Bérbíróságok kipipálva?

A rabszolgatörvény alaposan kiverni látszott a biztosítékot. Az is elég nyilvánvalónak látszik, hogy nem is véletlenül hagyta a hatalom odáig fajulni a helyzetet, ameddig fajult. Amely megállapítás még akkor is igaz lehet, ha némileg elszámították magukat. Miközben azért a surranópályákra sem ártana egy fél pislantásnál többet fecsérelni.

Mert miközben a kormány hangszóróiból dől a sorosozás, meg a kínos magyarázkodás, és a képviselők a királyi TV épületében próbáltak, illetve próbálnak valami köztájékoztatásért eljárni, pár kérdés mintha háttérbe szorulna. Köztük olyanokra is gondolhatunk, hogy mennyire megalapozott a hatalmi szófosók által a tüntetőknek tulajdonított cselekedetek teljes körét a tüntetőkre lőcsölni.

Ahogy Szabó Zoltán is feszegette a szánkó-paradoxon kapcsán. Amely problémakör eléggé illeszkedik ahhoz a korábbi felvetésemhez, hogy a hatalom nagyon szeretné azt a kis szükségállapotocskáját okosba megoldani. De ugyanígy háttérbe látszik szorulni a rabszolgatörvény botrányos elfogadása mellett megszavazott egyéb törvények köre is.

Holott azok megszavazása nem kevésbé botrányos körülmények között zajlott. Köztük annak a törvénynek a megszavazása is, amely a közigazgatási bírósági rendszer felállításáról szólt. Amely törvénynek legalább akkor a lehet a hatása a közéletre, mint a rabszolgatörvénynek, amit akár vissza is vonhatnának. Mert valójában, érzésem szerint ma is kétféle munkavállaló létezik:

1/ Alkupozícióban levő, aki akkor túlórázik, amikor meg lehet vele alkudni;

2/ Alkupozícióban nem levő, aki akkor túlórázik, amikor akarják, hogy túlórázzon. Alverziói:

-       2a verzió: Mégis kicsikar pótlékot, amit legálisan kifizetnek;

-       2b verzió: Kicsikar némi pluszpénzt, de azt zsebbe kapja okosba;

-       2c verzió: Örül, ha egyáltalán kifizetik, mert ki is rúghatnák. Például egy tetszőleges zsákfaluban, ahol öten jelentkeznek helyette öt percen belül.

Ugyanakkor a bérbíróságok kérdése lényegesen fontosabbá válhat. Mert olyan ügyeket utalhatnak eléjük, amelyek bármelyik embert szinte bármikor érinthetnek. Elvégre az adóhivatal, a választási bizottságok, illetve a közéletbe egyre inkább beszivárogni látszó rendőrség munkásságát, döntéseit ezt követően olyan bíróságok bírálhatják el, amelyeken a bírókat a hatalom közvetlen kinevezésével ültetik majd be a megfelelő helyekre. Ennek az egyik következménye az lehet, hogy az ügyészég akár el is indíthat majd eljárásokat, mert a bíróságon a miniszter kegyelméből ücsörgők majd megoldják, hogy csak az legyen bűnös, akit a kormánymegbízott is bűnösnek szeretne gondolni.

A másik probléma persze az is lehet, hogy innen nem biztosan túl nagy a lépés a koncepciós ügyek bírósági hátterének a megteremtése. Márpedig a billentyűzeten sincs messze a „B” a „V”-től. Csak melléüt véletlenül valaki, és a „Bérbíróságból” „Vérbíróság” lesz. Így lehet, hogy a rabszolgatörvények mellé a bérbíróságok kérdését is rendszeresen a tüntetések napirendjébe kellene illeszteni.

Andrew_s

Utóirat:

Mondják, hogy a tüntetők követelései között ott van a független bíróságok követelése. S valóban. Azonban a "független bíróság", az nagyon jól hangzik, de valójában nem mond semmit. Mert, ha belegondolunk, akkor milyen a független bíróság? Tudom. A szabványszöveg az, hogy olyan, amiben nem kap szerepet a politika. Láttunk már olyat a történelem folyamán? Szerintem amíg emberek ülnek ott nem is lesz.

