2020. február 23., vasárnap

Egy kis székbe becsücsülünk, coki

A minap két, eredetileg az MSZP támogatását kérő, és annak segedelmével székbe ült polgármester átült a DK ölelő ölébe. Az izgalmakat pedig sikerült felkorbácsolni ennek kapcsán. Amihez egyébként a két polgármesternek is nyugodtan gratulálhatnak majd. Mondjuk a Fideszből. Mert ott minden ilyen, az ellenzéki megosztottságról árulkodó információnak értéke van. Nem is kicsi.

Pestszentlőrinci Szaniszló Sándor, illetve Óbudai Kiss László pedig elmehet alkalmasint zabot hegyezni. Már csak azért, is, mert a döntésükkel maguk cáfolják az ellenzéki összefogás-retorikát. Amiről, természetesen, amúgy is meg lehet mindenkinek a saját véleménye. Miközben azért az elgondolkodtató, hogy tegyük fel: igaz. Mármint a cél szentesítette összefogás. Ebben az esetben a DK, az MSZP, és megannyian mások összepacsiztak a Fidesz kereteinek a megbontására. Az ellenzéki polgármesterek ennek jegyében kerültek a székükbe. Ha az együttműködés nem l’art pour l’art, akkor az egyes összefogóknak később sem érdekük a közös támogatással megválasztott polgármesterek gyengítése. Ebben az esetben, kedves Sanyika és Lacika, nem lett volna édes mindegy, hogy milyen párt nevében ültök ott, ahol ültök? De, valószínűleg mindegy lett volna. Csak akkor, ugyebár talán a kutya sem foglalkozik veletek. Márpedig micsoda dolog, hogy Nektek nem jár ki az a pár perc hírnév? Naugye!

Ellenben a Fidesz szóvirág-faragói rákezdhettek arra, hogy Gyurcsány megoszt, hogy uralkodhasson. Ami nem kicsit vicces a Fidesz tömegpárttá válásnak útvesztőit, a megosztott majd bedarált pártok sorát nézve. Mert ugyebár azért a megosztáson alapuló hatalomgyakorlás arra felé sem ismeretlen. Legfeljebb egy fokkal gusztustalanabb. Azt látva, hogy Orbán a saját stábjának egyes figuráit is rendre kijátssza egymás ellen. Elég ehhez Hódmezővásárhely egykori főkaparnokának esetét látni. Nem mintha Lázárért túl sokan hullatnának krokodil-könnyeket. Ahogy a nagy színjátékok után elsüllyesztett hegyvidéki polgármester is maga kereste magának a színpadot. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy a Fidesz ne használná ki az olykor amúgy is kérdésesen ellenzékivé vált MSZP, illetve a DK közt nyíló azon rést, amit a két pártkatona repesztett.

Ami, ugyanakkor nem egy akkora látványosság. Az egykori, rendszerváltásnak is titulált, elitváltást követően se szeri, se száma azoknak a képviselőknek, tisztségviselőknek, akik az egyik szervezet soraiból átülnek máshova. Mert hirtelen megvilágosodnak. Esetleg besötétednek. Esetleg rájönnek, hogy a jobb kezük bal. Vagy fordítva. Legtöbbjük egyvalamit nem tesz meg. Nem mond le a mandátumról. Az azzal járó fizetésről, pozícióról. Ami azért gond, mert legfeljebb ez a gesztus tehetné hitelessé a hirtelen felbuzduló változás-vágyat. Elvégre az bárkivel előfordulhat, hogy megváltoznak a nézetei, vagy a nézetei alatt az a szervezet, illetve az a választói sokaság, akivel, akikkel korábban nézetazonosságot ápolt. Tekintettel azonban arra, hogy ez a legritkább esetben fordul elő, alapvetően minden ilyen gesztus gyengíti a hazai politika művelőinek a hitelességét. Amikor pedig az egyes pártok magasabb fórumaiból jön egy-egy mentegetése a gesztusnak, akkor különösen.

