2018. szeptember 12., szerda

EP-üzenet Orbánnak: coki

Az Európai Parlamentben megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Önmagában ennek hatásai valószínűleg később jelentkeznek. Mert aki azt hiszi, hogy holnaptól nyugaton kel fel a nap emiatt, az más szerekkel kísérletezzen. Ugyanakkor az üzenet elég világos. Orbánt egyelőre semmiképpen nem szándékoznak megválasztani Európa császárának. Bármennyire is annak hiszi magát.

Egyben természetesen azt is megüzenték így a többi diktátorpalántának, hogy egyelőre más trágyadombot keressenek maguknak. Kapirgálási célra. Meg önkifejezésre. Amelyre hazánkban a kormány által befolyásolt média kiváló terepet biztosít. Már csak azért is, mert a Fidesz ötös számú párttagkönyvének a tulajdonosától a nem véletlenül királyinak csúfolt televízió mikrofon-állványaiig elég sok szervilista szóvirág-kertész ténykedik a Fidesz holdudvarában. Így az első hangerő-reakciókig aligha kell sokat aludnunk. Valószínűleg hamarosan megindul a teljes kommunikációs gépezet az orbáni hatalomtechnika mentegetésére, illetve győzelemként való beállítására. Elvégre bárki emlékezhet a hazai, egyébként érvénytelen népszavazást követő kommunikációra. Mert a vezér nem tévedhet. Orbánnak meg elég régóta vannak ilyen komplexusai.

Tehát az alapfeltétel: Orbán tévedhetetlen. Így az egész unió, illetve annak parlamentje természetesen hülyékből áll. Többségében. Valamint többnyire olyanokból, akik azzal fekszenek, illetve azzal is ébrednek, hogy mivel tarthatnának be Orbánnak. Illetve az egész országnak. Mert Orbán énképében az ország azonos a neki feltétel nélkül pitizők gyülekezetével. Ezt számos korábbi megnyilatkozásból sejthetjük. Ennek egyenes következménye, hogy a Sargentini-jelentés megszavazói az ország bukását szeretnék látni. Orbán szerint. Ha pedig magyar képviselők, akkor hazaárulók. Mert a Fidesz a haza. Orbán szerint. Akkor is, ha egyébként kisebbségi többséggel, igazi bolsevik módon kormányoz.

Így nyugodtan felkészülhet mindenki, hogy pillantok alatt kinevezhető lesz hazaárulónak a várható kommunikációs offenzivában. A zöldpárti Judith Sargentini alighanem szemét libsivé fog válni. Ha B. Zsolt írja majd pamfletben, akkor hülye picsa is lehet belőle. Amellett, hogy idióta magyarellenes szemét libsi is lesz. Úgy mellesleg. Szijjártó meg talán bekéreti a világ nagykövetét, és kioktatja a szerinte, illetve vezére szerint érvényes, kötelező haladási irányról. Orbán pedig személyesen fogja elmesélni, hogy ez egy olyan pofánrúgás volt, amivel tulajdonképpen elismerték az ő nagyszerűségét. Mert az alaptézis töretlen: ő tévedhetetlen.

Az Európai Unió parlamentjének ettől még jelenleg érvényes az üzenete. Megüzente Orbánnak: coki.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. szeptember 6., csütörtök

Dúró: büszkén embertelenül

Forrás: Wikipédia
Dúró Dórában összeért, ami összetartozik. A Népszava közöl legalább is egy írást arról, hogy a nevezett homoid az abortusz kapcsán leginkább a magzat szívhangját hallgattatná a mesterséges terhességmegszakítást kérővel. A jelzett forrás, a Népszava nagyjából elmeséli, hogy ez miért minősülne etikátlannak, illetve alapvetően gonosznak.

Alkalmasint egyfajta lelkiismereti zsarolás is, ami alapvetően embertelen is. Ugyanakkor azért persze emlékezhetünk arra, hogy Dúró Dóra egykori pártjában, vele egy időben megfordult, nem egy esetben ott is maradt figurák szájából mik bírtak előtüremkedni az idők során. Igen, kérem, a Jobbikról van szó. Arról a pártról amelynek sorait a zsidók listázását, a cigányok kasztrálását felvető figurák pártolták, illetve erősítették. Igen, tudom. A középre törekedő Jobbik ideiglenesen parkoló pályára helyezte Novákot, és Toroczkai önálló párttá szervezte a Jobbik jobboldalát. Azonban nem árt talán figyelembe venni néhány aprócska mellékkörülményt. Az egyik, hogy a média nem Dúró Dóra elhatárolódásaitól volt hangos. A válóperétől sem. Márpedig azt ugye senki nem gondolja egészen komolyan, hogy miközben a férjeurát látványosan félre tették a Jobbikban, és Dúró megtartotta mind a popárttagságát, mind a jól fizető megbízását, akkor szóba sem álltak egymással.

Életszerűbbnek tűnik, hogy Novák kiállítása a partvonalra egy ócska színjáték része volt csupán. Amit a Jobbik pillanatnyi helyzete tett egyelőre véglegessé, és aligha a nagy ideológiai szakítások a szélsőséges nézetekkel. Ugyanakkor pontosan tudható, hogy Dúró kiállt Toroczkai mellett. Felvállalva ezzel a rasszista retorika melletti kiállást is. Márpedig a szerintük nem kívántak sterilizálását is elvárni kívánó nézetek már nem is állnak olyan messze attól, amelyet a harmadik birodalom ideológiai keretei között is lelkesen hirdettek egyesek. Azt is tudjuk, hogy az emberek pszichológiai, valamint fizikai kínzása sem volt egy eleve elutasított eszköz. Az, hogy ezt a későbbi korokban is alkalmazták korántsem menti a lágerek, a verőszobák alkalmazottait. Már csak azért sem, mert éppen a hazai példa azt mutatja, hogy az ÁVH szakmányban vette át a korábbi verőlegényeket is.

Amikor Dúró Dóra, kiáll egy alapvetően embertelen ötlettel a nyilvánosság elé, akkor valószínűleg nem tesz mást, mint kinyilvánítja azt, ami a lényege. Elvégre a biológiai ember, illetve a szociális ember nem okvetlenül esik egybe. Egy pillanatig nem vonhatjuk kétségbe, hogy biológiailag kétségtelenül ember. Minden tekintetben eleget tesz a biológiai fajfogalom egyedekre elfogadott ismérvének. Ahogy rajta kívül, még sok-sok milliárdan a Föld nevű bolygón. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy eléri azt a szocializációs minimumot, ami alapján elvárható lenne a sok-sok milliárd másik emberben az ember tisztelete. Ebből a szempontból Novák Előd neje egy embertelen proto-kápó. Nem ő az egyetlen.

Az egyetlen pozitívum a megnyilatkozásában, hogy eloszlat minden kétséget arra nézve, hogy valójában milyen szemlélet jellemzi a szélsőjobboldali politika szereplőit. Azt a szélsőjobboldalt, amelynek megnyerésére egyébként Orbán is számos gesztust gyakorolt. A jelenlegi tendenciákat, az egészségügy lerohadását, az oktatás szétverését, a hatalom centralizálását nézve nem is csak a szavak szintjén. Dúróban összeért az embertelenség a politikussal. Orbán gesztusaival pedig összeért az embertelenség a hatalommal is. Ha figyelembe veszem, hogy Dúró Dóra több gyermekes családanya, akkor kicsit csodálkozom. De lehet, hogy csak státusz-anya. Abból a hitből táplálkozva, hogy példamutató lombikként kell szolgálni. Mely esetben azonban nagyon sajnálom a gyermekeit.

