Túllihegés a xenofóbia svédasztalánál

Részlet a Mi a magyar című kiállításról
Fotó: EISimay

Közel másfél évvel ezelőtt az Anti-Defamation League (ADL) közölt felmérést a hazánk befogadási attitűdjének nem is kicsit siralmas állapotáról. Mellyel kapcsolatban szinte azonnal megindult a kormányzati számháború. A történelem most a svéd televízió egyik adása kapcsán látszik ismételni önmagát. Ebben ugyancsak a magyarok és idegenek viszonyát feszegették. S szintén nem túl pozitív kicsengéssel.

Annyira nem, hogy Kumin Ferenc a Facebook-oldalán elhelyezett nyílt levélben gondolta első körön rendre utasítani Heller Ágnest az ügy kapcsán. Amire meg s született a címzett válasza. Ezzel végső soron az ügy lerendezettnek tekinthető lett volna, ha nem ismernénk a hazai politika híres túlreagáló képességét. Minden olyan esetben, amikor alkalom nyílhat némi kocsmaközépi melldöngetésre. Jól látszott ez az elhíresült német videó-műsorok kapcsán, melynek végeredményeként az is röhögő görcsöt kaphatott Orbán Viktor bohóc-királyságától, aki különben rá se fütyült volna a német gyermekműsorokra. S amire csak ráerősített a kormányzathoz feltétlen hűséggel tartozó, és a TV-székház felgyújtóit is hős forradalmároknak kommentáló hirTV válasza. Elvégre, ha nyalni kell, akkor nyalni kell. Bármi áron. Valahogy ez látszik körvonalazódni a svéd esetben is. Melynek újabb állomásaként nagyköveti szinten próbál meg beleugatni a hazai hatalom egy külföldi média ügyeibe. Mielőtt pedig bárki nehezményezné az ige használatát egy diplomata esetében, rögtön megkövetem érte Makkay Lilla stockholmi nagykövetasszonyt. Miközben sajnos a jelenségre, a spontán vagy parancsra zajló uszulásból elkövetett reakciókra nehéz kifejezőbbet találni.

Mert ahogy a németek sem igazán értették, a svédek sem igazán tudták magukévá tenni azt a mentalitást, ami különben csak autoriter uralkodók alattvalói esetében válik érthetővé. De mielőtt ezen próbálnánk eligazodni, érdemes lehet az alapproblémára is rávetni figyelő tekintetünket. Mert nyilvánvaló, hogy az sem érdektelen. Az idegenekhez, illetve a különböző vallású hazánk fiaihoz való viszonyunk ugyanis erőteljesen befolyásolhatják a mindennapjainkat. Márpedig a svéd közszolgálati televízió adása nem kevesebbet állított, mint azt, hogy hazánkban a legerőteljesebb az idegengyűlölet és az antiszemitizmus a környéken. Erre azt a választ adni, hogy a svéd televíziósok kérjenek bocsánatot legalább annyira rossz válasz, mint másfél éve módszertani vitákba bonyolódni. Ugyanis nyilvánvalóan nem a tényt cáfolja, hanem hírvivőt szeretné a földbe kalapálni. Ez még akkor is kommunikációs baklövés lenne, ha az állampolgár-társait olykor leállatozó publicista nem lenne a kormánypárt megbecsült tagja. A belügyi erőkkel vigyázott gárda-eskütételekről már szót sem ejtve adott esetben. Márpedig ez utóbbiak fényében legfeljebb azt lehet mondani, hogy nincs politikai antiszemitizmus, és Orbán Viktor nem hirdetett pogromokat. De azt állítani, hogy a kormánypárt, vagy a politika nem csendestárs néhány enyhén szólva is többértelmű megnyilvánulásban, ugyancsak nagyzolásnak tűnhetne.

Az idegenek elutasítása ugyanis nem a Duna-parton elhangzó sortüzeknél kezdődik. Ellenben volt már eset rá, hogy ott ért végett. Talán Kumin Ferencnek, illetve a nagyköveteket a mundér vélt becsületének védelmére utasítóknak ezen sem ártana elgondolkozni. Ahogy azon sem, hogy végső soron mit jelent a szegregáció, vagy az idegengyűlölet. Például érdekelne a Békemenetelők, vagy akár Kumin Ferenc véleménye arról, hogy mit szólnának gyermekük párválasztása esetén egy cigány, zsidó, néger, sárga, zöld, vagy bármi másban „idegen” fogadott rokonhoz. Amely véleményt alighanem sokkal inkább befolyásol a személyes attitűd, mint az adott esetben ismert „elvárt válasz”. Nem feledve persze, hogy egy olyan országban, ahol a szinte folyamatos volt a transzmigráció a történelemben, elég komoly ismerethiányt jelenthet fajiságot bárminemű formában felvető vélemény. Ám ez megint más vizekre vezetne.

