2019. január 26., szombat

Miről is vitázunk az ellenzékről?

Mostanában a politikai viták mintha önmagukat kergető kígyókká váltak volna. Néhány témát illetően mindenképpen. Nem egyszer a véleményekre adott reakciók tekintetében is az az érzése az embernek, hogy elakadt lemezjátszók vitáját olvassa. Többek között az ellenzéki megnyilatkozások tekintetében.

Ebben csak az a kínos, hogy nem egyszer olyan, legalább hallgatólagos, elvárások tünedeznek elő, amelyek alanyi vélemények létjogosultságát tételezik fel. Nem a véleményalkotó alanyi jogát a véleményhez, hanem azt, hogy az ellenzékinek tartott politikusnak, tüntetésszervezőnek alanyi jogon csak igaza lehet. Illetve csak tévedhet. Attól függően, hogy honnan nézzük. Példaként számos esetet lehetne felhozni, de most Föld S. Péter egyik jegyzetére, illetve a reakciókra térnék ki. Éppen azért, mert olyan eseményre hivatkozva mérlegeli a hazai közállapotok demokráciatartalmát, amely elég régen történt ahhoz, hogy mindenkinek kialakulhasson az azzal kapcsolatos véleménye. Az ellenzéki képviselők TV-székházi szereplése kapcsán. Amelyben többek között olyan kitételt fogalmaz meg a szerző, mint például „martalócok által megvert Varju László”. Noha vannak olyan sejtéseim, hogy amennyiben nem csak mozgásában akarnak korlátozni, további intézkedésig visszatartani, hanem tényleg verik, az nem igazán telefonálgat közben.

Azonban nem is ez a lényeg talán, hanem a reakciók. Amelyek között megint felbukkant az „ellenzéki, tehát igaza van” motívum. Holott a képviselők elleni jogtalan fellépés akkor is megállt volna vádként, ha kisebb a mártíromsági faktor. Akár a biztonsági erők által biztosított, akár egy színielőadás része az utóbbi. Amely utóbbiak szerintem igencsak alkalmasak a kommunikációs bicikli túltolására. Ezen persze lehet vitatkozni, de nem is ez a lényeg talán, hanem a reakciók. Különösen az olyan elvárásokat illető reakciók, amelyek némelyikét makacsul ismételgetem az ellenzéki fellépéseket látva. Leginkább azt viselik rosszul sokan, ha az ember azt kérdést feszegeti, hogy az indulatok levezetését követően mi az a pozitív, az „orbántakarogy”-on túlmutató részletes, szakpolitikai program, amit nem a tüntetések alatt, és nem is utána kellene kommunikálni, hanem előtte. Egy olyan ellenzéki olajfa-programot, ami kompromisszumokban kiérlelt, minden érdkelt fél által támogatható, és világosan jelzi: kormányváltást és nem ellenzék-oldali egymásleváltást szeretnének a pártvezetők, képviselők.

Holott az ilyen program az EP-s és majd az önkormányzati választások során igencsak komoly hiánycikk lehet. Már csak azért is, mert alapja lehetne egy olyan ellenzéki összefogásnak, ami a közös ökölrázás perceinél hosszabb élettartammal bír. Természetesen ennek a programnak a hiányolása is lehetne egyéni szociális problémám. Lehetne. Például abban az esetben, ha már áprilisban nem derült volna ki, hogy a hiánya megbosszulja magát. Ahogy az is, hogy az ellenzéki önjelöltek még a szavazás előestéjén is gyakorlatilag egymást, de leginkább Gyurcsányt akarták leváltani. Most, gondolom, majd a DK által is támogatott Karácsony Gergely kerül majd a satuba. Ami azért sem lesz nehéz, mert a rádióban hallott nyilatkozattöredékeit akár egy bullshit-generátor is kiköphette volna.

De sejtem, most majd megint azt gondolják sokan, hogy „már megint csak kritizál a fickó, és nem tesz le alternatív programot”. Igazuk is lesz. Nem lévén politikus, nem is érzem tisztemnek a politikai programalkotást. Ugyanakkor azoknak, akik az ellenzéket kritikával illetőkön szeretnék számon kérni a politikai munkát szeretném megfontolásra ajánlani az alábbi gondolatot a buggyant tojásokat hozva példaként.

Ha a pénzemért büdös tojást adnak a boltban, akkor jogom van reklamációra akkor is, ha nem tudok jobb tojást tojni. Ha azonban az általam etetett és fizetett baromfiak összevesznek a tyúkólban azon, hogy az egyikük szerint a másik tojása nem szép, akkor más a helyzet. Ekkor bizony elvárható, hogy a politikus ne csak mutogasson a szomszédjára, hanem alkosson másikat. Amiről vásárlóként majd eldöntöm, hogy pont arra a tojásra vágyok-e? Ja, és azon sem kell meghatódni, ha az ellenzéknek véletlenül, nyomokban, ellenzéki gesztusai is vannak. Ez lehet, hogy Magyarországon kuriózum, de azért alapvetően ezért vannak.