Azokat azonban kicsit jobban, akiknek nincs esélyük az emberhez méltó életre, a bennük rejlő lehetőségek kibontakozására. Ebből a szempontból sajnálok minden meg nem született gyermeket. Valamint sajnálom azokat az anyákat is, akik bármely okból az abortusz mellett döntenek. Különösen azokat, akik azért döntenek így, mert gyermekük erőszakba fogant, vagy esélyét sem látják annak, hogy emberhez méltó életet élhet. Természetesen el lehetne várni Dúró Dórától, hogy az embertelen ötletelések helyett, politikusként, a gyermekek emberhez méltó életéért tegyen meg mindent. Azok származásától függetlenül. Azonban, figyelembe véve a politikai elkötelezettségét, belátom, hogy ez egy igen meddő elvárás lenne.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. szeptember 5., szerda

Az oligarcha-barátság család-kampánya

Lehet abban valami, hogy az ember gyereke ne nagyon mászkáljon olyan helyeken, ahol a kormány-prédikációk óriásplakátjait, illetve a kormányzászlókat láthatja. De, ha már ilyen helyeken jár, akkor legalább ne olvassa el a szövegeket. Ha mégis, akkor próbálja meg leszállítani a gondolkodóképességét, és a memóriáját is kapcsolja ki. Akkor jól fogja alakítani a kampányok célközönségét.

No, meg nem is jön idegbe. De azért mégis csak a célközönség tagjának alakítása a lényeg. Mert akkor rájöhet, hogy a célközönség alapvetően pontosan az a lózungokat élvező, és azon szinte elélvező réteg, akiknek korábban a csasztuska-idézetekkel éles szocreál plakátok, majd még korábban azok a filmhíradók szóltak, amelyen valamelyik nagytiszteletű antiszemita esedékes böffentését örökítették meg. Alkalmasint most azon köztéri információszennyezések kapcsán jutott ez eszembe, amin az jött szembe, hogy Magyarország annyira családbarát, hogy majd ki csattan. Aztán eszembe jutottak azok a hírek, amelyek alapján családosokat simán kilakoltatnak úgy, hogy még csak javaslat sem születik alternatív élethelyzeti megoldásokról. Aztán az a szemfényvesztés, amellyel az iskolakezdés alapján élt a hatalom.

Ez, ugyebár arról szólt, micsoda családbarátság az, hogy előbbre hozták a családtámogatási összegek kifizetését. Attól azonban a családoknak, természetesen egy fillérrel sem jut több pénz. Csak a támogatottak előbb elkölthetik, és csak később fog kopogni a szemük. Aztán majd jöhet Harrach, és elmesélheti, hogy rossz életviteli szokásaik vannak. Majd jöhet Hegedűs Zsuzsa és sokadszor is felszámolhatja a gyermekéhezést. A családbarátság jegyében. Amely gesztusoknak nyilvánvalóan nagyobb a kommunikációs hatása, mint annak lenne, ha a családok közül egy sem élne mélyszegénységben, és egy gyermeket sem érintene az abszolút, vagy relatív éhezés. Amellett, természetesen érdemes figyelembe venni, hogy az egzisztenciális bizonytalanság frusztrál. Márpedig a frusztrált tömeg könnyebben hiszterizálható. A lét határán pedig könnyebb akár egy kiló liszttel is manipulálni.

A plakát és zászlókampányoknak ugyanakkor van egy másik oldala is. Akár közbeszerzik, akár közrámutatnak a beszállítókra. Az az oldal, ahol a semmitmondó szlogeneket, majd a köztéri motyókat előállítják. Az legfeljebb csak a pénzszórás következetességét jelzi, hogy nem idén kezdődött. Mert azt már az Origo is megírta vagy három éve, hogy 2015-ben is volt egy őszre időzített kampánya a gazdasági exodus kormányának. Akkor három és félszáz millióból. Az idei a kampánynak az előjátékai közé tartozik például, hogy a Közbeszerzési Hatóság még áprilisban tette közzé a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) számára kreált ajánlati felhívást. Amelyben a teljesítés helye azért is érdekes, mert kilátásba helyezi más országok területén is az orbanista igehirdetést. A CSBO részvételét különben, a parlamenti irományok szerint, kormányrendelet (244/2016. (VIII. 17.) Korm.) biztosítja.

Ugyanakkor idén már korántsem ugyanannyit kóstál a kampány. Az EU-s értesítő alapján kicsit több, mint 600 millió forintra taksálják az áfa-mentes költséget. Természetesen a megfogalmazás szerint komplex feladatokra szánva. Kormánypropagandára, valamint kormánypropagandára. Egy kis kormánypropaganda csatolásával. Amely összegre, természetesen, bárki azt mondhatja, hogy a M. L. felcsúti gázszerelő már le sem hajol ennyiért. Talán az oligarchia más tagjai közül is csak páran. Ugyanakkor érdekes kérdés lenne, hogy vajon az ország valóban családbarát, vagy csak beszélnek erről a vezetői? Ennek kapcsán meg érdemes lenne összevetni az országban élő családok számát azok számával, akik hasznot húznak ebből a kampányból. Valamiért az az érzésem, hogy a tényleges családok száma adódna többnek.

Amiből az is következhetne, hogy amennyiben a családok ténylegesen megéreznék, ha a csapból nem propaganda folyna, hanem a hideg tej keveredne a meleg mézzel. Igaz, akkor nem is kellene talán kiplakátolni azt, hogy a kormány milyen nagyon családbarát. Elvégre mindenki látná. A családok meg naponta tapasztalnák. A közterek használata tehát erre: feleslege lenne. Ha a családok nem tapasztalják, de mégis hirdetik, akkor is felesleges a köztérhasználat. A zászlókat nem lehet elvinni tanszer helyett az iskolákba, és a tápanyagtartalmuk is kérdéses. Legfeljebb megállapítható, hogy a kampány hazudik. De legalább nem olcsón.

Mindezektől függetlenül még lehet a családbarátságban valami. Csak kicsit hiányos a megfogalmazás. Hiányzik belőle, hogy az ország bizonyos családok barátja. Az Orbán-holdudvar nagy családjának feltétlen barátja.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. augusztus 31., péntek

Hatalmi tanévnyitás a kurzuspolitika jegyében

Megtörténtek a tanévnyitók. Természetesen az állami decibelkeresztények is megtartották a maguk fellépéseit. Az oktatásért felelős miniszter, Kásler Miklós Esztergomban tartotta meg a IX. Nemzeti Tanévnyitót. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskolát tisztelve le meg a jelenlétével. Míg Gulyás Gergely a Szent László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolában osztotta meg a lózungokat a nagyérdeművel.

Tudván tudom természetesen, hogy a Torquemada, a kereszt nevében működő szadista tömeggyilkos, munkásságában is humánus értékeket találó státuszkeresztényeknek ez így teljesen megfelel, de azért valami mégis félresiklott az állami szervezésekben. Így ugyanis a világos üzenete ennek a beszéd-kettősnek az, hogy aki nem visel szügyig érő keresztet, az gebedjen meg. Ha pedig valakinek a puszta tényekből nem lenne elég világos a hatalom álságos üzenete, akkor Gulyás világosan közzé is tette. Az MTI szerint azt bírta kiejteni az ő nagyon okos száján, hogy az „egyház és állam egymás természetes szövetségese”. Amit olyasmivel próbált meg szépíteni, hogy ez éppen a különvált működés következménye. Holott röviden: egy fenét. A különvált működés különvált működést jelentene. Nem szövetséget, hanem koordinációt igényelve. Legfeljebb. Azt, hogy az egyház egy diák képzéséért, ha az egyházi iskolában jár, akkor pontosan ugyanannyi adófizetői költséget jelentsen, mint bármelyik másik iskolában. Az egyház, bármelyik, mint különvált ideológiai szervezet, pontosan ugyanannyi állami pénzt kap a működésre, mint a használt gyufafejeket gyűjtők egyesülete. Azonban a hatalom a pénzektől függetlenül, egyértelműen az ideológiai egysíkúságra tette le a téteket. Azok a botor szerzetesek, akik korábban tisztes nyomorban élve hirdették Jézus tanításait? Azok kérem forognak az ereklyetartókban. Halhatatlannak hit lelkeik pedig a mono-politeikus szentek karában zokognak.

