2018. június 21., csütörtök

Bevándorlóországosdi

A lakosságtizedelő fekete halál, a XV. századi ábrázoláson
(Toggenburgi Bibliában)
A zsírkőre maszatolt alaptörvény éppen aktuális változtatása előtt, alatt, és valószínűleg még utána egy jó ideig hallhattuk, illetve hallhatjuk a mantrát: Orbán nem akar bevándorló-országot. Ez a fajta szöveg már évekkel ezelőtt sem jelzett mást, mint a történelem ismeretének hiányán alapuló oltári ökörséget. Akkor még nem Orbán nyomta az összes lemezt hozzá. A lényegen azonban nem változtat.

Aki szeretne a fenti mantra jegyében nyugóvóra, illetve pogromra térni, azt veselkedjen neki és írja át a történelemkönyvet. Olyan módon, hogy:

-       Igazolja tudományosan azt, hogy a Homo sapiens a Kárpát-medencében, és lehetőleg Budapest környékén alakult ki;
-       Ha ezt nem sikerül igazolni, akkor már gondban lehet, mert ugyebár innentől az egész magyarság egy nagy bevándorló horda képében tűnik fel;
-       Igazolja tudományosan azt, hogy amennyiben a fenti helyzet nem állt fenn, akkor a lovas nomád ősök egy lakatlan, már itt élőktől mentes területre érkeztek;
-       Ha nem akkor ez kínos. Feltéve, hogy legalább azt nem sikerül igazolni, hogy a lóháton érkezők szűzességi, illetve beltenyésztési fogadalmat tettek;
-       Ha ez is megbukna, akkor persze az egész vértisztasági szöveg álságos, és alapvetően ostoba volta azonnal lebukik;
-       Azért még meg lehet próbálni cáfolni a későbbi hadjáratok népességet keverő hatását, a járványok utáni betelepítéseket, a későbbi menekülthullámokat, és lehetőleg minden mást;

Annak, akinek ennek ellenére sikerül lenyomni a torkán az idegengyülölő szöveget, azt óva inteném a saját családfájának a felkutatásától. Mert kiderülhet, hogy a családjában az egész Kárpát-medence képviselve van. Némi távolabbi rokonsággal is fűszerezve. Ha ennek ellenére ragaszkodik annak a jogához, hogy a másik magyarságát minősítgesse, akkor az a legkevesebb, hogy az étrendjéből is száműz minden olyan élelmiszert, illetve fűszert, amit a határokon kívül teremtett a biológia. Krumplitól a napraforgón át a borsig.

Elvégre az, aki idegengyülölő, az legyen következetes. Ne lecsószaftos nyálat fröcsögve szidjon mindent és mindenkit.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 19., kedd

In hoc signo vinces

Raffaello Sanzio: In hoc signo vinces (részlet)
Ugye közismert a leírás az „E jelben győzni fogsz” megnyilatkozás körülményeiről? A napokban kicsit nagyobb figyelmet kapott az, hogy az ország keresztény kultúrájának védelmét kötelező érvényűnek gondolják előírni. Ez alighanem egy igen fogas kérdéskört fog érinteni. Tekintettel arra, hogy amit ma vallási alaptétel-gyűjteménynek ismerünk az, a ma ismert szöveggyűjtemény alapjait illetően, egy rég elporladt római császár hatalmi ambícióinak védelmét, megalapozását szolgálta.

Orbánról nem tudni, hogy valaki megsúgta-e neki: „In hoc signo vinces”. Azt azonban jó érzékkel megérezte, hogy az ellenségkép keresés egy pontján célszerű letenni a garast valamelyik vallási ideológia mellé. Ő, illetve a kommunikációs csapat a kereszténységet választotta. Azt a vallást, amelynek alaptanításai sokkal inkább a humánumot tartják szem előtt, mintsem azt a regnáló magyar kormány, valószínűleg, szeretné. Mert a hivatalos propagandáról sok minden el lehet mondani, de a „humanizmus” címkével lehet talán a legkevésbé ellátni. Például, az évek óta tartó, szinte az eretneküldözésekkel párhuzamosnak látszó, ellenség-keresés aligha tekinthető humanista megnyilvánulásnak. Még akkor sem, ha találnak olyan egyházfit, többek között Erdő Péter személyében, akik nagy ívben tesznek a keresztény alapértékekre. Alkalmasint a pápa véleményére is. Alkalmasint a pápa véleményére a KDNP környékén előforduló politikusok is tesznek nagy ívben. De a KDNP is csak a nevében keresztény meg párt, meg ilyesmi. Úgyhogy a pártos kereszténységgel kapcsolatos véleményük nem játszik.

Még akkor sem, ha az erős emberük olykor a fegyverével játszik. Vélhetően Szent Ferenc emlékének adózva. Kigúnyolva az állatokat is pártoló szent emlékét. Akinek a nevét a pápa is viseli a pápaságban. Aki arról ugyan alkotott véleményt, hogy a menekülteket pártolni kell, de arról kevésbé, hogy a házi-rénszarvasokat kilőni kell. Helikopterről. De Semjén ettől még biztos jó keresztény. Ahogy Orbán Viktor is. Elvégre ők, valószínűleg azt mondják magukról. Ahogy sokan mások is a kormány környékén. Meglehetős hivalkodással emlegetve „keresztény értékeket”, meg „keresztény kultúrát”. Amelyekről valószínűleg csak azt hallották, hogy valaki már látta leírva, hogy van ilyen. Ugyanakkor, ahogy azt Szabó Zoltán összeszedte a Facebook-on, mégis lehet előre mutató kezdeményezés az említett fogalmak alaptörvényesítése. Elvégre elejét veheti a menekültek intézményes üldözésének, a hajléktalanok gettósításának, a szegények folytatólagos megvetésének. Többek között.

De talán a vallásos hivalkodásnak is. A Bibliában ugyanis van olyan kitétel, hogy a hit nem a nyilvános kivagyiságot kell, hogy szolgálja:
„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”
(Máté Evangyélioma 6. rész)

Különösen, mert a történelemben legtöbbször a vallás nevében gyilkolók kezdték azzal, hogy magukat valami kiemelt törzsnek képzelték. A hitük alapján felülemelkedettnek, magasabbrendűnek képzelve magukat. Olyannak, akinek kilövési engedélye van mindenki másra. Ez a kereszténységre is igaz. Még a kereszténység egyes irányzatainak képviselői is lelkesen gyilkolták, illetve üldözték egymást a történelem során. Ahogy mindenki mást is. A kereszténység jegyében, amit nyugodtan használtak az érdekeltek fedősztoriként. Ahogy az olyan szerzők műveit is, mint a császári látomást csak pár évtizeddel követő Hippói Szent Ágostonét. Akinek a nevéhez köthető az egyházi antiszemitizmus ideológiai alapjának a megírása. Olyan hatásosan, hogy a hivatalos zsidóüldözést alig ötven évvel ezelőtt iktatták ki jogilag a spanyol törvénykezésből. Fél évezred után, és másfél évezreddel Hippói Szent Ágoston korát követően.

