Neoratkoizmus - 2022

Ratkó Anna, a sorok közti példakép.
Forrás: Sulinet

Darálómester Dúró Dóra ajánlásával elfogadtak egy törvényt az abortusz szigorításáról. Szigorításáról? Ezt még lehet ízlelgetni. Az azonban tény, hogy Pintér Sándor a sok, köztük nemi erőszakból fogant, gyermeket szült, tehát a kérdésben igen komoly tapasztalatokkal rendelkező belügyminiszter aláírt egy új jogforrást a kérdésben. Ami nagyjából úgy ment át a köztudatba, mint a magzati szívhang meghallgatását kötelezővé tevő törvény. A magzati életműködés jeleiről lehet talán vitatkozni. Azon azonban aligha, hogy mind emberi, pszichológiai nyomásgyakorlásra, mind az abortuszt választó nők megalázására is alkalmas körülményeket biztosíthat. De kár lenne azt hinni, hogy ez valami újdonságként esett le a NER-plafonról.

Az előzményekhez érdemes figyelembe venni, hogy a nemzeti életvédelem neoratkoista ötletparádéja évtizedes múltra tekint vissza. S már akkor elindult az akkori Jobbik felzárkózása ehhez a vonulathoz. S ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a sajátjukat az országházi fűtéssel rezsit csökkentő szélsőjobb több prominensét annak idején a Jobbik színeiben futtatták. Így szinte jogfolytonosnak tekinthetjük akár a darálódíjas képviselőnő politikai szereplését is. Bár 2013-ban nem ő jegyezte azt a gondolati vonulatot, ami az akkori Jobbik neoratkoista ötletparádéját látta el sziporkákkal. A NER plafonja alatt tehát nem sok újdonság akad ezúttal sem. Legfeljebb az, hogy ezt a plafont újra lejjebb hozták.

De ezzel sincs semmi baj a NER világában. Mert az alacsonyabb plafon alatt egyre inkább csak térdelve lehet majd létezni. De a Fidesz vidékén, és mostanság a parlamenti szélsőjobb is ide sorolható, amúgy is elvárt a megalázkodás a nagyságuk előtt. A nőknek különösen. Esetleg ők négykézláb is várhatják, míg újratöltik számukra a nemzeti demokratikus életforrás-projektet. De addig is bátran lehetnek lenyomott állapotban. Ha fizikailag nem, hát társadalmilag nyugodtan. Mert a NER így szereti. Ha a vezető hatalom vezető vezetőinek csak a farpofáival értekezik a társadalom. Úgy általában. Mert Orbán világában a társadalmasított közerőszaktevés sem újdonság.

Bár az egészet lefordíthatjuk arra, hogy ilyen az, amikor a Ratkó-komplexus egy Torquemada-i személyiséggel ötvöződik, még sincs itt semmi újdonság. Látnivaló sem sok. Az utcákon nincsenek százezrek, és a szélsőjobbot parlamenti párttá varázsolták. Mindazzal az előzményekkel, amit a tagok személye garantál, és garantált már korábban is.

Andrew_s

Dúró: büszkén embertelenül

Forrás: Wikipédia

Dúró Dórában összeért, ami összetartozik. A Népszava közöl legalább is egy írást arról, hogy a nevezett homoid az abortusz kapcsán leginkább a magzat szívhangját hallgattatná a mesterséges terhességmegszakítást kérővel. A jelzett forrás, a Népszava nagyjából elmeséli, hogy ez miért minősülne etikátlannak, illetve alapvetően gonosznak.

Alkalmasint egyfajta lelkiismereti zsarolás is, ami alapvetően embertelen is. Ugyanakkor azért persze emlékezhetünk arra, hogy Dúró Dóra egykori pártjában, vele egy időben megfordult, nem egy esetben ott is maradt figurák szájából mik bírtak előtüremkedni az idők során. Igen, kérem, a Jobbikról van szó. Arról a pártról amelynek sorait a zsidók listázását, a cigányok kasztrálását felvető figurák pártolták, illetve erősítették. Igen, tudom. A középre törekedő Jobbik ideiglenesen parkoló pályára helyezte Novákot, és Toroczkai önálló párttá szervezte a Jobbik jobboldalát. Azonban nem árt talán figyelembe venni néhány aprócska mellékkörülményt. Az egyik, hogy a média nem Dúró Dóra elhatárolódásaitól volt hangos. A válóperétől sem. Márpedig azt ugye senki nem gondolja egészen komolyan, hogy miközben a férjeurát látványosan félre tették a Jobbikban, és Dúró megtartotta mind a popárttagságát, mind a jól fizető megbízását, akkor szóba sem álltak egymással.

Életszerűbbnek tűnik, hogy Novák kiállítása a partvonalra egy ócska színjáték része volt csupán. Amit a Jobbik pillanatnyi helyzete tett egyelőre véglegessé, és aligha a nagy ideológiai szakítások a szélsőséges nézetekkel. Ugyanakkor pontosan tudható, hogy Dúró kiállt Toroczkai mellett. Felvállalva ezzel a rasszista retorika melletti kiállást is. Márpedig a szerintük nem kívántak sterilizálását is elvárni kívánó nézetek már nem is állnak olyan messze attól, amelyet a harmadik birodalom ideológiai keretei között is lelkesen hirdettek egyesek. Azt is tudjuk, hogy az emberek pszichológiai, valamint fizikai kínzása sem volt egy eleve elutasított eszköz. Az, hogy ezt a későbbi korokban is alkalmazták korántsem menti a lágerek, a verőszobák alkalmazottait. Már csak azért sem, mert éppen a hazai példa azt mutatja, hogy az ÁVH szakmányban vette át a korábbi verőlegényeket is.

Amikor Dúró Dóra, kiáll egy alapvetően embertelen ötlettel a nyilvánosság elé, akkor valószínűleg nem tesz mást, mint kinyilvánítja azt, ami a lényege. Elvégre a biológiai ember, illetve a szociális ember nem okvetlenül esik egybe. Egy pillanatig nem vonhatjuk kétségbe, hogy biológiailag kétségtelenül ember. Minden tekintetben eleget tesz a biológiai fajfogalom egyedekre elfogadott ismérvének. Ahogy rajta kívül, még sok-sok milliárdan a Föld nevű bolygón. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy eléri azt a szocializációs minimumot, ami alapján elvárható lenne a sok-sok milliárd másik emberben az ember tisztelete. Ebből a szempontból Novák Előd neje egy embertelen proto-kápó. Nem ő az egyetlen.

Az egyetlen pozitívum a megnyilatkozásában, hogy eloszlat minden kétséget arra nézve, hogy valójában milyen szemlélet jellemzi a szélsőjobboldali politika szereplőit. Azt a szélsőjobboldalt, amelynek megnyerésére egyébként Orbán is számos gesztust gyakorolt. A jelenlegi tendenciákat, az egészségügy lerohadását, az oktatás szétverését, a hatalom centralizálását nézve nem is csak a szavak szintjén. Dúróban összeért az embertelenség a politikussal. Orbán gesztusaival pedig összeért az embertelenség a hatalommal is. Ha figyelembe veszem, hogy Dúró Dóra több gyermekes családanya, akkor kicsit csodálkozom. De lehet, hogy csak státusz-anya. Abból a hitből táplálkozva, hogy példamutató lombikként kell szolgálni. Mely esetben azonban nagyon sajnálom a gyermekeit.

Azokat azonban kicsit jobban, akiknek nincs esélyük az emberhez méltó életre, a bennük rejlő lehetőségek kibontakozására. Ebből a szempontból sajnálok minden meg nem született gyermeket. Valamint sajnálom azokat az anyákat is, akik bármely okból az abortusz mellett döntenek. Különösen azokat, akik azért döntenek így, mert gyermekük erőszakba fogant, vagy esélyét sem látják annak, hogy emberhez méltó életet élhet. Természetesen el lehetne várni Dúró Dórától, hogy az embertelen ötletelések helyett, politikusként, a gyermekek emberhez méltó életéért tegyen meg mindent. Azok származásától függetlenül. Azonban, figyelembe véve a politikai elkötelezettségét, belátom, hogy ez egy igen meddő elvárás lenne.

