Bátrak és gyökerek

Két látszólag különböző hír, melyek között elsőre csak ott a kapcsolat, hogy belbiztonsági eljárásokat zár le. Ha ugyan lezár. Jobban belegondolva azonban még legalább egy további kapcsolat, hasonlóság van köztük. Nem igazán keltett széles körű társadalmi reakciókat. Megjelentek a hírek között, és a világ megy tovább sokak számára. Jelezve azt, hogy a hatalom kommunikációs forgatókönyve igenis hatásos. Véresen hatásos.

A hírek közül a látszólag kisebb jelentőségű, hogy a Lendvay utcába szervezett diáktüntetések ellen fellépő, saját bevallásuk szerint meg sem hívott, de erőszakot alkalmazó hős aktivisták ellen megszüntették a nyomozást. A hősök közül elhíresült Sz. Ferenc, aki annak idején hosszas börtönbüntetéssel rótta le társadalmi tartozását egy emberölésért. De azért persze jellemző a csoportban bátrakra, hogy öt segéderő jelenlétében ketten viszik erőszakkal odébb a tüntetőt. Aki nem egy mázsás testépítő-bajnok, hanem egy törékeny diáklány. Orbán Viktor személyes értékítélete alapján azonban ez nyilván rendben van, hiszen szóvivőinek ajakáról csak úgy csobog a bajnaigárdázás. Miközben nem hallunk fideszgárdát emlegetni. Azokra értve, akik bármikor mozgósíthatóak. Esetleg mozdulnak maguktól, ha valaki felhívja őket, hogy buli van, és kockázat nincs. A nyomozás megszüntetésének indoka, miszerint az aktivistának „nem a személyi szabadságát korlátozták, hanem a testi épségét védték”, mert a „nyomozáshoz beszerzett iratok szerint ugyanis, a Fidesz székház azon része életveszélyes” csak újabb kérdéseket vet fel, ha igaz. Például azt, hogy a székházban dolgozók milyen veszélyességi pótlékot kapnak? Továbbá azt is, hogy Sz. Ferenc és társai mit kerestek ott, hívatlanul, egy életveszélyes helyen? Már akkor, ha nem az ő jelenlétük képezte az életveszélyt a székház azon részén. Ott és akkor. Meg különben is. Ha tényleg senki nem hívta oda őket, akkor hogy jutottak be?

De ugorjuk most át ezeket a kérdéseket, és pillantsunk egy másik, szintén szinte a semmibe koppant hírre. Arra, hogy ítélet-születési mérföldkövet ért az eljárás a roma-gyilkosságok ügyében. Azon gyilkosságok ügyében, amikor roppant nagyon bátor, embernek látszó biológiai objektumok alvó családokra gyújtották rá a házat, majd a menekülőket levadászták. A gyermekét mentő apát, és gyermekét is. Az aljasság független az áldozatok bőrszínétől, és az aljasság mértéke alig különbözik a koncentrációs táborok kápóinak aljasságától. Az állatvilágban erre kár is hasonlatot keresni, mivel a talajban lakó férgeknek, de a trágyában élű nyüveknek is, nagyon fontos biológiai szerepe van. A végső ítélet megszületik majd, amit a kormányzat akár a szerintük független, de a miniszterelnök által olykor parlamentből minősítve-befolyásoló, igazságszolgáltatás, hatalmas eredményének is tekintethet. S sok szempontból az is. Jelezve, hogy van még olyan testületi tag, akit nem érintett meg az a szélsőjobboldali szemlélet, mely például a betiltott gárda avatását tűri meg a Hősök terén.

Ugyanakkor a társadalmi közönyt akkorára sikerült hizlalni, hogy már külföldön is felfigyelnek a jelenségre. Ahogy Tamás Gáspár Miklós is jelezte: a romagyilkosságok alapvetően egyfajta nemzeti gyászt jelentenek. Ám a tömeg a vállát vonogatja, és hallgat. Holott a sötétben bátrak szempontjából akár ő is lehet a következő. Akár azért, mert valamelyik vadbaromnak tetszik, vagy éppen nem tetszik a lánya szeme-színe. Mégsem sorakoznak fel a tömegek. Olyan esetben sem, amikor pedig joggal izzanának fel az internetes fórumok, és bárkinél kiverhetné a jelenség a biztosítékot. Nem a politikait, hanem az emberiességit. Márpedig nem szeretném azt hinni, hogy egy olyan országban élek, ahol az embertelenség a norma. Csak azért, mert az áldozat például roma. A csend azonban szinte bántó. Nem a néhány média, hanem a széles társadalom csendje.

