Schmidt Mária és a falak

Schmidt Mária szerint a zsidók már a spájzban vannak. Természetesen egy muszlim világ-összeesküvés részeként. Szily László a 444-en sok szempontból elemzi a Terror Háza igazgatójának azt az írását, amit blogposztként szórt a nagyvilág, de leginkább a hívek elé. A témája alacsonyabb szintet céloz meg, mint globális magyarázatot adni az izraelizációra.

Mely említett kifejezés lehet, hogy nem tudományosan definiálható a hétköznapok szintjén, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy az antiszemiták azonnal tudni fogják a dolgukat. Ajkukra emelik, és hamarosan a net tele lesz vele. Varázsszóként említve mindenre, amit részben sem értenek, és még véletlenül sem ismernek. Sajnos ezt alig érinti Szily írása, mely különben nemes gesztussal próbál rávilágítani az igazgatónő által összehordott, látszatösszefüggésekkel megtűzdelt, féligazságokra építő gondolatiságára. Mely utóbbi kifejezéssel világért sem szeretném Schmidt Máriát megbántani. Már csak azért sem, mert az eredeti írás alapján egy másik mű juthat az eszünkbe. Az, amiben olyasmik állnak, hogy: „A jó öreg Szent Jánosnak ott voltak a gombák, Shipton anyának a sör. Nostradamus érdekes keleti apróságokat gyűjtött. Szt Malachinak zuglepárlója volt” (Neil Gaiman & Terry Prachett; Elveszett próféciák). Schmidt Máriának meg ott van az az épület, amelyet Szálasi Ferenc avatott be a nagypolitikába. Így talán az is lehet, hogy az igazgatónak pontosan ugyanolyan önáldozatképző komplexusa lehet, amelyet Angela Merkelről tételez fel.

Tehát izraelizáció. Amelyet úgy gondol a kartársnő levezetni, hogy amiként Izrael fallal választja el magát a palesztinoktól, akként válik a kerítések révén egy nagy Izraellé Európa. Na, mármost. Ugyanaz a dilemma alakulhat ki ennek kapcsán, mint Bayer-kereszteslovag kapcsán. Vagy az igazgatónő nem tudja, hogy miről beszél, vagy szándékosan hülyíti az olvasóit. Az előbbi azért kínos, mert alapvető történelmi ismeretek hiányát tételezi fel. Ami egy történész esetében akkor is kellemetlen, ha másodállásban milliomos. A második nem annyira kínos, mint kellemetlen. Mármint akkor, ha a mögötte álló, és őt a vagyonával együtt tenyerén tartó hatalomnak elzsibbad a karja. Mert egészen a Reich bukásáig J. Goebbelsnek sem volt gondja a propagandával. Az 1934-es pártkongresszuson például még egész lelkes volt. Mármint Goebbels. Akit szintén mérsékelten érdekelt a történelmi valóság, amikor el kellett adnia a náci ideológiát.

A keresztes lovagok kapcsán Schmidt Máriát sem érdekelte a lovagkor, mint olyan. A falak építése kapcsán sem nagyon hagyja magát a történelemtől zavartatni. Mert amennyiben ez az izraelizáció egyik jele, akkor ebből egyenesen következik, hogy az i.e. III. században élt Csin Si Huang-ti lehetett az ős-zsidók egyike. Mert akkor, ha behatolók elleni falakról van szó, akkor kár lenne megfeledkezni a kínai Nagy Falról, amelyet például a hunok betörései ellen is építettek a pletykák szerint. Amiből persze az is következik, hogy Kínát akkor veszélyeztető lovas nomádok ős-muszlimok voltak. Mert a falnak jobbára két oldala van. Ha pedig azok a nomádok voltak az ős-muszlimok, akkor a jelen menekültjei ellen kerítést építő Orbán Viktor tulajdonképpen a világ-összeesküvés ügynöke a másik oldalról. Ami akkor is zavaros kijelentésnek tűnhet, ha tudjuk: Orbán állt annak idején kapcsolatban a most sokat szidott Soros pénzével. Mely milliárdost természetesen Schmidt Mária is normatívan szid egy kicsit.

