2018. november 15., csütörtök

Gruevszki vett már letelepedési kötvényt?

A hazai hatalom sajátos hozzáállása a különböző törvénysértések nemzetközileg ismert elkövetőihez lehet vitatható. Ezt a „baltás gyilkosként” elhíresült azeri gyilkos ügye óta egészen biztosan tudjuk. A legutóbbi eset annak fordított irányú állapotát látszik jelezni. A jobbára gazdasági galádságok miatt két év börtönbüntetésre ítélt Nikola Gruevszkit nem kiadta a hazai hatóság, hanem láthatóan a Magyarországra szökését igyekszik fedezni, mentegetni.

Ami, ha belegondolunk, teljesen érthető emberi reakciója is lehet egy olyan vezetésnek, amelynek nem egy tagja joggal aggódhat egy későbbi el-, illetve beszámoltatás eredményétől, következményeitől. Nyugodtan okoskodhatnak úgy, hogy amennyiben most menedéket adnak egy köztörvényesen elítélt vezető politikusnak, akkor erre a példára hivatkozva maguk is kérhetnek ilyen elbánást valahol a világban. Az egy más kérdés, hogy a világnak melyik pontja lesz az, aki a magyar vezető(ke)t majd befogadja. De szinte biztosan lesz olyan banánköztársaság, törpediktatúra, ahol helyet szorítanak neki(k). Talán még alkalmazzák is szakértőként az illető(ke)t. Ezt nem tudhatjuk. Azt azonban láthatjuk, hogy egy igencsak fejetlenségbe hajló magyarázkodási hullám indult el. Amelynek során szinte biztosan ki fog derülni, hogy alapvetően nem a köztörvényes ügyben jogerősen elítélt politikus befogadása a hiba, hanem az tehet az egészről, aki nyilvánosságra hozta a csirkefogást.

Ennek előszeleként értékelhetjük a Fidesz kommunikációs igazgatójának az MTI által közzétett igen értéktelen gondolatait arról, hogy a hatalommal visszaélő gazdagodás, a nagyüzemi sikkasztás akár rendben is lehet. Mert Nikola Gruevszki nem tehet semmiről. Mert, szerinte, „Magyarországon egy olyan politikus kért menedéket, akit egy baloldali kormány - amely mögött Soros György befolyása nyilvánvalóan kimutatható - e pillanatban üldöz és fenyeget”. Arról persze Hidvéghi Balázs hallgatni látszik, hogy a politikust nem egy kormányhatározatban ítélték el a politikai nézeteiért, hanem a bíróságon a visszaéléseiért. A további félreértések elkerülésére megjegyzem, hogy természetesen ismertek azok az esetek, amikor az igazságszolgáltatás kormánymegrendelésre működik. Azonban a nyilvánvalóan koncepciós ügyre utaló bizonyítékok sora sem sorjáz Hidvéghi nyilatkozatában a Macedóniában lefolyt eljárással kapcsolatban.

Ezzel szemben, szintén az MTI közleményei alapján ugyanez, a politikailag asszimetrikussá tett, eljárási gyakorlat legalább a gyanú szintjén megállhat hazai gyakorlat alapján. Az a közelmúltból ismert fordulat volt, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) adatai, ajánlása alapján felmerült az Elios érintettsége. Mely cég esetében az igazságügy kerekei összeakadtak, és azt az eredményt darálták ki, hogy annak a cégnek az ügyében, amelynek köze lehet Orbán egyik lányának férjéhez, nincs semmi látnivaló. Az OLAF jelentésének nyilvánosságra kerülését követően egyébként a kormánytól nem túl távolra eső 888.hu még simán álhírnek minősítette az egészet, és közölték, hogy az egész Elios-ügy nem más, mint az unió politikai áskálódásának az egyik eszköze, illetve az egész túlárazásos gyanú nem több egy brüsszeli kampányjelentésnél. Erre most az MTI közzétett egy hírt, hogy „vádat emelt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása nyomán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség három nő ellen, akik úgy kaptak összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházak építésére, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták”. Ami csak azt a kérdést hagyja nyitva, hogy mi lett volna a koncepció, ha Orbán veje érdekelt lett volna az érintett hűtőházak közvilágításában.

A bukott macedón elnökkel kapcsolatban pedig olyan kérdések is nyitva lehetnek jelenleg, hogy vajon vásárolt-e letelepedési kötvényt? Esetleg tervezi-e letelepedési kötvény vásárlását? Esetleg tervez-e adakozni egy stadionra a közeljövőben? A vezetői sportbarátság jegyében. De azt Macedón TV-ből felröppent információt legalább cáfolták, hogy a gazdasági visszaélésekért elítélt macedón politikus Orbán lakásában húzná meg magát. Azért persze még emlékezhetünk arra, hogy a szomszédságában már lakott körözött, kötvényvásárlóként is megjelent, Ghaith Pharaonnak nevezett, bűnöző.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. november 13., kedd

Conteo: Eliostól lőtávolig

Barátpéldasági kézfogó
Forrás: 24.hu
Gyors Elios-ügyi áttekintés gyanánt leszögezhetjük, hogy a Főnix Mozgalom szervezett egy tüntetést, ami nem mozgatott meg milliókat. Ellentétben azzal, hogy még az uniós vizsgálódások szerint is milliárdok mozdultak meg az ügyben korábban. Alkalmasint maradjunk is ennél a szónál: korábban. Mert érdemes talán más szálakon is eltűnődni a korábban történtekről.

Az egyik ilyen szál a tüntetések várható jövője. Nem azért, mert a szervezők elbénázzák, hanem azért, mert a hatalom beszabályozza. Illetve, Semjénnel adatják be törvénymódosítás gyanánt. Talán azért, mert a rénszarvasokból hiány van Budapesten, és valamit mégis kell csinálnia a nemzeti fővadásznak. A kommunikáció szerint az ünnepek méltóságát megőrzendő. Más vélemények szerint a kiemelt, a tüntetések lehetséges helyszíneinek listájából most kiemelt területeket is megvédeni szándékozva. Köztük a Kossuth teret is kiemelve a listából. Amiről a nem egészen napjainkban születettek tudhatják, hogy a Nagy Őszi Pisis Forradalom alkalmából olyan mértékben elszennyezték az ott táborozók, hogy a tér átalakítása meg sem állt a szinte teljes betonozásig. Azt a megmozdulást papíron ugyan nem a Fidesz szervezte, de azért a Kossuth téren megjelentek, beszédet mondani, olyan szereplők, mint a Fideszhez egyértelműen köthető, köztársasági elnökként megbukó nemzeti másolóbajnok, és Wittner Mária. Orbán kordonbontós képét most nem is említve a térrel kapcsolatban.

A még kevésbé most születettek, illetve a történelemkönyvek olvasói arra is emlékezhetnek, hogy volt olyan eset, amikor sortűzzel üdvözölték az itt felvonuló tömegeket. Egyfajta hatalmi pánikreakcióként. Ami nem ritka azoknál a diktatúráknál, ahol a széles támogatottság legfeljebb a különböző erőszak-eszközökkel felszerelt, fegyveresnek látszó erők széles rétegének a támogatását jelenti. Kezdetben. Mert az ellenzők megfélemlítése, illetve elfogyasztása után akár teljes is lehet a látszó, és közvéleményileg kikutatott támogatottság. Az újabb generációk agymosása után pedig már az erőszakra sem, csak a látszata fenntartására is bizton lehet építeni. Amely utóbbihoz nyilvánvalóan meg kell szállni, illetve központi ellenőrzés alá kell vonni az iskolákat, illetve az ifjúsági szervezeteket. Amely központosítás gyakorlatilag folytatólagosan folyik Orbániában.

