Társadalom-árulás, avagy a társadalom szociális abortuszának kiterjesztése

Alig egy hete polemizáltam arról, hogy a magyar nemzeti valuta elértéktelenedése milyen tendenciákat mutat. Sajnos egyre közelebb jutunk ahhoz a 430-as árszinthez az Euróval szemben, amit akkor emlegettem. Mint lehetséges krízispontot. Az is világos, de legalábbis érthető, hogy a mindennapok tervezhetőségének a biztonságát, a közeljövőbe vetett bizalmat kikezdi a hazai viszonyok kiszámíthatatlansága. Amit csak fokoznak az olyan önteltszerű, és a vállalkozási kiszámíthatóságot is kikezdő intézkedések, mint a KATA évközi, ötletszerű módosítása. Amely közvetlenül, vagy az áremelkedéseken keresztül közvetve százezres nagyságrendben érintenek embereket.

Ennek a folyamatnak számos, a gazdaságot befolyásoló vetülete van. Beleértve azt is, hogy az Orbán-közeli strómanvilág egzisztenciális hatalma nő az emberek fölött. Ami elől számosan menekülnek. Akik már korábban is Orbán korszakát a gazdasági exodus korszakává avatták. Amely elvándorlás, mint tendencia, már 2013-ban is kirajzolta a társadalom szociális abortuszának a körvonalait. A jelen gazdasági helyzet hatása ezt a kivándorlási tendenciát is erősíti, de jelentős mértékben több is annál. S mintha erről megfeledkeznének sokan, amikor a gazdaság állapotát kérik számon a kormányon.

Amikor ugyanis a személyes bizonytalanság növekszik, akkor ez óhatatlanul növeli annak a kockázatát, hogy valaki hosszú távú kötelezettséget vállaljon. Ezt érthetjük természetesen a lakhatási bizonytalanságra is, de az emberek többségének az életében van egy olyan, évtizedekre szóló kötelezettség, ami a "gyermek" címkét viseli. A gyermekek sorsa pedig valahogy nem nagyon kerül elő az infláció, a gazdasági kiszámíthatatlanság kapcsán. Holott aligha tekinthetünk el ettől a szemponttól. Akár van a családban gyermek, akár nincs.

Tegyük fel, hogy van. Ebben az esetben a megélhetési nehézségeknek nyilvánvalóan a szenvedő alanyaivá válnak, válhatnak a gyermekek. Egészen szélsőséges esetben a gyermek megélhetési problémáiban megnyilvánulva. De a probléma nem ilyen "egyszerű". A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a kiszolgáltatottság ugyanis akkor is növeli a felnőtteknél a frusztrációt, ha a gyermeknek "kilóra" mindene megvan, és fiziológiásan nem éhezik. Miközben a felnőtt frusztrációjának óhatatlanul szenvedő alanyaivá válhatnak. Ezzel a magát "családbarátnak" aposztrofáló hatalmi védegylet valójában növeli a családon belüli fizikai, illetve pszichikai erőszak, illetve az érzelmi elhanyagolás kockázatát. Olyan, mintha Orbán Viktor a gyermekkorában kapott nyakleveseket most az egész társadalom összes gyermekén bosszulná meg. Családbarátilag és keresztényileg.

Az is világos, hogy a következetlen, kiszámíthatatlan körülmények a még meg sem született gyermekeket is érintik. Egyszerűen azért, mert az, aki teheti, az halasztja, mondhatnánk tovább halasztja a gyermekvállalás idejét. Abban az esetben, ha valaki felelősséggel próbálja kezelni az utódvállalást. Ami értelemszerűen azt is jelenti, hogy az egész társadalom lesz a vesztese a helyzetnek. Az elvándorlás okozta lakosságvesztést tehát az Orbán-kormánynak sikerülhet a határokon belülre is letükröznie. Ami valójában a társadalom szociális abortuszának a kiterjesztése a hazai lakosságra. Nem vitatva persze, hogy a kevesebb gyermekhez kevesebb pedagógus, gyermekorvos is elegendő. Ami egyfajta optikai tunningot jelent annyiban, hogy kevésbé lesz feltűnő, hogy se pedagógus, sem orvos nincs elegendő.

Az Orbán-rezsim tehát valójában teljes generációkat árul el. Ezzel valójában a társadalom árulója. Mert megöli a jövőt, illetve a jövőképet.

Andrew_s

Karácsony esete a nemzetpolitikai langyos vízzel

Karácsony Gergely szintén befizetett a következő körre a választási ringlispinen. Valami olyasmivel, hogy új nemzetpolitikára lenne szükség az elvándorlás miatt. Ennek alapfeltételeként a választójog gyakorlásának a megkönnyítését emlegette, míg a kivándorlás következményeként azt, hogy szerinte már minden hatodik gyermek külföldön születik. Amivel látszólag megmondta a frankót.

A választójog kapcsán, bármilyen cinikusan is hangzik pontosan ugyanaz a véleményem, mint az erdélyi szavazókkal kapcsolatban. Igaz, ez azt is jelenti, hogy ameddig az utóbbiak levélben szavazhatnak, addig a gazdasági exodus résztvevőinek is dukálna ugyanaz. A személyes problémám az, hogy valójában igencsak az életvitelszerű tartózkodással kapcsolnám össze a választási részvétel lehetőségét. Ami, természetesen, korántsem azonos azzal, hogy etnikailag ki hova tartozónak érzi magát. Még akkor sem, ha derék decibel-magyarjaink, a kormány populizmusát is maguk mögött tudva, rendszeresen szeretnék összemosni a szavazati jogot, illetve a nemzetiségi mibenlevőséget. Ami alkalmasint a nemzetiségi alapú választójog-megtagadásnak is megágyaz. Nagy gesztussal a neofasisztáknak, és Szálasi későn kelt szellemi örököseinek. De kicsire ugyebár nem adunk. Nagy meg nem számít.