Viszont azért arra a falra, arra a másikra már csak azért is érdemes visszatérni, mert nyilvánvaló, azok a figurák, akik állandóan lovas-nomád ősökre hivatkoznak, azok bajban lehetnek. Ős-muszlimként, a kínai tartományokat veszélyeztető rablóhordaként a kerítés egyik, míg ős-zsidó kerítésépítőként a kerítés másik oldalán találhatják meg őseiket. Fennakadva a szellemi korlátaik tetején. Ahonnan a Terror Háza igazgatónője sem fogja őket lerángatni. Részben mert ő zavarja fel híveit a korlátai tetejére. Részben mert ő is egyszerre lehet a kerítés mindkét oldalán. S természetesen kár lenne az olyan falakról is megfeledkezni, amelyek mindkét oldalán ugyanazon nép tagjai fordultak elő. Például Berlinben.

De elfogadom, hogy ez egy kiragadott példa. A teljes írás elemzése aligha egy másik blogbejegyzés feladata. Meg kérdés, hogy van-e értelme. Már csak azért is, mert az igazgatónő hasonlóan „következetes” más passzusokban is. Mert írja például a menekültek beilleszkedésének kritikájaként, mintegy leereszkedő mentegetésük gyanánt, hogy a „turbómodernitás sokkos állapotot eredményez, amit a törzsi kötelékek elszakadása és a nagyváros elidegenített világába való beilleszkedés kényszere csak még nehezebbé tesz”. Elfeledkezve arról, amit elvbarátai sokszor vetnek a menekültek szemére. Azt, hogy mobil-telefonokkal, és hasonló, menekülés közben akár az éltetet menteni képes kütyükkel érkeznek. Ami különben természetes jelenségként kezelhető. Már akkor, ha valaki nem egy primitív, semmire sem alkalmas masszaként akarja látni, láttatni az érkezőket. Ami, láthatóan kínos lenne a hatalom tapsoncainak.

Andrew_s

Nemzeti bulshit-felelősnek szarvaztak egy új Minisztériumot

Van a benézésnek egy olyan foka, amikor az ember már a minisztériumot misztériumnak olvassa. Elsőre. Így jártam Rogán Antal új homokozójával, amikor a az önálló minisztériumról szóló hírt olvastam félre. A Miniszterelnöki Kabinetiroda megalakulását kidobolva. Melynek megalakítási terve nem új hír, de mégis csak most szavazták meg.

Habár, a megszavazást illetően nem sok kételye lehetett bárkinek is. Nem azért ülnek ott a kormánypárti képviselők, hogy leszavazzanak valamit, amit Pannónia géniusza személyesen ötlik ki. Abban a kényszerhelyzetben, ami szükségessé tette a hű talpnyaló jutalmazását olyan körülmények között, hogy Lázás Jánosnak nem lehetett útilaput kötni a talpára. Ahhoz kicsit túl sok szál fut össze a kezében. Mármint Lázárnak. Az, akit gyakorlatilag egyszer már megtettek egy árnyék-kormány operatív fejének, aligha mond le erről. „Csak úgy” pedig pláne nem. Tulajdonképpen még az is lehet, hogy a helyzet ilyetén alakulása jobb. Tényleg! Lázár János szinte szó nélküli félreállása ugyanis nagyon könnyen egy már létrejött kiegyezésre utalhatott volna az árnyék-kormány, illetve a Jobbik között. Biztosítva egy előrehozott választáson a tényleges hatalom átjátszását a szélsőjobbnak, és biztosítva Lázár hatalmi túlélését a felálló új hatalmi struktúra keretei között. Így még maradt egy kis idő a találgatásra az esetleg kialakult háttéralkukat illetően.

