Mikor csalódtunk Karácsonyban?

Karácsony Gergely megnyilatkozásával most sokan foglalkoznak. Kár is lenne kilógni a sorból. Lehetne nyílt levelet írni. Karácsony Gergely nyilván nem olvasná. Legfeljebb valamelyik "még indult" osztályú sajtófigyelője. Lehetne méltatni a választásokban betöltött szerepét. Utólag ezt is sokan megteszik. Teszem hozzá: olyanok is, akik korábban szügyig belemerültek, teljes erejükkel beleálltak a főpolgármester által manipulált előválasztás eredményének védelmébe. Nekik nyilván van tükrük. Beszéljék meg azzal.

Egy azonban biztos. A fővárosban nem az ellenzéket, hanem Karácsony Gergelyt minősítették a szavazásokkal. Egyszerűen azért, mert az emberek többsége számára főpolgármester ellenzéki léte jelenti az ellenzéket. Lehetne mondani, hogy a választásoknál is így volt, de ez nem igaz. A választások kapcsán volt egy jól-rosszul szervezett országos kampány. Ez óhatatlanul kihatott az Orbán Viktor által amúgy is büntetett főváros általános attitűdjére. Az időközi választásokon azonban ez az országos felhajtás, hátszél hiányzik. Marad az ellenzék budapesti arca. Még akkor is, ha olyan párt képviseletében tolja, amely párt támogatottsága a hibahatárok körül mozog.

Márpedig Karácsony Gergely, mint főpolgármester, és szigorúan magánvéleményként, már akkor elvesztette az arcát, és akasztotta vállfára a gerincét, amikor egyáltalán elvállalta a miniszterelnök-jelöltséget. Ahogy már akkor is írtam: "Budapest szinte biztosan bukta a főpolgármestert az előválasztások során. Ha Karácsony Gergelyt, a jelenleg nem létező, választási párt, a jelenleg nem létező, pártlistájának első helyén miniszterelnöknek jelölik, akkor azért. Mert nem lehet egyszerre miniszterelnök, illetve Budapest polgármestere. Ha az előválasztások során kiesik a jelöltségből, akkor pedig a morális helyzete lehet tovább tarthatatlan. Elvégre egyszer már semmibe vette a rá szavazókat. Azokat különösen, akik esetleg csak Tarlós ellenében, és orrcsipesszel adták rá a voksukat. Miközben viseli a bukott jelölt bélyegét is."

Az, hogy a fenti hatást, a bukottság érzését azzal próbálta enyhíteni, hogy a Fidesznek második legkényelmesebb jelöltet nyomta előre, az nem különösebben emeli Karácsony fényét. Amitől még lehetne hatékony polgármestere a fővárosnak. Akár az ellenzék arcaként. Ahogy Demszkyt lehetett annak idején szeretni, nem szeretni, de a főváros működőképességét, a mindennapi működőképességét aligha lehet tagadni. Még akkor is, ha távolság szépítő hatásával is számolok. Még akkor is, ha biztosan van sokaknak, nekem is, olyan emléke, amikor nem igazán tudta szeretni a budapesti vezetést. De ne demszkyzzünk. Régen volt. Szerencsére Tarlós is, akinek sikerült elérnie, hogy vele szemben bárkit megválasztottak volna. Még Karácsonyt is. Az ellenzék fővárosi arcaként.

Márpedig, ha az ellenzék budapesti arcaként megnyilvánuló koncepciótlanság, közéleti ostobaság, városvezetési káoszkép háttere előtt nézzük, akkor az ellenzéki jelöltek szereplése tulajdonképpen pozitív. Mert volt aki elment, és rájuk szavazott. Mert a fővárosban a főpolgármester, mint az ellenzék arca legfeljebb az otthon-maradást támogatta. Azt, hogy aki nem akar a Fidesz-re szavazni, inkább el se menjen. Igen, tudom. Nem vagyok érdekelt annyiban, hogy nem az érintett körzetekben lakom. De abban az esetben, ha nálunk lett volna szavazás, és nem valaki olyan a jelölt, akinek karizmája, szaktudása jól ismert, aligha tudom magam rábeszélni a szavazásra. S igen, az ellenzéket sok szempontból a belső meghasonlás jellemzi. Ezt lehet belső vitaként aposztrofálni, de ez nem vita. Még csak nem is veszekedés. Ez a "nyuszi ül a reflektorfényben".