Andrew_s

2019. január 25., péntek

Békemenet: érdeklődés hiányában elmarad

A legutóbbi hírek szerint nem lesz békemenet március idusán. Ezt valószínűleg sokan ki fogják bírni zokogás nélkül. Feltéve, hogy nem teszik kötelezővé. A zokogást. Netán a részvételt. De erről nem nyilatkozott Csizmadia László. Csak arról, hogy nem lesz. Valójában az indoklás az, ami elgondolkodtató.

Olyasmikről beszélt az ATV-n, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) létrehozott egy szakértői csoportot, ami abban segíthet, hogy megtalálják a valóság optimális megközelítését. Erre nyilván szükség van. Különösen egy olyan társadalmi helyzetben, ahol a valóság megközelítése időnként a rendőrség sorfalaiba ütközik. Azért a CÖF-ot nem kell félteni. Valószínűleg nem azért marad el a békemenet, mert félnek a rendőri igazoltatásoktól. Annyira nem közelítik meg a valóságot, hogy zavarják ezzel Orbán köreit.

Akkor miért marad el? Az elnök szerint azért, mert a tárgyalóasztal mellett, illetve a parlamentben kell megoldani a kérdéseket. Mely utóbbiba a kormánypárti többség korántsem úgy alakult ki, hogy a szavazóképes, belföldön élő lakosság elsöprő többsége rá szavazott volna. Mindamellett érdekes gondolat, hogy Csizmadia szerint, „ha normális mederbe a parlamenti falak közé szorul majd az ellenzék munkája és konstruktívvá tud majd válni, akkor nincs szükség Békemenetre”. Amely gondolatmenethez jó lenne megtalálni azt a nyilatkozatot, amely ugyanezt fejezi ki abból a korszakból, amikor a Fidesz vonulgatott ki az országházi ülésekről. Biztos akkor is mondott ilyet. Mert azt kár lenne egy civilen összefogótól elvitatni, hogy következetesen gerinces emberként elfogulatlanul nézi a civilek érdekeit.

Ugyanakkor még emlékezhetünk arra is, hogy az első békemenet legnagyobb mozgósító ereje valószínűleg az a populista ajánlat volt, amellyel a gazdasági életben járatlanoknak önfelmentést kínált. Nagyjából azzal a mottóval, hogy a bankok tehetnek mindenről. Márpedig a saját döntések rossz következményeinek a hárítása jelentős mozgósító tényező. Elég, ha a miniszterelnökre tekintünk. Aki állandóan keres valakit, valamit, ami ellen harcot hirdethet. Bízva abban, hogy megtalálja valaki másban a hibást. De leginkább abban, hogy másokkal is megtaláltatja másokban a hibát. Miközben az utóbbi idők köznapi ellenzékiségét egy olyan törvénycsomag, a rabszolga- és bérbíró-törvények generálták, amikért nehéz másban, mint a kormánypártban, kerestetni a hibát.

Amikor a CÖF megpróbálta megközelíteni a valóság nekik kiutalt változatát valószínűleg ugyanezzel a problémával találkoztak. Azzal, hogy a nagy hibáskeresésben egy sokakat esetleg hátrányosan érintő csomagot követően kellene mozgósítani a kormány mellett. Így inkább keresett az elnök egy olyan szólamot, ami valójában csak egyet jelenthet: az idei békemenet érdeklődés hiányában elmarad.

Andrew_s

2019. január 20., vasárnap

In memoriam: Andy Vajna

Andy Vajna, azaz Vajna András György, mostantól odafentről nézheti azt a marakodást, ami idelent zajlik. Életének 75. évében meghalt. Valószínűleg olyan képet hagyva maga után, amin még hosszasan fognak vitatkozni. Mert akkor, ha azokra a nagymozis filmekre emlékszünk, amelyek mögött ott állt, akkor valószínűleg azt mondhatjuk: volt tehetsége ehhez az iparhoz. Sikertelen sem volt benne. Talán éppen ezért nem egészen értették sokan, hogy mi dolga volt a magyar politikában.

Magam sem értettem. Ma sem értem teljesen. Nem azt, hogy a „még több pénzt” ez hozta, hanem azt, hogy erre Vajnának, mint embernek mi szüksége lehetett. De talán hitt egy kicsit abban, hogy a magyar filmipart jobbá, ismertebbé lehet tenni. Egy pénzember pedig jobbára abból él, hogy pénzt lapátol. De most mér ez a vonulata már az életének alighanem lényegtelen. Nem azért, mert nem volt hatása, hanem mert ehhez is két fél kell. Az üzletember abból él, hogy üzletet csinál. A magyar politikai elit is kellett ahhoz, hogy politikai szereppel bíró üzletekkel „kínálják meg”. Az pedig legfeljebb nevetséges, ha ugyanaz a politikai elit az egyik üzletembert kirakatba teszi, és lenyalja a port a talpáról, míg a másik üzletemberből univerzális bűnbakot kreál a kommunikációs szintjén.

