Pillantsunk az óvodai erőszak mögé

A nyilatkozók krémjén látható őszinte érdeklődés és figyelem.
Csak bele ne aludjon némelyikük a nagy megoldáskeresésbe

Tegnapi hír volt, hogy egy újbudai óvodában elszabadult a pokol. A beszámoló szexuális brutalitásról, és általában erőszakoskodásokról szól. Mindezt a gyermekek „egymás közt” követték el. A Népszava beszámolója szerint. Amelyben a megtett intézkedés tervének emlegetését szintén ismertetik. Ezek esetében az, ami kimaradni látszik sokkal „érdekesebb”, de inkább elborzasztóbb, lehet.

A gyermekek által elkövetett erőszakos események közül az övvel való fojtogatás sem semmi. Különösen azért, mert egy 3-4 éves gyermek ugyan meg tudja fojtani egy társát, de aligha várható el az, hogy a tett folyamán tudatában legyen a tényleges cselekedetének. Egyszerűen azért, mert ebben a korban még azok a dimenziók nem igazán kifejlettek, amelyek a halálokozás valós súlyát felmérhetővé tennék. Egyszerűen elindul egy cselekvési sor, és nem áll le. Amikor pedig ezt kétségbe szeretné vonni valaki, akkor azért nézzen komolyan körül. Akár a saját személyiségében. A regressziós helyzetek közül pontosan ismert a „vörös köd” effektus. Felnőttek között is. Ilyenkor sincs másról szó, mint arról, hogy elindul egy cselekvési sor, bekattan egy cselekvési minta, és kontroll nélkül végigfut. Alkalmasint ezt, tapasztalatom szerint, a pedagógusoknak elmesélik a fejlődéslélektan című tárgy keretében. Amikor tehát pedagógusok láthatóan kerek szemmel csodálkoznak rá egyes eseményekre, akkor az a képzésük igen komoly hiányosságaira is rámutathat.

Az pedig egy igen komoly szervezési problémára, amikor a valós helyzetre fel nem készített óvodapedagógusokat foglalkoztatnak egy olyan óvodában, ahova tudotta a szocializációs deficittel érkező gyermekeket „iskolázzák be”. Márpedig az érintett óvoda a hír szerint olyan, amelyben „jelentősen nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik „szociális készségekben” eltérnek a koruknak megfeleltethető szinttől, ők jellemzően hátrányos családi környezetből származnak, legtöbbjük a kerületi átmeneti szociális otthonban lakik”. Így az önkormányzat vonatkozó osztálya(i) igencsak sáros(ak) lehet(nek) az ügyben. A veszélyeztető helyzet kialakulásában, illetve a személyzet felkészítésének, a szülők előzetes tájékoztatásának elmulasztásában. Megoldásként is az olvasható a híradásban, hogy:

„Az említett problémák mielőbbi megoldása érdekében az önkormányzat felvette a kapcsolatot az Újbudai Humánszolgáltató Központ vezetőjével, kérve az Anyaotthonnal való szakmai kapcsolatok erősítésére és segítségnyújtásra a család és gyermekjóléti szolgáltatás területén”

Amely megfogalmazás, ha valaki még emlékszik az egykori párt-hírek nyelvezetére, világosan jelzi: nem tettek semmit, nem tesznek semmit, és nem is terveznek semmit. Majd megbeszélnek. Akkor, ha sikerült a megbeszélés időpontját előzetesen megbeszélni. Feltéve, hogy nem mentek az érdekeltek nyaralni, ráérnek, és kedvük is lesz hozzá. Igazi, régivágású, kádermentegető hozzáállás. Mert azt csak remélni szeretném, hogy azt az érintettek sem veszik komolyan, hogy „pedagógiai asszisztensi jelenlét” megoldja a problémát. Tekintve, hogy nem több tüneti kezelésnél. Ha nem is talán legrosszabb a lehetőségek közül. Ha az agyonhallgatást tekintjük, például, alternatívának.