A pótcselekvéses vita pedig legfeljebb akörül folyik, hogy kit vakít jobban. Holott lehet, hogy elég lenne a helyére tenni a pártokat és politikusait. A pártokat oda, ahova a támogatottságuk alapján sorolható. A politikusait pedig ezzel súlyozva. Talán még Karácsony Gergely arca is összemenne kicsit, ha nem a farkak egyikének hihetné magát. Amelyik a saját hite szerint bőszen csóválja a kutyát. Talán még az is előfordulhat, hogy hobbi-biciklistából főpolgármesterré evolválódik. Ideje lenne.

Andrew_s

Szolgaságból jeles?

A napok egyik vezető hírévé vált Anita Álvarez esete. Röviden összefoglalva az eset annyi, hogy történt egy sport-baleset, és az edző megmentette a sportolót. Sport-baleset, mert másnak aligha tekinthető a sportoló ájulása. Még az ő életében sem először. Az edző, miután felmérte a rendezvényen hivatalból megjelent személyzet, akár csak pillanatnyi, cselekvési képtelenségét, cselekedett. Jól tette. A probléma az említett cselekvés-képtelenséggel van.

Az ugyanis aligha vitatható, hogy vízben elszenvedve bármilyen baleset életveszélyes lehet. Az ájulás is természetesen. Ami nem szolgál olyan kulcsingerekkel, mint a vízben terjedő vörös vérfelhő. Ugyanakkor egy versenyszám végén elég szokatlan jelenségnek lehetne értékelhető, ha valaki a medence aljára süllyedve a víz alján gondolná kipihenni a fáradalmakat. Kétségtelenül laikusként, de arra gondolnék, hogy a delegált személyzet erre illetékes tagjait pont azért delegálják oda, hogy szükség esetén cselekedjenek. Olyan helyzetben is, amikor mindenki másnál érthető lehet a pillanatnyi lefagyás. Mert lássuk be, hogy van ilyen.

Egy közúti balesetnél is sokan vannak, akik ugyan testben ott vannak, de cselekvésileg sehol. Mert a hirtelen helyzetben leblokkolnak. Nem véletlen, hogy ilyenkor sokszor életet menthet, ha valaki van a környéken, aki ilyen helyzetben is megőrzi a cselekvőképességét, és azonnal menteni kezdi a balesetet elszenvedőt. Akár azért is megőrizve a cselekvőképességet, mert olyan szakma gyakorlója, amelyben a kialakult helyzetre kellően "edzettnek" kell lennie. Innen nézve a VB személyzetének a felkészítettsége vizsgázott le. Mert világosan jelzi, hogy a személyzet nem volt felkészülve, felkészítve arra, hogy krízishelyzetben mi a teendő. S ebbe a felkészülésbe most beleértem azt is, hogy a személyzet kiválasztását végző sem végezhette túl jól a munkáját. Mert ezek szerint a kritikus helyzeti döntésképesség nem volt kiválasztási szempont. Olyanok esetében, akiknek a helyzetükből adódóan több a szerepük, mint a mosolygó biodíszlet biztosítása.

