GE-elbocsátás, és ami mögötte lehet

A Karácsony nem mindenkinek hoz felhőtlen időtöltést. Így azoknak sem, akik felmondólevelet kaptak az ünnepek felvezetésekor. Márpedig van ilyen. Ahogy a Zalai Hírlap szerint a kanizsai GE-dolgozók egy részének is ez jutott decemberben. S ezen az sem változtat, hogy a GE gazdasági, üzleti tervei szerint ez rendben van. S ezen az sem fog változtatni, ha a napi politika majd agyonhallgatja, vagy éppen túldimenzionálja a GE piaci ténykedését.

Mert mindkettőre van esély. Az agyonhallgatás oka az lehet esetleg, hogy nem illik be abba a vezéri jelenképbe, ami alapján mindenki minket irigyel. Mármint úgy globálisan. Nem mindenkit az országban, hanem az országot általában. Holott a hazánkból folyamatosan kitelepülő ezrek a lábukkal szavaznak a hatalom ilyen állításának az ellenkezőjéről. Nem véletlen azonban, hogy a kitelepülési leltár sem olyan adat, amit a miniszterelnök szájából túl sokat hallhatnánk. Ugyanakkor az, amikor egy multi gyárat telepít Magyarországra, akkor országos propaganda indul a kormány ténykedésének fényezésére. A multi akár részleges kitelepülése ebből a szempontból sem olyan hír, ami konform lenne a kormány propagandájával. Noha azért hallhattunk már kirohanásokat a multik ellen. Úgy általában.

Ebből a szempontból akár túl is dimenzionálható a GE, vagy bármelyik másik multinacionális cég által „elkövetett” létszámleépítés, illetve üzleti átalakulás. Holott az egyik a másik következményeként akár a normális üzleti viselkedés részének is tekinthető. Ahogy normális lenne ugyanez bármely másik vállalkozás esetében is. A kevésbé normális inkább az, hogy egy vidéki összeszerelő-üzem léte, illetve nemléte akár egy teljes térséget befolyásolni képes. Abból a szempontból, hogy nincsenek alternatívák. Még a segédmunkák terén sem. Mert a jelen gazdasági környezet gyakorlatilag a közrabszolgaság unortodox workfare-programját kínálja egyetlen alternatívaként. S ezzel a kormány láthatóan teljesen elégedett. Nem véletlenül. Orbán Viktor előszeretettel házal ugyanis az occó magyar munkaerővel. Márpedig a hazai munkaerő ára azonnal drasztikusan emelkedne esetleg, ha az átlagos képzettsége magasabb lenne, illetve nem a közmunka lenne számos régióban az egyetlen alternatívája a szalag melletti robotnak. Így annak ellenére, hogy időnként kimaxolják a multik elleni kommunikációs, a hatalomnak nem igazán érdeke változtatni a jelenlegi struktúrákon.

A lokális Döbrögik számára ugyanis az említett tömeges kiszolgáltatottság biztosítja a hatalmat. Márpedig a hatalomnak régen lefeküdt, kontraszelektált helyi vezetés léte létkérdéssé válhat akkor, ha elébe kell menni egy hatalmat leváltani képes mozgalomnak. Ahogy az a kölcsönös bizalmatlanság is létkérdés, ami a kenyérrel is korrumpálható provokátorok lehetséges létét veti fel. Atomizálva, elszigetelve a helyi közösségeket. Így az említett kanizsai hírnek nem is az a lényeges része talán, hogy egy gazdasági szereplő a piacnak megfelelően bővíti, vagy zsugorítja a termelési potenciált. Két másik pont valószínűleg sokkal lényegesebb. Az egyik az, hogy a GE végkielégítéssel, a pillanatnyi túlélés lehetőségével bocsátotta el az embereket. Ellentétben azzal, hogy az állami közrabszolgákkal úgy sakkoznak, mint gyaloggal a csatornatisztítás harcmezején. A másik pont pedig az, hogy az említett elbocsátások megrengethetik a helyi önkormányzatokat. Jelezve az említett alternatív foglalkoztatási lehetőségek szinte teljes hiányát.

Márpedig egy jól működő piacgazdaság, egy robogó gazdaság általában aligha ezt tudná csak felmutatni. Az, hogy a vidék Magyarországa ma néhány nagy cég piaci ténykedésétől függ, és nincs meg az a vállalkozási spektrum, amely alkalmas lenne a pufferelésre világosan jelzi a kormánypropaganda hamisságát. Arról, hogy milyen baromi módon száguldunk. Hacsak nem a zuhanást tekintjük száguldásnak.

Andrew_s

Pintér-rabszolgák! Sorakozó! Fogadás széljobbról!

A belügyminiszter nem mindig van a figyelem középpontjában, és ez bizony néha nagyon ártalmas lehet. Talán ez zavarhatta meg, a meleg mellett Pintér Sándor beépített áramköreit. De lehet, hogy az Index munkatársait. Nézőpont kérdése.