Orbánról nem tudni, hogy valaki megsúgta-e neki: „In hoc signo vinces”. De szinte biztos, hogy számára a kereszténység nem annyira Jézus humanizmusát jelenti, mint amennyire keresztes lovagok kardját, és az inkvizítorok parazsát. A saját szemében valószínűleg ott áll egy ostromlott végvár mellvédjénél, és rohamot vezényel a kereszt védelmében. Nem értve, hogy azok a csúnya bácsik a fehér köpenyben nem értik meg az ő nagyszerűségét, és zsebpénzt is egyre fanyalogva adnak. Pedig neki sok zsebbe kell pénzt tenni. Elvégre a zsoldosokat meg kell fizetni. Mert a végén nem vele üvöltik majd a kereszténység védelmében kitalált jelszavait, hanem a fehér köpenyeseknek szólnak: lehet vinni a hideg zuhany alá.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 18., hétfő

Sziszi mondja: durr bele

Forrás: 444.hu
Aszondja a Sziszi, hogy katonának áll a világ. Meg hogy legerősebb honvédséget akar a magyaroknak a térségben. Nekem meg az jut az eszembe, hogy a fegyverkezési versenybe csak beledögleni lehet. Ha nincs háború, akkor a költségeibe. Ha van, akkor a kilőtt töltényekbe. De a Sziszi aszondja, hogy rohadtul kell egy erős honvédség. Márpedig a Sziszi rendes ember. Orbán is megaszondta.

Egyébként egy pillanatig sem vitatom, hogy sokaknak a máját finom fegyverolajjal kenegetik az ilyen kijelentések. Különösen akkor ha nem voltak annak idején katonák. Akkor, amikor a magyar honvédség, bakától főkatonáig, gyakorlatilag a Varsói Szerződés határvédelmi homokzsákjának a szerepét töltötte be. Ehhez nem kellenek különösebb doktrina-viták. Elég összevetni az akár az 1970-es, illetve 1980-as évek katonai technológiájából közkeletű ismereteket, a Szovjetunió, illetve az USA akkori katonai potenciálját, és a hazai lehetőségeket. Akár a mélységieket. Felvetve azt is, hogy vajon meddig tartott volna felmorzsolni a hadsereget, ha valaki valóban fel akarja morzsolni. Eltekintve attól is, hogy sokkal vonzóbb egy olyan szerepe az országnak, hogy kiváló egyetemei, remek kórházai képzést, gyógyulást adjanak az arab sejkek gyerekeitől az angol királyi házig mindenkinek. Akár ténylegesen is. Annál sokkal vonzóbb, minthogy valaki kiálljon a regionális kocsma közepére és az asztalba bassza a bicskát.

Tudva azt, hogy az olyan vezetők, mint az enyhén túlsúlyos Orbán, vagy a hallhatóan nem csak derékra zsírosodott Németh Szilárd, aligha lenne képes megvédeni bárkit. Nem pofázva, hanem ténylegesen. Ellenben a máséval nagyon szívesen verik a csalánt. Talán azért, mert katonaként, amikor még kötelező volt, szerteszívatták őket. Most meg szívjanak a kopaszok. Legyen kötelező a sorkatonaság, meg legyen erős katonaság, meg legyen übermagyar az, aki éhen döglik, ha nincsenek uniós, vagy orosz, kínai, indiai, amerikai, pénzek, de díszmagyarba menetel a csontvázak mezején. Háromszoros hurrá az ilyen vezetőknek.

Akár elgondolkozva azon is, hogy ki a fészkes fene ellen akar erős hadsereget a térségben? Kit akar megszállni? Mit akar megszállni? Komolyan gondolja a határrevízió leporolását? Netán reguláris migránsokkal fognak majd riogatni? Ha igen, akkor az anyja szép szemének szeretné ezt bemesélni? Rendben, lesz kinek. Főleg annak, aki még a büdös életben nem gondolkodott el azon, hogy nagyságrendben hány háborús menekült kóborol a világban, és abból hányan akarnak valóban megszállni bármit is. Mert azért gyanítom: ha Afrika vagy a Közel-Kelet megindulna, akkor pont annyit érne a kerítés, és az egész hadsereg, mint Mohács a törökök ellen. Mármint tömegpusztító fegyverek bevetése nélkül. Alkalmasint persze a török megszállás végének is több köze volt a Habsburg megszállási vágyhoz, a hosszú logisztikai útvonalakhoz és a törököket is megosztó belső hatalmi harcokhoz, mint a melldöngetéshez.

De melldöngetésben és pocaktapsban mindig jók voltunk. Decibelizmozásban is. Úgyhogy inkább az érdekelne, hogy melyik Orbán-haver szeretne katonai beruházásokba beszállni. Elvégre, ha megemelik a honvédelmi kiadásokat, az pénzkiadást jelent. Márpedig ami kiadás az egyik oldalon, az valakinek bevétel.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 14., csütörtök

A csapda neve: „Red Bull-verseny”

Forrás: Domyown.com
A jelek szerint lesz berregés a levegőben, és forgalomkorlátozás a felszínen. Köszönhetően a Red Bull budapesti repülős versenyének. Ami személy szerint mérsékelten hiányzik az életemből. De elfogadom, hogy mások az év fénypontjának érzik majd. Ahogy miért ne érezhetné annak bárki a többi forgalomkorlátozós rendezvény bármelyikét? Nem igaz?

Azért a Red Bull védjegye alatt zajló zajterhelés ellen mégis csak felszólaltak páran. Néhányan pedig a vállukat vonogatják. A kormány pedig láthatóan kiállt mellette. Amit egyébként teljesen meg tudok érteni. Nem csak az anyagi, hanem a kommunikációs szempontokat is figyelembe véve. Ha ugyanis emlékszünk, akkor nemrég még a tüntetési szabadságról szólt a vita. Mármint arról a metszetéről, hogy a tüntetés szabadságát veszélyezteti, ha a környékbeliek nyugalmának a védelme érdekében el lehet tanácsolni egy-egy felvonulás, gyűlés, tiltakozó megmozdulás helyszínét egy bizonyos helyről. Esetleg mindenhonnan. Amely megoldás kétségtelenül nem a demokrácia legnagyobb vívmánya lenne. De Orbániában egyre kényesebb, és ritkább, portéka az a törvény, illetve rendelet, amit a demokrácia épülésére alkotnak. Egy komplexusokkal küzdő örök másodiknak hatalmat adva nem is nagyon lehet másra számítani.

De a repülőverseny kapcsán azért láthatóan kommunikációs előnyt lehet faragni a kialakult helyzetből. Ha ugyanis most nagyon hangosan morognak a zaj, és a környékbeliek nyugalmának a zavarása, a forgalom korlátozása miatt, akkor a tüntetős csatában pontot szerez a hatalom. Mert joggal kérheti számon a kettős mércét. Azt, hogy miért akarnák korlátozni az egyik zavaró tényezőt, ha a másik korlátozását nehezményezik? Ezzel kommunikációs harapófogóba zárva a megszólalók jó részét. S minél jobban morognak, annál jobban szorítható össze a fogó. Erre természetesen mondhatjuk, hogy a gazdasági hasznától függetlenül szimpla provokációnak használja a hatalom a repülős eseményt. De ez van. Az vesse rájuk ezért az első követ, aki nem a politikai haszonszerzés lehetőségeinek a kihasználását várja el egy politikustól. Alkalmasint ilyenek is lehetnek szép számmal. Elvégre az önbecsapás képessége mindenkinek megadatott.

