COVID-19: Egy kis pánikkal több! Maradhat?

A COVID-19 (alias SARS-CoV-2) kapcsán már írtam korábban is a kommunikáció jelentőségéről. A kommunikáció az, amivel fel lehet korbácsolni az érzelmeket is. Az Orbán-kormány kiválóan igazolta, hogy miként lehet élni, és akár vissza is élni azzal, hogy a kommunikációs fogások fegyvert jelentenek. Különösen azokkal szemben, akik fegyvertelenek. Mert felkészületlenek. De ezzel nincsenek egyedül.

Hallgatólagosan elég sok helyén a világnak eljutottak arra a pontra, hogy a vírussal kapcsolatos kommunikáció remekül alkalmas a figyelem kisiklatására. Például, a jóval korábban indult recesszióról. Ugyanakkor a magyarországi helyzet annyiban bonyolultabb a helyzet, hogy a járvány-kommunikációt felcsatlakoztatták a korábbi, elsősorban ellenség-kereső, kommunikációs kisvasútra. Ami aligha okozott nehézséget. Tekintve a több éve folyó gyűlölet-kommunikációt. Az, hogy most éppen, pusztán a saját érdekükben, az idősebbek kerültek a célkeresztbe? Most őket dobta a hatalmi gép.

Mert hallgatom, hogy mindenki maradjon otthon. Meg az idősebbek pláne maradjanak otthon. Aztán olvasom az olyan gunyoros írásokat, amilyen például a napokban jelent meg azzal kapcsolatban, hogy pár idősebb ember meg merészelt jelenni az utcán. Elvégre nyilván nagyon blikkfangos lehet belerúgni abba, aki amúgy is kiszolgáltatott. Legyen az akár menekült, szegény, vagy idős. Akik számára a cica vacsorája is fontos lehet, akiknek nem biztosan az a társadalmi érintkezés netovábbja, hogy a küszöbükre messziről odatesznek egy szatyor akármit, akiknek esetleg fizikailag sem előnyös a mozgásszegénység, de nincs otthon edzőtermük, illetve edzéstervük. Úgyhogy csak gratulálni lehet azoknak, akik akár szóban, akár írásban, pláne esetleg egy névtelen fórumbeszólásban, de az időseknek ugranak neki.

De ez a kommunikációnak nyilván csak egy vetülete. A másik az, hogy kifejezetten pánik-kommunikáció zajlik. Tessék csak hallgatni a híreket, és olvasni is azokat. Hosszasan ecsetelgetik, hogy hány új beteg van, és hányan haltak meg. Fontos információ? Nyilvánvalóan az. De korántsem kizárólagos. Ehhez képest igencsak az apró-betűs részekhez sorolódnak az olyan adatok, hogy a fertőzöttek száma nem nő a végtelenségig, és van gyógyulási folyamat is. Holott, ahogy korábban is érintettem, egy sikeres immunválaszt kiváltó kórokozó esetében nincs totális fertőzöttség, és létezik, létezhet egy egyensúlyi állapot. Ami azt jelenti, hogy egy felfutási görbét követően van egy „plató”, amikor már nem nő rohamosan a fertőzöttek száma. Az aktív tünetekkel rendelkezőké a gyógyulási folyamat eredményeként pedig csökkenni is kezd.

De a „plató” eléréséhez közeli állapotokról még csak-csak folyik némi kommunikáció. A halálozások kapcsán azonban szinte kizárólag számháború, egyfajta koporsós licit zajlik. Röpködnek a számok. Olyan képet sugallva, hogy „rettegj, mert betegen rád néznek és meghalsz”. Holott ez korántsem igaz. Illetve. Nem kizárólagosan igaz. A halmaz ugyanis a lakosság egésze. Ami azt jelenti, hogy még a hazai, kiugróan magasnak látszó halálozási arány sem képezi a többséget. Az, hogy a magyar adatokhoz, illetve arányokhoz valószínűleg a gyalázatosan alacsony szűrtségi arány is besegít, az egy külön történet. De vegyük a négy százalék körüli értéket. Még ez is azt jelenti, hogy a tünetes fertőzötteknek is 96%-a meggyógyul. Egy, csak a lakosság mintegy felére, kétharmadára kiterjedő fertőzés esetén ezt az arányt megemelik azok, akiknél ki sem alakul tünet, illetve nem is fertőződnek meg.

Igaz, annak a kommunikálása, hogy a kutya harapta meg a postást, és a világpánik jó része indokolatlan az nem elég ütős a blikkfang-iparnak. Holott az emberi közösségek hosszú távú érdekeit a valós kockázatbecslésen alapuló, és ennek mentén kezelhető félelem inkább szolgálná, mint a kontrollt vesztett pánik. Ellentétben a perc-hatalomban gondolkodó hatalmak, és a klikk-vadászatban utazók érdekeivel.