A "Bérbírósági törvény" azonban egy olyan konkrét jogforrás, ami nem informálisan, az emeberi meggyőződésen keresztül hat, hanem kodifikálva biztosítja az kormányzati beavatkozást.

Gruevszki vett már letelepedési kötvényt?

A hazai hatalom sajátos hozzáállása a különböző törvénysértések nemzetközileg ismert elkövetőihez lehet vitatható. Ezt a „baltás gyilkosként” elhíresült azeri gyilkos ügye óta egészen biztosan tudjuk. A legutóbbi eset annak fordított irányú állapotát látszik jelezni. A jobbára gazdasági galádságok miatt két év börtönbüntetésre ítélt Nikola Gruevszkit nem kiadta a hazai hatóság, hanem láthatóan a Magyarországra szökését igyekszik fedezni, mentegetni.

Ami, ha belegondolunk, teljesen érthető emberi reakciója is lehet egy olyan vezetésnek, amelynek nem egy tagja joggal aggódhat egy későbbi el-, illetve beszámoltatás eredményétől, következményeitől. Nyugodtan okoskodhatnak úgy, hogy amennyiben most menedéket adnak egy köztörvényesen elítélt vezető politikusnak, akkor erre a példára hivatkozva maguk is kérhetnek ilyen elbánást valahol a világban. Az egy más kérdés, hogy a világnak melyik pontja lesz az, aki a magyar vezető(ke)t majd befogadja. De szinte biztosan lesz olyan banánköztársaság, törpediktatúra, ahol helyet szorítanak neki(k). Talán még alkalmazzák is szakértőként az illető(ke)t. Ezt nem tudhatjuk. Azt azonban láthatjuk, hogy egy igencsak fejetlenségbe hajló magyarázkodási hullám indult el. Amelynek során szinte biztosan ki fog derülni, hogy alapvetően nem a köztörvényes ügyben jogerősen elítélt politikus befogadása a hiba, hanem az tehet az egészről, aki nyilvánosságra hozta a csirkefogást.

Ennek előszeleként értékelhetjük a Fidesz kommunikációs igazgatójának az MTI által közzétett igen értéktelen gondolatait arról, hogy a hatalommal visszaélő gazdagodás, a nagyüzemi sikkasztás akár rendben is lehet. Mert Nikola Gruevszki nem tehet semmiről. Mert, szerinte, „Magyarországon egy olyan politikus kért menedéket, akit egy baloldali kormány - amely mögött Soros György befolyása nyilvánvalóan kimutatható - e pillanatban üldöz és fenyeget”. Arról persze Hidvéghi Balázs hallgatni látszik, hogy a politikust nem egy kormányhatározatban ítélték el a politikai nézeteiért, hanem a bíróságon a visszaéléseiért. A további félreértések elkerülésére megjegyzem, hogy természetesen ismertek azok az esetek, amikor az igazságszolgáltatás kormánymegrendelésre működik. Azonban a nyilvánvalóan koncepciós ügyre utaló bizonyítékok sora sem sorjáz Hidvéghi nyilatkozatában a Macedóniában lefolyt eljárással kapcsolatban.

Ezzel szemben, szintén az MTI közleményei alapján ugyanez, a politikailag asszimetrikussá tett, eljárási gyakorlat legalább a gyanú szintjén megállhat hazai gyakorlat alapján. Az a közelmúltból ismert fordulat volt, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) adatai, ajánlása alapján felmerült az Elios érintettsége. Mely cég esetében az igazságügy kerekei összeakadtak, és azt az eredményt darálták ki, hogy annak a cégnek az ügyében, amelynek köze lehet Orbán egyik lányának férjéhez, nincs semmi látnivaló. Az OLAF jelentésének nyilvánosságra kerülését követően egyébként a kormánytól nem túl távolra eső 888.hu még simán álhírnek minősítette az egészet, és közölték, hogy az egész Elios-ügy nem más, mint az unió politikai áskálódásának az egyik eszköze, illetve az egész túlárazásos gyanú nem több egy brüsszeli kampányjelentésnél. Erre most az MTI közzétett egy hírt, hogy „vádat emelt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása nyomán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség három nő ellen, akik úgy kaptak összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházak építésére, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták”. Ami csak azt a kérdést hagyja nyitva, hogy mi lett volna a koncepció, ha Orbán veje érdekelt lett volna az érintett hűtőházak közvilágításában.