Alkalmasint kicsik. Valóban sok, mostanság inkább külföldön dolgozónak születik külföldön az utóda. Ha ennek megállapításához kellett volna elmenni Manchesterbe, az elég szomorú lett volna. Még szerencse, hogy legalább ezt nem mondta Karácsony. Annak kapcsán, hogy a megnyitandó konzulátusról beszélt. Azért szerencse különben, mert ellenkező esetben igencsak ostobának érezném a MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét. Nem azért, mert nem gond a jelzett statiszika, hanem azért, mert a tendencia évekkel korábban megjósolható volt. Magam is írtam, már több évvel ezelőtt, olyasmiket, hogy a következményes lakosságvesztés felér a magyar társadalom szociális abortuszával. Amely véleményhez nem kellett kristálygömb. Tekintve, hogy világosan látható volt, hogy mind szellemileg, mind biológiailag a legtermékenyebb korosztályból veszít legtöbbet a társadalom. Azt meg legfeljebb csak az egészen idióták hihették, hogy a határ átlépésével egyben szüzességi fogadalmat is tesznek a kivándorlók.

Abban azért igaza van Karácsonynak, miközben a választójoggal kapcsolatos véleményével kicsit nehéz azonosulni, hogy szükséges lenne a kapcsolatok fenmaradása. Az, hogy „az ország ne veszítse el végleg a kapcsolatot azokkal a családokkal, akik külföldön dolgoznak”. Abban is lehet valami, hogy ezt nem a poitikai lufik eregetése szolgálja jobban, hanem a „különféle kulturális, oktatási programok”. Egyébként teljesen reális az a gondolat, hogy a gazdasági exodus utóhatásainak is családok lesznek kitéve. Abban az értelemben is, amiről Karácsony nem szól. Akkor sem, ha gondol rá. Ami, egyébként, szintén könnyen „megjósolható”. Annyiban, hogy az említett folyamat ma már, békés és demokratikus eszközökkel, nem megállítható.

A dolgozni kimentek hívásának a közeli ismerősök és a rokonság könnyebben tesz eleget, mintha „nulláról” kellene meggyőzniük magukat. Ez olyan kivándorlási láncreakciót generál, amely a kint születő gyermekekhez először látogatóba, majd végleg, érkező nagyszülőket is beleértve évtizedes tendenciát tesz borítékolhatóvá. Nyugodtan, elég kis kockázattal, állítható, hogy valószínűleg még csak nem is években mérhető a várható lecsengése. Némi szkepszissel, még az is jó eredménynek lesz mondható, ha egy generáción belül bekövetkezik egy erősebb fékeződés. Ha ezalatt nem sikerül elérni, hogy a kint születettek érdemesnek érezzék azt, hogy szüleik országába jöjjenek tanulni, esetleg befektetni, netán dolgozni, akkor elmondhatjuk: sikerült egy teljes generációnyi tehetséges embert megszöktetni az országból.

Alkalmasint ebbe az irányba valóban nagy lépésekkel halad a kormány. A kinevezéses magyarnak minősítéstől az oktatás zuhanórepülésbe küldéséig. Nem feledkezve meg arról a kárról sem, amit a letelepedési kötvény-üzlet okoz. Nem közvetlenül, mert az anyagi haszonszerzés csak az egyik, bár igencsak álszent, illetve korrupt oldala ennek az üzletnek. A közvetett kár, az országhoz tartozás aprópénzre váltása, az állampolgárság elinflálása sokkal nagyobb kárt okozhat hosszú távon. A fejekben. Mert az egyik oldalon lehetetlenné teszi a kormány az állandó migránsorosozással, hogy valaki egy nagylelkű, segítőkész közösséghez tartozónak érezze magát. Miközben a másik oldalon közösséghez tartozás megvásárolhatóságát, kiárusíthatóságát üzeni. A menekültek, bevándorlók kérdését közelebb kanyarítva a hazaáruláshoz, mint a segítő szándékhoz. Márpedig egy irigy, nagyképű, bunkó néphez tartozni nem okvetlenül olyan vonzó, amiért a már egyszer kint megélhetési alapokat megteremtők, illetve ott születettek szaladnának a közösségvállalás „asztalához”.

Hogy Karácsony erről miért nem szól? Talán eszébe sem jut. Ahogy az ellenzék jó része úgy döngicséli körül a Fidesz tematizálta nemzetiségi kérdést, mint ostoba szúnyog a petróleumlámpát.

Andrew_s

Nemzedékexport

Fotó: EISimay

Az, hogy a jelenlegi kormányt nyugodtan nevezhetjük a gazdasági exodus kormányának, az jól látszik a kivándorlási adatokból. Az, hogy a kivándorlás hosszabb távon felér a társadalom szociális abortuszával szintén felmerült már korábban. Amikor tehát a HVG oldalain megjelent egy beszélgetés összefoglalója Makay Zsuzsanna demográfussal, akkor kár lenne erősen rácsodálkozni a külföldön született magyar gyermekek statisztikájára. Miközben a háttéradatok természetesen nem érdektelenek.