Miközben Rogán Antal tulajdonképpen egyszerűbb történetnek látszik. Annak ellenére, hogy esetében, például az egykori antifasiszta nagygyűlés idején, látszottak pillanatnyi megingások, 2012. decembere már régen volt. Azóta stabil ingatlan-, és ingathatatlan pozícióba nyalta magát. Folytatva azt, a már 2002-ben sejthető utat, amelyet végül is szorgos munkával könyökölt tisztára. Csendben, de hatékonyan háttérbe kényszerítve azokat, akik az útjába kerültek. Például a 2002-ben közszereplő Pokorni-t is. 2013-ra végképp eldöntve, hogy kiáll a horthysta restauráció tüneteitől sem mentes orbanista irányvonal mellett. Az tehát, hogy immár miniszteri rangban lökheti a sódert, alapvetően egy szerves fejlődéstörténetbe illő állomás. Egy olyan fejlődés része, melynek elején, évtizednyi távolban még megvoltak a már végképpen elvesztett gerinc nyomai. Amely gerincet, legalább részben, valószínűleg a hatalmi tényezőkről összecsipegetett morzsák pótolják.

Szinte törvényszerűen egy olyan tárcát elérve, amelyben van elég pénz, és nem igazán kell szakpolitikával foglalkoznia. Nem azért, mintha a hozzáértés hiánya bármely kormánytag esetében gátja lenne a kinevezésnek. De a szaktárcákat már olyan figurák töltik be, akiket Orbán Viktor valószínűleg nem mozdíthat el. A Lázártól kapott háztáji tasli után valószínűleg meg sem próbálta volna. a miniszterelnök. Így Rogánnak szükségképpen egy új hivatalt kellett létrehozni. S ha már annyit fordultak a goebbelsi kommunikációs hagyományokhoz, akkor fel sem kell akadnunk, hogy az új minisztérium a kommunikációs példakép munkahelyére, arra a bizonyos RMVP-re (Reichsministerium für Volksaufklärung und Propaganda), hajaz. Amennyiben a Miniszterelnöki Kabinetiroda felel majd a kormányzati kommunikációért is. Bebizonyítva azt, hogy a kormányzáshoz, egyre kevesebb szakmaiság mellett, egyre több körmondat szükségét érzi miniszterelnök. Talán már egy speciális, pannóniai bullshit-generátor is fejlesztés alatt van. Amelynek nemzetközi rokonaiból akár beszédrészletek is gombnyomásra jönnek elő, de nyilván szükség lehet a nemzeti előtaggal jelzett verzióra.

Csak van az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottsága alapító elnökének (2001), olyan informatikus ismerőse, aki képe lenne erre. Jó pénzért természetesen. Kielégítve a nemzeti propaganda eme sarkalatos, és eddig nem kellően komolyan, csak tréfára vett igényét. Nem mintha az Orbán Viktornak tapsolók tömegei akadnának fenn, ha az évértékelőt az egyik már létező netes alkalmazás kimenetéből olvasná fel a kormányfő.

Andrew_s

Vagány-magány-talanság

Forrás: 444.hu

Mókás dolog lehet, amikor a titkos, külső-belső, tanácsost, aki nem is közszereplő, lefotózzák a jegybankelnökkel. Mint az Habony Árpáddal megesett. Nyilván csak és kizárólag a barátság ápolásáról lehet szó, amiért az vesse az első követ, aki szerint egy jegybankelnök barátsága nem érhet akár milliárdokat.

Esetleg az, aki szerint egy titkos tanácsos ötletei nem jöhetnek jól egy meseszerűen tehetséges gazdasági szakember számára. Bár Matolcsy Györgyöt nem olyan sportos alkatnak nézhetnénk, aki korrepetálásra szorulna hasba-rúgásból. A mások fenekén elhelyezkedő piros pettyekhez, meg nem tudhatjuk, hogy Habony Árpád mennyit ért, és kellő alapossággal tudja-e megszámolni. Miközben természetesen komoly per árnyékát vetheti előre az említett fénykép elkészülte, mivel egy nem-közszereplő esetleg bepereli a fotóst. Még akkor is, ha egy közszereplővel való békés, és hangsúlyozottan baráti beszélgetését volt hivatott dokumentálni. Rámutatva arra a joghézagra, amit a fotózás korlátozását szolgáló törvénykezés tartalmazhat.

