Emberségből bukó nullák imája

Del Parson festményén Jézus
gyermekeket áld meg.
Forrás: www.lds.org

A kormány, illetve a Fidesz környékén, a sorra felboruló menekültügyi bilik miatt, hatalmas kommunikációs pánik lehet. Valószínűleg ennek az egyik szövődménye, hogy szolgálatba helyezték a Boross-Lezsák-Szakály triót. Megpróbálva ellökdösni a média fókuszát a hatalmi hazugságokról. Bízva abban, hogy az ellenzék ráharap a most felkínált mócsingra. Amiről, a maga Jézus-ellenes üzenete miatt érdemes lehet szót ejteni. De csak kisebb kitérőként. Mert az említett, politikailag már árnyékukban is leharcolt figurák, aligha érdemelnek többet.

Boros Péter, Lezsák Sándor, Szakály Sándor neve egyébként ismerősen csenghet mindazoknak, akik figyelemmel kísérték a neohorthyzmus életre hívását, majd folyamatos mosdatását az utóbbi évek során. Legutolsó húzásuknak látszik, hogy a Holocaust emléknapján szándékoznak emlékmisét tartatni a zsidótörvények kormányzójának. Ámde az emlékmiséhez egyház és pap is kell. A jelek szerint: akad.

Az utóbbi, a jelek szerint, a Polgári Magyarországért Díjjal kitüntetett Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa. A misét magyarázó, csúsztatásokkal teli levél szerzője legalábbis ő. Amelynek kapcsán igazán érdemesnek látszik egy kis viszatekintés. Mind a kezdeményezők, mind a levél kapcsán. Így, például, Lezsák esetében nyugodtan megemlékezhetünk arra, hogy ő már korábban kiérdemelte a horthysta rinocérosz címet. Azzal, hogy 2015. augusztusában, a otalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját megelőző napon méltatta Horthyt egy konferencián, amely nevében a kultúráról kellett volna, hogy szóljon. A provokatív időzítés tehát egyáltalán nem áll távol attól a Lezsáktól, aki alig egy évvel ezt követően kitüntette a kamerás ultrát is.

Szakály sem ismeretlen a népirtásokat mentegetők táborában. 2014 januárjában azzal robbant be erre a színpadra, hogy a Fidesz által paronált Veritas igazgatójaként próbálta felmenteni a falvakat kiírtókat. Mondvan, hogy pusztán „idegenrendészeti eljárás” zajlott. Amlynek kapcsán érdemes emlékeztetni arra, hogy a Szakály által hivatkozott Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH) működése kapcsán már 1941-ben világosan látszott, hogy alapvető működési célja a zsidók szervezett összegyűjtésének alapjait megteremteni. Akkor még német megszállás nem igazán volt Budapesten. Miközben a Kárpátalja megszállásakor volt hallgatólagos együttműködés a Gestapo-val. A helyi keresztények pedig szinte azonnal feltörték és kifosztották az elhurcolak házait. Amit nyilván azért tehettek meg, mert tudták: a többség soha többé nem tér vissza számon kérni.

Szakály természetesen nem maradt védelem nélkül. Boross Péter, a rendszereken átnyaló karrierpolitikus szinte azonnal a védelmébe vette. Aligha véletlenül. Mert talán még a saját horthyzmusát is jobbnak tekintheti, mint a saját valóságát. Azt, hogy Boross Péter annak idején egy, Szálasi vezette, hungarofasiszta kormány harcoló alakulatához csatlakozott 1945. januárjában. Hogy aztán később, a kádárizmus alatt, és persze puszta elnyomásból, igazgatónak nevezzék ki. Az, hogy a nyálába folyt takonnyal nyalva most éppen Horthy a példaképe? Ha változás lesz a politikában, és él még, akkor majd más lesz. Boross nem egy erkölcsi origo. Hacsak nem annyiban, hogy egy erkölcsi nulla. Valószínűleg volt ára, hogy a mostani miséhez adta a nevét, és valószínűleg megfizették az árát. Ami lehet, hogy ma már nem több, mint a celeb-ötperc a médiában.

A miséhez kapcsolódó papi levélről szinte alig érdemes szólni. Bár vannak gondolatok, amelyekről talán igen. Mert, többek között, felemlegeti az első világháború zsidó katonáit. Akikről a maga sajátos módján Orbán is megemlékezett pár éve a Kozma utcai temetőben. Egy szalon-antiszemita beszédben, amit Orbán gesztusai, illetve azok hiánya avatott, a mondandón kívül azzá, ami. A papi levél kapcsán azért persze arra is emlékezhetünk, hogy Horthy az Antant-nak köszönhette a szabad felvonulást. Alkalmasint, nagy bátran, úgy, hogy még véletlenül se találkozzon a Budpestet végigrabló, pusztító román csapatokkal. Bátorságával tehát igazán példát mutatott a ma hatalmat gyakorló, felelősségpánikos, kormányfőnek. Egyébként az első világháborús tisztikarban valóban számos zsidó származású tiszt és tiszthelyettes szolgált. Azok közül azonban, akik a tengernélküli tengernagytól eltérően, nem kívánták megszegni a magyar királynak tett eskűt, igen sokan tüntek el a sűllyesztőben. Természtesen nem csak a zsidó származásúak, de az utóbbiakat a későbbi rasszista törvények is érintették.

De ezek csak mellékzöngék. Annak a mellékzöngéi, hogy immár a katolikus egyház egy tagja is nyíltan felvállalja a rasszista, antiszemita gesztusokkal való szellemi azonosulást. Megcsúfolva szinte mindent, amiről a kereszténység valójában szól, illetve a zsidó Jézus tanításai alapján szólhatna. Amit az sem ment, ha az vallásos hit haszonélvezőjeként működő, világi hatalmat birtokló egyház(ak) más tagjai sem jobbak. Ahogy az sem, ha a múltban volt található ilyen. Az a pap, lelkész, illetve egyházi személy, aki ki tud állni egy antiszemita, illetve szélesebben értelmezve, rasszista szándék, az arra való pozitív megemlékezés mellett, az lehet felszentelt egyházi személy, és betölthet a világi hierarchiában akármilyen tisztséget.

De Jézus követőjének aligha nevezhető.

Andrew_s

Azonosulhat-e egy KDNP-s a pápai kereszténységgel?

Az internetre, a Gondola.hu –ra, kikerült Harrach Péter egy interjúja, amelyben a pápai menekültpolitikát is méltatja. Szívesen mondanám, hogy finom kritikával, de ezt talán még a Fidesz klerikális platformjának vezéregyénisége is ki kérné magának. Tekintettel, hogy már a gyermekek éhezésével kapcsolatban is igazolta: nagyjából annyi finomság és kecs van benne, mint egy kerge orrszarvúban.

De, mint a boltzár kapcsán kifejtette márciusban, azért ő meg van arról győződve, hogy a KDNP-t elegen szeretik. A vasárnapra rendelt kötelező zárva tartás népszerűsége mutatta, hogy mennyien. Bőven megindokolva azt, hogy a KDNP néven bejegyzett formáció még véletlenül se merjen önállóan nekifutni egyetlen politikai megmérettetésnek sem. A mostani interjú ugyanakkor alkalmas lehet mindazok szimpátiáját elnyerni, akik a Jézus <--> Erdő koordinátatengelyen az utóbbihoz állnak közelebb. Akiről ugyebár tudhatjuk, hogy a menekültkérdésben gyakorlatilag lengőbordáig benyalt a kormánynak. Amellyel még a hazai egyházfők közül sem mindenki értett egyet. A pápa pedig a távolmaradásával tüntetett májusban. A kormányzatnak azonban ez így teljesen megfelel a jelek szerint.