A nyílt erőszakhoz természetesen nem lehet „csak úgy” folyamodni. Mármint akkor nem lehet, ha a valós társadalmi támogatottság közepesnél kisebb. Ellenben muszáj ehhez folyamodni akkor, ha a vezetési pánik a közepesnél nem kicsit nagyobb. Ebben a cselekvési sávban jelennek meg a szinte már kóros ellenségkép-festések, és az olyan lépések, amelyek a képét is úgy mutatják be, hogy alábeszélik a harci elefántot. Érthető tehát, hogy mi lökte rá már három éve is Orbánt arra a vágányra, amely potenciális ellenséget látott még a keresztény vallású háborús menekültekben is. Látványos gyűlöletet keltve a menekültek felé, miközben a háttérben vidáman üzleteltek a letelepedési kötvényekkel, és a határon túlra játszották a hazai politikai döntések választói lehetőségének egy részét. Megérlelve azt a helyzetet, hogy már 2015 őszére megteremtsék a válsághelyzet kihirdetésének a lehetőségét. A következő év elején pedig már alaptörvényesítették a szükségállapot tetszőleges kihirdethetőségét. Csak emlékeztetőként: a Jobbik és az LMP teljes támogatásával. Annyira, hogy Novák Előd jóvoltából intézkedési terveket is szivárogtattak a köztudatba. Mostanra pedig a honvédelmi törvényig is szétszivárogva.

Az így kialakult kép nem vidám, de laglább sötét. Az egyik oldalon gyakorlatilag leszorítják a feszültséget is levezető tüntetések felett a fedőt. A másik oldalon pedig adottak a formális jognak megfelelő törvényi keretek egy szükségállapot kihirdetéséhez. Mely utóbbihoz még mindig kellhet a casus belli. A migránsozás láthatóan a kezdetektől befulladt ebből a szempontból. Mert növelte ugyan az általános idegengyűlölet mértékét, de még akkor sem váltott ki komolyabb reakciót, amikor Budapesten felduzzasztották a menekültek jelenlétét. Valószínűleg pont a Fidesz hatalmát biztosítani hivatott, az ellenzék megosztására épített stratégia nyal vissza azóta is. A megosztottság nem szült olyan tömegreakciót, ami elegendő lenne a karhatalom, és a velük „spontán” fellépő gárdák, esetleg az ultrák, bevetésére. Nem véletlen tehát a kommunikációs fókuszváltás.

A cafetéria ügyei és társai olyan kérdések, amelyek szinte pártállástól függetlenül alkalmasak az emberek froclizására. Az sem biztosan véletlen, hogy az internetes fórumokon az utóbbi időben elszaporodni látszanak a nyilvánvalóan provokatív, illetve az esedékes gyűlöletszólamokat szajkózó trollok. Eljátszhatunk azzal a gondolattal is, hogy vajon mi tudna megállítani több százezer embert, ha a saját méltóságuk megvédése érdekében elindulnának a Kossuth tér felé. Akár a pártoktól is teljesen függetlenül. A gondolatkísérlet könnyen arra az eredményre vezethetne, hogy leginkább a tömeget üdvözlő lövések. Fejmagasságban. Melynek megelőzésére, természetesen csakis a tiltakozók védelme érdekében ki is hirdetnék azt a rendkívüli állapotot, amelynek a kihirdetése végre, legalább látszatában legitim, teljhatalmat biztosítana az Orbán-körnek.

Valószínűleg alig várják már néhányan, hogy a nyugdíjak, a cafetéria, az Elios-ügyhöz hasonló gyanúsnak tűnő ügyletek valamelyike, vagy bármi más miatt tömegekben pattanjon el a cérna.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. november 7., szerda

Demagógisztáni napló: Megetetjük Kínát?

Ha eltekintünk attól, hogy olykor enni is kell, tulajdonképpen akár marginális témaként is kezelhetnénk a mezőgazdasággal kapcsolatos hírek egy részét. Mondjuk, hogy azokat, amelyeket egyfajta nagyotmondás jellemez. Amelyeket talán azért reppentettek fel, hogy vidám perceket okozzanak. Mint az a hírpáros, amelyben egyrészt a kínai piac bevételéről, illetve az európai szint eléréséről szólnak.

Ami az utóbbit illeti, Viski József mutatott rá arra az MTI szerint, hogy vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárként szerinte a magyar bor európai szintű, kiváló minőségű termék. Ami nagyon szép, nagyon jó, és a magyar borral semmi bajom. Akkor sem, ha az, hogy „magyar bor” ugyanúgy üres halmaz, mint az „európai bor”. Ha ugyanis egy borászt megkérdeznek, akkor ez órákig fog mesélni arról, hogy csak fehér, illetve vörös borból mennyiféle van az országban. A szőlő fajtájától, évjárattól, és még számos egyéb tényezőtől függően. Így aztán a piaci versenyben elfoglalt pozíció sem feltétlenül a könnyen rögzíthető szempontok egyike. De legalább jól hangzó fél mondat, hogy „a kormány szeretné, ha a magyar borászati vállalkozások még jobban fel tudnák venni a versenyt nyugat-európai társaikkal”. Ami valószínűleg azt jelenti, hogy komoly exportra számít a minisztérium frázisügyi élharcosa. Valószínűleg Kína irányába.

Ahol már Nagy István agrárminiszter tüsténkedett a Kínai Nemzetközi Import Kiállítás magyar stand megnyitásánál. Amely megnyitással kapcsolatban a közlemény úgy szól, hogy „a 24 milliós kínai metropoliszban már első nap komoly érdeklődés mutatkozott a magyar ásványvizek, borok, sajtok, toll- és pehely ágyneműk iránt”. A miniszter egy füst alatt tárgyalt és megállapodott „Sanghaj importtermékeket forgalmazó élelmiszerlánc-hálózatának” a vezetőjével „a magyar élelmiszeripari termékek kínai nagyvárosokban megvalósítandó népszerűsítéséről”. Aemly gondolat szép és nemes. Valamint magas fokon melegíti a honi kebleket is. Amíg valaki nem gondolja komolyan. Illetve nem gondolja végig. Esetleg végiggondolja, de inkább a keblét melegíti.

Mert sebtében lehet futni egy kört a lakosságszámok, illetve a magyar mezőgazdaság teljesítőképessége körül. Mely utóbbi kapcsán még azon sem kell elmélázni, hogy a rendszerváltásnak nevezett hatalmi aktust követően milyen hatékonyan verték szét a zsellérnosztalgia jegyében. Elképzelem, amint egy, a hazai összlakosságnál kicsit több lelket számláló Kínai városkában elkezdik terjeszteni valamelyik magyar hegy levét. Valamint a sajtokat, ásványvizet, tollat, és egyebet. A következő gondolat már csak az lenne, hogy nehogy tetszést arasson. Mert akkor talán sosem derül ki, hogy Magyarország teljes sajt-termése valószínűleg kicsit kevesebb, mint egy közepes kínai város néhány hetes fogyasztása az adott termékből. Ha kitart néhány hétig.

Hofinak volt egy kabarészáma a malacok számával kapcsolatos tervteljesítésről. Valami ilyesmi jutott eszembe arról, ahogy lassan már a realitások látszatával sem nagyon törődik az a propaganda, ami tervteljesítési dübörgésnek akarja beállítani a csendes osonást is.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. november 6., kedd

Rétvári szájába vette az egyházakat, és szájára az oktatást

Aki rég hallott Rétvári Bencéről, és nagyon hiányolta, annak az államtitkár igazi hiánypótló megnyilatkozással kedveskedett. Ami akkor is figyelemre méltó, ha valószínűleg nem arról szól a történet, amiről Rétvári beszél. Beszélni ugyanis arról fecsegett, hogy az egyház mennyivel jobb gazdája az iskoláknak, mint az állam. Ami legfeljebb akkor igaz, ha az állam nagy ívben beletojik az oktatásba.

