Svédországban csak a baj van a migránsokkal

Az erőlködésbe képletesen is nagyon bele lehet izzadni. Nagyjából ez mondható el arról a görcsös igyekezetről, amellyel megpróbálták egy svéd nagysága segedelmével alátámasztani Lázár elhíresült videóját. A közmédia is bemutatta azt a hölgyet, aki azért akar Svédországból az őshazába, Magyarországra jönni, mert a migránsokkal csak a baj van.

Ámde! Úgy tűnik, hogy a kormányhű propaganda leaglább úgy helybe ment a pofonért, ahogy Lázár is. De legalább nem mentek ki ehhez Bécsbe. Semjén meg amúgy is járt Svédországban. Úgyhogy teljesen rendben, és egyensúlyban van a pofátlansági gúla. A mostanság csak C.-nek rövidített, pár napja még Natalie Contessa néven ismert, svédhonból menekülő könnyen lehet, hogy okkal távozik a melegebbnek hitt éghajlatra. Kérdés, hogy milyen válasz születne arra kérdésre, hogy a borzalmas menekülthelyzetről beszámoló hölgynek akadhattak-e akár újabb beszámolnivalói is a svéd hatóságokkal? Mert a hírek szerint korábbiak voltak. Ahogy azt az Index kikotorta.

C. bűnlajstroma ezek szerint nullától erősen különböző, és megtévesztésre hajazó ügyei akár jelmezes főpróbának is tekinthetők az “üldözött fehér nő” szerepére. Az minden esetre igen sajátos médiaetikai felfogást jelenthet, hogy egy embercsoport elleni uszítás érdekében olyan informátorra támaszkodnak, akinek az információi igencsak megkérdőjelezhetőek. Nem a pettyes előélet miatt, hanem azért, mert a megismert életkörülményei nem teszik a jelek szerint teljesen életszerűvé az állításait. Ellenben kérdés, hogy vajon vádat emelnek-e ellene immár sokadszorra rágalmazásáért? Mármint akkor, ha nem sikerül hitelt érdemlően igazolni az állításait. Valószínűleg nem. Hacsak Svédországban nem. Ahol csak a baj van a migránsokkal.

A jelek szerint néhány erkölcsi gátlásokkal nem súlyosan terhelt migránssal valóban van némi probléma. Arra pedig legfeljebb csak az Orbán-csapat büszke, ha az illető Magyarországról származott Svédországba.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Számokkal nem készülő migránsozók?

A legújabb, az éppen aktuálisan bemondott legújabb, közvéleménykutatás beharangozásainak egyik címe szólt úgy, hogy „Bejött a Fidesznek a migránsos kampány, egyre népszerűbbek”. Tegyük fel, hogy így van. Annak ellenére, hogy az „egyre népszerűbb” állítás alig magasabb, mint egy harmados támogatottságot jelent.

De ez egy rendes diktatúrában már elég az abszolút hatalomhoz. Ha az az egyharmad AK-47essel a vállán kezd érvelni. Esetleg még akkor is, ha szellemi géppuskákkal érvel. Amelyektől, a történelem tanúsága szerint már nem kell sok a fizikaihoz. Akkor, ha az említett szellemi muníció nem érveket, hanem gyorstüzelő demagógiákat, félelemkeltő lózungokat sorakoztat fel. Ahogy a Fidesz a nap huszonnégy órájában képes a menekülteket emlegetni. Amihez kétségtelenül hozzá tartozik, hogy ebből a szempontból kifejezetten ügyesen operál a terror-hírekkel. Amelyek kétségtelenül léteznek. Bár kicsit bővebb információ lenne az elkövetők motivációjáról, ha nem sietnének annyira lelőni a többségüket. De elfogadom: ott és akkor az a célszerű. Mint az állatkertből szökött farkas esetében. Amikor szintén tök ciki lett volna, ha utólag kiderül: nem is annyira vad, és nem is annyira félelmetes.

