Demagógisztáni napló: dzsentriovik kérdéstelenül

Forrás: Propeller

Orbán Viktor szavazásra buzdította az Erdélyben élő magyarokat. De most senki ne érezze úgy, hogy lemaradt valamiről, mert most éppen semmilyen népszavazás nincs hazánkban. A buzdítás a romániai szavazásra vonatkozott. Egy másik hír pedig óvodafejlesztésről szól. A hírek kapcsolata területi. Aki pedig úgy érzi, hogy a határon belül semmi gond, az ne is olvassa tovább.

Mert az utóbbi hír kapcsán ismét csak a dzsentri-attitűd juthat az eszünkbe. Továbbra is azzal a különbséggel, hogy kormányzat tagjai nem a sajátjukkal mennek letolt gatyában totyogva a csalános felé. Az ellen ugyanis aligha lehetne kifogást emelni, ha Mészáros Lőrinc, Széles Gábor, Orbán Viktor, Rogán Antal, és a jelenlegi hatalomgyakorlás egyéb haszonélvezői a magánvagyonukkal támogatnának bárkit is. Ismétlem: magánvagyonukkal. Nem a közhatalmukkal a magánvagyonukat, vagy a havervagyonukat, hanem a magánvagyonukkal közintézményeket. Esetleg a közoktatást. Ha már ilyen fényes lett a legutóbbi nemzetközi felmérés eredménye. A magánvagyonukkal akár az egyházi oktatást is támogathatnák. Mert a közvagyon tekintetében természetesen minden adófizetőnek joga lehetne dönteni. Legalább koncepcionálisan. Például népszavazással.

Különösen a mostanság nagy port kavaró, is alapos egymásra mutogatást eredményező PISA-teszt után lehetne érdekes egy népszavazás arról, hogy vajon tényleg a lázári oktatás-doktrinában látja-e az ország lakossága a jövőt. A gondolkodó emberfők és nem az ideológiailag golyóvá fényesített agyak utántermelése tekintetében. Egy füst alatt azt is tisztázni lehetne egy népszavazással, hogy milyen a jelen Magyarország véleménye a határokon kívüli oktatás támogatásáról. Így egyszerre lehetne feltenni a következő két kérdést:

1.    Akarja, hogy akár az állami közoktatás rovására is támogatást kapjanak az egyházi intézmények és iskolák?

2.    Akarja, hogy akár a hazai közoktatás, illetve egészségügy rovására is támogatást kapjanak a határon kívüli intézmények, pártok, illetve iskolák?

S világos, hogy a fenti formában lenne csak tisztességes a kérdés. Mert ellenkező esetben súlyosan demagóg kampányra és decibel-háborúkra számíthatnánk. Arról, hogy ki a hazafi, és ki utálja jobban, illetve kevésbé a határon kívül élő magyarokat. Valamint a határon belül élő nemzetiségeket. Ez utóbbi decibel-mérkőzésre azonban semmi szükség. Valószínűleg elég világos, hogy senki nem akarja a határon kívül élőket a Dunába, Tiszába, Ipolyba és egyéb vizekbe taszajtani. Ugyanakkor az is világos, hogy a többség szinte bizonyosan azt mondaná: előbb a hazai oktatást, egészségügyet kellene rendbe tenni. Alkalmasint a stadionisztáni státuszberuházásokat is megelőzve. Ezért aztán, önmagában nem az a probléma, hogy másfél milliárdból fejleszt erdélyi óvodákat az Orbán-kormány.

S természetesen az sem gond, hogy ennek kapcsán Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár Sepsiszentgyörgyön vendégszerepelt. Még akkor sem, ha nem okvetlenül látom szükségét egy külön nemzetpolitikai államtitkárnak. Ahogy nemzetszaporítási államtitkárnak sem látnám égető szükségét, és a keresztények közhatalmi paranoiájának a kezelését is rábíznám a Vöröskeresztre. A tudósítás alapján azonban azt mondta ez a bácsi, hogy „az összeg annak a 17 milliárd forintos óvodafejlesztési programnak a része, amelyet november közepén hirdetett meg a magyar kormány”. Ami azt jelenti, hogy a stadionok építéséhez képest arányosítható, és a szükségesnél alighanem alacsonyabb hazai fejlesztéseket egy füst alatt megtizedelte a kormány. Mintha az oviknak szánt fejlesztési költségből mindjárt el is vette volna a dézsmát.

