kegyelmi pillanat is időközben, amikor Gyurcsány Ferenc a fideszes fiúk és lányok karaktergyilkolászós kommunikációját jócskán magára vonta. Erre is inkább csak ezért érdemes emlékezni, mert akár egy stratégiai terv része volt, akár csak „történelmileg így alakult", Bajnai viszonylag védettebb helyzetben nyithatott volna a kis pártok felé. Ám nem élt a lehetőségekkel.

Márpedig ez a kivárás könnyedén megbosszulhatja magát akkor is, ha a DK listája kapcsán sikerül az MSZP-nek megegyeznie egyfajta egyesítés érdekében. Annyiban már látszik a betli nagy esélye, hogy az MSZP kiénekelte a koordinátor szerepét az Együtt-PM szájából. Az októberben millástól is szép eséllyel visszatérő Bajnai Gordont hátrapenderítve a második vonalba. Holott az korántsem feltétlenül igaz, hogy azokat az „X"-eket mindenki automatikusan a nagybetűs ellenzékre teszi. Lett légyen ott bárki is. S ebből a szempontból még Hoppál Péter is szerezhet piros pontokat. Még akkor is, ha nyilatkozatát esetleg atomjaira lehetne szedni és mondatonként megcáfolni. Sokan ugyanis, akik szívfájdalom nélkül szavaznának egy Bajnai Gordon által képviselt olajfa-koalícióra, szívfájdalom, de nem fognak szavazni egy MSZP vezette ellenzéki képződményre.

Ezen is javíthatott volna egy pozitív irányú programfejlesztés. Hiába volt ugyanis Bajnaiéknak egy jó programtervezetük annak idején, ez érthetően csak részhalmazzá vált a jelen helyzetben. Miközben a kommunikáció fő iránya abba az irányba mozog, hogy „válasszatok minket, mert mi vagyunk a kisebbik rossz". Márpedig érthető lenne, ha az embereknek erősen tele lenne a hócipője azzal, hogy megint csak azt tudni, hogy ki mit nem akar, de igen keveset arról, hogy mit akar helyette. S igen, tudom, hogy Hoppál szólamaitól teljesen függetlenül, a Fidesz pontosan egy ilyen, negatív és karaktergyilkos kampánnyal győzött. De ezen a grundon, ebben a dagonyában ők vannak otthon. Ha az ellenzék sem tud jobbat, és a jelenlegi információk szerint ez a helyzet, akkor itt a Fidesz legyőzi a rutinjával.

Andrew_s

Külhoniakkal a hazai Fidesz-csalánosban

Forrás: Ruvr

Magyarország közigazgatási határa a kommunikációk alapján egy szavazatoptimalizálási virtuális vonallá válik. A jelenlegi kormánypártok számára ez korántsem új jelenség. Az előzmények körében nyilatkozatok és az emlékezetes, 2004-es népszavazás éppen úgy beletartozik, mint ennek kapcsán Bayer Zsolt minősítése az országról.

Az utóbbi publicista, jó magyar hazafiként, egyszerűen a „köpetország” minősítést vélte jónak kiutalni a határon inneni lakosságnak. Mert, mint ismert az eredmény, a jobboldal, és nem kis részben az akkor is a szélsőségek bázisára apelláló Fidesz számára vereséget jelentett a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. Holott már két évvel korábban, 2002-ben, is fontos szerepet szánt például Mikola István a határon túliaknak abban, hogy húsz évre bebiztosítsák magukat. Az akkori vereség egyébként vitatható csapást jelentett a Fidesz-nek, melynek vezetője, némi visszavonulás után, újult erővel állt fel a hordóra. Azt azonban mindenképpen jelezte, hogy komoly lakossági ellenállás alakult ki a kommunikációs csalánveréssel szemben. Az ugyanis akkor is elég világosan kilátszott a lólábat fedő, nemzeti színű, zászló alól, hogy a Fidesz a kettős állampolgárságot elsősorban szavazóbázis-bővítésre gondolja felhasználni. Márpedig sokan, a népszavazás eldöntéséhez elegen, gondolták akkor úgy, hogy azok döntsenek az ország irányításáról, akik közvetlenül „élvezik” annak gyümölcseit is.

A szavazatmaximálásra való törekvést világosan jelezte, hogy az első olvasatban még ellenzékként, 2009-ben, benyújtott törvényjavaslat nyomán törvény született. A választások után, a bármit megszavazni képes parlamenti kétharmad gombnyomó mechanizmusának birtokában. Olyan törvény, ami a tárgyalási szakban is világosan jelezte a szavazóképesség kibővítését, melyről Gulyás Gergely nyilatkozott. 2010-ben. Akkor az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnökeként. S a nevére érdemes lesz még visszaemlékezni. Miközben az is nyilvánvalóvá vált, hogy a közigazgatási határon kívül élők szavazati jogának gyakorlása olyan kérdéseket vet fel, aminek megoldása komoly aggályokat kelthet. Már a regisztrációs vita kapcsán is felmerültek a technikai problémák, és talán ezért nem élt a Fidesz azzal a rogáni nagyképüséggel, hogy akár tehetnek is nagy ívben a regisztrációt kritizáló alkotmánybíróságra. No meg persze talán az a belátás is, hogy a külföldön munkát vállalni kénytelenek talán nem annyira fogják szeretni a Fideszt. Miközben persze az esetleges manipulációs lehetőségek is nyitva maradtak.

