Fidesz: egy ágyban a frakcióval

A népesedéspolitika egyik fontos része az előjáték. Jobb esetben barátságos. Rosszabb esetben, mint arra annak idején a Fidesz padsoraiból rámutattak, pofozkodós. Esetleg egy vak komondorral súlyosbított. Ha pedig ez sem elég, akkor hordószónoklatos.

Az utóbbi, különösen súlyos verzió felvezetőjét a miniszterelnök tartotta. Kiállva egy mikrofonhoz, és ismét megüzenve: „Sokasodjatok”. Ismét, mert már egy éve is megüzente a nagy népi hágatást. Most demográfiai programot hirdetett. Ennek céljaként hirdette meg a biológiai reprodukciót. Ami mindenképpen bíztató. Mert elképzelem az abiotikus reprodukciót, a Patyomkin-embereket, a festett tömegeket, a 3D-nyomtatott szavazókat, a testcafatokból reprodukálódó zombikat, és rögtön vonzóbb a biológiai reprodukció. Mármint személyesen. De a társadalmit sem biztos, hogy pártvezéri iránymutatások alapján kellene megoldani. Még akkor sem, ha a Fidesz-kormányban, illetve annak környékén immár hagyományosak azok a megnyilvánulások, amelyek alapját Ratkó-elvtársnő tette le. Néhány évtizede. Ugyanakkor az orbáni előéneklésre a frakcióülésre készülők refrénje kísérheti.

Erről Kósa közleményezett egy jót. A velencei frakcióülés előjátéka gyanánt. Ahol a beharangozás szerint Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára fogja vezetni az erre vonatkozó előadásokat. Valószínűleg teljes joggal, mert a család-, és ifjúságvédelem igen jelentős részben jelenthet nemzetközi ügyet. Amennyiben egyre több magyar gyermek születhet, a gazdasági exodus hatására, külföldön. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy itthon ne lenne dolog a családok, illetve az ifjúság ügyeit illetően. Ha nem is egészen úgy, ahogy azt a korábbi, a pártajánlásos szolgatenyésztési program alapján gondolták. Ahogy az sem lenne az igazi, ahogy Soltész úr egy éve az egyházi gyermekfaragásról értekezett.

Miközben Kósa úrtól tudjuk: a frakcióülésen másról is lesz szó. Köztük arról is, hogy a jövőben kinek a frakcióvezetői szellemében gyönyörködhet majd a publikum. Orbán Viktor erre a posztra Gulyás Gergelyt ajánlja melegen. Akinek korábbi megnyilatkozásai alapján nem igazán kell majd sajnálnunk Kósa távozását. Igazi minőségi csere történhet, ha teljesül a papírforma. Azonos minőségben. Szellemi minőségben is. Abban az értelemben is, hogy a miniszterelnöki szellemképet láthatja majd a kormányt hőn szerető publikum. Még akkor is, ha ez szeretet egyoldalú. Amennyiben a kormány nem annyira szereti hőn az ország egészét. Csak azt a részét, aki kellően meleg nyelvet tud a farpofák közé szorítani, és kellően meggörnyedve tud gazsulálni. A többi? Az nemi életet élhet a helyzetével. B...hatja. Vagy kivándorolhat.

Andrew_s

Vezérkórtünet-vizsgálat.

Forrás: http://www.gandul.info/

Egy miniszterelnök esetében felértékelődik az igazmondás erénye, és az annak hiányából származó kár egyaránt. Az utóbbi már csak azért is, mert gyors nemzetközi, és nemzeten belüli kommunikáció lehetősége a gyors lebukás vetíti előre. Így járt Orbán Viktor az IMF állítólagos kívánságlistájával, melynek körhintájára egy egész pártközi frakcióülést sikerülhetett első körön felültetni. Felültetni azért, mert más források szerint az a lista valahogy nem úgy tűnik felállni a valóságban. Márpedig ez is felveti azt, amit korábban a miniszterelnök viselkedésével kapcsolatban már meg lehetett fogalmazni. Felvetve egy akár komoly személyiségi, konfliktuskezelési probléma lehetőségét. Ahhoz önmagában nem sokat lehetne hozzátenni, hiszen egy esetleg elinduló önmegerősítési vágytól hajtott spirálba beleférnek az utóbbi idők eseményei is.

