Kormány-gyermeknap Ratkó Anna ajánlásával

>Ratkó Anna, a sorok közti példakép.
Forrás: Sulinet

Szó se róla, vonzó ötlet lett volna beleírni a pápai Gyermeknappal nyitó írásba, hogy: a kormány is foglalkozott a gyermeknappal. De egyrészt utólag nem biztosan sportszerű lényegileg hozzányúlni valamihez, míg másrészt kár lett volna. Magyarország kormánya ugyanis olyan szinten nyilatkozott meg, ami egyszerűen nem fér bele egy szövegbe a pápai reakciókkal.

Még akkor sem, ha magam is elég hosszan visszatekintettem arra, ahogy a magyar politika jobbszárnya megy szembe szinte mindennel, ami emberinek tekinthető. Lett légyen azok az oktatás, vagy akár csak a puszta lét kérdései. A hazai gyermekszegénység szinte már legendás. A gyermekek oktatásában bevezetett diszkriminatív intézkedések miatt most indul talán kötelezettségszegési eljárás. A társadalom szociális abortuszával ér fel a fiatalok és középkorúak kivándorlása. Az a gazdasági exodus, ami számszerűsíthetően a második és harmadik Orbán-kormány jelenéhez kapcsolódik. S amelynek nyomán aligha tekinthető családbarátnak a hazai vezetés. Nem a lózungok és a plakátok szintjén, hanem a mindennapokban. Amikor legfeljebb csak a kiemelt oligarcha-családok kormányaként működik a Fidesz vezette hatalomgyakorlás. Függetlenül az éppen aktuális neoratkoista ömlengésektől.

Amelyek bármikor előadva visszásak, de pont a gyermeknap alkalmából akár gyomorforgatóak is lehetnek. Eltekintve attól az „apróságtól”, hogy a magát kereszténykonzervatívnak beállító, de inkább keresztény-demagóg kormányzat a pápa által lefektetett elvekkel is rendszeresen szembe megy. Ami önmagában, tekintve az egykori ellenpápák történelmi hagyományát, akár egy működőképes képlet is lehetne. Ha visszaballagunk pár évszázadot az időben, Orbánt a hunglikán egyház megalapítójának tekintjük, és kinevezzük mondjuk a migránsokat rühellő Erdőt ellenpápának. Aztán jöhet a deres és a várbörtön annak, aki szerint ennek semmi köze a kereszténységhez. Minősített esetben hadüzenet a Vatikánnak. De gyorsan, mielőtt a főorvos úr oda nem ér a szurival. Addig meg ott van a kormányzat remekbe szabott gyermeknapi üzenete, mint az említett, alakulás előtt álló, és Rétvári által már egyszer, mintegy négy éve, felvillantott árnyékkereszténység egyik kordokumentuma. Egy kordokumentum, amelynek alapján a menekültek gebedjenek meg. Lehetőleg a gyermekeikkel együtt. Még akkor is, ha ezt azzal a szokásos nemzeti demokratikus mázzal öntik le, amiben kényszerbetelepítés, és „csak” migránsozás lelhető fel. Azért, hogy az egységsugarú szélsőségesek is megértsék.

A szöveg nagy része különben a szokásos brossurák nyelvezetét idézi. A Fidesz-kormány természetesen mindent megtesz a családokért. Az egzisztenciális összeomlás elől menekülők tehát idióták. Mert a Fidesz mindent megtesz a családokért, csak azok a hülyék nem látják. Ahogy a Fidesz mindent megtesz az oktatásért is. Palkovics minapi nyilatkozata a vidéki röghöz kötésről tehát csak az államtitkár magánszáma. Az oktatásért megtett „mindenbe” tartozhat bele Balog csodálkozása is. Ha már másra képtelen. De ide tartozik a gyermeknapi közlemény szerint az ingyenes tankönyvcsomag is. Ami siker lenne. Akkor, ha ezek a tankönyvek nem egy esetben nem a szervezett elbutítás eszközével vetekedő, hibáktól hemzsegő pamfletek lennének. Mely esetekben nem többek a kormányzat gyermekek felé kinyújtott propaganda-csápjainál.