Andrew_s

COVID-19: Pánik és félelem

A HVG blikkfangosnak szánt címmel közli, hogy a lakosság fele fertőződhet. Alkalmasint a közel 50%-os átfertőződés közepes biológiai ismeretekkel, és négy alapművelettel is „kijön”. Ehhez nem kell egy fizikusként dolgozó kutatónak epidemiológiai szakvéleményt tulajdonítania senkinek. De ezt Barabási Albert-László és a HVG majd lejátsza egymás között, ha akarja. Maradjunk egy kicsit más területen. A félelem és pánik partjainál. Különösen, mert a politika, a politikusok, és az önjelölt megmondók gyakran hivatkoznak az egyikre a másikkal szemben, és viszont.

Hányszor is hallottuk, hogy azért nem tesznek közzé adatokat, hogy megóvják a népet a pániktól? Ja, hogy ezzel pont a pánikot erősítik? Csak nem pont ez a célja némelyeknek? Akár anyagi-, akár politikai haszonszerzésből, vagy akár tudatlanságból. Vegyük tehát a pánikot. A Wikipédia, például, ezt írja róla: „A pánik kétségbeesett rémület, amiben a menekülési kényszer felülbírálja a józan észt. A pánik gyakran bekövetkezik katasztrófahelyzetek során, és a hatása alá került személyek saját testi épségüket is veszélyeztethetik”. De emlegeti azt is, hogy gyakran a kétségbeesés szülte cselekvések szinonimája is. Ha pedig magába néz a nyájas olvasó, akkor valószínűleg egyetért azzal is, hogy a kétségbeesést olyasmi szüli, amiről elégtelen az információja, és bizonytalan a befolyásolási kompetenciája. Ha ugyanis egy veszélyhelyzettel kapcsolatban van információ a veszélyeztetettség mértékéről, az érintettség kockázatáról, és a kockázatmérséklés módszeréről, akkor a józan ésszel meghozható döntések kerülnek túlsúlyba.

Vegyük a COVID-19 esetét. A veszélyeztetettség tényleges mértéke jelenleg nem ismert. Nem azért, mert nem lehetne ismert, hanem azért, mert nem állnak rendelkezésre, például, egy átfogó szűrés adatai. Talán nem véletlen, hogy a kormányok azon része, akik elkerülni szeretnék a globális pánikot, a szűréseket, a diagnosztikai adatokon alapuló információkat részesítik előnyben. Akkor is, ha ezek alapján szintén szükség-intézkedések válhatnak indokolttá. Az érintettség kockázata, az előzővel kéz, a kézben jár. Tudjuk, hogy vannak, és lesznek is halálos áldozatok. De korántsem mindegy, hogy az, aki tüsszögni kezd, az milyen halmazra vetítve számolhat komoly kockázatokkal. Ma már publikáltak hazai halálesetet. Azonban a lakosság tényleges fertőzöttségét (vö. szűrések) nem ismerve, korántsem mindegy, hogy publikáltan betegek néhány tízes, illetve a karanténba vontak néhány százas, vagy esetleg tíz-, illetve százezres fertőzöttség számainak arányaiban szemléljük. Márpedig a személyes kockázat-érzetet ez nagyban befolyásolja. Ahogy a spontán, vagy kis beavatkozású gyógyulások mértékének ismerete is. A kockázatmérséklés módszerei szintén ismertek. Ezt illetően szinte kifogástalan a kommunikáció. A kézmosástól a műtét-halasztásokig mindenről olvashatunk, hallhatunk.

A „szimpla” félelem ezzel szemben nagyjából azt jelenti, hogy egy valós kockázatú, közvetlen, vagy jelentős kockázattal annak tekinthető veszélyeztetettséggel szembeni felkészülés következik be. Tudjuk, hogy mire számíthatunk, felkészülünk rá, és ha ideér, akkor megharcolunk vele. Vagy okszerűen menekülünk, illetve alkalmazkodunk. Ebben az esetben is tudhatjuk természetesen, hogy sajnos a halálos szövődmény is benne lehet a pakliban. De mert tudjuk, annak a kockázatát a többi tényező ismeretében, képesek vagyunk, képesek lehetünk a legjobb tudásunk szerint mérsékelni. Nyilvánvalónak látszik, és elnézést a látszólagos ismétlésért, hogy amennyiben a tényleges fertőződés mértéke ismert, az elkerülés, mérséklés módszerei ismertek, a fokozott kockázatú csoportok ismertek, a tényleges kockázat mértékével egyetemben, akkor kialakul egy indokolt félelem, de elkerülhető a pánik. Az indokolt félelem pedig megalapozza a járvánnyal való megharcolást is, amit a pánik, mint másutt is írtam, nem szolgál.