Ebből a szempontból teljesen mindegy a kért polgármester esetében is, hogy hova és miért pont oda ültek. Az egyik pártnak bezsebelték a támogatását? Be. Azzal, hogy ilyen esetben bármelyik párt befogadja az átülőket alapvetően nem az ellenzéki hitelességet erősíti. Ha a DK, akkor a DK. De ugyanez lenne a helyzet bármely más esetben is. A DK ellenzékisége legalább kevésbé kétséges, mint jó néhány másik, a hatalom potenciális megszerzése érdekében most éppen ellenzéki bőrbe bújt, de gesztusaiban, előéletében kétségesen ellenzéki izének. Mely izéket a bírósági bejegyzések akár pártoknak is nevezhetnek.

Egyébként azok az érvek, amiket előrángattak a polgármesterek, legfeljebb a „felejthető” kategóriát öregbítik. Ha ugyanis a DK politikája szimpatikusabb számukra, akkor indulhattak volna annak a pártnak a színeiben is. Ha valós az ellenzéki együttműködés, akkor nyilván keveset kockáztatnak. Ha a DK politikájában hisznek, de a hatalomszerzés érdekében az MSZP színeiben indultak, akkor az átülős moralitás-hiányt egy haszonelvű dörgölődzéssel mentegetni elég sajátos hozzáállás. A választóikhoz is.

Andrew_s

2020. február 16., vasárnap

NAT-fogadás cikk-cakkban

Forrás: ingyeneshatterkepek.eu
A teljes hazai tanári kar gondolom felállva, vastapssal üdvözölte az oktatás új vezérelvét, a hazai oktatás sohanemvolt csúcspontját, amikor elfogadták az új Nemzeti Alaptantervet. Ha figyelembe vesszük, hogy a NAT-ok legfőbb tulajdonsága eddig az volt, hogy jöttek, majd jól elmentek, végső soron ezt is tudomásul lehet venni. Azzal a fenntartással, hogy ez éppen a legújabb kísérleti munkaprogram gyermekeink tanulmányi jövőjével. A NAT ugyanis már kialakulása során kapott annyi kritikát, és vált az ötletelés céltáblájává, hogy vastaps helyett végső soron egy vállrándítással is tudomásul lehetne venni az elfogadását.
Mostanában ismét Dunát lehet rekeszteni az önjelölt oktatáspolitikai szakértőkkel. Most éppen a NAT kapcsán. Ellenzéktől kormány-trollig mindenki felszólal, illetve megszólal. Holott a jelenlegi helyzet, tulajdonképpen mindkét oldalon, pontosan annak a folyamatnak a következménye, ami évekkel ezelőtt elindult, 2012 körül már világosan látszott, és a puklista tünticskézés során sem volt láthatatlan. Csak a szelektív vakság, és a csodaváró ökölrázások hatására kényelmesebb volt a realitások ellen háborogni.

Holott... Az teljesen világos, hogy Orbán és csapata a Kádár-korszak konszolidált korszakában szocializálódott. Illetve járt iskolába. Az, hogy a jelenleg már teljesen nyilvánvalóan visszatértek a bolsevik, illetve demagóg gyökerekhez, az nem annyira meglepő, mint inkább várható állapot volt. Ugyanakkor emlékszem, hogy 2011, 2012 körül még magánbeszélgetésben is egy hitetlenkedő lehülyézést ért annak a felvetése, hogy elő fognak jönni, a hatalomban, és vele szemben is, a kádárista reflexek. Amikor a hatalom beleugat mindenbe, és az emberek a sorok közé írnak, és onnan olvasnak, ha valamit akarnak. A NAT kapcsán sem lesz másként. Az a tanár, aki még nem pótcselekvésként áll a katedrán, valószínűleg meg fogja hágni a hivatalos kereteket. Annak idején sem volt másként. A probléma ezzel kapcsolatban egészen más.