A lényegen, mármint a provokáción, és a harapófogón azért ez sem változtat. Ahogy azon sem, hogy politikailag visszaüthet, ha az ellenzék, és véleményformálóik, most nagyon elkezdenek kiállni a Red Bull ellen. Belesétálva egy teljesen nyilvánvaló, és alig titkolt csapdába. Kínossá, illetve érdekessé téve azt a kérdést is, hogy vajon mekkora lehet az a halmaz, akit bele lehet ebbe a verembe csalogatni. Mekkora a közös metszete annak a két halmaznak, amelyek egyikébe a csendrendeletes tüntetés-korlátozás ellen tiltakozók, míg a másikba a Red Bull rendezvénye ellen felszólalók tartoznak. Mert azok, akik ebbe a közös halmazba tartoznak, azok valószínűleg bátran tekinthetik magukat a politikai naivitás, a kommunikációs csapdák iránti vakok mintapéldányainak.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 13., szerda

Hajléktalan-törvény összecsomagolva?

Emberárnyék
Foto: EISimay
A kormánypropaganda leporolta a hajléktalanság problémáját. Az, hogy papíron a Fidesz kéri a kormányt, az természetesen porhintés. Elég a kormánypárt vezetésének névsorára pillantani ennek igazolásáról. Ez a mozzanat feledhető. A lényeg azonban továbbra is az, hogy mi célt szolgálhat a kérdés elővétele.

A humánum előretörését aligha. Nem azért, mert nem lehetne a humánum oldaláról megközelíteni a kérdést, hanem azért, mert a kormány korábbi intézkedései, az immár kormányokon keresztül ívelő kommunikációs gyakorlat alapján erre lehet legkevésbé gondolni. Amelyben már öt éve is a demagógia volt az uralkodó. Ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy hirtelen megoldások születtek ott, ahol hagyományosan az akták tologatása fedi el a valós tevékenységeket. Igen. A minisztériumokban és főhivatalokban. A látszattevékenységek bürokratikus fellegváraikban. Ahol gyakorlatilag a rendszerváltás óta zajlik annak a kérdésnek a passzírozása, hogy mi legyen a lakhatási joggal igen, de lakhatási lehetőséggel nem rendelkező emberekkel.

Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a kérdés akkor kerül elő, amikor vagy el kell terelni a kommunikációt valamiről, vagy támogatókat kell gyűjteni valami mellé, ami egyébként nem örvendene túl nagy népszerűségnek. Olykor mindkét célból. Mert a hajléktalanság az, amivel nagyon sokan találkoznak. Azokkal a csendesen tengődőkkel is, akiket kikerülnek, átlépnek, illetve nagy ritkán megkínálnak egy kiflivel, levessel, bármivel. No meg azokkal is, akik olyan módon próbálnak pénzt szerezni, amitől kinyílik a bicska, viszketni kezd a tenyér, és rugásra feszül a lábikra. Mert azért ne feledjük, hogy abban is van valami, amit a hajléktalanság elleni optikai tuningolók emlegetnek. Abban, hogy nem egy helyen, nem egy esetben közbiztonsági problémát okoz az életvitelszerűen szerte heverők rétege. Ahogy közegészségügyi kérdéseket is felvet ugyanez. Nem csak a biológiai salak elhelyezésének problémájával, hanem fertőzésekkel is megfűszerezve. De valószínűleg másként tekintenek azok az aktivisták a kérdésre, akik autóval osztanak ételt, illetve ruhát, és a haszonélvezet jegyében viszonylagos védettséget élveznek, illetve azok, akiknek a gyereke az összeszart bokrok mellett kell, hogy közlekedjen.

Az utóbbiak támogatására bizton számíthat az, aki fellépést ígér a közterek felszabadítása érdekében. Sajnos akkor is számíthat erre a támogatásra, ha ezt olyan más intézkedésekkel csomagolja össze a hatalom, ami egyébként nem nyerne támogatást. Ezzel, mintegy, kompromittálva a kommunikációt, és csak tovább maszatolva a kérdést. Ellenben támogatókat gyűjtve. Akár csak hallgatólagos támogatókat. A többi üres fecsegés. Mert az unortodox workfare magyar közmunka-programja továbbra sem más, mint a szegénységi spirál hajtómotorja. A modern rabszolgaság generátora. A szálláslehetőségek sem bővültek, javultak ugrásszerűen. Így sokkal lényegesebb kérdés lehet, hogy a hatalom mivel csomagolja majd össze a kormánypárt kérésére megalkotni vágyott törvénycsomagot.

Egy füst alatt megnézni, hogy milyen területfoglalások fordulnak elő abból a kategóriából, ami csípheti a hatalom szemét. Olyanokra gondolok, mint például a Városliget védelmében kiköltözők. Lehet, hogy ezekre a kérdésekre választ keresve hamarabb találjuk meg a kommunikációs mozgatórugókat, mint akkor, ha leragadunk a hajléktalanok elleni hatalmi fellépésnél. Mert azt, szerintem, a leghülyébb fideszes politikus is tudja, hogy a szegény-gettók kialakítása, az optikai tuning nem old meg semmit. Na jó, engedékeny leszek, pár némethszilárd-osztályú politikus talán nem tudja. Majd ők fognak beszélni róla a Fidesz részéről.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 11., hétfő

Megmondók féligazság-parádéja

MTI Fotó: Balogh Zoltán
A mai magyar „ellenzék” néhány igen érdekes tagja igen érdekes megnyilatkozásokat képes produkálni. Tényleg. Olykor önmagukban, olykor összefüggéseikben válnak érdekessé. De inkább furcsává. Juhásztól Hadházyig. Még akkor is, ha pár napos eltérések azért akadnak.

Juhász Péter pár napja adott, a 444.hu oldalán megjelent, interjút a saját szerepbizonygatása jegyében. Amelyet a címben azzal a kiemeléssel közöltek, hogy szerinte emberileg egyedül a politikailag megbukott párt maradt talpon. Ami nagyjából azt is jelenthetné, hogy amennyiben jobb eredményt érnek el a választáson, akkor szar emberekké is válnak? Esetleg, akkor mégsem. De akkor miért nem? Alig hiszem, hogy bárki jelleme a begyűjtött szavazatok számától függjön. Legfeljebb fordítva. Bár azt látva, hogy kik mindenkik kerültek be az országgyűlésbe, azért lehetnek kétségek a két tényező kapcsolatáról. Miközben persze igaza lehet Juhásznak abban, hogy a kormánypárt ellenzékben ülő látens szövetségesei aligha biztosítékai egy valós ellenzéki működésnek. Mely utóbbival kapcsolatban nem állítanám biztosra, hogy Juhász a Fidesz embere. De arra számos eset fordult elő, hogy nem egy lépése sokkal joban segítette a Fideszt, mint az ellenzéket. Ettől még nem lesz kormánypárti ügynök. Lehet, hogy szimplán ostoba. Politikailag.