Harrachnak is, aki igyekezett ráerősíteni arra, hogy aki elhagyja a háborús övezeteket, az menekült, de aki ide akar jönni az migráns. Harrachnál: a pápa „elsősorban a segítségre szoruló, üldözött emberről beszél. Mi elsősorban, az otthonainkat fenyegető migráns áradatról”. Oszt jónapo! Hogy ugyanazokról beszélünk? Ugyan kérem! A nagy Orbán Viktor megmondta, hogy ezek migránsok, és az úgy van. Harrachnak, és az orbanizmus tapsoncainak okvetlenül. Akik különben nem is okvetlenül haszonélvezői a rendszernek. Ahogy Sztálinnak is tapsoltak számosak, akik tényleg hittek a csalhatatlanságában. Így Orbánnak is lehetnek olyan hívei, akik akkor sem hiszik el a király meztelenségét, ha már muszáj-dzseki sem lesz rajta. Harrach azonban aligha ilyen, mert a képviselők nem ingyen nyomkodják a gombokat, és a KDNP frakcióvezetője még nem ajánlotta fel a fizetését valami hasznos célra. Azaz gyakorlatilag bármire, aminek köze sincs a politikájához.

A fenti, emberátalakulós véleménye mellé még odatűzte a frakcióvezér, hogy „egyik vélemény sem kizárólagos, de mindegyik hangsúlyos”. Tehát van a pápai kereszténység, amely alapján segíteni kell a rászorultakat, és van egy orbánikus kereszténység, ami alapján beléjük lehet rúgni. Csak előtte át kell őket címkézni. Amely szemlélet vészesen hasonlít ahhoz, hogy annak idején először hontalanná nyilvánítottak embereket a származásuk alapján, majd egy egyszerű idegenrendészeti eljárás keretében, a Gestapo szaktanácsaitól vezetve, már lehetett is vagonírozni az illetőket. Ahogy azt Szakály is fejtegette annak idején. A jelenlegi kettős kereszténységet Harrachék „kettős felelősségnek” nevezik. Bár inkább kétszínűnek mondhatnánk. Akár koncentrikus körökben is, ha a politikus úrnak úgy jobban tetszik.

Abban egyébként lehetne valami, hogy az „üldözötteknek saját hazájukban, de legalább saját kultúrkörükben kell segítséget nyújtani az emberhez méltó élet feltételeinek biztosításával”. Például, ha nem dúlna ott háború. Bár így sem kizárt. A keresztényi Európa által fel nem kért fogadatlan védnököket például biztos szeretettel várnák a tetthelyen. A szélsőséges paramilitánsokat is magukkal vihetnék. Elvégre ott ahol háború dúl, nyilván tudhatnának segítséget nyújtani a most menekülni kényszerülőknek. Esetleg megpróbálkozhatnának a hittérítéssel is. Végszükségben építhetnének pár stadiont. Arra bármikor szükség lehet. Még az sem kizárt, hogy Orbán beszédek lejátszásával kelthetnének riadalmat az IS seregeinek soraiban.

Az a nézet is lehet, hogy népszerűséget hozna arra fele is, hogy „pápa menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást”. Amely pillanatnyilag csak a hazai státuszkeresztényeknek kínál olcsó mentséget. Jelezve egyben, hogy a pápa nyílván hülye a jézusi tanítások értelmezéséhez. Harrach Péterhez képest. Aki már nyilván elő is jegyezte magát Rómában, hogy nyilvános teológiai vitában győzze le Ferencet. Bár ezt a pápa egészségéért aggódók biztos megvétóznák. Mert igazán kár lenne, ha a humorérzéknek sem híján levő vatikáni egyházfő halálra röhögné magát.

Andrew_s

Az orbáni frázisceruza alatt

Forrás: Kétfarkú Kutya Párt

Az éppen országos vitákat, és nem kevés ellenérzést kiváltó idegengyűlöleti konzultáció plakátkampánya ismét remek figyelemelterelés. Még nem tudjuk, tudhatjuk, hogy mekkora és milyen disznóság zajlik a háttérben. Így egy kicsit miért ne ülhetnénk fel a kormányzati körhintára. Csak nem árt majd menet közben néha széttekinteni.

Már csak azért is, hogy időben feltűnjön a valós szándék. Lett légyen az akár egy jól előkészített néputálati törvénycikkely. Ami alapján a magukat kiváltságosoknak gondolók a kevésbé kiváltságosok névsorát gondolják meg összeállítani. Elfeledve azt a nagyon régi, még a francia forradalom korából származó mondást, hogy „követni fogsz ezen az úton!”. Mely mögött, akár valóban elhangzott Danton szájából, akár nem, elég mély filozófiai igazság van. Az, hogy aki pökhendi önhitséggel akar emberek emberi státuszán, léthez való jogán vitatkozni, nagyon könnyen találhatja magát egy listán. Melynek eredményeként eljuthat oda, hogy elmondhatja: „nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz”. Erre meglehetősen sok példa van a történelemben. Ahogy arra is, hogy az emberség és emberiesség féreg-osztályú árulói általában meg is lépik, hogy időnként bővítik azt a bizonyos listát. Egyszerűen nincs más lehetőségük. Egyfajta hatalmi narkotikumhoz hasonlóan függővé válnak. Nem azért, mert az embertelenség és a pogromokra való hajlam cseppfertőzéssel terjed, hanem azért mert az emberek bizonyos rétegeinek mondvacsinált okokkal való eltüntetése a társadalomból rontja a szerep-hatékonyságot, és a teljes rendszer hatékonyságát.

Jól mutatta ezt a Római Birodalom, amelynek alapját a motiválatlan, pontosabban félelemmel motivált, alulteljesítő rabszolgamunka adta. Egy adott munkához, bármilyen heroikusnak tűnő beruházásokat is hagytak maguk után a rómaiak, több élő munkát használtak, mint amire valójában szükség lett volna. Amellett hiába csattogott a korbács, folyamatos rabszolga-utánpótlásra szorult a rendszer. Amikor ennek beszűkült a lehetősége, az erőforráshiány derékba törte a birodalmat. Ezért ostobaság az alulmotivált és alulfizetett közmunkaalapú rendszerről azt hinni, hogy bármit megold. Alapvetően egy elszegényedési spirált táplál, amelynek centrifugális erejétől hajtva menekül, aki tud. Nem is okvetlenül a rendszer széléről lepattanva. Jól látható, hogy pont az a réteg távozik a gazdasági exodus kormányának működése okán, akik segíthetnék a társadalmi hatékonyság növelését.