A kezében késsel torkot átvágó ifjú nyilván más kategória. A Hitlerért rajongó, és kifejezetten bevándorlókra vadászó müncheni ámokfutó pedig még másabb. Azonban nyilvánvaló, hogy még cikibb lett volna, ha mindjárt az első híradásoknál kiderül, például a hazai királyi médiából, hogy alapjában véve nem iszlám fanatizmusból, hanem szélsőjobboldali lelkesedésből ölt. Márpedig a szélsőjobb jön fel, mint a talajvíz. Nagyjából annyira, mint a kétségtelenül szomorú híreket meglovagolóknak lelkesen tapsolók fejében. Mert különben esetleg elgondolkodnának a statisztikákon. Nem a Fidesz támogatottságán. Vagy nem csak azon. Hanem a bűnügyieken is. A nagy migránsozóknak, egyfajta nyílt kérdésként nekik is szegeznék néhányat:

-       Az EU területén hány nemi erőszak, gyilkosság, verekedéses sérülés fordul elő, mondjuk, havonta?

-       A fentiek mekkora arányát követik el a frissen érkezett menekültek? S mekkora arányát követik el vallási fanatizmusból?

A két említett adat alapján például sokkal tényszerűbben lehetne érvelni amellett, hogy a menekültek márpedig jelentős közbiztonsági veszélyt okoznak. A Fidesz esetében például annál is egyszerűbb lenne ez az érvelés, mert csak össze kellene hasonlítaniuk a kerítésállítás előtti, illetve -utáni számokat. Rögtön kijönne, hogy mekkora hatalmas védelmet jelent a „pénznemszámít” kerítés.

Rögtön az említett számok összecsipegetése után jöhet az elvi állásfoglalás, hogy hányadik generációig bevándorló a bevándorló. Mármint valójában, és nem csak akkor, amikor a lózungokhoz kell üzemanyag, és a pálinka már elfogyott. Természetesen alapos indoklással, hogy miért pont az így kijövő szám az igazi. S eltekintve attól, hogy nem túl sokan tudnák már hazánkban sem megmondani, hogy a biológiai felmenőinek üknagyapja kinek az unokája volt. Biológiailag. Hátha kiderülne: egy migráncs pofázik a migránsok jelentette veszélyről.

De maradjunk az említett számoknál. Mert azok jelentik a száraz tényeket. Még akkor is, ha az éppen kioltott életért hatalmas kár. Ahogy a nemi erőszakot sem menti, és nem teszi meg nem történtté. Ám azért a kioltott életért is kár, amelyet nem a sajtóban átdimenzionált elkövetői kör olt ki. S annak a nőnek, gyermeknek sem csökkenti az elszenvedett traumát, ha a munkahelyi vezető, vagy az utcán éppen arra járó csirkefogó az elkövető.

Úgyhogy kedves demagóg migráncsozók: elő a számokkal. Csak úgy ne járjatok, mint a baleseti statisztikákkal. Amelyek azt mutatják, hogy a nagy médiavisszhangot kapó repülőgép-balesetekben elhunytak akár nagyságrenddel kevesebben vannak, mint a közúton balesetet szenvedők.

Andrew_s

Dohánybolti sötétséglobby

Amikor először elolvastam a címet, hogy a nemdohányzók sötétségpártiak, akkor azt hittem, hogy valami pejoratív célzás akar lenni. Aztán elolvastam azt, amit az Old Dohányfüstmentes Egyesület közleménye alapján írnak, és most nem tudom, hogy sírjak vagy zokogjak. Vagy csak szimplán sajnáljam az egyesületi tagokat. Mármint azokat, akik talán merő jó szándékból a tagjai, és semmi közük az említett közleményhez.

A kaposvári rablógyilkosságot követően ugyanis azt a gondolatot fogalmazzák meg, hogy a dohányboltok elsötétítése teljesen jó és előremutató gondolat. Noha még nem ismerjük a rendőrségi adatokat, és az igazságügyi szakértők véleményét, de az említett egyesület már tudja: „Nincs összefüggés a trafikok kirablása és azok fóliázása között”. No és persze azt is, hogy az összefüggést csak a dohányipari lobbi akarja elhitetni. Azzal a demagóg kérdéssel kiegészítve, hogy vajon mást nem rabolnak-e ki, és megszűnnek-e a rablások a defóliázással? Ami azért roppant demagóg, mert nyilvánvalóan nem. DE azt is tudjuk, hogy „alkalom szüli a tolvajt”. Márpedig a sötét kuckók egyértelműen jobban kínálják az alkalmat, mint egy olyan üzlethelyiség ahova szabadon be lehet látni. De demagógiában nem állnak meg ezen a küszöbön.