Andrew_s

Iskola - nem prűdeknek való vidék

Forrás: Youtube

Az a felvetés, illetve kérdés, hogy „prűdek legyünk, vagy szabadok”, elég széles skáláját indíthatja el a gondolatoknak. Még akkor is, ha a kérdés alapvetően egy, a középiskolai óvszer-automatákkal kapcsolatos írás nyomán merült fel. Amely óhatatlanul felveti a szexualitás, illetve a szexuális nevelés kérdését. Beleértve a tinik abortuszainak kérdéskörét is.

Az iskolai automaták kérdése, szükségessége különben az utóbbiak miatt vált, illetve válhatott volna köz-kérdéssé. Az ötlettel, az általános elterjesztéssel egyébként pont a tízenévesek abortuszra-járásának visszaszorítása volt a Langmár Bettinát motiváló egyik, nem is jelentéktelen, tényező. Mint a vele készült beszélgetésből megtudhatjuk: nem lett milliomos az ötlete által. Amin lehet szendénmosolyogni, vagy akár értetlenkedni is. Mármint akkor, ha kellő alakoskodási készség szorult valakibe. Illetve akkor is, ha nagyjából fogalma sincs a középiskolák világáról. Ami egyben azt is jelenti, hogy kórosan amnéziás. Mert sem a saját tinédzser-korára nem emlékszik, sem azokra a hírekre, amelyek azért fel-felbukkannak a különböző hírcsatornákon, illetve fórumokban. Miközben az sem kizárt, hogy a kettő elegye működik sokakban. Inkább nem emlékeznek a saját korosztályuk múltjára, és ezért szelektíven vakok és amnéziásak lesznek. Egy belülről, egyfajta önvédelemből, felkorbácsolt prüdériával. Amelynek egyik árulkodó, és alapvetően sokaknál hazug mondattal: „bezzeg az én koromban”.

Egyébként ez a most katedrán álló tanárokra, és a tanárképzésben előforduló tanárjelöltekre is igaz. Ennek egyik emléke közel tíz éves. Akkor a tanárképzés egyik próba-órájának tematikája lett volna egy minta-óra a szexuális életről, és a szexualitásról általában. Egy olyan korosztálynak, amelynek tagjai a felmérések szerint már általában túl vannak „gólya hozza a káposztásba” mottójú meséken. Akkor, az óra-tervezetek megbeszélésén vetettem fel, hogy a bevállalósabbaknak felvetném azt a gyakorlati tesztet, amely egy óvszer felhelyezését jelentené egy banánra. Amely ismeretterjesztő módszer egyébként ismert más országokban. Illusztrálásként kitettem az asztalra egy doboz, celofánnal zárt, bontatlan óvszercsomagot. A tanárjelölteken végignézve látszott, hogy nagyjából olyan reakciókat váltott ki, mintha egy napok óta döglött patkányt helyeztem volna az asztalfőre. Jelezve, hogy a tanárrá avatásukat követően kétségessen lennének alkalmasak egy osztálykiránduláson megesett diák-közi aktus emberi „utógondozására”.

Holott a diáknak ilyen esetben túl sok választása nincs. Vagy a szülő, vagy a tanár, vagy a kortárs csoportok. Amikor tehát a tanár nyilvánvaló gesztusokkal adja tudtára a diákjainak a saját elzákózását, szégyenérzetét, értetlenségét, prüdériáját, akkor tulajdonképpen magára hagyja a tanítványait. Mert lehet fanyalogni azon, hogy a diákok korán elvesztik a szűzességüket, de ettől még elvesztik. Nem egy esetben a tiltott gyümölcs édességében bízva. Ahogy nem egy esetben a kortárs csoportnyomásnak engedve. Amit elméletileg ugyan kezelhet a pedagógus, de a gyakorlatban nem foghatja, éjjel-nappal, minden diákjának a kezét. Maradna tehát a felvilágosítás, az együttérzés, és olykor, ha nem marad más, a kríziskezelés. Az emberi kríziseké is. Amelybe az utólag megbánt esetek ugyanúgy beletartoznak, mint a szinte már abúzussal felérő csoportnyomás.

Amelyről nem egy esetben beszélnek, de amit nagyon ritkán kezelnek a helyén. Akkor, amikor egy addig cikiznek valakit a többiek, míg csak lefekszik valakivel. Amolyan „most boldogok vagytok?” módon. Ami hosszú távon legalább olyan romboló lehet, mint a tényleges erőszak. Csak sokkal nehezebb kezelni. Nem elméletben, hanem a gyakorlatban. Ha pedig visszaemlékszünk a, valószínűleg inkább csak a jéghegy csúcsát leleplező, gólyatábor-botrányokra, akkor azt is felmérhetjük, hogy ez a csoportnyomás a középiskolásnál érettebbnek, felkészültebbnek gondolt korosztályokban is hat.

Annak nyomán, ahogy alapvetően inkább elzárkóznak az oktatási intézmények az óvszerek közelségétől, az az érzésem, hogy az elzárkózó iskolákban a tanárok többsége a kortárs-abúzusok kérdésétől is elzárkózik. Amíg nem tevőleges, nem nyilvánvaló az erőszak. Ebben az érzésemben nagyon szeretnék egyébként csalódni. Mert ez a csalódás azt jelentené, hogy a tanárok többsége nyitott az intim kérdések bizalmas megbeszélésére. Egyébként, szerintem, az őszinte, és nem elzárkozó, pedagógus a prűdebb pályatársaknál a csoportnyomást is eredményesebben tudja, tudhatja csökkenteni. Például azért, mert hamarabb észreveszi a jeleit. Akkor is, ha a gyermek nem tudja, illetve nem akarja, a szüleivel megosztani az ilyen irányú problémáit. Ahogy nem minden szülő sem indítja azzal el a csemetét az osztálykirándulásra, évfolyambulira, hogy a kezébe nyom egy csomag óvszert.

Meg merem kockáztatni, hogy azt sem tartanám az ördög művének, ha ez a kísérőtanár csomagjából állna bárki rendelkezésére. Mert még mindig ezt tartom, ezt tartanám ahhoz képest a jobb megoldásnak, mint az óvszer-automatákat telepíteni gondoló vállalkozóval közölt beszélgetésben olvasható szomorú statisztikát. Ami alapján „hazánkban évente nyolc-tízezer ezer tinilány esik teherbe, és nagyjából a fele abortuszra meg”. Aki szerint a prüdéria megold mindent, annak a történelmet ajánlanám. Azt a részét az emberiség történetének, hogy Európa lakossága nem halt ki az egyházi, és igencsak álszent, prüdéria legsötétebb korszakában sem. Megritkulni sem emiatt, hanem a járványok miatt ritkult meg időnként.

Andrew_s

Ha az IKSZ túlliheg, az túl van lihegve

A vallások szabadsága egy olyan érték, amellyel kapcsolatban sokszor a komplexusig beszűkülnek némely vallás képviselői. Talán nem véletlen, hogy az ifjú kereszténydemokraták már évekkel ezelőtt úgy érezték: őket márpedig üldözik. Elfeledve azt az apróságot, hogy a demokráciába a vélemény szabadsága is bele tartozik. Az övék a nem-keresztényekről, míg mindenki másnak a kereszténységről. Amellyel kapcsolatban, a jelek szerint valami információs szakadék is tátong a KDNP ifjúsági tagozata környékén.

Erre azért gondolhatunk, mert a lengyel abortusztilalom kapcsán, Budapesten tartott, tiltakozó-demonstráció kapcsán most éppen feljelentgetni támadt kedvük. Ami valamilyen szinten érthető is lehetne. Elvégre az IKSZ környékéről röppent fel az örömkommandók ötlete. Szigorúan a népszaporulat elősegítése, és még véletlenül sem az egyházi prostitúció, megtámogatása érdekében. Azt különben is más kultúrkörben kell keresni. Boccaccio meg visszamenőlegesen is pukkadjon meg. Szóval! Az IKSZ igenis a szívén viseli a népszaporulat sorsát. Bár más vélekedések szerint arról, biológiailag, kevésbé a szív tehet, de az anatómusok is pukkadjanak meg. A demonstrálók meg menjenek a bíróság elé. Mármint nem a szexuálisan demonstrálók, hanem azok, akik a lengyel követségnél tették tiszteletüket. Mely demonstrációról különben a kutya sem tudna talán. De az IKSZ ezt is elintézte. A reklámot. Mert ők ügyesek és elhivatottak.