Esetleg szimplán csak keveri a bukás óta keserű trutyit az éjjeliben. Bízva abban, hogy kiloccsanás esetén lesz olyan, aki viharnak látja. Mert elenged ugyan egy olyan szöveget, hogy szerinte immár nem kósza hír az MSZP-ben meglevő Fidesz-irányítás, de ehhez azért kevés tényt csatol. Márpedig némi bizonyíték nem ártana. Nem azért, mert az ellenkezőjében biztos vagyok, hanem azért, mert pont az ilyen maszatolások azok, amelyek felvetik a jellemmel kapcsolatos kérdések egy részét. Juhász esetében. Ha ugyanis biztos benne, akkor tegyen le egy listát nevekkel, bizonyítékokkal, és segítse hozzá az egész ellenzéket a tisztánlátáshoz. Ha ez elmarad, akkor mi értelme? A zavarkeltésen kívül persze. Legfeljebb azokat a gyanúkat visszaigazolva, amelyekből magam is többet szóvá tettem az elmúlt években. Botkáig bezárólag.

Mely utóbbi egyébként az LMP-vel kapcsolatban is felvethető lenne. Jó ideje emlegettem a választások előtt is, hogy láthatóan kialakult egy hallgatólagos Jobbik-Fidesz-LMP tengely. Még az is elképzelhető, hogy Vona bukása sem független ettől. Azzal ugyanis pont ezt sérthette meg, amikor befurakodott a politikai közép irányába. Ezzel ugyanis valós konkurenciájává vált a Fidesznek, miközben elveszteni látszott azt a szerepet, hogy a Fidesz jobbszéléről leszakadó, ott kínossá váló erőket maga mellé gyűjtse egy esetleges koalíció reményében. Mely koalícióra a jelen felállásban nincs a vezér rászorulva. Ahogy arra sem, hogy a mérsékeltebben zavaros LMP-vel egyezkedjen. Amely esetében Juhásznak szintén meg lehet az a gyanúja, hogy a Fidesz érdekében politizál. De ezt a gyanút is többször emlegettem már. Más is. Az újdonságértéke tehát csekély.

Ahogy annak is, amikor az utóbbi párt nevében Hadházy a Fidesz, illetve Orbán unió-fóbiáját emlegeti. Pontosabban azt, hogy a bíróságok elleni támadás a kilépés kikényszerítésének az egyik jele. Mert fél Orbán egy uniós ügyészségtől. Amiben persze lehetne is valami. Akkor, ha ennek az egyelőre nem igazán hatalma teljében működő szervezetnek lenne bármi hatalma a hazai igazságszolgáltatás apparátusában. Addig, amíg ez nincs így, addig Orbánnak nem igazán kell félnie attól, hogy egy uniós szervezetben azt mondják, hogy „Ejnye!”. Még akkor sem, ha felemelt mutatóujjal még azt is hozzáteszik, hogy „Bejnye!”. Miközben jelenleg nem érdeke a kormánynak az a kilpés. Még jön pénz, és az unió felé nyitott határok remekül levezetik a feszültséget. Amennyiben a nyűgösebbje kivándorol, ha jobban tele van a hócipője, mint a pénztárcája.

Ugyanakkor azért persze lehet némi alapja az uniótól való függetlenedési vágyaknak. Jórészt egyfajta duzzogás gyanánt, amiért Orbánt még nem választották meg a földrész császárjává. Másrészt egy kommunikációs előkészítéseként annak, amikor majd szűkülnek az uniós pénzforrások. Legyez ez egyszerű gazdasági ok, vagy politikai eszköz egyaránt. Mert azért Orbán, és brigádja, remekül berendezkedett arra, hogy az unió fizet, és ők zsebre rakják. Baksist adva a tömegeknek. Elhitetve velük azt, hogy a kormány kegye az, amit kapnak. Amiben szintén lehet valami. Amennyiben az egészet a haveroknak osztva valóban nem lenne. A kohéziós alapok esetleges szűkülése ezért növeli a szűkölési koefficiens mértékét a kormányfői holdudvarban.

Mert azért azt Orbán is tudja: a diktátorok pénzügyei előbb utóbb kiterítésre kerülnek. A történelem tanúsága szerint, néha, néhanap, a diktátorral együtt. Ennek lehetőség szerinti elkerülése sokkal inkább motiválhat alaptörvény-változást, bírósági befolyásolást, kommunikációs ellenségkeresést, mint egy jelenleg inkább homályba vesző uniós ügyészség. Ugyanakkor, amikor majd az orbáni kommunikáció azt fogja harsogni, hogy egyre több követője van Orbánnak az unióban, akkor egy másik szempontot is érdemes lesz hozzávenni. Azt, hogy a nemzeti bezárkózás éppen a közös pénzalapokon fog leginkább meglátszani. Lehet tehát, hogy minél büszkébben fogják állítani a sok követőt, annál kevesebb pénz jut az országnak. Mármint akkor, ha tényleg terjed majd a nemzeti önzés politikája. Mert az uniós polgárnak azért bőven elege lehet abból is, hogy ő pénzel egy országosnak hazudott családi vállalkozást.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 5., kedd

Pótcselekvéses Trianon-kesergő

Közhely, hogy a történelmet a győztesek írják. Az meg egy kocsmai verekedésben is igaz, hogy a vesztesek megszívják. Az I. világháború vesztesei is megszívták. Hazánk a bot rossz végén volt, és a háborút lezáró diktátumban rögzített új határokon is meglátszott. Ez nem kell, hogy tessen bárkinek. Az sem, hogy a világháború második felvonása végén sem lett jobb a helyzet. Igaz, akkor sem a győztesekhez sikerült csatlakozni.

De ebben sincs semmi meglepő. A hazai politikai elit szinte évszázadok óta, mintegy hagyományőrzésből, köszönő viszonyban sincs a  nagyléptékű, világpolitikai realitásokkal. Alkalmasint azt követően, hogy lépten és nyomon a trianoni diktátum feletti kesergést hallgattam, az az érzésem támadt, hogy ez megmaradt. Mert a határokat átjárhatóvá tevő uniós elképzelések közelebb hozzák a szerteszakított közösségeket, mint bármilyen Trianon-kesergő. Amely jelenséggel kapcsolatban egyre inkább az az érzésem támadt, hogy a kesergők jó része azt sem tudja mi felett kesereg. A kesergésből is hagyományt formálva.

A határok akkori meghúzása mára történelmi tényként kezelhető. De ez csak az egyik oldala a történetnek. Az akkori diktátum nem Magyarország ellen, hanem jobbára a vesztes Monarchia ellen íródott. Mármint abban, ami hazánkat is érintette. Mert amiről, szerintem, a nagy-magyarországos matricával öklöt rázók, illetve kesergők megfeledkeznek az az, hogy az a kép egyfajta mini-unió részére igaz csupán. Tekintettel arra, hogy a török hódoltság után a Habsburg-ház itt felejtette magát. Így aztán előállhat az a helyzet, hogy a trianoni, majd párizsi, majd a későbbi szerződéseket revízió alá helyezni akarók valójában a Monarchiát szeretnék visszaállítani. Egy olyan államszövetséget, ahol egy idegen ország császára volt a magyar király is.

Valójában sokkal kevésbé demokratikus megoldásként, mint amit ma az EU kínál. Alkalmasint úgy, hogy a Habsburg örökösödésbe legfeljebb a mély rábólintás szintjén volt magyar befolyás. A nagy revizionisták ugyanakkor, nem egy esetben meggyőződéses EU-szkeptikusok. Így aztán úgy ellenzik egy európai államszövetséghez tartozást, hogy eközben egy múltbeli államszövetség iránt nyilvánítják ki olthatatlan nosztalgiaérzésüket. Legalább azt, ha már realitásérzékük nem feltétlenül van. Azért persze lehet keseregni a múlt felett. Hosszan, bő lére eresztve.