Mert ahhoz nyilván nem kell fejben számolni egy zárt görbe menti integrált sem, hogy az állam mindenki pénzén tartja fent az iskolákat. A különböző istenekben hívőkén, és az ateistákét egyaránt. Amikor tehát az állam nekiáll egyoldalúan támogatni bármelyik iskolatípust, akkor nem tesz mást, mint diszkriminál. Holott a recept baromi egyszerű lenne. Egy adott feladatra X Ft-ot kap egy iskola. Akárki is a fenntartója. A többit meg oldja meg a fenntartó. Ha az egyházi iskolában arany bizgerentyűt akarnak csillárosítani, akkor tarhálja össze a hívektől. Ebből a szempontból az egyházi iskolák pont úgy működhetnének, mint bármelyik alapítványi iskola. Amikor tehát Rétvári arról beszél, hogy az egyháznak átadott vagyontárgyak megőrizték funkciójukat és a vagyont gyarapították, akkor érdekes lenne tudni, hogy az utóbbit miből gyarapították. Ha a perselypénzből, akkor rendben van. Ha üzleti tevékenységből, és az után vállalkozási szinten adóztak, akkor is. Ha azonban kiderül, hogy térítésmentesen átadott közvagyon akármilyen hasznosításából, akkor könnyen értelmezhető a vagyonátadás diszkriminatívnak.

Rétvári szerint lehet, hogy az iskolák egyházi fenntartása jobb garancia a megmaradásra, mint az állami fenntartás. Ez azonban nagyon komoly szegénységi bizonyítvány azokra nézve, akik az állami apparátusban felelősek az oktatásért. Miniszterelnöktől az utolsó apparatcsikig bezárólag. Mert azt jelenti, hogy az állam alapvetően nem látja el azt a funkciót, amire az adót, többek között beszedik. Rétvári egyházajnározós szövege mögött pedig az sejlik fel, hogy ezt előre megfontolt szándékkal folytatni is kívánják. Ami egyben azt is jelenti, hogy a Hoffmann Rózsa által már megkezdett úton menetel tovább a pártegyházi állami rendszer. Mármint azon egyházak, vallás-frakciók pártelvű támogatása, amelyek képviselői kellő intenzitással nyalják a fenséges politika fenséges képviselőinek fenekét.

Mert kár lenne elfelejteni, hogy már annak az eldöntése is átpolitizált, hogy mit tekintenek hivatalosan egyháznak. Na meg az is, hogy kinek adnak baksist az Erdő Pétertől Köves Slomóig terjedő talpnyalói csapatból. Nem csak iskolára, hanem általában is. Miközben szinte számolatlanul került eddig is pénz az olyan látványbaromságokra, mint például a „minden kertvégébe stadiont” mozgalom támogatására.

Ugyanakkor aligha csak a számára hivatalos egyház, illetve egyházak felszopása volt Rétvári mondandójának kizárólagos célja. Valószínűleg igyekezett olyan gumicsontot dobni a médiának, ami fedősztori valami aljasabbhoz.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. október 26., péntek

Hősies drog-gettó

Fotó: EISimay

Úgy tűnik, hogy virágzik a kerítés-üzlet. Annyiban tűnik virágzónak, hogy hallom: a Hős utcában kerítést akarnak építeni a drog-terjesztés megakadályozása érdekében. Körbevéve a dílereket rejtő területet, házat, házakat. Nem kívánt területi megjelölés törlendő. Mert valószínűleg nem az a lényeg.

Inkább az a furcsa, hogy amennyiben ettől eredményt remélnek, akkor ennek a reménynek csak akkor van értelme, ha a kerítést állítók biztosan ismerik a terjesztők lelőhelyét. Ebben az esetben lakhelyeket körbekeríteni azt is sejteti, hogy valójában a terjesztők sem lehetnek túl ismeretlenek. Így viszont értetlenkedve állok, ülök a kerítés híre előtt. A kábítószerek terjesztésének kivétele a büntetendő cselekedetek közül elkerülte a figyelmemet. Márpedig ki kellett, hogy vegyék a köztörvényes büntetési keretből. Mert ellenkező esetben aligha építenének kerítést ahelyett, hogy a rendőrség letartóztassa azokat, akik létével most indokolják a fizikai akadály állítását.

Amely akadályt aligha építik ingyen. Meg aztán minden ilyen műszaki eszköz annyit ér, amennyit nem döntenek le belőle. Így nem csak felépíteni kell, hanem őrizni is. Valószínűleg azt sem ingyen. Ugyanakkor a kerítés állításának az ötlete azt is sugallhatja, hogy a kábítószert terjesztők letartóztatása helyett sokkal inkább a védelmüket szolgálja a kerítés. Hacsak nem nyilvánítják a kábítószerterjesztők gettójává a körbekerített területet. Ami azonban azt jelentené, hogy mindenki, aki ott él, az drog-terjesztésből él. Netán az ott élők ezt követően alanyi jogot szereznek a drogok árusítására? A kerítést állítóknak ez mennyit fog fialni?

Vagy a nagy kerítés-ötlet alapjában véve nem jelent mást, mint azt, hogy a lakosság szokja a körbekerített gettók létét?

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. október 19., péntek

Sztálin ismerte vajon Adyt?

A jelek, és hírek, pontosabban egyes, irodalmárságot nyomokban tartalmazó, írnokok munkássága alapján immár Ady Endrét is utolérte a kultúrharc. Vastag Andrea még szerdán megjelent publikációja alapján, amelynek kritikáját a HVG.hu közölte. Azzal, hogy a Magyar Idők szerzője szerint Ady egy, a baloldal által megvásárolt ember.

A vásárlás a cím sugalmazása alapján kilóra, és készpénzen zajlott volna. Nem voltam ott a tranzakciónál, és gyanítom: Vastag Andrea sem. A hölgy kiakadását azonban lehet, hogy nem is ez okozta, hanem az, hogy egy háború kapcsán olyan embert, jelesül valami Ady Endrét merészeltek emlegetni, aki elítélte az emberirtást. Ellentétben azokkal, akik annyira jó költők voltak, hogy meghaltak a harcok során. Jelesül hivatkozza Gyóni Gézát. Lelke rajta. Mi tagadás: mindeddig lövésem nem volt arról, hogy ilyen nevű költő egyáltalán létezett. De ez nyilván engem (is) minősít. Ahogy az is, hogy személy szerint Ady költészetét sem kedvelem. Ám róla legalább tudok. Ha nem is melegedtem szabadkőműves barátaimmal egy kávéházban. Ahogy azt Vastag Andrea, egy akár szalon-homofóbnak is értékelhető, gyenge oldalvágással Ady esetében megjegyzi: „Van nekünk olyan költőnk [Gyóni] is, aki odaveszett az első világháborúban, miközben Ady szabadkőműves barátaival a kávéházakban melegedett”.

Ráadásul Adyt, mint megtudhatjuk nem csak a baloldal vette meg, hanem a migráncsok is. Amennyiben nem a Magyar Királyság területére bevándoroltak azonnali kiűzését, netán kiirtását, hanem integrálását tekintette célszerűnek. Ami egy igaz magyar keresztény számára igazán elfogadhatatlan álláspont kellett volna, hogy legyen. Elvégre az embertársak kirekesztése sokkal keresztényibb álságpont. De azért megengedő a hölgy. Üsse kavics, nem akarja Adyt kiiktatni a magyar irodalomból. Egyelőre legalábbis nem. De talán csak azért, mert előtte még megvívja a maga kultúrharcát Petrovics Alexanderrel. Akivel kapcsolatban talán külön tanulmánykötetet szentel majd annak, hogy Arany János is gyanús. Mert nem csak barátkozott az említett Petroviccsal, de sosem lehet tudni, hogy a szalontai hajdúk egykori városában miféle idegen gének keverékei születhettek meg. Az olyan firkászok, mint Radnóti, gondolom, szóba sem jöhetnek Vastag Andreánál.