A bukott macedón elnökkel kapcsolatban pedig olyan kérdések is nyitva lehetnek jelenleg, hogy vajon vásárolt-e letelepedési kötvényt? Esetleg tervezi-e letelepedési kötvény vásárlását? Esetleg tervez-e adakozni egy stadionra a közeljövőben? A vezetői sportbarátság jegyében. De azt Macedón TV-ből felröppent információt legalább cáfolták, hogy a gazdasági visszaélésekért elítélt macedón politikus Orbán lakásában húzná meg magát. Azért persze még emlékezhetünk arra, hogy a szomszédságában már lakott körözött, kötvényvásárlóként is megjelent, Ghaith Pharaonnak nevezett, bűnöző.

Andrew_s

Orbán leszámolással fenyeget

Lezajlott a március idusára tervezett tüntetések java. Nyilvánvalóan sokan fogják megmagyarázni, hogy szerintük mit kellett volna hallania másoknak. Úgyhogy majd jönnek a kiragadott mondatok, amelyekről mindenki megmagyarázza, hogy szerinte mit jelent. Ilyen kiragadásra ad okot, több helyen már meg is tették, Orbán Viktor nyílt fenyegetése a társadalmi többségnek. Amiért egyébként köszönettel tartozunk.

Nem a fenyegetésnek, hanem a kimondásának. Az őszinteség értékeléséhez tekintsünk kicsit vissza. Annak idején volt egy pártkongresszus, ahol korántsem a társadalmi többség volt többségként képviselve. Ettől a kongresszustól számíthatjuk a „bolsevik” szó elterjedését. Mint olyanét, amely a valós kisebbség döntéshozási többségén, majd a pozíció diktatórikus megőrzésén alapul a hatalomgyakorlás. Ez akkor is igaz, ha Sztálin később „gondoskodott” róla, hogy a társadalomban is többségbe kerüljön. Elég Trockij távirányított kivégzésére, a Gulag-rendszerre, a politikai megtorlásokra, a koncepciós perek gyakorlatára gondolni. Amelyek gyakorlatát aztán hazánkban is honosították. Csak nálunk Recsk lett a szimbóluma az ellenzék elsűllyesztésének. Nem mintha nálunk nem lettek volna koncepciós perek.

Ennek fényében érdemes azt az orbáni böffenetet szemlélni, illetve olvasni, amiben azt ecsetelte, hogy „A választás után elégtételt veszünk, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt”. Gyakorlatilag világosan meghirdetve az egzisztenciális ellehetetlenítés és koncepciós perek programját. Megsemmisítendő mindenkit, aki nem ért vele egyet. Igazi bolsevik megoldásként egy párttól, amelyik csak az átmókolt választási törvénynek, és a megosztott ellenzéknek köszönheti az országgyűlési programját. Egy pillanatra sem téve kétségessé, hogy Orbán abban a kádárizmusban nevelkedett, amelyben mindez, retorzió nélkül, megengedhető volt. Megerősítve azt, amiről korábban már írtam. Azt, hogy stadionok rendszere még könnyedén válhat belépőponttá egy diktatórikus rendszer leszámolórendszerébe.

Hatalomban levő miniszterelnöktől egy ilyen beharangozás egyértelműen az ellenzékre szavazók megfélemlítését szolgálja. Összekapcsolva, azzal, hogy kicsit mérsékelje a demaszkuszi út felé ácsingózó patkányok menekülési hajlandóságát. Mert neki továbbra csak egy zászló, és tábor létezik. A demokrácia meg csak leírt szóként a tiltólistán. Amitől jelenleg pánikrohamot kap, ha belegondol a jelentésébe. Már csak azért is, mert Orbán már büntetőjogilag sem engedheti meg magának a választási vereséget. Könnyen lehet, hogy egy végső bekattanásban inkább meleggé teszi a jelenlegi hideg polgárháborút, ha úgy adódik.