Az egyik oldalon ugyanis miért ne hihetnénk el, ha egy nem túl sokat emlegetett miniszter némi közfigyelemre vágyik. Ez igenis kijár neki. Mert igazán disznóság, hogy a vezért minden egyes önkéntelen tikk-jéről külön tudósítás olvasható. Részletes elemzéssel abban az irányban, hogy igazán ideje lenne megkérdeznie orvosát és gyógyszerészét. Legalább egy média-szakmunkásnak. Arról, hogy miért is nem lehet semmit tudni a miniszterelnök mentális állapotáról, és az azt övező pletykákról. Szóval! Lehet, hogy Pintér Sándor csak ült bánatosan, és mélázott a belügyminiszterek sanyarú sorsán. Amikor már egy fene gárdamegmozdulás sincs, ami kapcsán kiküldhetné a legényeket. Biztosítani a gárdát. Esetleg valami Gyöngyöspatához hasonló esemény alkalmával a lakosságot arról, hogy két hét alatt itt minden rendben lesz.

S akkor, talán a miniszterelnök plakátkampányából is ihletet merítve, bevillant a régóta dédelgetett ötlet a közmunka-táborok létrehozásáról. Amelynek képzete legelőször közel két éve villant be egy pintéri nyilatkozat visszhangjaként. Amikor a közmunkában látta annak a lehetőségét, hogy minden munkaképes ember álljon neki közmunkában gondolkodni. Amelyről a belügyminiszter gondoskodna. Elvégre a tényleges hatalom jó része, a belügyi apparátus egy általa felügyelt szervezet kezében és gumibotjában van. S annak igazolására, hogy Pintér Sándor nem beszél a levegőbe, még ugyanabban az évben, 2013-ban megszórta kitüntető figyelme forintokban is mérhető jutalmával a közmunkások robotoltatásában sztahanovista eredményeket elérő önkormányzatokat. Az tehát, hogy Pintér Sándor a szívén viseli, és teljesen magáévá tette Orbán Viktor elveit az unortodox workfare-ről, korántsem újdonság. Így az a törvényjavaslat, mellyel talán az iránta tanúsított lanyhuló figyelmet kívánta kicsit felpiszkálni korántsem minden előzmény nélküli.

Ezért kicsit meglepő volt az Index-en azt olvasni, hogy: „Meglepő törvényjavaslattal állt elő Pintér Sándor belügyminiszter”.Valójában talán az lett volna meglepő, ha előbb utóbb nem rukkol elő valamivel, amellyel megzsarolja, illetve kényszeríti az egzisztenciálisan kiszolgáltatott munkavállalókat. Az ugyanis aligha tekinthető másként, hogy még a különben legfeljebb a kormányzatilag asszisztált éhen-döglést szolgáló közrabszolgaságot is elvenné attól, aki nem hajlandó elviselni a legmegalázóbb körülményeket is, és felmond egy munkahelyen. Gyakorlatilag egyfajta hűbérbirtokká téve a cégeket és feudális jussá téve a munkáltatói állapotot. Mert közmunkára nyilvánvalóan azok szorulnak, akik olyan területein élnek az országnak, ahol már a közrabszolgaság is egyfajta feudális kegy a polgármester részéről. Illetve azok, akik képzettségük, vagy pillanatnyi családi helyzetük következtében nem tudnak megjelenni gazdasági menekültként. Más országokban.

De az, hogy hónapokra kizárná azokat, akiknek „a közfoglalkoztatáson kívüli egyéb foglalkoztatási jogviszonya munkavállalói felmondással vagy közös megegyezéssel szűnt meg”, mást is jelezhet. Leginkább azt, hogy a gazdasági exodus kormánya eljutott arra a pontra, ahol már a közmunkára sincs pénz. Valószínűleg olyan szinten üres a kassza, hogy minden kifogás kell, mint egy falat kenyér azoknak, akik annak idején nagy garral ígértek milliónyi új munkahelyet. S nem Angliában, Kanadában, Németországban, vagy másutt, hanem Magyarországon. Akik már szinte a Goebbels-i demagógia szintjein plakátolnak arról, hogy az idegenek elveszik a munkát. Csak arról felejtenek el plakátolni, hogy közel félmilliónyi ember elől nincs mit elvenni. Ahogy arról sincs plakát, hogy mekkora gazdasági és politikai összeomlás lenne abból, ha tényleg hazajönnének a külföldre életpályát váltó százezrek. A munkavállalói kiszolgáltatottság növelésén túl tehát nagyon leleplező, a kongó gazdaságot megbongató ez a javaslat.

De a törvényjavaslatnak ez csak az egyik pontja, amit érdemes figyelembe venni, amikor beleolvasgatunk. Van benne egy másik nagyon érdekes, és az ország számára végtelenül megalázó momentum:

„2§. (3d) Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény szerint foglalkoztatni kívánó munkáltató a munkaerő-igényét május 1-je és október 31-e között annak a településnek a polgármesterénél is bejelentheti, ahol a tervezett foglalkoztatás helye található. A polgármester a településen lakóhellyel rendelkező álláskeresők közül a munkáltató által bejelentett munkaerőigénynek megfelelő személyekről tájékoztatja a munkáltatót.”