Aki leszögezi: „Az álkeresztény és álnemzeti hazugságokra épülő alapok nem lesznek tarthatók, össze fognak omlani, már csak azért is, mert – mivel nem igazak – építeni nem lehetséges rájuk”. Világosan jelezve, hogy az a keresztény és nemzeti, amit ő, illetve vezére annak tekint. Az a vezér, akinek munkássága, tiszteletbeli turkulógusként, a nyelvi rokonságok tanulmányozására is kiterjed. Igazi vezércsillagként minden, a népirtásokat is idegenrendészeti beavatkozásként értékelni képes igaz magyar kereszténynek. Meg különben is. „A feladatok és problémák egyre sokasodnak”.

A feladatok és problémák egyre sokasodnak, mióta megjelentek Sztálin elvtárs nyilatkozatai a nyelvtudomány alapkérdéseiről. Mint minden megnyilatkozása, ez sem rövid időre szóló, egyszeri iránymutatás, hanem esztendőkre meg fogja szabni kutató munkánk és tanító tevékenységünk irányát. Hogy ezeket a kérdéseket éppen most vetette fel, hogy ezekkel a feladatokkal éppen most kell foglalkoznunk, hogy éppen most irányítja nyelvtudományunk, irodalomtudományunk és íróink figyelmét kultúránk egyik közösségi, összetartó elemére, anyanyelvünkre, amikor az imperialisták fékevesztett gazsága minden független és szabad nép létére tör, ez igazi Sztálin-i tett. Tudományos munkánk sajátos munkaterén, legbensőbb feladatainkat kijelölve éleszti fel bennünk népünk szeretetét, anyanyelvünk szeretetét, az igazi hazafiasság tüzét s szítja fel gyűlöletünket azok ellen, akik kívül határainkon, vagy köztünk meglapulva törnek a mi szabadságunkra, minden szabad nép független békéjére.

Hála a nagy és szeretett Sztálinnak, hogy ugyanegy fény mutat számunkra utat tudományos munkánk és békeharcunk munkaterén és csataterén.
(Bóka László [1950]: Sztálin tanítása a nyelvtudományról és irodalomtudományunk feladatai – (http://epa.oszk.hu/)

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. október 11., csütörtök

Újraindul a fővárosi főcsicska

Fotó: MTI
Mondanám: én szóltam! Arról mindenképpen, hogy az elsőre gumicsontnak tűnő orbáni szólamok nem feltétlenül azok. Sokkal inkább egyfajta tesztelés. Nem egy esetben hatalmi demonstrációval egybekötve. Nevezetesen: minél jobban utálják, annál inkább végrehajtják. Mert a vezéri komplexus öltözőzuhanyozóban megrekedt péniszirigysége ezt kívánja. Ahogy Budapest esetében sincs másként.

A nyáron röppentették fel ugyebár a nagy ötletet, hogy Budapestet helytartósággá kell alakítani. Mert mi a fenének az a nagy önállóság, hogy magának akar polgármestert választani. Az a bűnös város, ahol nem átallanak ellene szavazni a székberekedésre törekvő hatalomnak. Ráadásul a főváros igen jelentős adóbefizető. Ami alapján talán önálló városállamként is megélne. De az semmiképpen sem indokolt, hogy egyfajta alamizsnát megköszönve kelljen hálakönnyeket ejteni a fővárost érintő fejlesztésekért. Márpedig az, ha a kormányfő gyakorlatilag kézileg vezérelheti, hogy mi fejlődhessen a fővárosban, aligha jelent mást. Amely egomán vezetéshez természetesen kell egy csicska, aki végrehajtja. Ahogy a kormány számos operatív pozíciójában, miniszterként is számos az elvtelen talpnyalók halmaza.

Most ez a halmaz egy egész Tarlóssal bővült. Vagy inkább csak világossá tette Tarlós üléspontját. Közvetlenül a latrina alján. Ami világosan látszik abból, ahogy a jelenlegi főpolgármester bejelentette indulását a főpolgármesteri székért. Maga az a körülmény is árulkodó, hogy Orbán Viktor és Tarlós István együtt jelentették be az ismételt indulást. Még a látszatát is kerülve, hogy az utóbbinak lehetne akár egyetlen önálló döntése. Egyben Orbán közölte azt is, hogy ő kérte fel Tarlóst az ismételt indulásra. Ami aligha jelent mást, mint a nyári pletykák megerősítését. Amennyiben a budapesti főpolgármester nem más, mint a miniszterelnök kegyelméből, a miniszterelnök jelölésével uralkodó miniszterelnöki helytartó. Az, hogy Tarlós a saját állítása alapján „súlyos belső küzdelem után hozta meg döntését”, az valószínűleg azt a küzdelmet jelenti, hogy melyik irányból fér hozzá legalaposabban a fenséges fenékhez. Mert az a főpolgármester, aki nem az őt megválasztókhoz, hanem a megválasztók érdekeivel konfrontálódó hatalomhoz kötődik nagyobb lojalitással, az egy gerinctelen senki.

Ha valakinek egyébként még lettek volna kétségei a miniszterelnöki kézivezérlést illetően, annak érdemes rápillantania majd a Budapesti Közfejlesztések Tanács nevű izére. Tarlós kifejtette ugyanis, hogy szerinte a paritásos felállás úgy van jól, hogy ennek az elnöke a miniszterelnök, és még a miniszterelnök által kinevezetten induló Tarlós is csak társelnök. Így, miközben a főváros az egyik legnagyobb költségvetési befizető, a fejlesztésekért majd kuncsoroghat a miniszterelnökhöz. Ahhoz a miniszterelnökhöz, aki a közfejlesztések csúcsának a kertje végébe épített stadiont, és a modell-vasutakhoz kötődő kisiskolás nosztalgiájának megvalósítását gondolja. A fővárosiak pedig hatalmas kegyként élhetik meg, ha véletlenül pénzt ad valamire. Esetleg kerületenkénti stadionokra. A központban pedig esetleg egy tíz emeletes Orbán Viktor szoborral. Amint a lábát, miközben az alfelét Tarlóson támasztja, Budapesten nyugtatja.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. október 10., szerda

Conteo: Corvinusból szálloda?

Pár éve még Orbán agitált leghangosabban az általános tandíjkötelezettség ellen. Ma attól hangos a kommunikáció, hogy a teljes felsőoktatást tandíj-kötelessé tennék. Kísérleti lóként pedig beáldoznák a Corvinust. Mindebben az nem újdonság, hogy a miniszterelnök politikai állásfoglalásaihoz képest a hurrikánban pörgő szélkakas egy állócsillag.

Az sokkal inkább, hogy gyakorlatilag összehangolt stratégia mentén zajlik a hazai felsőoktatás szétverése. Egyben helyére kerül a CEU elleni támadássorozat is. Amelyhez Sorosnak legfeljebb annyi köze van, hogy egy élő emberrel könnyebb volt tematizálni a közbeszédet. Egy füst alatt gumicsontot is dobva a médiának, és jogcímet találva, hogy a plakátkampányban érdekeltek megkapják a nyomtatás, terjesztés kapcsán kiérdemelt baksisukat. Az azonban világos, hogy egy általánosan fizetős hazai felsőoktatásban nincs helye egy olyan, nemzetközi képzési rendszerhez igazodó iskolának, ahol nemzetközileg elismert tanárok tanítanak, és adott esetben olcsóbban, mint amilyen árazások a Corvinus fizetőssé tétele kapcsán felröppentek. Miközben a nemzetközi képzési rendszerbe való beilleszkedéssel a CEU olyat tud, amit egy tömegesnek szánt, a hazai korlátok közé szorított, ámde fizetős felsőoktatás borítékoltan nem tud. Olyan papírt ad, amit nem csak Budapesten ismernek el diplomának. Érthető, hogy vesznie kellene.