Az még rosszabb, ha a személyzet a bírótól várt jelzést a mentés megkezdésére. Ugyanis a mentésért is felelős személyzettől eltérően a bírót nem ezért tartják. A bírónak nem alapvetően a krízishelyzet felismerése a feladata. Nem baj, természetesen, ha felismeri, de akkor sem ezért van ott. Ha tehát egy adekvát feladat teljesítésére egy, a helyzet szempontjából inadekvát személytől vár valaki jelzést az baj. Nagy baj. Mert az egyik biztos jele annak, amikor minden felettivé, mindent visz a VS-elv. Amikor a "védd a segged" parancsa, az utasítási lánc feltétlen tisztelete mindent felülír. Amikor mindennél sokkal fontosabbá, még egy, az adott helyzetben, az adott szerepből fakadóan is elvárható cselekvésnél is fontosabbá válik annak az elmondhatósága, hogy a leírt szabályokat maradéktalanul betartották. Mely leírtakat a jelek szerint szintén úgy írták le, hogy a nem életmentő szereppel delegált bíró, illetve a mentésért is felelős személyzet "felhatalmazási" viszonyát összekapcsolták.

Mert náluk is győzött ezek szerint a bíró mint autoritás tisztelete a realitások felett. A realitásokat is felülíró autoritástisztelet pedig az alávetettség, a szolgaság egyik biztos jele.

Andrew_s

Prokofjev hova álljon?

Tegnap, 2022. 06. 19-én dobták be a hazai köztudatba a hírt, hogy az ukrán parlament betiltotta az orosz zenét. Ahogy például a Telex interpretálta a címben: "Ukrajnában betiltják az orosz zenék nyilvános lejátszását". De igaztalan lenne az adott médium egyedüli kiemelése. Mert rákeresve a neten kiderült, hogy a hazai média számos helyen, és formában, de lényegében hasonló tartalommal adott hírt az uborkaföld szélén állva. Amiért a Telex-et kiemelem az éppen a korrektsége. Amennyiben legalább valami forrást megadott a hírhez. Ami ugyan egy német nyelvű blogbejegyzés, de az is pont ennyivel több, mint ami sok más helyen található.

Ez azért érdemel külön szót, mert annak alapján nem egészen világos, hogy mit is tiltanak be valójában. Az orosz zenét, mint olyat, vagy az orosz előadók zenéjét. Mert a kettő azért nem ugyanaz. Bevallom töredelmesen: nem tudok ukránul. Ugyanakkor az internetes keresésekben azért megtalálható az ukrán kormányzati portál híradása ebben a kérdésben: https://www.kmu.gov.ua/news/mkip-verhovna-rada-progolosuvala-za-zaboronu-rosijskoyi-muziki-ta-knizhok. Az előbbi okokból csak robot-fordításban olvastam. Ennek alapján azonban úgy tűnik, hogy inkább az utóbbiról lehet szó. Elsősorban az orosz művészeket, illetve az orosz nyelvű előadások nyilvános elhangzását szeretnék kitiltani. De még itt is megjelenni látszik az a vonulat, ami egy általános értelmezést is lehetővé tesz.

Holott, ha tényleg az orosz kultúra kerülne fel a palettára, az kínosan kezdene hasonlítani egy korábbi, nem kifejezetten Ukrajna által fémjelzett korszak ténykedésére. Amikor olykor a megbélyegzett kultúra hordozóinak likvidálásával gondolták megtisztani egyes országok, térségek kultúráját az idegen motívumoktól. De a történelmi áthallásoktól most tekintsünk is el. Ha ugyanis feltételezzük, hogy általánosan értelmezik majd a tiltást, akkor vajon előadható lenne-e, mondjuk a "Három narancs szerelmese" című meseopera. Tekintettel arra, hogy a zeneszerője, Szergej Szergejevics Prokofjev, az akkor az Orosz Birodalomhoz tartozó ukrajnai Szoncivkában született, de Moszkvában halt meg.