Ugyanakkor, ha adott egy helyzet, amiben az indokolt, és megharcolást segítő félelem állítólagos „elkerülésére” információt tartanak vissza, manipulált információkat bocsátanak közkézre, akkor valójában a félelmeket ugyan csökkentik, de mérleg a pánik felé billen. Látjuk ennek a nyomát ma hazánkban? Látjuk. Nincsenek tömeges szűrések. Így a fertőződés mértékében akár százezres tévedések is lehetnek. Így az egyes embernek csak nagyon korlátos a kockázatmegítélési kompetenciája. Érthető módon azért szeretne védekezni, de nincs mérlegelési helyzetben. Ezért érthető az is, ha félinformációk alapján, racionális mérlegelés nélkül cselekszik. Ha ilyenkor bedobják a köztudatba a kockázatmérséklés eszköztárának elemeit, akkor akár indokolatlan kereslet is kialakulhat. Ez látszik az akár ezrével vásárolt vitamintablettákon, és a racionalitást meghaladó felvásárlásokon is. Miközben ez természetesen láncreakciót szül. A készletfogyások láttán indokolttá válik a félelem, hogy az is előrehozzon, nagyobb mértékben intézzen vásárlásokat, aki egyébként nem tenné.

Így az információ-visszatartáson alapuló pánik-hullám akár jó üzletté is válhat. A járvány pedig, a biológia szabályai szerint, tesz az emberi reakciók nagy részére. Az indokolt félelem, az ezen alapuló racionális viselkedési minták kialakítása nem a vírus érdekeltségi köre. A társadalomé annál inkább. Az a társadalom, amelyik valós információk birtokában kénytelen akár szigorú intézkedésekkel is szembenézni viszonylag stabilan, együttműködve lehet képes „kijönni” a járványból. Az pedig, amelyiket hülyének néznek, pánikba taszítanak, az irracionálisan cselekvő csoportokra atomizálódik, és rengeteget veszítve, szinte csak „túlélni” fogja a járványt. A jelenlegi járvány ebből a szempontból a politikai vezetések „vizsgája” is lehet.

Andrew_s

Orbán Viktor kámforságához

Forrás: AFP / Kisbenedek Attila

Miközben a belváros-közeli robbantás igencsak elvitte a közfigyelmet, a háttérben, a média-konzervek mögé settenkedve a miniszterelnök mintha szabadságra ment volna. Úgyszólván eltűnt Bécs környékén. Márpedig ezt akár furcsálhatnánk is. Ha példa nélkül való lenne.

De tudjuk, hogy nem teljesen az. Még annak tudatában sem, hogy néhány nyilatkozat erejéig esetleg előkeveredett. S biztos, ami biztos kiadta a vadászati engedélyt a szombati robbantás elkövetőjére. Ami kínossá válhat abban az esetben, ha esetleg szó szerint veszi valaki, és intézkedés közben szólásképtelenné teszi a gyanúsítottat. Megfeledkezve arról, hogy Orbán egy másik félmondatban elvárja, a teljes körű vallatást. Annak érdekében, hogy kiszedjék belőle a motivációs motívumokat. Márpedig ismerünk még a viszonylagos közelmúltból is olyan esetet, amikor a rendőrségi kérdezősködés a gyanúsított halálával járt. Ennek fényében különösen könnyelműnek tűnhet Orbán Viktor mondandója. Ha ugyanis a gyanúsított nem mondhatja el a maga verzióját arról, hogy miért egy csőbombában látta a jövőt, akkor sokkal nehezebb lehet a hatósági önprovokációt vizionáló verziók ellen védekezni. Okkal. Mert a miniszterelnöki nyilatkozat még azt a kétfenekű olvasatot is nyitva hagyja, hogy egyfelől, természetesen, nem adhat tűzparancsot a feltételezett elkövető ellen, de a sorok közt mégis ezt üzeni az elfogásában részt vevőknek. Csak remélhető, hogy nem az említett conteok igazolása, hanem a szokásos felelősségpánik munkál csak Orbánban.

Amely, legalább részben az említett pihenőt is indokolhatja. A hazai közélet a bomba következtében is könnyen elérkezhetett egy mérföldkőhöz. A népszavazás kapcsán azonban egészen biztosan elérkezett egy olyan ponthoz, ami később egy válságpontnak bizonyulhat. Márpedig Orbán már 2012-ben is tanújelét adta annak, hogy egy jelentős pillanatban ő inkább az akkumulátorait igyekszik tölteni. Akkor a gazdaságpolitikában látszott egy töréspont. Most inkább a kormányzati politika kerülhet válságba. A kormányfő, aki a maga kezdeményezte szavazások elől is inkább menekül, nem az a fajta vezető, aki ilyenkor kiáll az erkélyre, és szembenéz a világgal. De legalább az alattvalókkal. Így teljesen belefér, sajnos a képbe az is, hogy most is egy ilyen időszak következett be.