Mindamellett, most, hogy meghalt, sokkal érdekesebb lehet az, hogy milyen veszekedések fognak zajlani a hagyatékért. Mind a vagyoni hagyatékért, mind azokért a kommunikációs csatornákért, amelyek elvesztették a „gazdit”. Még az sem kizárt, hogy Palácsik Tímea felnő a feladathoz, ahogy a Vajna-filmek egyikének címadója, Evita is. Akinek még az emlékét sem szeretném megsérteni ezzel a párhuzammal. Különösen mert valószínűbbnek tartom, hogy a Vajna tulajdonolta hazai médiabirodalomról inkább az fog kiderülni: Vajna a jól fizetett stróman szerepét töltötte be. Talán már abban a tudatban, hogy hamarosan fentről röhöghet a tíz karommal egymásnak ugrók csapatán.

Azért inkább az olyan filmekre emlékezzünk, mint a „Terminátor”, az említett „Evita”, vagy akár a „Vörös zsaru”. A halott pedig nyugodjék békében, míg az élők veszekednek tovább.

Andrew_s

2019. január 17., csütörtök

Tényleg Blanka a legfontosabb szereplő?

A gumicsont-híradó alapján a rendszert megtámadta egy gimnazista. Akkora veszélyt jelentve, hogy maga a magasságos bayerzsóti is beszállt a mocskolódásba. A legutóbbi hírek szerint most a kormánymédia is beszállt az iszapbirkózásba. Az ember meg csak kapkodja a fejét, hogy ki hazudik. Illetve mikor.

Valójában huszadrendű kérdésnek tűnik, hogy az aktuálisan közsajnálati célpontnak választott Blanka áll-e bukásra bármiből. Már csak azért is, mert néhány szervilista iskolai tanár szinte mindenhol van. Egy tetszőleges diákot tetszőleges időpontban tetszőleges mennyiségű elégtelennel ellátni egy pillanat műve. De legalábbis nem tart sokáig. Ezt valószínűleg a legtöbb tanár, de a legtöbb diák is tudja. Az, mondjuk, kínos lenne, ha kiderülne: a vagdalkozás mögött a diáklány részéről a pótcélpont-keresés ősöreg stratégiája van. De a leány szerint nem áll semmiből bukásra, és miért ne vegyük komolyan ezt a nyilatkozatot.

Az egy megint más kérdés, hogy a mennyire érdemes felvenni azt a stílust, amit nyugodtan nevezhetünk bayerzsótizmusnak. Mert Bayer Zsolt kétségtelenül majdnem a tökélyre vitte, hogy miként kell trágár, ócska, fenéklyukból előtörő stílussal megnyilatkozni azokról, akiket az adott pillanatban az ő nagy vezére ellenfelének, illetve ellenségének tekint. Alkalmasint persze tudva, hogy az ilyen vezér-lojalizmusban fetrengő betűvetők felett a vezért szinte bármikor ki lehet cserélni. Ha holnap Putyin annektálná Felcsútot, akkor Bayer az orosz ellenzékben is megtalálná azt, aki „kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli”. Mely kitételsor alkalmazása egy fiatal lánnyal szemben azért felvethet egy egészen más jelenséget is. Lehet, hogy a vezér ölbéli bayerzsótikájának megállt az idő. Leragadva azon a szocializációs ponton, ahol egy lánynak úgy kell udvarolni, hogy meg kell húzni a haját az ovi udvarán. Úgyhogy lehet, hogy csak egyről van szó: a Fidesz 5ös párttagkönyvének tulajdonosa be akar vágódni Blankánál.

Talán azért mert felismerni vélte azt a lelki rokonságot, amellyel a diáklány Fideszt undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járványhoz hasonlította. Amely stílus szintén kevésbé alkalmas arra, hogy valakit kifinomult stílussal gyanúsítson meg valaki. Különösen azt követően, hogy amikor visszaszólt Bayernek, akkor azt üzente, hogy a nevezett „nézzen tükörbe, és hallgassa végig a megszólalásait, amiben káromkodik, és úgy próbáljon ítélkezni meg felette, hogy ő is ezt csinálja”. Ami nagyjából azt a módszert követte, ami szintén ismert az oviból. Amikor minden konfliktus úgy kezdődik, hogy visszaütöttek. Amely beszólás kommunikációs értéke számomra nulla. Még akkor is, ha biztos vannak sokan, akik szerint karakán, és nagy mondás.

Az egész gumicsontról inkább az jut eszembe, hogy vigasztalóbb lenne, ha nem egy frusztrált óvodai közösség szintjén zajlana a kommunikáció. Egyik oldalon sem. Még akkor sem, ha tudom: a verbális ökölrázás sok indulatot képes levezetni. De még csak nem is csak széplélekségből tartanám vigasztalóbbnak, vagy az ifjúsági stílus iránti aggódásból. Inkább azért, mert az indulatok az asztalracsapás pillanatában kétségtelenül segíthet. De csak akkor, és másban sem nagyon. Ahogy viszonylag kevés kocsmai verekedés közben építettek új kocsmát.

Andrew_s

2019. január 13., vasárnap

Nyugdíj-kifizetési nyögvenyelős főpróba

A nyugdíjak késve érkez(t|n)ek. Pont. Nagyjából ez az, amit tudunk. A többi szinte kivétel nélkül találgatás. Amely találgatás-cunamiban kétségtelenül lehetne egy kicsit fixebb kavics, ha a miniszterelnök kiállna, és mondana valamit. A magyar, egyetemleges felelősséget takaró, berendezkedés alapján akár bocsánatot is kérhetne a nyugdíjasoktól. Ahogy azt a DK is felvetette.