Egyébként akkor, ha a fundamentalizmust, netán a dogmatikus középkor irányítási struktúráira tekintünk, akkor szintén hasonló megoldásokat találunk. A hatalom egyértelmű ideológiai elkötelezettségét. Az ideológia opportunista és elvtelen kiszolgálóiból kiépült hierarchiával. Amelynek nem egy tagja agresszív szólamokkal leplezi el a saját inkompetenciáját. Amikor az ideológia puszta hivatkozási alappá silányul. Társulva azzal, hogy aki a hatalmat kritizálja, aki a deszekularizált, az világi és egyházi vezetést összeolvasztó, irányítással nem ért egyet, az azonnal közellenséggé, hazaárulóvá, kulturálatlan barommá válik. Ami ugyebár ismerős lehet a hatalmat jelenleg birtokló kisebbségnek. Mert ismerhetik azt a helyzetet, amikor a párttitkár csemetéjének, a párt megbízottjának a kritikája a PÁRT ellenségévé tehetett bárkit. Akár egy életre elvágva a karriert. Bármilyen tudás állt a rendelkezésére, és bármily csekély volt az ismeretek köre a „túloldalon”.

Az ideológiai alapon működő irányítás-technológia egyenesen vezet a kontraszelekcióhoz. A kontraszelektált rendszer pedig nem hatékony. Nem véletlen az, hogy az átideologizált hatalmi struktúrák szinte egyenes úton vezettek diktatúrához. A hatékonyság hiánya ugyanis egyre feltünőbbé válhat. A rendszer tehát egyre inkább csak erőszakkal tartható fenn. Amihez persze olyan, alulinformált tömegek is kellenek, akik számára a boszorkány létező, és lehetőleg elevenen megnyúzandó entitás, lény. Akik bármikor befoghatók verőlegénynek, ha kell. De addig is biztosítják a tömegnyomást. De addig sem árt fenntartani az éles elkülönülést az ideológia kiszolgálói számára.

Az idei össznépi tanévnyitó üzenete tehát egyértelmű: Orbán rendszere elkötelezte magát a kurzuspolitikai, az ideológiai államvezetés mellett. Biztosítva magának azt a hatalmat, amit a nagy elődökhöz hasonlóan egyre inkább csak nyomást gyakorolva képest megtartani. Harcolva lassan mindenki ellen. Menekültektől a civilekig. Most már az ateistákig. Nem feledkezve meg a szalon-antiszemitizmusról sem. Aki pedig orvosi szakellátást szeretne ima helyett, az így járt. Az a szülő, aki ideológiafüggetlen, de minőségi oktatást szeretne, az pedig lassan akkor jár jobban, ha szétnéz a külhoni iskolák között.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. augusztus 29., szerda

Simonyi Endre elment

Forrás: European Science
A száraz hír: „Sajnálattal értesültünk róla, hogy augusztus 27-én, élete 82. évében elhunyt Simonyi Endre vegyészmérnök, folyamatszabályozási szakmérnök, a magyar személyi számítógépek úttörője”. A hír olvastán nehéz megszólalni. Akkor is, ha tudom: a nevét biztosan kevesebben ismerik hazánkban, mint az Apple, vagy a Microsoft alapítóit. Pedig az első konstrukcióik kortársak voltak. Ahogy a ma elterjedt processzorokat gyártó cég egykori vezetőjének is kortársa, padtársa volt egykoron.

Akkor, természetesen nem ismertem. Nem ismerhettem. Amikor megismertem újságíró, illetve igazságügyi szakértő, olykor előadó volt. Olyan ember, akire a szó jó értelmében mondhatnánk, hogy a „szeme se állt jól”. Amennyire emlékszem akkor is humorral, mosolyogva közelített egy kérdéshez, problémához, nem egyszer egy-egy pályakezdőhöz, amikor a sajtótájékoztató több résztvevőjének már-már égnek állt a haja. Fáradhatatlan érdeklődéssel fordulva ahhoz, amit mi számítástechnikaként kezdtünk még tanulni. S nem egyszer olyan céges eseményeken tették próbára ezt az érdeklődést, amiről néha inkább az ámítástechnika juthatott az eszünkbe. Simonyi Endre a mindennapok ezen vizsgáin átment.

Végül most a fényen is átment.

Hát igen. Átmentél Endre. Nyugodj békében

Simay Endre István

Comments on Facebook

Oktatásilag alaptalan természet-alapfok

A nagy kérdés a nyájas olvasóhoz az lenne, hogy amikor egy napsütötte zöldellő domboldalra tekint akkor milyen kérdések szokták foglalkoztatni? Hányszor gondol a szárazföldi növények evolúciójára, a csillagokban zajló fúziós folyamatok fizikájára, illetve a fotoszintézis redox-folyamataira? Valószínűleg nem sokszor. Egészen érthetően. Holott az általános iskolásokat érintő tantárgyi változásokra adott kommunikációs reakciók alapján már-már azt hinném, hogy csak ilyesmivel foglalkoznak a kirándulók.

Alkalmasint Mendel sem tanult genetikát az iskolában, és az evolúció elméletével sem sokat bíbelődhettek a gyermek Darwint tanítók. Ami azt is jelzi, hogy az egyes témákban az ismeretek szintje nem okvetlenül attól függ, hogy az alapok lerakása mennyire zajlik önálló tárgyként. Kiemelném: az alapok lerakásáról, és nem az alkalmazott ismeretek szintjéről van szó. Azt két éve is ostobaságnak tartottam, hogy annak idején nagy ötletként elővezették a természettudományos tárgyak összevonását. Ma is annak tartom. Különösen azon, a valójában az időarányos ismeretátadás hatásfokát rontó módon, amit akkortájt elővezettek. A mostani ötlet arról szól, hogy az általános iskola felső tagozatában is általános természetismeretként oktatnák a biológiai, kémiai, illetve fizikai ismereteket. Ami indokolja, hogy a hirtelen fölhördülések közepette egy kicsit elgondolkodjunk a kérdésen.

Az, hogy a HVG olyan címmel tálalja, ami alapján azt hihetnénk, hogy a golyó a lejtőn nem gurul tovább, mert elsorvad alóla a fizika, az egy más kérdés. Természetesen sem a biológia, sem a fizika, sem a kémia nem fog elsorvadni attól, hogy az oktatásukat összevonják-e, vagy sem. A Föld vidáman keringet a nap körül akkor is, amikor az ellenkezőjét oktatták. A természeti világ tesz nagy ívben arra, hogy Kásler Miklós miniszter szerint mit, illetve hogyan kell tanítani róla az általános iskolában. Ahogy korábban sem kevésbé fütyült az oktatáspolitikára. Ráadásul elég komplexen fütyült. Alkalmasint arra is fütyül, hogy most hányan kezdik globálisan siratni a tudomány egyes részterületeit. Holott az összevont alapismereti oktatás akár indokolt is lehet.

Ez a bevezető kérdéssort tekintve is belátható lenne. Egy növény, mint biológiai rendszer, pillanatnyi létét nagyon is befolyásolja az, hogy milyen hullámhosszú fény érte az őseit, milyen környezetekhez kellett alkalmazkodnia, milyen kémiai folyamatok zajlanak le a sejtjeiben. Egyáltalán nem tűnik tehát ördögi ötletnek, hogy a gyermeknek az általános iskolában egységes rendszerben, és az egyes tárgyak, esetleg egymással sem összebeszélő keretei között oktassák. Csak példaként említeném, hogy a gravitáció törvényszerűségeiről is több módon lehetne beszélni. Az egyik lehetne annak a megtárgyalása, hogy miért nem nőnek a fák az égig, illetve miért kell vastag láb az elefántnak. A másik az, hogy a hipotetikus golyó miként gurul a szintén hipotetikus, légüres térben leledző, súrlódásmentes lejtőn. Annak megítélését az olvasókra bíznám, hogy egy általános iskolásnak melyik tárgyalási mód az érdekesebb. Magam az elsőre szavaznék.