Leginkább az, hogy a maradványelvű tanérképzés többedik generációjának a „termése“ sokkal inkább szabálykövető, mint gondolkodó entitás a katedrán. Alkalmasint a legzseniálisabb NAT legmodernebb gondolatait sem lenne képes hitelesen közvetíteni. Mert ahhoz leginkább hitelesség kellene. Márpedig, ha a kötelező bávulást félretéve teszi a szívére az emberek zöme a pracliját, akkor azt fogja megállapítani, hogy a gyermekét, unokáját hivatalból idomítók nem kis aránya egyszerűen képtelen lenne ennek a látszatát is kelteni. Ellenben hatalmi okoskodásra bármikor képes és alkalmas. Így valójában az alapvetően szabálykövetést elváró, és tudásszintjében leginkább a „primitív“ jelzővel leírható NAT alapjában véve egy komfortos környezetet biztosít a pályára csak szerény mértékben alkalmas iskolai munkavállalók számára. Akiknek valószínűleg nagyobb probléma, hogy a szabályrendszer némi önálló munkát igénylő adminisztrációt is rájuk tól, mint az, hogy nem a tudományra koncentrál.

Ezzel kapcsolatban egyébként eszembe jut, hogy milyen fényes lendülettel utálták a puklisták azt, amikor a tanári alkalmasság kérdését, a szülői szolidaritás kiépítésének szükségességét, illetve egy pozitív tüntetési üzenet megfogalmazását próbáltam feszegetni. Jelezve, hogy nem az eső tehet az érdeklődés hiányáról, hanem az, hogy a pár perces ökölrázás katarzisán kívül az akkori szervezők legfeljebb csak a saját politikai, illetve exhibicionista vágyaikat tudták felmutatni. Amikor éppen nem a hatalom érdekeinek a kiszolgálásával voltak, akarva, vagy akaratlanul, elfoglalva. Alkalmasint persze elfogadom, hogy az ellenzéknek, a kormánykompatibilitással törődő tanár-szakszervezeteknek, a kisebb ellenállás akkor sem volt más, és ma sem, mint a kritika elsuttogása. Természetesen kilátásba helyezve, hogy kellene a szülői szolidaritás. Alkalmasint ezért továbbra sem téve többet annak a fejtegetésén, hogy „mi tudjuk a tutit, te meg kedve szülő szolgálj minket”.

Aztán persze megy a csodálkozás, hogy az egyes kinyilatkozásokhoz nem sikerül még a pedagógusokat sem megmozdítani. Pedig talán ma már a CKP-nak is van valami szöveggyűjteménye. Csakhogy azt nem elég összerakni. Valahogy a szülők, tehát a társadalom nagy része felé, kommunikálni is kellene tudni. Az kevés, hogy a nácikat cseréljük le Harry Potter-re. Alkalmasint ilyesmit már egy korábbi NAT-vita kapcsán is javasoltam. Nyolc éve. 2012-ben. Azok, akik most megállapítják a langyos víz vegyi képletét, és roppantul okosok, azok hol a bánatos lóalkatrész-áztató lavoárban voltak eddig? Ja, hogy éppen a saját egzisztenciájukat alapozgatták? Vagy még tartott a párna tölteléke a ketrecben? Mert nem rémlenek abból az időből sem nagy megmozdulások. De a pedagógusokat érintő szakmai konferenciák nagy ellen-kampányai sem.

Az akkori NAT-ötletek is jöttek, majd elmúltak. Az ellenzőinek az ötleteivel éppen úgy. Ahogy a mostaniak is el fognak múlni. Miközben persze tudom: most majd sokan azt fogják mondani, hogy az ilyen fejtegetések miatt hódít a kormánypropaganda. Holott ezzel az érveléssel ugyanaz lenne abj, mint eddig. A blog egy reaktív műfej. Diagnosztizál, vitat. Utólag. Ahogy az influenzát sem attól kapja meg valaki, hogy kap róla egy diagnózist. Ellenben vidáman bele lehet halni, ha a diagnózist félredobják. A hazai képzési rendszer nyomorával kapcsolatban is hasonló a helyzet. A diagnózis jelenleg az, hogy van egy fasisztoid, de inkább bolsevik államhatalom, amelynek a szemében a tudás nem érték, és a szervilizmus minden. Amivel alkalmasint alulmúlja a Kádár-korszak ’80-as éveit is, de a szavazóinak ez, láthatóan, így jó. Emellett van egy kontra-szelektált, a szervilis szakszervezetekkel erősített iskolai rendszer. Valamint olyan tanárok sora, akiknek a szemében a szülő nem partner, hanem a tanítás alanyának „beszállítója”. Nem feledve persze azokat a tanerőket sem, akik szerint a tudomány, a szakirodalom, az ismeretszerzés olyasmi, ami csak másokkal történhet meg.