Így az sem, hogy az ott közöltek alapján a GDP elég nagy része megy el családtámogatásra. Amiről a demográfus szerint kevesen tudnak. Ez természetesen igaz is lehet, és ellenkező adatok hiányában el is fogadhatjuk. Azonban azt is érdemes mellé tenni mindennek, hogy a társadalmi összképet illetően senki sem a GDP-vel fekszik ágyba, hanem a napi problémáival. Márpedig ezek szintén nem kis részben vannak jelen a gyermeket vállalni gondolók életében. Ha ugyanis csak egy kicsit is felelősen gondolkodik valaki, akkor a gyermek vállalása egy több évtizedes program. Így aztán, olyan politika mellett, ami több évre, de néha több hónapra vagy hétre is tervezhetetlenné teszi az egzisztenciális jövőt, aligha lehet számon kérni, ha valaki nem tervez évtizedekre előre. Akkor meg különösen, ha a tervezhetőség legfeljebb a közrabszolgasággal lassított utat jelenti a mélyszegénység bugyrai felé. Ezért sem meglepő különben, hogy százezrek távoztak eddig is az országból. Jobbára fiatalok, és értelemszerűen olyanok, akiknek komoly szerepe lehetne az ország tényleges működtetésében. Mert attól, hogy egy politikus meg tudja különböztetni a WC-pumpát a légpuskától, még nem ő, hanem a szereléshez, tervezéshez, tanításhoz, orvosláshoz értők azok, akiktől élhetőbbek lesznek a mindennapok. A politikusok nagy részének kivándorlásával ellentétben, az utóbbiak távozását is sokkal jobban megérzi a társadalom.

Már csak azért is, mert a külföldön munkavállalók java része az úgynevezett „szülőképes” korosztályba tartozik. Így teljesen természetes, ha a külföldre költözöttek között jelentős számban fordulnak elő azok, akik nem Magyarországon válnak szülővé. A „jelentős szám” jelenleg azt jelenti a demográfus véleménye alapján, hogy a gyermekek egy tizede már külföldön születik. Visszaigazolva azt, amit már négy éve is előre lehetett „jósolni”. Amely mellé érdemes talán azt a korábbi adatot is mellé tűzni, hogy a két éve olyan lelkesen emlegetett visszaregisztrálások alapján is tört-ezrelékekben volt mérhető csak a hazatérési szándék. Persze vigasztalódhatnak az ezen számok felett búslakodók azzal, hogy húsz-negyven év múltán majd milyen büszkén fogják emlegetni az addigra már felnőtt gyermekek a magyar gyökereket. A magyar gyökerek pedig azt, hogy milyen sikeresek a magyarok külföldön.

Ahogy számos magyar származású tudósra, művészre, iparosra büszkék azok is, akik elfelejtik: sokuk kényszerből hagyta el az országot. Sőt! Leginkább azokra büszkék, akik végleg távoztak. Mert akkor, ha közülük valaki az ősei földjére lép, vagy netán még támogatást is mer adni, akkor azonnal a hon ellenségévé válik. Ha tehát a most külföldre szakadók egyszer gyökeret eresztenek a világ más tájain, akkor hatszor meggondolhatják, hogy érdemes-e pénzt, tudást invesztálni Magyarországba. S valójában az a társadalmi közhangulat, ami a lábbal, repülőjeggyel végrehajtott szavazás végeredményét adja eredményül sokkal hívebben látszik az említett „szavazásból”, mint a rendre megjelenő közhangulati jelentésekből.

Már csak azért is, mert a lábbal szavazók értelemszerűen kevésbé fogják gazdagítani a közvéleményt kutatók adatbázisait, mint azok, akik maradnak. Így, egyfajta szisztematikus hibaként dúsulhatnak fel az „elégedettek” a kutatásokban. Miközben a kormány elemi érdekévé válik a kivándorlók előtti határok nyitva tartása. Éppen azért, mert csökkenti az itthon elégedetlenkedők arányát.

De természetesen a kivándorlás mellett nem kell megfeledkezni a többi demográfiai hatásról sem. Amelybe a párválasztási lehetőségektől az iskolázottságig sok minden bele tartozik. S amelyekkel kapcsolatban a kormány tényleg sokat megtesz annak érdekében, hogy lehetőleg szoros kontroll alatt tartsa. A párválasztás elősegítésére például már három éve elindult a párt a párttól mozgalom. A jelek szerint szerény sikerrel. Ellentétben azzal, amilyen sikereket tudhat magáénak az iskolarendszer átszervezése. Korántsem a magasabb iskolai végzettség, a szélesebb látókör, az összefüggésekben való ismeretszerzés preferálása felé. Márpedig a biorobot-feladatok felé orientáló iskolák hatására alacsonyabb jövedelmű jövőképpel számolhatunk. Ami bizonytalanabb gyermekvállalási lehetőségeket teremt.

Andrew_s

Újratöltődő a társadalom szociális abortusza

A vízügyi szektorral, mint arra más is rámutatott újabb ágazat csatlakozott a gazdasági exodus kormányának belső ellenségképéhez. A könyvek és diplomák birtokosai immár térdig vízben állhatnak az említett képen. Azon, amelyen a tabló egyre népesebb. A folyamat pedig láthatóan nem annyira lecsengő, mint amennyire gyorsul.