Elvégre a dicső múlt elvesztése nyilván sokkal inkább tehet a pillanatnyi problémákról, mint a saját személyiséghez kapcsolódó tehetségtelenség, lustaság, felelősségpánik, döntésképtelenség, és megannyi más önsorsrontó állapot. Mert az a legolcsóbb mentség, ha mindenről más tehet. Más emberek, más korok, más vallások. A kesergés tehát egyfajta önfelmentésnek is beválik. Bele lehet búsongani a jövőbe. Addig sem kell mást csinálni.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. június 3., vasárnap

A Milla-korszak végéhez

Úgy tűnik lezárult egy korszak a magyar ellenzék működésében. Az a korszak, amit talán majd Milla-korszaknak fognak nevezni. A végét, egyelőre, az Együtt megszűnési szándékának kinyilvánítása jelzi. Egy kicsit sajnálom. Azokat, akik hittek benne, és anyagilag is támogatták.

Ugyanakkor az utóbbiak azért megmutattak egy olyan lehetőséget, ami az összes párt, egyesület és egyház számára is utat jelenthetne. Tartsa el a tagság a szervezeteket, és az állami támogatás egy adott feladat teljesítésének támogatására szolgáljon és ne egy szervezet alanyi létének szóljon. Miközben persze tudom, az Együtt is megkapta a pártoknak szóló támogatásokat. A megszűnés talán egy kicsit emiatt is következett be. Függetlenül attól, hogy amióta a Milla párttá alakult, azóta igen sokat megtettek a levegő elfogyasztásáért maguk körül. Amely folyamatban Juhásznak, és gyanítom, hogy Szigetvárinak is, elévülhetetlen szerepe volt. Mert az sosem volt, és sosem lesz alapja egy együttműködésnek, ha meghirdetik az eleve elzárkózás politikáját.

Márpedig csak a politikai újszülötteknek lehet újdonság, hogy az amikor Juhász annak idején sem a kormány, hanem Gyurcsány leváltását gondolta az első célok egyikeként elővezetni, akkor valójában megalapozta a későbbi aknamezőt. Azt, ami gyakorlatilag az „Együtt senkivel” politikai mozgalmát jelentette. Még akkor is, ha kétségtelenül talált ehhez partnert az ellenzéki szerveződések, illetve ellenzéki politikusok között. Még akkor is, ha a politikai realitás azt mutathatta volna: a megosztás politikája nem az ellenzékiség, hanem a kormány érdekét szolgálja jobban. Ahogy a mostani választások előtt az MSZP színeiben felbukkanó Botka szereplése is eredménnyel fogyasztotta el a legjelentősebb erőforrások egyikét. Az időt. Ahogy a 2014-es választások előtt is ebből volt a legkevesebb. Meg valóban együtt képviselhető programokból.

Amely utóbbiak szempontjából az „Együtt” neve is maga volt a megtévesztés. Amennyiben az MSZP-vel még csak-csak együtt szerepeltek, de még talán van, aki emlékszik Kónyára és mozgalmára. Annak ellenére a partszélre küldték, hogy valószínűleg egy sokkal reálisabb politikai irányvonalat képviselt azoknál, akik végül elhitették magukról: ők jelentik az ellenzék magját. Egyfajta kétfejű, de alapvetően vezérelvű szerveződésként, amiben a vezér-szerep kijelölés útján keletkezik. Amely kijelölés akkor is kijelölés marad, ha az „értelmiség”, illetve egy része a támogatásáról biztosítja. Az utóbbi azonban legfeljebb egy valamire volt jó. Arra, hogy a párt körül kialakult támogatói kör felüljön a saját retorikájának. Egyben be is zárva a pártot egy olyan ketrecbe, amiből láthatóan nem sikerült kitörni. Egy olyan ketrecbe, amin a felirat: „az elitista értelmiség mozgalma”.

Ebből az utolsó kitörési lehetőség talán 2013 nyara lehetett volna. Akkor, amikor a szárszói bulin, azon a bizonyos színpadon, két biciklin illegette magát az Együtt és az MSZP kirakatembere. Mert Bajnai, sajnos, nem volt más. Ahogy Mesterházy sem. Még akkor sem, ha a politikai celeb szerepe, legalább az utóbbinak láthatóan nagyon is tetszett. Akkor a szervező is megtehette volna, hogy mindenkit, aki akkor az ellenzéket jelentette, felszólít a színpadra. Akkor a szereplő páros is megtehette volna, hogy lerúgja a két biciklit, és maga szólít fel mindenkit a színpadra. Ez a gesztus elmaradt. Valójában az idei választásokig elmaradt. Meg is látszik. A választások eredményén. Amely után láthatóan elindult egyfajta konszolidáció az ellenzékben.

Ebből a szempontból az Együtt megszűnése könnyedén lehet, hogy csak az első lépés az úton. Amelyen valószínűleg végig kell mennie a pártoknak. Alkalmasint a kormánypártnak is. Amely út kapcsán valójában, talán, nem is egy-egy párt megszűnése lehet a legérdekesebb kérdés.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. május 26., szombat

Szülj és nevelj egy Embert

Számomra most derült ki, hogy egy ideje működik egy magyarságszaporítással foglalkozó mozgalom. Kicsit rasszista, kicsit radikális, kicsit migránsozik, kicsit leszarja a történelmi tényeket, de a tagok, a saját öndefiniciójuk szerint kétségtelenül magyarok. Tulajdonképpen mindezek alapján kormánykonformnak is tekinthetjük.

Annak alapján is, amit a 444.hu söpört össze a „Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom” ismertetésére. Az egész persze lehet nézőpont kérdése. Mert az alapvető kérdés talán nem is az, hogy ki tartja magát magyarnak, hanem az, hogy ki milyen alapon formál jogot arra, hogy bárki másról eldöntse a magyarságát. Netán bármi másmilyenségét. Mert az ugyebár nem kicsit felemás megoldás, hogy egy szervezet, vagy egy szervezet bármely tagja jogot formál a kérdés eldöntésére, és ezzel mintegy alanyi jogon magyarnak minősíti magát. Mert milyen alapon is tehetné? Amellett mi van akkor, ha bárki más szerint meg sok mindenki lehet magyar, de ő speciel nem. Mondjuk azért, mert kicsit „O”-lába van, illetve ősei között kimutatható a honfoglaláskor már itt élők, netán az évszázadok alatt erre jártak genetikai hagyatéka. Mert azért az nehezen állítható, hogy az ősök, majd az évszázadok alatt erre tévedők egy lakatlan és embermentes Pannon-medencébe érkeztek.