Fotó: Miniszterelnökség/ Botár Gergely:

Az utóbbi időkben, látható, hogy ezek felmérése nyomja rá a bélyeget a választási kampányt megindító kommunikációra. Részben ebbe a sorba illeszkedhet annak a botránynak a kirobbanása is, ami Tőkés László adatgyűjtési akciójával volt kapcsolatban. Ami azért is lehetett volna kínos, és az ellenzék által lecsapható labda, mivel Tőkés László és a Fidesz kedélyesen jó kapcsolata elég nyilvánvaló. Ahogy azt szereplése is mutatja Orbán Viktor Bálványosra kihelyezet kampány-hakniján. Az ellenzék szereplése ebben az ügyben lehetett kétséges, de az aligha, hogy a jelenlegi kormányzat igencsak számít például Trianon-előtti területek magyarjainak szavazataira. Ahogy a korábbi nemzedékek utódaira is a nagyvilágban. Az Orbáni Világnemzet tagjaiként. Annyira, hogy külön szavazási metódust talált ki a szavazataik begyűjtésére. Megoldva a levélben szavazást, aminek vélt vagy valós visszásságai már kiverték, a különben igencsak türelmesnek látszó, ellenzék biztosítékait. Előrevetítve, hogy a Fidesz előszedi a szinte átvésettre játszott lemezt az ellenzék nemzetellenességéről.

Miközben talán észre sem vették a Fidesz-ben, hogy szép csendben akár öngólt is lőhetnek a levélbeli szavazással, illetve annak korlátozásával. Az egyik nyilvánvaló öngól, hogy a határon túliak bevonása a hazai szavazásba végső soron azt az egyesült európai modellt játssza el kicsiben, ami ellen Orbán Viktor rendszeresen kirohan a nagypolitikában. Ugyanakkor logikus lépés lehet, hogy amennyiben nem kívánja másodrendű állampolgárnak kezelni a szavazók egy részét, akkor a határon túl munkát vállalókra ugyancsak ki kell terjeszteni az említett lehetőséget. Ez az amire Bajnai Gordon pártja felhívta a figyelmet. S ez az, amire érthetően megszólaltak a vészcsengők a Fidesz-ben. Az ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy akit a jelenlegi kormányzat hozott olyan kényszerhelyzetbe, ami a hazai egzisztenciális lehetőségeinek kilátástalanságát vetíti előre, az nem okvetlenül Fidesz-szimpatizáns. Rögtön meg is született a nagyobbik kormánypárt kinyilatkoztatása arról, hogy a baloldal ne használja eszközül a külföldön élőket. A közleményt kiadó képviselő pedig nem más, mint az a Gulyás Gergely, aki korábban a külföldiek szavazati jogáért harcolt. Nem vitatva különben, hogy a támadva védekezés régi recept. Annyira, hogy már Selmeczi Gabriella is megjátszotta januárban.

A két Gulyás-megnyilatkozást egymás mellé téve azonban megint csak felmerülhet, hogy a Fidesz talán saját magát azonosítja baloldalként. A legitimációs viszonyokat tekintve talán bolsevik-baloldalként. Ebben az esetben ugyanis ez a nyilatkozat éppen úgy helyére zökken, ahogy Rogán Antal korábbi megnyilatkozása is a bankok pártfogásáról. Ellenkező esetben, amennyiben a Fidesz ragaszkodik a konzervatív jobboldalhoz, a képviselői kapcsán biológiai kérdések merülhetnek fel. Olyanok, melyek az arcbőr vastagságát, illetve a gerinc meglétét firtatják esetleg. Bár a memóriaállapotra vonatkozó orvosi kérdések is lehetnek aktuálisak.

Andrew_s

Unortodoxia ellenzéke labdanézést tart

Nem is olyan régen írtam a szóvivői erózióról. Annak kapcsán, hogy miniszteri szerepéből kilépve, a trafikügyekben is oroszlánrészt vállaló, Lázár Jánosnak kellett gyakorlatilag szóvivői lózungokat emlegetnie. Akkor talán a kormányszóvivő hitelességi problémái miatt. A Fidesz részéről most úgy tűnik Hoppál Péter próbált meg túlmenni a falon. Kérdés, hogy mennyire ütötte meg magát, és cserélik-e, vagy csak tovább nő a Fidesz-szóvivők száma a kompromittálódások következtében.

