Tényvakság, avagy panel-bukta

A tanárok megmozdulásaival kapcsolatban leszögezem, hogy a személyes véleményem szerint a hazai oktatás helyzete röviden: szar. Gyakorlatilag évtizedek óta. Hosszabban is csak ezt lehetne ragozni. Ugyanakkor, a netet, a megszólalásokat olvasva, a megszólalókat hallgatva kétségeim támadtak arra nézve, hogy akár a támogatók mindegyikének is ugyanarról szól a jelenlegi történet. Vagy sokkal inkább a saját elképzelések kivetüléseiről.

Számos ismerősömtől, illetve egy zártabb csoport olvtársaitól is elnézést kérve, bedobtam egy tudottan, voltaképp tervezetten, demagóg hozzászólás-párt a Facebook-ra:
„Érdekelne, hogy ha egy kedves szerette műtétjét végző orvos, a műtét közben megvilágosulva, kezdene polgárilag engedetlenkedni, akkor a kinek mennyire férne bele a jogérzékébe. Illetve, ha ezt az orvost kirakják, eltiltják, akkor menne-e érte élőlánculni. Az egészségügy helyzetétől, a morális igazságérzettől áthatva”.
Illetve:
„Egyébként az oktatás sz..r. Vagy harminc éve. Kétségtelen. A polgári elégedetlenség szándékos szembefeszülés az érvényes jogrendnek. Kétségtelen. A polgári elégedetlenség egy erős eszköz. Kétségtelen. De az, aki egy rabicfalba egy képszöget egy ötkilós Samuval akar beverni, annak legyen B-terve arra, hogy mi legyen a fallal, ha kidől. Ha nincs ilyen B-terv, arról nem a fal tehet”.

A reakciók nagyon tanulságosak voltak. Tényleg. Azok is, amelyek valójában semmiről sem szóltak, csak valami matrica odalökéséről. Az ugyanis világosan jelzi, hogy a hozzá(nem)szólónak vannak érzelmei a kérdésben, de azt nem tudja, nem akarja megfogalmazni. Ez egy teljesen érthető reakció. Csak egy téma megbeszélésében indifferens, szóra is csak alig érdemes. Viszont a csak érzelmeiben motiváltak, motiválhatók sokkal védtelenebbek a kommunikációs manipulációkkal szemben. Akár beismerik, talán még maguknak is, akár nem. De ez legyen az ő problémájuk.

A megfogalmazott reakciók egy másik csoportja kemény szemrehányást fogalmazott meg arra nézve, hogy elutasítom a tanárok polgári engedettlenséghez való jogát, és nekik ehhez joguk van, és különben is.. . Holott egyik beírás sem vitatja ezt a jogát a pedagógusoknak, vagy bármely más csoportnak. Ahogy a magam részéről a szakszervezeti bérharcot is teljesen elfogadható törekvésnek tekintem. Valamint teljesen világos, hogy egy adott jogrend megváltoztatására a jogrenden kívüli eszköztárba tartozó polgári engedettlenségnek helye van. Ha ehhez általános társadalmi támogatottság van, és tényleg ez a cél. Ellenben erről, hogy kétségbe lenne vonódva a tanárok tüntetési joga, nem szól a poszt. Ahogy arról sem, hogy mi a moralitása a diákság jelenlétének, illetve a tanárok ehhez való hozzáállásának. Amely egyébként nem kevésbé megosztja a magánemberi véleményeket. Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy amikor ilyen kétségeket vetít bele valaki abba, amiben ez nincs megfogalmazva, akkor valójában a saját kétségeit látja bele egy írásba. Kétséget az eredményességről, megalapozottságról, bármi ezzel kapcsolatosról.

Volt olyan szélsőséges reakció is, amelyik innen levezette azt is, hogy szerintem a tanárok tömeggyilkosok. Az egymásra licitálások során ketten is eljutottak egészen Hitlerig is. Miközben számos más reakció emlegette, hozta fel a gyilkolást, halálokozást. Ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy az ilyen jellegű reakciók valójában a legkevésbé sem a posztról szólnak. A poszt ugyanis nem szól:

A műtét súlyosságáról;

Az orvos kompetenciájáról;

A paciens további sorsáról;

Amikor tehát ilyen reakciók születnek, akkor azok valójában sokkal inkább a reagáló előfeltevéseiről, ha tetszik, előítéleteiről szólnak. Egy másik fontos szemponttal kiegészítve. Azzal, hogy amikor egy ilyen helyzetnél fel sem merül az orvos kompetenciája (és ehhez kapcsolódóan az a lehetőség, hogy a helyzettel a paciens akár jól is járhat), akkor bizony tetten érhető a pozíciónak szóló, az autoritást, pontosabban székhez kapcsolt kompetenciát meg sem kérdőjelező attitűd.

S ez már túlmutat a jelen poszton, mert felveti az ezzel operáló tömeges manipuláció lehetőségét. Ahogy azt is, hogy a kitüntetett, vagy annak vélt, szerepet élvező érthetően kerül minden olyan felvetést, ami ezt a helyzetét akár zárójelbe is tehetné. A pedagógiával, a pedagógusokkal kapcsolatban ez nem kevésbé érezhető. A tanárok alkalmasságával kapcsolatos kérdések még a diákok részéről sincsenek fókuszban, és a szülők sem nagyon feszegetik publikusan. Holott a magánbeszélgetésekben korántsem mindenki elégedett a gyermekét nem egy esetben inkább idomító, mint tanító katedrafoglalóval. De amikor zubog a mainstream, hallgatásba nyom a csoportnyomás. Vagy csoportadmin. A tanárok részéről elvben érthető lenne a cérnahangú suttogás a témában. A gyakorlatban azért nem, mert amíg a tanárok nem vetik ki maguk közül a pályára alkalmatlanokat, addig sokaknak a megmozdíthatatlan Izéke-néni marad A TANÁR. Akivel akkor sem akar szolidáris lenni, ha leszállnak a Mars-lakók.

Hogy furcsa lenne a klisészerű, előítélettel határos reakciócsomag? Korántsem. Pont az ilyen jellegű viselkedések, attitűdök feltérképezésére nem egyszer használnak hasonlókat. A probléma nem is az, hogy így működünk mi, emberek. Sokkal inkább az, hogy a ködfüggöny milyen gyorsan képes egyfajta vörös köddé válni. S ilyeténként a tények, és az indulatok közé befészkelődni.

Andrew_s

DK-s zacc-kooptálás helyrerakva

A győzteshez húzás nem új jelenség, és még csak nem is a politika sajátja. Akkor sem, ha kétségtelenül ott a leglátványosabb. Kicsiben, nagyban egyaránt. Kicsiben, amikor egy hatalomváltáskor hirtelen mindenki az új hatalmat támogatta már korábban is. Nagyban, amikor a teret nyerő politikai erőhöz csatlakoznak azok, akik korábban, más színekben már leszerepeltek. Ez utóbbi jelenleg a DK-t „sújtja” egy ideje.

Az, hogy ez kinek tetszik, az nyilván egyéni ízlés kérdése. A Nyugati Fény minden esetre most közölt egy írást, ami szerint Gréczy Zsolt helyre rakta azokat, akinek ez nem tetszik. S mert nekem, például, nem tetszik, így érezzem magam, ezek szerint, helyre rakva. Nos, akkor tegyük a helyére a dolgokat. Legelőször azt, hogy Gréczy Zsolt a saját Facebook-profilján, a saját politikai ismerőseinek azt ír, amit gondol, mert az a felület arra van. De ez a halmaz akkor sem a globális „ellenzék”, ha lehetnek az ellenzékiséget általában is érintő gondolatok a szövegben. A másik oldalára a történetnek később visszatérnék.

