In memoriam emberség

Rég szóltam, és rég szóltam a gázai helyzet kapcsán. Továbbra sem szeretnék stratégiai, és általános ismereti kérdésekben szólni. Mert vannak ebben jobbak. De azt hiszem, az utóbbi idők, napok történései, az arról olvasottak nyomán aligha engedheti meg magának valaki a véleménymentesség luxusát.

2023. októberének 7. napján a Hamasz átlépett egy vörös vonalat. Lehet persze azt mondani, hogy a történelem terepe tele van vörös vonalakkal. Azt sem vonom kétségbe, hogy a háborús erőszak léte nem újdonság. Sajnos a harci cselekményeknek, vagy stratégiai műveleteknek voltak mindig ártatlan áldozatai. Azonban az, amikor egy terrorszervezet martalócai berontanak a civilek közé, és ott civileket gyilkolnak, erőszakolnak meg, nem egyszer a szeretteik szeme láttára, az aligha tekinthető baráti gesztusnak. Az, hogy ezt követően túszul visznek férfit, nőt, gyermeket, öreget, miközben mind az erőszakról, mind a túszszedésről büszke videókban számolnak be, az szintén nem tekinthető mindennapinak. Az, hogy az izraeli vezetés nem köszönőleveleket, hanem katonákat küldött ezt követően az elkövetők forrásterületére, azt meg tudom érteni.

Azt is, hogy a túlzott eszkaláció elkerülése érdekében nemzetközi nyomás nehezedett a felekre a tűzszünet érdekében. Az utóbbi időben éppen ennek kapcsán derültek ki olyan tettei a Hamasznak, amit korábban csak sejteni lehetett, ám most bizonyítást nyert. Az, hogy a terrorszervezet valósan is a halállal kereskedik. Megölt, megcsonkított holttestekért is bebörtönzöttek, akár bizonyítottan gyilkoló terroristákat kérnek cserébe. Százával. Az emberség gödrének alját pedig alighanem sokáig a Bibas-család tragédiája fogja jelképezni.

Az apát, és az anyát a két pici gyerekkel egyaránt elhurcolták. Majd a két gyermeket, a négyéves Arielt és a kilenc hónapos Kfirt, immár fogolyként, puszta kézzel megölték. Ahogy megölték az anyjukat is. Márpedig aligha mondhatja épeszű ember, hogy a pár hónapos baba katonai veszélyt jelentehetett bárkire. Azt viszont tudjuk, hogy hasonló tetteket a náci haláltáborokból, annak szadista kiszolgálóitól ismerhetünk. Így azokat, akik a Hamaszt támogatják, a tetteiket relativizálják, szerintem nyugodtan tekinthetjük antiszemita kripto-, vagy nem is annyira kripto-, nácinak.

Márpedig ezek száma nem kevés. Olyan államokban sem, ahol aligha várnánk, hogy nem léptek már túl a középkori inkvizíción, a nácizmuson. Azt azért megkérdezném a Hamasz-párti tüntetésekkel szimpatizáló morális senkiktől, hogy a leányaikat, a gyermeküket, az unokájukat rábíznák-e a terrorszervezet kényére-kedvére? Esetleg azt is, hogy melyik járattal indulnak Gázába? Demagógia? Az. De talán még náluk sem természetes, hogy pár hónapos babákat, kisgyermekeket, édesanyákat öljenek meg.

Amikor egy meztelencsiga is joggal gondolkodna el az etikai gerincoszlopsága felett. Mert a kisárgított rész után valahogy hiányzik a gyermekgyilkosok hasonló "befenyítése" az illetékes nemzetközi fórumokkal. Amelyekről a szerző hallgat, de belekezd egy kis relativizáló maszatolásba.

Talán még a magukat újságírónak nevező, de etikailag inkább kinullázott betűvetőnek tekinthető médiasenkik is ráébrednének arra, hogy van élet az antiszemitizmuson, a hamaszizmuson, a nácizmuson túl is. Sőt! Főleg azon túl van élet. Mármint EMBERi élet. Így, nagybetűvel. Mely vonal alatt inkább csak amolyan, az emberi társadalomra veszélyes, biomassza van. Amiből a haláltáborok személyzetét, azok propagandistáit, a neonácikat, a terroristákat formálja meg a szociopátia szeszélye.

Andrew_s

Tűzszünetet a D-nap utánra (is)?!

Még mindig a gázai háború. Arra nyilvánvalóan nagyon kevés a befolyásom, hogy a nagypolitikában ki merre fog lépni. Ezt a tükröt is szívesen tartanám oda azoknak, akik azt hiszik, hogy a közösségi médiában tartott virtuális ökölrázásuk több hatással bír, mint a másik legyőzése. Akkor, ha már meggyőzni nem sikerült. Különösen, ha a legyőzési kísérletben a legerősebb vonulat a kettős mérce.