A tünetek mögött azonban van pár egyéb, nem kevésbé figyelemre méltó mozzanat. Ez pedig azon cselekedetek sora, amelyeket elkövettek a gyermekek. Akik, nem győzöm hangsúlyozni, óvodások. Így, amikor cselekvési mintákról beszélünk, érthetjük szó szerint. Olyan cselekvésekről beszélünk, amelyben nagy szerepe van a mintakövetésnek, az utánzásnak. Miközben aligha tételezhetjük fel, hogy 3-4 éves gyermekek felmennek az internetre, rákeresnek a BDSM-videókra, és azokon élvezkednek. Sokkal valószínűbb, hogy olyan viselkedést mutatnak, amelyet látnak maguk körül, illetve olyat, amelyben, rosszabb esetben, bevonják őket. Szemléljük meg ebből a szempontból azt, hogy „egy kislány arcát és nemi szervét pedig több kisfiú véresre harapdálta a mosdóban”. Nem a vért, hanem a helyzetet tekintve elég világosan látszik, hogy az orális pettinget is magába foglaló szeretkezés imitálását láthatjuk. Óvodáskorra „leforditva”. Amikor a száj még főleg táplálkozásra, ha tetszik „harapdálásra” szolgál. Ahogy a fiuk nemi szervének a nyalogatásáról sem hiszem, hogy minta nélküli viselkedésként jelent meg az ovisoknál.

Ebből a szempontból roppantnagyon kíváncsiak lehetnénk, hogy abban az átmenetei szociális otthonban milyen körülmények között élhetnek a bentlakók. A jóhiszeműbb feltételezés az, hogy olyan, amelyben a szexualitást a gyermekek előtt élik meg a részt vevők. A kevésbé jóhiszemű feltételezéseket mindenkinek a saját fantáziájára bízom. Azonban bármelyik eset áll fenn, akkor is igencsak sürgető lenne egy alaposabb vizsgálat arrafelé. Gyakorlatilag azonnal, mert ezeket a problémákat az idő nem igazán szokta megoldani. Súlyosbítani azonban annál is inkább. Így azzal egyet lehet érteni, amikor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke az azonnali vizsgálatot sürgeti. Függetlenül attól, hogy az illető hány éve dolgozik óvodában, és látott-e már életében ilyet, vagy sem. Az olyan lózungok, mint a szakemberhiány emlegetése már inkább csak töltelék-szöveg. Az meg kicsit furcsa, hogy nem a gyermekek helyzetének azonnali vizsgálatát kéri a szakszervezet kedves képviselője, hanem azt emlegeti, hogy „az óvodának és a fenntartónak haladéktalanul ki kell vizsgálnia, hogyan alakulhatott ki ilyen helyzet”. Mely megfogalmazás igazán politikai szereplőhöz méltó. Gyakorlatilag pontosan ugyanazt a hámozott léggömböt jelenti, mint az önkormányzat senkiben felelőst nem kereső, a helyzetre inkább csak rálegyintő megnyilatkozása.

A szülők részére nyilván a legtriviálisabb megoldás, hogy a XI. kerületi Napsugár Óvodát akkora ívben kerülik el, amekkorában csak tudják. A gyermekeik, unokáik érdekében mielőbb, és szinte bármi áron. Ez azonban pontosan olyan tüneti kezelés, mintha a bántalmazó gyermeket, vagy inkább azok gondviselőjét, egy-egy apuka megvárja, és elülteti a betonba. A tüneti kezelés mellett azért csak ki kellene vizsgálni, a bántalmazó gyermekek körülményeit is. Igaz, akkor intézkedni is kellene, ami sokkal macerásabb, mint nyilatkozatokat közzé tenni. Különösen akkor, ha a témában illetékes minisztérium államtitkára is fontosabbnak tartotta a minap a kirohanást az egynemű párok ellen, mint a berohanást a gyermekek védelme érdekében. Ami a hatalom hozzáállását jellemzi legfeljebb a gyermekek sorsa iránti érdeklődést illetően, illetve a családon belüli erőszakhoz.

Andrew_s

Ovivers-mérleg a személyi kultuszról

Ahogy arra talán már magam is hivatkoztam többször, egy jó filmben állítólag kell egy kutya, és legalább egy gyerek. Az élet filmjében ugyanakkor sokszor lehet visszás a gyermekek felhasználása olyan helyzetekben, amelyekben a szerepük visszás, vagy nem túl őszinte. Annak idején ilyen volt az ünnepélyes úttörőavatások sora. Manapság pedig mintha az óvodásokra szállna rá a politika.