De ez nyilvánvalóan csak az egyik vetülete a kérdéskörnek. Ahogy a „szüld tele az országot” mottót felvállaló mozgalomnak is. Nem tagadva, hogy mélységében nem ismertem meg a mozgalom megannyi közleményét. Ellenben azért az eszembe jutott a nevükről, hogy alapjaiban lehetnek gondok a kérdéssel. Mert azt is sejthetnénk, hogy amennyiben valaki öndefiniáltan magyar, és így a gyermekei is magyarnak definiáltatnak, akkor minden más teljesen mindegy. Holott szülni általában gyermeket szoktak. Aki aztán a neveltetése során felvesz szokásokat, identitásokat. Hogy aztán később megalkothassa a saját öndefinicióját. Meghatározva azt s magának, hogy mennyire legyen büszke a származására, a felmenőkre, a rokonságra, a kultúrájára, és megannyi másra.

Ennek alapján inkább azt pártolnám mottónak, hogy „szülj egy gyermeket, és neveld úgy, hogy később se kelljen szégyelnie az országot, a népet, ahol, ahova szültett”.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. május 22., kedd

Nagy arccal a hídlezárásért

A városok útjai, szerintem, elsősorban közlekedésre valók. A hidak is. A lezárások nem tartoznak a kedvenceim közé. Aki ismer, tudja. Nem is vagyok egyedül a véleményemmel. Ahogy most a Klubrádióban hallgattam, a Szabadság híd lezárásával kapcsolatban sem. Azzal sem, hogy a kölcsönösség elvét igyekszem vallani.

Az utóbbi nagyjából azt jelenti, hogy elviselem a mások vonulhatnékjait, futkoshatnékjait, és strandolhatnékjait. Abban a reményben, hogy engem sem zavarnak majd hasonló állapotban. Most a Szabadság híd lezárásával kapcsolatban nagyon betelt a hócipőm. Nem a lezárás miatt, mert az csak a szokásos mértékben töltötte meg. Ellenben a Klubrádióban megszólalt valaki a pártolók nevében. Valaki, aki egy mozdulattal és egy gusztustalan gesztussal söpörte le a lezárással kapcsolatos ellenvéleményeket. Arra kaptam fel a fejem, amikor, mintegy a szervező „fiatalok” nevében, laza egyszerűséggel leszólta az „öregeket”, hogy azok csak a megszokásaik védelmében ellenzik a lezárásokat.

Nos! A kor egyik előnye, hogy voltam fiatal. Tudom, hogy egy időben a lázadás a fiatalok dolga. Különben még mindig kőbaltával szaladgálnánk. De! Ha valaki azt hiszi, hogy az idősebbek alanyi jogon idióták, lenézendők, és különben is menjenek a fenébe, az ne hidat zárjon le. Előbb vonuljon be egy nyugis szobába. Ahol hosszasan elgondolkodik társadalmi felelősségről, szolidaritásról, és arról, hogy vajon hány autó jön szembe az úton. Mert akkor, ha sokan jönnek szembe, akkor talán nem mindenki más megy rossz irányba. De leginkább a kommunikációról. Úgy általában. Meg a megszólalás felelősségéről. Úgy általában. Egyet sajnálok. Későn kezdtem fülelni. Így csak az archívumból tudom, hogy egy, a műsorvezetővel tegeződő, így akár „beépített telefonálónak” tekinthető tájépítész volt ez a mamlasz. Aki akkor is megérdemli ezt a besorolást, ha flastrom gyanánt azért odabökte, hogy a vénségeket is várják a hídra. Egye fene.

Eddig sem szerettem a lezárásokat. Az ilyen zsenik miatt, most már kifejezetten rühellem. Ha nemhatárolódnak el a szervezők ettől a szemlélettől, akkor az ilyen szemléletben szervezőket is. Például.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. május 20., vasárnap

Leveszi-e a cipőjét, ha....

Forrás: Amazon
Lehet-e fontos kérdés az, hogy leveszem-e a cipőm? Az, hogy valaki leveszi-e a cipőjét? A kérdés filozofikus. Alighanem lehet gyűjteni akár egy egész konzultációnyi variációt. Akár a cipők típusára is kitérve.

Olyan kérdésekkel, mint:
Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha vendégségbe megy?
Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha imádkozik?
Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha hazatér a munkából?
Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha nagyon meleg van?
Leveszi-e Ön akkor cipőjét, ha mínuszok vannak?

De már ezek a kérdések is lehetnek alapvetően tévesek.
Mert abból indulnak ki, hogy van a megkérdezettnek munkája, illetve egyáltalán: cipője.

Ám mit pipáljon be az, akinek nincs? Mennyire van döntési helyzetben?

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. május 15., kedd

Az alapítványtalanodó sorosizmushoz

Az utóbbi napok egyik hírcsokra kétségtelenül az orbanizmus részleges sikeréről szól. Arról, hogy az általuk most ördöginek kikiálltott Soros György két „gyermeke” a jelek szerint követi azokat a gyermekeket, akik majd csak unokáikkal fogják talán meglátogatni az országot. Ha egyáltalán...

A törvényi környezet alakítása, illetve a hangulatkeltő gyűlölködés nyomán a Nyílt Társadalom Alapítvány Berlinbe költözik és a CEU is már megígérte: sorba áll a bécsi vonatjegyért. Az 1980-as évektől hazánkban működő Nyílt Társadalom Alapítvány különösen fájhat azoknak, akiket rászorultságukban támogattak. Még akkor is, ha ígéretük szerint nem engedik el a rászoruló magyarok kezét. De az ilyen ígéretek sokszor bizonyultak olyannak, mint az első lelkesültségben tett találkozási fogadkozások egy nyaralás után. Természetesen tudomásul véve, hogy harminc és néhány év mélyebb beágyazottságot jelenthet, mint egy pár napos ismeretség. Azért még lehetünk nyugodtan szkeptikusak.

Abban is, hogy a támogatási rendszert a hatalom majd kiváltja bármivel. Mármint akkor, ha a szépen hangzó nemzetien nemzeties kirohanásoktól eltekintünk. Amelyek baromi jól hangzanak, de nem lakatnak jól senkit. Mármint akkor, ha eltekintünk azoktól, akik nyelvükkel a hatalom szereplőinek ősszájában turkálnak. No meg azoktól, akik a nemzet strómanjává szegődnek. Mely szerep elég kétséges dicsőségekkel, és nem egyszer kellemetlen utóhatásokkal járt már a történelem során. Habár a Soros-ösztöndíjak is járhatnak igen kellemetlen utóhatásokkal. Az országnak például itt van az hatalmi réteg, amelynek nem egy tagja részesült ilyen-olyan támogatásokban korábban. Jelesül Orbán Viktor is.

Aki valószínűleg azóta utálja Sorost, hogy köszönni valója lenne neki. Esetleg azóta, hogy rájött: az irattárakban még nyoma lehet annak, hogy annak idején ő is haszonélvezője volt az amerikai milliárdossá vált üzletember támogatásainak. Egyébként valószínűleg nyoma van. De a nagy általánosságban ugyanúgy a kutyát sem érdekelné, ahogy valójában az olykor köztudatba dobott ügynök-akták sem érdekelnek senkit. Mely utóbbiakból már úgyis kimazsolázhatta szinte minden, közvetlen hatalomba, esetleg bizottságokba, került párt a számára érdekes adatokat. Önnön megnyugtatására, vagy a pályatársak, ellenfelek zsarolására.