Történt ugyanis, hogy a demonstrálók között feltűnt egy püspökszerűen öltözött ifjú és cukorkát osztogatott. Amire abortusztabletta volt írva. Ami tényleg galádságnak tekinthető. A katolikus egyház környékéről ismert pedofília-botrányok fényében a felirat talán felesleges is. Egy régi gondolkodásszabályozó stílusában azt is mondhatnánk: a cukorka az legyen cukorka. Alkalmasint nem rémlik, hogy az IKSZ túl sok demonstrációt tartott volna a papi pedofília-bukták alkalmából. Amiből azért nem vonnám le azt a következetést, hogy a KDNP ifjúsági tagozata szerint az teljesen rendben van. Ahogy azt az általánosítást is ostobaság lenne megejteni, hogy a pap automatikusan pedofil. A keresztényekről meg nem is beszélve. Nem! A legkomolyabban állítható, hogy a hit nem azonos az annak alaprendszerét hatalmi eszközként használó egyházzal. De még az egyház sem feltétlenül azonos a hitet politikai karrierépítésre használó mozgalmakkal.

Valahogy ez az különbségtétel, ami a jelek szerint meghaladta az IKSZ kompetenciaszintjét. Nem politikailag, hanem felfogásilag. Így aztán gyorsan helybe mentek a pofonért egy feljelentés erejéig. Még akkor is, ha annak nyomán eljárás indul bárki ellen. Mert tegyük fel, hogy püspöki ruhában nem szép dolog felszenteletlenül grasszálni. Ez természetesen lehet sérelmes az egyház, mint szervezet számára. Akár cukorka nélkül is. Bár a Monty Python egyházi kiátkozásától sem voltak hangosak a hírek annak idején. Talán azért, mert a röhögés elnyomta a tiltakozásokat. Ám itt a remek precedens. A Spanyol Inkvizíciót papi ruhában kifigurázó nevettetők ellen is tegyen az IKSZ feljelentést. Legfőbb ideje lenne. De tényleg! Legyen már valami komolyan vicces a politikai mindennapokban. Vagy hallgassanak mindörökre! Vagy valami ilyesmi. Elvégre az összes, kereszténységen alapuló egyházi irányzat összes egyháza nevében itt vannak ők. A hős feljelentők.

Az, hogy az összes egyházak nagy ívben tettek a demonstrációra és nem jelentettek fel senkit, az nem számít. Az IKSZ azért van, hogy éber tekintetüket ne kerülje el semmi. Még az sem, hogy kik vannak a háttérben. Mert Nacsa Lőrinc, mint IKSZ-elnök azt mondta, hogy „Soros György álciviljei vallásgyalázó demonstrációt”. Így neki ezek szerint biztos tudomása van arról, Soros finanszírozta a demonstráció, vagy legalább a szervezőket. Ellenben a korábban írtak fényében kicsit elfeledkezett Nacsa két mellékkörülményről. Az egyház kifigurázása nem azonos a vallásgyalázattal. Az IKSZ pedig, a jelen tudhatók alapján nem azonos az egyházzal. Márpedig a püspöki ruha nem vallási, hanem egyházi szimbólum. Ám nem pártszimbólum. Azzal a gyenge fenyegetéssel meg menjen a fenébe, amelynek keretében éppen csak nem kegyes hadúrnak állítja be magát. Mondván, hogy bezzeg, ha az iszlám kapcsán fordult volna elő ilyesmi, akkor bezzeg irgum-burgum lenne.

Persze egy olyan helyzetben, amikor az IKSZ felső ernyőjének vezetője, minden magyarok Semjénje olyan kijelentést tesz, ami alapján a magyarság az ő népe lenne, Nacsával is elszaladhat a ló. Amin fordítva ül, és cikk-cakkban feljelentget. Mert ha egyszer az IKSZ túlliheg valamit, akkor az kérem túl van lihegve.

Andrew_s

Abortusz(turizmus)unk mindennapjai

Del Parson festményén Jézus
gyermekeket áld meg.
Forrás: www.lds.org

Az abortuszturizmus szinte folyamatosan téma, mert az egyes államokban uralkodó hivatalos hozzáállás a művi terhesség-megszakításhoz erősen eltérő. Annak idején, a rendszerváltás előtt hazánk volt az egyik regionális abortuszközpont. Míg az utóbbi években inkább hazánkból mennek más országokba, elsősorban Ausztriába a nem kíván terhesség megszakítása érdekében.

Noha a napokban jelent meg ennek a jelenségnek a fokozódásáról, feldübörgéséről egy hír, a tendencia nem idén kezdett erősödni. Nem kis részben annak köszönhetően indult meg egyfajta növekedése az ilyen utakra vállalkozók számának, hogy hazánkban a korányváltás egyik mellékhatásaként az abortusztabletta betiltása mellett ált ki a politika. Ennek hatására 2012-ben már az abortuszturizmus szinte folyamatos erősödéről szóltak a tudósítások. Amibe igen komoly szerepet kapott az alaptörvénybe belobbizott KDNP-s szemforgatás is a magzatvédelemmel kapcsolatban. Ami igencsak egy neoratkoista indíttatású nemzetszaporítási szemléletet takar. Függetlenül attól, hogy milyen ideológiai köntösbe csomagolják. A gyermekvállalási kedv ugyanis általában nem a gyermekszülést előíró törvényi előírásoktól lesz nagyobb.

A törvényi előírás, vagy az informális kényszer sokkal inkább egyfajta erőszakká teszi azt. Ezt az eredeti ratkóizmus évei alatt megtapasztalhatta már a társadalom. Azt pedig a történelem bizonyította be, hogy a legszigorúbb tiltások sem állítottak gátat a magzatelhajtásnak. Azonban nyilvánvalóan sokkal veszélyesebb módszereket alkalmaztak, mint az orvosilag segített abortusz esetében. Ami nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy a terhesség megszakítása kívánatos lenne. De az is nyilvánvaló, hogy gyermekvállalás nem csak arról a tizenegy percről szól. Már akkor, ha valaki felelősséggel gondolkodik a jövő nemzedékről. Ebben az esetben a gyermeknek nem csak a puszta életét, hanem felneveléséről is szól a történet. Amibe a biztosítható életkörülmények mérlegelése is beletartozik. S persze a társadalom fogadókészsége is. Amely utóbbival kapcsolatban rajzolódik ki legjobban a politika kétszínűsége.

Ahogy azt Rétvári Bence nyilatkozatai rajzolták ki, a politika sok szempontból különbséget igyekszik tenni az egyes családok között. Az egyik oldalon szinte Ratkó Anna nyomdokaiban lépve, míg a másik oldalon alig téve valóban valamit a gyermek felelősséggel való vállalása iránt. Miközben a szélsőséges, a fasizmussal sem minden rokonságot megtagadó szólamok is dübörögnek egyes embercsoportokkal kapcsolatban. Az abortusz iránti igény csökkenése tehát aligha fog várhatóan csökkenni. A gyermek ugyanis nem kampányfogásként születik a világra. Még akkor sem, ha egyes politikusok a kampányban is felhasználják családjukat. A család gyermeknevelő minőségét nem az abban szereplők tenyészállapota határozza meg. Ahogy a kampánycélból hangoztatott teoretikus családbarátság, és a valós költségekhez képest legfeljebb alamizsnának ható eseti pénzosztás sem megoldás egy gyermek évtizedeken átívelő programjában. No meg az abortuszon való sopánkodás sem.