S ezért lenne érdekes a fenti, és a fenti formában feltett, kérdésre kapott nemzeti válasz. Mert könnyedén előfordulhatna, hogy amikor bárkinek a saját gyermeke, unokája, a saját lakóközösségében élő gyermekek rovására kellene dönteni a támogatásokról, akkor egy kicsit visszább venne a decibelből. Esetleg a hatalom képviselőivel is visszább vetetne a decibelből. Nem véletlen talán, hogy a hatalmi oligarchia nem a saját másfél milliárdjából jópofizik támogatásilag, hanem a hazai óvodák, iskolák, kórházak, könyvtárak, és hasonlók rovására. Az pedig szinte biztosan nem véletlen, hogy minderről nem rendeznek, konkrét, pontos értéksorrendet is tükröző kérdésekkel népszavazást.

Andrew_s

Dallal csalogatva messzebre a messze élőket

A nemzeti, bocsánat, NEMZETI barackfa terméséből a jelek szerint lassan már pálinkát sem fognak főzni. Mármint akkor, ha külföldön kereslet támad a magyar pálinkafőzőkre. Vagy felhagyva a kezdődő májelégtelenség ápolásával, a pálinka ivói néznek munka után. Ott ahol van. Külföldön. Ahonnan 2013. vége felé hatalmas eredményként sikerült is visszacsalogatni a kitávozottak 0,0042%-át. De most a kormány új akcióba lendül. Énekeltet.

Nem először kísérletezve azzal, hogy valami népnemzeti kottaolvasást rendezzen. A barackfát megéneklő rigmus kottája is elérhető. Arról meg a világért le nem beszélnék senkit, hogy énekelgesse. Legfeljebb előtte szóljon a szomszédoknak. Az semmiképpen nem árthat. Biztos, ami biztos. Habár ez az összetartozósdi nem nagyon jöhetett be, ha a gazdasági exodus mértékét tekintjük. S persze azt a visszatérési arányt, ami nagyjából megfelel a munkaerőpiacon megbukottak vélhető arányának. Elvégre ott, ahol dolgozni kell, és nem alanyi jogon, a megfelelő előszobában végrehajtott tapsolásért jár a kolbász-kerítés, előfordul, hogy valaki nem jár sikerrel. De azt sem vonom kétségbe, hogy tényleg felbuzdul valakiben a honvágy annyira, amely mérték a közrabszolgasággal is dacol, és hazakerget. Ahogy az is cudar, aki tagadja: lehetnek visszatérő vállalkozók is. Nagyjából ezek a csoportok tehetik ki annak a sokasságnak a gerincét, amelyről a Gyere Haza Fiatal programjának keretében ekként emlékeztek meg: „A program által hazatért fiatalok száma hónapról-hónapra növekszik, több száz fiatallal tartják munkatársaink a kapcsolatot, és több ezer fő regisztrált a programunkba”. De érdemes talán azt is figyelembe venni, hogy a kapcsolattartás és a regisztrálás pusztán gondolkodóba esést is jelenthet.

Amellett, hogy a „több ezer” fiatal hazatérése nagyjából a távozottak egy ezrelékének, illetve legfeljebb egy százalékának, visszatérését jelentené. A többieket, regisztrálni sem regisztráló, mintegy 99% -ot, illetve világ különböző pontjain élő magyarokat általában, célozza meg az Örökségünk mozgalom. Beharangozója Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár volt. Egészségére. Azt a dalt is, amelynek népszerűsítésére indult a mozgalom, ha igaz. Ha nem, hát nem. Ellenben a kezdeményezés kétségtelenül figyelemre méltó. Különösen a hazai politikai körülmények, és a hazai kivándorlás-történelem ismeretében. Akár csak az utóbbi szemelvényes ismertében. A Magyarországról eltávozott, külföldön sikert, tudományos karriert kivívó magyarokra például töretlen büszkeséggel, és kidüllesztett mellkassal emlékeznek meg sokan. Azok is a különleges magyar géniuszt emlegetve velük kapcsolatban, akiknek ideológiai előfutárai elől menekültek el az országból. Mert akkor, ha ott maradnak, jó, ha egyáltalán életben maradnak. De ahogy más földrészekre értek, rögtön a nemzeti büszkeség tárgyává váltak.