Egy olyan helyzetben, amikor pont azt emelik ki sokszor, hogy az orosz nemzetiségű, de ukrán állampolgárok együtt halnak a frontokon a többiekkel. Az ukrán vezetés elkezdené keresgélni a ló tulsó oldalát. Amin aztán gondosan, és áldozatokat nem kímélve, leesnek. Sajnos túl sok ártatlan áldozatokkal jár a háború akkor is, ha hülyeségekkel nem gerjesztenek extra hatalmi indulatokat. Szerintem.

Andrew_s

Conteo -- Avagy az embargó alulnézetben

Orbán Viktor, ha már elment meccset nézni, útba ejtette az EU-t is. Ahonnan azzal a győzelmi jelentéssel jött meg, hogy megnyerte a rezsicsatát. Amennyiben az embargós politika mégsem annyira embargós. Mert Magyarországra például jöhet, ami a csövön kifér. Illetve befér. Miközben egyre több kérdőjel sorakozik. Meg néhány felkiáltójel. Meg talán kettős pont, vesszőcske, és hasonlók. Az utóbbiak a nagy népi homokozóban, amit egyesek politikának, míg mások úri huncutságnak tartanak. Vagy akár huncut politikának.

Az egyik kérdőjelcsokor továbbra is az, amiről nem igazán szólnak, illetve szóltak a hírek. Tulajdonképpen a kezdetektől. Mert, például, nem igazán szóltak a hírek már kezdetben sem az energetikai pánikról. Mármint állami szinten. Mármint Nyugat-Európában sem. Ami felértékeli azt a conteo-csomagot, amiben olyan kérdések vannak, hogy vajon miről is beszélgethetett Macron Putyinnal? Akár csak telefonon. Vagy a német vezetés miben is maradhatott? Részben Putyinnal, részben Macronnal. Mert az világos, hogy égbe kiáltó technológiai fordulatokról sem szólnak a hírek. S akkor most püff! Meg bele! Meg plüss. Az embargó. Amiben a magyarok folyamatosan keresztbe csámpáztak a decibelekben mindenképpen elvhű nyugatnak.

Kis szépséghibája ennek a folyamatnak az embargó, valamint az elvhűség evolúciója. Mert felületesen nézve nagyon úgy festett a folyamat, hogy kezdetben nyugaton sem akarták annyira ezt az embargót. Itt, a Nyugat-Balkánon, meg nagyon nem. Aztán, miközben a Putyinnal annak idején szintén beszélgető Orbán Viktor láthatóan megmakacsolta magát, hirtelen kezdett erősödni az elvhűség ott Nyugat-Európában. Ám ezzel szinte párhuzamosan születtek a gesztus-ötletek arra nézve, hogy miként lehet plüss-nyuszit tenni Orbán kalapjába. A végeredményt ismerjük. Egy szellős embargó, és kommunikációs elvhűség együtt. Csak aztán ki ne derüljön olyan turpisság, hogy az ide csővezetéken továbbra is nyugodtan bebugyogó olaj, akár csak feldolgozva is, de továbbbugyog. Elvégre az olajnak ugyan van szaga, de EU-belföldön mégis csak dezodorált egy kicsit. Dezodoráltan tovabugyogva ugyanis még az is kiderülhet, hogy az engedékeny embargó mögötti fene nagy elvhűség oka éppen ez. A bugyogás. Ide be, és innen tova. Még akkor is, ha természetesen nem feledkezhetünk meg az arab világ kőolajáról sem. De arrafele inkább csak a kitermelés növelése irányába ható győzködési fázisban van a történet. A drágábbá vált olaj ugyanis jó üzlet arrafele, amit a kitermelés növelésével nem biztosan akarnak önmaguknak elrontani. De ezt majd meglátjuk.