Amúgy Gréczy írása inkább egyfajta „leltárnak” tekinthető. De kétségtelenül van egy olyan gondolatsora, amely az átigazolások fényében különösen érdekes lehet: „Az utóbbi hetek és napok erre [hogy csak az MSZP-ből vonzana újakat a DK] is rácáfoltak: a DK ma már minden ellenzéki párt tagjai számára vonzó alternatíva lehet. Azon pártok tagjainak is, amelyek valaha azért alakultak, hogy mi ne is létezzünk. Ma olyanok keresnek minket, jelentkeznek Gyurcsány Ferencnél, akik ezt pár év elképzelni sem tudták önmagukról”.

Mely gondolat azért lehet érdekes, mert valójában pont azt a jelenséget írja le, hogy elindult egy olyan átáramlás, amit nyugodtan a „győzteshez húzás” jelenségének is tekinthetünk. Ami mögött sokkal inkább dolgozik a „mindenáron ottlevés” vágya, mint a tényleges meggyőződés. Az, hogy az olyan pártok funkcionáriusainak mennyire hinnék, amely pártok ellenem alakultak, az egy másik kérdés. Személy szerint semennyire. Azzal meg végképpen nem áltatnám magam, hogy megbízható tömegbázist, belső bizalomra érdemes sokaságot jelentenének. De ez természetesen a DK belügye. Mindaddig, amíg nem kér támogatást.

Mert akkor bizony ki kell állni, és elhitetni a szimpatizánsokkal, a potenciális szavazókkal, hogy „jó lesz az”. S itt nem az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik mezei, esetleg még megmaradt, tagjairól van szó. Azoknak, noha helyileg sokat segíthetnek, vagy árthatnak, az országos kommunikációban kevés szerepük van. Sokkal inkább azokról, akik helyi képviselők, pártfunkciókat ellátók, netán a vezetőséghez közeli körök tagjai. Azaz VALAKIK. Olyanok, akiknek aktívan, vagy akár passzívan, de szerep jutott abban, hogy a pártjuk teret veszített, marginalizálódott, támogatottságában visszaesett. Tehát, helyileg vagy országosan, fényesen igazolták az inkompetenciájukat. Alkalmasint a versenyszférában sem azok után kapkodnak projektmenedzserként, akik egy becsődölt cég bukott projektjében voltak „nevek”. S teljesen mindegy, hogy ott aktív idióta, vagy kelekótya hallgatóság volt csak.

Bekerülésük bármely más pártba, illetve ott magasabb szerepben, mint „ugorj ki kifliért” aligha indokolt. Az, hogy kooptálásukat, és pozícióban tartásukat a DK tömegpártosodása indokolná, az szerintem téves alaptézis. Majdnem annyira, mint ahogy MZP esetében az volt a „kiábrándult fideszes” tömeg megnyerésének lózungja. Mert amennyiben a jelenlegi pártjukban alkalmasak lettek volna tömegek megnyerésére, elérésére, meggyőzésére, akkor nem a margó pártjairól, hanem egy mögöttük álló komoly politikai formációról beszélgetnénk az esetükben. Nem arról, hogy az okkal süllyedő hajókról a damaszkuszi útra tévedve, és azon szaladgálva honnan remélnek egy kis sajtot. Miközben hozzák magukkal a korábbi pártjuk azon múltját, a szélsőséges gondolatoktól a hazugságokig bezárólag, ami nem bővíti, hanem akár erodálja is a meglevő támogatottságot.

S akkor jöjjön a korábban emlegetett második szempont a Nyugati Fény írása kapcsán. Nevezetesen az, hogy gondolatokat lehet esetleg korrigálni, az értelmezéseket a környezetük elemzésével a „helyére rakni”. Amikor azonban embereket, és az ellenzéki is az, gondol a helyére rakni valaki, az egy úrhatnám pökhendiség. A Nyugati Fény szerkesztője tehát a címadás szerint lenézendő masszának kezeli az ellenzék szimpatizánsainak egy, nullától különböző, részét. Ami alig jobb megközelítése a hitelvű tapsoncokon kívüli sokaságnak, mint amikor MZP minden megszólalása ezrekkel csökkentette az ellenzék támogatottságát.

Andrew_s

Apátok helyett álmodó államod

Az „állam” szó hallatán, olvastán sokféle kép jelenhet meg az emberek fejében. Az utóbbi időben kicsit túl sokszor kezdtem hallani, illetve olvasni a „gondoskodó állam” kifejezést, ami kétségtelenül sajátosan jelzős szerkezet. Aztán egy ismerős a Facebookon hívott fel arra, hogy: ’Ízlelgessétek a szavakat: " gondoskodó állam” ’. Engedtem a felhívásnak. Már csak a nála olvasható zárógondolat okán is: „Én sem kiskorú nem vagyok, se szellemi fogyatékos akinek gondoskodás kell”.

Valamikor régen, középiskolában, a történelmet tanító igazgatóhelyettes tanárnő azt véste a diákok fejébe, hogy „Az állam a mindenkori uralkodó osztály erőszak-szerve”. Ami akkortájt a munkásosztály uralmát jelentette, de ez a megfogalmazás ettől még lehet általános. Ha az „uralkodó osztályt” lecseréljük „hatalmi körre”, akkor egy még általánosabb fogalomhoz jutunk. S ne szépítsük: szerintem ez van. Az államot képviselő kormány, mint hatalmi kör, és az általa kiválasztottak kezében van az az operatív irányítás, amivel kézben tarthatók a reguláris, és állami fenntartású fegyveres testületek, szabályozható a fegyverviselés, a megengedett erőszak, és még az a pár dolog, ami része, illetve kiszolgálója ennek a halmaznak. Noha nyilván nem mindegy, hogy az illető hatalmi kör mi módon jut ehhez a lehetőséghez, illetve milyen szabályozók mentén, és milyen határidővel.

Amikor ebből a „magasságból” kezdenek „gondoskodni”, az nagyjából olyan lehet, mint amikor a magas tekintetű, magasról letekintő nagyságos úr ebédet osztogat. Lehet, hogy azon segít, aki éhes, és ezt ostobaság lenne vitatni. De van benne egy nagy adag esetlegesség, megalázó kegygyakorlat. Amikor pedig egy politikus kezd ilyesmivel kampányolni, akkor megjelenik, megjelenthet a „cáratyuska” ígérete. Márpedig előfordulhat, hogy „az anyátok helyett is apátok leszek” (vagy fordítva) képzete nem mindenkinek szimpatikus. Nekem sem. Már csak azért sem, mert a kormány esetében a legkevésbé valószínű, hogy megszaggatják köntöseiket, és az utolsó petákjukat is szétosztanák a szegények között.

Nekem a „helyt álló” állam sokkal szimpatikusabb lenne. A pénzemből, a pénzünkből megfizetett azon szakpolitika, amelynek képviselői helyt képesek állni a szakmaisággal, általuk képviselt kompetenciákért. Ahogy az általam megfizetett csatornákhoz értő szerelőtől is elvárom, hogy távozása után ne jöjjön fel a szar. S igen! A szakpolitikába természetesen a szociális szakpolitika is beletartozik. A gyermekvédelemtől az elesettek sorsának, rinyálás- és tarhálásmentes, kezeléséig. Mert ez is egy szakma. Amit a tanárképzésben, legalább is annak idején még, és legalább részben, mint Gyermek és ifjúságvédelmi szakpedagógia, ismertek. Talán még most is ismerik.