Amely jelenség aligha meglepő, mert az egyik oldalon ott van a kormányzat hivatalos sikerpropagandája. De a másikon a nemzetközi elemzések, illetve az európai szegyénynegyedben, naponta, átélt helyzetek. A sikerpropagandát ugyanis meg lehet tapsolni, és jól megfizetett statisztákkal még körbe is lehet ugráltatni. Azonban a propagandát nem igazán lehet megenni. Ahogy az unortodox workfare generálta közrabszolgaság béréből sem igazán lehet egzisztenciát teremteni. Mármint akkor, ha valaki nem egy helyi Döbrögi. Mert akkor lehet dolgoztatni közmunkásokkal, és felépíteni akár a kacsalábat is. De aki építi, az örülhet, ha nem hal éhen. Ahogy azok is örülhetnek a hasonló állapotnak, akik az egyre kígyózó sorokban várhatja ki az ételosztáson esedékes élelmet. Eközben törvényszerűnek látszik, hogy a hatalmi kóklerkedés gyakorlatilag a hazaárulás határán billegő helyzetet teremtett. Az, hogy ebben most éppen a vízviszonyok látszanak inkább iszonynak, az csak a pillanatnyi állapot leírásában lényeges.

Ha visszatekintünk, akkor egy olyan folyamatot láthatunk, ami a matolcsyzmus pirospettyes ködfoltjaiból elég korán kirajzolódott. Alkalmasint magától a nagy tündérmesélőtől is hallhattunk olyan gondolatokat, hogy az extraprofit kivonása helyett az európai újraiparosításra kellene az új tagállamok munkaerejét használni. Ezt 2012 augusztusában fejtegette Matolcsy. Amelynek nyomán már akkor világosnak tűnt, hogy egy fokozódó államosítási nyomásra lehet számítani. Összekötve a hazai munkaerő kiszolgáltatottabbá tételével, illetve igen jelentős munkaerő-exporttal. Az akkori hatalmi álláspontok puszta továbbgondolásából is az unortodox workfare világa rajzolódott ki. Amely részben kétségtelenül mindazok távozásával járt, és jár a mai napig, akik nem elég képzetlenek, illetve immobilak ahhoz, hogy ne próbálhatnának szerencsét máshol. Ahogy az is világos volt, hogy az unortodox workfare, és a gazdasági exodus a tanulmányaikat végzőkre is hatással lesz. Különösen akkor, ha az oligarchikus kontraszelekció felerősödik. Így az, amit most látunk, az nem más, mint egy már négy éve megalapozott helyzet. Ha tetszik egy előre megfontolt hatalmi szándék gyümölcse.

Legfeljebb kicsit megszaladt láncreakciójaként az elindított folyamatoknak. Talán azért, mert Orbán még akkora mobilizációval sem számolt, mint ami van. Talán azért sem számolva a valós állapotokkal, mert egy faluvégi fociöltöző világából szemlélte a világot. S persze az embereket. Ezt legfeljebb a pszichológusa tudhatja. A racionalitás mentén már évekkel korábban is arra lehetett számítani, hogy a gazdasági exodus gyorsulni, de legalább is rögzülni fog. A kezdetben kijutott, és immár évek óta kint dolgozó sikeres fiatalok akár formálisan is kihívhatják az ismerősöket. Munkát, és egyfajta starter csomagot, ismeretséget, helyismeretet, de akár ideiglenes lakhatást is biztosítva. Aztán jönnek az ismerősök ismerősei. Valamint a rokonság. Mert rokonai, és ismerősei nem csak a hatalom oligarcháinak vannak. A rokonok már nem csak a fiatalabbak közül kerülhetnek ki, hanem a kint családot alapítók esetében a középkorú, illetve idősebb tagjai is távozhatnak a családnak. Átrendezve a hazai családi kapcsolatokat éppen úgy, ahogy a népességet általában is. Akár olyan mértékben, hogy az kiteljesítheti azt, amit annak idején a társadalom szociális abortuszának neveztem.

Azt a jelenséget, amikor az önerősítő folyamat, és a kint családot alapítók számának növekedése nyomán gyakorlatilag teljes nemzedékek vesznek el az ország számára. Nem csak a jelen, hanem a jövő víz és gázszerelői mellett igen sokan mások is.

Andrew_s

Orbanista TB-fenyegetés a magyar menekülteknek

Forrás: Boon.hu

Az ország, a gazdasági exodus kormányának köszönhetően, erőteljes ütemben veszti el a nyitott, fejlődőképes, nyelveket tudó, vagy megtanulni hajlandó állampolgárokat. Hosszabb, rövidebb időre. A kormány a jelek szerint úgy döntött: rájuk ijeszt. A hazai egészségügyi rendszeren keresztül.

A HVG, a kormánytól nem túl messze lebzselő Magyar időkre hivatkozva közli a legújabb ötletet ezen a téren. Eszerint megbüntetnék azokat, akik külföldön dolgoznak, de Magyarországon járnak orvoshoz. Azt a titkot nem leplezik le, hogy ugyan kihez? Tekintettel arra, hogy az az egészségügy, ami elől legutóbb gyűlöletplakátokra költötték az adófizetők pénzét már most is orvoshiánnyal küzd. Annyira, hogy már a háziorvosi praxisok jövőjével kapcsolatban is több ezer leendő háziorvos hiányával lehet számolni a közeljövőben. Amikor ez bekövetkezik, az Angliában dolgozó fiatal valószínűleg hamarabb talál majd Londonban egy jó magyar orvost, mint Magyarországon. Akit természetesen meg kell fizetnie majd. Amiért Angliát érdemes emlegetni az egyrészt az, hogy London maholnap talán sikerrel pályázhat a legnagyobb „vidéki” magyar város címére. Amennyiben az ott élő magyarok számát tekintjük. Másrészt a szavazás másnapján már sokak által megbánt Brexit hatására megszűnik az uniós ellátási rendszer a szigetországban.