Ha erről lehántjuk azt a mázat, amit a fogalmazás rátesz, akkor nagyjából annyi marad, hogy a polgármester a kezébe adott hatalommal élve, vagy akár visszaélve biztosíthatja az általa kedvezményezett munkáltató számára a kényszer-munkaerőt. Bagóért. Szabaddá téve az utat egy olyan gyakorlat teljesen általánossá tétele előtt, ami a munkavállaló kirúgását, majd a polgármester segítségével rabszolgaként való újraalkalmazását jelentheti. Ha pedig netán vonakodik, arra az esetre talán már érik Pintér Sándor következő javaslata arról, ami a két éve érő ötlet kiteljesedését jelentheti. A belügy kényszerítőerejének bevetésével, akár munkatáborszerűen is megszervezhetik a polgármester segítségével a közrabszolgaságot. A polgármesternek ott lesz a lista, hogy kit kell majd közvetíteni. Azok közül, akiket külön azért rúgnak ki korábban, hogy olcsóért munkára bírják.

„Talán nem is ötven goumier-t találtak volna vétkesnek, ha kevesebb is elegendő Aut-Taurirtban. És valamilyen kihágás miatt Burca, Lenormand és Hilliers katonai mérnökhadnagyok is vétkesnek találtattak, ezért Aut-Taurirtba helyezték át őket.”

(Rejtő Jenő: Előretolt helyőrség)

Andrew_s

Közmunkától dagadó keblet a nőknek

A büszke pár(os)
Forrás: Facebook

Miközben dúl a kitiltások körüli kommunikációs adok-kapok, és zajlik a hivatalos hazugságok licitje, azért zajlik az élet. Még a kormánypárt háza táján is. Mi más is lehetne az alternatív „nagy téma”, mint a népszaporulat és a nők helyzetének alakulása. Túl a fiatal házasoknak ígért baksison, és a gazdasági exodus kellős közepén természetesen.

Az egyik népességi hír az volt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Rómában szólalt meg az ügyben. Ha kormányfő nem emlegeti azt a bizonyos pávatáncot, és olykor nem keveredne ellentmondásba önmagával és a minisztereivel, akár még elégedetten hümmöghetnénk is. S persze akkor, ha izolált jelenségként tudhatnánk kezelni Novák Katalin vendégszereplését az Európai Unió olasz elnöksége által szervezett miniszteri értekezleten. „Magyarország elkötelezett abban, hogy a lánygyermekek és nők jogainak védelme nemzetközi szinten is érvényesüljön”. Ugye milyen szépen hangzik? Ha igaz lenne. Habár lehet, hogy némi sajtóhibával akár igaz is. Ha az az „is” nincs az idézet mondatban. A másutt fellelhető szálkák kihúzgálását, felemlegetését például minden további nélkül el lehet talán hinni. Az asszonyverő, egykor a Fidesz frakcióban előfordultan indult vak komondor, a „Pistának jó lesz” botránya, az elhíresült vargaistváni megnyilatkozás, s megannyi más esemény fényében a hazai belpolitika gerendáira alighanem nem marad már energiája a kiváló kormányzatnak. Az elkötelezettség emlegetése helyett Novák Katalin személyes ténykedése, szavazatai talán érdekesebbek lennének.

Ahogy érdekesebb lehet az is, amit a kormányzati oldalon szétkürtölt közlemény a statisztikai adatokból kiemelésre érdemesnek tekint. Például, hogy az „Eurostat legfrissebb foglalkoztatási adatai szerint Magyarországon bővült legnagyobb ütemben a női foglalkoztatás”. Amivel kapcsolatban könnyen úgy járhatunk, hogy az egyik szemünk sír, a másik meg zokog. Ezt az adatot, például, érdemes lehet annak fényében is olvasni, amire Orbán Viktor olyan nagyon büszke. Ami nem más, mint a közmunkások számának, a közfoglalkoztatásnak a bővítése. Az egyik oldalon tehát azt olvashatjuk ki a két adatból, hogy a nők fokozottan vannak jelen az egyébként megélhetési minimumot sem igazán biztosító közmunkaprogramokban. Miközben, természetesen, bőszen tervezik a NER-kompatibilis gyermekeket. Ha ez nem igaz, akkor ott a férfiak vannak túlsúlyban, míg más helyeken elnőiesedik a munkaerőpiac. Ami, ismerve a való világ realitásait az átlagosan kifizetett bértömeg csökkenését, a munkavállalói kiszolgáltatottság növekedését jelezheti. Kérdés lehet, hogy Novák Katalin ugyan melyik olvasat alapján játssza a büszke államtitkárt? Vagy van az a pénz, amiért ő is büszke tud lenni? Nyilván van.

De igazságtalanság lenne Novák Katalinnal szemben, ha csak rá hivatkozva emlékeznénk meg a statisztikáról. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részéről, amelynek vezetője legutóbb az internet-adóval írta be magát a hírekbe, szintén szó esett a népesedési és nődolgoztatási adatokról. Kiemelve, hogy a nők foglalkoztatási adatai mellett növekszik a születések száma is. Ez a korábban leírtak fényében különben azt is jelentheti, hogy alapvetően a családok csökkenő reál-bevételei közepette születnek a gyermekek. Újratermelve azt a gyermekszegénységet, amiben Magyarország kifejezetten jobban teljesít. S amire annyira talán nem is kellene büszkének lennie a kormánynak. Már csak azért sem kell feltétlenül ürülni ennek a páros adatnak, mert ez azt is jelenti, hogy a gyermekekre jutó családi „odafigyelés” nem feltétlenül növekszik. Az azonban biztos, hogy Ratkó Anna elvtársnő szelleme már felveti a büszke, traktoron szoptató anya képét. Esetleg a közmunkában kapáló, a gyermekét hátára kötve hurcoló béres-asszonyt.