Ugyanakkor össze lehet hasonlítani a Corvinus hallgatói létszámát a CEU hallgatói létszámával. Alighanem a Corvinus nyerne. Amellyel kapcsolatban szép janicsár-idea lenne, hogy milyen szép lenne, ha mind fizetne. De világos: ez baromság. A jelen beiskolázási rendszerben mindenképpen. Hazánkban egyszerűen nincsenek több ezrével olyanok, akik megengedhetnék maguknak az évek során akár tízmilliós nagyságrendet elérő tandíjat, és megfelelő előképzettséggel, tehetséggel, illetve tanulmányi szándékkal rendelkeznének. Amiből természetesen az következik, hogy valahogy másképpen kell majd gombolni a jelenlegi kabátot. Amely újragombolásra a legközvetlenebb lehetőség, hogy a beiskolázottak körét ki kell nyitni olyanok felé, akikkel szemben komoly engedményeket tesznek a követelmények tekintetében. Ez nagyjából azt jelenti, hogy fű-fa-kisbokréta felvételre kerülhet, ha kinézhető belőle a fizetőképesség. Ezek egy része valószínűleg tényleg tanulni akar majd. De ne áltassuk magunkat. Ennek az útnak a végén a szimpla, a pénzért vehető diplomák előállítására szakosított papírgyárrá silányított iskolák vannak.

Tárva nyitva azok előtt a feltörekvő szellemi senkik előtt, akiknek pénze van, de esze nincs. Ellenkező esetben, drága pénzért, elmehetnek bármelyik neves, akár Nobel-díjasokat is foglalkoztató egyetemre. Ahol egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt, hogy pénzért felduzzasztott létszámmal folytassanak oktatást. Amely egyetemek rangsorában, bármennyire is szeretnénk az ellenkezőjét, a hazai képzőhelyek nagy része a fasorban sincs. Mondjuk pont a Corvinust jegyzik még valahol. De ez nem fog soká tartani a jelen felállásban. Ugyanakkor, ha megnézzük, hogy mely területek azok, ahol a fizetőképes kereslet, illetve az akár tartalmatlan címkórság párosul, akkor elég gyorsan a diktatórikus törpeállamok körénél kötünk ki. Csak utána majd vigyázni kell, hogy a baltákat tegyék le a hallgatók a ruhatárba. Az oktatáspolitikusok, illetve nem csak az oktatásban érdekelt politikusok, gerince mellé. Miközben persze emlékezhetünk arra is, hogy a Corvinus már korábban is szálka volt az orbanista hatalom szemében. Az az egyetem balszerencséje, hogy sikerült Rostoványi személyében egy olyan rektorral rendelkeznie, aki szervilis buzgalommal igyekezett kiszolgálni minden igényt. Beleértve a serény bólogatást is az egyetem feldarabolásával kapcsolatban.

Ugyanakkor megpróbálhatunk választ találni a kérdésre is, hogy miért pont a Corvinus? Amely kérdésre nyilván rendelkezésre állnak, és majdan felolvasásra kerülnek, a különböző korményzati panelek. Valószínűleg olyasmiket aligha fogunk hallani persze, hogy „Matolcsynak is köze volt az egyetemhez, és szégyelljük”. Ahogy azt sem, hogy a Corvinus timsózása nagyon fontos érdeke az oligarchák ingatlanügynökeinek. Noha elég világos, hogy amennyiben sikerül elsorvasztani az egyetemet, lecsökkenteni a beiskolázottak, illetve az aktívan órát látogatók számát, akkor nyilván nem is kell akkora épületkomplexum az egyetemnek. A jelenlegi főépület egyébként is egy pompás, exponált helyen áll a Vásárcsarnok mellett. Drága telek. Igazi luxusszállodának, illetve irodakomplexumnak való. Akár a homlokzat megtartásával is. Márpedig egy igazi oligarcha ilyet nem hagyhat parlagon heverni. Mert ne áltassuk magunkat: Orbánnak, illetve a többi hátranyilazva feltört zérógenerációs értelmiségnek a valós felsőoktatás maga a parlag. Csinálni nem tudják. Érteni nem értik. Akkor meg minek? Nem igaz?

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. október 7., vasárnap

Orbán szerint a magyarság: fasiszta

Az, hogy mennyire érdemes a hazai politika kiskatonáival foglalkozni, az lehet kérdéses. De az aligha vet fel kétségeket, hogy komolyan illene tudni venni azt, amikor Pannónia önjelölt vezére ugat valamit. A baj valószínűleg éppen ott kezdődik, ha véletlenül komolyan veszi valaki. Így van ez a legutóbbi, fajelméleti káming ótjával is.

Pár nappal ezelőtt az bírta mondani a Hagyományok Házának átadásán, hogy „az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”. Amely kijelentésnek az egyik triviális baromsága, hogy a jelenleg itt élők nyilvánvalóan nem tehetnek jognyilatkozatot arról, hogy mit fognak tenni az unokáik. Esetleg akkor, amikor már a jelenlegi, hite és érzése szerinti magyar ember már porlad. Ellenben, ha ettől eltekintünk, akkor van a kijelentésnek egy másik, sokkal nyilvánvalóbb olvasata. Nevezetesen az, hogy akinek az unokája csak egy kicsit is külföldi, az nem magyar. Illetve az is nyilvánvaló, hogy aki nem tudja a felmenőiről egyértelműen igazolni, hogy magyarok voltak, az sem magyar.

Csak csendben jelzem meg, hogy vol már ilyen a magyar történelemben. Akkortájt, amikor az akkor éppen aktuális nagy magyar vezető a fasizmus, illetve a nemzeti szocializmus iránymutatásai alapján vélte megtalálni a saját ideológiai sorvezetőjét. Így Orbán, talán a saját felmenőiről már előre biztosítva a tetszőlegesen előállított kimutatást, alapvetően felzárkózott a népirtásokhoz vezető eszmékhez. Amellyel nyilvánvalóan széles gesztust tett a decibelmagyarsággal melldöngető szélsőjobbnak. Valószínűleg abban bízva, hogy a különböző paramilitáns gárdák megvédik majd. Csatlakozva azokhoz a csapatokhoz, amelyek majd a várbeli rezidenciát lesznek hivatottak megvédeni. Mert kár lenne arról megfeledkezni, hogy a miniszterelnökség hegyre költöztetésének nyugodtan lehet az a stratégiai oka, hogy a keskeny utcákkal feldarabolt vár-körzet a stratégiailag jobban védhető körzetek közé tartozik. Nem feltétlenül azért, mintha okkal kellene polgárháborútól tartani. Azonban Orbán valószínűleg már régen túl van a realitásokon.

Ugyanakkor a mostani kijelentéssel egyértelműen hadat is üzent mindenki ellen, akinek a gyermeke külföldre távozott. Az ugyanis elég nyilvánvaló, és évekkel ezelőtt világos tendenciaként rajzolódott ki, hogy a jelenleg is felpörgött gazdasági exodus felér a magyar társadalom szociális abortuszával. Márpedig az, akinek a gyermeke külföldön ismerkedik meg valakivel, majd ott születik meg az illető unokája, az Orbán szerint automatikusan elveszti a magyarsághoz tartozása jogát. Ami elég egyértelmű társadalmi zsarolást jelent. Annak, akinek jelenleg a gyermeke külföldön van, valójában két lehetséges választást kínál. Az egyik, hogy tagadja meg a gyermeket, ha az unoka nem Magyarországon születik. A másik, hogy azonnal kerekedjen fel, és távozzon maga is. Amely társadalmi zsarolással kapcsolatban talán érdemes lehet azokra is emlékezni, akiket az ország akkori vezetése kiüldözött az országból. Ahogy azokra is ezek közül, akikre ma büszke magyarsággal emlékeznek azok, akik a kiüldözők lelki, illetve szellemi örökösének tekintik magukat.

A külföldön született gyermekek hazai családján kívül automatikusan kirekeszti Orbán a magyarságból azokat is, akik gyermekei az ideérkezettekkel kötnek házasságot. A kijelentésből fakadó belső karantén ugyan jelentős magyar sportsikereket elérőket is érintene, de ez a sportot egyébként fetisizáló vezért nyilván nem érdekli. Mert számára csak egyetlen igazság létezik. Mindig egyetlen. Mindig az éppen aktuális, abban a pillanatban létező igazság.