Andrew_s

Conteo: Fidesz-Jobbik szövetség-koncepció

A Jobbik-ügy kapcsán az egyik olvasat kétségtelenül az, hogy a hazai közállapotokban igencsak időszerű lenne a romok leltárazása. Az előzmények, de akár a korábban, a Heller Ágnes véleménye kapcsán felvetett gondolatok irányából is megközelíthető a jelenség. Onnan, hogy a valós cél egy Fidesz-Jobbik kormányzás kialakítása.

A két párt között túl széles egyébként sem volt nagyon az ideológiai, illetve a retorikai, szakadék. Ha tetszik, egyfajta „munkamegosztás” alakult ki. A Fidesz a maga populizmusával képes volt a jobbközép megszólítására. De nem egy kiábrándult baloldali szavazó „X”-ét beseperhette. A Jobbik ugyanakkor a Fidesz jobbszárnyától a szélsőjobboldal felé fedte le a terepet. A Fidesz autokratikus átszerveződése, illetve a Jobbik középre-tartása nyomán most sok szempontból egyfajta helycsere látszik. De ez azt is jelenti, hogy jelentős lehet a szavazói átfedés. Ha eltekintünk attól, amit kifele kommunikálnak a párt megmondói, akkor a valóság egy, a többségi kormányzáshoz elég széles szavazói bázist jelent. Mármint akkor, ha a Jobbik jelentős erőt képviselve kerül be az országgyűlésbe. Amihez nagyon is szüksége van két dologra. A többi ellenzéki párt gyengülésére, illetve a demokratikus megválasztottság látszatának fenntartására. Nem a hitelven szavazó hazai szavazók kedvéért, hanem a nemzetközi elfogadottság biztosítására. Heller elméleti megközelítése ezért is válhat a lőporraktárban elkövetett tűzzel játszódás tipikus esetévé.

Ugyanakkor a Jobbikkal való választási szövetség enyhén szólva is billeg. Így szükségessé válhatott egy olyan gesztus, ami egyrészt erősíti a Jobbik ellenzékinek festett képét, míg egyfajta kényszerhelyzetet is teremt. Márpedig a koncepciós eljárásokra nem igazán adható más válasz, mint annak az elvetése. A Jobbik „betámadása” ebből a szempontból szinte ideális. Kiváló kommunikációs lehetőséget teremt az ellenzékiség kihangsúlyozására. Elvégre mi másért támadná a Fidesz? Másrészt egyfajta kényszeres összezárást eredményez. A demokrácia oldaláról nem igazán adható más válasz az eljárásra, mint egyfajta összezárás. Az eset szó nélkül hagyása esetén ugyanis bárki lehet az a következő, akit ellenző reakció nélkül lehet a darálóba küldeni. Az összezárás pedig erősíti azt, hogy a Jobbik is erősítse az országgyűlési jelenlétét.

Valójában nem túl sok minden szól az ellen, hogy a Jobbik elleni eljárás egy nagyon is kiszámított taktikai húzás. Ha a Jobbik látszólag meggyengül, akkor a szavazói jobbára a Fideszt erősítik, és visszasepri magához a szélsőségekre szavazókat. Ha mártírrá válik, akkor a baloldalról kap olyan támogatást, amit egyébként soha nem kapott volna meg. Szintén kaszálva a szavazatok között. Miközben nem igazán van jele annak, hogy a Fidesszel rokon ideológiával éles szakításban lenne.