Nos! Személy szerint az elvárásom változatlan. Várom azt a tanári szervezetet, amelynek a vezetői nem decibelben mérik a programjukat, hanem a „nyóckerben” is kommunikálható formában közzé teszik. Amelynek a programjában reális, és közérthető célok lesznek. Amely minden szülőt, a nyolc elemit 10 év alatt elvégzőt is, partnernek tekint. Amelyik zászlajára tűzi a tudás, mint érték elfogadtatását, és az iskolai rendszer kontraszelekciós spiráljának a megtörését. Ami alatt nem azt értem, hogy a kormánypárti lépcsőfokokat kicserélik egy ellenzékinek mondott, de amúgy csereszabatos darabbal a csigalépcsőn.

Egyébként mindettől a NAT ostoba, korlátozó, buta és primitív. Aki nem hiszi, olvassa el. De az nem program, hogy egy hulladék szagát kritizáljuk, de csak bemondásokkal emlegetjük a jácint-illatot. Amelyhez a jácintot termessze meg más, mert a cserepezése már kényelmetlen lenne.

Andrew_s

2020. február 11., kedd

Vezérkari vezetés-gap

Akárhány év után még mindig meglep, hogy mennyire nem nyilvánvaló a különbség a vezérség és a vezetés között. Nevezetesen, hogy nem egy esetben milyen mértékben képes a két fogalom összekeveredni,. Illetve, mennyire meg lehetnek némelyek győződve arról, hogy az olykor bullshit-generálással kevert vezérség-gyakorlástól mennyire, de mennyire vezetők.

Holott teljesen nyilvánvaló a különbség. Annyira, hogy nem egy esetben a felsőbb vezetés elnéző vállvonogatása legalább olyan meglepő, mint az egyes egyének fogalmi zavarai.

De, legalább madártávlatból, mik is ezek a különbségek?

1.    Kompetens Vezető: 
  • Képes és alkalmas megbízni a beosztottakban;
  • Képes és alkalmas a komplex, összefüggésekben, egymás munkájára támaszkodásban gyökeredző gondolkodást és problémamegoldást motiválni. 
  • Képes és alkalmas a problémák megoldására koncentrálni.
  • Képes és alkalmas hatékony csapatot kialakítani;
Eredmény: A hatékonyságot támogató készségek és képességek a csapatában összeadódnak.
2.    Vezér: 
  • Nem képes megbízni a beosztottakban, és ne egy esetben egyfajta féltékenységgel viseltetik a beosztottak egy részével szemben;
  • Nem a komplex problémamegoldás felé motiválja a csapat tagjait, hanem atomizálva oszt feladatot.
  • Nem a problémák megoldásán van a csapat-szintű hangsúly. De nem is lehet, mert mindenki csak részfeladatok részinformációival rendelkezik;
  • A problémák megoldása, az előremutató megoldáskeresés helyett nem egy esetben maga a vezér a legnagyobb probléma;
Eredmény: A hatékonyság legfeljebb a vezér személyes hatékonyságával mérhető. Valójában az is gyök alatt vehető figyelembe, mert a feladatkiosztás, a részfeladatok összefésülése, összefésülhetősége, az egyes csapattagok motiválatlansága legfeljebb látszathatékonyságot kölcsönöz.

Mindez természetesen általános probléma lehet. Ugyanakkor fokozott problémahalmazt jelent, ha el kell hagyni egy jól kitaposott és kellő kontraszelektáltsággal alátámasztott ösvényt. „Foglalkozási ártalom“ gyanánt általában ott tapasztalom, amikor egy egészen új illetve egy külső követelményrendszer változását lekövető szoftver tesztelése kerül terítékre. Amikor a nyilvánvaló atomizálás akár kézzel fogható, projektköltségben kimutatható kárt okozhat. S legtöbbször nem is a vezetés legmagasabb szintjeinél, hanem azon az operatív szinten, ahol leginkább elvárható lenne a hatékonyság-orientált csapatmunka.

Andrew_s