A hazai idegengyűlöletet feszegető, a szegregációt felemlegető külföldi vélemények elleni fellépésnek sokkal hatékonyabb módjai is lennének, mint a nagykövetek telefonjai, államtitkárkákok nyílt levelei. Például, ha Kumin Ferenc bemutathatná azt a videót, amelyen Orbán Viktor beszédet mond a Gyöngyösi Márton képviselő antiszemita megnyilvánulását követő nagygyűlésen. Melyet rögtön követhetne a betiltott gárda utódszervezeteit szétkergető belügyi fellépésről készült felvétel közszemlére bocsátása, és a faji ellentétekből gyilkoló azeri baltás orgyilkosról, a letöltött büntetését követően, az itthoni börtön kapujában készült riportanyag.

Amíg azonban a miniszterelnöknek csak némi történelemhamisítástól sem mentes október 23.-i beszédre telik, és a fentebbi videók is okkal nem állnak rendelkezésre, addig kár rágörcsölni a külföldi visszhangokra. Pontosabban, előbb egy kis itthoni szálkaszedésre kellene a szemészeten jelentkezni a gerendák vizsgálata előtt.

Andrew_s

Bohóc-e vagy, Orbán Viktor?

A német TV-csatornák immár másodszor szerveztek támadást a magyarság lejáratására. Ami persze nem igaz, de szinte biztosan megfogannak ilyen gondolatok. Például azok fejében, ahol termékeny mohára hull az „ország én vagyok”-ra rímelő orbáni elképzelések. Azonosítva egy választással hatalomba került miniszterelnököt szerepcserélve egy abszolút uralkodóval. Holott a képlet viszonylag egyszerű.

Az Orbán Viktor által vezetett kabinet számos olyan intézkedést hozott, mely szembe megy azzal az értékkészlettel, melyet az EU alapjának tekintenek a tagállamok többségében. Ennek szinte hagyománya teremtődött az utóbbi években. Kétségessé téve azt, hogy a Fidesz akart-e valaha is mást, mint az abszolút hatalmat. Pontosítok. Ezt nem teszi kétségessé, hiszen a Fidesz egy párt, melyből számosan kiléptek már az évek során. Orbán Viktor esetében pedig tőle magától tudjuk, hogy nem a diktatúra, hanem a vezető személye nem tetszett neki a Kádár-rendszerben. Véletlen elszólás volt ugyan a részéről, de emlékezetes. Az is nyilvánvaló, hogy az EU-ben hangot adnak a véleményüknek. Ha elítélő a véleményük, akkor az elítélő véleményüknek. Pontosan úgy, ahogy hazánkban is hangot adnak a más országokat érintő kommentároknak. Az is elképzelhető, hogy nem csomagolják be mindig a véleményt selyempapírba, és nem festenek rá virágocskákat, hogy Orbán Viktor örsvezető bajtársnak jobban tessen.

Ez történt abban az esetben is, amikor egy német televízió, a gyermekeknek szóló, de a közéletről véleményt közvetítő műsorában megjelent a kritika a magyar kormányzatról. A KIKA műsora kikerült a videó-megosztókra, és ezzel tulajdonképpen ez a téma le is zárult volna. De mindannyiunk ezoterikus gondolat-felügyelője megsértődött. Ha annyit mond, hogy ez nem volt szép dolog, akkor ennyivel le is zárult volna az ügy. Viszont sikerült a bolhából elefántot fújnia Orbán Viktornak. Azzal, hogy kijelentetése szerint pillanatokon belül tennék utcára azt, aki birodalmában ilyenre vetemednék. Szinte azonnal megjelent a német televíziók válaszfilmje, amiben már sértett udvari bohócként ábrázolják Orbán Viktort. Nem az országot, nem a magyarságot, hanem egyetlen embert. Azt, aki képtelen meglátni a helyzet fonákságát. Azt, hogy pont kijelentésével igazolta a korábbi állításokat a sajtószabadság hiányos voltáról. Ezzel pedig elérte azt is, hogy a bolhából lett elefánt alaposan rálépett a lábára. Az ugyanis régről tudott, hogy a nevetségessé tétel, és a nevetségessé válás meglehetősen káros a hatalomra nézve.

