Lépcsőházi agitprop

Forrás: Facebook

Avagy a „Jámbor András”-jelenség

Az alcím persze annyiban igazságtalan, hogy korántsem Jámbor András az egyetlen érintett, s még csak nem is az első. De most éppen őt kapták fel. Például a HVG is.

Mint az az említett portál felvezetőjében is olvashatjuk, Jámbor András korábban úgy döntött, hogy nem indul a jövő évi választáson. Azaz kiszáll a történetből, és másra bízza az indulás fáradalmainak az elviselését. Nem lépett be másik pártba, nemjelentette be egyéni indulását, hanem kiszállt. Mint amikor a maratoni futó visszavonja a nevezését.

Ahogy az utóbbinak is sok oka lehet, egy politikus visszalépéshez is több ok vezethet. Családi, emberi, bármi. Akára kudarctól való megrettenés, vagy akár egy önáltató mártíromság. Az ő vállalása, az ő döntése. Ha akarja, akkor megindokolja a visszalépéskor. Ha nem akarja, akkor nem. De tételezzük egy politikusról, hogy nagykorú, a döntéseit vállalni képes polgára az országnak. A döntése meghozatalával ennek a történetnek vége, mint a botnak.

Ezt követően elég visszaás, amikor öles szövegeket kezd kiírogatni magából, amiben nem a döntését indokolja, hanem másoknak akarja megmagyarázni, hogy milyen nagyszerű dolog lenne, ha ugyanúgy döntenének, mint ő. Ismert jelenség? Igen. Az utólagos önigazolás keresése egyáltalán nem ritka. Leginkább olyankor, amikor az érintett, a helyzetet végig gondolva nem igazán tud azonosulni a saját döntésével.

Ilyenkor akár természetes is lehet, hogy abban keres feloldozást önmaga számára, hogy többeket próbál meggyőzni. Egyfajta térítői munkát végez. Oldandó a saját kognitív feszültségét, azzal, hogy „mégsem vagyok olyan hülye, ha mások is követnek”. Ezzel több probléma mellett a legzavaróbb talán az, hogy felveti: politikusunk korántsem megfontoltan, a következményeket vállalva döntött. Ezzel alapvetően kiállítva a bizonyítványt a saját alkalmatlanságáról. Mert egy dolog az iskolai igazodás az osztály hangadójához, és más egy kicsit a politikai térítés.

Nem azért, mert nem lehet változás bárki személyes véleményében. Még akkor is, ha ezzel esetleg beszántja a saját korábbi követőinek a szervezetét. Ahogy, például a Momentum vezetése tette. De akkor legalább ezt a változást vállalja fel. Lépjen be abba a politikai mozgalomba, amelynek térít. Ne a pályán kívülről, feloldozást keresve, térítsen másokat, hanem emelje fel az új táblát, és hajrá. Vagy annyira mégsem nagykorú? Vagy csak az utólagos agitprophoz, ha tetszik mások csőbe húzásához, elég bátor? Vagy mégsem tudta már önmagát sem meggyőzni a döntése indokoltságáról? Netán pontosan tudja, hogy olyan könnyű, hogy sehol sem lenne, Jámbor András esetében még a Tisza meg sem nevezett jelöltjeihez képest? Akinek egyelőre a legfőbb ismertetőjegye, hogy meg nem nevezett senkik a politikai futópályán.

Akkor meg különösen gyáva dolog a kívülről folytatott agitáció. Tényleg amolyan lépcsőházi gondolkodás nyomán született egyszemélyes agitprop-irodaként. De ebben az esetben legyen olyan jó, és ne alakítsa a térítő szerzetes decibellovagi szerepét.

Az alcím persze annyiban igazságtalan, hogy korántsem Jámbor András az egyetlen érintett, s még csak nem is az első. A Momentum esetében egy egész politikai gittegylet adta fel indulás előtt a versenyt. Azonban az összes utólagos Tisza-térítő egyetlen mondata sem magyarázza meg, hogy miért nem mernek tiszta vizet önteni a fejükbe, és nyíltan belépni a Tiszába. Nem a folyóba, hanem a pártba. S nem Jámbor Andrástól, de másoktól sem találtam erre érvet. Noha, legalább legközelebb nem egy pártaktívás lózungpufogtatást, hanem a tényleges tagság összejövetelét lehetne eladni pártkongresszusnak.