Ugyanakkor rámutatva arra, hogy a régi kommunikációs tankönyvek nem alkalmazhatóak fenntartás nélkül. A régi mestereknek nem kellett például számolniuk a telefonos kamerákkal és az internettel. A mechanikus zárszerkezet miatt még a rejtett fényképezőgép is lefülelhető lett volna, és a közvélemény szemei elé nem kerülhetett volna olyan kép, amit előbb a feltétlenül lojálisnak ismert belső véleményező ne látott volna. Nem beszélve arról, hogy a vegyi reakciókhoz több idő kell, mint a bitek mozgatásához. Márpedig ez a gesztusok, mozdulatok megörökítését is korlátozta. Szóval a régieknek határozottan könnyebb dolguk volt. Nem csökkentve persze az olyan retorikai teljesítményt, melyet például Marosán György nyújtani volt képes, vagy ami Helene Bertha Amalie Riefenstahl filmjeinek egy részéből is visszaköszön. De azért azok a filmek a feltétlen lojalitásról, és a kiemelkedő tehetségről is tanúskodnak. Nem csak a szónoki, hanem a filmes tehetségről is. Ám, mint említettem, az egy másik kor volt.

Annak ellenére, hogy az emberi természet talán nem is változott olyan sokat, ha a hatalomhoz való kötődés mechanizmusát tekintjük. Jól látható ugyanis, hogy az össznépinek beállított ellenségképek, és összeesküvés-elméletek elérik, vagy majdnem elérik az elvárt hatást. Ugyanakkor az is valószínű, hogy régebben is szívesen lelepleztek volna olyan gesztusokat, melyek a vezetőt Napoleon-pozícióban örökítették volna meg, vagy csak egyszerűen nevetségessé tettek volna olyan állításokat, hogy egy nem-közszereplőnek semmi köze nem lehet a hatalom képviselőihez. Az ilyen képekhez azonban, nem volt meg sem a technikai, sem a publikációs lehetőség. Az utóbbi különben a trafik-botrány kapcsán nagyon jól látszott, és látszik napjainkban is. Annak ellenére, hogy a Fidesz hivatalos véleménye szerint ez a csoda sem fog sokáig tartani. Ami kétségtelenül igaz lehet annyiban, hogy a közvélemény egy idő után kifárad, és beleun a trafikok ügyébe. Azonban azok a képek, melyek az internetre felkerültek mementóivá válnak az ügynek. Nem sorakoznak be azok közé az újságlapok közé, melyek sárgulásába, és elfeledésébe még Joseph Goebbels joggal bízhatott annak idején.

Azzal azonban aligha számolhatott a valamikori kommunikációs szakértő, amivel késői követőinek számolni kellene tudni. Azzal, hogy a technikai lehetőségek önmagukban is serkentik a kommunikációt. Ha tehát valaki nagy garral kifejti, hogy ő annyira nem közszereplő, hogy csak na, akkor sokak telefonkamerája viszketni kezd. Ahogy minél erősebben akarták a trafik pályázatok ésszerűségét és istentől való meghatározottságát erőltetni, annál jobban szaporodtak az ostobaságot, vagy akár szemétséget igazoló képek a nemzetiekről. Ilyen körülmények között a komoly kirohanásnak szánt beszéd egy véletlen gesztusa is gyorsan bejárhatja az internetet. Elmondhatóan azt, hogy minél jobban erőlködik a hatalom, annál inkább verítékszagával árazva be a kínlódást.

Gondolhatunk itt a fényképezési törvényre, az internet korlátozásának nem egyszer felmelegített ötletére, vagy akár a közszereplők köz-ségének hatalmi újradefiniálására is. Mely küzdelmek világossá teszik, hogy a hatalom nem számol a sarokban pusmogó magány valós hiányával. Mely küzdelmek az információ áramlását legfeljebb lassítani képesek. Nem évekkel, évtizedekkel, mint Rákosi vagy Sztálin idejében, hanem legfeljebb órákkal és napokkal. S amely küzdelmek legfeljebb a hatalmi rendszer természetét leplezik le. Az erőt, a kocsma-taslizást, hasba-focit tekintve mindent megoldó tényezőnek. Holott már a régi közmondás is azt mondja: „többet ésszel, mint erővel”.

Andrew_s