Ennek keretében, ha úgy adódik, és kell, akkor az ésszerűség határáig a közösen összedobott pénzből álljon helyt az állam azok helyett, akik önerőből, illetve önképességből, ott és akkor, nem tudnak. De nem gondoskodás címén, nem pofára, és így nem kegyet osztva, illetve szívességet gyakorolva, hanem mert a „dolga”. Annak a, sokszor inkább csak absztrakt, entitásnak, amit államnak hívunk.

Amit a mindenkori hatalmat gyakorló kormányzó erő képvisel.

Andrew_s

Tanári korkép Miskolcról

A pedagógiával kapcsolatos kérdések között nyilván jelentős kérdéskör maga a tanár, illetve egy iskola tanári kara, mint olyan. Ez pedagógiai közhely, és kár is tovább ragozni. Tényleg nem mindegy, hogy egy tanár mit tanít általában, és mit tanít a sorok között. A rejtett tanterv fogalma korántsem új, és volt olyan korszak, amikor a tanár által képviselt órai tevékenységnek igen lényeges része volt. Ha nem így lett volna, akkor az 1960-1980 között végzettek egyikének sem jut eszébe sem, hogy lehet mást, másként is tenni a társdalomban, mint a hivatalos irányzat. Mindez egy olyan kép kapcsán jutott eszembe, ami nyilvánvalóan mást is üzen, mint amit mondani szándékoztak vele.

A képet a Facebook-on tették közzé. Számosan megosztották, és nem kevesen hozzá is szóltak. A politikailag szándékolt mondanivaló, különösen az egyéb irányú kommunikációt is ismerve nyilvánvalónak látszik. Fel szeretné hívni a figyelmet a tanári kar életkori megoszlására. Arra, hogy nyugdíj-korhatárhoz közelít a pedagógusok jelentős része. Ez igaz. Kár is lenne vitatni. Óhatatlanul az aktív pedagógusok számának csökkenéséhez vezet, amivel az oktatáspolitikának nyilvánvalóan dolga van, dolga lenne.

Ugyanakkor érdemes elgondolkozni azon is, hogy tanárképzés egy közel évtizedes folyamat. Mert az egyetemi felvételiben már ott van a középiskola teljesítménye, és az egyetem elvégzéséhez is évek kellenek. A most ötvenes pedagógusok többsége, a pályamódosítással katedrára lépettek kivételével, még a rendszerváltás, közkeletűbben gengszterváltás, ideje előtt végzett. Míg az ezt követő időszakban végzettek száma folyamatosan csökken. Nagyjából letükrözve azt, amit a 2008-ban maradványelvű pedagógusképzésnek neveztem. Amely jelenség, sem a tanárképzés, sem a -alkalmasság kérdését tekintve, korántsem volt a 2016-os megmozdulások központi kérdéseinek egyike. Mely tüntetések során, az azóta méltán feledésre ítélt Pukli István mellett már feltünt Törley Katalin és Pilz Olivér is. Akkori, különben inkább kontraproduktív, munkásságukat borítsa a feledés köde. Ami ebből érdekes lehet, hogy a kép Pilz iskolájában, a miskolci Hermann Ottó Gimnáziumban készült.

A tanári kar képzési, illetve kor szerinti összetétele mellett még egy fontos üzenettel. Azzal, hogy a matematika aligha állhat a képzés középpontjában. Illetve, igen nagy baj, ha mégis. Mert akkor, ha komolyan vesszük a cédulkák feliratát, akkor mindenkinek az első oszlopban kellene állnia. Leszögezve, hogy az intervallumok kérdéköre aligha lenne újdonság a matematikában, alig valószínű, hogy a ma ötvenes korosztály ne lett volna része valamikor a húszas korosztálynak. Ez a politikai üzenetet lehet, hogy nem gyengíti, de a kép rejtett tanterve, a közvetett üzenete az, hogy az, aki a gyermekében a matematika, illetve az informatika felé mutató tehetséget vél felfedezni, az lehetőség szerint kerülje el ezt a középiskolát. Ha pedig a kommunikációs cél és a kommunikációs tartalom összevetéséből indulunk ki, akkor a majdan kommunikációs szakok felé irányuló diáknak sem igazán javasolható a beiskolázás.

Márpedig a tanári kommunikáció is kommunikáció. Így a tanárképzés is egyfajta kommunikációs szak. Amivel tényleg legfőbb ideje lenne tenni valamit. Valamit, amit egy átfogó alkalmassági vizsgálat előz meg. Mely alkalmassági vizsgálatot lehetőség szerint nem a kontraszelektált vezetés, illetve a pedagógusi katedrát csak a pedagógiaelmélet egyetemi disszertációban fényképen látott megmondók köre vezényel le.

Andrew_s

Blanka reloaded to Lili

Megy a vita a trágárságról. A történelemismétli önmagát. Kiáll egy diáklány, jó eséllyel telefonról elmondja a magáét. Az, hogy az előre összerakott szövegben jelölve van-e, hogy ott kell valami indulati trágárságot mondani, azt nem tudom. De összességében ismerős forgatókönyv? Emlékszik még valaki Nagy Blankára?

Már csak azért is érdemes emlékezni rá, mert politikai szereplésének a csúcsán is több beszédtémát biztosított a bugyija, illetve az arról készült fotó, mint a mondanivalója. Viszont tanmesét írt Pankotai Lilinek. Egyébként Pankotai Lili kapcsán is két tényezőről hallunk. Az egyik, hogy trágár volt. A másik, hogy az iskolája elhatárolódott tőle. Az utóbbit megannyian kifogásolják. Holott egy iskola igazgatójának, mint az intézmény képviselőjének, miért ne lehetne meg ez a joga? Mindenki másnak meg adott a joga, hogy a gyermeke oda járjon, vagy keressen más alternatívát. Vagy kötelező a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába járni? Az iskola azt az értékrendet képviseli, amit.

Viszont az kétségtelen, hogy az iskola fókuszba helyezte a diák fellépését. Miközben az, ha egy diáktüntetésen megszólaló, fellépő előadó nem a mondanivalóval, hanem a trágár stílussal képes csak megragadni a figyelmet, az sokkal nagyobb probléma, mint az, hogy az iskolája mit reagál erre. Ha ugyanis egy közmegszólaló csak ezzel a stílussal tud figyelmet keríteni a jó eséllyel telefonról olvasott indulatainak, akkor kár erőltetni a fellépését. Vagy csak őt találták? Netán a teljes rendezvény forgatókönyvében benne volt, hogy azon a ponton fellép Pankotai Lili a dísztrágár? Netán ezzel is azt gondolták hangsúlyozni, hogy alapvetően egy nagy bulit szerveztek, amin a telefonos slam volt az egyik fellépés?

Azért az, hogy a tüntetéseken milyen, legalább generációs oktatási program mellett foglalnak állást, az sokkal érdekesebb lenne. Igaz, ezzel a programmal már 2016-ban is adósak maradtak azok a szakszervezetek, amelyek annak idején Orbán mellett agitáltak 2010 előtt. Puklistól.