De azért mégis a felvezető migránsozás az ami az egész szöveg alaphangulatát megadja: „Azt gondoljuk, hogy nem migránsok betelepítésével, hanem a gyermekvállalás ösztönzésével kell Európa és Magyarország demográfiai gondjait megoldani”. Ami, jószerivel egyenértékű szellemiség azzal, hogy „s akkor most mindenki szépen hazamegy és hanyatlöki az asszonyt”. Varga István emlékezetes megnyilvánulása óta tudjuk: ha nem megy szépszerével, akkor leszaladhat pár pofon is a szent cél érdekében. Legfeljebb rá kell fogni a világ valamelyik vak komondorára. Csak az nem világos, hogy a kampányba ezt miként fogják majd beépíteni. A „mindenki hozzon magával egy használt kotont” pont az ellenkezőjét lenne hivatott szorgalmazni.

De egy igazi nemzeti demokretén majd csak megoldja. Ha beszopja a kormánypropagandát, akkor ez már igazán nem fog problémát jelenteni. Például egy kitűző Ratkó Anna képével, és aláillesztve a terhes kedves fényképe. Ha kedvetlen, akkor is.

Andrew_s

Gyermeknap menekültekkel - 2016

A Gyermeknap alkalmából valószínűleg szinte bármiről lehetne értekezni. Aligha akad olyasmi, ami ne érintené a gyermekek jövőbeli sorsát, vagy a gyermekek egykori sorsának történelmét. A legkínosabb azonban sokszor a jelennel foglalkozni. Mert az rejti a szembesülés lehetőségét, a hibákkal való szembenézések kényszerét. Ezt meg sokan utálják.

Különben érthetően utálják. Mert milyen dolog is az, hogy bőszen „migráncsoznak” a keresztény értékek jegyében, és akkor a pápa nem átall szembemenni ennek. Valószínűleg Ferenc már megint elfelejtett konzultálni a keresztény Európa olyan védőszentjével, mint I. Felsuthy Orbán Viktor. Így aztán képes volt ismét olyanokat mondani, mármint a pápa, hogy a menekültek nem jelentenek veszélyt. S mondta ezt azon a találkozón, amelyet olasz, és menekült családok gyermekeivel szerveztek. Elvégre gyermekek nemzetközi napja van. Így kifejezetten érdemes emlékeztetni arra, hogy a gyermek tehet legkevésbé arról, hogy mely országban, mely vallási körülmények között, és milyen bőrszínnel látja meg a napvilágot. Aki tehát gyermeket diszkriminál, az egy alapvető emberi értéket, a gyermekben rejlő jövőt diszkriminálja, nézi le, és veti alá a saját girbe-gurba világképének. Amely világképeknek vannak nemzetközi áramlatai és vannak hazai gyűjteményei egyaránt. Annyira messzire nem mennék, hogy Mengele ikerkísérleteit emlegessem, mert ott még szerencsére nem tartunk Európa ezen szegleteiben sem. De azért emlékezhetünk N. E. azon kijelentésére, amely egy cigány újszülött világrajövetele kapcsán próbálta felértékelni saját tenyészképességeit. Mintha ő tehetne bármit is arról, hogy hol született.

De felidézhetnénk D. D. kultúrharcát is, amelynek egyik jelentős állomásaként tekinti talán a nevezett, hogy meghirdette a menekültek gyermekeinek szegregációját. Jószerivel megtagadva részükre az oktatást. Mert csak. Mert megtehette. A nyilatkozatot. Anélkül, hogy bárki a fejére borította volna az asztalt. Ami szintén nem egy kulturálisan magasan kvalifikált gesztus lett volna. De legalább kifejező. Lényegesen kifejezőbb, mint az az arculat, amit az Emmi vezetője mutatott arra az uniós reakciókra, amely a gyermekek származásalapú szegregációja nyomán született. Mintha D. D. vagy akár B. Z. marhára tehetnének arról, hogy nem egy belső-afrikai törzsben látták meg a napvilágot. Ahol valószínűleg szintén elfelejtették volna megtanítani azt, hogy Hódmezővásárhelyen mik az irányadó elvárások a menekültekkel szemben. Ahol, hatalmas vívmányként, sikerült a gyermekmentesítő akció. Alkalmasint abban a bizonyos törzsben a keresztényi értékrend szerinti viselkedést is elmulasztották volna megtanítani nekik.