De nyilván nem érdemes a szólamversenyt elkezdeni ezen. Azt mindenki ki tudja számolni, hogy a gyermeknevelés családi költsége a gyerekcipőtől az iskoláztatásig milyen költségekkel jár. Még azt sem állítva, hogy a politikai kurzusok egyike angyal, míg a másika ördög lenne ezen a téren. Az azonban felmérhető, hogy melyik politikai kurzus kezeli a kérdést Ratkó Anna fénykorának megfelelő szemlélettel.

Andrew_s

Életvédelem és abortusz-demagógiák

Aláírás a parlamentben
Forrás: KDNP

A művi abortusz elég régóta neuralgikus pont, és magam is többször megemlékeztem arról, hogy igen alkalmas populista kihívás. Azért, hogy a demagógiák kardját csikorogtatni lehessen a témán. Attól függően ugyanis, hogy miként teszik fel a kérdést, igen eltérő válaszokat lehet kicsiholni akár ugyanazokból az emberekből.

Feltéve, hogy a megkérdezett hajlamos a véleményformáló tekintélyekre pislogni a válaszadás közepette, illetve maga nem a humángenetika, és orvoslástan professzora. Nem feledve persze, hogy vannak olyan aspektusai az embriológiának, mely az orvostársadalmat is megosztja. Mert tegyük fel úgy a kérdést, hogy: pártolja-e Ön az emberkísérletet? S a többség akkora nemmel fog felelni, hogy lelóg a papírról. Ezzel tehát a kérdezőbiztos meg is lenne. Ezt követően még megkérdezhető, hogy: pártolja-e Ön, hogy gyermekeket öljenek meg kísérleti célokból? S az eredmény szinte biztosan hasonló lesz az előzőhöz. Már mehet is mindenki a dolgára, meg a bíróságra. Feltéve, ha sikerrel veszi azt az akadályt, ami az élet kezdetét, illetve a gyermeki lét kezdőpontját kellően előre teszi a fogantatáshoz képest. Ha ugyanis az embrió életképességétől, genetikai „tartalmától” függetlenül sikerül a spermiummal való randevúra tenni a zérópontot, akkor innentől mindenfajta abortusz eleve kilőhető.

Sőt! Kellő demagógiával a spontán abortuszt elszenvedő nők még eljárás alá is vonhatók gondatlan emberölésért. Esetleg a menses is betiltandó lehetne a tampongyártók nagy bánatára, Elvégre minden petesejt potenciális gyermek. Tehát váltófutáshoz hasonló gyermekáldást is el lehetne érni. A népszaporulati ideológiák nagy vívmányaként. Elismerve ugyanakkor, hogy ez a megközelítés nem csak demagóg, hanem erősen sarkított is. Ellenben talán segít eltöprengeni azon, hogy mennyire tekinthető demagógnak, és mennyire okszerűnek az a kezdeményezés, ami korántsem napjainkban indult aláírásgyűjtő körútra. Az „Egy közülünk” nevű, Európai Unió szintjén indult akciót még tavaly regisztrálták, és a nagy sikerre való tekintettel idén novemberre tolták ki a határidejét. Aligha véletlenül. Ugyanis az impozáns szám, hogy szeptemberre összejött egymillió aláírás, de ezt az unió lakosságára kell vetíteni. Márpedig ez még hazai viszonylatban sem lenne a választókra jogosultak többsége. Uniós arányaiban erősen hasonlíthat arra, amit hazánkban elért a KDNP az ügyben. Bejelentve október idusán az ötvenezer összejött aláírást. Pedig még a tanárokat is presszionálták arra, hogy segítsék elő a KDNP, Parlamentben is meghirdetett autogramgyűjtését.

Ennek egyik folyománya lehet az, hogy majd jönnek a szövegek, melyek elmesélik Európa gyerekgyilkos habitusát. Esetleg a balliberális, és nemkülönben zsidó összeesküvésnek a gyerekek ellen irányuló genetikai torzulását. Mert még az esetleg manipulatív kérdésfeltevéssel sem sikerült áttörni azt az ésszerűségi gátat, ami azért sokakban ösztönösen is megvan. Mert egy, már megszületett, egészséges gyermeket természetesen senki sem ölne meg, és nem is kísérletezne rajta. De a kép ennél sokkal árnyaltabb. Márpedig azok, akik nem csak a hatalom által kiutalt szemellenző mentén látnak, azok nem egyszer az árnyalatokra is fogékonyabbak. Beleláthatják ugyanis a képbe egy már élő gyermek egészségének helyreállítását is a testvérmagzatból nyert őssejtek által, az abortuszok okainak klinikai vizsgálatát, a genetikai szűrés lehetőségét, és sok más, a tudományos ismeretterjesztés szintjén is ismert lehetőséget. Lényesen összetettebb kérdéskört sejtve a látszólag egyszerű, egybites kérdések mögött, mintsem egy utcai agitáció nyomán felelősen aláírjanak egy ívet a kérdésről.

Mert a leegyszerűsítésekben itt van a csapdahelyzet. Nagyon könnyű látszólag egyszerű választ adni. Különösen akkor, ha ezt sikerülhet valami pártszimpátiával, nagy népmozgalom látszatával is előmozdítani. Egyben azt a demagóg látszatot keltve, hogy az aláírással egyben a politikai ellenfeleken is ütnek. Holott könnyen előfordulhat, hogy a ma aláíróinak, vagy unokáinak életét holnap egy ilyen beavatkozás menthetné meg. Csak ezt nem szokták hozzátenni. Bár, látva például azt, amikor a diáktüntetéseken a nagyik vonultak az unokákkal szemben, néhányaknak akár hozzá is tehetnék. Talán ők adják annak az ötvenezer hazai aláírónak is gerincét. Ami hiányzik sokszor a populista címgyűjtőkből. Mert elég álszent az a semjéni kijelentés is, hogy „uniós forrásokat ne lehessen embrió-kísérletekre fordítani”. Mert a többi forrásból adott esetben lehet? Ha nem veszélyezteti a vezér házistadionjainak forrását?

Andrew_s

Bunkó buzizástól a beavató iskoláig

Kerényi Imre buzizása, mely bunkósága mellett még az egyetemes ostobaságból is kivette a részét, okkal okozott botrányt. Azon is lehet alighanem vitatkozni, hogy a helyben ülő színházigazgató miért nem reagált azonnal, hiszen egy rendezőnek, színésznek kéne tudni rögtönözni. Ahhoz meg nem árt a helyzet-felismerési gyorsaság. Ugyanakkor rámutat arra, hogy masszív előítéletek, illetve ismerethiányok uralkodnak a fejekben. Részben ennek is lehet az egyik mutatója az, ahogy az abortuszhoz viszonyul a jog.

Ez utóbbi kapcsán a TASZ szerint egy alapos, és lopakodó szigorításnak nézünk elébe, amelynek során a kormányzat olyan szinten szól bele az emberek életébe, ami túlzottnak tekinthető. Morálisan egyébként bárminemű szigorítás, és korlátozás túlzásnak tekinthető ezen a ponton, amikor a másik oldalon cinikus lenézéssel kezelik az embereket. Mármint akkor, ha szegény. Miközben van egy olyan szintű szegénység, amikor a szexualitás marad az egyetlen közösségi örömforrás. Ami óhatatlanul megemeli a terhessé válás valószínűségét is. Ostobaság ekkor azt állítani, hogy védekezzenek, hiszen a védekezésre alkalmas eszközökre sem feltétlenül van pénz. A védekezés egyetlen módja a szexuális élettől való megtartózkodás maradna. S ezalatt az ördögi kör másik oldala kétségtelenül az az ismerethiány, ami kulturális kérdés is. A kör peremén ugyanakkor tudjuk, hogy a peremre szorultak a kormányzat igyekvése nyomán ott is maradnak. A peremen. Ott, ahol a gyermek megszületése a szegénység bővített újratermelését szolgálja. A szélsőségek irányából érkezőknek meg egyben jelezném, hogy a történelemből ismert kényszer-kasztráció legalább annyira embertelen, vagy inkább embertelenebb, mint az abortusz.