Hoppál Péter ugyanis elővette azt a már karcosra játszott lemezt, ami a baloldal bankokat kiszolgáló voltáról szól. A lemez már annyira karcos, hogy már a tények is recsegve potyognak ki a barázdákból. Erre utal legalább is az, hogy a szóvivő olyan tényekre látszott hivatkozni, melyeket elég gyorsan, és tényszerűen cáfoltak az ellenzék részéről. Az MSZP részéről legalább is hangoztatták, hogy az ingatlanadó nem ellenzéki célkitűzés a jövőre, hanem a telek- és építményadók formájában a Fidesz jelene. Ezt az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (Együtt-PM) Szövetség részéről azzal egészítették ki, hogy Hoppál Péter kijelentései az adózási rendszer okozta megszorításokról kívánja elterelni a figyelmet. Bár kérdés, hogy mennyire érdemes a Fidesznek ebben az irányban törnie magát. A mindennapokban ugyanis az orbanizmusban való hit szemmel láthatóan mindent visz.

Az ugyanis alighanem gyorsan belátható lenne különben, hogy az energiahordozók nemzetközi pénzmozgások által szabályozott árából a kormány csak mások kárára képes rezsit csökkenteni. Ahogy végső soron a szinte naponta felszínre törő, és a kormányzati korrupciót bemutató, újabb adatoknak is legalább némi mozgolódást kellene kiváltania. Nem ragaszkodván persze a város felgyújtásához ennek kapcsán. De azért néhány ellenzéki aktivista szélmalomharc-szerű megnyilatkozásainál szélesebb körű népi ellenzést várva. Ezzel kapcsolatban a trafik-mutyi különben egyre inkább tényleg vízválasztónak tűnik. Fenntartva az áprilisban írtakat: „Ha azonban az ellenzék nem képes, vagy nem akarja a helyzetet kihasználni, akkor pont olyan alkalmatlan a feladatra, mint a kormánypártok”. Márpedig a jelenlegi helyzet nagyon erre utal. Érdemben azonban, mint az érintőleg kinyilvánított Hoppál-cáfolatok is jelzik, mit sem változott a fontolva baktatás politikája. Ebből a szempontból legalább biztosan teljes az egyetértés a Szárszón is kettesben eltáncolt széles ellenzéki összefogás szervezetei között.

Holott Hoppál Péter nyilatkozata elviekben éppen úgy magas labdát dobott fel, mint korábban Rogán Antalé. Korábban ugyanis a Fidesz frakcióvezetője keveredett bele abba a problémába, hogy unortodoxiában már a politikai oldalak is fordítva vannak. Amikor ugyanis azt nyilatkozta, hogy a baloldal képviseli a nagyvállalati érdeket, a tőkekoncentrációt, akkor elfeledkezett a történelemóráiról. S azok tematikájából arról, hogy a tőke érdekeit a jobboldal szokta képviselni. Mely például jól látszik a Fidesz ténykedésén. Például akkor, amikor komoly szolgálatot tesz a földbirtok-koncentrálódásának. Amikor a Fidesz szóvivője a baloldalnak tulajdonítja a bankok kiszolgálását, akkor belesétál ugyanebbe a retorikai útvesztőbe. A feldobott labda pedig csak száll, és repül. Az ellenzék meg hosszan, álmos szemekkel nézi. Lecsapni fáradt. Biztos fáradt az egymással való egyeztetésektől. Miközben alighanem azok, akiknek kezdetben még volt kedvük kimenni egy ellenzéki összejövetelre már belefáradtak a helyzetbe. S ez felértékelheti azt a helyzetet, amiről Gyurcsány Ferenc taktikája kapcsán írtam.

A kivárások lehetőségének egyszerűen azért lesz vége, mert az emberek nyugodt körülmények között nem lesznek megszólíthatóak. Egy darabig ugyanis vissza lehet élni azzal, hogy sokan nem szeretnek szembe nézni a saját rossz döntéseikkel. Ahogy ezt az egyszerű jelenséget Orbán Viktor most eredménnyel manipulálja. A körülmények akár objektív, akár szubjektív romlása azonban radikalizálhatja a reakciókat. Ha a demokratikus ellenzék képtelen lesz többségében felismerni azt, ami mentén az utóbbi időben a DK vezetője cselekedni látszik, akkor végső soron önként lökik az országot a Jobbik-Fidesz hatalmi koalíció karjaiba. Márpedig ehhez minden feldobott, de csak mélán nézve elengedett szóvivői teniszlabda is lépésről lépésre visz közelebb. De különben jó megbeszéléseket kívánok egymással mind az MSZP, mind az Együtt-PM tárgyaló delegációjának. Finom pogácsával, és forró teával a hűvös időben.

Andrew_s