S ebből a szempontból tényleg el lehet mondani, hogy a kormányközeli kommunikáció megtette a hatását. A cigányokat leállatozó publicista kebelbarátként való megtartása, a megtűrt felvonulások, a burkoltan rasszista parlamenti megszólalások üzenete célba ért. A szélsőségekre, illetve a kormánypárt nevében fellépő erőszakoskodókra legyintők, vagy az azokat csendben támogatók tömege elérte azt a szintet, aminek árnyékában egyre kevésbé bátrak a többiek.

„Föld alól a föld fölé tör,

kúszik s ravasz a gyökér,

karja akár a kötél.

Gyökér karján féreg alszik,

gyökér lábán féreg ül,

a világ megférgesül.”

(Radnóti Miklós: Gyökér – részlet)

Andrew_s

Roma és nem roma rasszizmusaink

Egy gárdának látszó társaság
Forrás: mandiner.hu

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) honlapján részletes állásfoglalás olvasható a romák rasszizmusát elítélő bírói határozatról. Az ítélet idei, az eset közel négy éves. S tulajdonképpen akár üdvözölhetnénk is a bíróság szorgos munkáját, mivel egy másik ügyben nem sikerült négy év alatt sem ítéletet mondani. Hazaengedve néhány, gyilkossággal gyanúsítható vascsőhasználót. Azt különben a TASZ sem állítja, hogy autóban ülőkre rátámadni illendő. Csak az ítélet súlyosságával és jogi környezetével kapcsolatban fogalmaztak meg fenntartásokat.

Azt nem is lehetne, akárcsak hozzávetőlegesen normális jogérzékkel, állítani, hogy autósokat megtámadni bárkinek joga lenne. Hacsak nem érzi magát veszélyeztetve az, aki támad. Márpedig a 2009-es ügy körülményei közé az a jobbikos rendezvény is hozzá tartozik, melynek kapcsán megjelentek az autóban a gárdistának kinéző egyenruhások. Esetleg csak egyenruhásnak látszók. Olyasmik, akiknek az eskütételekor a belügyi apparátus támogató jelenlétéről biztosította a megjelenteket a Hősök terén. Ahogy a romákkal összeszólalkozó, és egyenruhában grasszáló gyöngyöspatai felvonulókkal szemben sem sok bírói ítélet volt olvasható. Ami sajnos olyan üzenetet is hordoz, hogy a bírósági joggyakorlat rasszizmus és rasszizmus között különbséget tételez fel. Márpedig annak a hallgatólagos elfogadása, hogy a magyar nemzetnek, mint közösségnek a cigányság nem része, elég messzire vezethet.

A történelemből ugyanis ismertek azok a folyamatok, amikor egy ország formális vagy informális joggyakorlata próbálta eldönteni azt, hogy ki tagja a nemzetnek, és ki nem. Amikor ugyanis a gárdisták ellen fellépőket közösség elleni bűncselekményben találták vétkesnek, akkor óhatatlanul ilyen definíciók kezdhetnek kialakulni. Holott az, aki egyenruhában bújva feszít sokadmagával bátran kiabálva, vagy vonulva, semmivel nem magyarabb ettől. Még az sem teljesen biztos, hogy a hazaszeretetük nem kisebb, mint azoknak, akik ilyen külsőségek nélkül is biztosak honpolgárságukban. Ami azonban biztos, hogy az igazán megnyugtató bírói gyakorlat a rasszizmusok közti különbségtétel gyanújának felmerülését is megelőző gyakorlat lenne. Különösen, mivel a politikában valóban fontos lenne az a moralitás, amit Rétvári Bence KIM-államtitkár is emlegetett.