Amikor a rendszer hatékonysága csökken, akkor nyilvánvalóan meg kell erre találni az okot. Egy velejéig korrupt, és a saját hatalmától megrészegült rendszer csúcsán a legritkább esetben szoktak kiállni, kihirdetni a végeredményt és lemondani. Néró sem tette meg, és Orbán sem fogja megtenni. Magától semmiképpen. Az az ellenzék, amelyik valami csodaváró attitűddel ezt hiszi: hülye. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy kell a bűnbakok kinevezése a rendszerbe. Lehetőleg differenciálatlanul és olyan alapon, amely ellenőrizhetetlen. S ezáltal minden cáfolatnak ellenáll. Annak idején a keresztényeket üldözték, mert „csak”. A harmadik birodalom univerzális bűnösei az egyházi hagyományokat túlspilázva a zsidók lettek. Meg a kommunisták. Meg a szakszervezeti vezetők. Definiálva eközben a „szolganépeket”. Mert arra Hitler is rájött: valakinek dolgozni is kellene. Alkalmasint a magyarokat is megvetve, koncnak odadobva. Amiről szeretnek megfeledkezni a hazai Hitler - funclub tagjai.

Az orbáni rendszer hatékonyságának nullához közelítő voltát tehát két dolog is jelzi. Az egyik, hogy egyre inkább az alulfizetett közmunkát erőlteti. Mert egyszerűen nem maradt pénz sem arra, hogy piaci béreket biztosítsanak az elvégzett munka ellenértékeként. A másik, hogy regnálása óta folyamatosan ellenségképek képzésével operál. Volt itt már ellenség szinte mindenki, aki nem hithű orbanista. Olykor még azok is. Volt ellenség az EU, miközben az uniós támogatásokból zsírosodott az oligarchia. Voltak ellenségek a komcsik, miközben a Fidesz vált a volt MSZMP-vezetők és tagok egyik legnagyobb lerakodóhelyévé. De hallgatólagosan megtűrték a cigányozást, Orbán burkolt szalon-antiszemitizmusáról sem megfeledkezve. Akkor is, ha Orbánnak a MAZSIHISZ-vezetők is gratulálnak olykor. Míg elérünk a jelen kor éppen aktuális menekült-ellenességéhez. Most éppen ők a bűnbakok, akik miatt az éhező családok elől kellene elvenni a kenyeret. Holott az alapvető probléma éppen a kenyér, illetve a piaci béren fizetett munkahelyek hiánya. Nem véletlen az, hogy sokkal többen hagyják el az országot, mint ahányan itt maradnak a menekültek közül. Miközben tehát Szent István óta tudjuk, hogy az ország kulturális fejlődésének a záloga a nép-keveredés, míg a kihívástalan konzervativizmus maga a hanyatlás, az orbáni propaganda nem véletlenül az utóbbi felé tereli a közvéleményt.

Most éppen az idegenek a bűnbakok. A pogromok sem lesznek mások adott esetben, mint idegenrendészeti ténykedések. Ezt Szakálytól tudjuk. Nem véletlen talán, hogy a Veritas vezetője a helyén maradt, és továbbra is élvezi a Fidesz támogatását. Kell az ideológiai háttér. Lehet persze azon vitatkozni, hogy ez mennyire kiszámított politika Orbán részéről és mennyire része egy zavart elme köd-böffentéseinek. A kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Miközben általánosan elmondható, hogy a társadalmat megosztó gyűlöletpropaganda szinte mindig a rosszul működő, idiótán ócska hatalmak fegyvere. Akkor is, ha a saját hatalmi tébolyán belül kevergő vezető intézkedéseiben lehet rendszer. A felelősség elöli pánikszerű menekülés pedig meghozza a bűnbakképző attitűdöt. A hatalom környékén sürgölődő haszonélvező réteg pedig ezt erősítheti is. S mert nekik a jelen rendszer fenntartása a közvetlen érdekük, hiába esne ki Orbán a játékból. Szinte biztosan találnának más hibbantat, akit a helyére tehető.

Andrew_s

Juhász Péter sikamlós esete a Jobbikkal

A „rendszerváltásra”, így idézőjelben, visszanéző rendezvényeknek úgy látszik megnőtt a politikai keletje. Nem olyan rég a Szakály (idegenrendész) Sándor által fémjelzett Veritas rendezett konferenciát a Parlamentben. Most, úgy látszik, a másfeledik oldal is igyekszik zárkózni. Ki is verte sokakban a biztosítékot. Okkal. S nem a kormányoldalon.

Orbán Viktor és talpnyalói ugyanis nyugodtan hátradőlhetnek, berendelhetik a következő zacskó szotyolát, és békésen köphetnek az egész országra. Az ellenzéknek nevezett hangyaboly el van magában. Békésen szorongatva a bicskát a kezében, és békétlenül forgatva önmagában. A Fidesz számára pedig a piszkos munkát elvégzi a Jobbik. S persze a önmagát demokratikusnak kinevezett politikai ellenzék. Az a banda, amelynek megmondó-emberei részéről a legpregnánsabb ténykedés a 2014-es választások szinte előre eltervezett elvesztése volt. Egy előre kiszámítható, és jól körvonalazható „sikergörbe” mentén. Melynek mentén pont azokat a párt-képződményeket láthatjuk, akik a jelenlegi alternatív rendszerváltó-konferenciát szervezik. Nagyrészt. A DK kivételével. Bár a DK volt az a pária, akit Szárszón is lefelejtettek a színpadról, és amelynek vezetőjével Juhász Péter deklaráltan nem volt hajlandó szóba állni. Gyurcsány Ferenc erre akár büszke is lehetne. Különösen a mostani konferencia fényében. Ahova a Jobbik, a piszkosmunka elvégzése érdekében is hivatalos.

Bár állítólag, és elvileg, mondhatni teoretikusan a szervezők meghívására érkezve. Azt, hogy ez így teljesen rendben van, maga Juhász Péter erősítgette a Facebook-on. Tehát tiszta ex-millás forrásból tudhatjuk, hogy így van ez kérem teljesen jól. Még akkor is, ha az érvrendszerben akkora csúsztatások vannak, amire alapozva földkörüli korcsolyafutamot lehetne rendezni. Ha jégre lehetne változtatni. Önmagában talán szót sem érdemelne, de mostanában Juhász bejátszotta magát a politikai megmondók közé, és hangosabb, mint a rendszerváltás óta valaha. Nem mintha akkor kihallható lett volna a hangzavarból. De nem is kell. Utána is volt, és lesz élet. Még akkor is, ha világos: aki bőszen értékeli újra a múltat, annak jobbára nincs programja a jövőre. Márpedig a „rendszerváltás”, az MSZMP-s Pozsgay Imre szervező munkájával gründolt, emberek feje fölötti hatalomátadási egyeztetést akár el is feledhetnénk. Előre tekintve, és nem állandóan visszafele bámulva. Igaz, ehhez programok kellenének. Amikből, a jelek szerint igen komoly a deficit. Ahogy a választások előtt sem volt. Alkalmasint a Jobbik hirdette féligazságokkal megalapozott lúzungparádéval szemben is sokkal hatásosabb lenne egy reális alternatívákkal számoló, kommunikálható program. De az, láthatóan, hiánycikk.

De jöjjenek inkább az említett csúszkák. Juhász Péter hangszerelésében. Előre jelezve, hogy kiragadások. Terjedelmi okokból. Egy percig sem vonva kétségbe bárki jogát, hogy bekötött szemmel szaladjon konferenciázni. Tehát:

Juhász Péter mondá: „Tudomásul kell venni: a Jobbik ott van a politikai palettán.

Nem azért mert mi leülünk velük vitázni. Hanem azért ülünk le, mert ott van.”