Nem véletlen, hogy először a viccek szintjén jelenik meg a kritika. Azonban a hazai hatalomgyakorlás nem szorul az utca tréfacsinálóira. Van nekik egy Kumin Ferencük arra, hogy közröhej tárgyává tegyen szinte bármit. Azt nyilatkozta ugyanis már az első animáció megjelenés után, hogy „Magyarország megbízásából egy szakértőkből álló jogászcsapat dolgozik Berlinben azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg, a német médiaszabályozás alapján milyen lehetőségei vannak a panaszos magyar félnek a jogai érvényesítésére”. Eltekintve attól, hogy az említett jogászcsapatnak biztos zsebpénzt jelenthet ez az akció, elképzelem, amint a végén odamennek a tévésekhez és jól beolvasnak nekik. Esetleg, amint a bíróságon felszólalnak, hogy a „cúna néni pirosz lapot mutatott Vikikének”. Amitől nyilván az egész német médiavilág hanyatt-homlok összecsinálja magát. A röhögéstől legfeljebb. Arról feledkezik meg ugyanis a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár úr, hogy ott igen kevés befolyása van a magyar médiafelügyelet szolgaiságához szokott kormányzatnak. Közben persze elfeledkeznek arról, hogy amikor külföldi külképviseletek szóltak legutóbb a Táncsics-ügy kapcsán, akkor milyen hangosan kiabáltak a belügyekbe való beavatkozásról.

Kumin Ferenc megnyilatkozása alapján azonban legalább tudjuk, hogy jelenleg ki tölti be a bohócügyi államtitkár szerepét. Azt, amelyről először a rendvédelmiek tiltakozó akciója során szerezhettünk tudomást. Azonban mindezek ellenére részben azzal is egyet lehet érteni, ami a HajduPress-ben jelent meg. Azzal, hogy Orbán Viktor nem bohóc. Bár mi tagadás, a bevezető gondolat alapján, miszerint „Orbán Viktor kemény, mint Tarzan sarka, Orbán Viktor határozott, mint Van Persie a kapu előtt, Orbán Viktornak vág az esze, mint a beretva”, nehéz komolyan venni az állítást. Pontosabban, nehéz úgy tekinteni az írást, mintha az nem egyfajta ironikus összekacsintás lenne arról, hogy „de igen, bohóc az kérem, de ki meri azt itt leírni?”. Már csak az olyan mondatok miatt is, mint az, hogy „szeretik és/vagy gyűlölik, de itthon nem nagyon neveti ki senki, ha elé kell állnia”. Egyébként tényleg nem. Az átlag, kicsit jobb érzésű ember nem neveti ki a másikat. Legfeljebb azt, amit csinál. Ismert ugyanis a pedagógiából is az, hogy a „hülye vagy”, illetve „hülyeséget csinálsz” kijelentések egyáltalán nem egyenrangúak. Az ember tehát nem neveti ki a másikat, amiért alacsony, beteg, kancsal, buta, féllábú, vagy bármi más fogyatékossága lenne. Amitől még lehet nevettető az, amit tesz.

Ahogy a bohócok is pontosan tudják azt, hogy nevettető, amit csinálnak, és azért is teszik, amit tesznek. Akár saját hiányosságaikból is erényt kovácsolva, de mindig pontosan tudva, hogy min nevet a közönség. Orbán Viktor azonban tényleg nem bohóc. Annak ellenére, hogy azt még csak tudni véli, hogy mit szeretnének tőle hallani. Azt azonban már nem látszik látni, hogy hol a nevetségesség határa. Ugyanis nem kacagtatni, szórakoztatni akar. Ami nehéz is lenne, mivel kívülről nézve inkább azt nem értik, hogy az emberek miért hagyják bomolni. Míg belülről korántsem szórakoztató egy lecsúszó gazdaság körülményei között éledő diktatúrában vegetálni. Orbán Viktor tehát tényleg nem bohóc. Mert a nevettető, és a nevetséges sem azonos. Nem bohóc tehát. Sokkal inkább vezérszólistája egy kibontakozó tragikomédiának.

Andrew_s