Andrew_s

Meglepő-e a hűbérúri nyaralás?

Van az úgy, hogy az ember nem érti, hogy bizonyos hírek, gesztusok nyomán miért kapja fel a fejét valaki. Bárki, aki az eltelt évtizedet, és egy kicsit Magyarországon töltötte, látta belpolitikai történéseket, és nem funkcionális analfabéta. A vakhittel élők természetesen kivételek. Nekik az Ungár-villa titka nem tétel.

Alkalmasint persze egyébként sem lenne tétel. Pontosítok. Nem kellene, hogy tétel legyen. Elvégre miért ne lehetne valakinek, illetve a bármely családnak Opatiában nyaralója. Mármint akkor, ha sikeres vállalkozó, és az utolsó fillérig bevallható, bevallott és vállalható jövedelemből kuporgatta össze. Az, hogy az Ungár-családnak van arrafele egy villája normális esetben a „na bummm, és akkor mi’an” tipikus esete lenne. De... Csak előkerült egy video, amin Orbán Viktor villahasználónak látszik.

A történet másik oldala, hogy a villa pro papiro Ungár Péter nővéréé. S mit ad Isten, Ungár Péter egy papíron ellenzéki párt, az LMP, erős embere. Néhányan meg ülnek, csodálkoznak, illetve meglepetéstől kerek szemekkel néznek ki a fejükből. Noha sok okuk nem lenne rá. Személy szerint akkor lennék meglepve, ha pár egyéb információt is közöltek voltak.

Az egyik ilyen segédadat lett volna, ha azt is közlik, hogy Orbán Viktor mennyit fizetett a villa használatáért. Mert a kormányfő évtizedes attitűdkészlete mutatja, hogy egyfajta hűbérbirtokként kezeli az országot. Egy hűbérúr meg nem szokott fizetni a hűbéresek, és vagyonuk használatért. Vagy azt gondolja valaki, hogy anno Edward király, mielőtt visszapattant a fakó lovára, kikérte Montgomery-től a számlát, és a bárdok családjának kijáró fájdalomdíjjal megfejelve kifizette a vacsorát? Ugye, hogy nem! De, ha mégis, akkor azt ugyan miből tette volna? Nyilván az egyéb csatornákon beszedett, mai szóhasználattal visszaosztott pénzből.

Orbán vakhitű hívei szerint különben nyilván természetes, hogy a miniszterelnök úgy viselkedik, ahogy. Az ő szent emberüknek és felkent vezérüknek ez egyszerűen jár, és kész. Meg különben is. Akármelyik ellenzéki pártvezető is érezze magát megtisztelve. Azért is, hogy Orbán megtiszteli a nővérét. Akár csak a villája használatának erejéig. Meg különben is.

A LMP ellenzéki párt? Függetlenül attól, hogy Ungár Péter mennyire van családilag rövidre zárva Orbán Viktorral. Tényleg? Ha valaminek ellenzéke, akkor legfeljebb Orbán személyének, és nem rendszerének. Habár... Az LMP a megalakulása óta rendszeresen gyakorolt olyan gesztusokat, amely sokkal inkább erősítette, mint gyengítette a regnáló állampártot. Egyébként magának Ungár Péternek is volt olyan szereplése, ami akár a személyes székfoglalója is lehetett a Fideszben. Nem mostanság, hanem még 2018-ban. Csak ráerősítve a Jobbik-Fidesz-LMP szövetségi körre, amiről már többször írtam magam is.

Őfelsége tehát meglátogatta őfelsége egyik ellenzékének családi nyaralóját. Kiélvezte, ami neki felségi alapon jár, és ennyi. Majd azt hazudta, hogy a kormány nem nyaral. Mi itt a látni való? Legfeljebb azok a műzöngék, amikkel most körbe-duruzsolják ezt az egészet. Mely zöngéken legfeljebb mosolyogni lehet olykor. Elvégre a kormány lehet, hogy nem nyaralt. Orbán nem a kormány. A sajár koordinátái közt alighanem, Isten magyar helytartótanácsának a feje. Ahogy az is vicces, amikor Schmidt Mária fiát a Momentum irányából kezdik számon kérni. Abból a formációból, amiről szintén csak dús fantáziával hihető a tényleges, rendszerszintű, ellenzékiség. Amely sajátos ellenzékiség nyomán nehéz eldönteni, hogy kritizálják-e Ungár Pétert, vagy csak irigyek.