Addig is. A helyzet Orbán győzelmi jelentését is árnyalhatja. Esetleg annyiban, hogy könnyű szívvel hagyták győzni az EU-ban, mert így elviszi a morális balhét. Miközben a kezek tisztábbak maradnak egy kicsit. Kis szépséghiba, hogy az egész magyar lakosság viszi el a balhét. Már akkor, ha van. Illetve lesz. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen felállásban egy monomán diktátor megbízhatóbb tárgyalópartner, mint bárki más. Otthon az van, amilyen eszmére cseréli a híveiét. Nem kell komolyan tartani attól, hogy hazatérve a képviselői csoportja esetleg keresztbe-fekszik a történetnek. Ha tehát lezajlottak esetleg némi háttérbeszélgetések, akkor Orbán erősítése is jó üzlet lehet. Amiért szintén hagyhatták a kommunikáció győzteseként távozni. De ez csak a lehetséges politikai olvasatok egyike. Aki viszont a politikában szenteket keres, az rossz anyagon van.

A lehetséges olvasatok egy másik fejezete az, hogy egy totális embargó esetén Putyin nem biztos, hogy elveszti a háborút, viszont az EU könnyedén elvesztheti a békét. Mondhatni azt is, hogy Asimov örök. Minden külön magyarázat helyett a híres Alapítvány-trilógia első kötetéből a Korelli Köztársaság történetét javasolnám átolvasni. Mert az EU könnyedén korellizálódhat. Amennyiben a tömegek esetleg úgy döntenek, hogy a háború ugyan csúnya dolog, de ha elég messze zajlik, akkor a kondícionált légterű szoba mégis kényelmesebb, mint az, amiben nyáron rárohad valakire az alsónemű, míg télen ráfagy ugyanaz. Azok a kvantumfúziós erőművek meg csak nem akarnak jönni. A szénhidrogéneket nagyban fogyasztó iparágakról még nem is beszélve. Amelyek kiesése nem csak munkanélkülieket jelent, hanem további kényelmetlenségeket is a termékek kiesésével. Bár a munkanélküliség növekedésével keletkező politikai feszültség sem lehet lebecsülendő. De az államnak biztosított bevétel-hányad sem. Nyilvánvaló, hogy Oroszország korellizálódása sem zárható ki. De Asimov mindenképpen örök. Szintén tőle tudjuk, hogy bár egy fegyver mindkét oldalra ráfogható, fabatkát sem ér az olyan fegyver, ami nem fogható senkire.

A totális embargóra visszatérve. A totális embargót, tekintettel a tranzitdíjakra, esetleg az ukrán vezetés sem annyira szeretné, mint amennyire beszél róla. De lehet, hogy nem is annyira beszél róla. Mert, nem is olyan régen, még igencsak számolni szeretett volna az Ukrajnán keresztül pumpálódott gáz okozta ebbéli folyószámla-növekménnyel. S kár lenne megfeledkezni arról is, hogy ha egy totális embargó meggyengíti az európai államok egy részét, akkor Ukrajna vezetése is kisebb eséllyel mehetne kalapozni. Bocsánat, segélyt kérni.

Zárszóként? Egyrészt csak ismételni tudnám, hogy a politikában keresni az önzetlen szenteket lehet, hogy meddőbb vállalkozás, mint az örökmozgó-projekt beindítása. Másrészt nyugodtan lehet Putyin-bérencezni. Mert igaznak ugyan nem igaz, de biztos sokak kognitív disszonanciáját csökkentheti. Ebben viszont az járjon elől a jó példával, aki előbb, az energetikai szolidaritás jegyében, kikapcsolja a netet, aztán a számítógépét, nem gyújtja fel a lámpát, és a legrekkenőbb hőségben sem fogja betenni a lábát egy légkondicionált üzlethelyiségbe, de annak még az előterébe sem. Viszont haragosan megszakít minden kapcsolatot azzal, aki lámpát gyújt, netet használ, és hűtött üdítőt szürcsölve szemléli a hőségben szédelgő, melegben kissé szagossá vált húst majszoló, de nagyon elvhű, embertársait.

Akik között inkább keresnék szenteket, azok továbbra is inkább az áldozatok köre, mint az országok politikai, vagy akár katonai vezetése.

Andrew_s