Ez még akkor is egy gerinces, ha tetszik polgári, lépés lenne Orbán Viktortól, ha tetszőleges technikai, műszaki, illetve emberi okai vannak a késedelemnek. Azt azonban, hogy a miniszterelnök milyen képzetekkel rendelkezik a gerincről, mint olyanról azt jól mutatja a DK felvetésére született zsigeri válasz. Ami kimerül abban, hogy a DK bezzeg elvett egy havi nyugdíjat. Miközben elfeledkeznek pár dologról. Még arra az esetre is tekintettel, ha a megállapításuk helytálló lenne. Ezek egyik legfontosabbika az idő-faktor. Nevezetesen azt, hogy kilencedik évébe fordult Orbán Viktor kormányzása. Így a bezzegező visszamutatás már nem annyira okszerű, mint nevetséges. A másik, hogy a Gyurcsány-kormányt egy választás leváltotta annak idején. Ha tetszik, a választók megbüntették a hibákért, hiányosságokért.

Ha az Orbán-csapat a visszamutogatásban látja az okokat, és a megoldások helyett a bűnbakot keresi az elődjében, abból csak egy dolog következhet. Nevezetesen az, hogy a jelenlegi kormány valós teljesítménye semmivel nem jobb az elődjénél. Ellenben rosszabb ettől még lehet. A győzelmi kommunikáció ellenére. Illetve, talán éppen azért. Ha ugyanis a körülmények látványosan javulnak, akkor nincs az a zsákfalú, amelyben ezt nem vesziu észre valaki magától is. Ha folyamatosan bele kell verni az emberek orrát egy-egy kommunikációs kampányba, akkor mégsem lehet annyira látványos a haladás, hogy ezt észrevegyék az emberek. Nem a kormányfő baráti körében, hanem általában az országban. Talán nem véletlen, hogy a győzelmi jelentésekkel való kampányolás, a saját hatalmukat megtapsoltató gyűlések szervezése az olyan kormányzatok sajátja, amelyekben az erő fitogtatása észrevehetőbb a teli asztalnál.

De térjünk vissza a nyugdíjak kése körül kialakult lózungváltásokra. Orbán kiállhatott, és bocsánatot kérhetett volna. Azonban alig hiszem, hogy akár a DK-ban is, de bárki komolyan gondolta, hogy erre sor fog kerülni. Ugyanakkor az, hogy Orbán mondja meg, hogy ennek mik a valós okai, az szintén egy naiv elvárás. Ha az okok gazdaságiak, akkor azért nem fogja megmondani, mert nem foglalkozik az üzleti világgal. A saját üzleteinek bonyolítására strómant tart. A családira ott van a felesége. Országosan pedig van egy dedikált miniszter. Az a különben talán jobb sorsra, és jobb kormányfőre érdemes Varga Mihály, aki nyomokban még szakértelmet is tartalmaz. Nem is értem, hogy mit keres még a kormányban, és miért nem Mészáros Lőrinc ül a helyén. Abban az esetben esetleg valószínűbb lenne az a kép, amely államcsőd-közeli helyzetet vizionál a kifizetések késedelme mögé.

Akkor is, ha ez a késedelem a GIRO Zrt. péntek esti közleménye alapján csak fél nap. Azt ugyanis az Index összefoglalója is jelzi, hogy a banki rendszeren való átfutás még korántsem jelenti azt, hogy a nyugdíjas számlájára rá is kerül a bankjánál a pénz. Az ugyanis a saját bankjának a rendszerétől is függ. Azt a képet ugyanis nyugodtan hessentse el mindenki, hogy akár a pénzek feladásakor, akár azok számlára könyvelésekor serény kisasszonyok körmölgetik a feladóvevényeket, és csörgő-hörgő pénztárgépeken gépelik be a számlavezetés napi átutalásait. Valójában éppen az teszi kétségessé a magyarázkodások egy részét, hogy nem így van. Valószínűbb ugyanis, hogy időzített, kötegelt átutalással indul el a pénz egy olyan listára, amely lista mögött részben az informatikai rendszerben nyilvántartott fogadó oldali folyószámla, illetve ennek hiányában fizikai postacím van. Tekintettel arra, hogy az informatikai rendszerek képesek a dátumok automatizált kezelésére, a megfelelő értéknap szabály-alapú kiválasztására, még az értéknap ellenőrzés néllküli hibás kiválasztása is kérdéses lehet. Az, ami állítólag hivatkozási alap lehet.

Természetesen ettől még előfordulhatnak akár informatikai, akár emberi hibák a rendszerekben és a rendszerek üzemeltetésében. Ha azonban ez a helyzet, akkor az, akinek pesszimistább a szemlélete, nehéz lenne erről a pesszimizmusról lebeszélni. Mert vagy a rendszer belső ellenőrzést végző alrendszereivel, az automatizmusok kezelésével, illetve az informatikai minőségével van probléma, vagy az üzemeltetését végzők szakértelmével. De bármelyik is legyen ezek közül a valós ok, elég fedezetlen ígéret lenne az, hogy soha többet nem fog ilyen eset előfordulni. Miközben az, aki conteo-érzékeny, akár főpróbának is tekintheti a jelenlegi esetet. Annak tesztelésére, hogy amennyiben egy költségvetési csőd, netán egy kis fél-egynapos költségvetési spekuláció, miatt állnának le az állami kifizetések, akkor milyen lenne társadalmi reakció.