Feltéve, hogy van annyi tanítási óra, amin egy természeti folyamat, egy környezeti objektum minden összefüggésben kivesézhető, az egyes részkérdések külön-külön megbeszélhetőek, megtaníthatóak. Aztán, természetesen, van elegendő olyan tanár, aki minderre felkészült. Akit nem hoz zavarba egy kereszt-tantárgyi kérdés. Az a tanerő, aki most, mondjuk kémiatanárként, elküldi a csemetét azzal, hogy kérdezze meg a biológia-tanárt, az erre nem biztosan alkalmas. Az olyan tanár lesz erre alkalmas, aki ha kell elmeséli, hogy a fűszál nem levél, a kloroplasztisz önálló genetikai egység, illetve a vízből miként szabadul fel az oxigén, és milyen fény kell mindehhez. Legalább alapfokon ismerve mindezt. Legalább alapfokon felkeltve és nem leugatva az érdeklődést. Ráadásul olyan középiskolás tanárokra is szükséget támasztva, akik az egységes alapokról szét tudják ágaztatni az egyes tudományterületeket. Mert a középiskola környékén már eljön az a pont, amikor szükség van erre a szétágaztatásra.

De halott ötlet az egyesítés, ha a tanárképzés nem alkalmazkodik az összevont képzés támasztotta igényekhez, ha a tárgyak összevonása a relatív óraszámok csökkenésével jár, ha nem az érdeklődés felkeltése, hanem az órák ideológiai átterelése a cél. Márpedig ezen a téren, ismerve a hazai viszonyokat, a tanárszervezetek impotenciájától függetlenül is, szkeptikus vagyok. Különösen az olyan oktatás esetében, amelynek a minisztere az ideológiai elköteleződést javasolja a betegségek legyőzésére. Egy olyan kormányban, amelynek vezetője már évekkel ezelőtt  az olcsó, betanított rabszolgaként eladható munkavállalók tömegeivel házalt.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. augusztus 28., kedd

Ungár: kritika vagy Fidesz-székfoglaló?

A választások megtörténte óta rendre előkerülő téma az, hogy mi történik az LMP-ben. A legutóbbiak közé tartozott Szél Bernadett lemondása, úgy egy hete, majd mostanság Ungár Péter röpirata. Az utóbbiban arról értekezett a Fidesz közeli kapcsolattal még véletlenül sem rendelkező (különben, de), hogy az ellenzéki politika megbukott. Többek között.

Mely többekből, már a fenti kitétel sem teljesen igaz. Az ellenzéki politika nem bukott meg. Az ellenzéki pártok buktak meg. Alkalmasint az Ungárnak pártos hátteret biztosító LMP hathatós, és aktív közreműködésével. Ettől még létezik ellenzéki politika, pontosabban a kormánnyal ellenkező politikai vélemény. Az egy más kérdés lehetne, hogy ennek mennyire van olyan szervezeti háttere, amit amit akár ellenzéki pártnak is nevezhetnénk. Nem feledkezve meg arról sem, hogy a pártokat alkotók olyan vezetőket választanak maguknak, amilyet akarnak. A támogatóik, a választóik pedig úgy szeretik ezeket a pártokat, ahogy vannak. Beleértve azt is, ahogy a képviselőik viselkednek. Ha, például, egy párt képviselői mondvacsinált okokra hivatkozva, abban látják parlamenti ténykedésük szuperségét, hogy megszavazzák a saját fizetésüket, akkor őket így szereti a tagság és a támogatók. Véleménye természetesen másnak is lehet. Erről is, illetve egy-egy pártról is.

Így az LMP esetében is. Ha a támogatóik nem üzenték meg időben, hogy nekik nem tetszik a választások előtti pávatánc Szél Bernadettől, akkor nyilván tetszett nekik. Ha nem szorították rá a jelölteket az ellenzéki szavazatok maximalizálásának elősegítésére, akkor nyilván nem is igényelték. Tudomásul véve azt is, hogy az így kialakított helyzet a kormánynak kedvez. Ahogy az LMP számos korábbi gesztusáról is elmondható volt ugyanez. Ahogy az sem számíthat újdonságnak, hogy erős s dörgölődzési hajlam a Jobbik, illetve a Fidesz irányában. A Jobbikkal kapcsolatban elég gesztusértékű volt az, ami éppen a választások előtt lezajlott. Az LMP-t képviselők, mint valami hatalmas gesztust gyakorolva mentek el a DK-val tárgyalni, hogy aztán beszóljanak a pártnak, a párt támogatóinak. De simán hagyták magukat csicskáztatni, egy benzinkúti büfébe, lábhoz rendelni a Jobbiktól.

Az, hogy Ungár Péter a Jobbikkal való kiegyezés szemszögéből értelmez számos kérdést, az nem sok újdonságot jelez. Jó ideje lehetett látni, hogy az LMP vezetése sok szempontból a Fidesz, illetve a Jobbik egyfajta „természetes szövetségének” a koordinátái közé szorulva látja a pártjuk szerepét. Magam is többször írtam a kialakuló Jobbik-Fidesz-LMP tengelyről. Majd olvastam azokat a reakciókat, hogy minden másként van, rosszul látom a helyzetet, és tulajdonképpen a blogot írók miatt bukik majd a választás. Holott az a bukás ment egyedül is azoknak, akik főállású pofázóként, bocs, politikusként, gondolják a kenyér-, és hatalmi morzsákra valót összeszedni. Amely utóbbi, a hatalomleosztás kérdése egyébként Ungárnál is felbukkan. Rámutatva arra, hogy némi igazság akkor is lehet az írásában, ha az alapgondolatok jó részével elég nehéz lehet azonosulni.

Az ugyanis kétségtelenül igaz, hogy a Fidesz által tematizált kommunikáció keretein belül elég nehéz másként játszani, mint ahogy azt „előírja” a hatalom. Abban a mocsárban, amiben a Fidesz otthon van, a hatalomnak nagyobb a rutinja. Az egy másik kérdés, hogy mennyire képes a jelenleg porondon levő pártok bármelyike más jellegű kommunikációt indítani. Az LMP, és nem mellékesen az MSZP, példásan bizonyította, hogy remekül képesek alájátszani a hatalomnak. Egyebek mellett ellenzék megosztásával, a hatalmat ellenzők elbizonytalanításával. A Jobbikot azért nem emlegetem, mert a Fidesz szélsőségek felé sodródó gesztusaival gyakorlatilag elmosta a lényegi különbséget. Egyben elindították a gazdasági úthengert is Jobbik megszüntetéséhez vezető úton. Ettől a képviselőik egy része még ott maradhat a hatalom szélárnyékában. Ahogy egykori MIÉP-tagok is felbukkannak a Fidesz körül.

Minden féligazsága ellenére, vagy talán éppen azokért, azon sem igazán lepődnék meg, ha Ungár Péter is felbukkanna azokban a sorokban. Vagy akár Botka. Mert azért, ha alaposabban megnézzük, akkor nagyon kevés éles határvonalat láthatunk a jelenlegi politika egyes szervezetei között, illetve nem egy szereplője előtt. Sokkal inkább őfelsége kormánypártjának és ellenzékének látszik a politikai elit. De ez nem az ellenzéki politika, hanem a politikusok csődje. Meg a pártoké. Melyek közül az LMP nem igazán tekinthető olyannak, amelyiket jelenleg zsinórmértéknek lehetne tekinteni.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. augusztus 27., hétfő

Pelenka-, és magánügyeink

Forrás: Nyugatifény
Ráhel pelenkaügyét illető gondolataimat korábban azza fejeztem be, hogy egyfajta hatalmi jelképnek is tekinthető: „Annak jelképeként, hogy Európa azé, aki teleszarja”. Aztán megjelentek a kommentek, és megjelentek olyan írások is, amelyekkel alig lehet nem vitázni. Nem azért mentegetnék ezt a szegény leányt, hanem inkább azért, mert nagyjából egy legyintéssel nyugtázzák.