Tényleg lenne itt bármi látnivaló? Az LMP visszaszorulóban. Legfeljebb lesz egy kis helycsere a fenti tengely mentén. Számít? Jelenleg alig.

Andrew_s

Mikor volt tiltakozás a VB előtt?

Egy viharos késedelemmel, de elrajtolt az atlétikai VB. S hirtelen sokan azonnal sport-közgazdásszá, és hivatásos aggódókká, illetve demonstratívan nem-menőkké váltak. Mondván, hogy az egész beruházás korrupcióktól terhes, nem megtérülő pénzkidobás. A korrupciót nem tudom bizonyítani, tehát elengedem. Ellenben az, aki azt hitte, hogy a Budapestre hozott nagyépítkezéses VB nem borítékoltan ráfizetéses, az egy másik kategória.

Az, akár a nemzetközi példák alapján is, olyan gyenge matekból, hogy még a szomszédját is bukásba rántotta. Ez a történet valószínűbben bukta, mint nem. Nem is okvetlenül csak máról holnapra, hanem hosszabb távon. Az épületeket, miként a korábbi látványsport-pékségeket is, fenn kellene tartani. Ehhez folyamatos bevételek kellenének. S nem, vagy nem csak az állami kasszából. Igaz. Lehet a folyamatos pusztulás turista-látványossága is. Ebből a szempontból Budapestnek aligha hiányzott jobban, mint amennyire egy Olimpia megrendezése hiányzott volna annak idején.

Talán még emlékeznek páran arra, hogy ilyen ötlet is volt. Csak azóta sok víz lefolyt a csatornákban. Akkor volt egy szervezet, amelyik számos párt segítségét, támogatását is élvezve aláírás-gyűjtésbe kezdett az Olimpia ellen. Ez annyira sikeres volt, hogy Olimpia nem lett, és a korántsem párt alapítására gyűjtött aláírások nagy számára, mint nekik szóló támogatásra is hivatkozva párttá trutyizta magát a társaság. Papíron ellenzékiként. De gyanítom, hogy a Momentumnak több problémája van Orbán személyével, mint rendszerével. Azért persze az, aki halott a VB-t ellenző aláírás-gyűjtésről, az ossza meg az információt a nagyérdeművel, mert a fővárost járva nekem elkerülte a figyelmemet.

Ahogy túl hangosan az a párt sem kampányolt a VB ellen, amelyik aztán, előszedve a legszebb lelkét, nem vett részt a megnyitón. Mert ez az eső utáni gesztus nyilván csökkenteni fogja a VB-s ráfizetéseket. Biztos. Csak nem világos, hogy mennyivel. Vélelmem az, hogy semennyivel. Ahogy a politikai jelzés-értékét sem taksálom túl magasra.

Arról se feledkezzünk meg persze, hogy Budapestnek van valami saját izéje. Amit Városházának is hívhatnánk, és polgármester is tartozik hozzá. Állítólag gerinces ellenzéki. Bár nekem az előválasztáson előadott produkciója alapján mindkét fogalmat illetően vannak kétségeim. S az istenadtának sem lehet túl nagy véleményes, ha azt vesszük, hogy a legutóbbi lokálnemzeti konzultációját a helyiek döntő többsége vagy elutasította, vagy magasról szarhatta le a kitöltöttség arányai alapján. Alkalmasint az a Lánchídról konzultálva atomizálta tovább a főváros lakosságát, és Karácsony Gergely mintha óvakodott volna a VB-ről kérdezősködni korábban.

Azt tehát, hogy az Olimpia gigaberuházásaiból elmaradt építési pénzeket legalább részben pótolni hivatott VB nem kecsegtet a recesszió megállításával, azt gyanítom. De a leglátványosabb mégis az, ami nem történt a VB kapcsán. Semmi ahhoz hasonló, ami az Olimpia kapcsán működni is látszott. Ha viszont előtte az ellenzék, és Budapest vezetése egy emberként nem szervezett tömegakciót a VB elkerülésére, akkor most, hogy már itt van, mire veri bárki a habot?