Andrew_s

2019. január 10., csütörtök

Demagógisztáni napló: Orbán Gundel-kommunizmusa

A Gundel a jelek szerint szociális gondoskodás alá vette a miniszterelnökség dolgozóit. Esetleg csak a miniszterelnököt? Bármi lehet. Az ominózus eset kapcsán azonban van, aki számolni kezd, és van, aki nem. Ugyanakkor Orbán igen magasra dobta a labdát. Kérdés, hogy az ellenzéki kommunikáció ezt lecsapja-e?

Az, hogy a kádárizmus korszakában sem volt nagy titok, hogy igen jól ki lehetett jönni az országházi, illetve minisztériumi büfékben étkezve. Egyébként nem egy céges étkezdében is. Mert akkor úgy gondolták, hogy a szocializmus szociális gondoskodásának az egyik példája, ha a munkáltató hozzájárul az egyébként alulfizetett dolgozó költségeihez. Ezen a szálon haladva azt is mondhatnánk, hogy a társadalom szociálisan a Gundel éttermén, illetve minden más kedvezmény fenntartásán keresztül hozzájárul Orbán Viktor háztartásához. Amelyben minden gyermek, de Ráhel egészen biztosan a maga lábán áll. Elvégre Orbán Ráhel annak idején ezt nyilatkozta, és a bahreini kirándulásáról készült egykori kép alapján nem is lehet másként. Mert aki nyilvánvalóan a sarki turkálóból öltözködik, az nem lehet milliomos. De hagyjuk is ezt a szegény lányt. Mert zavarában nem fog célba találni a pelenkával. Meg nem tudjuk étkezik-e a Gundel szociális étkezdéjében.

Ugyanakkor a miniszterelnök sem okvetlenül milliomos. Így nyilván rászorul a szociális szolidaritásból támogatott ellátásra. Ennek lehet egyfajta példája az igen kedvezményes árakkal ellátott étlap. Amely talán csak nyomdahibás. Amennyiben lemaradt egy-egy nulla az árak végéről. Az sem kizárt, hogy előbb utóbb egy ennél is sokkal teljesebb szociális ellátáscsomag jár majd a jelenlegi hatalom egyes képviselőinek. Egy-egy olyan szociális csomag, amely majd mindenkinek jár. Abban a büntetés-végrehajtási intézményben, amelyben a közhatalommal visszaélők vezekelhetnek majd. Majd akkor, ha a társadalom cselekvő-, és szavazóképes többsége is úgy gondolja.

Addig tart a birkanyírás. Meg a Gundel-kommunizmus.

Andrew_s

2019. január 7., hétfő

Karmeliták: így alázkodunk mi

Felszentelték Orbán új irodáját. Önmagában egy uborkaszezonra való hír is lehetne, ha nem lenne meg a maga szimbolikája. A kereszténységre hivatkozó, de számos inkább embertelennek tekinthető törvénytől a felszentelést végzőig bezárólag. Az előbbi simán belefér az eddigi decibelkeresztény retorikába. De az utóbbi…

Mert az sem semmi, hogy találtak olyan szerzetest, aki egy decibelkeresztény miniszterelnök irodáját egyáltalán felszenteli. Függetlenül a saját rendjétől, annak külön küldetésétől. Ám számot vetve azzal, hogy a jelenlegi törvények, rendeletek közé nem egy olyan került, amelytől Pál, ha a Bibliában leírtaknak hinni lehet, hidegrázást kapna. Amúgy, a Biblia alapján az irodaszentelés, mint olyan is megcsúfolása a Szentírásnak. Ha figyelembe vesszük azt, amit Máté közvetít a nagyérdeműnek. Ami kifejezetten tiltja a hittel, imával való hivalkodást:
5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.
(Mt. 6)

Ugyanakkor, ami a felszentelő kiválasztását illeti, mint említettem, szintén megérdemel pár gondolatot. Az az épület, amelyben kialakították az új irodát, egykor a Karmelita rendé volt. Tudom, nem Orbán vette el a szerzetesrendtől, és az épületben, II. Józsefnek köszönhetően, már régóta színház működött. Ami legalább a hazai kormánypárt kereszténységével is harmonizáló épülettörténeti mozzanat. Ettől függetlenül van azért némi pikantériája annak, hogy éppen egy karmelita szerzetes szentelte fel a miniszterelnöki irodát. Miként azt a miniszterelnök Facebook-oldalán is láthatjuk.