Egy olyan időszak, amikor Orbán Viktor el-el tünedezik a világ nyilvánossága elől. Biztosítva magának a kommunikációs egérutat. Esetleg arra az esetre is, ha egy érvénytelen népszavazás mond ítéletet a keresztény konzervativizmus nevében meghirdetetett, még csak nem is konzervatív, de mindenképpen emberellenes kérdezősködésről. Amellyel valójában éppen a kereszténységgel, Jézus tanításaival megy szembe a jelenleg uralkodó rezsim. Különösen azért, mert ahogy Harrachtól tudjuk, a háborús menekültek között érkező keresztényeket is megtagadják. Önmagában ez a tény is jelzi: az orbáni gyűlöletipar alig jobb, mint az, amelyiknek egyik állomásaként hosszú késeket rántottak elő1934. júniusában. Hogy aztán négy évvel később betört kirakatok csörömpölésétől legyen hangos az éjszaka. Természetesen aligha tételezhető fel a történelem ismeretének totális hiánya attól, aki valaha az ELTE padsorait koptatta. Ahogy azok a történelmi példák is ismertek kellenek, hogy legyenek, amelyek igazolják: a felkorbácsolt gyűlölet önjáró, bárkire „ráfogható” fegyverként kezelhető. A minden felelősségtől menekülő kormányfő pedig valószínűleg nem érzi magát elég felkészültnek, hogy szembe nézzen a palackból feketén kigomolygó belpolitikai helyzetből rá jutó felelősséggel.

Természetesen lehet, hogy Orbán jelenlét-hiányának egészen más okai vannak, mint az, hogy akkumulátorokat tölt. Például a netes közösségek találgatásainak megfelelően, Grazban. De valószínű, hogy a kétségek eloszlatásában nagy szerepet játszhatna a valós szellemi állapotának nyilvánossá tétele. Miközben ennek hiánya felértékeli a korábban feltett kérdést: Miért köz-lelettelen Orbán? Mely kérdésre tudjuk, hogy nincs hivatalos válasz. Holott a találgatások nem újak a miniszterelnök „pályaalkalmassága” körül.

Andrew_s

A pánikrohamos időutazó Gulyás-bolsevizmusa

Kossuth tér: 2006
Fotó: Nagy Attila/Index.hu

Szilveszter éjének napja van. Köszönt és minden jót kívánt, Gulyás Gergely az időhurok oldalán. Gulyás Gergely szerint ugyanis nem 2014-et írunk, hanem 2005-öt. Az egyetlen ráutaló jel, hogy mégsem, az a kormány. 2005-ben nem a Fidesz volt hatalmon. S nem lett kormányzó erő 2006-ban sem. Meg is viselte a lelkét a Kedves Vezetőnek.

Aki onnantól sokkal gyakrabban látszik kiérdemelni a Kedves Beteg megtisztelő címét. A maga akkumulátortöltéses szabadságaival, 2012-re erősen kiütköző komplexusaival, egyre erősebb üldöztetési kényszerképzeteivel, és pártszintű pánikrohamaival. Az utóbbiban a pártja nagymértékben támogatja. A haszonélvezők kórusa vidáman énekel, és kollektíven fél. Vidáman előadja a kardalt és a kard-dalt akkor, amikor helyeselni kell a külpolitikai idiotizmusokhoz, és tapsolni kell a belpolitikában végzett permanens rabló-hadjárathoz. Okkal. Floridázó önkormányzatisok, világvégén koncertező apparatcsikok, dísznóügyi főnökké vált milliárdos gázszerelő, belvárosi lakásbotrány-hős és csapatuk alkotja ezt a kórust. Amelynek gyűlöletügyi nagyasszonya és akkori egyik főtisztviselője is megjelent 2006-ban a Nagy Őszi Pisis Forradalom gyülevész gyűlésén. Ott, ahol zsidóztak, és köztári kloakának nézték Budapest egyik központi terét.

Alighanem a téridő inverzéből csak most ideért tachionok hozhattak hírt az akkori történésekről az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnökének. Alighanem most látja csak a letaposott bokrokat, az összeokádott, fekáliával meghalmozott bokoraljakat, és mindazt, amiért szinte teljes talajcserét kellett végrehajtani az egykori Gödör-téren. Amelynek régmúltbeli neve sokkal jobban leírta volna az akkori, TV-székházgyújtogató moralitás magasságát. Beleértve azt is, hogy a „forradalmi” húgyosok egy része napidíjért leledzett ott. Az, hogy most mitől világosodott meg Gulyás Gergely, azt sejthetjük. Az azonban, hogy azt volt képes kinyilatkoztatni, miszerint a „Parlament előtt hónapokon át tartó sátortáborozás visszaélésszerű gyakorlása a gyülekezési jognak”, az csak egyet jelenthet. Valami olyan kalandjátékban vehetett részt, ahol egy rontás az IQ-jának jelentős részét lerombolta. Ami egyben azt is jelentheti, hogy előtte komoly intelligenciával rendelkezhetett, mert más, egyszerű halandó már beszélni sem tudna ilyen mértékű rombolás után. Talán az alelnök elvtársnak (nem az enyém, hanem a vezéré), szintén jobbat tett volna, ha meg sem szólal.