Ahhoz azonban, hogy fizetnie kelljen valakinek az ellátáshoz, nem kell Londonban orvoshoz mennie. Ha nem akar Magyarországon több hónapos várólistára kerülni, szintén ki kell csengetnie némi pénzt. Amihez még hozzájárul a külföldön dolgozó esetében az utazási költség is. Ha pedig jelentősebb pénz-áldozat árán, de itthon akar orvoshoz menni, akkor a legjobban teszi, ha felkeres egy önállóan praktizáló orvost. Hamarabb ellátáshoz jut, és nem kell találgatnia, hogy mennyi hálapénzt illik adni. Ellátják, fizet, számlát kap róla. Mindezek alapján a kilátásba helyezett fenyegetés elég üres halmaznak tűnik. Még akkor is, ha elvileg elfogadható álláspont, hogy a TB-fizetés helyén járjon valaki orvoshoz. Mely álláspontot illetően a kormányzat nem tűnik ilyen érzékenynek akkor, ha az adófizetés helyéhez kellene kötni például a szavazati jogot. Mely adófizetésből, még ha csak közvetve is esetleg, de a külföldön dolgozók elég jelentősen kiveszik a részüket.

Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis folyamatosan növekedett az utóbbi években a hazautalt pénz mennyisége. Ami azt is jelenti, hogy a banki szolgáltatásokon, illetve a vásárlásokon keresztül bevasalt állami bevétel mértékének is növekednie kellett. Mégpedig ezermilliárdos nagyságrendben Magyarországra érkezett utalások nyomán. Némi demagógiával tehát azt is mondhatnánk, hogy a hazautalt pénzt elköltő családtagok, az ÁFÁ-n keresztül, jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy plakátolni lehessen a menekültek ellen. Az Orbán-kormány, ebben az olvasatban, a magyar gazdasági menekültek pénzén kampányolt a menekültek ellen. Holott költhette volna a pénzt az egészségügyre is. Ha már olyan féltő gonddal óvja a TB-rendszeren alapuló ellátást. Mely óvás, mint azt a HVG is jelzi, azért némileg nehezen ellenőrizhető állapotokon keresztül valósítható meg. Feltéve, ha az emberek nem a másik tányérját kukkolják egész nap.

Mert természetesen a külföldön dolgozó szinte már másnap „lebukhat” akkor, ha a család elbüszkélkedik ezzel a ténnyel. Illetve ekkor még nem. De abban a pillanatban igen, ha valamelyik kedves ismerős, szomszéd azonnal szalad feljelenteni. Amit valószínűleg állampolgári kötelességből elkövetetett bejelentésnek fognak majd hívni. Ami majd szép lassan megfeleltethető lesz a sokkal egyszerűbb valónak: besúgás. Tovább építve a Nemzeti Besúgás Rendszerét. Ugyanakkor kár lenne elfeledkezni a másik „lebukási” lehetőségről. Az egyre forráshiányosabb egészségügy egyre hosszabb várólistáit egyre nagyobb anyagi áldozattal lehet majd lerövidíteni. Ami a magán-praxisok árait is felhajthatja. Eljöhet tehát az idő, amikor elegendő lesz az utóbbiak ügyfélkörét áttekinteni a külföldön dolgozók ellenőrzéséhez. Más ugyanis esetleg már meg sem fogja tudni fizetni.

Igaz, az utóbbi pont teljesülése esetén az is lehet kisebb anyagi áldozatvállalással teljesíthető, ha valaki keres egy külföldön dolgozó jó magyar orvost, és mind maga, mind a családja is inkább hozzá fordul. Legfeljebb a család is kint marad. Tekerve egyet társadalomszintű „szociális abortusz” spirálján.

Andrew_s

Vegyük komolyan a neoratkoistákat?

Ratkó Anna, a sorok közti példakép.
Forrás: Sulinet

Miközben megy a szkander a kormányzat, a Magyar Telekom, a Kövér-Ákos duót szeretők és nem szeretők tábora között, a jelek szerint megfeledkezünk a történelemkönyvekből tanultakról. De még a minimális matematikáról is. Egy kicsit magam is. Igyekszem hát pótolni. Rögtön az elején leszögezve, hogy ehhez a legteljesebb mértékben elkezdem komolyan venni azt, amit Kövér László, Kovács Ákos mondott a népszaporulat kérdésében.

Megfeledkezve arról, hogy Ákos mondandója alapvetően elég védhetetlen az emberi értékek tiszteletben tartásával. Ahogy arról is, hogy Kövér Lászlót komolyan véve a lányát dobja oda koncnak a szaporodni vágyó ismerősei elé. Még azt sem kérem számon, hogy a nem tegnap férjhez ment (majdnem azt írtam nősült) Orbán Ráhelről sem kismama-ruhában készült az utolsó publikus kép. Mindezt felejtsük el, és forduljunk az ágy felé. Nem a fal felé kedves ifjúság, hanem az ágy és a partner felé. Ha akarja, ha nem. Tizenhat és negyven év között legyen terhes mindenki. Mert ez a nép vezérének óhaja. Igaz magyar tehát dug, baszik, kefél, hágik, illetve közösül. Izibe! Mert különben jön Kövér házelnök úr, és berajzolja a fekete pontot. Esetleg saját kezébe veszi a gyerek és unokakérdést.