Az abortusz nyilvánvalóan csak a fogalmi kör tekintetében köthető Kerényi Imre kijelentéséhez. Amiről azért nem árt tudni, hogy kultúrált viszonyok között kevesebbért is bukott meg már politikus. Kerényi azonban nem biztos, hogy megbukik. Egyszerűen azért, mert a buzizás olyan előítéletekre támaszkodik, mely meglehetősen kedves lehet a kormányzat köreiben. Alighanem egyébként ezért hagyhatott ki az igazgató úr rendezői rögtönzési képessége is. Pontosan tudhatja ugyanis, hogy az előítéletekre alapozva azonnali pozitív visszajelzést kaphat a pártoló táborban. Miközben a későbbi „szánom-bánom” bármikor elsüthető azzal, hogy „srácok, muszáj volt, de tudjátok, hogy Imike szerintem is megmondta a frankót”. Mert az előítélethez nem kellenek tények. Olyan tények, melyek éppen az előítéletek ellen hatnának. Márpedig a szexuális előítéletek legalább olyan erősek, mint a faji előítéletek. Ahogy az abortusz megítéléséhez nem ártana az érintett kormányzati tökfejeknek némi szociológiai és pedagógiai ismeret, úgy a homoszexualitással kapcsolatban sem ártana némi ismeretterjesztés.

Ahogy más, a szexualitással kapcsolatos ügyekben sem. Például akár a pornográfia kapcsán sem. Már csak azért sem, mert arra aztán maximálisan igaz az, hogy „már a görögök is...”. Ehhez képest lehet érdekes az Index tudósítása arról a felmérésről, mely az iskolai tárgyalás szükségességét érinti. Angliában. A hazai kérdezgetések nyomán a NAT állítólag foglalkozik a kérdéssel. A tudósításban hivatkozott, erre vonatkozó, államtitkári állítás azért kétséges lehet. Ha ugyanis nem tudja pontosan megmondani, hogy melyik óra keretében kellene foglalkozni az internetes pornográfiával, akkor olyan nagyon mégsem foglalkozhat vele az oktatáspolitika. Az, hogy ezzel az informatika órán kellene foglalkozni, az pedig egy tipikusan hárító válasznak tekinthető. Az internetes pornográfia sok szempontból ugyanis pontosan ugyanazt a szerepet tölti be, mint annakidején a nyomtatott magazinok. A kitérő válasz azonban pontosan azt mutatja, hogy a kérdés tekintetében életbe lépnek az elvártnak vélt prüdériai előítéletek. Azok, melyek életbe lépnek a szexuális felvilágosítás kapcsán, melyet szintén besöpörnének a biológiába. Nehogy már annak moralitásával kelljen foglalkozni, és ezzel a tanárnak állást foglalnia. Nehogy már a gyermek esetleg az iskolában megismerkedjen azzal a szexualitással, netán a szexuális etikával, kultúrával, ami mégis hozzájárulhat az abortuszigények természetes, és humánus csökkenéséhez. Netán még a szexuálisan másként viselkedők megértéséhez, vagy legalább elfogadásához.

Ugyanakkor az oktatásügyi prüdéria alkalmazkodik ahhoz az előítélet-halmazhoz, ami a Vatikán-központú vallási intézményrendszer működését jellemezte évszázadokon át. S jellemzi különben, nyíltan, vagy burkoltan, a mai napig. Ebből a szempontból például kifejezetten ballépés volt az oktatáspolitikát a KDNP hatáskörébe helyezni. Függetlenül akár Hoffmann Rózsa személyes alkalmasságától is. Ennek megítéléséhez elegendő volt annak idején abortuszügyben, illetve a családfogalom megítélése kapcsán végighallgatni azokat az álszent, és nem egyszer még csak nem is feltétlen keresztényi, megnyilatkozásokat, melyeket a KDNP politikusai előadtak. Azokat a megnyilatkozásokat, melyek alapján az embernek tényleg olyan benyomásai keletkezhetnek, mintha a politikusok egy részét tényleg a gólya hozta volna. Amíg azonban erről nem hoznak pecsétes igazolást, addig jó lenne, ha egy politikus sem támadná az emberek szexuális magánéletét, és annak alapvető kérdéseit. Miközben persze nyugodtan beszállhat a segítséggel. Családoknak, iskoláknak egyaránt. Még akkor is, ha tudom, hogy ez sokkal kevésbé látványos, mint felállni egy mikrofonnal a kézben, és beszélni valamiről, amit, és amihez nem ért.

Andrew_s

Egy erőszakhír utózöngéje.

A hazai médiában körbejárt egy hír, miszerint nem láttak el egy megerőszakolt nőt. A különböző hazai források az MTI-t jelölték meg alapnak, mely közlemény két kölni katolikus kórházat tesz felelőssé a segítségnyújtás megtagadásában. A hír egyik, és sajátos módon inkább a hírszolgálatra vonatkozó, maga a hír. A másik, nyilvánvalóan annak etikai, morális vonatkozása. Nem teljesen függetlenül az egyes politikai zászlóvivők által hirdetett elvektől.

Ami a hírt illeti, arról érdemes tudni, hogy nem egészen napjaink terméke, mivel az eset még decemberre nyúlik vissza. Ekkor történt, hogy egy fiatal nő egész máshol tért magához, mint ahol az utolsó emlékei szerint lennie kellett volna. A sürgősségi ellátást nyújtó orvosa szerint droggal ütötték ki, és az erőszak gyanúja miatt fordult a kórházakhoz. Maga a botrány január 16-án robbant a Kölner Stadt-Anzeiger-ben, és erre hivatkozva közölte a hírt a Spiegel egy nappal később. Ami persze nem zárja ki, hogy a heti hírösszefoglalókban is szerepelt, de annak fényében, hogy január 18.-án már a világ másik, muszlim felén is javában közölték a hírt, kissé mintha lemaradt volna hazánk a hírversenyben. De legalább jutott valami konzerv-hír vasárnapra is a nagyvilágból. Ugyanakkor alighanem tényleg lényegesebb kérdés az a felvetés, ami a hír mögött lappanghat.

Azt ugyanis nem látszik tagadni, még a kórházakat működtető katolikus alapítvány sem, hogy az eset tényleg megtörtént. Azonban félreértésen alapuló esetként tekintik, hogy etikai, illetve teológiai alapon általános lenne az ellátás megtagadása az erőszak áldozatainak. Az adott esetben ugyanis, azért nem látták el a 25 éves áldozatot, mert ebben az esetben felmerülhet a fogamzásgátlás szükségessége. S annak ellenére történt így, hogy a sürgősségi osztályon ellátták az esemény utáni tabletta receptjével. A nőgyógyászra tehát ennek felelőssége sem hárult volna. Így alighanem az adott esetben az orvos személyes felelőssége és moralitása lehet a leginkább kérdéses. Miközben kérdéses lehet egy olyan vezetői kommunikáció, melyet egy orvos az ellátás megtagadhatóságának is értelmezhet. Beleértve ebbe azt a kommunikációt is, ami egyfajta egyházi elvárásként jelentkezhetett ebbe az irányba a nőgyógyászok felé. Ha ugyanis az orvosba kétely sem merült fel abban az irányban, hogy gond lehet a nemi erőszak áldozatának tulajdonképpeni cserbenhagyásából, jelezhet mást is. Azt például, hogy az egyházi kezelésű kórház napi kommunikációs hangulatában nagyon is benne lehet ennek a lehetősége.

Ami általános, és így hazánkban szintén felvethető kérdéshez is elvezethet. Ezek egyike nyilvánvalóan az, hogy mire számíthatna egy hasonló helyzetbe került hölgy hazánkban. Mert ahhoz elegendő a napi híreket olvasni, hogy tudjuk: sajnos a nemi erőszak hazánkban sem ismeretlen bűnelkövetési forma. Az, hogy a büntetőjog kezeli, azt természetesen tudjuk. Azonban azt is tudjuk, hogy a tettes, leleplezés esetén történő, bírósági elítélése ne teszi az esetet meg nem történtté. Sem annak pszichikai, sem annak biológiai következményét tekintve. Ez utóbbi az, ami akár a politikai közviszonyokig elérő kérdésbe torkollhat. Már csak azért is, mivel parlamenti szinten történtek kirohanások hazánkban a szexuális működéssel, illetve annak következményeivel kapcsolatban.