Amit még csak nem is feltétlenül az alkalmazói találnak ki. Elvégre hasonló tendenciák szerte megláthatók. Az országokat, országok reakcióit meghatározó nyilatkozatokban. Amelyek nyomán sokszor csak kérdések maradnak. Nagyban, de kicsiben is. Amit tudunk az sokszor nem sok. De legalább kevés. Ezen kevesek egyike, hogy a Hamasz, nyilván az izraeli belpolitika töketlenkedéseit is, átlépte a határt. Fizikailag is, de emberileg is.

Az izraeli válasz, a mára szárazföldivé is eszkalálódott hadjárat nyomán sokakban, sok helyen hirtelen túltengeni kezdett a békevágy és tárgyalásokat szorgalmaznak. Holott korábban a Hamaszt egyértelműen terrorszervezetként határozták meg. Holott korábban volt egy olyan, egyfajta közös nevezőként ható, elv, hogy terroristákkal nem alkuszunk. Mert legitim eszközzé teszi a terrort. Mondják, hogy a Hamasznak van katonai, és politikai szárnya, és úgy gondolják, hogy ezzel a szerecsen már nem is annyira terrorista. Szerintem azonban egy terrorszervezet, az terrorszervezet.

Számosan kezdték azért bírálni az izraeli tevékenységet, hogy civil áldozatokkal jár az, amit tesznek. Kár lenne vitatni, hogy így van. Hallottam olyan véleményt, hogy az izraeli fotók manipuláltak. Az alagutak nem is léteznek, a kórház alatt nincs is jelentős katonai célpont, és csak kommunikációs játék az egész. Szerencsére még nem olvastam olyan, és komolyan vehető, véleményt, hogy a Hamasz mészárlásairól készült képek is hamisítványok. De sokan talán már elindultak ezen a túraösvényen. Hogy aztán megérkezzen a holokausztot is tagadók közös táborába. Mert ez az út közös azzal.

Természetesen kár lenne ugyanakkor vitatni a kommunikáció jelentőségét. Azért persze megkérdezném azokat, akik a fenti ösvényt tapossák, hogy a túloldalnak mennyire hisznek? Mert a civil áldozatok számáról leginkább a Hamasz számait ismerjük. Mely szervezetnek érdeke a számok magasan tartása. Mennyivel tekinthetők hitelesebbeknek a számaik? A képek? A terrorszervezet tagjai nem viselnek egyenruhát. Ha a válláról leesett fegyvert félrerúgják, akkor bármelyik halott felnőtt „civillé” fotózható. De sajnos, ismerve a terrorszervezet toborzási spektrumát, a gyermekek egy része is.

Azt magam sem állítom, hogy minden halott, és halott gyermek hamaszista volna. A felelősség azonban, s ebben fenntartom a korábbi véleményem, sajnos nem az övék, hanem a felnőtteké. Azoké is, akik tényleges civileket használnak pajzsként. Sajnos azt az ENSZ-nyilatkozatot sem találom már jó ideje, amelyik a Hamaszt szólította volna fel az elmúlt években arra, hogy civil létesítményekbe, kórházakba, iskolákba, ezek alá, mellé, közelébe ne létesítsen fegyveres bázist. Az ENSZ ezekről, de a civilek pajzsként való használatáról is igen halkan beszél. Az Izraelt bírálóknál ez a szempont mintha kicsit háttérbe szorulna.

Sokan, a világpolitikában is, tartós tűzszünetet emlegetnek. A tűzszünet jó dolog. Azonban ezügyben javasolnám annak végiggondolását, hogy meddig tartott volna II. világháború, ha a nevezetes D-napot követően a szövetségesek nem mennek el Berlinig, hanem tűzszünetet kötnek. Holott a D-nap után is voltak számomra értelmetlennek tűnő támadások, mulasztások. Gondolok például Drezdára, Nagaszakira, a haláltáborokba futó sínekre. S a legutóbbiak kapcsán nem szeretnék arra az évezredesen beégett antiszemitizmusra gondolni, ami a jelenlegi reakciók nyomán is felötlik olykor.

Andrew_s

Kiegészítés (2023. nov. 25.): Ha nem is tartós tűzszünetre, de egy korlátozott tűzszüneti megállapodás életbe lépett az utóbbi napokban. Összekapcsolva egy túszokat foglyokra cserélő megállapodással. Tekintettel arra, hogy egész kis gyermekek is vannak a túszok között, a túszok kiszabadilásának csak örülni tudok. Az, ha ez a tűzszüneti megállapodás egyben az ártatlan, a tényleg ártatlan áldozatok számának csökkentésében is segít majd, akkor ez az öröm fokozottabb. Lesz. Sajnos a kétségek sem hagynak el. A Hamasznak nem biztosan érdeke minden túsz szabadon engedése, mert csökkenti a zsarolási potenciált. Sajnos azt sem zárom ki, hogy a túszok egy része esetleg olyan állapotba került, akár külsérelmileg, akár a vele történtek pubikálása okán, hogy célszerűbb lehet a megölésük, mint elengedésük. Bármilyen cinikusan szkeptikus is a feltevés. De a mérleget majd akkor vonjuk meg, ha ahhoz is lesznek adatok. Addig inkább a szabadon engedettekkel örüljünk. Remélve, hogy a tűzszünet nem visszafele sül el.