Ilyen az a jegyzet is, amely a HVG oldalán jelent meg. Nagyjából onnan közelítve a kérdést, hogy Orbán Ráhel magánügye, hogy hova dobja a pelenkát, és lebukásában az igazságérzet kielégítését véli megtalálni. Amelyről mindjárt el is meséli Révész Sándor, hogy milyen, szinte már a demokráciát veszélyeztető káros hatással bír. Ami természetesen azt is feltételezi, hogy a pelenka-hajításról készült fotóknak akár már az elkészültében is egyfajta kielégülés játszott szerepet. Ezt nyilván nem tudhatom. Azt azonban igen, hogy az ügy kipattanásában egyáltalán nem a néplélek igazságérzetének felbuzdulását látom. Már csak azért sem, mert az igazságérzet szerintem egyfajta „szemet szemért” mentalitásbó, nézőpontból táplálkozik. Márpedig Orbán Ráhel ügyének esetében ez aligha érhető tetten. Legfeljebb egyfajta kárörömként. Amolyan „hiába ugrálsz kisanyám, mert mégis lebuktál” módon.

Az sem teljesn igaz, hogy „az dobja az első követ”, aki tökéletes, sosem szemetelt, és olyan pedáns életet élt, hogy nyugodtan rászállhatnak a hatalmi kukkolók. Azért nem igaz, mert a társadalom nem szentekből áll. Ugyanakkor a társadalmi normarendszer egyfajta közös nevezője a korántsem szentek összességének. Ha mértékadó, ha tetszik példát nyújtó, szereplők, akár köz-, akár csak közismert szereplők viselkedése, kommunikációja azt sugallja, hogy trendi bunkónak lenni, akkor sokak szerint valóban trendivé válik bunkónak lenni. A közbeszéd bunkósításának hatásai elég jól lemérhetők a mindennapi kommunikációban. Ez nem PC kérdése. Annyira, hogy valójában azt hiszem: Orbán nem az őszinteség jegyében kelt ki a PC ellen, hanem a saját taplóságának a mentegetésére. Egyfajta szabvánnyá téve azt a stílust, ami neki a sajátja ugyan, de amelyért számos más politikus elsüllyedt volna a szégyentől. Akár a szóbeli gesztusokra gondolunk, akár a zsebhokizós kézfogásaira, sajtószerepléseire. Ebből a szempontból Ráhel esete legfeljebb csak jelzést jelent. Annyiban, hogy nem esett messze fától. Amit már az elhíresült „sajátlábonállós” szövege, operaházi pezsgőzése is sejtetett.

Révész azt írja, hogy: „A szaros pelenka nem azt a szintet jellemzi, amelyen ez a bunkokrácia sajátlagosan tevékenykedik, hanem azt a szintet, amelyen mindenféle pártállású embertársunk helytelenkedik”. Amely annyiban igaz, amit írtam fentebb: nem vagyunk szentek. Azonban, ahogy szintén igyekeztem jelezni: sajnos a hazai bunkokráciát mégis jellemzi. Mely utóbbival kapcsolatban azt a megjegyzést is olvashatjuk, hogy: „Mit mondjunk, még titkos szolgák garmada is a rendelkezésükre áll titkosszolgálati eszközök arzenáljával”. Amiben teljes mértékben egyet lehet érteni a HVG szerzőjével. Azt, hogy ezt valaki fenyegetésnek, vagy figyelmeztetésnek tekinti,az legyen kinek-kinek a magánvéleménye. Valójában szinte mindegy. Abból a szempontból, hogy mit sugallhat a két idézet kitétel közös halmaza. Gyakorlatilag azt, hogy legyints a hatalom közelében virágzó bunkóságra, mert a hatalom rád száll(hat). Ami a kár a korábban már általam is emlegetett sajátos rendszer programbeszéde is lehetnek. A Nemzeti Besúgás Rendszeréé. Tudjuk: volt már ilyen.

Ugyanakkor egy kevésbé fenyegető, de következményeiben egy legalább akkora hatású üzenete is lehet mindennek. Ne foglalkozz semmivel. Legyints mindenre. Légy a társadalmi közöny közkatonája, és akkor nem érhet meglepetés, illetve bántódás. Márpedig éppen ez a társadalmi közöny az, aminek nem hiányzik programbeszéd. Anélkül is jól érzi magát. A HVG abban hív önvizsgálatra, hogy szemetelt-e a tisztelt olvasó már életében? Noha a kérdés úgy is feltehető, hogy szólna-e a szomszédjának, ha az a kérdezett ajtaja elé tenné szaros pelenkát? Ha nem szólna, akkor ne csodálkozzon, ha megkapja. Ha szólna, akkor meg Ráhel is így járt. Közismert, tehát a köz szólt. A látszólagos érv gyengesége itt érhető tetten. Eszerint: „Nem lehet magánélet nélkül élni!

Ami igaz. Csakhogy a szomszéd küszöbére szemetelés nem a magánélet része. Ahogy a kopuláció sem a magánélet része, ha egy közösségi terület, mondjuk egy tér kellős közepén, netán egy kereszteződésben űzik az abban részt vevők. Ennek semmi köze az igazságérzethez. Nem kívánta senki komolyan O. Ráheltől, hogy menjen vissza, keresse meg a csomagját, és vigye haza. De talán nem lenne okvetlenül szükséges a társadalom totális közönyét tenni normává. Mert annak meg semmi köze a demokráciához, illetve magánélethez.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. augusztus 24., péntek

Jelen királyi sajtómocsarunk

Ismert a mondás, hogy statisztikából csak a saját hamisítványnak érdemes hinni. A HVG összeállítása szerint mostanság a magyar királyi televízió bukott le a nagyüzemi ál-hírgyártással. Lehetne talán álhír-gyártásnak is nevezni. Ha nem lenne egy egészen árnyalatnyi különbség a kettő között.

A német forrásokra is támaszkodó, említett, összeállítás nem kevesebbet mond, mint azt, hogy ismerten szélsőjobboldali szereplőkkel forgatták le azokat a híradó-betéteket, amelyek alapján azt hihetnénk, hogy minden nappal rosszabb a németeknek. Jobbára, talán mondani sem kell, a migránsok miatt. Akik nélkül a német ég is kékebb lenne. Azok számára, akik genetikai fanatikusok, okvetlenül. A valóság-alaphoz meg visszanyúlhatnak Hitlerhez. Aki ugyebár köztudottan két méter magas, szőke, és kék szemű volt. Ja, nem. Ami nem jelenti azt, hogy a bevándorlók szentek lennének. De az emberi szemétség nagyjából homogén eloszlásúnak tűnik. Az a mocsár, ami a sajtó etikai alapjainál bugyborékol pedig mélynek.

Ugyanakkor a királyi híradó talán mégsem gyárt álhíreket. Elvégre egy szélsőjobboldali politikus mélyen meg lehet győződve arról, amit egy interjúban állít. Számára az nem álhír, hanem a saját rögvalósága. Azon lehet vitatkozni, hogy miért játssza el az éppen megszólított járókelőt a magyar híradósok kedvéért. De ezt tekinthetjük úgy, hogy számára az üzenetének a közzététele a lényeg. Mint egy hirdetésben. Ha ehhez járókelőt kell eljátszania, akkor eljátssza. A szélsőjobbos résztvevő szempontjából a magyar forgatócsoport egy lehetőséget ad, amellyel bolondok lennének nem élni.