Aki még örülhet is a helyzetének. S esetleg annak, ha a gyermekáldásról nem a főnöke kíván gondoskodni. Elvégre egy olyan párt országlása esetén, ahol a nőverés elmegy, és a nők pofonnal ágyba-zavarása nem okvetlenül jelent családon belüli erőszakot ez igazán komoly nővédelmi eredmény.

Andrew_s

Fel- és elszállva leértékelt munkaerők

Forrás: Earthcity.de

Szinte perifériális hírnek is tűnhet egy igen rövidke közlemény arról, hogy hány magyar dolgozik Emirates Airlines kötelékében. Habár lehetne abból a szempontból is értékelni, hogy az arab világból, pontosabban az ott uralkodó vallásból kisarjadt hódító mozgalom már Európa kapuját döngeti. S nem kürtökkel. Azonban maradjunk mégis inkább a híradás munkaerő-forgalmi oldalánál.

Ez alapvetően arról szól ugyebár, hogy a vidéki nagyvárosokban is toboroz az említett légitársaság. Elsősorban légiutas-kísérőket. Az említett betű-halomban nevesítve: Szegeden. Ami miatt elsősorban domborodhat a honfiúi és honleányi kebel. Elsősorban átvitt értelemben, bár a honleányi kebel estében alighanem bonusz-pont, ha szó szerint is érthető. De ne legyünk szexisták, mert szinte már hallom a felháborodott gondolatokat. Így maradjunk továbbra is a szárazabb fogalmaknál. Például annál, hogy a nagy kebeldagadás közben azért érdemes lehet kicsit jobban elgondolkodni a közvetett üzenteken.

S nem csak azon, amire akár joggal is büszkék lehetnének az iskolák. Ha komoly, és sok közük lenne ahhoz, hogy a fiatalok jól beszélnek külföldiül, Ám üsse kavics, tételezzük fel hogy így van. Az iskoláktól függetlenül azért elgondolkodtató, ha a világ másik szegletéből ide jönnek toborozni. Mert ebből két dolog biztosan következik. Az egyik, hogy költségarányosan jól képzett munkaerőre számítanak. Mert azért kár lenne azt hinni, hogy az Emirates Airlines puszta szívjóságból karolja fel a vidéken kallódó, nyelveket beszélő fiatalokat. A másik tényező, amire gondolhatunk, nem függetlenül a korábbitól, az a mobilizálhatóság. Joggal feltételezhetik azt, hogy elég reménytelen a vidék világa ahhoz, hogy meginduljanak onnan Dubai felé a munkavállalók. Az eddig alkalmazást nyert utaskísérők ugyanis a hír szerint ott élnek.

De érdemes lehet a híradás további részleteire is odafigyelni. Az egyik, hogy a toborzás oka állítólag az október 27-én elinduló Dubai-Budapest járat. Rendben. Bár azért abba a szívjóságba még ebben az esetben sem nagyon hiszek. Már csak azért sem, mert a környező országokban is elég sokan beszélnek magyarul ahhoz, hogy pár száz embert felvegyenek onnan. Ha az olcsóbb lenne. S mielőtt jönnének az árpád-sávos hatökrök, leszögezem. Nem irigylem sem a szegediektől, sem a budapestiektől azt, hogy legalább a saját helyzetükből megpróbálják a maximumot kihozni. Nem feltétlenül ők tehetnek arról, hogy ez a helyzet és ez a maximum a térségi munkaerő-piacon ennyit ér. A budapestiek pedig úgy kerülnek terítékre, hogy az említett légitársaság Budapesten nyitja meg új ügyfélközpontját, ha minden igaz. Várva azokat, akik több nyelven is folyékonyan képesek társalogni az ügyfelekkel.

Ez egyértelműen felemelkedést, de minden esetre a túlélést jelentheti azoknak, akik alkalmazást nyernek. Miközben alighanem erre is igaz a szívjóságról szóló korábbi vélelem. Pontosabban annak hiánya. Jelezve egyben annak a politikának a sikerét, amit nem kisebb személyiség fémjelez, mint a miniszterelnök. Az az Orbán Viktor, aki már az év elején is, voltaképpen, egyfajta rabszolga-kereskedőként tűnt fel az arab világban.

Andrew_s

Kolbász helyett putri Albionban

Fotó: EISimay

A külföldön való munkavállalás kapcsán legtöbbször annak politikai vetületét szedegetik elő. Okkal, és joggal. Már csak azért is, mert tényleg kell valami megejtő arcátlanság a növekvő foglalkoztatás emlegetéséhez úgy, hogy ez Angliában, Németországban, illetve a világ egyéb tájain valósul meg. Miközben Záhony és Hegyeshalom között dübörög a társadalom szociális abortusza, és kifele a gazdasági exodus. Kifele, ahol a kolbász nem okvetlenül a kerítésbe kerül beépítésre.