Az egyik olvasata a választásnak az a nyilvánvaló üzenet, hogy a rend ezzel a gesztussal végleg lemond az épületről. Egyben, és ez már egy másik üzenetkör, van benne egy ugyanolyan gesztus, mint a nem mindig barátságos TSz-szervezéseknek. Pontosabban annak, amikor az egyéni gazda elvett földjén „megengedték”, hogy a gazda, immár TSz-tagként, dolgozhasson. Majd az esedékes gyűléseken meg is tapsolja a kialakult helyzetet. Amiben nyilvánvalóan volt egy, az érintettet folyamatosan megalázó gesztus. Ez a jelen esetben akkor is igaz, ha a szerzetes nyilvánvalóan nem tehet erről. Akkor sem, ha a rend vezetése, egy alányaló gesztussal maga tapsoltatja meg vele a regnáló hatalmat. Amolyan díszkatolikusként, erdőpéteresen.

Andrew_s

2019. január 5., szombat

Feketegyőrisztikus coming out

Rejtő egyik művében olyan költői kérdést feszeget az egyik szereplő, hogy a Prücsök vajon mennyire is prücsök valójában. Ez azért jutott, nem először, az eszembe, mert Fekete-Győr András interjút adott a HVG-nek. Amiért igazán kár volt. Tényleg. Mármint akkor, ha nem a Fidesz erősítése a célja. Esetleg a közreadó szerkesztőnek. Ha valamit másként mondott volna a Momentum izgágája.

Mert felelős politikusnak azért nem mondanám. Ahogy Orbán esetében is erős túlzás lenne az ilyen minősítés. Az egyik oldalon ugyanis láthatóan kezdett elindulni egy ellenzéki egységfront kialakulása. Ez nyilvánvalóan kínos lehet a kormányfőként alig tisztelten önjelölt népvezérnek. Annak az Orbán Viktornak, aki egyre mélyebben merít a bolsevik, illetve horthysta tudásbázisból. Ugyanakkor talán érdemes emlékezni azokra a KISZ-tagokra, vagy csak egyszerű emberekre is, akik valóban hittek egy baloldali szemléletű eszmében. Lehet, hogy naivak voltak, lehet, hogy nem éreztek más választási lehetőséget, mint a létező kádárizmus kereteihez való alkalmazkodást. Lehet, hogy a keretekhez alkalmazkodva mégis tettek le pár dolgot az asztalra. Ha mást nem, akkor azt, hogy felnevelték a következő generációt, illetve a vállukon tartották olykor az országot is. Függetlenül attól, hogy a jelenlegi hatalom olyan posztkommunistái, mint Kövér-házmester, Orbán elvtársaként, most milyen hangerővel komcsizik.

A magam részéről el tudom képzelni, hogy a Fidesz háza táján is előfordulnak azok az emberek, akik érzelmileg közelebb állónak tekintik magukhoz ezt a pártot, mint a nem létező jobboldali alternatíváinak bármelyikét. Mert a szélsőjobb irányából most éppen középre ért Jobbikot nem okvetlenül érzi mindenki alternatívának. Még akkor sem, ha Orbán egyre szélsőségesebb retorikával próbálja kinyalni a szélsőségesek hátsóját. A kezdetektől kérdésesen ellenzéki LMP-t most nem is rángatnám elő. Önmaguk paródiájaként önmaguk alternatívájaként is kezelhetők. Ezt követően azt nyilatkozni, hogy a „Fidesz az ellenség” legfeljebb egy pártszintű összezárás elérésére alkalmas. Mert talán még Fekete-Győr András felfogóképességét sem haladja meg az, hogy pártszintű politikai ellenségeket csak diktátorok képeznek azokból, akiket demokratikus körülmények között legfeljebb ellenfélként szokás kezelni.

Amikor a Momentum nem meggyőzendő ellenfélnek, hanem legyőzendő ellenségnek kezdi kezelni a Fideszt, mint olyat, abban a pillanatban alig lesz jobb az ezt hangoztató politikus, mint Orbán. Elveszti az alternatíva jellegét maga is. Akkor is, ha nem vitatom, hogy a radikális Orbán-utálóknak ez a retorika pont olyan kedves lehet, mint a Gyurcsányban, Sorosban, a zsidókban, a liberálisokban, vagy bárki másban, az univerzális bűnöst keresőknek az orbanizmus populizmusa.

Ugyanakkor, a belső szalámizás szempontjából kétségtelenül a legjobbkor, leporolta a Momentum nyilatkozója leporolni azt a generációs megosztást is, ami alapján valószínűleg magát tekinti univerzális zseninek. Esetleg a saját politikai generációját. Miközben mindenki más csak lopni, csalni és hazudni szeretne a politikában. Azt mondjuk nem igazán világította meg, hogy miért pont róla kellene elhinnie bárkinek is, hogy „az adóból nem limuzint akar magának, hanem jól működő kórházakat, iskolákat csinálna”. De legyünk naivan optimisták, és tegyük fel, hogy tényleg nem. Akkor is baromság mindenki mást, a potenciális partnereket is felcímkézni a saját nagyszerűsége szülte előítéletek magasából. Ha pedig úgy akarnám értelmezni, hogy mindenki csal alanyi csirkefogó lehet, aki a gengszterváltás előtt mert születni, és politikát érintő véleménye van, akkor az egy igazi anti-telitalálat egy egyébként is elöregedő társadalomban.