A Jobbik valóban ott van a politikai palettán. Ez kétségtelen. A Fidesz és Orbán Viktor komoly erőfeszítéseinek eredményeként, de valóban ott van. Ezt tudomásul kell venni. Vitatkozni azonban olyanokkal lehet érdemben leülni, akikkel az alapvetések nagyjából azonosak. Ha egyet értek valakivel, hogy „A”-ból „B”-be kell ejutni, akkor lehet vitatkozni az útról, a tempóról, ezer mellékkörülményről. Ha ezt tekintjük, akkor adódik a kérdés: Juhász Péter egy authoriter, csengőfrászos, rasszizmusra alapozott hűbéri oligarchiába kíván eljutni? S ennek édekében megvitatni a visszamutató közös kiindulópontot? Talán ezt kéne bejelenteni egy markáns coming out-tal, és hagyni a dagadt rizsát a fenébe.

Lépjünk tovább: „A politikai legitimáció egy párt esetében azonban nem azon múlik, hogy egy politikailag mást gondoló közösség tagja leül-e vitázni egy antidemokratikus gondolkodású másikkal. A politikai pártokat ugyanis nem az ellenfelek legitimálják, hanem a szavazóik száma.”

A csúsztatás kiveri az ember szemét. A szavazatok ugyanis nem a poitikai, hanem a parlamenti legitimációt „fedezik”. Éppen a Fidesz jelen jelenléte mutatja, hogy ez mennyire nem esik egybe. A sokat hivatkozott kétharmad mögött ugyanis egy ötven százalék alatti valós politikai felhatalmazás van. Már amennyiben politikának a „polisz” ügyeivel való ügyködést és nem a hatalmi manipulációt tekintjük. A „vitát” érintő részt fentebb taglaltam. Az úgy hülyeség, ahogy leíratott a Milla kinyilatkoztatója által. Alkalmasint egy nyilvános vitának természetesen nem csak politikai, hanem erkölcsi, morális tartalma is van. Juhász Péter erről így vall: „Ugyanis az erkölcsi legitimáció az én felelősségem a magánéletben”.Amire nyugodtan mondhatjuk egy nyilvános vita kapcsán, hogy: „a frászt a magánügyed öcsisajt”.

A Jobbik populista, képviselőinek rasszista kiszólásaival, és a féligazságokra alapozó szövegeiről megtudhatjuk zárszóként a tutit: „Egy demokratikus párt csak azt teheti, hogy vitázik minden fórumon ezekkel a gondolatokkal, ezt tesszük mi is.”

Nacsókolom! A gondolatokkal úgy is lehet „vitázni”, hogy alternatív véleményt fejt ki valaki, és megpróbálja annak jobbságáról, emberségéről, valós cselekvésterveiről és realitásáról meggyőzni az embereket. Ehhez éppen, hogy nem egy asztal mellé kell leülni. A féligazságokat nem érdemes cáfolni, mert léteznek. De el lehet mesélni a másik felét, és a teljes halmazra egy átfogó programot adni. Ezzel lassan két éve adós a demokratikusnak önkijelölt ellenzék. S ma sem látszik, hogy létezne. Pedig kellene. Mielőtt a féligazságokból csak a gazság és a programokból csak a pogromok maradnak.

Nem visszamenőlegesen, vitának nevezve, pofázni kellene, hanem előremutatóan, és nem magyarázkodva, dolgozni.

Andrew_s

Új Veritas-díszlet a színpadon

Forrás: Átlátszó

A Fidesz történelmi nagymosásra bármikor kapható hű emberének intézete Holocaust-ügyi megállapodást kötött a népirtásra emlékezés szabályozásáról. A hivatalos hír szerint együttműködési megállapodás jött létre a Veritas Történetkutató Intézet és a Holocaust Dokumentációs Központ között. Alighanem egy politikai színjáték részeként.

A sajátos mosókonyhai színdarab látszólagos főszerep-leosztása a következő:

- a fekete sarokban: Szakály Sándor főigazgató;

- a sárga sarokban: Haraszti György;

- a pokol tornácán: (röhögve) Rudolf Hess;

A színjáték előzetesét hónapok, évek óta játssza a politika. Kezdve onnan, hogy a kormánypolitika hallgatólagosan, vagy néha nem is annyira hallgatólagosan, elfogadja a nyíltan rasszista politikai megnyilvánulások legitim voltát. Annyira, hogy nem egy esetben kormányzati szereplők mennek el az antiszemitizmus nyílt vállalásának küszöbéig. Majd beteszik a lábukat az ajtórésbe. Nehogy valaki kizárja azt a mindennapokból. Elég a fasiszta hadiszövetségesek bevonulási emlékműve körüli kormányzati szerepvállalásra gondolni a Szabadság téren. De a Veritas igazgatójánál maradva megemlékezhetünk a nem is túl régi szerecsen-mosdatásáról. Amikor is a szerecsen szerepébe a gestapos szaktanácsok szerint elvégzett népirtás került. Azzal, hogy Szakály Sándor, a csendőröket magasztaló „objektív” történész” idegenrendészeti eljárássá minősítette a halálvagonok elindítását. Aztán, mintha mi se történt volna aludni tért.

De aludni tért a kormányzat is, amikor nem határolta el magát a Veritas mosólegényétől. Igaz, kicsit hiteltelen is lett volna az elhatárolódás Navracsics Tibor és NERtársai megannyi, megnyilvánulása után. Ahogy különben nyugodt lelkiismerettel nyugodni tértek mindazon egyházi vezetők is, akik ugyancsak elmulasztottak akár csak egy gyenge ellenkezést megereszteni. Annak az egyháznak a képviselői, amelynek nevében II. János Pál, pápaként kért elnézést az antiszemitizmus egyházi támogatásáért. Az egyházi vezetők hallgatása így még akkor is érthetetlen, ha ők maguk, II. János Pállal ellentétben, esélytelenek a szentté avatásra. S ebben az esetben nem csak a Horthy-ügyekben belülről érintett, és a kormányfőt is magába temető református egyházra gondolok, hanem általában. A fekete sarokban tehát olykor mintha bíbor fény is villódzana.

A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely közalapítványa az 1990-ben társadalmi kezdeményezésre alakult Magyar Auschwitz Alapítvány jogutódjaként működik. Prof. Dr. Haraszti György, akinek veretes címei a honlapról ismertek, ennek a kuratóriumi elnöke. Ugyancsak a honlapról azt is megtudhatjuk, hogy állami finanszírozással működik. Innen nem is kell talán túl merész gondolati ugrást tenni a zsarolhatósága felé. A pénzcsapokkal való manipulálás tág teret ad annak befolyásolására, hogy miért kapnak a kutatók kockacukrot, és miért korbácsot. Így egy állami befolyásolás alatt álló intézet együttműködési megállapodást kötött egy kormányzati felügyelet álló másik intézettel. Mert Szakály Sándor intézménye annyira független, hogy kormányzati rendelkezésre, törvényileg hozták létre a miniszterelnökséget vezető államtitkár irányítása alatt álló szervezetként. Amikor tehát Szakály böffent, akkor azt csak kormányzati engedéllyel, illetve bíztatásra teheti. Vagy repül.