Ellenben Orbánnak, és fenéktakarítóinak, a kirohanása Soros ellen még baromira vissza is üthet. Nem a jelenlegi költözések alkalmából, mert az szintén mérsékelt érdeklődésre tarthat számot. Azonban akkor, ha esetleg az aktákból kiderül, hogy a jelenlegi hatalomból ki is valójában „Soros embere”, az még lehet kínos. Bár ebben is szkeptikus vagyok. Azokat, akik már önmaguk előtt kellően kompromittálták magukat Orbán és a Fidesz mellett, nem fognak egyhamar szembefordulni vele. Önmaguknak kellene ugyanis bevallaniuk, hogy igen nagy mértékben hagyták magukat hülyének nézni. Ez az a stabil bázis, ami ugyan nem az ország többsége, de elegendő ahhoz, hogy hatalomba tartsák azt, aki a kádári káderrendszer, illetve Soros pénze nélkül talán kádár lenne. Ha jól megbecsüli magát.

Ha már másokat nem becsül semmire.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. május 11., péntek

Balog Zoltán elköszön, de sebaj

Balog Zoltán elköszönőben van a hivatalából. Valahogy majd csak elviseli az ország, hogy más tölti be a magas tisztségét. Még akkor is, ha első körben az utóda pont olyan hozzáértőnek, illetve előre tekintőnek látszik, mint Balog, és valószínűleg nem kevésbé szervilis is, ha Orbán megbízik benne. De majd később kiderül, hogy a jelenlegi pesszimizmus mennyire optimista várakozás.

Balog esetében sok jót nem lehet róla elmondani. Ebből a szempontból megnyugtató, hogy legalább némi önkritikával állt hozzá az általa elfecsérelt évekhez. Legjelentősebb szolgálati eredményeként azt emlegette, hogy a nagypénteket sikerült munkaszüneti nappá nyilváníttatni. Ő tudja, mennyi idejébe telt. Amit emlegetett, az egy két évtizedes megfeszített küzdelem. Váljék egészségére. Az azonban kétségtelenül árulkodó, hogy a miniszter két évtizednyit visszatekintve egy munkaszüneti nap kiharcolását tartja a nagy eredménynek. Egy olyan tárca élén, amelyhez például az egészségügy és az oktatás felügyelete is tartozott.

Amelyekről kétségtelenül elmondható lenne, hogy a jövőnek dolgoznak. Az oktatás esetében ez különösen nyilvánvaló, de az egészségügy esetében is belátható lenne. Az azonban Balog munkaköri összesítését kétségtelenül minősíti, hogy a jövőbe tekintés, a jövő generációknak előkészített terep átadása, a holnapok megalapozása helyett a személyes múltba révedésére a legbüszkébb. Függetlenül attól, hogy a küzdelmes munkával kiharcolt extra munkaszüneti napot az adott napon nem dolgozók nem fogják bosszús fejcsóválással tölteni a munkaszünet ténye felett keseregve. Ahogy minden vallási agymosás dacára alighanem sokan azok közül, akik ezen a napon elmennek kirándulni, vagy akár templomba, könnyen megfoghatók lennének azzal a kérdéssel, hogy az adott napon mit is ünnepelnek, és a naptárban hogy jön ki a dátum.

Az, hogy az önkritikán kívül Balog, illetve a rendezvényen felszólaló további szereplők némelyike, mondott néhány furcsaságot, az szinte szóra sem lenne érdemes. Mármint akkor, ha pár száz évvel korábbi időket élnénk. A szekuláris államberendezkedés meghonosodása előtti időket. Amikor az éppen aktuális istenkép határozta meg a vezetői gondolkodás felszínét. Mert a mélyét valószínűleg akkor is a hatalom és pénz. Így annak ellenére, hogy Schanda Balázs, a Hold utcai református templomban megszólaló alkotmányjogász, szerint zseniális ötlet volt az Isten belevétele a népszavazáson soha el nem fogadott alaptörvénybe, ez aligha több puszta szóvirágnál. Egy ideológiai blikkfangnál. Azok szemének hályogosítására, akik ettől talán nem látják, hogy a Biblia csak akkor lényeges a magát kereszténynek hazudó hatalomnak, ha az kell a tömeg hülyítéséhez. Mert éppen az egészségügy, a szociális háló állapota, a hatalmi diszkrimináció, a rasszista kiszólások igazolják legjobban, hogy Orbán kormánya nem igazán keresztény. A szó jézusi értelmében. Legfeljebb erdői értelmében. Amire meg nem kéne annyira büszkének lenni.

Balog valamit talán meg is sejthetett ebből a végjátékban, mert az MTI szerint megjegyezte, hogy a „politikusoknak különösen óvatosan kellene bánniuk a keresztény szóval”. Ami akár kritikának is beillene. Azzal együtt, hogy a folytatás elég ostobaságnak tűnik. Miszerint „ha komolyan gondolják, akkor nem vonhatják meg az egyházaktól, hogy ők maguk vitassák és határozzák meg, hogy mit jelent kereszténynek lenni”. Ami első olvasatra mindenképpen furcsa. Tekintettel arra, hogy Jézus tanításainak követése, illetve a hit, mint olyan, egy személyes döntés. Az egyházak legfeljebb címkézésre használhatják. Ahogy használják is. Illetve használták a történelem során. Nem egy esetben a népirtás, olykor az ettől sem független hatalmi demonstrációk fedősztorijaként.

Mert az egyházak azért alapvetően mégis csak a papi hierarchia megnyilvánulásainak a terepei. Mikor, melyiké. A keresztény katedrálisok, az egyházi vagyonok meg ékes hirdetői a szegényekkel szolidáris önmegtartóztató szerénységnek. Méltó követőiként annak a folyamatnak, amelynek az elején valószínűleg az a törzsi sámán áll, aki először hasznot húzott a többiek megvezethetőségéből, illetve hitéből.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. május 8., kedd

Kimúlóban a látszatdemokrácia is

A nap süt, az országgyűlés alakul. Ülésileg. Miközben az ellenzők tüntetnek. Az egyes nemzetileg együttműködő kormányzati tisztségviselők meg beszélnek a házban. Köztük Orbán Viktor is. Mondja a magáét. A Kúria döntései nyomán a sértett nagycsoportos panaszait is előadva. Miszerint a Kúria beavatkozott... Cúna Kúria!

Le is ragadnék itt. Jobbára azért is, mert a napi ténykedések nyomán úgyis napi információ lesz arról, hogy ki mit mond, illetve nem mond az Országházban. Az őszinteség jegyében: az érdekel legkevésbé, hogy ki milyen alternatív esküt mondott el. Erősen zárt körben, és alig érdekelve bárkit is. Az ellenzékiség ugyanis baromira nem ezen múlik. A kétharmad árnyékában pedig különösen. Voltaképpen, valószínűleg, az se tűnne fel a kutyának sem, ha be se mennének a Parlamentbe. A hatalomnak semmiképpen. A Fidesz gombnyomogatásra szocializált országgyűlési bérmunkásait aligha zavarná a társas magányuk. A szavazásokban sem sok fennakadást okozna parlamenti minoritás hiánya.