Andrew_s

Gelencsér a történelmi gerilla

A Momentum gerillázott egyet. Lehet, hogy a kiesen őszies napon a grillázs jobb lett volna, de nekik az nem felelt meg. Így aztán elmentek a Szabadság térre emlékművet takarni. Mert arra viszont futotta. Talán azért, mert a pártelnök korábbi szimpátiájának centruma felzabálta a szotyit a grillázs elől. De mindegy is. Szóval elmentek és betakarták a Szabadság téren a szovjet emlékművet. Mert olyan élénken él az ifjú Gelencsér Ferenc Momentum-elnök emlékeimben a II. világháború személyes tapasztalata, mintha csak tegnap álmodta volna.

Mindegy is lenne, elvégre Gelencsér Ferenc Momentum-elnököt is megilleti a szabad véleményalkotás joga. Így kifejtette azt a véleményét, hogy az ország tele van a háborús szankciókat kifogásoló kormánypárti plakátokkal. Ebben egyet is érthetünk vele. Tényleg tele van. Azt kicsit kevésbé emelik ki a tudósítások, hogy Gelencsér Ferenc Momentum-elnök szerint azoknak a plakátoknak mi közük van a II. világháborúhoz, de talán a tudósítások hiányosak. Meg aztán. Egy olyan hatalmas, az ország nagyságát képviselő, az egykori Olimpia-ellenes népszavazás aláírásaira összehazudozott pártnak az elnökeként mégsem világíthat rá mindenre. Amikkor ott vannak az olyan jó tagtársai, akik megteszik a rávilágítást bármire is. A HVG tudósításából idézve: "Bedő Dávid és Lőcsei Lajos országgyűlési képviselők arról beszéltek, hogy az emlékmű azért hazug, mert felszabadítóként állítja be a megszálló szovjet csapatokat, holott pontosan tudjuk, az elnyomás volt a céljuk". Úgyhogy a grillázspótló gerillázás nem is Gelencsér Ferenc Momentum-elnök személyes emlékeire támaszkodik hanem az országos melegedő másik két szereplőjének az emlékeire.

Mert a történelemkönyvek a II. világháború kapcsán olyasmit emlegetnek, hogy volt egyszer egy ember, akinek a szakálla nem volt ugyan kender, de azért Kenderesre vitték a hamvait. Erről az emberről azt tartják még a mérv adó történészek is, hogy kormányzóként nem sokat tett a fasizmus terjedése ellen, és emlegetnek valami csapattestet, amely elfelejtett hazajönni a Don mellől. Hogy az olyasmiket ne is említsük, hogy saját kicsi kezével bírta leírni önjellemzésként, hogy antiszemita volt. Ezt a figurát közös autókázáson is lencsevégre kapták egy Hitler nevű Adolffal, akinek elévülhetetlen népirtásai vannak. S akinek a csapatai nem kicsit megszállták Magyarországot is. Így aztán, amikor a szövetséges erők, hazánkba a szovjetek megérkeztek, akkor itten kérem megszállás volt. Meg népirtás. Meg egy olyan államvezetés, ami készséggel kiszolgálta a német megszállók minden, a népirtással kapcsolatos igényét is.

Jut eszembe leszögezni, hogy magam sem éltem akkor. De ha szubjektíven döntenem kell, akkor legalább azt a történelmi állapotot, ami körül nagyjából konszenzus van, inkább hajlamos vagyok elfogadni, mint néhány momentumos ólomkatonáét. Az pedig elő szokott fordulni, hogy egy, az utolsó pillanatig ellenük háborúzó országot a bevonuló csapatok megszállnak. Magyarország pedig akkortájt, jó magyar szokás szerint szerint a vesztes oldalán gondolta utolsónak leoltani a saját lámpását is. Ettől nem kell szeretni a szovjeteket, és adtak is erre később okot. Ott és akkor azonban elég kétállású kapcsolóról beszélhetünk. Ha a Momentum problémázik a szovjet bevonuláson, akkor óhatatlanul visszasírja a német megszállást, az azt kiszolgáló magyar csirkefogókkal, az emberek Dunába-lövésével, és minden mással együtt.

Amivel persze nincsenek egyedül. Azzal sem, hogy pár apróságról ugyanúgy elfeledkeznek, mint neohorthysta haverjaik ott a Fideszben, illetve annak holdudvarában. Egyáltalán nem biztos, hogy élnének, ha a szövetséges csapatok, és köztük itt az szovjetek meghagyják a korábbi helyzetet. Ha pedig véletlenül élnének, akkor sem biztos, hogy nem a Dunában végeznék. Ahogy még a népvezéri komplexusok kisgazdája, Orbán Viktor is esélyesen lenne olyan helyzetben, hogy az intéző lovának is hangosan előreköszön. Egyébként az az érdekes, hogy ez utóbbi, nem is olyan régen, a Horthy-fétis avatásakor még megvolt Gelencsérnek.

Úhygogy lehet, hogy mégis inkább a grill-partinál, vagy a grillázsnál kellett volna maradnia. Az talán még sikeresebb is lett volna. Meg, talán, bölcsebb is maradhatott volna. Talán.

Andrew_s

Tanári jövedelem-tisztesség

Kövér László hozzászólt a tanárok fizetéséhez. Megüzente, hogy érdemelnének magasabb fizetés, de nem kapnak. Ez nyilván önmagában is komoly vitákra érdemes. Bedobott azonban egy olyan gondolatot, amit sokan értékeltek igen sajátos érvként. Azt, hogy a tisztességes tanár teljesítménye nem a fizetéstől függ. Az a véleményem, hogy ebben van némi igazság, akár megbotránkoztató is lehet sokaknak, de ettől még van ebben a kövériánában némi igazság.

Egyszer régen, a múlt kéklő távolában, a tanárképzésben azt mondta valaki, hogy a tanítási folyamatban a tanár teljes személyiség játszik. Ezt azóta sem cáfolta senki, ellenben bárki megtapasztalhatja az igazságát. A személyiség ugyanakkor nem fizetésfüggő. Feltételezve, hogy a tanárok, valamint a balett-táncosok és a kőfaragók is tisztességes emberek, a tisztesség sem fizetésfüggő. Bár van a jövedelemnek egy olyan alacsony szintje, ami kikezdheti a társadalmi tisztességet. A hatalomnak meg van egy olyan magas szintje, amelynél tapasztalható a társadalmi tisztesség eróziója. De térjünk vissza a kályhához. Fával, vagy anélkül.

Ha onnan nézzük, hogy sem a tisztesség, sem a tanári személyiség nem fizetésfüggő, akkor Kövérnek ebben lehet, mint írtam, némi igazsága. Ez azonban nem ignorálja azt a jogos igényt, hogy a tanár, a gyermeknevelésbe, illetve elmepallérozásba ölt energiájáért cserébe, meg szeretne élni a jövedelméből. Nem feltétlenül annyira, mint egy parlamenti bérszavazó, akinek a gerincmentesítés kellemetlenségét is el kell viselnie. De nem is feltétlenül nyomorszinten.