A történelemmel, valamint napjaink politikájával, a horthyzmus reneszánszával, hallgatólagos kormányzati támogatásával, a gazdasági exodushoz vezető egzisztenciális pangással szembeénekelni azért mégis érdekes kezdeményezés. Bár lehet, hogy a rasszizmus visszaszorítása, az egzisztenciális-, és létbizonytalanság felszámolása, az évtizedekre átlátható gazdaságpolitika többet használna. Azért persze még lehet énekelni is. Ahogy az idősebbek emlékezhetnek azokra a remek filmekre, amikor a hősnek nem volt mit ennie, gyógyszer híján belehalhatott egy karcolásba, de azért lelkesen énekelve lobogtatta a párt zászlaját, és kezét-lábát törte, hogy beléphessen a kolhozba, illetve TSz-be. Mielőtt tényleg kezét-lábát törik. Amellett a HVG-ben bemutatott felvétel szereplőitől sem irigylem az éneklést. Különösen a gyermekektől nem. Akik remélem jól érezték magukat a felvétel közben. De akkor sem, ha esetleg a KDNP által hibás szokásnak aposztrofált gyermekkori, étkezési depriváció alanyai. Mely esetben legalább azt remélem, hogy az énekért cserében jóllakhattak.

Ebben a reményben, üsse kavics, meghallgatom a felvételt. Szemet hunyva afelett, hogy a gitáros énekesnek a hangterjedelme elfér két zárójel között, és gyermeklányoknak mossák bele a fejébe, hogy a gyermekeiknek mit adjanak tovább. A menekülni-vágyáson kívül.

Andrew_s

A nemzetpolitika diszkriminációs bulija

Mert mindig csak a buli! Az!

A szilveszter sokaknak az evésről, no meg az ivásról szól. Aki ezt nem teheti meg, az a hatalom szempontjából szóra sem érdemes. Elnöki szinten sem. Azt azonban aligha tételezhetnénk fel, hogy a parlamenti bizottságok tisztségviselői ez utóbbi, önsanyargató kategóriába tartoznának. Nem is tartoznak. A befolyásoltsági időszak kommunikációs moratóriumára vonatkozó, aranyszabály azonban érvényes lehetne rájuk is.

Például, amióta lehetőség van sms-t küldeni, azóta nagyon megfontolandó ökölszabály, hogy alkoholosan befolyásolt állapotban az ember ne küldözgessen üzeneteket. Csak komoly bajok származhatnak belőle. Ugyanígy fontos szabály lehet, hogy hasonló állapotban ne készíttessen az ember magáról protokoll-képet, és ne tegyen komoly nyilatkozatokat. Ellenkező esetben a tervezett mondanivaló helyett csak egy üzenete lesz a közleményeknek: Jó, és nagy volt buli. Ez pedig az adott buliban kevésbé érdekeltek számára nagyjából annyira érdekes, mint a miniszterelnök pózolása sílécekkel. Ámde! Ez a mese most nem róla, Orbán Viktorról szól, hanem egy olyan bizottsági nyilatkozatról, mely bizottságról sem sokan tudnak talán. Kivéve persze azokat, akik a benne való részvételért járó javadalmazást felveszik. Ők biztosan tudnak róla. Nekik ez elég jó buli lehet. Ahhoz is, hogy jó legyen a szilveszterük.

Amit különben a bizottsági sajtótájékoztatóról kitett vezetői portré is tanusít: Az, amely kép alapján Potápi Árpád János elnök úr igazán jól alakítja a semmibe révedő másnapost. Az erre az állapotra jellemző alig-optimista kisugárzással, és ziláltsággal. Szóval! Tényleg jó lehetett a buli arrafele. S ez igazán örömmel tölthet el mindenkit. Azokat is, akik helyett élvezték az országgyűlési funkcionáriusok a jól végzett munka eredményét. Mert az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke szerint természetesen a Fidesz-KDNP kormányzat jól teljesített. Mi mást is üzenhetne a nemzet összetartozásának jegyében. A megannyi kirekesztő, illetve rasszista indíttatású esemény, melyek közül komoly biztosítékokat vert ki például a könyvégetés, rögtön a történelem margójára szorult ezáltal. Esetleg az összetartozásért felelős bizottság szerint van nemzet és nemzetebb? Az előbbi nem érdekli őket, míg az utóbbiba semmi nem tartozik bele, ami a határon belüli viszonyokat érinti? Amely felfogás különben összecsengene az Áder-féle újévi köszöntő hazafiságot érintő részével. Mert kit is érdekelne a nemzet, ha foglalkozhat a nemzetebbel? Legfeljebb azt, aki itt él. De ilyen földhözragadt dolgokkal nem kell annyit vacakolni.

