Ahol nem tart a hazai oktatás

Az elmúlt időszakban a napi politikai kavarodások kétségtelenül elvonták kicsit a figyelmet arról, ami a télen igencsak orientáló hatással bírt. Az oktatásról, a felsőoktatásról. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne érkeztek volna hírek a hazai oktatás világából. Beleértve azokat a híreket is, amelyek a külföldre távozó diákokról, munkavállalókról szólnak. Ugyanakkor érdemes tudni azt is, hogy hírünket a világban nem csak a külföldre távozottak fémjelzik, hanem az oktatáspolitikánkat jellemző adatok is.

Ahogy arra az Átlátszó Oktatás is felhívja a figyelmet, publikálásra került ugyanis az az áttekintés, melyben az OECD-országok oktatási adatait dolgozzák fel. A hazai reflexió alapján lesújtó képet nyújtva a hazai felsőoktatásról. Eszerint igen rosszul állunk az oktatás megfinanszírozottságában, és a munkanélküliségi adatok tekintetében egyaránt. Az utóbbi esetében mind a diploma nélküli, mind a diplomás munkanélküliek tekintetében a sereghajtók közt van Magyarország. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy az idén publikált áttekintés nem az idei, de még csak nem is a tavalyi adatokat tartalmazzák. Mielőtt azonban bárki nekiállna „nyócévezni”, az adatok vonatkoztatási éve, a 2011. év is már a jelen kormányzat regnálásának az éve. Ellenben nyilvánvalóan nélkülözi azoknak az intézkedéseknek a hatását, melyek azóta buggyantak ki az oktatáspolitika, illetve az általános poltika retortáiból.

Ebből a szempontból például érdemes lehet figyelni az elemzés azon sorait, melyek a tanulói kilátásokat dolgozzák fel. Amikor ugyanis a várhatóan egyetemet végző diákok 27%-át említik a felmérésben, akkor ez azt jelenti, hogy hazánk nagyjából azon a szinten tartott 2011-ben, ahol az OECD, illetve az európai átlag 2000-ben. Ez a fiatalok oktatási karrierkilátásaiban gyakorlatilag két felsőoktatási fordulót kitevő lemaradást jelent. Látszólag. Azért látszólag azért, mert az, aki az életét ma nem úgy képzeli el, hogy egyetemet végez, az könnyen egy generációnyi lemaradást generálhat. Ha feltételezzük, hogy a gyermekeit azért mégsem üti szájon, ha a továbbtanulási szándékukat megemlítik. Átlag öt éves felsőoktatási képzést tekintve a mintegy tíz éves lemaradás tehát bőven túlmutat a generációnyi kiesésen. Amikor tehát a Hoffmann-Klinghammer páros a felsőoktatás további restrikcióját képviseli, akkor generációk képzéséről mond le az ország. A források megvonása, az oktatók nyugdíjazása, az államilag finanszírozott képzés visszafogása ugyanis nem igazán a továbbtanulási kedv növelését szolgálja. Márpedig a diáktüntetések fókuszában ilyen intézkedések álltak. Ezzel, miközben már a 2011-es adatok alapján is „sikerült” a 26 értékelt ország közül a 22. helyet megcsípni, könnyen lehet, hogy azóta csak csúsztunk lefele.

Még akkor is talán, ha nyilvánvalóan egy differenciáltabb arányszám jobb lenne. Arra nézve például, hogy hányan tervezik itthon befejezni tanulmányaikat. Mert 2011 óta, az oktatáspolitika egyik „eredménye” a diákok külföldre-orientálása. Amely utóbbi gyakorlatilag felér egy szociális abortusz-programmal. S nem arról van szó, hogy a felsőfokú képzést fétisként kellene kezelni. Nyilvánvaló, hogy a társadalomnak nagyon is szüksége van középfokon jól képzett szakemberekre. Azonban azt is tudjuk, hogy a szakképzés, a felzárkóztató oktatás is gyakran esett a forráskivonás és az átszervezések áldozatává. Az utóbbi első hatásai már a felmérésben is látszanak. Az egy tanerőre jutó diákok számát tekintve ugyanis minden iskolatípusban az utolsó harmadban volt az ország már 2011-ben is. Azóta ennek aligha kedvezett például a kényszernyugdíjazásokkal megvalósított közvetett tanárelbocsátás. Márpedig a felzárkóztatás, a szakképzés gyakorlati oktatása, a tehetséggondozás aligha képzelhető el nagy létszámú osztályokban.

Így gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy már általános és középiskolában lemond az oktatás a diákok egy részéről. Miközben a fokozott tanári terhelés már 2011-ben sem volt megfizetve. A pedagógusfizetések akkor is lemaradtak a környező világban megszerezhető javadalmazáshoz képest. Azt meg a napi hírekből is tudhatjuk, hogy ez mit sem változott, mivel Hoffmann Rózsa csak szeptembertől ígér valami javulást. A kormányzati ígéreteknek azonban igen alacsony a vásárlóértéke, és társadalmi presztízse. Különösen, mivel érdekképviseletként egy felülről szervezet kamarában látja a kormányzat a megoldást. Ami, ismerve a valamikori SZOT-korszakot, pontosan tudhatóan hatástalan. Pontosabban a hatalom számára lehet hatásos, de aligha jelent majd teljes érdekképviseletet a hatalommal szemben. Kikényszerítve például Hoffmann Rózsa ígéreteinek betartását.

Összességében tehát egyet lehet érteni az Átlátszó Oktatás véleményével, hogy lesújtó a kép a 2011-es adatok alapján. Miközben sajnos korántsem biztos, hogy ez a kép nem súlyosbodott a jelen tendenciákat látva. Nem feledve persze, hogy amíg számokon vitázva telnek az évek, generációk alól ránthatja ki a politika a szőnyeget. No meg az országot.

Andrew_s