Nem mintha most lenne a halovány lila fingjuk róla. De a szélsőjobb nem is ezért szereti őket. Ahogy a gyermekszegénységet, gyermekéhezést rossz szokásnak tekintő státuszkeresztény H. P. –t és pártját sem a keresztényi értékek miatt tarja a vezér. Sokkal inkább azért, mert Fidesz klerikális lobbi-platformjaként működő politikai egylet egyfajta, különben hamis, patinát képes ráböffenteni a politikájára. Amelynek áldozatai között ott vannak a gyermekek is. Azok is, akik méltatlan körülmények közé születnek, azok is, akiktől megvonja az oktatáspolitika a fejlődés lehetőségét, és természetesen azok is, akiknek a szüleiből hazát vesztett gazdasági menekültet kreál a gazdasági exodus kormánya. Mert erről a hazai jobboldal szintén szeret megfeledkezni. Arról, hogy magyarok százezrei élnek menekültként, bevándorlóként az öreg kontinens országaiban. Amikor tehát habzó szájjal migránsoznak, akkor őket is leszólják. amikor a menekültek, bevándorlók gyermekei ellen szólnak, akkor beléjük is rúgnak.

Talán mégsem annyira véletlen, hogy Ferenc fogadja a gyermekeket, akik közelengedését Jézus is kérte. S jelentés mértékben hanyagolja a magyar politikai vezetést.

Andrew_s

Gyermeknap, Pünkösd, felelősség.

Forrás: Wikipedia

A naptár úgy hozta, hogy a Gyermeknap és a Pünkösd azonos napra esik az úr 2012-es évében. Ilyenkor az, hogy kinek mi jut először eszébe, kétségtelenül egyéni értékválasztás kérdése. Biztosan lesz olyan, akinek a saját gyermeke, és biztosan lesz olyan, akinek az Isten gyermekének tartott Jézus. Nekem egy régebben, 2006-ban írt cikk ugrott be először, melyben a szeret emberi, társadalmi szerepeit igyekeztem körbejárni. Mert a gyermekkel kapcsolatban azért a legmeghatározóbb érzés alighanem az, hogy mennyire nyilvánul meg feléjük szeretet, elfogadás. S persze az is, hogy a gyermek ezt mennyire érzi, mennyire tudjuk kimutatni a gyermekek felé. Igaz ez mind a családban, mind a társadalomban.

A gyermek társadalmi megbecsülését ugyanis aligha a lufiárusok területi előfordulási aránya fogja meghatározni hosszú távon. Hosszú távon semmiképpen. Hosszabb távra sokkal inkább az fogja meghatározni a gyermek életét, hogy mennyire képes betagozódni a társadalomba és társadalom mit tud nyújtani a felnövekvő generációknak. Egyfajta ígéretet téve a jövőre vonatkoztatva. Ahogy a rejtett tanterv is a sorok között működik, a társadalmi ígéretet sem feltétlenül az képviseli, ami a napi politikai kommunikációban elhangzik. Ahogy az egyház szerepét sem csak az jellemzi, amit a Szentlélek kiáramlásának ünnepén a templomokban prédikálnak. Sokkal inkább azok a gesztusok, amelyek a mindennapokban megjelennek. Ha ugyanis egyházi személy szeg meg emberi, vagy akár vallási normákat, akkor aligha fog hiteles képet megjeleníteni arról az eszmerendszerről, amit szóban képvisel.