Bocsánat! Olykor elfelejtem, hogy az országot vezető kleptoligachikus kormánynak felelős ellenzéke van. Mert olykor nem tudom, hogy melyik része kinek is felelős.

Andrew_s

Gelencsér a történelmi gerilla

A Momentum gerillázott egyet. Lehet, hogy a kiesen őszies napon a grillázs jobb lett volna, de nekik az nem felelt meg. Így aztán elmentek a Szabadság térre emlékművet takarni. Mert arra viszont futotta. Talán azért, mert a pártelnök korábbi szimpátiájának centruma felzabálta a szotyit a grillázs elől. De mindegy is. Szóval elmentek és betakarták a Szabadság téren a szovjet emlékművet. Mert olyan élénken él az ifjú Gelencsér Ferenc Momentum-elnök emlékeimben a II. világháború személyes tapasztalata, mintha csak tegnap álmodta volna.

Mindegy is lenne, elvégre Gelencsér Ferenc Momentum-elnököt is megilleti a szabad véleményalkotás joga. Így kifejtette azt a véleményét, hogy az ország tele van a háborús szankciókat kifogásoló kormánypárti plakátokkal. Ebben egyet is érthetünk vele. Tényleg tele van. Azt kicsit kevésbé emelik ki a tudósítások, hogy Gelencsér Ferenc Momentum-elnök szerint azoknak a plakátoknak mi közük van a II. világháborúhoz, de talán a tudósítások hiányosak. Meg aztán. Egy olyan hatalmas, az ország nagyságát képviselő, az egykori Olimpia-ellenes népszavazás aláírásaira összehazudozott pártnak az elnökeként mégsem világíthat rá mindenre. Amikkor ott vannak az olyan jó tagtársai, akik megteszik a rávilágítást bármire is. A HVG tudósításából idézve: "Bedő Dávid és Lőcsei Lajos országgyűlési képviselők arról beszéltek, hogy az emlékmű azért hazug, mert felszabadítóként állítja be a megszálló szovjet csapatokat, holott pontosan tudjuk, az elnyomás volt a céljuk". Úgyhogy a grillázspótló gerillázás nem is Gelencsér Ferenc Momentum-elnök személyes emlékeire támaszkodik hanem az országos melegedő másik két szereplőjének az emlékeire.

Mert a történelemkönyvek a II. világháború kapcsán olyasmit emlegetnek, hogy volt egyszer egy ember, akinek a szakálla nem volt ugyan kender, de azért Kenderesre vitték a hamvait. Erről az emberről azt tartják még a mérv adó történészek is, hogy kormányzóként nem sokat tett a fasizmus terjedése ellen, és emlegetnek valami csapattestet, amely elfelejtett hazajönni a Don mellől. Hogy az olyasmiket ne is említsük, hogy saját kicsi kezével bírta leírni önjellemzésként, hogy antiszemita volt. Ezt a figurát közös autókázáson is lencsevégre kapták egy Hitler nevű Adolffal, akinek elévülhetetlen népirtásai vannak. S akinek a csapatai nem kicsit megszállták Magyarországot is. Így aztán, amikor a szövetséges erők, hazánkba a szovjetek megérkeztek, akkor itten kérem megszállás volt. Meg népirtás. Meg egy olyan államvezetés, ami készséggel kiszolgálta a német megszállók minden, a népirtással kapcsolatos igényét is.

Jut eszembe leszögezni, hogy magam sem éltem akkor. De ha szubjektíven döntenem kell, akkor legalább azt a történelmi állapotot, ami körül nagyjából konszenzus van, inkább hajlamos vagyok elfogadni, mint néhány momentumos ólomkatonáét. Az pedig elő szokott fordulni, hogy egy, az utolsó pillanatig ellenük háborúzó országot a bevonuló csapatok megszállnak. Magyarország pedig akkortájt, jó magyar szokás szerint szerint a vesztes oldalán gondolta utolsónak leoltani a saját lámpását is. Ettől nem kell szeretni a szovjeteket, és adtak is erre később okot. Ott és akkor azonban elég kétállású kapcsolóról beszélhetünk. Ha a Momentum problémázik a szovjet bevonuláson, akkor óhatatlanul visszasírja a német megszállást, az azt kiszolgáló magyar csirkefogókkal, az emberek Dunába-lövésével, és minden mással együtt.