Még akkor is, ha tudjuk: mintegy 20 sátorból álló, kisebb tábort alakított ki „A Város Mindenkié” csoport, még december közepe táján a Kossuth téren. Ami kétségtelenül remek látszat-indok Gulyás Gergely fentebb emlegetett bejelentéséhez. De ez a felvetés, rájuk hivatkozva, a jelenlegi kormányzat oldaláról, az előzmények ismeretében gusztustalan. Nem kicsit, hanem nagyon. Ahogy a másik szólam is hamisan cseng az azonos helyen és időben tartandó demonstrációk bejelentésére hivatkozva. Tudjuk ugyanis, hogy az Operaház előtt tartott ellenzéki nagygyűléstől kezdve egész a mostani tüntetéshullámig a kutyát sem zavarta a kormányzatból a szomszédban zajló feketeinges gyülekezések ténye. Ahogy az esedékes, békemenetelő ellentüntetésekkel való fenyegetődzés sem. A Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke tehát komoly egészségügyi veszélynek teszi ki magát ezzel a bejelentéssel. Az ilyen hidegben a talaj menti csúszkálás különösen veszélyes. Gerinc nélkül meg hova tudna elmenekülni a talaj menti fagy alól?

Miközben egyet maximálisan meg lehet érteni. Ami kettő. Az egyik, hogy baromira tele lehet a nadrágja a Kedves Vezetőnek, és haszonélvező kórusának. Nem véletlen, hogy a Fidesz frakcióvezetője Rogán-védelmi törvény ötletével hozakodott elő. Mert ugyebár szinte csak ő és vezére hiszi azt, hogy aki a visszaéléseket, a hatalmi korrupciót támadja, az az országot támadja. De még az ellenzéki, egyébként szinte az önfelszámolásig megosztott, tüntetéseknél is nagyobb veszély fenyegeti a Fideszt.

Az, hogy a civilek mozgalmaival szemben meghirdetnek egy ellentüntetést, és arra a néhány vakhitű, vagy megfizethető statisztán kívül senki nem megy el. Ettől a gyengeségdemonstrációtól alighanem sokkal jobban rettegnek, mint bármi mástól. Márpedig azok után, hogy a baráti közvélemény-szondázók is támogatáscsökkenést mutattak ki, megvan ennek is a veszélye. Márpedig egy erődemonstrációban hívő, már régen a saját világába zárt vezető számára nincs gyilkosabb, mint a gyengeség nyilvánvaló megnyilvánulása. S ez az, amitől a vezéri latrina körül csaholók félnek. Pánikolnak és rettegnek.

Andrew_s

Kormányzati vitapánik

Fotó: Bielik István / Népszava

Az értesülések szerint Terézvárosban Rónaszékiné Keresztes Mónika szerint valószínűleg nem vállal nyilvános vitát az ellenzéki jelölttel. Fónagy János ellenben már írásban is kinyilvánította vitaképtelenségét. Arra is emlékezhetünk, hogy a kormányzat a szakpolitkai vitákban is legfeljebb a látszatokig merészkedett. Szinte adódna a kérdés, hogy ennek a magabiztosságon kívüli okai is lehetnek-e?

Mert a magabiztosság egy kétségtelenül kézenfekvő indok. Amennyire az ellenzéknek érdeke lenne a kormánypárti jelölteket, és a kormányzat tagjait beleszorítani a nyilvános vitákba, annyira nem érzik „odaát” erre rászorulva magukat. A semjéni szavazóállás-jelentés kapcsán már megjegyeztem, hogy világosan látszik a kormányzat felé lejtő szavazási rendszer. Márpedig, ha a vezér politikusainak hite szerint a törvény garantálja a győzelmet, akkor minek álljanak ki vitázni? Minek kockáztassanak egy istentelen leégést az Istentől való Vezér hívei? Nekik a langyos víz elég jó a tapicskolásra. A haveroknak pedig a zsebek megtöltésére. Nem véletlen, hogy a Matolcsy György körül kirobbant vita(?), botrány(?) témája sem az ország központi bankpolitikájának alakulása, hanem a bennfentes kereskedelem vádjának megalapozottsága. Pontosabban az ehhez nyújtott „belülről jött” segítség. A központi bank vezetője másutt, talán kevesebbért is megbukna. De mi sem jelzi az ország demokráciadeficitjét jobban, mint az, hogy itt elég Orbán Viktor kinyilvánított szimpátiája ahhoz, hogy Matolcsy György a helyén maradhasson. Mert borítékolható, hogy az MNB vezetője, mindenmást célzó követelés ellenére, a helyén marad. Ahogy Matolcsy György biztosnak érezheti a pozícióját, úgy lehet tehát a nyilvános vita másoknak is ignorálható lehetőség a vélemények, kormánycélok ütköztetésére.