Kezdve onnan, hogy a mostanában más okból emlegetett Hoffmann Rózsa szerint még a szexuális felvilágosítás sem feltétlen szükséges. Egészen odáig, hogy az abortusztabletta tilalma exportcikké teheti a abortuszt. Miközben abortuszügyben már korábban is folyt némi szemforgatás-gyanús akció a KDNP jóvoltából. Így tulajdonképpen hazánkban is felmerülhet a kérdés, hogy nemi erőszak, vagy annak gyanúja esetén érdemes lehet-e kerülni az egyházközeli kórházakat? Ha ugyanis hazánkban is kialakulhat olyan gyakorlat, hogy megtagadják az ellátást, akkor annak elképzelhetően abortusz-vágy lehet a vége. Lehet, hogy az egyházi kezelésben levő kórházaknak, ha már szövetségük is van, vagy esetleg az egyházaknak, lenne jó valami egységes nyilatkozatot tenni a kölni félreértéshez hasonlók hazai megismétlődésének elkerülésére. Persze jó lenne tudni az éppen aktuális politikai véleményt a nemi erőszak következtében előálló abortusz-igény megítéléséről is, de ez úgyis a választási szélkakast kövei valószínűleg. Elvégre emlékezhetünk a családon belüli, a kapcsolati erőszak megítélése körül előadott véleményekre, és arra, hogy milyen nehézkesen sikerült megalakulnia az ezzel foglalkozó munkabizottságnak.

Andrew_s

Partenogenetikus norma az oktatásban.

Hoffmann Rózsa teljes sikert ért el bizonyára, hiszen a tanárokkal továbbra sem sikerült megegyeznie, csak leseperni az érveket az asztalról. Amolyan vérbeli demokrata, sőt keresztény demokrata módjára. Elvégre az oktatáspolitika igazán nem ér annyit, mint a MOL visszavásárlása. Amitől az üzemanyag nem lett ugyan olcsóbb, de legalább képzésben visszamaradtak fogják jobban viselni a szolgaképzési programokat. Már akkor, ha ki nem halnak, mert az oktatáspolitikáért felelős, és nyilván ruletten nyert államtitkár meghirdette az emberi szűznemzés propagandasztikus programját. Vivát!

Az oktatáspolitikai államtitkár és Czeizel Endre orvos-genetikus közt alakult ki egyfajta vita arról, hogy mit is kellene tanítani a családi életre való felkészítés jegyében. Ennek során ragadtatta magát Hoffmann Rózsa arra a kijelentésre, hogy „politikai erő most nem a felvilágosítás, hanem az etika felé indult el”. Ami tulajdonképpen talán tényleg lefedi az oktatáspolitika irányvonalait. S még csak azt sem állítanám, hogy egyes tanároknál ezzel nem szerez piros pontot. Felelevenítve azt a pár évvel ezelőtti emlékemet, hogy leendő tanárnők úgy tekintettek a különben gyári csomagolásban levő óvszerre, mint a döglött patkányra, náluk például biztos. Elvégre az a tanerő, aki képtelen beszélni a szexualitásról a diákjaival, üdvözölni fogja az ettől a konfliktustól mentesítő politikai döntést. A szégyenlős, és prűd tanárok tehát mehetnek máris tapsolni. Ettől ugyan a diákok éppen olyan felkészületlenek maradnak, de ilyen kicsinységekre nem ad az oktatáspolitika. Ellenben el tudom képzelni, hogy Hoffmann Rózsa milyen viszonyban lehet a szexualitással. Viszont, azt hiszem, nem akarnám tudni biztosan. De alighanem nagy csalódások érhették, és komoly komplexusokat érlelhet magában a témával kapcsolatban, ha azt hiszi, hogy az etika kiválthatja a szexualitást.

Valahogy nem tűnik túl életszerűnek az, hogy a társaival buliból hazainduló fiatalok behúzódnak egy sötét kapualjba, majd mobiltelefonjuk elhaló fényénél belemerülnek, mondjuk, Spinoza valamelyik örökbecsű művébe. Nem mintha akár a nevezett szerző, vagy sokan mások ne írtak volna érdekes dolgokat. Ám valahogy úgy rémlik, hogy a nagy moralisták, de még az egyház jelentős túlhatalmának évszázadaiban sem halt ki az emberiség. Pedig az egyház igen sokat beszélt az eredendő bűnről ahhoz, hogy a középkor emberének nullától különböző eséllyel kellett volna felszívódnia a keresztényi etika tisztítótüzében. Amikor tehát az oktatáspolitikus azt hiszi, hogy az Arisztotelésszel, Spinozával, szentek életrajzával és hasonlókkal felszerszámozott tanárok etikaórái fogják feloldani például az abortusz körüli vitát, akkor alighanem komoly baj van. Vegyünk ugyanis két problémát:

1.                   A diák egy valóban bizalmába fogadható tanárt megkérdez arról, hogy mit tegyen az osztálykiránduláson;

2.                   A diák megfenyegeti a tanárt, hogy kiugrik a tizedikről, ha azonnal nem beszéli meg vele Szent Ágoston etikáját;

Ezután, tegye fel mindenki magának a kérdést, hogy melyik fordulhat elő gyakrabban. A magam részéről az elsőre voksolnék. Már akkor, ha az a tanár tényleg pedagógus, és ember hírében áll. Ezt követően mire készítik fel mondjuk a leendő etika-tanárokat? Hoffmann Rózsa, és a KDNP iránymutatása szerint a másodikra. A biztos siker zálogát remélve attól. Remélem mindenki más világosan átlátja az oktatáspolitika vezénylő csillagainak egyértelmű problémamegoldását, mert nekem nem sikerült.

Nem azért, mert az elkapkodott, akár gyermekkorban megélt szexuális tapasztalatok pártján állnék. S még az abortusznak sem vagyok feltétlen híve. De azt hiszem sokkal nagyobb eredményt lehet elérni azzal, ha a gyermek felkészül a szexualitás emberi és biológiai vonatkozásaira, mintha az említett kapualjban a Spinoza-kötetre térdelve tesz kísérletet az autodidakta ismeretszerzésre. Az ugyanis borítékolható, hogy a szexualitás örömszerző funkciója okán akár, de előbb utóbb át fogja lépni azt a bizonyos vonalat a gyermek. Akár tetszik ez a parlamenti prűdpártok politikusainak, akár nem. Ha azonban felkészületlenül teszi meg a kezdeti lépéseket, akkor bizony nagyobb eséllyel lesz alanya az abortuszvitáknak is. Bár, mint már a korábbi döntések is mutatták, az abortusz komoly exportcikké válhat. Így tulajdonképpen lehet, hogy Hoffmann Rózsa nem akar rosszat, hiszen egy speciális exportcikk bővített után-termelését segíti elő. Embertelen és buta megoldásként, de egyfajta speciális megoldásként. Már csak azt kellene kitalálni, hogy mire. Mert az emberi partenogenézis valahogy nem olyan elterjedt, mintsem azt szeretnék.

Így, miközben ezoterikus vitát folytatnak ott fenn azok, akik szerint minden őket ért kritika a kereszténység elleni támadás az istenadta népnek maradnak a bevált biológiai megoldások. Hoffmann Rózsától nem erre, inkább a feltörekvő szélsőségek okozta problémára lennék kíváncsi egy igazán keresztényi, az oktatást is felölelő, ütős válaszra. Különben esetleg olyan gondolatok foganhatnak meg egyes fejekben, hogy arról kezdjenek listát gyártani, hogy kinek adható meg a szexualitás. Amihez pedig nem ért, abba jobb lenne, ha legalább kárt nem tenne az államtitkár-asszony. Mert már Hippocrates korából ismert: „Primum nil nocere!” (Alapelvként ne árts!).

Simay Endre István

Abortuszexportunk nyomában.