Innen nézve az esetet valójában egy mesteri kommunikációs húzást látunk. Amely mellett jól látható, például a soros disznó internetre pakolásának esetében is, hogy a mindennapi politika kommunikációját igyekeznek az elaprózott közbeszéd szintjén tartani. Ha tetszik, a kocsma-kommunikáció, a bulvár szintjén. Ami elviszi a show-t a kormányzati korrupció, a köznapi antiszemitizmus, a gazdaság valós állapotának „kitárgyalása” elől. Amely eldönthetné a választást, illetve lehetőséget adna az alternatív programok, az együttműködések kereteinek a kifejtésére is. Nagyon komolyan megbosszulva, illetve a -- kormánypárt oldaláról nézve --, kihasználva azt, hogy hónapok, ha nem évek, mentek el egymás köldökének vizslatásával az ellenzék részéről.

Andrew_s

Garázda-e a koncepciós bíró?

Ma már tudjuk, hogy a festékdobálási kísérletből Gulyás Mártonék politikailag kifejezetten jól jöttek ki. Akkor is, ha bíróságilag több száz órányi közmunkát róttak ki rájuk. A vád alapján csoportos garázdaságot követtek el, és rongáltak. Az egyik oldalon egyébként ezt, némi erőltetéssel indokolni is lehetne. A másik oldalon annyira feladta a labdát a koncepciós eljárás gyanújára, hogy már rá is ragadt a „flakoncepciós”per elnevezés.

Valamiért a történet mégsem teljesen kerek. Alkalmasint Gulyás Márton körül is tojásdad alakban örvénylik a tér. Szerintem. Már csak azért is, mert a nem túl határozott rendszeretetem dacára sem tetszenek a spriccmintás falak. Márpedig a a festékkel felszerelt ifjak a jelen tudásunk szerint a Sándor palotán gondolták megtorolni azt, hogy Áder János aláírta a lex-CEU-t. Márpedig ez egy személyes döntése volt a köztársaság nélküli köztársasági elnöknek. Az épület a hivatalt jelképezi. Tudtunkkal és még nem raboskodnak a pincéiben rég elfeledett rabok, mint annak idején a Bastille-ban. A hivatalt pedig korábban olyanok is betöltötték, mint Göncz Árpád is. Így az épület elleni megtorlást megkísérlők véleménye, nagy tisztelettel, érdekelne a köztársasági elnök szükségességét illetően. Nem Áder szükségességére vonatkozóan, hanem általában. S amennyiben általában nem utasítják el a köztársasági elnök intézményét, akkor nem teljesen világos, hogy mit akartak az épülettől? Még akkor is, ha a felsőoktatási törvény módosítása nem tetszik, és Áder aláírása még kevésbé.

Így aztán nem igazán tudom elhessenteni a gondolatot, hogy Gulyás pontosan azt akarta elérni, ami történt. S ebbe belefér az is, hogy „véletlenül” nem sikerült eltalálni az épületet. Talán a közmunkához nem ragaszkodott, de a történet akkor kezd kicsit kerekebb lenni, ha feltételezem: szándékosan provokálta ki az előállítását. Amire különben akár racionális érvként szolgálhatott az is, hogy egyfajta mártírt adjon a tüntetéseknek. A hatósági közbelépés, bizonyos korlátok között ugyanis egyfajta összetartó erőt biztosíthat. Felébresztheti a szolidaritást. S persze színvallásra kényszerítheti a provokátorokat. Legalább az amatőröket. A szolidaritásban kialakult egységfront különben láthatóan megvalósult. S ebből a szempontból máris megállapítható a politikai hozadéka a festék-akciónak. Amelynek kétségtelenül meg lehetett a maga, nem véletlenül színházi akcióra is hajazó, dramaturgiája.