Ami mindebből következik az az, hogy egy tisztességes tanár pedagógiai teljesítménye valóban lehet fizetésfüggetlen. Azonban az, hogy pedagógusi beosztásban marad-e, az már nagyon is lehet fizetésfüggő. Általában. Mert lehetnek olyan helyzetek, amikor az adott embernek, aki pedagógusi beosztásban van, nincs alternatívája. Ha ennek társadalmi oka van, mert ilyen is lehet, akkor ezzel egy tisztességes politikus nem él vissza. Még akkor sem, ha egy kisebb közösségben a tanárt sokkal inkább a helyi értékén kezelik, és esetleg segítik, mint azt a szolganemzet-nevelő hatalmi slepp szeretné.

Andrew_s

Béke az annexió poraira?

Az ukrajnai események kétségtelenül szintet léptek. Miközben a focidrukkerek mentalitásával megszakértők egyre, meg egymásra licitálva igyekeztek megmondani a nagy semmit a közösségi média bugyraiban. Vagy éppen akkor, és máshol, ha valamelyik úr SZÉKET, és hozzá mikrofont, adott. A szintlépés világos. Oroszország vezetője bejelentette 4 megye elcsatolását az ott szervezett népszavazásra hivatkozva. Olvastam korábban olyan megszakértéseket, hogy ezt Putyin nem meri megtenni. Megtette.

Alkalmasint olvashatók a hírekben, hogy Zelenszkij szerint az orosz annexió bohózat. Bohózat ügyben kár is lenne vele vitatkozni. Miközben azért gyanítom, hogy ez a történet mégsem, még Zelenszkij szerint sem annyira vicces. Így a Magyar Nemzet összefoglalójának címét inkább valami fordítási hibának szeretném tartani. Eközben, a 444.hu-n olvashatóak szerint, az USA bejelentette, hogy szankciókkal válaszolva új szankciókat vet ki „olyan orosz tisztviselőkre, családtagjaikra és szervezetekre, akik elősegítették az annexiót”. Valamint azt, hogy az uniós vezetők, az Euronews szerint kijelentették: „Az annexió jogellenes, és soha nem fogjuk elismerni”. Mely utóbbi nyilatkozatoknak aligha lesz komoly hatása. Elvégre akkor, ha ilyesmivel foglalkozna az orosz vezetés, akkor annak nyoma lenne a történelemben.

Valószínűleg ahhoz sem kell különösebben putyinbérencnek lenni, hogy valaki rájöjjön arra az apró mellékkörülményre, ami miatt még a magyarok is szembesülhetnek Orbán önjelölt váteszi szerepével. Arra a mellékkörülményre, hogy egy ország gazdaságát csak egyszer lehet tönkre tenni. Ha a nyugati megszakértők szerint az orosz gazdaság romokban van a szankciós csomagok hatására, akkor az kérem romokban van. Porig bombázni valamit addig lehet, míg nincs porig bombázva. Ha pedig ez az állapot bekövetkezik, akkor minden más csak nyilatkozatháború. Ha Orbán addig kitart, akkor megveregetheti a saját vállát, és elmondhatja: Na ugye, hogy minden további szankció hatástalan. Az annexió eközben meg halad a részletkérdések lesöprésével az asztalokról. Úgy, hogy orosz részről ezek a területek innentől orosz belföldnek minősülnek, ami könnyedén eszkalálhatja a háborút.

Amellyel kapcsolatban az ukrán előretörések is felvetnek pár kérdőjelet. Azt például, hogy egy töltényt hányszor lehet kilőni. Mert ezzel kapcsolatban azt gyanítom, hogy leginkább egyszer. Ami az utánpótlásokkal kapcsolatban vethet fel logisztikai és gyártókapacitásbeli kérdéseket. Már csak azért is, mert a hírmorzsák nagy mozaikjában olyanok is felbukkantak, hogy amerikai kiképzők biztosítják a nyugati technológia használatának megtanítását a részben amerikai hitelből felfegyverzett ukrán haderőnek. Amely technológiát karban kell tartani, után kellhet pótolni, de leginkább lőszerrel is etetni kell. Melyet elő kell állítani, és oda kell szállítani. Márpedig, szintén csak személyes gyanúm szerint, az ezzel kapcsolatos kapacitások sem végtelenek, és nem bővülnek csettintésre.

Ezek fényében tegyünk egy olyan gondolatkísérletet, hogy a felek a technológia adott szintjén maradnak. Azaz nem eszkalálódik a háború egy technikai szintlépés irányába, és az atomtöltetek, a biológiai és vegyi arzenállal együtt, maradnak, ahol vannak. Ebben szeretnék bízni. Aztán tegyük fel, hogy a nyugati raktárkészletek olyan szintre fogynak, ami mellett nem képesek pótolni a harctéri veszteséget. Miközben az annexió miatt politikailag is patthelyzet alakul ki. Ha ekkor megindulnak bármilyen béketárgyalások, akkor azok az adott helyzethez képest fognak valószínűleg elindulni. Ha januárban indultak volna tárgyalások, akkor a Krím elcsatolása lett volna a porondon egy, Koreához hasonlóan, megosztásalapú tárgyalásnak. Ami nyilván sokaknak fáj, de hallgatólagosan sokaknak tudomásul vehető. Ha most indulnak meg, akkor az oroszok egy nagyobb területi nyereség reményében tehetik meg ugyanezt.

Sok-sok halottal, illetve romokkal bővítve a veszteséglistát. Úgy, hogy a nyilatkozatháborúk árnyékában egy sikeres területszerzés rajzolódhat ki. Akkor pedig előfordulhat az, hogy esetleg jobb lett volna januárban inkább béketárgyalókat, és nem fegyvereket küldeni Ukrajnába. Aki szerint pedig egy akkori, Ukrajna területe szempontjából esetleg kedvezőbb állapot rögzítésénél a jelenlegi a jobb a megoldás, az okvetlenül támassza alá az elüldözöttek, megkínzottak, megöltek helyeslő nyilatkozataival. Akár mindkét oldalról. Mert a háború nem focimeccs, és nem is videó-játék.

De még csak nem is az egyet nem értésemtől függő állapot. Mert azt, hogy a terület-, illetve befolyásszerző háborúkat személy szerint elítélem, az sajnos nem játszik. Arra az orosz vezetés pont úgy tesz nagy ívben, ahogy az amerikai, vagy bármely másik.

Andrew_s

Árnyékkormány - Programpótló dékázás?

Megalakult az árnyékkormány. Szerintem kellő türelemmel visszaolvasható, hogy már választásokkal ezelőtt hiányoltam valami hasonló kezdeményezést. Közben választások jöttek mentek. Ellenzéki ötletelések keltek, vesztek. Most meg megy a fanyar fanyalgás. Jobbára azok részéről, akik eddig is egyfajta gondolatkísérletként kezelték a társadalmat. Meg általában a világot. Most meg azon problémázik, hogy a DK árnyékkormányában DK-s politikusok vannak.

Van ez így. Tekinthetjük úgy is, hogy a saját Mátrixában mindenki a saját karaktereivel játszik. Bár tudom. Ellenzékinek mondott politikusok sora fáradozott azon, hogy a szintén ellenzéki DK vezetőjét váltsa le Orbán Viktor helyett. Most mintha éppen a választást sikerre vivő MZP is visszatért volna a hangoskodók forgószínpadára. Amivel leginkább az a baj, hogy kicsit nehéz az esetében a Fidesz és a Fidesz között választani. De hagyjuk MZP szellemiségét nyugodtan nyugodni. Ráfér. Szóval dékás árnyékkormány.