Ez nagyjából akkor kezdhet végelegesen megvilágosodni az idegenbe, például Angliába, szakadtaknak, ha megpróbálják a lakhatásukat megoldani. Nem is feltétlenül csak azért, mert személyesen kénytelenek valami nyomortanyán meghúzni magukat, vagy a csatornakanyarban csövezniük. Elég lehet az is, ha a bérbe-adandó lakások listája mentén tesznek egy virtuálisan induló, majd a valóságban befejezett kirándulást. A virtuális induláshoz nem kell sok. Viszonylag gyorsan el lehet érni a legtöbb angol városban valami nagyjából ingyenes internetet. Komoly laptop sem kell hozzá, mert a legtöbb telefon is már alkalmas erre. Ezzel el lehet keveredni a bérlakásokkal üzletelő cégek honlapjainak köreiben, és szétnézni a bérelhető lakhatások kínálatában. Az szinte biztos, hogy nem igazán fog senki olyan képet találni, ahol kilóg a falból a vezeték. Tehát nyugodt lelkiismerettel választhat az olcsóbban bérelhető szobák köréből is.

Fotó: EISimay

Lehetnek természetesen árulkodó jelek az esetleges lepukkantságra, de azért valamilyen szintű kényelmetlenségre nyilvánvalóan felkészül az, aki nem a legdrágább apartmanok közül válogathat. Márpedig akár kétszeres, háromszoros szorzók is előfordulhatnak. Miközben természetesen minden lakás jó állapotú, és frissen festett, valamint kiváló eszközökkel felszerelt. A honlapokon. Mert amikor odajut valaki, hogy a gyakorlatban is megtekintsen egy-egy lakást, akkor égbe kiáltó különbségek tapasztalhatóak. Akkor már meg lehet tapasztalni azt, hogy milyen az a lakás, amit bérbe adni szeretne a tulaj, de az előkert zöldfelületét a küszöbig burjánzó gyom jelenti, illetve az előszobában a puszta drótra felfűzött égő világítja meg a felső szintre vezető lépcső fordulójában penészedő függönyt. Amely kép után már alig lepődik meg az ember, hogy a konyhában enyhén belepenészedett morzsákkal fogadja rozsdás kenyérpirító. Inkább azon lepődik meg, hogy a nappaliban a repedezett asztal mellett nem egy kecske fogadja, és a húgyfoltos ágyról nem kell néhány szárnyast is lekergetni. Mert az egész képről Rejtő Jenő, vagy Nagy Károly munkássága jut az ember eszébe. Amikor is, a duár bérbeadása esetén, frissen kergetik ki a kecskéket.

Természetesen a többség kifordul az ajtón, és távozik. Elkönyvelve a közvetítő cég telefonszámát, mint soha többet felhívandót. Már csak azért is, mert alig másfélszer több pénzért igen színvonalas lakás is bérelhető. Már akkor, ha rendelkezésre áll a szükséges, mintegy két-három ezer font havonta. S ez az, amiért az előző példát említettem. A lakhatás ugyanis itt is pénz kérdése. Ez aligha nagy újdonság. Azonban az, hogy a fenti, éppen csak kecskementesített lakást is meg lehet hirdetni, a potenciális piac meglétét is jelzi. Azt, hogy van olyan réteg, amely tagjainak az említett lakásmegoldás igenis piacképes, illetve egyedüli megoldás az albioni ködszitálás ellen. Azoknak, akiknek hiába lenne esetleg igényük tisztább, felszereltebb lakásra, nem igazán jut rá pénz. Miközben nyilván jelzi azt is, hogy a bérbeadóknak is van egy olyan rétege, ahol nincs személyes igény az olyan marhaságokra, mint higénia, érintésvédelem, tisztaság. Egyszerűen azért, mert ellenkező esetben a lakás megtekintésekor nem személyesen feszítenének a tulajdonos büszke szerepében.

S, hogy mindebben semmi egetverő nincs? Tényleg nincs. Pusztán azt jelzi, hogy tényleg nincs Angliában sem kolbászból a kerítés. No meg azt is érzékelteti, hogy jobb azért egy biztos álláslehetőséggel a tarsolyban megérkezni. Az időnként fel-feldobott negatív híradások ugyanis azt jelzik, hogy meglehetősen könnyű olyan helyzetbe kerülni a bizonytalanságba érkezők helyzetével visszaélők miatt, amikor is már a kecske sem megvetendő előzetes bérlője egy valaminek. Amit inkább lehetne tégla-putrinak tekinteni, mintsem lakásnak.

Andrew_s

Mi mind lusták vagyunk

Kertészeti Egyetem - Arborétum
Forrás: 11.kerulet.ittlakunk.hu

Évfolyam-találkozni jó dolog! Különösen akkor, amikor már az egykori erővonalak igencsak megkoptak. Márpedig harminc év alatt megkopnak. Harminc év után már az ember tényleg csak azt tudja tisztelni a volt társak közül, aki érdemes rá, és a régi haragok tüze is rég kilobbant.