Azért persze érdemes figyelembe venni, hogy ez Orbán esetében lehet egy kórtünet. Ez szinte részletkérdés. Társadalmi problémává az avatja, hogy a pártjának láthatóan van olyan tömegbázisa, akinek ez tetszik. Valamint a társadalomban is van annyi fasiszta hagyomány, hogy nincsenek tiltakozó százezrek az utcán. Miközben a lábukkal tiltakozó százezrek hagyják el az országot. Ahol, a jelek szerint, csak a szélsőséges középszer, illetve az az alatti szint maradhat.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. október 2., kedd

Orbán: A rendszerváltás előtt is VIP voltam

Az utóbbi hetekben sok minden történt a hazai politikában. De alapjában véve szinte semmi. Valójában az Orbán-rendszer konszolidációja zajlik. Amire Orbánnak égető szüksége van. Ma már azért is, mert ez biztosítja a büntethetetlenségét. Az, hogy olykor elszólja magát, a híveket aligha zavarja.

Mert a konszolidációs folyamat egyik célja kétségtelenül az, hogy igyekeznek a hívek számát stabilizálni azon a szinten, ami a társadalom megosztottságának fenntartásával biztosítja a hatalomban maradást. Márpedig a folyamatos belső háborúk más célt aligha elégítenek ki. Azon talán érdemes lenne persze elgondolkodni, hogy hosszú távon ez mennyire szolgálja az országot. Valószínűleg semennyire. De nem áltatom magam azzal, hogy ezen a vakhitű orbanisták komolyabban elgondolkodnak, mint a Kádár-titkárságra annak idején levelet író, vagy a Rákosiban is a „jó királyt” látó egykori hívők. Esetleg még példának is tekintik, hogy a pökhendi ostobaság biztosítja a diadal útját. Nekik imponálhat is Orbán válasza a repülőútja kapcsán.

Érezhetik úgy, ahogy egy híradás címe írta. Azt emlegetve, hogy Orbán felmosta a repülőútját firtatókkal a padlót. Holott ez legfeljebb azért lehet igaz, mert jobban bírja decibellel, és az LMP-hez hasonló társszervezetekkel biztosítható az egységes ellenzéki kommunikáció elmaradása, illetve a kommunikáció általános pöcstelensége. Holott Orbánnak volt pár mondata a sok nagyképűség közepette, ami nagyon árulkodó. Az egyik ezek közül az, hogy eddig is így járt meccsekre és ezután is így fog: „Harminc éve mindig így mentem, jövő héten is így fogok menni és azután is így fogok menni”. Márpedig harminc évvel ezelőtt csak akkor repülhetett kiemelt személyként, ha része volt az állami apparátusnak. Harminc éve 1988-at írtunk. Ekkor Orbán, a felszínről nézve egy volt a kis senkik között. Ellenben a jelek szerint ott volt a gépházban. Talán még csak a szenet lapátolta, és a hatalmi gépezetet olajozta, de a jelek szerint ott volt. Talán éppen ekkortájt döntöttek a hatalmat átmenteni szándékozó kádáristák, hogy felépítik a jövő diktátorát a zsebhoki-bajnokból.

De érdekes kijelentése lehetne Orbánnak az is, amelyben odaszájalja, hogy: „Ami a lekötelezést illeti, szeretném látni azt az embert, aki engem le tud kötelezni!” Ami, az előző kiemelést is figyelembe véve, azt jelzi, hogy Garancsi valójában nem több egy csicskánál. A gépével Orbán rendelkezik, és az egész egzisztenciájára igaz lehet: „az úr adta, az úr bármikor el is veheti”. Márpedig ez inkább figyelmeztetés lehet azoknak akik jelenleg neki köszönhetik az állami pénzből biztosított milliárdjaikat. Orbán rendelkezik a vagyontárgyaikkal, a vagyonukkal, és akár velük is. Akkor utaznak, ha Orbán utazni óhajt. Akkor adják oda a magánrepülőjüket, amikor Orbán szeretné. Nem lekötelezésből, hanem mert Orbán szerint Orbánnak ez jár. Kijár. Érezzék megtiszteltetésnek az ugráltatást is.

Orbán hívei meg érezzék megtiszteltetésnek, hogy a csavarok lehetnek az újjáépített, de nem feledett bolsevizmus gépezetében. Mert nagy megtiszteltetés az. Majdnem akkora, mint annak idején egy bunkó pártitkárnál tenni szolgálatot. Talán a hívek közül soknak éppen az tetszik, hogy komfortosan mozognak a harminc évvel ezelőtt megszokotthoz hasonló rendszerben.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. szeptember 19., szerda

Szijjártó a troll

Fotó: MTI / Illyés Tibor
Az Európai Parlament alapvetően kiosztott egy taslit a magyar kormánynak. Ezt lehet szépíteni, illetve mesedélutánokon enyhíteni. De alapvetően megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Ehhez képest a lakosság békés dagonyában ücsörög, és békésen viseli, hogy a regnáló hatalom hülyének nézi. Mert mi mást is tenne? A recept bevált, tehát alkalmazza.

Az egyik pontja a kommunikációs cunaminak az, hogy egy hosszabb, talán megszeppenésnek is feltüntethető szünet után elindították annak a vitáját, hogy a lehetséges ötből három pofon küldte-e a padlóra, vagy a negyediket is rámérték-e az Orbán-kormányra. Mert azon polemizálni, hogy az említett jelentést a tartózkodókat figyelembe-véve vagy azt kihagyva szavazták-e meg, aligha más jellegű vita. Nem a jelentés tényeit, megállapítását cáfolja, hanem a politikai következmények mértékén rugózik. Egyébként a kormány propagandája még ebben is ellentmondásosnak tűnik. Az egyik pillanatban el sem fogadják a szavazás végeredményét, míg a másikban a szerintük meg sem történt szavazást akarják megtámadni az Európai Bíróságon. Úgyhogy Orbán szerint nem is kaptak taslit, de azért feljelentik a verekedőt. Egy vidámabbra részegedett kocsmaközönség ennél kevesebbre harsány közröhejjel reagálna. Valószínűleg. A politikusok azonban talán munkaköri kötelességből morózusak. Nem röhögik körbe Orbánt.

Talán Szijjártót sem. Pedig Orbán egykori csicskása igazán minden t megtesz a nagyérdemű szórakoztatása érdekében. Közben kicsit kamuzik is. De ez nála valószínűleg munkaköri kötelesség. Most minden esetre beleállt. A politikai szószékbe. Tudom, arra inkább ráállni szoktak. Mint a hordóra. A mintacsicska meg is tette. A maga hordószónoklatát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az ülésén. Kijelentette, illetve inkább bejelentette, hogy „egyes tisztségviselők nemrég képtelenségeket állítottak Magyarországról, és ezek nem voltak mások, mint hazugságok”. No jó. De cáfolta a kormánypropaganda a Sargentini-jelentés hetven-valahány pontját? Noha valószínűleg meg lehetett volna tenni. Akár írásban is összerakva a manipulálatlan jelentésben leírtakat, és annak tételes, bárki által ellenőrizhető adatokkal alátámasztott cáfolatát. Az uniós kommunikáció azonban nem ettől hangos. Így aztán a kormány, egykor a forint bedöntésében is jeleskedő, külügyminisztere nagyjából olyan teljesítményt produkált, mint az internetes fórumok fizetett trolljai.