Ilyen esetben a zsidózó kiabálásért börtönt kiszabó ítélet sem nagyon keltene feltűnést. Bár kétségtelen az, hogy ezzel az erővel igen sokan kerülhetnének börtönbe. Miközben az utóbbi esetben alig lehet elhessenteni azokat a gondolatokat, hogy az ítélet a Zsidó Világkongresszusról a Kempinski Hotelbe hazaérkezőket szidalmazó ifjak ellen valójában demonstratív súllyal bír. Nem azt demonstrálva, hogy ilyet nem illik tenni, hanem azt, hogy Orbán Viktor tényleg elítéli a rasszizmust. Mármint a Zsidó Világkongresszuson elhangzott beszédben, és a külpolitikában igyekezve piros pontokat gyűjteni. Már csak azért is, mert ebben az esetben gyorsított eljárásban jártak el a kiabálókkal szemben, míg más esetekben közel négy év kell egy támadás elítéléséhez. A gárdaszerű egyenruhákban mászkálókkal kapcsolatban meg eljárás sem mindig indul, és az antiszemita b-közép ellen is legfeljebb egy zártkapus focimeccsre futja közösségi szankcióként. De teljesen nyilvánvaló, hogy amikor a miniszterelnök éppen a zéró-toleranciáról beszél, akkor rossz politikai visszhangja lehet a kint kiabálóknak. Alighanem nem szóltak nekik időben, hogy itt, és most nem kellene zsidózni.

Persze, jó lenne, ha valaki a gárdának, a jobboldali kormánypárt ötös számú tagkönyvesének és sokaknak másoknak is megmondaná, hogy itt és most nem kellene cigányozni. Itt Pannóniában, és most, a XXI. században. Miközben nem vitatkozom azon, hogy a hazai jogrend szabályai mindenkire érvényesek, Ha tehát a politika és a bírói gyakorlat egyértelműen megüzeni az előbbit, akkor más, kevésbé félrehordó, szemmel lehet majd a cigányok rasszista megnyilatkozásait sújtó ítéleteket is olvasgatni. Továbbra is fenntartva azt a véleményt, hogy vascsövekkel autósokra támadni sem kitüntetést érdemlő cselekedet.

Andrew_s

Jeszenszky Géza cigánykultúrája.

Az a bizonyos részlet.
Forrás: Index.hu

A beltenyésztettség káros biológiai, genetikai hatásai ismertek a különböző élőlények esetében. A Homo sapiens, mint biológiai faj esetében is. Oka a közeli rokonok közötti szaporodási közösséglétesítés, aminek az emberi kultúrában külön nevet is adtak: vérfertőzés. Nyomai a különböző kultúrákban régre nyúlnak vissza, és például a fáraó-dinasztiák hanyatlásáért is felelőssé tehető a tradicionális rokonházasság. Az európai kultúrkörök azonban ebben a tekintetben jogilag és vallásilag sem megengedők. Érthető tehát, hogy Jeszenszky Géza tankönyvének esete kicsit felkavarta az amúgy sem túl nyugodt vizet a romák, a roma kultúra körül.

Az eset Roma Sajtóközpont Facebook-oldaláról indult és az Index dobta be a szélesebb köztudatba. Szalagcímben jelölve meg, hogy a volt külügyminiszter és jelenlegi nagykövet által írt egyetemi tankönyvben a romák vérfertőzéséről tanít Jeszenszky Géza. Egyben azt is leszögezve, kijelentő mondatban szerkesztve azzal a szövegkörnyezettel, hogy a számos roma azért mentálisan beteg, mert a kultúrájuk megengedi a testvérek közti házasságot, illetve szexuális kapcsolatot. A szövegkiemelés nyomán pedig felbukkant Czeizel Endrének, egy, közel egy évvel ezelőtt tett, kijelentése. Az azonban még a felületes olvasás alapján is megállapítható, hogy ez a megállapítás „Például az unokatestvér házasság aránya a népességükön belül 2 és 20 százalék között van, a kultúrájukban mélyről gyökerezik, hogy a nagy családon belül kell házasodni. De az önmagában nem rejt nagy veszélyeket.” Nem fedi le a Jeszenszky Géza által hivatkozott állítást. Kivéve talán azt, hogy mindkettőben megjelenik a cigány kultúra, és annak hatása a házasságokra. Az azonban gondolom nem igényel bővebb indoklást, hogy a testvér és a nagycsalád változatos genetikai távolságban levő unokatestvérei nem egészen ugyanazt a rokonsági fokot fedik le. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy néhány ritka gén, akár pozitív, akár negatív irányban hatva, ne dúsulhatna még ilyen körülmények között is.