A derék egyesület ugyanis azt is fejtegeti, hogy a fóliázás azért kell, mert különben a gyerekek rászoknak a dohányzásra. Egy olyan logika mentén, miszerint a cigarettás doboz látványától a csemeték cigiért kezdenek hisztizni a szüleiknek. Ennek nyomán próbáltam kutatni az emlékeimben, de nem emlékszem ilyen jelenetre. Olyan összefüggésben sem, hogy a Közért-pénztárnál láttam volna egy doboz Munkásért hisztiző, magát a földhöz verő ötévest. Nem tervből, hanem gyerekből. Amellett egy másik szörnyű gyanút sem tudok elhessenteni. Az egyesületi tagokkal kapcsolatban. Akik valószínűleg előbb születtek, mint az ominózus trafiktörvény. Ha ennek ellenére nem szoktak rá a dohányzásra, vagy sikerrel leszoktak a dohányzásról, akkor aligha a fóliázás léte, illetve nem léte jelentette számukra a küszöbingert. Ez akkor is gyanúsan valósnak tűnő feltételezés, ha nem tekintjük szentnek egyik szakágazati lobby szereplőit sem.

Aztán persze elkezd kilátszani a közlemény mögül egy nagyon rücskös és mocskos lóláb. Az elsötétítés megszüntetését egyértelműen az MSZP szlogenjének kezdik beállítani. Elfeledkezve arról, hogy Kaposvár polgármestere a Fidesz és nem az MSZP segedelmével került a székébe. Bele neki. A derék egyesület ennek alapján a maguk politikai lobby-nyalása alá rendeli a köztörvényes bűnesetek fontosságát. Mert természetesen az MSZP-t sem kell szentekkel feltöltött pártként elképzelni, de talán legalább a józan ész határain belül el lehetne emelkedni a kormányzatnak való nyalás meghatározta szintről. Még akkor is, ha elhiszem: ha már nem dohányoznak, azért még valami barnát és büdöset szeretnének a szájukban tudni.

Alkalmasint persze jó lenne tudni, hogy valójában milyen társadalmi súlya van a Old Dohányfüstmentes Egyesületnek. Ahogy azt is, hogy tagjai közül hányan ülnek egy-egy elcellásított dohányboltban eladóként. Mert a máséval csalánt verő kormánypárti segédszervezetként talán nem a pálya mellől kellene beleugatni valamibe, amiről esetleg halvány lila fogalmuk nincs.

Andrew_s

Trafikfelelősség

Ez nem Kaposvár. De dohánybolt
Fotó: EISimay

A nemzeti dohányvoltok elég régóta szerepelnek a hírekben, mint az egyes rablások, lopások célpontjai. Már közel két éve is írtam arról, hogy a kialakult közhangulat, de leginkább a besötétített kuckók szinte kínálják a helyzetet. Legutóbb egy brutális gyilkossághoz asszisztált a trafiktörvény. De a gyilkosság talán kinyitotta pár hatökör szemét.

Arra, hogy a trafiktörvény egy szeméthalomból kilátszó jéghegy csúcsa. Bár valakiknek biztos jó üzlet volt. Erről valószínűleg az a fiatal nő, akitől egy vérbarom meg megfosztotta a nemzeti trafikban dolgozó nő családját, aligha tehet. Nem ismertem, de ha a napi bevétellel őt váró főnöke talált rá, akkor alighanem alkalmazott volt. A napi költőpénzért dolgozott. S a tervei között aligha szerepelt az, hogy egy brutális gyilkosság áldozataként fogja végezni. Tulajdonképpen a felnőtt élete kezdetén. Ezért, mielőtt bármilyen politika-közeli gondolatokra ragadtatnám magam, ismeretlenül is részvétem az áldozat családjának. Ilyen, de semmilyen halált sem hiszem, hogy megérdemelt volna. Mindenek előtt: gyúljon hát egy virtuális mécses a legyilkolt fiatal nő emlékének.

Ami a politikát illeti, az egész trafiktörvény alapvetően a piac átrendezéséről, a kézivezérlés megteremtési szándékáról és a haverok lepénzeléséről látszott annak idején szólni, és a látszatot nem túl hatékonyan sikerült lemosni a nemzetinek mondott, de alapvetően lobbiboltokról. Amikor tehát Lázár János a trafikok körüli mutyitörvény módosítását emlegeti a gyilkossággal indokolva, akkor valahogy a görögök ajándékai jutnak az ember eszébe. Alig valószínű, hogy a nagyüzemi fácángyilkos úgy járulna hozzá egy általa is gardírozott törvény változtatásához amivel árukapcsoltan ne kérné meg kamatostól az árát. Nem olyan empatikus úri fiú az egykori polgármester.