Azok, akik abban a pillanatban elkezdenek másról beszélni, személyeskedni, amint tények felsorolását kéri tőlük valaki. Amikor nem fogadja el valaki vitának azt, hogy szerintük Orbán szent, igazmondó, és csalhatatlan. Amiből következik, hogy a normális magyar ember Orbán fenekét nyalja, és a szavain csügg. Pókháló helyett. Mert az utóbbi a fejében van. A trollnak. Meg a magyar külügyérnek. Dúsan elfedve a valóságot, ami egy pillanatig nem hagyja magát zavartatni. Ahogy Szijjártó sem a valóságtól. Mert azt mondta ez a bátor ember, hogy „a magyarok véleményét mi képviseljük, hiszen mi nyertük a választásokat”. Amiből legfeljebb az következik, hogy Szijjártó troll-üzemmódba kapcsolva kifejtette: csak az a magyar, aki rájuk szavazott. Mert egyébként a többség, mint tudjuk, és bármikor ellenőrizhetjük: nem a Fideszre szavazott. Valójában az ellenzék megosztottsága segítette a hatalomba a Fideszt és nem a többségi szavazatok.

Miközben elég sokan otthon maradtak. Azaz tartózkodtak. Ha azt a logikát követjük, amit Orbán a Sargentini-jelentés kapcsán, akkor a szavazáskor otthon tartózkodók szavazata is beleszámítana a végeredménybe. Ebben az esetben, a teljes szavazásra jogosultak halmaza alapján kellene számítani a Fidesz szavazáskori támogatottságát. Ami alapján igencsak a lakosság kisebbsége juttatta ilyen mértékű hatalomhoz. Különösen úgy, hogy a határon kívüli szavazatok kapcsán a nyugati munkavállaló láthatóan kevesebb ajnározást kapott, mint a környékbeliek. Holott az előbbiek tudhatóan milliárdokat utalnak haza, míg az utóbbiak tudhatóan milliárdokba kerülnek az államnak a különböző támogatási csatornákon keresztül.

A jelenleg is hullámokat vető gazdasági exodus fényében különösen érdekes Szijjártó azon kijelentése, miszerint a „magyarok országa boldog, és büszke az ezeréves történelmére, a keresztény kultúrájára és hagyományaira”. Mármint a boldogsági rész. Tekintve, hogy tíz-, illetve százezrek a lábukkal szavaznak az ellenkezőjére.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. szeptember 12., szerda

EP-üzenet Orbánnak: coki

Az Európai Parlamentben megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Önmagában ennek hatásai valószínűleg később jelentkeznek. Mert aki azt hiszi, hogy holnaptól nyugaton kel fel a nap emiatt, az más szerekkel kísérletezzen. Ugyanakkor az üzenet elég világos. Orbánt egyelőre semmiképpen nem szándékoznak megválasztani Európa császárának. Bármennyire is annak hiszi magát.

Egyben természetesen azt is megüzenték így a többi diktátorpalántának, hogy egyelőre más trágyadombot keressenek maguknak. Kapirgálási célra. Meg önkifejezésre. Amelyre hazánkban a kormány által befolyásolt média kiváló terepet biztosít. Már csak azért is, mert a Fidesz ötös számú párttagkönyvének a tulajdonosától a nem véletlenül királyinak csúfolt televízió mikrofon-állványaiig elég sok szervilista szóvirág-kertész ténykedik a Fidesz holdudvarában. Így az első hangerő-reakciókig aligha kell sokat aludnunk. Valószínűleg hamarosan megindul a teljes kommunikációs gépezet az orbáni hatalomtechnika mentegetésére, illetve győzelemként való beállítására. Elvégre bárki emlékezhet a hazai, egyébként érvénytelen népszavazást követő kommunikációra. Mert a vezér nem tévedhet. Orbánnak meg elég régóta vannak ilyen komplexusai.

Tehát az alapfeltétel: Orbán tévedhetetlen. Így az egész unió, illetve annak parlamentje természetesen hülyékből áll. Többségében. Valamint többnyire olyanokból, akik azzal fekszenek, illetve azzal is ébrednek, hogy mivel tarthatnának be Orbánnak. Illetve az egész országnak. Mert Orbán énképében az ország azonos a neki feltétel nélkül pitizők gyülekezetével. Ezt számos korábbi megnyilatkozásból sejthetjük. Ennek egyenes következménye, hogy a Sargentini-jelentés megszavazói az ország bukását szeretnék látni. Orbán szerint. Ha pedig magyar képviselők, akkor hazaárulók. Mert a Fidesz a haza. Orbán szerint. Akkor is, ha egyébként kisebbségi többséggel, igazi bolsevik módon kormányoz.

Így nyugodtan felkészülhet mindenki, hogy pillantok alatt kinevezhető lesz hazaárulónak a várható kommunikációs offenzivában. A zöldpárti Judith Sargentini alighanem szemét libsivé fog válni. Ha B. Zsolt írja majd pamfletben, akkor hülye picsa is lehet belőle. Amellett, hogy idióta magyarellenes szemét libsi is lesz. Úgy mellesleg. Szijjártó meg talán bekéreti a világ nagykövetét, és kioktatja a szerinte, illetve vezére szerint érvényes, kötelező haladási irányról. Orbán pedig személyesen fogja elmesélni, hogy ez egy olyan pofánrúgás volt, amivel tulajdonképpen elismerték az ő nagyszerűségét. Mert az alaptézis töretlen: ő tévedhetetlen.

Az Európai Unió parlamentjének ettől még jelenleg érvényes az üzenete. Megüzente Orbánnak: coki.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. szeptember 6., csütörtök

Dúró: büszkén embertelenül

Forrás: Wikipédia
Dúró Dórában összeért, ami összetartozik. A Népszava közöl legalább is egy írást arról, hogy a nevezett homoid az abortusz kapcsán leginkább a magzat szívhangját hallgattatná a mesterséges terhességmegszakítást kérővel. A jelzett forrás, a Népszava nagyjából elmeséli, hogy ez miért minősülne etikátlannak, illetve alapvetően gonosznak.

Alkalmasint egyfajta lelkiismereti zsarolás is, ami alapvetően embertelen is. Ugyanakkor azért persze emlékezhetünk arra, hogy Dúró Dóra egykori pártjában, vele egy időben megfordult, nem egy esetben ott is maradt figurák szájából mik bírtak előtüremkedni az idők során. Igen, kérem, a Jobbikról van szó. Arról a pártról amelynek sorait a zsidók listázását, a cigányok kasztrálását felvető figurák pártolták, illetve erősítették. Igen, tudom. A középre törekedő Jobbik ideiglenesen parkoló pályára helyezte Novákot, és Toroczkai önálló párttá szervezte a Jobbik jobboldalát. Azonban nem árt talán figyelembe venni néhány aprócska mellékkörülményt. Az egyik, hogy a média nem Dúró Dóra elhatárolódásaitól volt hangos. A válóperétől sem. Márpedig azt ugye senki nem gondolja egészen komolyan, hogy miközben a férjeurát látványosan félre tették a Jobbikban, és Dúró megtartotta mind a popárttagságát, mind a jól fizető megbízását, akkor szóba sem álltak egymással.

Életszerűbbnek tűnik, hogy Novák kiállítása a partvonalra egy ócska színjáték része volt csupán. Amit a Jobbik pillanatnyi helyzete tett egyelőre véglegessé, és aligha a nagy ideológiai szakítások a szélsőséges nézetekkel. Ugyanakkor pontosan tudható, hogy Dúró kiállt Toroczkai mellett. Felvállalva ezzel a rasszista retorika melletti kiállást is. Márpedig a szerintük nem kívántak sterilizálását is elvárni kívánó nézetek már nem is állnak olyan messze attól, amelyet a harmadik birodalom ideológiai keretei között is lelkesen hirdettek egyesek. Azt is tudjuk, hogy az emberek pszichológiai, valamint fizikai kínzása sem volt egy eleve elutasított eszköz. Az, hogy ezt a későbbi korokban is alkalmazták korántsem menti a lágerek, a verőszobák alkalmazottait. Már csak azért sem, mert éppen a hazai példa azt mutatja, hogy az ÁVH szakmányban vette át a korábbi verőlegényeket is.