Miközben nem egy új vonulat Fekete-Győr András politikai megnyilatkozásainak a sorában. 2017 tavaszán már futott ezirányban egy kört. Nem sokkal azt követően, hogy egy politikai nagyotmondással párttá alakult a Momentum. Mert a politikai „megbízhatóság” jegyében arra az aláírás-gyűjteményre hivatkozott, amelyet korántsem a Momentumra, mint pártra, hanem az Olimpia, mint olyan elutasítására adtak az emberek. A tüntetésen, amit a rabszolgatörvény ellen szerveztek a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke bejelentette, hogy a nagy monstre-demonstráció majd január 19-én szombaton lesz. Egy országos sztrájkra tényleg a szombat lenne a legjobb alkalom? Vagy megint csak igazolni sikerült, hogy a szakszervezeti vezetők Orbán kottájából fütyülik a néphülyítést? Miközben a jelek szerint a kialakulóban levő ellenzéki együttműködés is már csípi a Momentum elnökének a szemét? Úgy tűnik, hogy megint sikerült egy elemi erejű jogos felháborodást szétaprózni, leföldelni, és egymást követő unalmas, vagy üres indulatokat tartalmazó beszédekbe fullasztani.

Megint csak felvetve azt a kérdést, ami a 2018-as választások reggelén is nyitva volt. Azt, hogy a Momentum ellenzéki-e egyáltalán? Illetve minek az ellenzéke egyáltalán? Mert esetleg ideje lenne felfogni, hogy a Fideszre szavazók Orbán bukása után is az országban fognak élni. Meg lehet próbálni megnyerni, meggyőzni őket. De ellenségnek kezelni politikai baklövés. A hideg polgárháború folytatását jelentő húzás. Az orbanizmus átfejlődése feketegyőrizmusba. Legfeljebb.

Andrew_s

2019. január 3., csütörtök

Lázár bejelentkezett?

Ma több helyen attól volt hangos a net, és a média általában is, hogy a nemzeti kaparnok, alias Lázár János a Makói Városi Televíziónak nyilatkozva beszólt a kormányzó hatalomnak. A rabszolgatörvény kapcsán. Fura módon a bérbírósági törvény kapcsán nem. Ami, egymással összefüggve, vagy akár külön ösvényen haladva is jelezhet pár dolgot.

Leginkább az, hogy a közigazgatás bérbírósági törvénye Lázár szerint teljesen rendben van. Ami érthető lehet abból a szempontból is, hogy neki teljesen megfelel a kialakítandó alig-alig függetlensége a bíróságoknak. Ezt egyébként teljesen megérthetjük. Elvégre abban az esetben, ha holnaptól ő lenne a miniszterelnök, akkor neki sem igazán hiányozna egy túlságosan mélyen vájkáló igazságszolgáltatás. Mert azért nem árt emlékezni arra sem, hogy Lázár esetélben is fel-felmerülgettek kérdőjelek az őt körülvevő vagyoni elemekkel kapcsolatban. Elhíresült mondása a kaparásról, és az emberi értékről is ennek a feszegetése kapcsán, arra válaszul pattant ki a száján. Bízva abban, hogy a hatalmi szájak majd csak megvédik.

A rabszolgatörvénnyel kapcsolatban az általa elmondottakat értékelhetjük persze a bortova élén egyensúlyozás kísérletének is. Mert az egyik oldalon azért tartogatott némi kioktatást azoknak is, akik a parlamentben tartott ellenzéki obstrukciós előadást pártolnák. Amennyiben szerinte semmilyen hatalmi bénázás, tömeges froclizás, illetve a hatalommal visszaélve hozott, egyoldalú döntés sem indokolja, hogy az ellenzék azt ellenezze. Ahogy szerinte utcai megmozdulásokra sincs szükség. Lázár ugyan zavargásokat emlegetett, de ezt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk, és a feledékenységének a számlájára írjuk. Arra való tekintettel, hogy a Kossuth téren 2006-ban megtartott Nagy Őszi Pisis Forradalom, illetve a TV-székház felgyújtása, valamint az, hogy a Kossuth tér egy szegletében a Fidesz színeiben is hakniztak akkortájt, kiment a fejéből. Zavargásilag.

Ellenben a mondandójának a kritikai része érdekesebb lehet. Mármint az, hogy szerinte talán nem egészen tekinthető olyan törvénynek, amely elnyeri a munkavállalók széles körének a támogatását. Egyben leszögezte, hogy szerinte sok fideszes politikus is lebecsüli az elmúlt hetek tiltakozásait. Amelyről szinte azonnal eszünkbe juthat az a lenéző gesztus, amellyel Orbán Viktor, zsebbe szorított kézzel szemlélte a parlamenti eseményeket. Illetve az is eszünkbe juthat, hogy a köztársasági elnök sem tartotta kritikára méltónak a kialakult helyzetet. A kormánypárt sokadrendű papagájainak ismétlőrohamait nem érdemes nagyon boncolgatni. A gondolataik aligha saját kútfőből fakadnak. Ha pedig rendelkeznek ilyenekkel, azokból úgyis csak az kerül a nyilvánosság elé, amit a fényességesre tisztított vezéri ősszáj tulajdonosa megenged. Az sem elképzelhetetlen természetesen, hogy Lázár megszólalása is egyfajta vezéri alku következménye. Ebben az esetben lehet szimpla, a tiltakozóknak szóbeszédet adó gumicsont-szerepe is. Egyben előkészítve a kommunikációs terepet ahhoz, hogy a már tető alá hozott rabszolgatörvényt módosítsák, felpuhítsák a közeljövőben.