Namármost. Tegyük fel, hogy felhevülten lelkes tömeg teljesíti a vezérkar kérését. Mi következik ebből? Egyelőre semmi. Mikor lenne jó a gyerek? 20 éve. Úgy nagyjából. Mert egyelőre nem gyerekből van kevés, hanem szakorvosból, vízvezeték-szerelőből, mérnökből, és általában szakemberből. Mennyi ezek legyártási ideje? Úgy van! 18-20 év. Mínniimum! Tehát mennyi esély van arra, hogy a gazdasági exodus kormányának kártételét kiegyensúlyozza a most megdöntött sokaság? Semmi. Miért? Mert a biológia mai állása szerint még a születésig is kilenc hónap kell. Ezt ugyan Fideszben már két éve sem értették, de ettől a humán szaporodásbiológia nem sokat változott az elmúlt évezredekben. Az országban jelenleg fellépett akut szakemberbajokon tehát nem segít a nagy büszkén állított magyarság. Izé, …. Na szóval… AZ.

Nagyjából ez volt valószínűleg a probléma Ratkó elvtársnő ötleteivel is. Elfelejtette, hogy a gyerek nem felserdült TSz-tagként születik. Ellenben megszületik, ha egyszer nem hagynak neki más választást. Márpedig öntudatos magyar nem hagy. Elvégre az összes vezető elvtárs kormányhoz közeli emberke azt üzente. Tehát megszületik. Orbán Viktor Ráhel nevű lányának gyermekétől a zalai zsákfaluban nyomorgó gyermekéig mindahány. Na, ekkor kezd történni valami. Leginkább az, hogy kellene a szülészeti, előtte pedig a nőgyógyászati szakrendelés. Ráadásul nem csak a csupasz épület, hanem orvossal, nővérrel, védőnővel. Mindazokkal, akikből lassan több dolgozik a határon kívül, mint a határokon belül. Ámde nincs, mert most születne. De sebaj. A középkorban is születtek gyerekek. Jöhet a kifőzött lepedő, és az ima. Főleg az ima, hogy a gyerek egészséges legyen. Meg azért is, hogy az anyuka túlélje a szülést. Akkor is, ha nem Orbán Ráhelnek, vagy Kovács Ákosnénak hívják.

De Mária országában az ima duplán számít, tehát minden szép, minden jó, és potyognak a gyerekek. Nem az égből, hanem az anyákból. Elvégre ágyba lett vezényelve mindenki, aki nem húzott még el az országból. Kellene a bölcsőde, az óvoda, az óvodapedagógus, dada, és a többi. Fel lehet építeni időben? Fel. Jó példát ismerünk erre. Nem hiába épültek a Ratkó-korszak nyomására azok a lakótelepi nevelőtelepek, amelyek gyermek és pedagógus híján békében rohadoznak szét sokfele az országban. Tehát fel lehet építeni. Épülnek? Nem. Stadionok épülnek. Nagy tisztelettel nem érdeklődné meg valaki a nagy tisztelettel egyre kevésbé rendelkező vezérürüket, hogy mégis: hova tennék a gyerekeket, ha komolyan venné őket a lakósság? Márpedig vegye csak komolyan. Mert akinek bársonyszéket szavaztak, azt ne kergessék ki a hitvesi ágyból se. Miközben lehet, hogy lakáshoz juthatnak Lázár úr ígéretéből, de azért a gyereknek néha ruha, vacsora és egyéb ilyen földi hívság is kellhet. S jobb, ha azonnal felkészülnek a béke gyerekkölcsön-kötvények vásárlására az óvoda, iskola, és hasonlók falainak felhúzására. Tanár nem lesz bennük, de legalább lesz fal, ahova a szép narancsos falújságot kitehetik majd. A szülők. Hálakönnyeket morzsolva.

Úgyhogy tessék csak komolyan venni a Kövér, Kovács Orbán és Lázár urakat. Ágyba parancsolni a nőket. De aztán semmi ökölrázás. Semmi morgás, hogy csak parlagon nőt rabszolgának sikerül az a gyerek. Szó ne essék, hogy nem lesz hol megszületnie sem. Tanulásra ne is gondoljon. Sőt! Ne is gondolkodjon, ha lehet. Tanulnia úgysem lesz hol, és úgysem lesz kitől. Elvégre ez a generáció az, amelyik első körön pótolni hivatott azokat, akik már most is hiányoznak. Köszönhetően a társadalom, évek óta felpörgetett, szociális abortuszának.

Amikor tehát a nagy magyar nemzeti himbatulajdonosok felülnek a poligon ló esedékes túloldalára, előtte számoljanak. Először kilencig. Aztán néhány ezer milliárdig. Először kilencig, mert annyi a terhesség átlagos ideje. Aztán néhány ezer milliárdig, mert annyit kellene előteremteni ahhoz, hogy a megszületendő neoratkó-gyerekek ne a gyermekhalandóság, az analfabetizmus statisztikáját növeljék. Mert a gyermek tényleg érték. Túl nagy érték ahhoz, hogy álkonzervatív, demagóg honfiak kampányeszköze legyen csupán. A stadionokból, felcsúti kisvasútból, és társaiból pedig addig is meg kellene próbálni orvosi rendellőt, bölcsit, ovit, sulit varázsolni. Felkészül: Harry Potter.

Andrew_s

Kövér: Dugni tud, de szülni nem... Gondolkodni sem....