Ami azért, ahogy látjuk egyfajta sajátos politikai pedofíliát sejtet. Talán abból kiindulva, hogy kedves gesztusnak, egyfajta cukiságnak tűntethető fel, ha kisgyerekek éltetik a nagyembereket. Még akkor is, ha az egészen nagy ember évenkénti dísz-cserkésszé avatása még hátra van. A lokális nagyemberek helyi megörvendeztetése ettől még persze nyugodtan folyhat. Tasó László, egykori polgármestert például egykori szolgálati helyének, Nyíradonynak a gyermekei köszöntötték verssel. Az eseményt eredetileg közhírré kürtölő HVG szerint Budapesten. Tasó László Facebook-oldalán azonban azt olvashatjuk, hogy Nyíradonyban. Ami látszólag elég nagy különbséget takar, és nem a HVG hitelességének oldalára billentené a mérleget. Akkor, ha nem lenne egy apróság, ami magyarázattal szolgálhat a jelenségre. Nevezetesen az, hogy a 2015. április 10-én kitett verselés-hírt két nappal később kicsit átszerkesztették. Így az eredeti hírben fellépési helyszínként szereplő „Képviselői Irodaház” átalakult a választókerület „Képviselői Irodájává”. Ami azért aligha ugyanaz a helyszín.

Ugyanakkor nem tudom melyik a jobb vagy a rosszabb. A Facebook-oldalra kitett képek alapján a helybeliek nyilván villámgyorsan azonosítani tudják a helyszínt. Akkor is, ha az ovisok szülei hirtelen amnéziába zuhannának. A rejtvényfejtésnek ez a része tehát nem különösebben látszik érdekesnek. Az meg szinte egyértelműen a személyi kultuszra való nevelés előszobájának látszik, hogy láthatóan nem lehet elég korán kezdeni a tekintély-ünneplésre való szocializálást. Azt a kérdést is feltehetné persze magának mindenki, hogy az egykori polgármester helyében, ha bejelentkeznek hozzá az óvodából, akkor nagy ívben kirúgta volna-e a gyerekeket, vagy igyekezett volna jó képet vágni a dologhoz? Meg merem kockáztatni, hogy a többség az utóbbit választotta volna. Magam is. Ott helyben ugyanis a gyermekekkel szemben, akiknek ez mégis csak egy ESEMÉNY, nem lett volna méltányos ignorálni az igyekezetet. Akár valós lelkesedés, akár csak az óvónéninek való megfelelési vágy motiválta. A valós kérdés inkább az, hogy az ovi-pedagógusok miért érezték okvetlen szükségét ennek a fellépésnek. Ha Tasó László elvárásán alapult, akkor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára szerezzen be sürgősen egy ásd-el-magad felszerelést. Ha az országosan kibontakozó személyi kultusz nyomása miatt érezték úgy a Szivárvány Óvodában, hogy egy kis „olaj” sosem árthat, akkor viszont az a rendszer férges, amit az államtitkár úr kiszolgál.

A helyszínre egy pillanatra visszatérve: tulajdonképpen nem mindegy, hogy hol volt. Ha helyben, akkor a gyermekeknek lehetett egy futó pénteki epizód. Ha Budapesten, akkor akár egy élménydús kirándulás egy pontja. A gyermekek szempontjából különben még egy helybeli fellépés is lehet pozitív élmény. Még akkor is, ha a képeken elég fancsali gyermek-arcokat is lehet látni. Az utóbbira magyarázat lehet, hogy a fellépés egy csomó felnőtt közt, fényképezve még akkor is lehet feszélyező, ha különben utána tök jól eljátszanak majd hazafele. A készülődés élménye, a fellépés ténye akár még pozitív hatású is lehet. A gyermekeknek. Akkor, ha az óvodában különben nem dimenzionálják túl. Ahogy annak idején is számos tanár tanult meg együtt élni a rendszer követelte nagy népi megmozdulásokkal.

Andrew_s