Amivel persze nincsenek egyedül. Azzal sem, hogy pár apróságról ugyanúgy elfeledkeznek, mint neohorthysta haverjaik ott a Fideszben, illetve annak holdudvarában. Egyáltalán nem biztos, hogy élnének, ha a szövetséges csapatok, és köztük itt az szovjetek meghagyják a korábbi helyzetet. Ha pedig véletlenül élnének, akkor sem biztos, hogy nem a Dunában végeznék. Ahogy még a népvezéri komplexusok kisgazdája, Orbán Viktor is esélyesen lenne olyan helyzetben, hogy az intéző lovának is hangosan előreköszön. Egyébként az az érdekes, hogy ez utóbbi, nem is olyan régen, a Horthy-fétis avatásakor még megvolt Gelencsérnek.

Úhygogy lehet, hogy mégis inkább a grill-partinál, vagy a grillázsnál kellett volna maradnia. Az talán még sikeresebb is lett volna. Meg, talán, bölcsebb is maradhatott volna. Talán.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Közcsalános

A politikusok esetében, a jelek szerint, pontosan ugyanaz az elv kezd érvényesülni, mint az internetes fórumok decibel-vitézei esetében. Az utóbbiakat általában nem a lehurrogás állítja meg, hanem az olyan kérdések, amelyek konkrét válaszok adására szorítanák a válaszadót. Valamint annak a feszegetése, hogy egész pontosan mit akarnak mondani, mi mellett, illetve mi ellen szeretnének érvelni? Szofisztikáltabb megközelítéssel: tárják elénk érveiket. A politika szereplői is egyre távolodnak ezektől a paraméterektől. Nagyjából a populizmus irányába mozdult el már jó régen a kommunikáció. Eétekintve az olyan kérdésekre adandó válaszoktól, hogy konkrétan: "Miből?", "Honnan?", illetve "Hogyan?"...

Ez most annak kapcsán jutott eszembe, hogy a Momentum vezetője kiállt, és azt fejtegette, hogy aki oltást kap, az kapjon százezres jutalmat is mellé. Elfeledkezve arról, hogy a fenti kérdések bármelyikére is választ adjon. Bauer Tamás nagyjából ugyanerre mutat rá Fekete-Győr esetében. Valamint arra, hogy az említett politikus is átment populistába. Nem igazán adva választ arra, hogy ha van rá pénz, akkor miből? Azonban hasonló kérdésekkel nagyon sok politikust lehetne valószínűleg sarokba szorítani. Beleértve azokat is, akik Orbánt szeretnék börtönbe küldeni. Elfeledkezve arról, hogy a "hogyan" kérdésre választ keresnének. Mert a "majd csak megoldjuk" az nem válasz. Nem komolyabb válasz, mint az, amikor Orbán hírdetett ugyanilyen válasszal kampányt az oltás, illetve a gazdasági problémák esetében. Ha viszont az ellenzék sem kínál mást, akkor mitől ellenzék. Populista hülyékkel el vagyunk látva jelenleg is. Terven felül.

A Momentán vezetője tehát valójában nem jelent új politikai minőséget. Ebben a tekintetben sem. Más tekintetben sem. De ezzel kapcsolatban vállalom az erősen szubjektív előítélet vádját is. Egyszerűen azóta, amióta a Momentum egy szerintem ordas hazugsággal párttá hazudta magát, nem tudom kellő bizalommal szemlélni ezt az izét. Mert azért nem árt emlékezni, hogy arra az Olimpia-ellenes aláírásgyűjtésre hivatkozva állította magát támogatott mozgalomnak, amelyet nem egyedül hajtottak végre, és amelyben az emberek nem pártalapításhoz adták az aláírásukat. De ettől még persze ugyanúgy bennük, vagy akár Fekete-Győrben is láthatja bárki a maga személyes politikai messiását, ahogy az az illetőnek szimpatikus. Azonban lehet, hogy érdemes lenne arra is választ keresni, hogy a jelek szerint hitelvi alapon szerveződő orbánizmussal szemben, a kormánypártok felé lejtő terepen, egy hitelvi alternatíva mennyire lehet elég erős egy kormányváltáshoz. Illetve, egy így végrehajtott váltás mennyire lenne valós váltás? Még akkor is, ha senkitől nem vitatom el azt a jogát, hogy megelégedjen az olyan ellenpopulizmusokkal, amelyek szerint előbb váltsanak kormányt, aztán "majd megoldjuk".