A látszólagos tétnélküliségen kívül természetesen egy másik ok is kézenfekvő lehet. Ez pedig Orbán Viktor személyétől, személyiségéből fakad. A 2006-os, emlékezetes vita óta gyakorlatilag komplexus-szerűen kerül minden, a spontaneitásnak akár csak lehetőségével is kecsegtető helyzetet. Elég, ha az ünnepségekre szervezett bértapsolókra, a Békemenet külföldről hívott, szervezett résztvevőire gondolunk. Ezt hétköznapilag hívhatnánk egyszerűen konfliktus-gyávaságnak is. Ami nyilvánvalóan nem ott fog visszaköszönni, hogy ezt terjeszti ki a többi, potenciálisan vitába hívható kormánypárti személyre. Sokkal inkább abban, hogy amennyiben egy helyi politikus, mondjuk egy polgármester bevállal egy vitát, az könnyen eszkalálódhat a belügyminiszter vitába hívásáig. Ott pedig esetleg kérdéssé válhat az, hogy mi a helyzet a gárdamegmozdulások eltűrésével? Valamint, még ki tudja, mi minden. Beleértve azt is, ami már miniszterelnöki kompetencia. Mégpedig a gátőri és pelenkaügyi kérdésektől eltérően valóban miniszterelnöki kompetencia. Orbán Viktor, illetve az őt kiszolgáló kampányszemélyzet, tehát könnyen juthatott egy egyszerű következtetésre a miniszterelnök védelme érdekében. Arra, hogy a legegyszerűbb védelem a viták mindenszinten zajló elutasítása.

Amit pedig nem lehet elutasítani, azt agyon kell hallgatni. Nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc felhívása a vagyonelszámolásra még egy burkolt anyázást sem ért a Fidesznél. Holott minden más esetben működik a „bukott baloldal” politikusainak akár személyiségi jogok határáig elmenő karakter-rombolása. Ami külön megérne kommunikációszakmai vitát. Nekiszegezve a Fidesz megafonjainak a kérdést, hogy amennyiben a baloldal már bukott, akkor minek ez az energiapocsékolás? Esetleg kiegészítve azzal, hogy amennyiben a Fidesz olyan fenemód szélsőségellenes, akkor miért kezeli szent tehén gyanánt a Jobbik politikusait? Még szélebbre állókról már nem is beszélve. De ilyen vitába aligha szólítható bárki is a Fidesz kommunikáció-ügyi csapatából. Alighanem ezek azok a kérdések, amiktől önerőből is pánikolnak. A végén még nyilvánvalóvá válna ugyanis a korábbi elszólásokból amúgy is kirajzolódó Fidesz-Jobbik-(LMP) tengely.

Ami kapcsán talán nem is a jelenleg köldöknézéséből legjelesebb ellenzék miatt lehet kínos. A kampányfinisben, most éppen névváltással, önesély-rontó nyilvános ellenzéknél ugyanis van egy sokkal ellenzékibb erő is. Az, amelyik adott esetben a kamupártok kamulistáira is nagy ívben tesz. Ráadásul a szárszói elit-szövetségre éppen úgy fütyül, mint az őszödi beszéd körüli műbalhékra. S ez lehet az az erő, ami az ellenzéki pártok, politikusok zömének ténykedése dacára elmozdíthatja Orbán Viktort a hatalomból. Erre legutóbb az ukrán példa mutatta meg a receptet. S ez lehet akár az egyik oka annak is, amiért az a bizonyos belügyes, kommunikációs vitapáros nem igazán jöhet létre. Mert lehet, hogy nem csak a vitáktól félnek, hanem a vitákra kevésbé hajlamos erőktől is.

Andrew_s

A Fidesz szerint Bajnai nyeri a választásokat

A Fidesz hivatalosan természetesen nem közölte a címbeli állítást. Azonban teljesen nyilvánvaló, hogy a magabiztosság hiányának egyik jellegzetes tünete, ha mindig másban találja meg valaki a hibást. Ebből a szempontból a kormánypárt normán felül teljesít. A másik jellegzetes tünet, ha a veszélyt jelentő személyt, körülményt démonizálják. Bármi áron.

Az utóbbi tünet jelentkezése esetén elegendő a támadások célpontját, és módszereit megtekinteni ahhoz, hogy vélt veszélyforrást felismerjük. A Fidesz esetében teljesen nyilvánvalóan látszik ez a működés. Jól látszott ez akkor is, amikor Gyurcsány Ferencet látták a legnagyobb kihívónak. Akkor, csapot és papot elfeledve kötöttek bele mindenbe, amit láttak. Beleértve az ominózus szakdolgozatot is, melynek ellenpólusaként közhírré tették a kormányfő, számos kérdést megválaszolatlanul hagyó diplomamunkáját. Bevetve kormánypárti TV-csatornát és feledve az ártatlanság vélelmének szabályát. Most pedig Bajnai Gordon látszik annak a célszemélynek, akire minden erővel koncentrál a Fidesz apparátusa.

A legutóbbi tünete ennek a folyamatnak, hogy közleményben jelezték az öntisztázás hiányát az országjárás kapcsán. A közleményt a Fidesz sajtóirodája adta ki, és mindjárt azt is megmondja, hogy szerintük mi lett volna Bajnai Gordon országjárásának a célja. Megfeledkezve arról az apróságról, hogy mely országos berendezkedés és demokráciatípus volt az, amikor a hatalom részéről gondolták az ellenzék mondandóját is megfogalmazni. Így tulajdonképpen közvetlenül a kormánypárt oldaláról erősítették meg a lehetséges demokrácia-deficitet. Amit csak erősít az, hogy már megint megfeledkeznek arról, hogy a volt kormányfő eddig minden libázós pert megnyert. S az ártatlanság alapjogáról is persze. Arról, hogy a vád-állítást kell igazolni. Mármint akkor, ha valaki nem érzi saját hatáskörébe tartozónak a vád, az ítélet, és a büntetés teljes skálájának, akár személyre szabó, meghatározását.