De a színházi tapasztalatok nyilván nem csak a kellékválasztásban, és a „véletlenül” el nem talált épületben segítettek, hanem abban is, hogy elmondhassa a magáét az utolsó szó jogán. Amire még visszatérnék. Azt követően, hogy futólag megemlékezünk Gulyás egyik korábbi akciójáról. Amikor, 2014-ben, sikerült néhány pofont kapnia. Azt követően, hogy saját bevallása szerint is szándékosan provokálta a DK rendezvényén részt vevőket. Alkalmasint, színházilag, elég gyakorlattal kell rendelkeznie abban, hogy kiszámíthassa az emberi reakciókat. Így, a következményektől eltekintve, nem érezném meggyőzőnek, ha nagyon ki akarna tartani amellett, hogy valóban az épület megdobálása, és nem a saját eljárás alá vonása volt az akció célja. Ami önmagában nem okvetlenül baj. Csak a klasszikus mondatot idézve, nem igazán tűnik az sem problémának, ha elvárjuk: a krumplileves az legyen krumplileves. Mielőtt azon vennénk magunkat észre, hogy a változást ígérőnek remélt akciók alapvetően egy előre lezsírozott politikai performansz részei. Ahol statisztának hívják a különben joggal elégedetlen tömeget. Egy színpad elé, amelyen a közeljövőben szinte borítékolhatóan megjelennek majd a festékdobálás mártírjai.

Amúgy, az adott esetben, ha a szándékos provokációra utaló elemektől most eltekintünk, az ítéleten akár röhöghetnénk is. Mármint akkor, ha az nem egy bíróságon, hanem egy bohózatban hangzik el. S akkor, ha a bíróság valójában egy színpad. Amelyen simán a helyzet elripacskodásának tartanánk azt a rendezést, amikor a festékdobálásért eljárás alá vontakat bilincsben vezetik elő. Ugyanakkor az ítélet indoklásában van pár figyelemre méltó elem. A bíró szerint ugyanis azért garázdaság a festékdobálási kísérlet, mert az a turistákban megbotránkozást és riadalmat kelthet. Valamint a bíró véleménye szerint „nem igazolható, hogy minden tüntető ízlésének megfelelt a dobálás”. Mondják ezt egy tüntetéssel kapcsolatban. Ahova nyilvánvalóan nem megy el résztvevőnek az, akinek nem tetszik. Esetleg kiveri a dobálni készülő kezéből a festéket. Miközben érdekelne, hogy a bíró szerint a katasztrófaturistákon kívül ki megy el egy tüntetésre. Ők meg vessenek magukra. A bírói indoklás és az egész eljárás tulajdonképpen az igazolta, hogy Gulyás akciója akkor is leleplező erővel bírt, ha az tudatos provokáció volt.

Ezzel szemben az a bírói gyakorlat, amelyik alkalmas koncepciós eljárást sugallni, tekinthető olyannak, amelyik megbotránkozást és riadalmat kelt. Ráadásul egyáltalán nem igazolható, hogy mindenki ízlésének megfelel. Így igen érdekes lenne azt is tudni, hogy Hornyák Szabolcs bíró ellen indul-e, és mikor eljárás a joggal való garázdálkodás ügyében.

Andrew_s

Németh Szilárd, az őszinte

Felirat hozzáadása

Kezdem megkedvelni Németh Szilárdot! Tényleg! Egy igazi szókimondó, alig köntörfalazó egyenes ember. Annyira egyenes ugyan, amennyire csak gerinc nélkül ez lehetséges. De azért egyenes. Még akkor is, ha ennek látszatát nem az említett, már régen leadott gerince, hanem az ostobasággal határos nemtudommije adja. Mert itt van a legutóbbi megnyilatkozása.

Az, amiben a civilek ellen rohant ki. Nyilván nem is teljesen önszántából, és olyan mértékben, ami indokolatlan. De megtette. A látszólagos indokolatlanság miatt például máris kigyulladhatnak a vészlámpák: mi zajlik, illetve terveződik vajon a háttérben? Mert a rezsibiztos önmagában alkalmatlan egy koherens összeesküvés-elmélet összetákolására. Az eddigi megnyilvánulásai alapján legalább is ez lehet a benyomásunk. Akik tehát kizavarták megszólalni, nyilvánvalóan tudták: magára vonja a tüzet. S ezzel eltereli a figyelmet. De vajon miről? Ez könnyedén lehet majd pár nap, hét múlva sokkal fontosabb, mint az, amit ez a szegény, bár érdemein felül fizetett politikus-alkatú báb mondott mostanság. Addig, amíg nem derül ki a turpiság, maradjunk tehát egy kicsit annál, amit mondott. Sorosozva, vagy maga sem tudva, hogy mit beszélve. Mert ellenkező esetben, ha tudta volna, hogy mit beszél, alighanem mást mond. De Németh Szilárd egy őszintén buta, vagy bután őszinte ember. Ízlés dolga.