Híve vagyok a koncepciónak. Naná. Nekem személy szerint nem az a kérdés, hogy kikből áll, hanem az, hogy mit akar csinálni. Ha van egy konzisztens program, amihez ők a gombok, akkor rendben van. Még akkor is, ha a névsor egy része számomra ismeretlen. Ez van. A névsor néhány szereplője esetében meg jobban szeretném, ha sosem ismerem meg a politikusként. De van ez így. Ettől függetlenül az a véleményem, hogy egy párt a programjához olyan gombsort választ, amilyet szeretne. Ameddig nem derül ki, hogy csak egy gombsor van a nem létező kabáthoz, addig nincs ezzel semmi bajom.

S innentől visszatérek oda, hogy nem értem a dékás árnyékkormány dékásságán problémázókat. Ha egy cég stratégiai programjához megvalósítókat keresnek, akkor kik közül választanak? Vagy a cég alkalmazottai, vagy a céggel szoros szerződésben levő gárdából. Egy párt miért tenne másként? Mi gátolta meg a többi pártot a hasonló innovációtól? Mi gátolja meg ezt követően? Ha nincs képviselhető programja a gyurcsányozáson kívül az szívás. Viszont ennek tág tere van a kormányfrakcióban. Ehhez nem kell ellenzékinek lenni. Az én olvasatomban nyugodtan alkothatna komplex kormányzási programtervezetet bármelyik párt. Legalább lenne némi tárgyalási alapja egy kompromisszumos javaslatnak. Amit a saját árnyékminisztere képes vitaképesen képviselni egy kompromisszum-, azaz szövetség megkötésekor.

Úgyhogy személy szerint semmi bajom nem lenne akár több árnyékkormány-kezdemény árnyékkormány-program kezdeményezésével. Majd a következő választáskor egy ennek nyomán kialakult, valósan ellenzéki tényleges, képviselhető, és közösen képviselhető programmal előálló kihívóval. Mielőtt az eddigi választások ellenzékiségét követő nagy dékázás árnyékában az árnyékszékben végzi az országos politika.

Andrew_s

Helyi és időszakos képviselőség

Az időközi választásokon az ellenzék láthatóan nem szerepel fényesen. Magyarázatot biztosan sokat lehet találni. Különösen politikait. Már csak azért is, mert nem igazi politikus az, aki nem tud bármit megmagyarázni. Elemezni is lehet utólag bármit, s szinte bárhogy. Az elemzéseken alapuló magyarázatok jó része valószínűleg igaz. Ugyanakkor érdemes talán azon is elgondolkodni, hogy miért is vannak ezek az egymást követő időközi választások.

Általában sok mindenért lehetne. Ha a korábbi képviselő halála az ok, akkor tényleg nincs mit tenni. A részvétnyilvánításon kívül. Amikor azonban azért, mert a korábban ott üldögélőt országgyűlési képviselőnek jelölték, akkor nem erről van szó. Másról azonban szó lehet. Akár rövid, akár hosszú távon. Mármint akkor, ha a jelenlegi formációk ellenzéknek definiált elemei még létezni fognak hosszabb távon. Vagy ellenzéknek definiálhatók maradnak. Ami már eddig is necces elképzelés volt nem egy egylet esetében.

Az a bizonyos más, az az, hogy vajon egy adott terület tényleges képviselete mennyire számít annak, akit az adott területen egy adott pozícióra megválasztanak. Személy szerint már csak ezért is híve tudnék lenni egy közvetlen választásos, és visszahívható mandátumokkal felálló országgyűlésnek. Talán jobban érdekelné a pártokat a helyileg hiteles jelöltek állítása, és a jelölteket a terület képviselete, mint az emberek feje feletti hatalmi egyezkedések. Az önkormányzati képviseletre ez hatványozottan igaz lenne. S itt értünk vissza az időközi választásokhoz.

Mert világosan látszik, hogy mennyit számított az adott terület egy adott képviselőnek. Mert azért akkor, ha egy önkormányzati képviselőnek az így elnyert funkció, és nem a jobban fűtött másik lenne a fontos, akkor marad ott, és az emiatt kiírt időközi választásra sor sem kerül.

Andrew_s

Neoratkoizmus - 2022

Ratkó Anna, a sorok közti példakép.
Forrás: Sulinet

Darálómester Dúró Dóra ajánlásával elfogadtak egy törvényt az abortusz szigorításáról. Szigorításáról? Ezt még lehet ízlelgetni. Az azonban tény, hogy Pintér Sándor a sok, köztük nemi erőszakból fogant, gyermeket szült, tehát a kérdésben igen komoly tapasztalatokkal rendelkező belügyminiszter aláírt egy új jogforrást a kérdésben. Ami nagyjából úgy ment át a köztudatba, mint a magzati szívhang meghallgatását kötelezővé tevő törvény. A magzati életműködés jeleiről lehet talán vitatkozni. Azon azonban aligha, hogy mind emberi, pszichológiai nyomásgyakorlásra, mind az abortuszt választó nők megalázására is alkalmas körülményeket biztosíthat. De kár lenne azt hinni, hogy ez valami újdonságként esett le a NER-plafonról.

Az előzményekhez érdemes figyelembe venni, hogy a nemzeti életvédelem neoratkoista ötletparádéja évtizedes múltra tekint vissza. S már akkor elindult az akkori Jobbik felzárkózása ehhez a vonulathoz. S ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a sajátjukat az országházi fűtéssel rezsit csökkentő szélsőjobb több prominensét annak idején a Jobbik színeiben futtatták. Így szinte jogfolytonosnak tekinthetjük akár a darálódíjas képviselőnő politikai szereplését is. Bár 2013-ban nem ő jegyezte azt a gondolati vonulatot, ami az akkori Jobbik neoratkoista ötletparádéját látta el sziporkákkal. A NER plafonja alatt tehát nem sok újdonság akad ezúttal sem. Legfeljebb az, hogy ezt a plafont újra lejjebb hozták.

De ezzel sincs semmi baj a NER világában. Mert az alacsonyabb plafon alatt egyre inkább csak térdelve lehet majd létezni. De a Fidesz vidékén, és mostanság a parlamenti szélsőjobb is ide sorolható, amúgy is elvárt a megalázkodás a nagyságuk előtt. A nőknek különösen. Esetleg ők négykézláb is várhatják, míg újratöltik számukra a nemzeti demokratikus életforrás-projektet. De addig is bátran lehetnek lenyomott állapotban. Ha fizikailag nem, hát társadalmilag nyugodtan. Mert a NER így szereti. Ha a vezető hatalom vezető vezetőinek csak a farpofáival értekezik a társadalom. Úgy általában. Mert Orbán világában a társadalmasított közerőszaktevés sem újdonság.

Bár az egészet lefordíthatjuk arra, hogy ilyen az, amikor a Ratkó-komplexus egy Torquemada-i személyiséggel ötvöződik, még sincs itt semmi újdonság. Látnivaló sem sok. Az utcákon nincsenek százezrek, és a szélsőjobbot parlamenti párttá varázsolták. Mindazzal az előzményekkel, amit a tagok személye garantál, és garantált már korábban is.

Andrew_s

A Commonwealth és a világ is szegényebb lett

Meghalt II. Erzsébet. A világ szegényebb lett. A Commonwealth élete pedig más lesz. Nyugodjék Békében.