Ha már polgármester! Kaposvár polgármestere is megvilágosult a gyilkosság nyomán. Hirtelen rájött, hogy a gyilkosság felkorbácsolta kedélyek egyik haszonélvezője lehet, ha levelezni kezd. Írt tehát a nemzetgazdasági miniszternek a trafikok kapcsán. A javaslatával különben egyet lehet érteni: „Azt javaslom, hogy a nemzetgazdasági minisztérium a nemzeti dohányboltok esetében vizsgálja felül a jelenleg érvényben lévő szabályozást, s vegye ki azt a rendelkezést a törvényből, amely szerint a nemzeti dohányboltokban lévő dohánytermékek nem lehetnek láthatóak az üzleten kívülről”. Mag az egykori ötlet, hogy elsötétítés kell, egy merő ostobaság volt. S maradt. Azt csak remélni lehet, hogy Orbán Viktor, vagy vazallusai, holdudvarában nincs senki, aki a trafikok kirakatelzárásában, vagy ennek ellenőrzésében érdekelt. Mert különben nincs az a gyilkosság, ami miatt kivennék ezt a passzust a törvények rendszeréből.

Mely törvényeket különben a fideszes többség szavazta meg. Az a párt, amelyik legutóbb egy önkiszolgálati rendszerben szabta saját magára a választási törvényeket. Az a párt, amelynek kormányában az egyik főbürokrata maga Lázár János is. Az a párt, amelynek egyik támogatottja a polgármesterek kaméleonja. Szita Károly ugyanis, akárhogy is csűrjük, vagy tekerjük, mégis csak a Fidesz támogatásával polgármester. De nem igazán hallatta a hangját, amikor azt a bizonyos trafiktörvényt megszavazták. Azok a párthoz hű emberkék, akik félintelligens gombnyomorgatóként veszik fel a fizetésüket.

Azok a képviselők, akik alighanem ki kérnék maguknak, hogy morális bűnrészesek minden, az elsötétített dohányboltokban elkövetett bűntényben. Amelyek sorához most egy brutális gyilkosság is csatlakozott. Az áldozat nyugodjék békében, a tettest ítélje el a bíróság. A torvény megszavazói pedig talán elgondolkodhatnának a törvénykezés felelősségéről. Már akkor, ha maradt még néhány szürke és nem narancsgőzben fetrengő tekervény a fejükben.

Andrew_s

Borítékolt integráció-bukás?

A miskolci polgármester-jelölés kapcsán, úgy tűnik, glaszékesztyűvel kezdik a porréteg vastagságát vizsgálni néhány egykori megnyilatkozáson. Mármint Pásztor Albertnek, többek között a cigányság integrációjával kapcsolatos, vélemény-nyilvánításáról. A témát többrendbelileg csepegtetik a vízcsapból, tehát bárki bőséggel fanyaloghat, vagy csapkodhat azzal kapcsolatban.

A vélemények széles skálán mozognak. Beleértve azt is, hogy globálisan fasiszta, lokálisan meg vállalhatatlan alak. Ahogy ennek az ellenkezője is hallható. A Varánusz szerzőjével jobbára egyetértve ezt a helyiekre lehet és kellene bízni. Már csak azért is, mert pár száz kilométerről mindig baromi egyszerű megmondani azt, hogy kit kell akár akarata ellenére is boldogítani. S miként. Nem vitatva, hogy vannak olyan általános emberi értékek, amelyek mentén meg kell húzni bizonyos határokat. Alkalmasint ilyen emberi érték, illetve jog az élet-, és vagyonbiztonsághoz való jog is. Amit a bűnözők, nemre, fajra és életkorra való tekintet nélkül megszegnek. Az tehát szinte biztos, hogy a „cigánybűnöző” kifejezés megcímkéz és diszkriminatív. Ami, remélem, csak kevesek számára jelenti azt, hogy amennyiben egy törvényszegő cigány, akkor alanyi jogon mentelmi jogot kell biztosítani. Mondjuk a pozitív diszkrimináció jegyében.