Szóval: Kúria. A Kúria néhány helyen megkifogásolta a választás szabályosságáért felelős hivatal néhány döntését. Így néhány szavazat státuszt váltott. Amelyre, pontosabban a választások manipuláltságát is emlegető egyéb hangokra a Fidesz részéről az első reakció az volt, hogy ők a legnagyobb vesztesei az manipulációknak. A szférikus világmodell pedig ezzel a legbiztosabb cáfolathoz jutott. Ha ugyanis az, valamint a lapos Föld elmélete helytálló lenne, akkor a szférák ráomlottak volna Föld-tányérra. Ami alól kirohantak volna az elefántok. Azért, hogy a különösen vastag bőr receptjét elkunyerálják a magyar kormánypárt szószólójától. De ezen jelenségekből semmit sem tapasztaltunk. Így a Föld mégsem lapos, és a szférák sem léteznek.

A Kúria döntései ellenben léteznek, és a miniszterelnök vérig is sértődött. Elkezdett ördögöt kiáltani. Meg beavatkozást a választások eredményeibe. Ha tényleg azt mondta Orbán, hogy a „testület intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához”, akkor ezzel sértett szellemi kiskorúság igen jellemző érvét használta. Amely érvelés akkor is egyfajta szegénységi bizonyítvány, ha nem Orbántól, hanem a sleppjétől származik ez a megfogalmazás. Ugyanakkor nem ez a megfogalmazás a legnagyobb probléma ezzel a fajta hatalmi reakcióval. Az már inkább, hogy ez a retorika közvetlenül támadja az egyik legmagasabb, hazai, bírói testületet. Márpedig a bíróságoknak, bírói szinteknek addig van elfogadottsága, amíg legalább nagyjából függetlenek tudnak maradni a hatalmi befolyástól. Ha ez a a látszat ugyanúgy semmivé foszlik, ahogy a Polt-féle ügyészségről sem hiszi már senki el a politika-mentességet, akkor végső soron a lovak közé kerül a gyeplő. Egyfelől ugyan a félelem kezdhet kormányozni, de a másik oldalon akár a köztörvényes bűnösök is politikai mártírrá válhatnak. Némi cinizmussal persze azt is mondhatnánk, hogy ez is ott lehet a célok között. Arra az esetre, ha a hatalom tagjai a vádlottak padjára kerülnének. Előre biztosítva a politikai mártír-szerepet, és ezzel egyfajta tárgyalási pozíciónyerést a kesztyűsebb kezű elbírálás érdekében.

Ugyanakkor kár lenne azt hinni, hogy Orbán, illetve holdudvara először próbál politikai megrendelést adni a bíróságoknak. Rogán már öt éve, mintegy, házhoz rendelte a bíróságokat. Még ugyanabban az évben, 2013-ban amelynek márciusában Orbán már világosan megüzente: ő akarja eldönteni, hogy ki a bűnös. Ami már akkor sem a demokrácia legbiztosabb jele volt. Immár a Kúriának nekitámadva már csak egy üzenete van a gesztusnak. Immár a látszatát is kerülni meri az Orbán-klán, hogy diktatúra van.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. május 7., hétfő

Orbán újabb mikeskelemeni rohama

Miközben, a választások utójátékai során, a Kúria próbál talán a jogi harapófogóból szabadulni, a miniszterelnök levelet ír. Eközben ugyan egyre jobban elveszti a miniszterelnöki jellegét, de a jellegvesztést már közpénzeknél is megszokta társadalom. Így, vélhetően, elég sokan örülni fognak, hogy a nagy Orbán Viktor szóba áll velük. Levélben.

Remélhetőleg nem csak azok kapják meg, akik a Fideszre szavaztak. Nem mintha az öngyilkoságok növekedésére számítanék a levelet nem kapók körében. De abban az esetben, ha a „Tisztelt Honfitársam!” megszólítás csak a Kubatov-listán szereplőknek járna ki, akkor az árulkodóbb lenne minden korábbi kirekesztő, megosztó gesztusnál. Így legfeljebb csak a hölgyek sértődhetnek meg. Mert a régi-új kormányfőnek csak honfitársai vannak. Honfitársnői nincsenek. De ezen sem kell meglepődni. Elvégre egy olyan kormányfő, aki nőügyekkel nem foglalkozik, aligha fogalmazhatna másként ebben az esetben sem. Amellett a stadionöltözős macsoizmusában sem szerepelnek nők. Csak a falu bikaságára vágyó decibel-vigécek.

Akik szerint minden eszköz, bármikor, bárki ellen megengedett. Most éppen állítólag a biztonságot és a kultúrát megvédendő. Amivel számos gond van. Leginkább például az, hogy annak idején a menekülteknek a Keleti pályaudvarnál mesterségesen felduzzasztott, és mégis meglehetősen békés tábora, illetve az ultráknak a Planetáriumot megrongáló, a menekülteket provokáló kultúrája állt szembe. Amely utóbbi nem is áll nagyon messze attól a provokatív, ellenséget kereső, kötözködő szinttől, amit Orbán is képvisel. Mármint akkor, ha az utóbbiról lehámozza valaki azt a mázt, amit a beszédírói próbálnak rámaszatolni. Mert akkor megmarad a falu végi kocsmában álló, a gyengébbe csak belerúgni képes szellemi törpe. Az azonban erősen kétséges, hogy valóban az ultrák, és a faluvégi verőlegények kultúrája lenne az, ami védendő? Mert könnyen előfordulhat, hogy ennek talaján sokkal komolyabb biztonsági kérdések merülnek fel, mint a menekültekkel kapcsolatban.

Akikkel szemben a gyűlöletkeltés eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, amikor bárkire, válogatás nélkül, és indulatból ráhívja valaki a rendőrséget. Cegléden turistákra, Makó mellett Fekete Pákóra, Borsodban sportolókra, és a sor aligha teljes. Inkább demonstratív. Demonstrálja azt, hogy a miniszterelnöknek sikerült elérni azt a társadalmi feszültségszintet, amely annak idején megalapozta a permanens belső leszámolásokat. Mármint az országon belülieket. Amikor bárkire rámondható volt, hogy kulák, vagy szabotőr, vagy egyszerűen csak azt, hogy nem tapsol elég lelkesen Rákosi-elvtársnak. Ezt a fajta besúgó-kultúrát is kérdés, hogy nagyon védeni kellene. Nem csak a személyiséget romboló hatása miatt, hanem mert elvezethet ahhoz a ponthoz, amikor a nemzeti vezér az ellenzék fizikai megsemmisítésében látja majd a hatalma zálogát. Ha a spontán kivándorlás mégsem vezetné le elég hatásosan a gőzt. Netán „csak”, mert demonstrálni akarja, hogy a hozzá hűek bármire képesek a vezérért. Akikre, Orbán legutóbbi levele alapján sok küzdelem vár még.

De az sem kizárt, hogy az egésznek semmi köze az országos kultúrához. Mert jó lenne tudni, hogy a felcsúti gázszerelőnek van-e levélnyomtatási érdekeltsége? Elvégre a levelet sem nyomtatják ingyen. Ahogy azt a lapocskát sem fogják ingyen csinálni, amin talán csak Orbán Viktor kicsit megretusált, a népére mindig jóságosan gondoló arcképe lesz. Kiosztva mindenkinek. Kézben tartásra. Mert kitűzőben külön kép lesz. Glóriával, amint éppen védi a világot a kereszténység nevében. Ha kér ebből a védelemből a kereszténység, ha nem.

Andrew_s
Comments on Facebook