Az abortusszal kapcsolatban már többen megszólaltak az utóbbi időben, és az alaptörvénybe belobbizott, a fogantatástól életbe lépő, magzatvédelmi passzus ezt érintő sarkos hatásai megvalósulni látszanak. Erre is felhívja a figyelmet Valkai Nikoletta írása az abortuszturizmusról, mely az Index-en jelent meg. Alapvetően abból a nézőpontból, hogy a bécsi út másik felén sokan megoldhatják azt, amire hazánkban nem adatik meg a lehetőség. Elsősorban nem egészségügyi, hanem politikai okokból elvágva a lehetőségek előtt az utat. Miközben az sem teljesen világos, hogy a politika tulajdonképpen mit is akar elérni. A kormányzat részéről ugyanis igen kevés valós törekvés látszik arra, amit különben a hordó magasából olyan szívesen üvöltenek világgá.

Ha szertenézünk a kormányzati döntések között, akkor igen kevesen lesznek azok, akik felelősséggel mernék állítani, hogy a ma kormányzati döntései megalapoznák bárkiben az utódvállaláshoz vezető racionális döntést. Már akkor, ha eltekintünk attól a szűk rétegtől, akiknek a dinasztikus oligarcha-uralmat szánták osztályrészül. Ezzel szemben már a gyermekvállalás szűk környezetébe a családban is belebeszélési jogot akar a politika. Ennek az ügynek a vezérszónokai alapvetően a klerikális lobbi-pártként működő KDNP soraiból kerülnek ki. Ténykedésük legutóbbi legmarkánsabb jelei Rétvári Bence, illetve azt megelőzően Varga László képviselő urak felszólalásai voltak. Mert ugyan hazánkban, és ezt Rétvári Bence is elismeri számos gyermek születik élettársi kapcsolatban, ezeket a gyermekeket a KDNP valamiért másodrendű biológiai termékként kívánja megkülönböztetni. Jobbára azon az alapon, hogy a szüleik befizették-e az egyházi esküvőért a papságnak járó zsebpénzt vagy sem. Az, hogy Jézus, a gyermekek vagy családok ilyen megkülönböztetéséhez, még hasonlót sem tanított, az olyan apróság, amin a KDNP fényes tekintetű, és egységesre polírozott gondolkodású megszólalói kényelmesen átsiklanak. Ellenben, a politikai kipipálások szintjén kétségtelenül csökkenthető a családon belüli erőszakok száma, ha az élettársi kapcsolatokat egyszerűen nem tekintik családnak. Tovább lehetne persze csökkenteni akkor is, ha az egyházat teljesen kirekesztő házasságkötések következtében létrejött együttéléseket is kirekesztenék a család fogalomköréből. Így, statisztikailag, tovább csökkentve a politika által elismert, de különben családként működő, családok számát.

A családon belüli erőszak akár ilyetén, nem pofonokban, de statisztikailag csökkent száma igencsak kedvére lehetne például a Fidesz delegálta Varga Istvánnak, aki számára a családon belüli erőszak amúgy neuralgikus pont lehet. No persze, nem a léte, hanem az, hogy szóba került. Mert alig vannak talán, akik ne emlékeznének arra az ominózus nyilatkozatára, aminek egyik olvasata szerint a családon belüli erőszak azonnal csökkenne, ha a feleségek bármikor igénybe vehető prostituáltként, illetve bármikor ágyba küldhető retortának tekintenék magukat. Ha pedig nem így viselkednek, akkor pofont nekik, hogy megtanulják a helyes vargapistás etikát. Amitől Pál apostol alighanem ringlispilként forog haló poraiban. Az, hogy a téma kapcsán az Emmi vezetője, Balog Zoltán miniszter, is kinyilvánította a tudatlanságát bizonyos kultúrtörténeti fogalmak kapcsán, már mit sem von le az ellentmondások értékéből.

Az egyik oldalon tehát áll egy teljesen zavaros, az emberi kapcsolatok valóságától elrugaszkodó családfogalom, illetve egy inkább ál-keresztény felfogás a gyermekekkel kapcsolatban. Ezzel szemben a másik oldalon van egy alaptörvény a magzat, fogantatástól való, védelmével, és egyes képviselőknek a fogantatás körülményeihez, az abortuszhoz való sajátos hozzáállással. Sajátossal, mert olyan urak szoktak rendszeresen megnyilatkozni, akiket alighanem keveset erőszakoltak meg, és nem nézem ki belőlük, hogy részt vettek volna abortuszon. Alanyként legalább is szinte biztosan nem. De kormányzatilag a hozzáállás más tekintetben is álságos. Ugyanis a gyermekvállalás irányába olyan kényszerítő erőket is bevet a hatalom, a gazdaság-, és munkaerő-politika, ami tulajdonképpen tisztességtelen, és alig különbözik a „megerőszakollak, de te is akard” szemléletétől. Mert a munkahelyi bizonytalanság gerjesztette szülésbe menekülés például aligha tekinthető sokkal különbnek. Miközben a szétvert oktatás, a szülést követően is várható létbizonytalanság végső soron egyre lejjebb, a szolgaság szintjére degradálja sokak kilátásait. Ugyanakkor egyes képviselők, kellő kétszínűséggel, magához az abortuszhoz, mint sokszor kényszeres, és a nem várt gyermek későbbi lehetőségei szempontjából sajnos mégis elviselhetőbb, utolsó lehetőséghez úgy viszonyulnak, mintha az, valami semmihez sem hasonlítható élvezet, úri passzió lenne. Beleértve a nők számára lényegesen kíméletesebb, és egy későbbi gyermekvállalás szempontjából ugyancsak a kisebb rosszat jelentő tablettás abortuszt is.

Az, hogy közben nagyon erőteljes tendenciák mutatnak a korábban már egyszer általam is megemlített szociális abortusz-trendek szélesedése felé, az mintha nem zavarna senkit a hatalom közelében. Ezzel kapcsolatban a legutóbbi érdemi reakció Orbán Viktor, október 23.-i, beszédében annyi volt, hogy a már kimenteket egyszer majd rábeszélik a visszatérésre. Ha újra hatalmat kap a következő ciklusban, ha Matolcsy György csomagját hagyják végigfutni, ha nem szól bele senki, hogy mit csinálnak, ha... Ha esetleg a Turul valamelyik sámánja ráolvas a kereszt jegyében megszámlált birkákra. Ha a vezért hivatalosan történelmet író messiássá avatják, ha... Ha nem tudjuk, mi lesz. A jelen kivándorlási hullámát ugyanis a sok „majd”, és még több „ha” aligha fogja megállítani. S ebből a szempontból az az ellenzéki szemlélet, hogy talán az okokkal kellene kicsit többet foglalkozni, lényegesen szimpatikusabbnak tűnik. Mert a legbiztosabban hazánkban maradó fiatal az, akinek nem kell külföldre menekülni a gazdasági és politikai hatalomkampányok kereszttüze elől.

Persze volna talán egy alternatív hatalmi megoldás, ami nem túl új, ki is van próbálva, működött hosszú ideig. Úgy hívták szögesdrót, vasfüggöny. Rögtön megoldaná a Fidesz és a KDNP problémáját a népességgel, mert egész egyszerűen nem kell kiengedni senkit. Nem túl kultkonform, de úgysem érdekel senkit a kormányban Európa. Átmeneti megoldásként javasolható a határon a kötelező ultrahangvizsgálat, és terhességi teszt. Befele bárki, kifele senki. A körülmények változtatásánál egyszerűbb, tisztább, szemellenzősebb és nosztalgikusabb, mint energiát áldozni olyan marhaságokra, mint munkahelyteremtés, oktatás, és hasonló modernista, a Turul által meg nem áldott, ám keselyű jegyében le se tojt marhaságok.

Simay Endre István

Nemzeti életvédelem a neoratkoizmus jegyében.