Olyanokat mondott például, hogy: „A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják, hogy a globális nagytőkét, a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött”. Ami alapján futólag még az is felmerülhet, hogy a kormányülésre való belépéskor szinte kötelező lehet egy olyan felkiáltás, ami alkalmas a Soroshoz nem tartozás igazolására. Már az ajtóban bekiáltva a többieknek, illetve a miniszterelnöknek. Olyasmit, hogy „sziasztok, idióta, tetű tolvaj csótányai az orbanista feudál-illiberalizmusnak”. Mert egy ilyen beköszönést még az árnyéka sem érintheti a politikai korrektségnek. Amely alkalmazásával ugyanezt több bekezdésnyivel kellhet körülírni. Bár a kormányülésen talán erre sincs szükség. Elvégre ismerik egymást. Minek minduntalan leszögezni az ismert állapotokat?

Az persze egy megint más kérdés, hogy Rétvári a kormány nevében éppen mostanság nyomta a civilek nyakába a krízishelyzetek kezelését. Elvégre a kormány olyan csipp-csupp dolgokkal nem ér rá foglalkozni, mint fagyhalál. De azt is felhánytorgathatnánk, hogy Németh Szilárd hallhatóan nem gondolt bele: leleplezte Orbán Viktort. Azt az ifjú csemetét, aki jórészt Kádár polgárai, valamint később Soros pénzén tanulhatta ki a politika alapjait. Akkor még jórészt civilként, de talán már világuralmi ambíciókkal. Talán nem is gecizett le mindenkit. A jelenlegi miniszterelnök tehát, ha tetszik, egyik archetípusa a Soros-birodalom álciviljeinek. Talán még innen, a lelkiismereti hasadásból fakad, hogy Orbán utálja is Sorost, mint a szart. A pénzét talán továbbra sem, de Sorost igen. Ha Németh itt megáll, talán már akkor is elég lett volna a sorok közti őszinteségből. De őt nem olyan fából faragták, aki megáll félúton.

Folytatta tehát. Azzal, hogy a civil szervezetek közül azokat, amelyek nem felelnek meg a kormány ízlésének, és ezzel szerintük sorosozás-érettek, el kell söpörni. Nem is akár hogyan. Németh szerint: „Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani”. S most mondja valaki, hogy nem kedvelhető ez a derék díszgerinctelen. Eddig lehettek talán kétségek, hogy a civil szervezetek közhivatali vegzálása koncepciós eljáráscsokor volt. Mostantól nem kell kétségek között hányódnunk. Az volt. Miközben persze, akár a regényekből is tudhatjuk, a „minden eszköz” egy igen tág fogalomkör. A koncepciós perek, az esetleg szó szerint kivert vallomások világa ismert a hazai történelemből. A politikai zsarolást is rebesgetik az egykori beszervezések eszköztárából. A bizonytalan éjszakán elkövetett, halálos következményekkel járó, létráért indulás nem is olyan régen fordult elő. Aztán jöhetnek az önbetörések, önrobbantások tiszteletlen körei. Elkövetőként az ellenzéket sejtetve, és első körön egy civil mozgalmat is belerángatva.

A későbbiekben egy-egy véletlen baleset, látszólag oktalan betörés, sorozatos, és láthatóan alaptalan hatósági vizsgálatok esetén itt állnánk találgatva a háttérbeli érdekviszonyokat. De most mindettől megkímél minket Németh Szilárd. Előre szól, hogy jön a minden áron, azaz bármi áron való eltakarítások kora. Úton a demokráciából a bolsevik, majd ki tudja milyen diktatúrák felé, a történelemben visszavezető úton. Hát nem kedves? De legalább egyszerű, mint a faék.

Andrew_s