Amiről azért nem árt tudomásul venni egy nem is olyan apróságot, amiről szemérmesen szeretnek hallgatni. Politikusok és aktivisták egyaránt. Azt, hogy a zemberek átlagosan csipás szemében bárkinek a pozitív, és megítélése szerint alaptalan, diszkriminációja negatívan diszkriminál. Mindenki mást. Amikor tehát, bárki mellett ebbe az irányba lovagolva szeretne valaki lándzsát törni, akkor próbálkozzon egy helycserés támadással. Képzelje bele magát a kocsmában ingyensört kapó atyafi környezetében szomjazó közönségbe. Bele nekik. Nem véletlen, hogy több kisebb közösségben úgy vannak a pozitív diszkriminációval, mint az ördög a tömjén füstjével. Valahogy nem szeretik. Nem egy esetben azok sem, akiknek a szintén sok-sok kilométerre ülő nagyonokosok kivívják. Nekik ugyanis másnap is ki kell menni az utcára. S ki a fenének hiányzik a kiközösítés. Ami, nem teljesen véletlenül, az egészen szélsőséges megnyilatkozásokig bezárólag, mintha fokozódna az utóbbi időben. Mint a nemzetközi helyzet, amiről tudjuk, hogy nem habos torta, és amúgy is harcolni kell ellene. Amely harcban egyébként a szegények sora kiválóan megfelel céltáblának és talpasnak egyaránt. A recept ismert, mondhatni évszázados.

Amin különben a sok szépen pántlikázott „integrációs program” mintha szintén nem látszana segíteni. Amúgy ezekkel kapcsolatban egy személyes vitám is volt a minap, ahol ezek a programok is szóba keveredtenek. Váltig állítgatván a „túloldalon”, hogy márpedig azok a programok igenis kellenek, és így kellenek. Csendben beismerve azért, hogy milliárdok repülnek a semmibe. De akkor is! Az olyan véleményt, hogy ez így borítékoltan nem működik, simán leseperve az asztalról. Két igen markáns érvet felhozva ennek magyarázatára. Az egyik, hogy „ezt nem hallgatom tovább”. Ami ugyebár mindent visz. Mint a szőke a bárpultnál. A másik már figyelemre méltóbb. Az, hogy Amerikában bevált módszertanok mentén dolgozik a sok integráló-progamos szaki. Tehát működniük kell. Ha nem működnek, akkor talán váltsuk le a társadalmat, illetve az integrálandókat. Holott, ahogy ott, és akkor is próbáltam elugatni, a jelenség annyira nem új, hogy kutatása több évtizedes múltra tekint vissza. Igaz a vezetéstudományok terén.

Magam is ott, egy mérnöktanári képzés során hallottam erről Herneczki Katalintól. Ő a katedrán, én a padokban. A tanárnő minőségbiztosítással, vezetéselmélettel kapcsolatos munkái ismertek, és akár a netről is elolvasható némelyik. Például a Tunkli Gáboral közösen jegyzett munka. Olyan rémes következtetéseket is megfogalmazva, hogy: „Végső soron arról van szó, hogy nem vesszük megfelelően figyelembe az embereket, sem egyénileg, sem csoportként”. Ez különben már csak azért is figyelemre méltó gondolat, mert a populista szájtépők pont ennek a figyelemnek a látszatával operálnak. A tanulmány azonban nem ezért érdemel gondosabb elolvasást. Sokkal inkább azért, mert egy 61 országra kiterjedő szociokulturális vizsgálat eredménye alapján, a grafikonkedvelők kedvéért, számokban is kifejezhető eltérések mutatkoztak az egyes országok mélyen beágyazott és nehezen mozduló mutatói között.

Ami nem azt jelenti, hogy az egyik jobb, vagy rosszabb, hanem azt, hogy nem egy esetben roppant módon más. Így aztán az a vezetési módszertan, ami Észak-Amerikában jól teljesít, simán bukik a szabálykerülésben és bizonytalanságtűrésben egyaránt jó, kiskapukat kereső magyarok körében. A vezetéselmélettel szembeni, látszólagos különbség ellenére, alighanem a drága, de legalább „hatékonytalan” integráló programokra is igaz lehet ugyanez. Mert a nyócker lakói nem harlemiek és fordítva. S akkor még nem is szóltunk arról, hogy a címke, miszerint „téged most jól integrálunk” legalább annyira megkülönböztet, mint a bőrszín, vagy a fekete bakancs. Amúgy akár hatalmi cél is lehet így „integrálni”. A „na látjátok mennyi pénzt költöttünk rájuk, és semmi értelme” populizmusa szavazatot hozhat ugyanis. A fekete bakancsnak.