A két kormányzati befolyás alatt álló intézet megállapodásában nem is az az gond, hogy megállapodtak. Ez akár természetes lehetne. Azonban a Holocaust-emlékévben a fasisztáknak emlékhelyet dedikáló kormány árnyékában tulajdonképpen visszaélnek az intézet nevével. Miközben szervezetileg a MAZSIHISZ megtagadta az együttműködést a kormánnyal, a Holocaust Dokumentációs Központ szerepeltetése olyan látszatot kölcsönöz, mintha szervezeti támogatást kapna a fasiszta hatalom cselekedeteit tisztogató Vertias-kukázó. Holott egy aljas, de célzatos kommunikációs húzás történik csupán. Azt ugyanis aligha fogják a közös publikációik mellé odatűzni, hogy ez a Holocaust-központ alapvetően éppen úgy állami intézmény, mint a Veritas. Az említett Szakály-nyilatkozatot különben a Páva utcai zsinagóga mellé húzott központ részéről sem ítélték el.

Tegye fel a kezét, akit ez utóbbi meglepett. Akit nem, az majd később tegye fel a kezét. Esetleg mindjárt a falnak is támaszthatja. Ha a Gyulai Törvényszéken felmentett rasszizmus alapján széles körben fognak sétálni a fekete sarkot erősítő fekete ruhások. Miközben a Szakály-Haraszti kézfogót jó érzékkel tették közzé 2014. április 26.-án. Rudolf Heß-nek, Hitler helyettesének születésnapján.

Andrew_s

Ne vitatkozz embereken!

Forrás: Wikipedia

A Szabadság térre felállítandó szoborzat kapcsán most ismét hallhatunk történészi vitákról. Ugyanúgy, mint annak idején Szakály Sándor, történelmi kukabúvár elhíresült, a népirtást tulajdonképpen egy vállvonással elintéző kijelentése kapcsán. Eközben azt hiszem elfeledkeznek sokan arról, hogy ezek a viták nem okvetlenül szükségesek.

Erre persze sokan mondhatják, hogy a viták márpedig kellenek. S ezt sok szempontból nehéz is ignorálni. Magam is irogattam arról, hogy mennyire szükséges lett volna a demokrácia érdekében a miniszterelnöki vita. Amiben akár az említett szobor is szóba kerülhetett volna. Éppen úgy, mint az ezzel, valamint a kormányzat által képviselt hallgatólagos antiszemitizmussal kapcsolatos politikai felelősség. Függetlenül különben attól, hogy ez a lakósság hány százalékát sérti. Amennyiben ugyanis csak egy, a közösségnek különben tagjaként tekinthető ember érzéseinek szándékos megsértésé eltűri, vagy elősegíti az állam, akkor az az állam kirekesztő. A zsidóság, a cigányság után bármikor következhetnek a szemüvegesek, a soványak, a kövérek, a bolgárok, a svábok, az ellenzékiek és az elálló fülűek. Bárki, akire rámutat hatalom, mint a következő harcának célpontja. Pont az a német társadalom ment már egyszer ezen az úton, akit különben a mai napig címerállat fasiszta szoborra emelése szintén megsérthet.

Már csak a kirekesztés említett felfutása is kérdőjeleket tehet a vita szükségessége mögé. Vannak olyan, abszolútnak tekinthető civilizációs értékek, amiket a mesterségesen generált, provokációval elért vita nem tisztáz, hanem kétségessé tesz. Azért nem érdemes vitatkozni rajta, mert aligha vitathatóak. Akárki, akármit mond. Ennek átlátásához elegendő, ha bárki a másik oldalra képzeli magát. Nézzen a tükörbe és képzelje el, hogy holnaptól az ő általános jellemvonásainak, vallásának megfelelő paraméterekkel rendelkezők létezéshez való jogát kezdik megvitatni. Márpedig a bőrszín, látásélesség, vallás alapján zajló kirekesztés is pontosan így működik. Idegennek nyilvánítják, majd idegenként kiirtják. Mint azok, akik Szakály Sándor szerint szinte követendő példaként tűnhetnek fel a Fidesz által pártolt Veritas élén állva.

A természettudományok különben ismerik az abszolút vitaképtelen témák kategóriáját. Olyan vitákat nem folytatnak le, amelyek alapvetőnek elismert természeti törvények megsértését tételezik fel. Ha egyáltalán vizsgálnak valamit, akkor az legfeljebb az alapvető törvényszerűségek időt állósága. Például, az energia megmaradásának törvényét elismerve, nem folytatnak le naponta vitát az örökmozgók megépíthetőségéről. S azt, aki az örökmozgó megépítésének állami támogatásáról népszavazást akarna kiírni, alighanem kényszerzubbonyba javasolnák. Akkor is, ha azt intézeti igazgatóként akarná valaki előterjeszteni. Megállapítva, hogy a kor, vagy valamely kór, megtámadta a döntéshozatali képességét. Nem állnának le győzködni, hogy az örökmozgó gömbcsuklósan nem építhető-e meg, vagy kerekkel felesleges kísérleteznie. Az ilyen vita ugyanis óhatatlanul azt sugallná, hogy az örökmozgó tulajdonképpen létezhet, csak a részletkérdések tekintetében van még némi megbeszélni való.

Amikor tehát komolynak ismert történészek állnak le Szakály Sándor kijelentésével, vagy a fasizmus felmentésén, a zsidóüldözések árnyalatain vitatkozni, akkor hasonló a helyzet. Alapvetően sokaknak azt a képet sugallják, hogy a rasszizmus az teljesen rendben van, csak a részletkérdések nem tiszták a hatalom számára. A vitát nem a másik ember megkülönböztetésének értelmetlen, bármikor bárkire ráhúzható voltának elutasításáról más síkra tereli. Arra, hogy milyen technikai megoldásokat kellene kitalálni. Vagonokkal, vagy csak „simán” Dunába lövéssel. A szellemi karantén helyett alapvetően a szellemi kordon lebontását szolgálják az ilyen viták.

Nem véletlen, hogy az a hatalom, amelyik egyre inkább a szélsőségesekre támaszkodó weimari szakácskönyvet lapozgatja folyamatosan provokálja ezeket a vitákat. Ahogy az egész társadalmat provokálja szobrokkal, emléktáblákkal, fétisállításokkal. A nyomukban kialakuló vitákkal alapvetően szoktatják a társadalmat. Ahhoz, hogy utána már a sötétben embereket gyűjtő sötétinges sötétlelkűekre se reagáljanak az emberek.

Andrew_s

Rétvári a liberális szélsőbalról

A Fidesz klerikális platformjának család-, és gyermek-diszkriminációs megbízottja hiánypótló nyilatkozatot tett. Végtelen éleslátásról, politikai racionalitás-érzékről és végtelen humanizmusról téve tanúbizonyságot. Isten előtt nem, de a vezére előtt mindenképpen. Márpedig Rétvári Bencének az utóbbi nyilván fontosabb most, hogy a parlamenti zsebmegtöltő-futam véghajrája zajlik.

Tette ezt akkor, amikor az európai sajtóban éppen azt találgatják, hogy Magyarország már diktatúra-e, vagy még csak a diktatúraság küszöbén toporog a kinyitott ajtóban. Tette ezt nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a kételyek egy részét eloszlassa. S tette ezt annak az emlékműnek a kapcsán, mely a fasiszta szövetségesükhöz bevonuló fasiszta német haderő megérkezésének állít emléket. Azt mondván ez a szellemiségében egyszer talán szebb napokat is látott politikusnak látszó lény, hogy felszólítja a „szélsőbal- és a szélsőjobboldal politikusait, hogy fejezzék be a fővárosi német megszállás áldozatai emlékműve kapcsán az utcai agressziót és a gyűlöletkeltést”. Amely agresszió ugyebár többek között abban nyilvánult meg, hogy megbontották a kampány kedvéért elodázott kivitelezést védő kordont. Aminek kapcsán például jó lenne emlékezetünkbe idézni Rétvári Bence mindent elsöprő tiltakozását annak kapcsán, amikor Orbán Viktor villogott egy villáskulccsal vagy mivel, a Kossuth tér egy kordonjánál. De nyilvánvaló, hogy számára talán a TV-székházat felgyújtók is az ő mai parlamenti helyéért küzdő hősök voltak. Felmentve ezzel őket minden bűn alól. Gyónás, bűnbocsánat-kérés és egyéb ilyen sallangok nélkül is. A KDNP-nek nevezett egylet politikusa kiállította nekik a búcsúcédulát és kész.