Az a hazai sajtómanipulátorok etikai szintjének a jellemzője, hogy ezt a szélsőjobbos propagandát, mint független tényközlést állítják be. Az meg egyfajta szerkesztői, vagy esetleg megrendelői, ostobaság ha nem számolnak a lebukás lehetőségével. Nem mintha nagyon számítana. Az álságos műsorgyártásról olyan média tudósít, amit a királyi csatornák nagybani fogyasztói csak igen korlátosan fogyasztanak. Nem egy esetben korlátoltan is kezelnek. A saját hitvilág által biztosított szemellenzőkkel. Kiejtve azt lehetőséget, hogy a királyi média hírcsinálóinak komoly külső kontrollal kelljen számolnia. A hatalom pedig megsimogatja a buksijukat, és a világ számukra is kerekké válik.

Ami számíthatna, az a sajtóban dolgozók gerince, a tények tisztelete az értelmezésükre vonatkozó véleménytől függetlenül. Általában: a sajtóetika. De ez nyilvánvalóan csak akkor fizetődik ki, ha a fenntartó is ebben érdekelt. Egy olyan országban azonban ez a szempont nem játszik, ahol a hatalom kommunikációs dübörgése elnyomja az éhen halók panaszait is. Mármint a fenntartói elvárás nem játszik. Maradna az emberi gerinc és moralitás. A jelek szerint az sem játszik. Valószínűleg abban is bízva, hogy Orbán hatalma örök. Mert ellenkező esetben a mai ál-hírgyártók jövőképében valami sajtótól igen távoli státusz lehet. Hacsak az Orbánt leváltó majdani kurzus nem tart igényt az igénytelen talpnyalókra.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. augusztus 23., csütörtök

Kémeri tegnaptól fent nyomoz

Forrás: Port.hu
Tegnap Székhelyi József végleg lelépett a jelenkori valóság színpadáról. Nyugodjék békében! Az életrajzi adatait nem ismertetném, mert aligha az a lényeg, hogy dátumra ki mikor vette az első, illetve az utolsó levegőt. Az sokkal lényegesebb, hogy mit tett a légkörrel maga körül, és miket mondott a levegővel, amit magába fogadott. Bármilyen kevés is legyen az.

Különösen akkor, ha egy betegség a tüdőt támadja meg. Azt a szervet, ami egy beszélő színésznél igencsak munkaeszköz. Az interjúk alapján türelemmel fogadott és a gyógyulásba vetett hittel viselt betegség azonban pillanatnyi győzelmet aratott. A testet gúzsba kötötte, majd elvégezte a maga rombolásos feladatát. Az emlékek azonban megmaradnak. Számos felvételen. Meg ameddig az emlékezés tart, a fejekben is. Bármilyen szubjektív is legyen az utóbbi. Ahogy számomra az első olyan találkozás a színésszel, ami megmaradt talán nem is a legjelentősebb alakítások egyike volt.

Kémeri alakja ugyanakkor, számomra, emlékezetessé vált. Még az is lehet, hogy ugyanazért, amiért a Kern-Bujtor páros is sokaknak egyet jelent a balatoni rendőrrel. Szilágyi Tibornak köszönhetően. Természetesen tudom, hogy Székhelyi József számos szerepben játszott, és számos szereplőnek adta a hangját. Tegnap valamiért mégis az említett minisorozat volt az első, ami beugrott. Talán elnézhető. Az azonban biztos, hogy immár az égi színpadról nézheti azokat a görcsöléseket, politikai játszmákat is, amelyeknek esetenként szenvedő alanya is volt.

Nyugodjék békében!

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. augusztus 22., szerda

Strandra csak alkatvizsgálat után...

...Lehetőleg pornóképesen.

A nyári hírhiánynak is betudható talán, hogy egy, az orbáni kakizmusnál alig markánsabb hír szintén átvitte az ingerküszöböt. Valószínűleg azért is, mert az ország tényleg túlsúlyos, és így a kövérség leszólása sokakat érint. De valószínűleg azért is, mert Pirner Alma egy laza szócsavarral vizuális környezetszennyezőnek minősítette a túlsúllyal strandra merészkedőket.

A saját blogján egyébként azt nehezményezi a hölgy, hogy úgy minősítették a különben jó szándékkal alkotott írását, hogy szerinte nem olvasták végig. Sokan azonnal megvigasztalódhatnak: Szöveghűen is sértő, De legalább is sajátos. Az értelmezésben segítő írásában egyébként a korábbi címet, és a vizuális környezetszennyezés kiemelését is megmagyarázza. Amiben sajnos némi igaza is lehet. Amennyiben az internetes közlések esetében tényleg magas az ingerküszöb. De a cím csak egy dolog. A kövérség egy másik. Számos olyan kórkép ismert, ami súlyfelesleg felrakódásával jár. Az általános leszólás nyilván őket is érinti. Azt is találhatjuk sajátos véleménynek, hogy az, aki súlyfelesleggel rendelkezik ne viseljen bikinit, és ne menjen a strandra. Ha nem visel bikinit, hanem Pirner Alma kedvéért burkinit ölt, akkor aztán, hála a hatalom generálta közhangulatnak, végképpen ne menjen a strandra.

Ha mégis megteszi, hogy bikinit ölt a hölgy és strandra megy, akkor válogassa meg, hogy ezt kinek a társaságában teszi. Mert az alapvető lelki kiakadást ez generálhatta: „alig tudtunk úgy készíteni egy fotót, hogy ne lógjon bele a képbe egy, a méreténél 2 számmal kisebb bikiniben feszítő bálnácska, oldalán a szintén méretes szőröshátú söröző rozmárjával”. Úgyhogy a nem divatlapbelsőből kilépett hölgyek csak gyantázott testű, és ezzel, vizesen csigákra emlékeztető urak társaságában forduljanak elő a strandokon. Miközben egy percig sem vitatható: az indokolatlan túlsúly valóban jelenthet problémát. Lehet nevetséges is az alkathoz nem illő ruházat. Amellett, hogy egy gyermek indokolatlan elhízása tényleg jelenthet egy későbbi, akár önértékelési zavarhoz is vezető problémát. De azért azt is gyanítom, hogy ezen a sértegetés aligha használ.

Az olyan összehasonlítások sem, hogy a „10 éves gyerekeknek narancsbőrösebb a pocakja, mint az én hátsóm 36 évesen szülés után”. Mert erről még az is eszébe juthat valakinek, hogy a kifogástalan fenék, illetve test egy ideig Pirner Alma esetében munkaköri kötelesség volt. Mely utóbbiról aztán az is eszembe jut, hogy a közlekedési eszközökön nem egy esetben látok olyan tiniket, akiken annyi, illetve olyan a festés, amitől simán elmennének egy kalandfilm kiöregedett ribancának. Ami nem egy esetben szintén nevetséges. Amellett nem egy esetben a túlsúlynál is szánalmasabb. Mert egy igen alapos önértékelési zavart sejtethet.

De azért nem bántanám Pirner Almát, mert ez utóbbival nem foglalkozik. Hátha a jövőben fog. Elvégre lehet, hogy a korábbi foglalkozása kapcsán akár személyes megélésből is átérezheti az említett tinik problémáit. De addig sem érdemes hosszasan elidőzni az említett problémákon. Mert egyszerűen megoldhatók. Pirner Alma például nem megy olyan strandra, ahol nincs alaktvizsgálathoz kötve a belépés. Akiket meg zavar az egykori pornódíva véleménye, az meg nem olvassa a blogját. Ennyi.