Ratkó Anna, a sorok közti példakép.
Forrás: Sulinet

Az élet érték, és egyfajta ajándék. Ilyen kijelentéseket tenni majdnem olyan biztosan nyerő lap kihúzását jelenti, mint kisgyereket szerepeltetni egy családi filmben. Elvégre igen kevesen fogják azt mondani, hogy az élet márpedig nem érték. Még az sem, például az a Jobbik-képviselő sem, aki különben szívesen lődözne másokra, Alig tartom ugyanis valószínűnek, hogy a saját, vagy gyerekei életét is olyan könnyed gesztussal venné célba, mint az elvonatkoztatott ellenségképet. Azzal a címmel tehát, hogy „Az élet érték” konferenciát szervezni is nyerő dolog lehet a kommunikációs fanfárok hangzavarában. Ezt nyilván felismerte a parlamenti többség is, amikor egy ilyen címen meghirdetett konferenciát hoztak a Parlament kupolás teteje alá.

A hely megválasztása nyilván több dolgot rögtön világossá tehetett. Ami különben nem baj, mielőtt bárki félreértené. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy mivel a Parlament épülete a politikacsinálás helye, egy ott rendezett konferencia elsősorban politikai és nem tudományos, vagy közéleti esemény. Zártkörű esemény a zártkörű elit számára. S jobb ezt tudni előre, mintsem utólag kelljen ennek nyomait bogarászni a közlemények labirintusában. Ahogy az is nyilvánvaló kommunikációs fogás, hogy a színhely megválasztása azt jelzi, hogy ami ott elhangzik, az a legteljesebb mértékben megfelel orbanánia vezető pártjának, és hatalmi elitjének. Ez is tulajdonképpen olyan gesztus, ami a tiszta helyzetek megteremtődését szolgálja. Amikor tehát a „Life - it’s a gift” című konferencia programjára tekint az ember, már nem lepődik meg, amikor az első sorokban olyan neveket talál, mint Kövér László házelnök, vagy Balog Zoltán miniszter. A nők képviseletében pedig ott van támogatóként és a Fidesz képviselőjeként Ékes Ilona is, tehát semmi gond, vannak azért nők is a buliban. S talán Balog Zoltán is utánanézett legutóbbi ékes nőügyi megszólalása óta annak, hogy kik is a kékharisnyák valójában.

De az előadók között is olyan neveket találni, akiknek személye a garancia arra, hogy leginkább politikai kinyilatkoztatások fognak elhangzani. Ami különben teljesen nyilvánvaló abból is, amit a hazai tudósítás közölt az összejövetel kapcsán. Így teljesen felesleges számon kérni Ékes Ilonától azt, amit állít. Mármint az adatokkal való alátámasztását annak, hogy például hazánkban a népességfogyás okai között a fogamzásgátlás reklámozása milyen szerepet játszik. A kijelentés ugyanis, adatok nélkül inkább csak egy olyan vélelem, ami gesztus az ultrakonzervatívok felé. S persze a kisebbik kormánypárt felé, akiknek gombnyomásaira továbbra is számít a kétharmados gárda. No meg persze a KDNP testvérszervezeteként is felfogható pártküldöttek felé is. Köztük azon Carlo Casini felé is, aki jelenleg az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának elnöke, és hazájában az életvédő mozgalom elnöke. Elvégre, abba az irányba is fenn kell tartatni a pávatánc-rendet. Még akkor is, ha különben az egész EU elmehet a hazai kormány szerint a fenébe a maga válságával. Aminél mi sokkal jobbat tudunk. Mármint válságból. Nagyobbat.

No de inkább nézzük már ezt az életvédelmet, mert az élet tényleg érték, és tényleg védendő. Akár politikailag, akár szociológiailag nézzük a kérdést ez szinte biztosan megállapítható. Bár az utóbbi esetben azért csak beszól a kisördög, hogy talán az emberhez méltó életet is garantálni kellene a biológiai léten túl. De ne legyünk már ilyen gonoszak egy kormányzati konferenciával szemben. A lózungok világában olyan pocsékul nézne ki, ha valaki azt kezdené feszegetni, hogy a szociális abortuszprogrammal, a státuszmentésből született gyermekekkel mit szándékozik tenni az, akinek párttársa a családi erőszak elleni védekezést is a széttett lábú nők felett elnézve látja csak a kéklő semmiben. Ékes Ilona tehát megmondta a magáét, és belőle legalább kinézzük, hogy tudhat valamit a gyermekszülésről. S legyünk annyira optimisták, hogy hónapokat töltött, az előzőekben említett hozzászólása kapcsán, az egyes abortusz-pártoló hirdetéseket strigulázgatva. Kövér Lászlóból azonban nem nézem ki, hogy a gyerekszüléssel kapcsolatban túl sok személyes tapasztalata lenne. Nem is pártállása, hanem a biológia okán, mely jelenleg az ebben való aktív részvételt a bemeneti oldalra, majd az apás szülés szemlélő pozíciójára kárhozatja számára.

Holott, amennyiben olyan vezérszólamokat hangoztat valaki, hogy „gyerekvállalás pedig nemzetstratégiai kérdés”, akkor ez kevés lehet. Kövér László kis igazán bepróbálkozhatna azzal a gyerekszüléssel. Nemzeti lojalitásból, és a NER iránti elkötelezettségét demonstrálandó. Az olyan olcsó kifogásokkal meg ne jöjjön, hogy ő erre képtelen. Amíg ezt meg nem oldja, talán olyan nemzetstratégiai kérdésekkel is foglalkozhatna cseppet, ami elősegíthetné azt, hogy ne krízisgenerációk szülessenek. Igaz, ez kevésbé hangzatos, mint melléállni egy kezdeményezésnek, ami nagy szavakkal a fogantatástól akar védeni minden gyermeket. Amely szavakat még akkor is üres léggömbnek lehet csak kezelni, ha a az ezt célzó aláírásgyűjtés mellett a már említett olasz politikus áll. Már csak azért is, mert a gyermek születése jelenleg még biológiai és nem technológiai kérdés. Mint például Isaac Asimov „A Mezítelen Nap” című könyvében. No meg, részben ugyanezen okból is, olyan családi kérdés, amiben igencsak szerepet kap a szülők tehervállaló képessége. Ha pedig komolyan vesszük azt, amit Ékes képviselőasszonynak tulajdonítanak, akkor ugyebár az abortuszról, fogamzásgátlásról szó sem eshet. Így a konferencia kapcsán érdekes megoldások kezdhetnek kirajzolódni a kormányzati szemléletben. S ebben alig valamit „játszik” az a sajátos Janus-arcúság, ami már korábban megfigyelhető volt például az abortusz-tablettának, vagy magának az abortusznak a szabályozása kapcsán.

Bár nyilván sokan rájöttek a csapdára már, azért foglaljuk tehát röviden össze. A Fidesz képviselőnője szerint a fogamzásgátlásról beszélni nemzetellenes, mert csökkenti a zsellérnemzedékek létszámát. Kövér szerint gyereket szülni nemzetmentő dicsőség, és nemzetstratégiai ügy. Mivel Varga István jelenleg is a Fidesz képviselője, állítható, hogy ezt szerintük akár olyan áron is be kell vasalni a nőkön, ami határos a megerőszakolásukkal. Így még a szorosan összeszorított térdel végrehajtott, és különben a családokat igencsak romboló megtagadásos fogamzásgátlás sem játszik. Az EU-s aláírásgyűjtéshez való csatlakozás alapján azt is tudjuk, hogy a magzatnak védelem jár minden körülmények között. Függetlenül az akár biológiai életkilátástól, a társadalmiról már nem is beszélve. Mert az abortuszról sem illik beszélni, és előidézni végképpen nem. Így teljesen világos a kormányzati, konzervatív tenyészprogram kerete. Pusztán olyan apróságok hiányoznak ebből a keretből, hogy mit szólnak a nagy szavakhoz a családok, és bennük azok, akik szülnek. Miként valahogy az is hiányzik, hogy a recesszió, a szétverve felkavart iskolarendszer, a szociális leszakadás árnyékában mi lesz az így megszületett apróságokkal. Mert apróságokkal nem törődhet az, aki oszlop-magasról néz le. Mindenki mást..

Miközben Ratkó Anna szelleme lelkesen tapsol.

Simay Endre István