Ahogy Szakály Sándor is kiállította a felmentvényt minden fasiszta gyilkosnak azzal, hogy „idegenrendészeti eljárásnak” minősítette az embereknek a halálvonatokra hurcolását. Kis csendőrszobrocskával az asztalkáján. Mármint Szakály Sándor asztalkáján. Mert az elhurcoltaknak nem igazán maradt asztalkája. Még életecskéje is keveseknek. De az említett Veritas-igazgató nemzetközileg sem éppen kedvező fogadtatást kapott nyilatkozata kapcsán sem rémlik Rétvári Bence hangos tiltakozása. A Fidesz-támogatást élvező igazgató elítélése helyett inkább Marxban vélte megtalálni a fasisztát. Valószínűleg azért, mert a szobor nem tud lekászálódni a helyéről és úgy szájon kapni az akkori államtitkárt, hogy Gábriel-arkangyalnak nézze a nagybőgőt. No meg védekezni sem tud. Ellentétben azzal, hogy kedvenc vezére azonnal meg tudja simogatni az ő kicsi buksiját. Alkalmasint azért érdekelne, ha már szoborról volt szó, hogy Rétvári Bence már beszerezte-e az Orbán-mellszobrot? Sőt! Mellszobrokat. Minden szobájába egyet, és a munkahelyi szobájába kettőt. Azért, hogy közre tudják venni a közéjük akasztott Orbán-portrét.

Amely portréval szemben állva, minden nap gyakorolhatja az aznapi dakota mantrát. Amivel sikeresen kimoshatja a fejéből mindazt, amit a történelemből valaha megtanult. Megtanult? Talán. Például arról, hogy kik is voltak a bolsevikek, a szélsőbalosok, és a szélsőjobb képviselői. Kellő hátteret, tiszta agyat, biztosítva ahhoz, hogy teljes beleéléssel tartsa meg a politikai diszkrimináció főpróbáját. Gyakorlatilag szélsőségesnek bélyegezve mindenkit, aki nem ért egyet a VEZÉRrel. Azzal, aki megmondta: emlékmű márpedig lesz. Márpedig akkor, ha azt mondta, lesz. Lehet, hogy másnapra leomlik, elporlik, szétesik, de akkor is. Mert mi a fenét avatna akkor, ha nem lenne? Mint a kampányhajrában. Átadva Várkert-bazárt és metrót, melyek egyikét szinte másnap be kellett zárni, míg a másik leállt magától. Meg aztán mivel biztosíthatná a Fidesz feltétlen jóindulatáról a Jobbikot, mint a demokratikus ellenzék szélsőballá bélyegzésével? Függetlenül attól, hogy a történelem intő példákkal szolgáltat ezügyben. Abban az ügyben, hogy az ellenfelet ellenséggé, és antikrisztussá, antimagyarrá, antiakármivé bélyegezve, szélsőségesnek beállítva lehet először szellemi, majd fizikai írtóhadjáratot indítani. De hol van ez a történelmi ismeret? Rétvári kartárs fejéből már régen tovasuhant. Messze, messze! Miközben azok a gonoszok már megint kordont bontottak. Ellentétben azokkal, akik embereket bontottak annak idején a harmadik birodalom sasának égisze alatt.

Mely birodalomnak Horthy a szövetségese volt. Az a tengernélküli tengerész, akinek kultusza ellen nem túl hangosan kelt ki eddig sem a Fidesz, sem Rétvári Bence. De talán szerintük ez így is van jól. Mert történelmi példaként lebeg szemük előtt a csendőrterrorral megtámogatott olyan rendszer, ahol mindenki szabadon azt teheti, amit szerintük szabad. Csak a zsebükben énekeljen minél nagyobb kórusban a pénz. Így a parlamenti helyosztó-parti véghajrájában. Mint a Kabaréban.

Miközben azért érdekelne az is, hogy a Mazsihisz vezetősége hány tükröt tört el mostanában. Mert az egyik oldalra tiltakozni az emlékmű ellen, a másik oldalra gazsulálni Orbánnak, míg középen azt nyilatkozni, hogy: „Amit a kormány tesz, az a kormány dolga, amit mi teszünk, az a miénk”, azért nehézzé teheti a tükörbe nézést. De lehet, hogy a Mazsihisz vezetői így pucolnak tükröt. Belenéznek, szembeköpik magukat, és utána már csak kell valaki, aki törölgeti utánuk.

Andrew_s

A Mazsihisz vezetői levélben gazsuláltak Orbán Viktornak

A felületesség már sok mindent tönkretett, illetve sokszor vezet félreértésekhez. Amellett a választások utáni közlemény-folyamból látható, hogy jobb sorsra érdemes szervezeteket is utolér. Ha még nem is tudhatjuk biztosan, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) rendszergazdája, vagy a sajtóközleményeket készítő tehet-e arról, hogy valami furcsa címet viselő közlemény került ki a szövetségi honlapra.

A rendszergazda akkor tehet az ügyről, ha kiderül: feltörték a honlapnak helyet biztosító szervert. Míg ellenkező esetben valami belső disszonancia okozhatta a közlemény címe és tartalma közti ellentmondást. A közlemény címe: „A Mazsihisz vezetői levélben gratuláltak Orbán Viktornak”. S mielőtt bárki körmét rágná a kíváncsiságtól, elárulom, hogy nem a választások eredményes lebonyolításához gratuláltak. Ami különben botorság is lett volna a hivatalos zárójelentés közzététele, parlamenti elfogadása előtt. Ehelyett ahhoz gratulálnak mindjárt a közlemény elején a „magyarországi zsidóság, a zsidó közösség nevében”, hogy „ismételten Ön [Orbán Viktor] alakíthatja meg Magyarország Kormányát”. Ami rögvest rossz fényt vet a közleményre. Világosan látszik belőle ugyanis, hogy hiányos ismeretek burjánoztak el a hazai kormányalakítás gyakorlatáról. Hazánkban, Orbán Viktor jelenlegi legnagyobb sajnálatára, nem prezidenciális rendszer van. Jó, tudjuk! Szeretné azt a Vezér, de még előbb bele kell szavaztatni a zsírgránítkőbe körömmel karcolt Alaptörvénybe. Addig azonban a választások pártokra és egyéni jelöltekre szólnak. Orbán, a bátor, azonban nem mérette meg magát egyéni jelöltként. A közel másfél évtizede legkevesebb választóval is kétharmadra hekkelt többség egyéni győztesének tehát nem szólhat a gratuláció.