Andrew_s

Comments on Facebook

Ráhel-mottó: Európa azé, aki teleszarja

Forrás: Nyugatifény
Az internet nagyjából felrobbant egy alapvetően bulvárhír nyomán. Bizony, bizony. Arról a bizonyos szaros pelenkáról van szó. Arról, amit Orbán Ráhel Horvátországban az út mentén dobott el. A népszerűség, izé, ismertség átka, hogy felismerték, lefotózták. Majd az internet vívmánya, hogy percek alatt vált közkinccsé.

Az ember gyereke sok szempontból a szülői ház szokásait hozza magával. Ha putrimentalitás dívik, akkor azt. Őszintén sajnálom ezt a szegény Orbán Ráhelt. Mert ezek szerint úgy nőtt fel, hogy a küszöbre szartak a szülei, majd a törlőpapírt is szertehajigálták a lakásban. Esetleg nem a lakásban, hanem a küszöb előtt. Esetleg a szomszéd küszöbe előtt. Amolyan kóborkutya-módra. Bár, a kóbor kutyák is igyekeznek elkaparni a „termést”. Ráhel a fotók szerint kísérletet sem tett az elkaparásra. Csak az eltiplézésre.

Egyébként a „putrimentalitás” kifejezésért itt és most elnézést kérek. Mindenkitől, aki tisztes szegénységben, de a minimális emberi kultúrát megtanulva nőtt fel egy putriban. Mert van ilyen. Nem is kevés. Mert a döngölt padló, a paticsfal, a petróleum-mécs, a latrina az udvaron még nem jelenti azt, hogy ne a latrinába ejtsék a gyermeki végterméket. Ha terhes a kedves mama, ha nem. Ha pedig annyira terhes neki a szemetesig sétálni, akkor a kedves papa igazán magára vállalhatja ezt a feladatot. Elvégre több olyan apukát ismer a köznapok világa, aki túlélte a gyermeke tisztába tevését. A legtöbbjüknek a keze sem száradt le ezt követően. Talán még Orbán Ráhel közlábon álló férje is túlélte volna a gyermek pelenkájának odébbvitelével járó tortúrát. Hátha. Esetleg. Esetleg még a saját lábán is meg tudta volna tenni ezt a távot. Ha már annyira büszke a kedves neje, hogy a saját lábukon állnak.

Mindamellett azért: ha erre futja, akkor erre futja. Csak ezt követően a kedves papa ne beszéljen kultúráról. Mert ezt a szintet nem kell megvédeni. Ezt ki a fene akarná elvenni? A horvátok például aligha. Lerombolni meg legfőbb ideje lenne. Hátha az orbánráheli kultúra lerombolását követően, amolyan zöldmezős beruházásként, sikerül valamit felépíteni. Ahelyett a szügyig érő szar helyett, amibe jelenleg tapicskol az országos megmondóember. Amely latrina-dágványnak az elhajított pelenka csak a csúcsa. Illetve a legalja. Nézőpont kérdése. Orbán hithű csahosai még jelképnek is értelmezhetik.

Annak jelképeként, hogy Európa azé, aki teleszarja.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. augusztus 19., vasárnap

Emberek és jogszabályok

Az elmúlt pár napban a „gender” tematizált elég sok vitát. Az internetes fórumok olvasgatásának tanulsága az, hogy eredményesen. Ugyanakkor van két másik hírcsokor, amely mintha kicsit kevésbé lett volna „érdekes”. Valószínűleg azért, mert lényegesen megosztóbb, a politikusok egy része már régen nem konfrontálódik. Legfeljebb a fizetésével.

A genderre visszatérve egyébként a tanulságokhoz tartozik, hogy kifejezetten szélmalomharcnak tűnik, hogy Orbán vak hívői legalább kicsit kitekintsenek a bili peremén túlra. Alkalmasint tisztázandó, a fogalom valós jelentését is. Számukra az, hogy „gender” továbbra is azonos a buzival. A nő pedig szopjon, dugjon, szüljön és kussoljon. A furcsa legfeljebb az, hogy Orbán nőnemű hívői is lelkesen csatlakoztak ehhez. De talán mégsem furcsa. Ha figyelembe vesszük, hogy annak idején a Fidesz nőtagozatának is megfelelt, némi egyszerűsítéssel, a családon belüli erőszak lerendezése azzal, hogy „ted szét a lábad és nem lesz pofon”. Ezzel ezt a kérdést el is engedném a jelen írásban.

A két másik hírcsokor ugyanis nem kevésbé lehet érdekes. Különösen, ha megpróbálunk párhuzamokat keresni. Az egyik az, hogy nyilvánossá váltak a kilakoltatási statisztikák. Jelentős felívelést mutatva a kilakoltatások számában. Amiért a kérdés kétségtelenül síkos politikai pályát jelenthet, az az, hogy a kilakoltatottak nem képeznek homogén csoportot. Talán nem csak szerintem van különbség az egyes esetek között. Aközött, például, ha valaki feltör egy lakást, majd beköltözik, és a tulajdonost esetleg fizikailag is bántalmazza, ha az ezt rossz néven veszi, illetve aközött, ha egy krízis miatt bedől a család egzisztenciája. A skála egyébként nyilván finomíthatő a két véglet között. De a hatalmi kommunikáció sem szokta túlbonyolítani a kérdéseket. Nagyjából a középsúlyos értelmi fogyatékosok szintjén kommunikál, és láthatóan bejön a Fidesznek. Ahogy annak idején számos más történelmi esetben is bejött.

Az egy más kérdés, hogy azok, akik a másik életébe nyernek beavatkozási jogot, azok miként élnek ezzel a joggal. Milyen mérlegelések mentén döntenek. Valamint az is, hogy milyen mérlegelések mentén cselekszenek. Mert a kilakoltatásokkal kapcsolatban azért nem árt figyelembe venni azt sem, hogy nem csak döntések születnek a kérdésben. Megjelennek azok is, akik odamennek egy lakásba, nyakon fogják a kisgyermekes szülőket, és kirakják az ajtón kívülre. Esetleg a saját ajtajukon kívülre. Felülemelkedve azon, hogy a másik oldalon is emberek, gyermekek vannak. Olyanok, akiknél alig jobb a saját lehetőségeik tárháza. Mert azt ugye csak igen kevesen gondolják, hogy a kilakoltató fogdmegek a milliomosok, az ingatlanügyletek haszonélvezői közül kerülnek ki. Igaz, mondhatják: a törvények alapján járnak el.

A másik hírcsokrot tematizálja az, hogy a hazai menekült-ügyi sorskezelés az éhezést sorsolta a menekültek egy részének. Azoknak, akiknek ugyanaz a hatalom dobta kukába első fokon a menedékkérelmét, amelyik megtagadja ezt követően az élelmet. Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) jogértelmezése szerint ilyen esetben csak a gyermekek ehetnek. A szüleik nem. Cserébe arra biztatnak mindenkit, hogy menjenek vissza Szerbiába. Ha gondolják, akkor a gyermekeik nélkül. A jogszabály a BMH szerint így szól. Akinek nem tetszik, az forduljon a nemzetközi bírósághoz. Esetleg fel. De akkor, ha a nemzetközi bíróság számukra kedvezően dönt, az továbbra sem fogja azt jelenteni, hogy a sorstársaik megússzák. Mármint az éhezést. Különösen azt követően, hogy a civil szervezeteknek gyakorlatilag lehetetlenné tették a segítségnyújtást. Melyre a parlamenti fizetésvadász szakcsoport nyilvánvalóan megteremtette a törvényi környezetet. A rendszerben egyébként itt sem a jogi döntést hozók dolgoznak. Ami akkor is igaz, ha talán volna Fidesz parlamenti frakciójában is olyan, aki saját kezűleg csavarná ki a kenyeret a menekült gyermek kezéből, ha az a szülei felé nyújtja. Esetleg anélkül is. Aki megteszi, legalább elmondhatja, hogy a jogszabályok alapján cselekedett.