Az, hogy Orbán Viktor ténykedésének, megnyilvánulásainak milyen pszichiátriai háttere lehetséges, arról különböző találgatások keringenek az interneten. Mivel az egyes lelki problémákkal kapcsolatban számos tünetleírás található a világhálón, itt és most nem szállnék be a találgatásokba. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a fórumokban felvetett egyes megfejtésekhez ki-ki keresse meg a megfelelő tünetleírásokat és próbálja meg végigpipálgatni. Elvégre mindaddig, amíg valaki, leginkább Orbán Viktor ki nem áll cáfolni vagy megerősíteni valamelyik verziót, addig amúgy sem lenne több találgatásnál. Ahogy végső soron egyfajta találgatás az is, ami legutóbb ennek egy morális kérdését is felvetette. Ez nem más, mint az Amerikai Népszava oldalain megjelent két írás. Fordított sorrendben említve, a későbbi a főszerkesztő egy írása arról, hogy a diktatúrák milyen hallgatagon halogató módon kezelik a vezetők betegségeit. Felvetve a kérdést arra nézve, hogy Orbán Viktor vajon beteg-e? Hivatkozva többek között ugyanarra a híradófelvételre, melynek alapján egy korábbi írás a magyar miniszterelnök alkalmasságát feszegeti. S bár lehet mind az orgánumot, mind annak főszerkesztőjét, Bartus Lászlót, akár szeretni, vagy nem szeretni, kétségtelen, hogy mindkét írás végén kérdőjel van. Mint azt korábban magam is jeleztem, nem is lehet más. Így aztán kicsit meglepő volt, hogy a HVG az utóbb említett, de korábbi írásról szóló fórumbejegyzést önálló véleménycikként közölte a Bartus-féle lap aljasságának igazolásaként. De ez legyen a médiaszereplők egymás közti szociális problémája. S még az sem kizárt, hogy a HVG egyfajta iróniaként közölte a bejegyzést. Vagy provokatív vitaindítónak.

Önmagában a történet nem is a sajtó-orgánumok egymás közti csatározásának a szempontjából érdekes, hanem annak közéleti vonatkozását illetően. Mégpedig akár egy Orbán Viktortól független vonatkozását illetően is, mivel esetleges egészségi krízis ellen, a jelen miniszterelnök bukását követő, egyik államvezető sincs előre felmentve. Ahogy a történelem a múltbeli vezetők tekintetében is számos kórtünet ismert. Mert ők is emberek. Biológiai értelemben akkor is, ha humánum tekintetében ezt kérdésessé is teszi cselekedeteinek rendszere. De a kérdéses szempontra visszatérve az nagyon egyszerűen lefordítható arra az alapdilemmára, amit különben az Amerikai Népszava is feszeget. Arra, hogy a közvéleménynek van-e köze hozzá vagy sem? Illik-e, kell-e erről tájékoztatni a közt, a szavazókat, vagy sem? S ebben nem csak a politikai, hanem az emberi szempontok is szerepet kaphatnak. Általánosságban ugyanis könnyen azt mondhatjuk, hogy végső soron a betegség magánügy, és elég baj az annak és közvetlen környezetének, akit érint. Tulajdonképpen azt az emberi reakciót vetítve ki a vezetőkre, ami sokunknak sajátja, és ami kicsit hasonlít ahhoz a reflexhez, amivel a végzetesen beteg állatok is gyakran félrevonulnak. Mert sokan nem szeretik, ha kiszolgáltatottnak látják, ha sajnálják, és pláne nem, ha lesajnálják, leírják. Ezért emberileg érthető az az álláspont, hogy amennyiben a miniszterelnöknek problémái vannak, ahhoz senkinek semmi köze.

Az ezzel szemben álló vélemény azonban szintén érthető, hiszen a miniszterelnöknek, államfőnek a kezében hatalom van. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen mértékben képes a racionalitások mentén élni vele. Elvégre azok, akik például a HVG által idézet beírással értenek egyet, nem biztos, hogy akkor is tartanák a véleményüket, ha például nem valami találgatásról, hanem diagnosztizált alkoholfüggésről lenne szó. Esetleg bármi másról, amiről köztudott a döntéseket befolyásoló hatása. Meg merem kockáztatni annak felvetését, hogy ilyen esetben korántsem lennének ilyen megengedők, és szemérmetesen vakok. Alighanem gyorsan arra az álláspontra helyezkednének, hogy mivel ezek köztudottan károsak a döntéshozatalra, az illető kezében ne legyen döntési kompetencia és pláne ne legyen egy ország, egy nemzet életét befolyásoló hatalom. Ugyanakkor számos betegség esetében ugyancsak ismert, hogy vagy maga a kór, vagy a kezelésére alkalmazott gyógyszerek, beavatkozások szintén alkalmasak a döntésképesség korlátozására, vagy befolyásolására, a realitások felismerésére, és a környezettel való adekvát kapcsolattartás fenntartására. Így aztán érthető, ha olyan politikai hibák esetben, melyekre legutóbbi példa az azeri baltás hazaengedése volt, vagy az említett, esetleg meseszerű, ténykezelés az IMF esetén lábra kapnak a korában sem ismeretlen találgatások Orbán Viktor egészségi állapotáról.