Ugyanakkor alig valószínű, hogy mindezekről a Fidesz környékén dolgozó sajtómunkatársaknak ne lenne legalább halvány fogalmuk. Marad tehát az, hogy a pártvezetés szerint Bajnai Gordon, illetve az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség veszélyt jelent a pillanatnyilag kormányzó elit hatalmára. Olyan szintű veszélyt, ami minden demokratikus játékszabály felrúgását is megéri. Olyan szintű veszélyt, amelyet bármi áron meg kell ragadni, és kitekerni az általuk vélt méregfogát. Ebben az esetben értelmezhetővé válik az, ha mindenhol Bajnai Gordon embereit vélik felfedezni. Legyen az akár egy országjárás közönsége, ahol akár igaz is lehet az állítás. Vagy, egy olyan rendezvény esetében, melyet a kormányzat a nemzeti szaporulatnövelés koncepciójának jegyében szervezett. Ahol, azért valószínűbb, hogy a rendzavarás, a nyilvános bukás nyilvánvalóvá válása előtt, inkább a rendezők érdekeit szolgálta. S persze a Fidesz székházánál is Bajnai Gordon anarchistái randalíroztak.

Emberárnyék
Foto: EISimay

Mondhatni, a Fidesz szerint Bajnai Gordon már a spájzban van. Bár az a tünet, amikor valaki már minden árnyékos sarokban ellenséget lát, az orvosi eset lehet. Miközben tudjuk, párt esetében nem lehet kórtermet megjelölni a problémák kezelésének helyeként. Az azonban nyilvánvaló, hogy a jelenlegi tünet-együttes alapján, és a közlemények háttereként a cím sejdíthető. A Fidesz már a saját közvélemény-kutatásaiban sem bízva, gyakorlatilag Bajnai Gordon kezében látná a kormányzást egy mostanság tartandó választás esetében. Talán felismerve, hogy hiába a sikerpropaganda, a politikai patthelyzetben sokkal jelentősebb az ételért sorban állók száma, mint a valós támogatóké.

Andrew_s

A hatalmi pánik áldozatai.

Bayer Zsolt lassan klasszikussá penészedő cikkei kétségtelenül egy olyan közhangulatra építenek, melynek erősítése lehet aljas szándék, de létezése adott. Lehet persze ebben keresni, és akár meg is találni, a kormányzatnak azt a fajta felelősségét, mely ennek erősítésére játszik. Amíg ugyanis sikerül mélyszegénységben tartani egyes rétegeket, addig lehet arra alapozni, hogy mindig kéznél levő bűnbakként lehet szerepeltetni annak tagjait. Két, gazdasági státusz alapján meghatározható, réteget ugyanis sokan elutasítanak. Egyfajta önvédelemből. Az egyiket a náluk sokkal gazdagabbak, míg a másikat a sokkal szegényebbek alkotják. Az egyiket az irigység, míg a másikat a félelem okán utasítva el.

Az is látható, hogy a középtájon levők a náluk sokkal gazdagabbakat akkor irigyli reménytelenül, ha esélye sincs közéjük kerülni. Ebben az esetben az, aki egy népcsoporttal, kultúrával tudja azonosítani a szemükben, hatalmat nyer az irigység felett. Ezt a kártyát arcátlanul játszották ki már többször is a történelem során a zsidósággal szemben is. Az antiszemitizmus tehát olyan húrokon játszik, melynek kottája tényleg évszázados gyakorlatban csiszolódott. Szinte minden esetben kihasználva az irigységet, a státuszféltést. Erre visszatérnék, de a gazdasági és hatalmi státuszféltés, illetve a státusz-hierarchia kapcsán tegyünk egy kis kitérőt. A középrétegen belül ugyanis szinte természetesen megtalálhatóak azok, akiknek van esélye az irigységet többé-kevésbé kézpénzre változtatni, vagy akár felfele sorsolódni a vagyoni hierarchiában. Ha elég tehetséges, ügyes ahhoz, hogy önerőből vagyont szerezzen, akkor a saját számára megteremti az önerős hatalmi beruházást. Az „amerikai álom” mintájára. Amennyiben erre önerőből nincs lehetőség, akkor számukra nem egy esetben más, bár legalább olyan gerinctelen utak állnak rendelkezésre.