Ahogy a jogszabályokra hivatkozott annak idején Erdő Péter is, amikor megtagadta a segítséget a menekültektől. Ami részéről egy teljesen érhető gesztus. A Bibliára nem hivatkozhatott. Abban ilyen passzus ugyanis nem igazán van. Ahogy a hatalom oldaláról megnyilatkozó decibelkeresztényeknek sem nyújtanak megnyugvást. Az lehetne persze egy másik kérdés, hogy mennyire tekinthető kereszténynek az, aki a hatalom gyakorlását szolgáló törvények nevében alapvetően embertelenné válik. Azonban alig hiszem, hogy ez különösebb személyiségi konfliktust okozna bármelyik politikusnak. Elvégre a fizetésük megvan. Ameddig nyalnak, addig meg is marad. Márpedig csatakos nyelvcsapásokat bőven láthattunk a politika, illetve az erdőpéter-osztályú egyházfik részéről eleget. Nem véletlen talán, hogy ettől a bagázstól a pápa is elég világosan elhatárolta magát annak idején. A végrehajtási jogalapot ugyanis ez a politikai csürhe teremti meg a mások meghurcolásának. Végrehajtók meg szoktak akadni. Akik aztán a jogszabályokra hivatkoznak.

Azonban talán érdemes lenne a sok végrehajtónak, és a nekik, lehetőleg arctalanul, az internetes fórumokon, tapsolóknak figyelembe venni. Amikor embereket gázosítottak el, illetve lőttek a Dunába, akkor is jogszabályokat, hatalmi rendelkezéseket hajtottak végre. Az emberséget azok képviselték, akik kijátszották ezeket a hatalmi intézkedéseket. Azok, akik enni adtak az éhezőknek, és fedelet az üldözötteknek. Rájuk ma is sokan emlékeznek. A táborok kápóira, a gázkamrák építtetőire, a másokat üldözőkre jobbára csak a bírósági akták.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. augusztus 14., kedd

Gulyás a gender-szakokról: nyasgem

Fotó: MTI / Kovács Attila
A gender-szakokkal kapcsolatos kommunikációs lassan igazi gumicsonttá nemesedik. Eközben két dologra talán mégis érdemes figyelni. Az egyik az, hogy vajon miről akarja elterelni a hatalom a figyelmet. A miniszterek fizetésemelése valószínűleg csak az egyik ilyen téma. A másik az, amiről akár az elszólások szintjén közölnek információkat. Ahogy Gulyás Gergely sem biztosan akarta bejelenteni a nyílt diktatúrát.

Nem mindtha érdekelné a szélesebb társadalmat. Az ellenzéket például szinte egyáltalán nem. A parlamentben ülők többségét csak a saját fizetésük érdekli. Ezen kívül talán még az, hogy a társadalom többségét, mert a többség nem Orbánra szavazott, megosztó baromságokért miként tudják egymásra kenni a szart. A megosztott többséget sem nagyon érdekli. Valószínűleg azért, mert a gender-szakoktól függetlenül is van pár egyéb, a pártok vagdalkozásánál lényegesen érdekesebb, illetve élesebb problémájuk az életben. Amely problémák egy részéről valószínűleg éppen azért gondoskodik a hatalom, hogy az emberek egzisztenciálisan zsarolhatók, a napi problémákkal küzdők legyenek. Ne is legyen energiájuk az olyan kérdésekkel foglalkozni, amilyen például az ország valós hatalmi berendezkedése.

Amellyel kapcsolatban Gulyás, alkalmasint a gender-szakokkal kapcsolatban, sommásan összefoglalta a lényeget az ATV tudósítása szerint. A képzéssel kapcsolatban elvileg ugyenis csak tervezet van. Elvileg egy véleményezhető tervezet. Elvileg akár még vissza is vonható a tervezet. Elvileg akár azt is hihetnénk, hogy éppen a visszavonás megalapozására nyilatkozhatták az ELTE részéről azt, hogy mégsem értenek egyet a megszüntetésekkel. Erre Gulyás azt mondja, hogy bár formális döntés nem született a megszüntetésekről, „de tessenek döntésnek tekinteni az elmondottakat”. Mármint azt, hogy a kormány nem ad lehetőséget a gender-képzésre. Az üzenet világos. Simán összefoglalható azzal, hogy „azt ugattok, amit akartok, mert az lesz amit mondunk”. Ennyit arról, ha bárki szakmai, vagy társadalmi érvet gondol átnyújtani megfontolásra. Minek? A falusi suttyó fe’gyütt Budapestre, megkapta a hatalmat, és a hatalom szétrombolta a a talán kezdetektől sem túl komplexosktól mentes személyisége maradékát. Nem Orbán lenne a történelem első olyan diktatórikus vezetője, akivel ez megtörtént.

A képet elvileg árnyalhatná az, hogy a vezér külpolitikai papucsa, Szijjártó, nagy eredményként üdvözölte a gender-tanulmányokat is folytató, illetve reklámozó  indianai Notre Dame Egyetemmel kötött megállapodást. De az annak megvalósulásáig hátra levő közel egy év alatt még bármi történhet. Egyrészt a hívek közül senki nem fogja a vezér szemére vetni, hogy akár percenként másról beszél. Elég ehhez a miniszteri fizetésekkel kapcsolatos reakciókat olvasgatni. Amelyek közül még a fórumok kommentelői között sem nagyon bukkan fel olyan jobboldali véleményalkotó, aki összevetné a jelen állapotokat Orbán korábbi nyilatkozataival. Majd pont a társadalmi kutatások tárgyköréből fog bárki szót emelni bármiért? Ja, nem. Különösen úgy nem, hogy a hatalom részéről megmondják a hívőknek, hogy mit gondolhatnak a kérdésről. Inkább azt csodálom, hogy egyelőre még csak Semjén, Rétvári, illetve Gulyás szintjén szólaltak meg a napokban. De még várhatunk pár napot. Addigra talán megérik a helyzet, hogy megszólaljanak az olyan szellemi nagyágyúk, mint Kósa Lajos, vagy Németh Szilárd.

Miközben nem látom cáfolatát annak, hogy alapvetően az a baja a társadalmi szerepek, a szerepekhez kötődő sztereotípiák kutatásával Orbánnak, és társulatának, hogy ez nem igazolná vissza, az „asszony főzz, és tedd szét a lábad” mentalitást. Mert egyenrangúnak kellene elismerniük a női vezetőket, illetve általában a társadalom női szereplőit- Holott azt Kövér korábbi megszólalásaiból tudjuk, hogy a NER-kompatibilis nő alapvetően egy hülye lombik. Azért persze érdekes lenne, hogy a Fidesz mikor fogja hivatalosan is pedofilnak bélyegezni azt a férfit, aki óvodapedagógusként dolgozik, illetve minimum lebuzizni az egészségügyben dolgozó olyan férfiakat, akik betegápolással foglalkoznak. A történelemből meg majd csak kiírják valahogy az olyan szereplőket, mint a korábbi írásban is említett Mária Teréziát, Zrínyi Ilonát, az Egri csillagok női hőseit. Nagy Katalin cárnő, Viktória-királynő, és a többiek, sorban állnak addig egy kicsit. Miközben alapvetően nem is a gender-szakokról szól persze a kérdés, sokkal inkább arról a hatalmi demonstrációról, amellyel Orbanisztán vezető kisebbsége be akarja bizonyítani, hogy bármikor megtehet bármit. Olyan területeken is, ahol a hatalomnak nem sok keresni valója van. Mert amikor a tudományt a politika és ideológia játszóterévé tették, az eddig csak olyan nagy eredményekhez vezetett, mint a tudósok megkínzása, megégetése az egyház áldásával, illetve Liszenko elvtárs tündöklése Sztálin kegyelméből.

Andrew_s

Comments on Facebook