Amikor az ember elindul egy ilyen találkozóra, akkor azért csak leltárt készít. Nyilván a többiekhez fűződő emlékekből, és az alma materhez fűződő saját élményekből. Néhányaknak nyilván az eredő úgy alakul, hogy inkább otthon maradnak. Sajnálkozni, és magukat sajnáltatni nem akarván. Míg mások talán pont azért vágnak bele a találkozási projektbe. Hátha valaki meghallgatja a problémáikat, és talán még a közös bölcsesség is szerepet kaphat. Az évtizedek alatt befutott életpályák ugyanis egyvalamiben biztosan egyediek. A felhalmozott személyes hálózatban és a tapasztalatokban. Még akkor is, ha látszólag párhuzamos életfonalak alakultak ki. De ez teljesen egyértelműen függ ezer dologtól. Az évfolyam-találkozó többek között ezek összehasonlítására is alkalmas. Szinte biztos, hogy van, aki elhagyta az eredeti szakmát. Akár több másikba is belekóstolt. Netán valamelyik kormányhivatalban szerzett „nyugdíjas” beosztást.

Furcsa módon az utóbbi kategóriába sorolható egyik volt iskolatárs szerezte az egyik legnagyobb meglepetést. Nem az, aki egy munkaügyi központban dolgozik, hiszen ő nyilvánvalóan benne van az élet „sűrejében”. Annyi egyéni tragédiát látott talán, hogy már szinte nem érik meglepetések. Amellett annyiféle munkanélkülivel, álláskeresővel hozhatja össze az élet, hogy valószínűleg már régen tudja: nincsenek egyszerű kategóriák. S nincsenek egyszerű életek. Ahogy nincsenek egyszerű válaszok sem. Ahhoz, hogy valaki a leegyszerűsített világkép bajnoknője legyen, ilyen helyen nem szabad dolgoznia. Neki egy más jellegű kormányhivatal kell. Szürke, egyhangú, politikai lojalitástól független, de a mindenkori vezetőhöz a lokális „hatalomhoz” mindig lojális világszemlélettel. Annyira belefásulva a tökéletes szervilizmus álcájába, hogy már a sajátja. Már fel sem tűnik, hogy a kötelező vélemény sarkos, minősítgető, és sértő. Nem csak egy évfolyam-találkozó, hanem mindenhol.

Az utóbbin persze talán súlyosbítva. Mert azon a terepasztalon éppen azért jelennek meg a szereplők, hogy felfrissítsék ismereteiket egymásról. Komolyan agymosott prekoncepció kell tehát ahhoz, hogy évtizedes kihagyások után, félmondatok alapján alkosson valaki véleményt. A hatalom hivatalainak egy része úgy tűnik kiváló agymosoda. Ezt abból gondolom, hogy ugyebár ismert az a vezérbirkai szemlélet, hogy mindenki dolgozhat, aki akar dolgozni. Minősített folyományaként egyben annyit is ér mindenki, amit ezzel kaparni tud. Ki milliókat érő fácán-terítéket, ki a fácán tollát, vagy annak árnyékát sem. De ennek a szemléletnek egy másik folyománya az is, hogy a Vezér megmondja: aki nem dolgozik, az lusta rabszolga. Mert azért a közhivatalok falain kívül, a szürkeségből kilépve, azért inkább közmunkásokat lehet nagy számban látni a statisztikajavítók közül. A találkozóra visszatérve tehát óhatatlanul ez köszön vissza abban a sommás véleményben: lusta vagy.

Ez annak az életútnak a minősítéseként buggyant elő az évtizedek óta nem látott kartársnőből, amiben több szakma fordul elő. A hozzájuk tartozó diplomákkal. S amely akkori állomása mégis a regisztrált munkanélküli kevésbé büszke titulusával bírt. Rögtön a magyarázat is elhangzott: azért lusta az illető, mert ennyi szakmával és végzettséggel igazán nem nehéz állás találni. A kormányhivatalnok-nő szerint. Nem a munkaügyi központos hölgy, hanem a mittudomnmilyenhivatal tizenkilencedik senkije szerint. Amikor tehát az ember azt hallja, hogy ötven felett több diplomával „túlképzett” valaki, és különben is miért nem szűnt meg önként létezni, az kamu. Amikor szemközt röhög a fejvadász, az vicc. Amikor megalázási rutingyakorlatot folytatnak a pályázó munkanélkülivel, az csak bohém tréfa.

Úgyhogy évfolyamtalálkozni jó dolog! Immár tudom, hogy az, aki negyvenöt felett több diplomás közmunkás, az lusta. Ötven felett minősített lusta. Ha tartja még benne magát az önérzet, akkor minősítetten lusta hülye. S mégsem irigylem az említett volt iskolatársnőt a túl védett életéért. Még irigykedni is lusta vagyok. Meg talán nincs is mit irigyelni a saját vélemény nélküli szürke íróasztalhoz rajzszegezett nyelven.

Andrew_s

Szülői részjelentés az egzisztenciális exodusról

Ismét megjelent egy felmérés arról, hogy a társadalom szociális abortuszának helyzete miként áll napjainkban. A Bridge Budapest reprezentatív kutatásának alapján a Világgazdaság tette közzé, hogy az ország vagy félig üres, vagy félig tele van. Abból a szempontból, hogy a fiatalok közül sokan mennének. Az optimisták számára pedig sok fiatal, a megkérdezettek mintegy fele, maradna.