Andrew_s

Az USA esete a háborús előzményekkel

Fotó: EISy

Pár napja olvastam először hivatkozást arra, hogy az USA kormánya mindent is tudott előre az Ukrán-Orosz háborúról. S valóban megjelent a The Washington Post oldalán egy összefoglaló erről. Már a címben is azt sugallva, hogy az USA előre jelezte az inváziós kockázatot a szövetségeseinek. Illetve az ukrán elnöknek is. Magyarul a Portfolio közölt egy ennek alapján készült írást. Itt inkább csak pár gondolatot vetnék fel. Jobbára az utóbbi alapján.

Ehhez visszakanyarodnék a februárban írtakból arra, hogy „a háborúkat, noha eszmék nevében indítják sokszor, a gazdasági előnyök sem kicsit szokták befolyásolni”. Ami akkor is igaznak tűnik a történelmet nézve, ha aligha hagyható figyelmen kívül az emberi tényező. Például, a hatalom képviselőinek, illetve a hatalom valós birtokosainak az egyéni képességei, személyisége, a világhoz való viszonyai. Így, személy szerint kétségekkel fogadnék egy olyan állítást, ami szerint az amerikai hírszerzés erre hivatott szakemberei nem készítettek Putyinról egy teljes személyiségprofilt. Amit aztán nyilván figyelembe is vettek.

Miközben számos adatot gyűjtöttek csapatmozgásokról, telefonbeszélgetésekről, és minden másról, amihez hozzáfértek. Ami alapján azt írják most, hogy a teljes offenzíva-tervet megtárgyalhatták előzetesen. Ellenkező irányú ismeretekkel nem rendelkezve, és a háború forró szakaszának hónapjai után elfogadom, hogy így volt. Különösen, mert nem szeretnék beleesni a „távelemzés” két, a fórumvilágokban gyakran tapasztalható hibájába.

Ezek egyike, hogy egyfajta szurkolóként viszonyulnak bármely félhez. Holott, mint azt szintén írtam korábban, a háború nem videojáték, és nem is egy sportmeccs. Ott emberek nyomorodnak, illetve halnak meg. Amit a szurkolók azonnal megtapasztalnának, ha az első sorokban próbálnák a kedvenceiket megtámogatni és nem a fotelből drukkolnának. A másik, talán a szurkolói attitűdből is származtatható, hiba az, hogy lebecsülik hol az egyik, hol a másik felet. Netán mindenki mást, aki nem ért egyet a fórum-helikopterrel.

De kanyarodjunk vissza ezen a ponton az említett hivatásosan titkos elemzőkhöz. Akiket szintén nem szeretnék lebecsülni. Ha azonban nem becsülöm le az USA hírszerzését, felkészültségét, akkor eljutunk egy logikai csapdához. Ugyanis az orosz külügyi apparátus az amerikai fegyverszállítások kezdetén jelezték, hogy casus belli-nek fogják tekinteni a fegyverszállítások folytatását. Ez nem manapság, hanem a 2022. február 24.-én megindult forró háború elindulása előtt megtörtént. S itt az a bizonyos csapda. Ha ugyanis ismerték Putyin személyiségét, az orosz viszonyokat, illetve minden mást, akkor vajon miért nem vették figyelembe az orosz külügy bejelentését?

Azoknak akik most elkezdenék olyasmin törni a fejüket, hogy ha nem ezt, akkor mit tekintett volna Putyin háborús oknak, azoknak további jó gondolatkísérletezést kívánok. Egyszerűen azért, mert azt tudjuk, hogy az oroszok mit reagáltak a fegyverszállításokra. Azt is, hogy ezt követően mit tettek. Innentől az összes, „mi lett volna ha” mottójú kanapé-latolgatás irreleváns. Nem kicsit, hanem nagyon.

Ugyanakkor, ha amerikai részről szándékosan hagyták figyelmen kívül az orosz üzeneteket, akkor mennyiben lehet fals az a conteo-csokor, amely a köré a vezérmotívum köré fűzhető, hogy az USA felelőssége sem kicsi, de nullánál mindenképpen nagyobb abban, hogy eldördültek az első lövések. Miközben a januári fegyverszállításokhoz az akkori ukrán vezetés hozzájárulása, illetve kérése is kellhetett. Eközben, ahogy a Portfolio-n is olvasható, hogy az egyik nyugati vezető a másik után tárgyalt Putyinnal, illetve az orosz külügyminiszterrel. Ezt követően kissé nevetségesnek tűnő feltételezés lenne, hogy Putyin csak Orbán Viktorral tárgyalta meg a támadást, míg mindenki más a kerek szemű rácsodálkozást gyakorolta a kialakult helyzetre pislantva. Putyinnak bőven volt lehetősége egyeztetni mindenki mással is. S ennek kapcsán csak emlékeztetnék arra, hogy mekkora ellátási pánikot okozott az EU gazdasági nagyágyúinál az első lövések eldördülése. Semekkorát.

Szintén a Portfolio-n olvasható egy eldugott mondat: „A beszámolók szerint Biden biztosra akart menni: tényleg eltökélte magát Putyin, vagy csak a határait feszegeti?” Gondolom azóta erre Biden-elnök megkapta a választ. Putyin eltökélte magát, és az USA szállíthatja a fegyvert. Cui prodest scelus, is fecit...

Andrew_s

Esztergom zászlói

Fotó: EISy

Dolgom volt Esztergomban. Van ez így. Még a COVID-őrület előtt jártam ott utoljára. Nem mondanám, hogy semmi sem változott. Sőt! Nagyon sok minden változott.

Sok változás kifejezetten tetszett. Nekem személy szerint. Ahogy rendezettebbnek tűnt a pályaudvar környéke. Vagy az autóbusz-állomás. Igen, évek teltek el, amióta utoljára arra jártam. Kifejezetten úgy tűnt, hogy épül, szépül a város.

Aztán úgy éreztem, mintha Hofi egyik mondatfűzére kapott volna visszhangot. Ami terített asztalról, jobbnál jobb ételek felsorakoztatásáról szól. Egy kis problémával. A teríték közepén egy kis tányér szarral. Na! Valahogy így hatott az, amikor feltűnt, hogy a nemzeti trikolór mellett minden zászlótartóban ott a második világháború Dunába-lövő szemetei által lejáratott másik zászló. 4 piros csíkkal.

Igen! Felrémlett valami, hogy Esztergom zászlója is lehet hasonló. Lehetett volna. 5 csíkkal. S kifejezetten akkor, ha címerjazzsal társsul. Márpedig az Esztergom közterein megjelent zászlók nem ilyenek. Jó lenne feltételezni, hogy Esztergomban nem tudnak ötig számolni. De ezt kétlem. Azt is feltételezhetnénk, hogy nem ismerik Esztergom zászlaját. De ezt is kétlem.

Mindez, leginkább, természetesen az esztergomiak dolga. Az ő lakhelyüket fogják esetleg azonosítani a szélsőjobb mellett kiálló várossal. Mert lehet polemizálni az Árpád-háztól az Anjou-koron keresztül sok mindenen. De az Árpád-sávos zászló mostanában mégis inkább a szélsőjobbal, és a decibel-magyarokkal fonódott össze. De, természetesen, ez is az esztergomiak dolga. Ha nekik jó így, akkor ez van. Ahogy akkor is, ha esetleg olyan városvezetésük van, amelyik nem ismeri Esztergom zászlaját, vagy nem tud ötig számolni.

Andrew_s

Amikor Orbánék majd megvédik az erdők helyét...

Egyszer volt...