Ugyanez igaz a köznapi politikában is, miközben tudjuk, a gyermekek felhasználása a politikában nem új keletű. Egyrészt úgy is, hogy egyfajta ígéretet tesznek arra nézve, hogy most ugyan szívtok, mint a gép, de a „gyermekeknek jobb lesz”. Arról azért nagyban hallgatva, hogy mitől lenne jobb, ha a ma bekorlátozza a jövőt. Mert a ma hiteleit holnap kell megfizetni. A ma hibái a jövőben is hatással bírnak. Tehát valójában a legtöbb esetben a gyermek, mint absztrakt túsz jelenik meg a politikában. A jövőbe vetett hit túszaként, melyben a hatalom sokszor volt a történelem során meglehetősen gátlástalan. Mint amikor már reggel mindent megígérünk a gyermeknek, és a ligetben akkor is megvesszük a következő luftballont, ha arra már kölcsönt kell felvennünk. Aznap kétségtelenül learathatjuk aznapra a legnagyobb népszerűséget. Azonban erősen kétséges, hogy amikor a kölcsönt vissza kell fizetni, akkor is népszerűek leszünk. A politika azonban sokszor bízik a manipuláció erejében.

Ez ugyanis a másik pont, ahol a politika a történelmi visszaéléseket képes elkövetni a gyermekek rovására. Egyfajta ideológiai pedofíliát követ el, és hatása sem sokkal kevésbé romboló. Természetesen itt nem arra célzok, hogy a társadalomnak ne lenne felelőssége a következő generáció nevelésében, és ne lennének olyan egyetemes értékek, melyek mentén ne lenne szükséges orientálni a gyermek személyiségét. De az is nyilvánvaló, hogy a társadalmi nevelés során óhatatlanul egyfajta szellemiségi tudásátadás is zajlik. Pontosan úgy, ahogy a családban sem lehet a gyermeket teljesen függetlenként kezelni a szülők világnézetétől, morális felfogásától. Ez egy természetes folyamat, és mert részben a társadalmi beilleszkedésnek is záloga, egyetemlegesen elítélni botorság lenne. Azonban nagyon komoly felelősséget jelent annak meghatározása, hogy ez milyen értékrend mentén zajlik. Akár iskolai rendezvényekről, akár ifjúsági szervezetekről, akár mozgalmi befolyásról legyen is szó.

Mert ezektől fog nagyban függni az, hogy a következő generáció miként fogja önmagát meghatározni a világ nagy színpadán. Azt, hogy milyen nézetekre lesz fogékony, és milyen nézeteket fog szinte ösztönösen elutasítani. S ez az a pont, ahol a politika gyakran visszaél a gyermekek veleszületett vágyával a csoporthoz tartozásra, a csoporttal való azonosulásra. Érthető módon különösen azok az ideológiák, melyeket el lehet adni az egyetemes és egyetlen jóként, illetve nagy tömegtámogatást lehet mögé, akár erőszakkal is, szerezni. Az ugyanis régi felismerés, hogy az a gyermek, akinek fiatalon természetes a társ kihasználása, vgy akár fizikai bántalmazása, az később könnyebben válik Spárta könyörtelen katonájává. Aki fiatalon megtanulja a szegregációt, az felnőttként is fogékonyabb lesz arra, hogy aszimmetrikusan ítéljen embertársaival kapcsolatban. Akár szélsőséges ideológiák mentén is elcsábulva.

Így egyáltalán nem érzem túlzónak a korábbi kifejezést. Az ideológiai pedofilia alighanem leírja azt a folyamatot, mely az ideológiai tanok fiatalokba plántálását jelenti. S a hitlerjugend példája mutatja, hogy még a sorozatgyilkosság is a palettára kerül. Ezért is jelenthet különös veszély abban, ha gyermekkórusokkal éltetettnek egyes ideológiai szimbólumokat. A gyermeknap kapcsán tehát nem csak a szeretet az, aminek eszünkbe kellene jutni, hanem a felelősségnek is. Annak a felelősségnek, mellyel társadalmi szinten tartozunk a következő generációnak.

Simay Endre István