De ezen ponton próbáljunk azon a szálon haladni, ami folytatása a távozásakor tett feltételezésnek. Feltételezve, hogy a saját feje után megy. Bármilyen furcsának is tűnik is a feltételezés az egyre kontra-szelektáltabb, egyre inkább a suttyószintet normának tekintő Fidesz háza táján. Ami Lázár esetében enyhítheti a csodálkozást az az, hogy ő már korábban is egyike volt azon keveseknek, akik egyszerre bizonyultak a képesnek hatalomtechnika húrjait pengetni és a talpnyalás egy szintjét fenntartani. Legalább a látszat szintjén. Ugyanakkor már többször említettem, hogy a radikálisok középre törekvő frakciójával, a Jobbikkal is Lázár lehet a legesélyesebb lehet a közös platform kialakítására. Egy orbántalanított Fidesz esetében. Mert amíg Orbán jelenti a hatalmi centrumot, addig láthatóan maga igyekszik a fasizmus, illetve antiszemitizmus, és általában a gyűlölet iránti igény kielégítésére.

Ugyanakkor többen és többször, magam is, emlegették, emlegettem úgy Lázárt, mint Orbán egyik lehetséges kihívóját. Abban az esetben, ha a Fideszt felszínen tartó politikai, illetve gazdasági körök számára Orbán teljesen vállalhatatlanná válna. Amiért a haveri oligarchiát átszervező, egyre inkább csak a stróman-körre támaszkodó Orbán erősen kezd megdolgozni. Mind a hazai, mind a nemzetközi porondon. Mely utóbbi különösen fájhat azoknak, akik a jövőt nem az azeri baltaexport fellendülésének víziójában látják. Meg aztán egy stróman is dönthet úgy, hogy a nevére került vagyonokat a nevén is tartja. Orbán meg magyarázkodjon a bíróságnak, esetleg a körúti fák alatt, ahogy akar. Elérve végső soron azt, hogy az Orbán kialakította rendszer legdurvább sallangjait eltávolítva, de egy másik Cézárt a helyére ültetve működtessék tovább azt a rendszert, amellyel Lázárnak valószínűleg rokon problémái vannak azzal, ami Orbánnak volt a Kádár-korszakban. Az, hogy a gazdasági hatalmat, a saját korlátlanságát kiépítő és a népbutítást is egy rendszerbe integráló háló központjában nem ő ül.

Ebben az esetben Lázár most felkapott szövege nem annyira az ellenzéknek, mint Orbánnak, illetve a belülről őt leváltani akaró Fidesz-köröknek üzen. Azt, hogy a háttéralkuk elindultak, Lázárnak kedvező irányba folynak, és maga árnyékkormányát már korábban is sikerrel megszervező politikus is elindult előre a hatalmi hálózatban.

Andrew_s

2019. január 2., szerda

Új irodában a magyar divatdiktátum

Új év, új hírek. Vagy régiek. Esetleg újragondolva. Esetleg újragombolva. Valami ilyesmi juthat az eszünkbe arról, hogy Orbán Ráhel vonzáskörzetében divatcég van. Elvégre csak a kedves papára kell nézni. A megejtő lezserséggel ráakasztott öltönyre. Melynek nadrágzsebe valószínűleg speciális kialakítású.

Mint az az épület lehet, amely villának indult valamikor a ködös régmúltban. Amelyre mostanság legalább sok pénzt lehetett költeni. Elvégre egy állami divatcég nem költözhet akárhova. Meg különben is: egy állami cég kell, mint egy falat kenyér. Na, ilyen a Magyar Divat és Design Ügynökség, amelynek már a neve is gyanús. Miért nem „Nemzeti”? Egy nemzeti demokráciában az lenne az elvárható. Rögtön másként is hangzana. Bár lehet, hogy akkor drágább lenne? Meg a magyar divatot sem képviselné olyan vehemenciával? Ellenben nem is értem, hogy miért nem valahova a pusztába költözik? Mert a legutóbbihír szerint abba a bizonyos, egykori villába költözik. Egy olyan vezetői stábbal, amelynek a tagjai a vezér lányának ismeretségi köréből kerülnek ki. Gondolom a pelenka sikeres célba-ejtése felvételi követelmény volt.

Mert egy, a turisztika és divat környékén olyan járatos nagylánynak, mint amilyenné a saját lábunkon álló Orbán Ráhel kinőtte magát csak ilyen ismerősei lehetnek. Azért, kellő igazolással talán olyan ruhában is lehet majd járni, amelyik eltér a hivatalos elvárásoktól. Attól, amelynek kecsét már Orbán Ráhel nem hivatalos, de azért vezetőkkel megejtett bahreini útja kapcsán megcsodálhatta a nagyvilág. Rajta és az ő életének párján. Mostantól külön állami cégben tervezve. Mert a tehetség irodaházat követel magának. Csak a kerítés legyen elég magas.

Andrew_s