Ez, az utóbbi években tapasztalható egzisztenciális exodus szempontjából szinte mindegy. Ahogy nyilván legfeljebb csak árnyalja azt a képet is, hogy zajlik az említett szociális abortusza a társadalomnak. Az a folyamat, amelynek eredményeként a ma még magyar fiatal gyermekei már nem országunk határain belül fognak megszületni. Generációk elvesztését jelentve, és üres szólamokká degradálva a melldöngető ricsajban harsogó jelmondatokat. Az említett felmérés kapcsán nem is ez az ismert jelenség az, ami kizárólag újra és újra gondolatébresztő lehet. Inkább az, hogy nem egy nehezen körülírható „munkavállalói” körre, hanem kifejezetten egy adott korosztályra, a 20-35 évesekre terjed ki. Márpedig érdemes talán egy kicsit az adott korosztály néhány szociológiai jellemzőjén elgondolkodni. Olyanokon, amelyek nemzedékekkel korábban is jellemzői voltak az adott szociológiai szakaszban a fiataloknak. Abban a korszakban, amikor a tanulmányokat befejezik, a társadalom is elkezdi fiatal felnőttként kezelni a gyermeket, és maguk is nekivágnak a nagybetűs Önállóságnak.

Felnőttként a gyermekkorra, szülőként a gyermekekre emlékezve alighanem sokan megerősíthetik azt a különben természetes kívánságot, hogy a gyermek legalább annyira vigye, mint a szülő. De inkább többre. Kevés szülő akar szándékosan rosszabb sorsot a gyermekének, mint amilyen a sajátja. Ez nyilvánvalóan akkor is orientálja a fiatalok értékválasztást, és a betöltendő társadalmi szereppel kapcsolatos elvárásaikat, ha a szülő nem nyilvánvalóan szól bele a tanulmányokba, a pályaválasztásba. Ennek látszólag semmi köze nincs talán az említett felméréshez. Pedig van, illetve lehet. Nem azért, mintha a szülői mintákkal, a konyhai beszélgetések hatásaival, a látott példákkal szakító kalandvágyó emberek ne lettek volna korábban. Voltak ilyenek, de tudjuk, hogy általában nem tömegesen. A nagy aranylázban megvezetett tömeg is sok ország szülötteként keveredett oda. S nem is egy adott, a szülői példára érzékeny korosztályból tevődött össze.

Amikor tehát egy felmérésben az találjuk, hogy az említett fiatal korosztály, amely egyébként is élete egyik leginnovatívabb szakaszában leledzik, különösen nyitottá válik az elvándorlás iránt, akkor ott a közvetlen gazdasági hatáson túlmutató bajok lehetnek a mélyben. Az, hogy a tanulmányaikat legalább részben finanszírozó szülő sem látja rózsásnak a gyermeke itthoni karrierlehetőségeit. Amikor ugyanis szétnéz, akkor könnyen azt tapasztalhatja, hogy több nyelvet beszélő, és akár több diplomával rendelkező, magasan képzett fiatalok dolgoznak közmunkásként. Pusztán azért esetleg, mert hiányoznak azok protektorok, melyektől a mostani felmérésben válaszolók is sokat remélnek. S amelyek jelenleg nem mindig a szakmai, vagy a személyes hálózatok természetes, hanem a politikai kivagyiság kontraszelektáló erővonalai mentén hatnak. A szülők jó része tehát akár aktívan támogathatja is a gyermek külföldi munkavállalását. Számolva azzal is, hogy unokáit csak hosszas utazás után fogja esetleg látni. Hacsak maga is ki nem költözik a későbbiekben. Például az összeomlóban levő nyugdíjrendszer, vagy a saját munkanélkülisége elől menekülve.

A személyes sorsok egyenkénti ismerete nélkül természetesen könnyelműség lenne egy mindenkire érvényes állítást megfogalmazni. Az azonban valószínű, hogy a 20-35 évesek külföldi munkára, tanulmányokra vonatkozó válaszai mögött tendencia-szinten a szülői hatás is érvényesül. Ha nem is kizárólagosan. Mégis azt jelezve, hogy a mai késő-középkorosztály, az ötvenes évei környékén járók jó része sem érzi a gyermekei karrierjét biztonságban e hazában. Például azért, mert tartós munkanélküliként maga is elég gyökértelenné válhat ahhoz, hogy ne jelentsen lehorgonyzó példát az utódoknak.

S ez az, ami miatt sokkal szomorúbb az említett felmérés eredménye annál, mintsem egy „tapasztalatszerezni mennek” típusú, Túró-Rudi nosztalgiás, piros-pöttyös és Turul-szárnyas vállrándítással el lehetne intézni. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a hivatalos álláspont szerint mindenben jobban teljesít a kormány. Adott esetben generációs kilátástalanságban is.

Andrew_s

Levelezik a Munkaügyi Központ

A munkaügyi központok egyik nagy vívmánya az elektronikus kapcsolattartás az ügyfelekkel. Ez tényleg megóv attól, hogy oda kelljen menni, és sorba állni, illetve –ülni. Egyben megkíméli az időszakos jelentkezőt a szembesülés viszontagságaitól. Mikor is az álláskeresők korántsem kis számát láthatná a kirendeltségeken.

Idáig nincs is gond, és talán ezt követően sincs, amennyiben az ember álláskeresője kellő rugalmassággal, és a tartós munkanélküliség pörölycsapásai alatt elporlott önérzettel veszi igénybe ezt a kényelmi szolgáltatást. Holott a szolgáltatás puszta léte is árulkodó. Kevés, mondhatni szórványosan előforduló munkanélküliség esetén csak mutyizmusból érné meg egy külön elektronikus rendszert fejleszteni. Mert a kevés felhasználót az a pár ügyintéző játszódva és emberségesen fogadni tudná. De ne térjünk el a tárgytól, és jelentkezzünk elektronikusan. Majd szemléljük meg a választ.