Amikor Dúró Dóra, kiáll egy alapvetően embertelen ötlettel a nyilvánosság elé, akkor valószínűleg nem tesz mást, mint kinyilvánítja azt, ami a lényege. Elvégre a biológiai ember, illetve a szociális ember nem okvetlenül esik egybe. Egy pillanatig nem vonhatjuk kétségbe, hogy biológiailag kétségtelenül ember. Minden tekintetben eleget tesz a biológiai fajfogalom egyedekre elfogadott ismérvének. Ahogy rajta kívül, még sok-sok milliárdan a Föld nevű bolygón. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy eléri azt a szocializációs minimumot, ami alapján elvárható lenne a sok-sok milliárd másik emberben az ember tisztelete. Ebből a szempontból Novák Előd neje egy embertelen proto-kápó. Nem ő az egyetlen.

Az egyetlen pozitívum a megnyilatkozásában, hogy eloszlat minden kétséget arra nézve, hogy valójában milyen szemlélet jellemzi a szélsőjobboldali politika szereplőit. Azt a szélsőjobboldalt, amelynek megnyerésére egyébként Orbán is számos gesztust gyakorolt. A jelenlegi tendenciákat, az egészségügy lerohadását, az oktatás szétverését, a hatalom centralizálását nézve nem is csak a szavak szintjén. Dúróban összeért az embertelenség a politikussal. Orbán gesztusaival pedig összeért az embertelenség a hatalommal is. Ha figyelembe veszem, hogy Dúró Dóra több gyermekes családanya, akkor kicsit csodálkozom. De lehet, hogy csak státusz-anya. Abból a hitből táplálkozva, hogy példamutató lombikként kell szolgálni. Mely esetben azonban nagyon sajnálom a gyermekeit.

Azokat azonban kicsit jobban, akiknek nincs esélyük az emberhez méltó életre, a bennük rejlő lehetőségek kibontakozására. Ebből a szempontból sajnálok minden meg nem született gyermeket. Valamint sajnálom azokat az anyákat is, akik bármely okból az abortusz mellett döntenek. Különösen azokat, akik azért döntenek így, mert gyermekük erőszakba fogant, vagy esélyét sem látják annak, hogy emberhez méltó életet élhet. Természetesen el lehetne várni Dúró Dórától, hogy az embertelen ötletelések helyett, politikusként, a gyermekek emberhez méltó életéért tegyen meg mindent. Azok származásától függetlenül. Azonban, figyelembe véve a politikai elkötelezettségét, belátom, hogy ez egy igen meddő elvárás lenne.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. szeptember 5., szerda

Az oligarcha-barátság család-kampánya

Lehet abban valami, hogy az ember gyereke ne nagyon mászkáljon olyan helyeken, ahol a kormány-prédikációk óriásplakátjait, illetve a kormányzászlókat láthatja. De, ha már ilyen helyeken jár, akkor legalább ne olvassa el a szövegeket. Ha mégis, akkor próbálja meg leszállítani a gondolkodóképességét, és a memóriáját is kapcsolja ki. Akkor jól fogja alakítani a kampányok célközönségét.

No, meg nem is jön idegbe. De azért mégis csak a célközönség tagjának alakítása a lényeg. Mert akkor rájöhet, hogy a célközönség alapvetően pontosan az a lózungokat élvező, és azon szinte elélvező réteg, akiknek korábban a csasztuska-idézetekkel éles szocreál plakátok, majd még korábban azok a filmhíradók szóltak, amelyen valamelyik nagytiszteletű antiszemita esedékes böffentését örökítették meg. Alkalmasint most azon köztéri információszennyezések kapcsán jutott ez eszembe, amin az jött szembe, hogy Magyarország annyira családbarát, hogy majd ki csattan. Aztán eszembe jutottak azok a hírek, amelyek alapján családosokat simán kilakoltatnak úgy, hogy még csak javaslat sem születik alternatív élethelyzeti megoldásokról. Aztán az a szemfényvesztés, amellyel az iskolakezdés alapján élt a hatalom.

Ez, ugyebár arról szólt, micsoda családbarátság az, hogy előbbre hozták a családtámogatási összegek kifizetését. Attól azonban a családoknak, természetesen egy fillérrel sem jut több pénz. Csak a támogatottak előbb elkölthetik, és csak később fog kopogni a szemük. Aztán majd jöhet Harrach, és elmesélheti, hogy rossz életviteli szokásaik vannak. Majd jöhet Hegedűs Zsuzsa és sokadszor is felszámolhatja a gyermekéhezést. A családbarátság jegyében. Amely gesztusoknak nyilvánvalóan nagyobb a kommunikációs hatása, mint annak lenne, ha a családok közül egy sem élne mélyszegénységben, és egy gyermeket sem érintene az abszolút, vagy relatív éhezés. Amellett, természetesen érdemes figyelembe venni, hogy az egzisztenciális bizonytalanság frusztrál. Márpedig a frusztrált tömeg könnyebben hiszterizálható. A lét határán pedig könnyebb akár egy kiló liszttel is manipulálni.

A plakát és zászlókampányoknak ugyanakkor van egy másik oldala is. Akár közbeszerzik, akár közrámutatnak a beszállítókra. Az az oldal, ahol a semmitmondó szlogeneket, majd a köztéri motyókat előállítják. Az legfeljebb csak a pénzszórás következetességét jelzi, hogy nem idén kezdődött. Mert azt már az Origo is megírta vagy három éve, hogy 2015-ben is volt egy őszre időzített kampánya a gazdasági exodus kormányának. Akkor három és félszáz millióból. Az idei a kampánynak az előjátékai közé tartozik például, hogy a Közbeszerzési Hatóság még áprilisban tette közzé a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) számára kreált ajánlati felhívást. Amelyben a teljesítés helye azért is érdekes, mert kilátásba helyezi más országok területén is az orbanista igehirdetést. A CSBO részvételét különben, a parlamenti irományok szerint, kormányrendelet (244/2016. (VIII. 17.) Korm.) biztosítja.

Ugyanakkor idén már korántsem ugyanannyit kóstál a kampány. Az EU-s értesítő alapján kicsit több, mint 600 millió forintra taksálják az áfa-mentes költséget. Természetesen a megfogalmazás szerint komplex feladatokra szánva. Kormánypropagandára, valamint kormánypropagandára. Egy kis kormánypropaganda csatolásával. Amely összegre, természetesen, bárki azt mondhatja, hogy a M. L. felcsúti gázszerelő már le sem hajol ennyiért. Talán az oligarchia más tagjai közül is csak páran. Ugyanakkor érdekes kérdés lenne, hogy vajon az ország valóban családbarát, vagy csak beszélnek erről a vezetői? Ennek kapcsán meg érdemes lenne összevetni az országban élő családok számát azok számával, akik hasznot húznak ebből a kampányból. Valamiért az az érzésem, hogy a tényleges családok száma adódna többnek.

Amiből az is következhetne, hogy amennyiben a családok ténylegesen megéreznék, ha a csapból nem propaganda folyna, hanem a hideg tej keveredne a meleg mézzel. Igaz, akkor nem is kellene talán kiplakátolni azt, hogy a kormány milyen nagyon családbarát. Elvégre mindenki látná. A családok meg naponta tapasztalnák. A közterek használata tehát erre: feleslege lenne. Ha a családok nem tapasztalják, de mégis hirdetik, akkor is felesleges a köztérhasználat. A zászlókat nem lehet elvinni tanszer helyett az iskolákba, és a tápanyagtartalmuk is kérdéses. Legfeljebb megállapítható, hogy a kampány hazudik. De legalább nem olcsón.

Mindezektől függetlenül még lehet a családbarátságban valami. Csak kicsit hiányos a megfogalmazás. Hiányzik belőle, hogy az ország bizonyos családok barátja. Az Orbán-holdudvar nagy családjának feltétlen barátja.

Andrew_s

Comments on Facebook