Forrás: MTI

Kövér Lászlót nem engedi el a terhesek problematikája. Holott könnyen lehet, ez is a magától kifulladó történetek egyike lehetett volna. Bármilyen ostobaságokkal is keveredett el a Fidesz kongresszusára. Melyek megszülték a maguk ellenreakcióit, mém-áradatait, és egy Facebook-os kezdeményezést annak érdekében, hogy negatív terhességi tesztekkel árasszák el a házelnököt. Itt fulladt volna ki alighanem a történet, ha a Fidesz prominense nem dönt amellett: beszól a Facebook-on kevergőknek.

Ezért a politikai, szociológiai éleslátásért már önmagában megérdemelné, hogy közröhej tárgyává váljon. Nem feledve persze, hogy az egész történet egyik legnagyobb vesztese a lánya lehet. Nem ténylegesen, hanem emberileg. Eltekintve persze attól az esettől, ha nem kívánja élete hátralevő részét izoláltan, kapszulában tölteni. Mert azért a házelnök nem mulasztotta el becitálni a történetbe. Ha csak közvetetten is. Úgy is, mint nőt, de úgy is, mint férfiúi önmegvalósításának boldogságos tárgyát. Mely utóbbi különben emberileg érthető is. Mármint azok számára, akik örömmel vállalnak gyermeket, és örömmel nevelik, ahogy képességeikből, lehetőségeikből telik. Azonban egy politikustól talán elvárható lenne annak a határnak legalább a megsejtése, ahol a politikai nyilatkozatainak világa, illetve a magánélete két külön halmazzá válik. De természetesen nem ennek a határsejtésnek a hiánya az, ami a legcikibb a legújabb, eredetileg a Népszabadságnak tett megnyilatkozásban.

S még csak nem is az, hogy emlékeit felidézve emlékeztetett: „Aki járt az általános iskola hetedik osztályában – amikor én jártam, az emlősök szaporodását ott tanították –, annak tudnia kell, hogy az emberiség fennmaradása azzal jár, hogy a nők szülnek, gyermekeket hoznak a világra, és nagy szeretetben felnevelik”. Amely kitételben legfeljebb az lehet megrendítő, hogy Kövér László egy prűd, alapvetően talán elnyomó családban nevelkedett. Ha neki az általános iskolai tananyag, az emlősökre, és emlékeim szerint a lovat, illetve sertést tárgyaló részére kellett hagyatkoznia a szexuális felvilágosítás terén. Pedig könnyen lehet: mind a majdani házelnöknek, mind a jelenlegi országnak sokat segített volna, ha a szülők idejekorán elbeszélgetnek a kis Lacikával. Aki ezek után a kérdéseivel is őszintén fordulhatott volna hozzájuk. Megtudva azt, hogy a felnevelésnek számos, a társadalmi háttértől sem független feltétele van. Megtudván azt is, hogy „az emberiség fennmaradásához szükséges kultúra” túlmutat a dugás-szülés akció-párosán.

De esetleg még azt is, hogy a gyermek felé fordulás olykor nagyon kevés lehet. Ha az iskola távol van, de nincs pénz buszbérletre. Ha nem csak bérletre, de kenyérre is alig. Ha a gyermek fejlődését is károsító szegénység veszi körül, szippantja be a családot. Igaz, a kádárizmusban ez utóbbi nem annyira volt általános, mint manapság. Különösen a gazdasági exodus kormányának ékes ténykedése hatására. Mely utóbbit említve érdemes talán elgondolkodni azon a társadalmat teljes egészében átszövő, gyakorlatilag a társadalom szociális abortuszát jelentő folyamaton, amelynek hatására hatványozott a népességvesztés. Amikor ugyanis a kivándorolni kényszerülő fiatalok közt tört-ezrelékekben sem mérhető a hazatérési szándék, akkor az azt jelenti: gyermekeik nem Magyarországon fognak felnőni. S igen. Lehet részigazsága Kövér Lászlónak, hogy egész Európában népességhiány van. Ám az általa is képviselt párt kormányának ténykedése eddig csak rontotta a magyarországi helyzetet. Akkor is, ha évek óta szállnak a neoratkoizmus szólamai. A szólamok, és statisztikák ugyanis nem adnak enni a gyermeknek, nem segítik a szoptatást, és nem jelentenek tehetséghez mért képzést a szétvert oktatás keretei között. S ennek az égvilágon semmi, vagy alig valami köze an ahhoz, hogy egy Facebook-csoport akarja-e negatív terhességi tesztekkel flood-olni a házelnököt, vagy sem.

Amely különben erősen diszkriminatív is lehet, amennyiben a családot kétszereplősnek képzeljük el. Tulajdonképpen meghirdethették volna, hogy a férfiak is árasszák el Kövér Lászlót negatív terhességi tesztekkel. Ami aligha lehetne más, mint használt óvszerek garmadájának elküldése a házelnök számára. De elfogadom, hogy a jó ízlés kereteinek feszegetésére tekintettel, ezt mégsem hirdették meg.

Andrew_s

Re-migrációs siker: 0,0042%

Kórház Cambridge szélén:Addenbrooke's Hospital
Forrás: Wikipedia

Miközben tovább zajlik a társadalom, évek óta tapasztalható, szociális abortuszprogramja, nem olyan régen még arról a sikerszámról olvashattunk, hogy már majdnem egy tucatnyi fiatal jött haza külföldről. Abból a több százezerből, akik a gazdasági exodus során kimentek.