Tisztelt Álláskereső Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy a következő soros elektronikus jelentkezése és innentől kezdve folyamatosan minden soros jelentkezése valamint a keresőtevékenység bejelentése a következő linkről érhető el. ( Linket másolja be a böngészőjébe )

http://www.nyugatrmk.hu/elektronikus/

Idáig rendben vagyunk. Mégsem azt írták, hogy „Te munkakerülő!”. Húzzuk ki magunkat, hiszen „Ügyféllé” váltunk. Álláskereső ügyféllé, mely álláskeresésben a hivatal nyilván nem akar zavarni bennünket. Miként mi se zavarjuk őket. Mert belép a korábban említett külön, csak nekünk fejlesztett rendszer. Hozsánna néked, Informatika!

„A belépéshez az ön munkaügyi (IR ) azonosítója szükséges, amit most újból megküldünk Önnek :XXXXX”

Igazán kedvesek, hogy elküldik. Ne keresgéljük a papírok között. Kis szépséghibája az ügynek, hogy a belépés első bekért adata nem az említett azonosító, hanem a tajszám, és a születési adatok. Így aztán, vagy a bevezetést követően szinte azonnal változott a rendszer, vagy a válaszlevél sablonját felejtették el módosítani. Szóval! Annak, aki mégis ezt választja, egy jó tanács: tudja minden személyes adatát fejből, vagy készítse oda maga mellé.

„Kérjük, hogy az fmk[KIRENDELTSÉG]@lab.hu email címet jelentkezésre csak abban az esetén használja, ha a fenti linken keresztül nem sikerült jelentkeznie.”

Újabb figyelemfelhívás arra, hogy a munkatársak központi mail-címét ne terheljük a személyes levelezésünkkel. Akkor sem, ha különben korábban ott helyben tűzték be a cetlit a kis fehér könyvbe az itt most ignorálandó mail-címmel. De legalább udvariasan küldenek el a fenébe.

„Technikai problémák megoldásában a kirendeltség nem tud önnek segíteni, de keresheti az alábbi címen a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkatársait / Help Desk / az alábbi elérhetőségeken :  hd@lab.hu”

Világos. Ha nem megy a böngésző, és nem megy a levelezés, akkor írj levelet. Esetleg a nem működő böngésző segítségével keresd meg az itt titkolt telefonszámot. Végszükségben menj be személyesen. Ahol majd kioktatnak talán, hogy mit kellett volna tenned annak érdekében, hogy ne kelljen bemenned.

„Köszönjük, hogy a fentiek szerint jár el.”

Csók, puszi! De mégsem, mert a válaszlevél második része még csak ezután, pontosabban a következő jelentkezésre vonatkozó adatok után jön:

„Felhívjuk figyelmét arra, amennyiben jelentkezési kötelezettségének nem tesz eleget, a kirendeltség törli a nyilvántartásból.

Abban az esetben, ha jelentkezési kötelezettségének késve tesz eleget, a kirendeltség válasz e-mailben személyes megjelenésre szólítja fel és igazolást kér a késedelem okáról.

Ha a felajánlott időpontban vagy az azt megelőző 5 nap valamelyikén nem tud jelentkezési kötelezettségének eleget tenni, lehetősége van új időpontot kérni a munkaügyi kirendeltségtől. Az új időpont kérésére csak a jelentkezési dátumot megelőzően van lehetőség.”

Azaz kaptunk még egy kis záradékot arra nézve, hogy mi minden szankcióval élhetnek a puszta lustaságból otthon üldögélők ellen. Először fenyegetve, majd megcsillantva a megoldást. Kicsit packázósan. De mi így szeretjük. Mert nem úr, aki nem pocsékol, és nem hivatal, amelyik nem érezteti a hatalmát. Az a lusta disznó, aki akár másfél év után sem talált munkát, meg vegye tudomásul: egy kis, figyelmetlen senki.

De legalább itt már tényleg majdnem vége a levélnek. Mert itt már csak néhány, a hivatal szerint hasznos információkat tartalmazó webcím jön. Köztük, az, amin a hírlevélre lehet feliratkozni, és tényleg vége a válasznak. Aláírás, Csók! Puszi, miegymás.

Összességében persze egy teljesen tipikus hivatali levél. Nem lerázósabb, és talán nem is packázósabb annál, amiből tizenkettő egy tucat. Azonban talán érdemes a közbevetések kapcsán figyelembe venni, hogy akik ezt kapják, azok jó része amúgy is kiszolgáltatott, mellőzött helyzetben van. Neki kicsit rosszabbul esik, ha azt olvassa a sorok között, hogy: „Hagyj minket békén! Van elég dolgunk nélküled is! Old meg magad, ha nem tetszik!”

S talán az sem igazán szeretne ilyen levelet kapni, aki ilyen egy kaptafára gyártott leveleket küldözget. Abból a helyzetből, hogy neki még van állása. No meg abban a tudatban, hogy lesz is. A zátonyra futott gyorsnaszád fedélközébe szorultak felett egy székkel.

Andrew_s