De még akkor, ha Orbán Viktort megválasztják egy tanyaközpont egyéni jelöltjének, az sem jelentene automatikusan miniszterelnökséget. A Mazsihisz közleménye tehát alapvetően azt jelzi, hogy hallgatólagosan elismerik Orbán Viktornak a közjogi rendet felülszabályozó törekvését. Ez pedig veszélyes út. Olyan út, amely mellett már dübörögtek zokogó, vagy apátiába süllyedt emberekkel telt marhavagonok. Nem kis részben azoknak az intézkedéseknek köszönhetően, melyeket az orbáni Fidesz által patronált Szakály Sándor történelem-kukalogus egyszerűen „idegenrendészeti eljárásként” foglalt össze. Mások ugyan tömeggyilkosságnak mondanák, de a Fidesz-nek egy szava sem volt. Csak helyeslő mormogása. Ahogy Szálasi rehabilitációjától sem zárkóztak el kapásból, és helyeslőn csettintgetnek minden egyes Horthy-emlékhely kialakításához. Mely utóbbi tengertelen tengerész maga mondta magáról: antiszemita. S mint ilyennek, és a hatalom egyidejű birtokosának akadt némi szerepe a múlt századok során a zsidóság vekzálásában.

Ezekről az évszázadokról mit is mond különben a Mazsihisz közleménye? Ezt: „A magyarországi zsidóság bízik abban, hogy az évszázados hagyományoknak megfelelően közjogi státusza változatlan marad,”. Holott éppen ők tudhatnák, hogy az említett kormányzó, illetve a rendelkezései éppen hogy a közjogi státuszok megváltozatásával vezették be a zsidók százezreinek halálba deportálását. Az évszázados hagyományokra hivatkozni a közelmúlt tekintetében ostobaság. Még régebbre visszatekintve tudatlanság. Nem véletlenül érezhette úgy II. János Pál pápa, hogy van miért bocsánatot kérnie az egyházi zsidóüldözésekkel kapcsolatban. A zsidóktól. S nem a fasisztáktól az „elégtelen fellépésért”, Melyek egyik hullámát a Fidesz által nagyra tartott Szakály Sándor a fentebbi módon minősítette. A sajátos gyors-nyelvcsapással haladó kettősséget különben a közleményben szereplő mondat második fele is őrzi: „és a parlamentben nem hoznak a jövőben sem olyan döntést, amely megzavarná azt a harmonikus viszonyt, amely biztosította minden itt élő zsidónak az identitásválasztás szabadságát”. Horthy majd Szálasi korszakai ugyanis pont az ellenkezőjéről voltak nevezetesek.

De az említett fasisztáktól, illetve a közjogi helyzettől függetlenül sem éppen világos, a közlemény pár gondolata. Írják például, hogy: „Hisszük, hogy Ön és kormányzata fellép majd az emberi egyenlőség eszméje mellett, fellép az antiszemitizmus, a rasszizmus, a xenofóbia minden formájával szemben”, Nos! A hit tényleg fontos. Az elmúlt évek gyakorlata azonban bírhat némi orientáló jelzés-értékkel. Orbán Viktornak például volt az antiszemitizmus jegyeit hordozó parlamenti megnyilvánulása. Miközben Martonyi János de facto elismerte az antiszemtizmus létének tényét. Olyan körülmények között, amikor a xenofóbia elleni fellépés inkább a mértékét publikáló szervezet elleni harcra összpontosult. A Mazsihisz vezetőinek hitét kifogásolni természetesen ennek ellenére nem érzem jogaim közöttinek. De a realitásérzékük igencsak elhagyhatta őket.

A Mazsihisz-közlemény tartalmi elemei és nyáltartalma alapján alighanem a címet írhatták el. Az helyesen így szólna: „A Mazsihisz vezetői levélben gazsuláltak Orbán Viktornak”.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Magyar-ukrán kakukktojás

Három hír egymás mellett. Szinte bármelyik lehetne kakukktojás. Csak az nem teljesen egyértelmű, hogy melyik az. A három hír egyike arról szól, hogy Vona Gábort, Rogán látszattiltakozása mellett, immár a Fidesz egyik polgármestere is a Parlamentbe ajánlja. A másik, hogy Kijevben a tüntetőket lövik. A harmadik szintén a Fideszről és Ukrajnáról is szól. Az országos főgátőr ellátogatott a magyar-ukrán határra. Addig és nem tovább!

A Jobbik elnökének szóló fideszes támogatás végső soron azért lóghatna ki a sorból, hiszen látszólag helyi ügy, és nem köthető Ukrajnához. Vagy nagyon mélyre kellene ásni. Azokban a tömegsírokban akár, ahol az „idegenrendészeti eljárás” áldozatai nyugszanak. Ellenben azt azért tudjuk, hogy a magyar csendőrség részvételét sem nélkülöző tömeggyilkossági gépezet szűzies-fehérre mosdatása a Fidesztől nem oly messzire ültethető kukatörténésznek jutott feladatul. Annak a Szakályak, akinek egyik kedvencei a csendőrök. Mely csendőrökkel kapcsolatos, nem kevés népmesei elemeket is tartalmazó, nosztalgiázásra jócskán épít a Jobbik kampánydemagógiája. Pengetve jócskán a gárdás húrokat is ebből az alkalomból. S persze emlékezhetünk arra, hogy a gárda-esküvést a Pintér Sándor irányította belügy erői vigyázták. Alkalmasint Pintér Sándor is meglátogatta a keleti határt. De ez egy későbbi történet része. Jelenleg még csak Vona Gábor ajánlásánál tartunk, mely a fentiek alapján már nem is annyira lehet idegen elem a hírhármasból Sem az EU-pártiság motívumait is tartalmazó kijevi eseményektől. Sem a nemzetiségi ellentétektől, melyből Ukrajnának is kijutott. S persze a Fidesztől, de Orbán Viktortól sem. Talán már az sem meglepő, ha Varga Mihály egykori irodavezetője egy nyíltan szélsőséges párt képviselő-jelöltjeként bukkant ki a latrinából.

Forrás: Új Szó

Egyébként most megpróbáltam rákeresni a hírre, amiben Orbán Viktor, mondjuk az elmúlt napon, elítélte a kijevi tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakot. Nem mondhatnám, hogy túl sok találati eredménnyel jártam. Holott neki, aki a 2006-os hazai események egyik politikai haszonélvezője, szinte naponta kellene harsognia az elítélő nyilatkozatokat. A tüntetés halálos áldozatai aligha gumilövedék-találatba haltak bele. Esetleg Révész Máriusz is próbálkozhatna az „Így provokáld a karhatalmat” című zsebkönyvvel. Természetesen Kijevben. De, számolva a várható következményekkel, inkább mégsem. Mert Kijevben most lőnek, és ölnek. Az, hogy Orbán nem megy el Kijevig, aligha meglepő. Annak idején Prágáig sem sikerült elforradalmárkodnia magát.

Azért persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy a V4-ekhez csatlakozva azért született külügyi nyilatkozat, és felkészülés a menekültekre. A V4-ek hivatalos aggódásához Orbán Viktor is csatlakozott. De érthető, hogy a Putyinnal kötött atom-biznisszel a nyakában nincs nagy ugrálási játéktere a kormányfőnek. Cinikusan azt is mondhatnánk, hogy kis országgal baltában, naggyal atomban utazva korlátozza a kormány önmagát. Illetve adja el gerincét. De ez nyilvánvalóan nem a kijeviekről szólna. Nem azokról, akik könnyen példát mutathatnak másoknak cselekvési mintából. Arról, hogy minden alaptörvény, minden diktatórikus kezdeményezés, minden kényszeres korlátozás felülírható. Csak ez az utcán sok áldozatot követel. A tüntetések esetleges leverése után pedig valóban számolni lehet a menekültekkel a környező országokban.