A legutóbbi adat már tízzel több, 21 fiatalról szólnak, akik itthon álltak munkába. Ahogy arról a „Gyere haza fiatal!” -programot lebonyolító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója Pákozdi Szabolcs beszélt az MTI híre szerint. Nagy sikerként emlegetve azt, hogy már csaknem 2400-an regisztráltak a programra. Ami eleve kudarcra ítélt kísérletnek tűnik. Nem a számháborúk adatai, hanem a kialakult helyzet miatt. A számháborúnak ugyanis jelenleg semmi értelme. Ha teljes, 2400-as „tömeg” a hazaköltözés mellett döntene, akkor ez kevesebb mint 5% -os arányt jelent a kiköltözöttek számához képest. A hazatértek valós aránya, félmillió eltávozottat véve alapul 0,0042%. Ez gyakorlatilag igazi antimatematikai arány: Se nem oszt, se nem szoroz.

De azt is tudhatjuk, hogy a valós számok, és a valóság általában a demagógiában utazók ellenségei. Ez a pár ezrelékes valósága a hazatérőknek ugyanúgy nem zökkenti ki a harsogókat a szerepükből, ahogy az „idegenek” elleni kirohanásokat rendezőket sem. Akiknek, tekintve, hogy alsó hangon a 40. generáció leszármazottai, a honfoglalás óta legalább 2^39, azaz 549.755.813.888 biológiai őséről kellene tudni egészen biztosan, hogy a belovagolt ősmagyarok leszármazottja. Miközben valószínűleg a dédnagymama nagypapájának sem tudná az anyukáját megnevezni. Belenyugodva, hogy benne alighanem az egész Kárpát-medence, és még egy kicsi képviselve van. Így a hazatérésre regisztráltak, és a valóban hazatértek számának fetisizálása sem igazán meglepő.

Nem feledve persze azt, hogy a politikának úgy kellenének a tömegesen hazatérők, mint üvegesnek a hanyatt esés. A 10. emeletről. Elég ha azt vesszük számba, amiről a napi hírek szólnak. Nevezetesen azt, hogy az egyetlen valóban tömeges foglalkoztatás-bővülés csak a közpénz terhére, a közrabszolgaságra alapozva tervezhető. Ha erre rárakódna egy erőteljes re-migráció (hazatelepülés), akkor tank alá került, kifújt tojáshéjként roppanna össze a politika látszatstabilitása. Ma már valószínűleg kormány-függetlenül. Szélsőjobbtól szélsőbalig. A jelenlegi helyzetben, ha bármelyik ellenzéki párt lenne hatalmon, pontosan ugyanúgy nem tudna mit kezdeni a hazaérkező százezrekkel, mint a gazdasági exodus regnáló kormánya. Nem feledve persze, hogy a hazatérők aligha szavaznának a jobboldalon kialakult informális Fidesz-KDNP+Jobbik koalícióra. Az Orbán-kormánynak tehát, függetlenül, a szövegektől, plakátoktól, a rémálmai közt lenne a re-migráció tömegessé válása. Ahogy arról már egy éve is szóltam: akár kiszámított kormányprogram is lehet a gazdasági exodus fenntartása.

Ám, valójában nem kell tartani a tömeges visszatéréstől. Az, aki ugyanazért a szakmunkáért a hazánkban elérhető jövedelem háromszorosát képes megkapni, bejelentve és nem alamizsnaként, az akkor is a kint maradásban érdekelt, ha az a fizetés, ott, egy helyi szaki jövedelmének csak kétharmada esetleg. Az, aki kint szerez barátokat, társat a mindennapokban, az egy idő után az emberi motivációinak nagy részét is elveszti. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a másikat emberként kevésre tartó, munka helyett melldöngető figurák fognak kevésbé gyökeret ereszteni külföldön. Mert egy nyelvet meg lehet tanulni, de a szocializációs hiányosságok befoltozásának ritkán van terepe a szakfoglalkoztatásban. Az utóbbival küzdők számára kevés babér terem. Ugyanakkor könnyen belátható, hogy a hazai politika szélsőségek felé indulása inkább elriaszt sokakat a hazatéréstől, mintsem arra serkentené tömegesen az embereket.

Amikor itthon a decibel-magyarok fontoskodnak és hazaárulóznak, akkor a kint élőknek azzal kellhet számolni, hogy még egy családlátogatás alatt is megvetésben, lehúzásban, és kiátkozásban lehet részük. Azért meg minek jöjjenek. Inkább a szülőknek szereznek kint helyet. Amikor itthon a köznapi megfélemlítés, a hatalmi packázás, a „simulj, vagy dögölj” szemlélete felé indul a politika, akkor minek jöjjön haza az, aki megszokta: a munkáért félelemtől mentes megélhetés dukál. Amikor a munkáért dukál megélhetés, és abból tud megélni, amit tanult, akkor kit és mi vonzana a közmunkarendszerben, a kialakuló munkatábor-szemléletben, a munkában, vezetésben gyatra, de pártvonalon és utcán-üvöltésben nyomuló kádereket preferáló személyzeti rendszerben?

S ugyanezért érthető, hogy egyre szélesebb tömegek jövőképében jelenik meg a külföldi munkavállalástól, az emigrációig terjedő víziók sora. Mindazok, akik feje fölé politikai komisszárt ültetnek, akiket a halkabb taps miatt kirúgnak, vagy ezzel megfenyegetnek, akik egzisztenciális nyugalmat, és legalább nagyjából kiszámítható életvitelt szeretnének, előbb-utóbb gondolkodóba esnek. Itt hagyva az országot az egymásra acsarkodóknak, a szomszéd köldökszöszében is démont keresőknek. Lassan már valószínűleg kormány-függetlenül. Szélsőjobbtól szélsőbalig.

Andrew_s