Ilyen, az inkompetenciához kapcsolódó út az, amikor azt a lehetőséget használja ki valaki, hogy a nála gazdagabbakhoz dörgölődzve, szolgálattétellel kerüljön be a státuszában irigyelt rétegbe. Ehhez elszegődhet az éjjeli hurcolójává, ha végképpen tehetségtelen. Míg némi politikai tehetség birtokában bevállalhatja például a szürke eminenciás szerepét. S persze, amennyiben az előrelépés gátja a gazdasági erő hiánya, adott a lehetőség, hogy egyfajta hatalmi hitelt vegyen fel. Gazdasági előnyért egy majdan megszerzendő politikai hatalmat kínálva fel jelzálogként. Megfelelő támogatással olyan formális hatalmat szerezzen, mely hatalmi pozícióból törlesztheti a korábbi hitelt. Miközben a korábban említett, és az őt pénzelő gazdasági oligarchián kívül esőkkel szemben kellő hangulatkeltéssel teremthet egyfajta gazdasági kilövési engedélyt magának. Ehhez nyilvánvalóan olyan szintű hatalomvágy is kell, mely a személyiségben mindent felülír.

Olyan erőteljesen befolyásolva cselekvőképességet, hogy a visszazuhanástól gyakorlatilag pánikszerű rettegés lehet úrrá a botcsinálta vezetőn. A pánik, a félelem pedig rossz tanácsadó, és már számos diktátor bukott ebbe bele a történelem során. Ellenben a visszacsúszástól való félelme során nyilvánvalóan bármi áron meg akarja tartani a hatalmat, másrészt részletkérdéssé válik annak a rétegnek a helyzete, ahonnan jött. Esetleg még büntetni is akarja a többieket, akik nem ismerték fel idejekorán a zsenialitását. S természetesen a törlesztésen túl elég saját vagyont is akar szerezni ahhoz, ami ettől megvédheti. A hatalom tehát egyrészt pozícionális pánikkal, a belső kör kritikátlan kedvezményezésével és szinte önerősítő harácsolással fog párosulni.

A feszültségek levezetésére azonban szükség van olyan bűnbakokra, melyek démonizálhatóak. S itt térnék vissza a bevezetőben már említett szegénységre. Ahogy a hatalomba került fél a visszacsúszástól, úgy fognak sokan mások félni az elszegényedéstől. S amikor már majdnem ott tartanak, akkor is meg akarják mutatni, hogy „már majdnem, de még nem”. Az is nyilvánvaló, hogy nem mehetnek mindenkihez oda, és kérdezhetik ki, hogy „ugye te még nem ettél ma, mert én már igen, bi-bi-bi”. A történelem során erre szintén begyakorolt kotta egy adott embercsoporttal azonosítani a szegénységet. S egyben azt kommunikálni, hogy zömük maga tehet róla, és örüljön egyáltalán, hogy élhet. Legyen akár bőrszín alapján vagy rituálisan, például vallás alapján, jól megkülönböztethető. Alkalmasint a keresztények is voltak hasonló helyzetben a történelem során.

Manapság pedig jól megfigyelhető az a kommunikációs torzítás, ami a cigánysággal mossa egybe a szegénységet, és a bűnözést. Az utóbbi azért veszélyes tendencia, mert a válogatásnélküli, rasszista indíttatású visszacsapásokat erősíti. Itt lehetne szerepe a bűnüldözés hivatalos szerveinek. Demonstrálva azt, hogy a büntetés bőrszíntől, kultúrától függetlenül éri utol a vétkest. Bárhol, bármiben is vétene a játékszabályokkal szemben. Ennek kommunikációját elmulasztva ugyanis éppen, hogy erősítheti, és nem csökkentheti az előítéleteket. Mely előítéletek a másik oldalon a hatalom vagy annak fullajtárjai által jól kihasználhatók. Ahogy ugyancsak az ő érdekeiket szolgálja a látszatmegoldások sora is. Azok a látszólagos megoldások, melyek valós megoldást nem hoznak, de jól eladhatóak. Ilyen lehet az a közmunka is, melyre lehet mutogatni azzal, hogy „aki akar, az dolgozhat”, de valójában abból megélni senki nem tud. Ellenben fenyegető erőként is hathat. Abba az irányba, hogy „ha nem nyalsz, közéjük kerülhetsz”.

Az egyik oldalon tehát ott áll az a szegénység, melynek nem mindig van köze az egyén moralitásához, de morálisan mindenképpen romboló. A másik oldalon ott van a bűnüldözés hiányos, vagy felemás kommunikációja. Amikor ebben a rendszerben megjelenik az a kommunikáció, ami bűnözést rátolja a szegényekre, és megjelöl egy csoportot, akit ezért utálni lehet, akkor csak gennyed a helyzet. Erősítve a társadalmi pánikot és az előítéleteket. S ez az, amiért hibás, bűnös az a kommunikáció, ami nem törvényszegőkről, bűnelkövetőkről beszél, hanem cigányozik mellette. A maga módján ugyanis elősegítheti, hogy a különben esetleg szintén törvényszegő félkatonai magángárdák, büntetőmaffiák kezébe hagyja csúszni a köz a hatalmat. Melynek haszonélvezője a történelmi tapasztalatok alapján nem a köz, csak a hatalom talpnyalói.

Andrew_s