Fotó: MTI

Nyitva maradt tehát a kérdés, hogy Jeszenszky Géza milyen forrásokra támaszkodva fogalmazta meg az inkriminált állítást. Nem a rokonházasság biológiailag káros voltát, hanem a cigány kultúrára vonatkozó állítást. Azt, ami a testvérek házasságára vonatkozik. A HetiVálasz.hu által közölt nyilatkozattól nem lettünk e tárgyban okosabbak. Holott mennyivel egyszerűbb lett volna, ha az MTI-nek eljuttatott közleményben ott van: az adatok innen, és innen származnak. Megadva azokat a szociológiai forrásokat, amik alapján az állítás ellenőrizhető. Mármint az, hogy „Azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy testvérek, vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással”. Forrásként az, hogy „több tanulmány, szociológiai felmérés érinti a cigányok között is fellelhető szellemi fogyatékosság jelenségét, és általában ezt a belterjes közösségek létével, és az ezzel járó gyakori rokonházasságokkal magyarázzák”, elég vérszegény. Az esetleges megalapozatlanságra az, hogy „az érintett kurzus már két éve nem indult el az egyetemen, a könyve pedig nem tananyag, és sosem került könyvesboltokba” meg nem magyarázat, csak kifogás.

Az, hogy a Roma Sajtóközpont szerint több más, szintén kissé elnagyolt, szerintük a rasszizmus határát innen-onnan súroló gesztus tulajdonítható Jeszenszky Gézának, azt nyilván megvitatják majd a megfelelő fórumokon. A jelenség ugyanakkor rámutat arra a pongyolaságra, amivel bizonyos előadók akár az egyetemi előadásokat alátámasztó munkákat, akár az azt olvasókat kezelik. Ez utolérhető ott, hogy a jelzett könyv oldal-reprodukcióján látszik a lábjegyzet. Pontosabban a lábjegyzet jelzésének hiánya, ami jelezhetné az előzőekben hiányolt forrást. Azt a hozzáállást sugallva, hogy „én ezt mondom innen a katedráról, és ha nem kartok bukni, kritika nélkül fogadjátok el”. S alighanem sokan még akkor is hallgatnak, ha röhögésvágytól csikorgó fogakkal hall olyan kitételeket, ami Rommel beszorítását emlegeti Sztálingrádba a második világháború során. S mielőtt bárki félreértené, az ez utóbbi kiszólás nem Jeszenszky Gézától, de szintén egy katedrán elhangzott órai előadásból származik. A volt külügyminiszter esetében szintén a hallgatóság, illetve az immár naggyá vált közösség némi lenézése nyilvánul meg abban, hogy forrást továbbra sem kíván feltüntetni. Inkább olyan szivaccsal mosakszik, amire az van írva: „külszolgálat miatt a katedra zárva”. Ami érthetően semmit sem ment a helyzetből. Sokkal inkább egy „szálljatok már le rólam” –értékű kijelentés. Ami kicsit furcsa egy közszereplő esetében. Nem csak a romákkal, hanem bármivel, és bárkivel kapcsolatban. S akkor is, ha a közre való dallamos fütyülést udvariasabban fogalmazta meg Jeszenszky Géza, mint a minap Tarlós István.

Különösen egy olyan helyzetben lehet kellemetlen, amikor joggal lehet számolni egy kijelentéssel kapcsolatban annak az előítéletességre gyakorolt hatásával. Ezzel, politikusként Jeszenszky Gézának bizony tisztában kellene lennie. Akkor is, ha van kedve forráskutatás gyanánt felkeresni mondjuk a Janus Pannonius Tudományegyetemet, és akkor is, ha nem. Látva különben, hogy a téma felvetése egy internetes fórumon mennyi, a világhálón elérhető utalást ásott elő a bitek bugyraiból, tényleg egyetemi arrogancia a forrásmegjelölés nélküli katedra-kijelentés. S az is csak kifogás lehet magyarázat helyett, ha jelentősebb beosztásban ténykedő kormánypolitikusok sem igazán foglalkoznak ilyesmivel. Ahogy az sem, hogy egyetemi főiskolai katedrán mástól is elhangzanak akár nyíltabban, és kevésbé alátámaszthatóan rasszista kijelentések is.

Simay Endre István