A neten se szeri, se száma a nagyon okos gondolatoknak, amik az orbáni vezetés lábon kihordott agyhalálának a fa-gazdálkodásával kapcsolatos. Nem egy közülük alig különbözik színvonalban attól, ami a koponyában megzörgetett, ott éhen halt agyrágó bogár kiadta zaj. S mielőtt félreértés lenne. Bárkinek joga van az itt leírtakat tekinteni ugyanannak. Azt is előre-bocsátva, hogy nem fogok tüntetést szervezni, mert nem alapítottam pártot, és a mikrofonigényem is csekély. Tehát az, aki rajtam szeretné számon kérni azt, ami nem történik, az is nyugodtan sorolja be ezt, és a saját reakciót is kinek-kinek az egyéni szociális problémái közé.

S akkor fairtás. Nyilván van egy botanikai, egy ökológiai, és még ki tudja milyen nézete a kérdésnek. A botanikai, illetve növényföldrajzi kérdés egyszerűen elintézhető. Az erdő ugyanis olyan életközösség, amit nem pótol a cserepes muskátli, és a ketrecben tartott papagáj. Miközben az is világos, hogy egy évszázada önálló életközösségként létező erdő pótlásához egy évszázad kell. A kiirtásához meg pár hét. A kettő időarányát annak ajánlanám a figyelmébe, aki az erdőirtás kapcsán a friss telepítések felmentő hatásairól pofázik. Azt sem vitatva természetesen, hogy azok a fél-kultúr erdők, ahova a természetes növénytakaró nem kis részét sikerült silányítani igényelhetnek emberi karbantartást is. Vagy a végén még beáll valami természeti egyensúly, amit a civilizáció ki nem állhat ugyebár.

Ezek után, különösen a déli országok hajóépítéstől kopár hegyoldalait nézve nyilvánvalóan felmerülhet a kérdés, hogy akkor a mi a jó édes kurva anyjukért akarnak fát vágatni kormányzatilag tüzelőnek. Holott a válasz baromi egyszerű is lehet. Pénzért. No nem a tűzifa áráért, bár nyilván van olyan közszereplőt ismerő üzleti szereplő, aki azért is lehajol. Azonban világos, hogy az erdőmentesített területeken baromi egyszerű megvédeni azt, ami nincs. Viszont baromi nehéz megvédeni azt, ami marad. Az erdő után ugyanis ott marad a kopasz terület. Amit süt a nap, fúj a szél, és mos az eső, ha van. Elvégre azok a bizonyos déli sziklák is kopaszak valamiért. Na pont azért, amit úgy hívnak, hogy erózió.

Amikor ez a folyamat elindul, szinte kínálni fogja magát az alkalom, hogy Orbán Viktor elkezdje megvédeni azt, amit nélküle nem kellene. Miután most szociálisan könnyekig meghatva önmagától megsegíti a szegényeket, az iskolákat, meg akárkiket a tűzifával, nekiállhat megmagyarázni, hogy csak azért kell kiparcellázni, az akkor már csak egykori, erdők helyét, hogy a vityilló-építésekkel, és a hozzájuk tatozó medencés, nyugágyas izékkel megvédjék a területet az eróziótól. Ami ugyebár be se következne, ha marad az erdő. Márpedig ebben pénz van, és nem kevés. Ráadásul azt követően, hogy az erdő már nincs ott, a környezetvédőknek is megüzenheti, hogy hova ugráljanak a lóalkatrésszel a hátsójukban. Úgyhogy Orbán, és a megtakarításait birtoklók ezt a problémát is megoldják. Miközben ki lehet osztani területeket a leghűségesebb seggnyalóknak, a legjobban lefizetendő pártoló tagoknak, és persze a legjobban fizető senkiknek. Mert az, aki ilyen áron, ilyen területeken nyerészkedik, birtokot vásárol, illetve elfogad az egy senki. Akárhány milliárdja, létrája, puskája, és bértrógere van. Ha nagyon vágyik tiszteletre, akkor Dr. Senki, a hányinger nagydoktora.

Ami nem jelenti azt, hogy a politika nem egy szereplője ne lenne ezzel holtversenyben akár a "túloldalról" is. Elvégre a párttámogatások kerekítési hibái között olyan szervezetek is vannak, akik állítólag nagyon zöldek. Annyira, hogy náluk már csak a fű zöldebb. Itt lenne a kiváló lehetőség, hogy mind a tízen kimenjenek egy erdőbe és fizikailag próbálják megakadályozni a fák irtását. A közösségi médián, az egyes párok által előadott duzzogás ugyanis csak egy valamit demonstrál: a cselekvési akarat hiányát, és a decibel politizálás langyos vizébe való elmerítkezést. Ami annál mélyebb, minél nagyobb pofája van egy pártnak amúgy a környezetvédelemről. Talán még az is előfordulhatna, hogy sikerül elindítani valamit. De legalább az ügy mártírjaként azt bemutatnák, hogy nem csak a fűtött, vagy most inkább hűtött képviselői székkel járó kedvezmények megszerzésében, és a fizetésük felvételében jeleskednek. Olyanok is, akiknek önerőből nem frakciója nem lenne, de egy "f" betű is csak valami egészen más, szaporodásbiológiai, fogalom kapcsán jutna.

Igen, lehet, hogy veszélybe kerülne az orcájuk hamvassága, a fenekük ütésmentessége. Bármi lehet, és az ellenkezője is. Még az életrajzát bemutató film alapján is elverték párszor. De talán még az is hozzájárult a népszerűsége növekedéséhez, a tömegbázisa kialakulásához. Amit talán az is befolyásolt, hogy neki volt jövőképe. Volt egy elképzelése, hogy honnan hova szeretne eljutni, és honnan hova szeretné a kisemmizett, megvetett, lenézett tömegeket eljuttatni. Most divatos szóval volt víziója. Nem tele, hanem jövőképi. Ellentétben azzal, hogy a hazai közszereplőknek még vízilovaik sincsenek. Csak a bőrük. A pofájukon. Holott, mint egy valamikor népszerű film címe is sugallná. a vízilovakkal még csak lennék. Talán egy vízióval, is. Inkább, mint a mai magyar politikai VIP-válogatottal... Amúgy igen, elvárnám, hogy mutassanak fel személyes értékválasztást, majd e mellé egy személyes kockázatot is vállaló kiállást. Akár szervezzenek tüntetést. Ne a jól megfizetett langyos vízben várják meg, amíg valakia maga amtőr módján szervezni kezdik, majd menjenek oda beleugatni valamibe, amiért semmit se tettek.

Miközben elképzelem azt a függetlenségi mozgalmat, ami Gandhi munkássága alapján bontakozott volna ki akkor, ha egy kocsmában ülve agitál, és morog az egybegyűlt alkeszeknek. Miután felvette a birodalmi parlamentben a fizut.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a vérgőzzel ballibsiző neofita decibelorbanisták, a Fideszre szavazók, a Fidesz tagsága, illetve elvbarátaik nem akarnak kirándulni, erdővel borított dombokat nézve pihenni. De nem csak ők, hanem sokadiziglen a gyermekeik, unokáik sem. Ugyanis az ő tiltakozásuktól sem hangos a közélet. Pedig arrafele talán még inkább lehetőség lenne a vezérüket lecserélni. Ha tényleg az ország jövője, a gyermeik, unokáik sorsa számítana nekik a pofázáson kívül. Nem csak a lengőnyelvű vezérsegg-nyalás.

Andrew_s