Andrew_s

Bűnmérő kísértések, kísértetek.

A napi politika sajnos úgy tűnik semmit, de semmit sem enged el, amit egyszer megragad. Kerül, amibe kerül. Nem csak pénzben, hanem emberségben. Így van ez a bűnesetekkel is. Régiekkel és újakkal egyaránt. Az újak közül nagy lenne a kísértés részleteiben a napi sajtójára hivatkozni annak, ami egy sokkal jobb sorsra hivatott pszichológusnővel történt. De vajon érdemes-e, szabad-e? Talán érdemes lenne nevesítve hivatkozni az áldozatra. Az talán, például az internetes keresők jóvoltából, nagyobb olvasottságot szavatolna. De vajon szabad-e? S nem a jogi, hanem az emberi értelemben. Azt hiszem nem, hiszen a mártíromságot nem maga választotta, és alig hiszem, hogy rasszista cégérnek szánta volna életét.

Másrészt nem is fontos megtennem, mert annyian megtették, hogy még az utalást is csak félve mertem leírni. Miközben máris itt a friss hírek között a következő bűneset. Egy német házaspár ellen rablótámadást intéztek, és ugyancsak történt nemi erőszak is a bántalmazás során. Talán kár külön kiemelni, de a jelenség szempontjából lényeges az, hogy az internetes fórumokon az eset kapcsán ismét kitört a cigányozás. Függetlenül attól, hogy az elkövetők valóban romák-e, vagy sem. Ennek a rasszista felhangjai nyilvánvalóak, és szinte kiverik az ember szemét. Mintegy látva azt, amint vérgőzös fórumozók kivonulnak az utcára és két marokra fogott billentyűzettel rázzák egerüket az elkövetők felé. Van azonban egy másik nagy veszélye mindennek. Az a politikai veszély, ami talán nem nyilvánvaló elsőre, de könnyen elképzelhető. Nevezetesen az, hogy relatívizálja a bűncselekményeket. A koordinátákat ugyanis szép lassan, de biztosan eltolja a belpolitikai programoktól a pogromok irányába. A kiegyenesített lelki kaszákkal ténylegesen utcára vonulók ugyanis mintegy társadalmi felhatalmazásként fognak mutogatni a mögöttük sorakozó fórumharcosokra.

Miközben az is nyilvánvaló, hogy a valós koordináták nem az etnikai, hanem a cselekvési irányból határozhatók meg. Annak az irányából, hogy a bűncselekmény bárki által elkövetve is bűncselekmény. Életkortól, nemtől, rassztól függetlenül. S ez az, aminek kommunikációja mintha háttérbe szorult volna a politika szorításában. A hangadók között gyorsan, tulajdonképpen túl gyorsan alakult ki az a két tábor, mely későbbiekben már sokkal inkább az egymás ellen feszülő politikumok mentén kívánta meghatározni a minősítéseket. Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy a politikai huzakodás mindeközben magáról a cselekményről vonja el a tüzet. Önálló politikai hadszíntér kezd kialakulni. Holott a kormányzati és ellenzéki politikának abban mindenképpen jó lenne konszenzusra jutni, hogy mi az, ami nem megengedhető. Miközben a mindent átpolitizálók egyik csoportja a rasszizmus talajára helyezkedve minden megkülönböztetés nélkül cigányt kiált, míg a másik erre reagál erősebben, és nem a cselekményre.