A lényeg a lényeg! Potápi úr szerint egységesebb lett a nemzetpolitika, és kész. Kéretik tudomásul venni! Azért némi másnaposság a közlemény megfogalmazásában is megnyilvánul. A kötelező kormányzati önfényezés keretében ugyanis bekerült egy ilyen mondat is a Fidesz honlapján olvasható szövegbe: „A bizottsági elnök fontos változásnak nevezte, hogy a jelenlegi kormány elsőként tekint szövetségesként a nyugati magyarságra, amelyet a szocializmus évtizedeiben ellenségnek tartottak, az azt követő húsz évben pedig az anyaország próbált kapcsolatot kiépíteni velük”. S ez kérem nem a Hírcsárda! Inkább csak a véletlen elszólások zavaros környezetbe rejtett sorozata. Ugye, hogy ugye! A másnaposság romboló hatása. Mert azért érdemes ezt a mondatot alaposabban is megnézni. Akár elfeledkezve arról is, hogy a szocializmus évtizedeiben sem mindenkit tartottak ellenségnek. Ahogy minket sem tartott mindenki ellenségnek. Ugyanis, többek között, a korona is akkor került vissza a hazába. De az ellenségkép-karbantartással alighanem másik nemzeti bizottság foglalkozik.

Az azonban az elmúlt évtizedek eredményeit méltatja, hogy a kapcsolatok kiszélesítése igenis folyamatos volt. Alkalmasint nem csak nyugat fele, de fogadjuk el azt, amit Potápi Árpád János nyomán mond a Fidesz. Az is világos, hogy amennyiben a kormányzatok sora építette a kapcsolatokat, akkor a jelenlegi kormányzat tevékenysége egy természetes, és logikusan épülő, folyamatba épülne be. Abból kiemelni szükségtelen lenne. Ámde a mindenkinél jobban teljesítő elvárások korbácsütései alatt ezzel nem lehet megelégedni. S itt jön a legvilágosabb elszólás az ügyben. A szövetség ugyanis nem jelent egységet, egységes kezelést. Szövetséget azzal kötnek, aki különállva küzd különálló célokért, de a pillanatnyi közös érdek ezt a különállást felülírja. Ahogy egy nagy nemzetközi szövetség kényszerítette térdre azt a fasizmust, amelynek jelképei olykor surranó-pályán nyomulnak vissza a mindennapokba. A nyugati magyarsággal kapcsolatos megfogalmazás persze némileg diszkriminálhatja a keleti magyarságot. Különösen, mivel a nyugatiakkal kapcsolatban azt mondja a bizottság elnöke, hogy: „Büszkéknek kell lennünk rájuk, mert szorgalmukkal, akaraterejükkel bizonyították, hogy a világ bármely részén megállják a helyüket”. A keletiekre tehát nem kell büszkének lenni? Ők lusta és tohonya társaság? Ejnye, no! Csak úgy simán beismerni, hogy a nyugatiakra a munkájuk, a keletiekre pedig csak a szavazatuk miatt van szükség? Az a pia! Az tehet talán erről is.

Miközben persze a szövetségesi viszony más tekintetben is árulkodó. Aki „csak” szövetséges, azt tulajdonképpen különállóként is kezeljük. Márpedig a kormányzatnak elemi érdeke, hogy a nyugatra migrált honfitársak jó részét különállónak tekintse. Különösen azokat, akik a közelmúltban távoztak. Velük sokkal hasznosabbnak tűnhet egy laza szövetség hangoztatása, mint az, hogy hazajöjjenek szavazni, és távozásuk okáról a szavazólapon mondjanak véleményt. A kormányzó pártról. Bár alighanem erősen leegyszerűsített, és legfeljebb csak a Vezérhez hű bizottságnak emészthető képlet az, ami úgy kezeli a magyarságot, hogy a nyugati magyarság szövetséges, míg a keleti magyarság a holtig lojális vazallusok serege.

Andrew_s