Ez mindenképpen indokolhatja a belügyi apparátus felkészülését, és az illetékes operatív vezetők határkörnyéki terepszemléjét. Orbán Viktor megjelenése az adott határszakaszon tehát azt sugallhatja, hogy ő az az első számú operatív vezető, aki itt a menekültek ura leszen. Bár lehet, hogy a kampányaláíró-íveket vitte csak. Amin az érkezők mindjárt támogatásukról is biztosíthatják. Ellenkező esetben még azt kellene feltételezni, hogy személyes közreműködése felér egy csodálatos géz-szaporítással. Ami azért nem csak a menekültek esetében férne rá az egészségügyre. De ezen lovagolni méltatlan lenne azokkal szemben, akik elesettségükben minden emberileg nyújtható támogatást megérdemelnének. Már akkor, ha Magyarország felé menekülnek. Bízva abban, hogy az atom-mutyi ellenére sem éri őket diszkrimináció. Egy országban, ahol a Fidesz és a Jobbik éppen a lokális koalíciókötések korát éli a látszatok alapján. Az egykori „idegenrendészek” vérfoltos múltját mosva a patakban. Miközben Ukrajnában friss vérrózsák fakadnak a flaszteron.

Ja, hogy adós maradtam a kakukktojás megjelölésével? Nos, azt a kedves olvasóra bízom.

Andrew_s

Boross megvédte Szakályban magát

...Avagy a beszűkülten hiú horthysta

Antall Józsefnek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a hazai szélsőjobb megerősödéséhez megadta a kezdőlökést. Ő volt az a miniszterelnök ugyanis, aki megindította, mint arról akkor a nemzetközi sajtó is megemlékezett, az Adolf Hitlerrel kollaboráló Horthy Miklós hazai patyolat-akcióját. Ez aligha lehetett olyan akció, amit ne gondosan készítettek volna elő a kormányában.

Abban a kormányban, amelynek igazi Jolly joker tagjaként tűnt fel Boross Péter. Politikai életútjából kiderül, hogy kezdetben a Miniszterelnöki Hivatal politikai komisszárjaként, majd a kormány titokminisztereként igencsak rendelkezhetett olyan információkkal, amelyek fényében igazi szürke eminenciásként tarthatta kezében a szálakat, és zsebében a borítékokat. Amelyek egyike, Antall kezében, még Csurkát is megfékezte. Innen került a belügyminiszteri, majd a miniszterelnök elhunytával a kormányfői bársonyszékbe. S amiért érdemes volt ezt a kis visszatekintést megtenni, az nem más, mint a valószínű szerepe, de mindenképpen a tiltakozásának hiánya Horthy Miklós rehabilitálásában. Aminek mélyén alighanem a Horthy-korszak iránti személyes szimpátiája húzódhat meg. Ami különben szíve joga. Lenne, ha nem keveredne bele a napi politikába, nem kavarná az éjjeli tartalmát, és élné a volt miniszterelnökök korántsem nyomorba taszított életét.

Bár alighanem van a nyomornak egy olyan formája, ami éppen ellene hat ennek. Az a félredobottsági érzés generálta személyes állapot, ami miatt megszólalási kényszer gyötri annak érdekében, hogy személyes igazságait szertekiabálja a nagyvilágba. Ezen személyes igazsághalmazának egyik kupaca nyilván azt a címet viselhetné, hogy „Horthy Miklós rendes fiú volt”. Boross Péter szemében valószínűleg azt a kocsmai késdobálóhoz hasonló, aki ugyan gyilkol, de csak azért, mert rossz társaságba keveredett. Az, hogy Horthy Miklós maga definiálta magát antiszemitának, az alighanem elkerülte már a volt mindenféle-miniszter figyelmét. Ellenben annak hatására, hogy Szakály Sándor kikiabálta a fasiszta tömeggyilkosságokat relativizáló véleményét a szeméthalom aljáról, szükségét érezte szolgálatba helyezni magát az ATV stúdiójában. Kifejtve, hogy a német bevonulásnak emléket állítani szándékozó emlékmű ellenzése túlreagálás, és az említett történésznek egyébként nagyon is egészséges történelemszemlélete van.

Mint emlékezhetünk rá, ez az egészséges történelemszemlélet arról szól, hogy Kárpátalján, akár teljes falvak zsidó lakosságának felszámolása a Gestapó iránymutatása alapján, teljesen rendben van. Elvégre csak idegenrendészeti eljárás volt egy, a zsidókat listázó szervezet bevonásával. Az, hogy az „idegen” zsidóság nem kis része azért vált „idegenné”, mert előtte megfosztották a jogaitól, az szintén nagyon rendben lehet Szakály történész-úr szerint. S most már azt is tudjuk, hogy Boross Péter szerint ez egy nagyon egészséges felfogása a történteknek. Habár a volt miniszterelnökök mindenbe belefecsegő életét élő politikus vélemény alighanem gyorsan megváltozna, ha a saját bőrén tapasztalna hasonlót. A gondolatkísérlet szintjén természetesen. Például, ha megtapasztalná azt, hogy akár jelen véleménye miatt először megfosztanák a szabad döntéshozatalon alapuló cselekvés lehetőségétől, és gyámság alá helyeznék. Majd a kirendelt gondozó kényszerítené, hogy vonuljon el egy kies tanyára, ahol részben állatokat etethetne, részben kertet művelhetne. Ebben kérhetne tanácsot Hegedűs Zsuzsától. Valahogy az az érzésem, hogy Boross Péter annak ellenére elég feldúltnak érezné az életét, ha az említett tanyán nem lőnék bele pucéron a maga ásta sírba.

Mert ahhoz a szerinte nagyon egészséges történelemszemlélethez nem a békés táborlakók wellness-üdülése, hanem az említett sírásási testgyakorlás kötődik százezrek életének végállomása gyanánt. Azonban mégis inkább az sejthető, hogy az ATV Szabad szemmel című műsorában való, Szakály Sándor melletti kiállásának gyakorlatibb okai vannak, mintsem a történészi tudomány magasságai. Ugyanis Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökeként maga javasolta Szakály Sándort a Veritas élére. Ami világosan jelzi nem csak a kettejük közti elvekben társi viszonyt, hanem a pofára esési rangsort is. Azt, hogy amennyiben Boross Péter nem próbálná menteni az igazgatót, akkor nem lenne az más, mint a saját protezsálási kudarcának elismerése. Márpedig úgy tűnik, hogy ezt a saját hiúsága nem engedi. Inkább társául szegődik a Holocaust részelemeinek minősítésében.

Mert úgy tűnik, az Antall-kormány utolsó miniszterelnökének sokkal fontosabb a saját hiúsága, mint a gerinc. Miközben a szemében talán tényleg Szakály Sándor az a legény a gáton, aki kedvenc Horthyjának is beírt egy kis piros-pontot. Ha máshova nem, hát a fenekére. Azért persze Boross Péternek lehet, hogy meg kellene gondolni azt a tanya-dolgot. Nyugisabb lenne számára, mint az állandó konfrontáció a valósággal, amely konfrontáció csak megárthat. A végén még mindenféle barnainges fiukákat fog maga köré képzelni. Még rosszabb esetben körénk képzelni.

Andrew_s