Amire különben, ha visszaemlékszünk rá, régebben is voltak találgatások, és nem mondhatnánk, hogy a stáb tagjai nem erősítettek volna rá. Gondolhatunk itt például Lázár János beterjesztésére, mely a miniszterelnöki özvegyek sorsát volt hivatva rendezni. Már akkor is felvetve azt, hogy vajon mit tudhat Orbán Viktor állapotáról, ami a lex-Antallné beterjesztését sürgetővé tette. De általánosságban is emlékezhetünk arra, hogy még olyan az szintű transzparencia is hiányzik, mint amit Antall József esetében megtapasztalhattunk. Így aztán elmondható, hogy ez a hajó már tulajdonképpen elment. A folyamatos pávatáncoknak köszönhetően, ha most kiállna Orbán Viktor, és bármit mondana alighanem fenntartások falába ütközne. Esetleges betegségének beismerését és annak tagadását egyaránt nehezen tudnák sokan őszintének hinni. Így végső soron a találgatásoknak továbbra is szabad teret kaphatnak. Sajátos módon mégis ez lehetne az a pálya, ami a miniszterelnök számára az előremenekülés lehetőségét jelenthetné. Például azért, mert akár személyes fáradtságára hivatkozva is visszavonulót fújhatna a politikai színpadról. Nyilván sokak emberi sajnálatát és együttérzését beseperve, de lehetőséget adna arra, hogy kiszálljon abból pozícióból, ami egyre inkább a politikai pofozó-bábú szerepét kölcsönözheti számára. Lehetőséget adva arra, hogy a pártja megtartsa a befolyását a közéletben, ha személyében el is veszti a nagy machinátor pozícióját.

Ismerve azonban a hatalom természetét, és számos olyan vezető történetét, akiknek megvolt a maguk centrális erőtere, ez nyilván csak elvi lehetőség. Elvégre az, aki meg van győződve a saját csalhatatlanságáról és mindenhez-értéséről, az nyilván nehezen győzhető meg arról, hogy legjobban akkor tenné, ha visszavonulna. A történelmi példák éppen az ellenkezőjét illusztrálják. Egyre több szakkérdésben érzi úgy, hogy övé az egyedüli jó tudás, és az, aki ellentmond nemcsak neki, hanem az egész országnak akar rosszat. Elvégre ő maga a nemzet jövőjének egyedüli letéteményese. Ilyenkor aztán könnyű azt mondani, hogy a környezete a felelős, ha idáig jutott. Valójában azonban azért nem feltétlenül igaz, mert addigra a környezetében aligha marad meg olyan, aki meg meri mondani, hogy a király meztelen. Olyan pedig szinte biztosan nem, aki meg meri mondani, de a király el is hiszi neki. Így tulajdonképpen Orbán Viktor esetében a sárvári frakcióülés lehet az igazi vízválasztó. Nem okvetlenül abban, hogy személyében elmozdítják-e a miniszterelnököt. Bár a legnyilvánvalóbb előremenekülési út kétségtelenül ez lenne. Hanem abban, hogy megszavazzák-e például az IMF-tárgyalások megszakítását egy olyan állítólagos kívánságlista alapján, ami órákon belül megkérdőjelezetté vált. Miközben az Orbán-beszéd negatív hatása nemzeti valután azonnal lemérhetővé vált. Ha csak az utóbbi napok történései tekintetében pozitív visszacsatolást tud csak adni a frakció, és nem tud szembeszavazni adott esetben a miniszterelnöknek, az jelenthet egyfajta átcsapási pontot. Túljutást azon a ponton, amikor már nem a frakciónak van miniszterelnöke, hanem a miniszterelnöknek vannak képviselői tisztet betöltő alattvalói. Függetlenül attól, hogy az egészségi állapotára vonatkozó találgatások mire jutnak. A levegő úgy tűnik ettől függetlenül elfogyott. A hitelességi és morális skálán, de ha a miniszterelnök elhiszi saját meséit, akkor a szellemi skálán is, Orbán Viktor elérte azt a zérópontot, ahol az egészségi állapot lehet ok, lehet utólagos mentség, lehet alapja az emberi sajnálatnak, de nem több. Sajnálatból, cselekvőképtelenségből egy országnyi játszóházat biztosítani valakinek eddig csak a királyságok és diktatúrák esetében volt „divat”.

Andrew_s