A politikai harcot csökkenthette, az általános társadalmi normákat kiemelhette volna, ha a belügyminiszter megszólal. Esetleg felajánlja lemondását. Nem tette meg. Igaz, az elhíresült gyöngyöspatai gárdavonuláskor megszólalt, de az sem sokat enyhített a rasszizmuson, és akkor sem kívánt lemondani. Ahogy akkor sem, amikor rendőri sorfal védte a gárdaegyenruhások felvonulását a Hősök terén. Ellenben a kormányzat, a házelnök a nevét adta Szálasi parlamenti tagjának rehabilitálási kísérleteihez. Óhatatlanul felbátorítva azokat, akik a haza védelmét az állampolgárok egyes csoportjai, rétegei ellenében való rasszista, szegregációs fellépéssel gondolják megoldani. Először szóban és írásban, majd talán az utcán. Ott, ahol a rendőri erőkkel ellentétben valóban csak a bőrszint látják, mivel nem fognak igazoltatni. Világos kormányzati kommunikáció nélkül pedig akár hallgatólagos, vagy annak látszó támogatással. Annak látszóval akkor, ha a romákat verő feketeingeseket nem meri majd szétkergetni az utca népe. S valóssal akkor, ha a kommunikáció, vagy annak hiánya tápot ad a címkézésre. De akkor is, ha a cigányozó úgy érzi, hogy gesztust gyakorol az egyik politikai tábor felé, és közvetve rúghat a másikba.

Miközben óhatatlanul megjelenik a relativizálás másik végpontja is. A rasszista alapokon elkövetett bűncselekmények közül kiemeli azt, akár védelmébe is vesz a megnyilatkozó. Függetlenül attól, hogy eközben milyen mentséget kreál az elkövetőnek. Sajnos a közelmúlt erre is szolgál hazai példát, ahogy a források szerint a háborús bűnökkel gyanúsított Csatáry Lászlót jószerivel azonnal védelmükbe vették az internetes fórumlakókból többen is. Nem vizsgáltam, hogy a cigánybűnözést kiáltók, és a Csatáry-t védők halmaza mennyire közös. De nagyon nem lepne meg, ha jelentős közös metszete lenne a két csoportnak. Alighanem azért, mert a zsidókat korra és nemre tekintett nélkül legyilkoló rezsimet kiszolgáló egykori tisztet mintegy saját előfutáruknak tekintik. S ebben az esetben sem azt nézik, hogy mit követett el, mivel vádolják, hanem azt, hogy ki és kik ellen tette. Holott Csatáry nem cigány, de a vádak szerint embereket vert. Nem cigány, de a vádak szerint emberek halálba küldésében segédkezett. A források szerint mintegy 15 ezer áldozat esetében. Nem cigány, de a vádak szerint megkínzásokhoz, megalázásokhoz asszisztált. A napi politika eközben erre is rátelepszik, a markába szorítja, és a kettős mérce a szélsőségek szemében ekkor a bűnösnek kedvez. A szélsőjobb kiáll a háborús bűnös mellett, míg Kövér Lászlónak az antiszemitizmust, vagy Orbán Viktornak a háborús bűnökkel vádolt Csatáry melletti, és nyomásgyakorlásra is alkalmas, kiállást elítélő nyilatkozatát sem sikerült az ügy kapcsán megtalálnom. De remélem, csak én voltam ügyetlen.

Az egyértelmű kommunikációk híján nagy tehát kísértés a kettős mérce kiterjesztésére. Mintegy ez a politikai kísértés az, ami az áldozatok kísérteteit körbeveszi. Ám szeretnék ellenállni magam is a kettős mérce kísértésének. Ami annál is könnyebb, mivel nézetem szerint túl sok különbség nincs a két kiemelt bűncselekménycsoport között. Mert bár nyilvánvalóan nem tekinthetünk el az áldozatok száma mellett, érdemes tudni, hogy az áldozat számára a bekövetkezés sosem viszonylagos. Számára mindig egy élet van. Így véleményem szerint az, aki a neki kiszolgáltatottakat bizonyítottan megkínozza, megalázza, megerőszakolja, megöli, korra és fajra való tekintet nélkül a társadalom szemétdombjára való. Nem a származása, beosztása, hanem a tette okán. S az sem változtat azon, hogy a második világháború bűnösei ma hány évesek. A Homo sapiens -faj ezen képviselőinek legyen része a megvetés, és tetteik jog szerinti „jutalma”. Elutasítva egyben azt, ha a fórumokon az élővilág jelentős hulladékeltakarítóval való példálódzást részesítenék előnybe. Elvégre a döglegyek, a sakálok, a keselyűk, a holt szerves anyagot feldolgozó férgek mind-mind fontos részei az ökoszisztémának. Nem érdemlik meg az összehasonlítást.

Simay Endre István