Megoldjuk a felelősségrevonásokat. Aha. Egy olyan országban, ahol tradicionálisan előre elboltolt politikai háttéralkukra emlékeztető megúszáspártiság uralkodik. Megoldjuk a "van rá pénz" kérdéskörét. Ühüm. Egy kiégett, és kitett gazdságban, ahol a tartalékok az ellenzék szemszögéből ugyanúgy hipotetikusak, mint ahogy Orbán is csak hazudni tudja a dübörgést. Ilyenkor szoktak jönni az olyan válaszok, hogy majd az unió, a kínaiak, az oroszok, a Mars-lakók, stb. Tehát valójában a "Miből?" kérdésére is olyan erősek a válaszok, hogy "majd megoldja": más. Mi ígérünk, aztán majd csak lesz valami. Félreértések elkerülésére. Személy szerint egy fillért nem adtam volna stadionokra, háztáji kisvasutakra, sosem megvalósult informatikai beruházásokra, viszont sokkal többet adnék az önkormányzatoknak, stb. De nem szívesen szavaznék egy olyan gittegyletre sem, akiknek a gazdasági programja valójában egy hitvilági alternatíva. Amolyan "nézz mélyen a szemembe, és higyjél bennem" megoldásként. Amilyet egyszer egy gázár-emelés kapcsán már láttunk. Meg azt is, hogy mennyit ért.

Tehát: adjunk százezer forintot annak, aki részt vesz az oltásban. Rendben, adjunk. Fekete-Győr személyesen fizetné ki, ha megvalósul? Ha nem, akkor minek a terhére? Alkalmasint semmivel nem értelmesebb ez az ötlet, mint az, amelyikkel a kamara rukkolt elő. Nagyjából arra, hogy kötelezővé is tehető az oltás. Értem. Világos. Kötelezővé tehető. Ellenben a nagyságos kamara elfeledkezett arról, hogy a jelenleg tartamkísérleti eredményekkel nem bíró oltás esetleges kockázatát magára vállalja-e? Mert gyanítom nem a kamara elnöke fogja finanszírozni a resetkeisést, az esetleges mellékhatások jelenleg alig ismert kockázatának következményeit. Esetleg össze is csaphatnák a két javaslatot. Legyen kötelező az oltás, amelyért mindenki kap százezer forintot. De miért nem félmilliót? A csalánosban nem teljesen mindegy? Már akkor, ha nem az érintett vonul be letolt gatyával abba a bizonyos csalánosba.

Amely csalános körül igen komoly a politikai nyüzsgés. Számos politikus állja körül. Viszont a társadalom egyéb szereplőit szeretné mind beküldeni. Gatya nélkül. Mert arra már nincs pénz. Viszont a politika jelenleg csak a csalánost látszik felkínálni. A szabója címét, illetve a szabó által kiállított számlához a saját címüket nem annyira gondolják közreadni. Aztán meg majd lesz össznépi csodálkozás, ha az emberek kijönnek a csalánosból. S bezavarják a politikusokat. Válogatás nélkül.

Andrew_s

Feketegyőrisztikus coming out

Rejtő egyik művében olyan költői kérdést feszeget az egyik szereplő, hogy a Prücsök vajon mennyire is prücsök valójában. Ez azért jutott, nem először, az eszembe, mert Fekete-Győr András interjút adott a HVG-nek. Amiért igazán kár volt. Tényleg. Mármint akkor, ha nem a Fidesz erősítése a célja. Esetleg a közreadó szerkesztőnek. Ha valamit másként mondott volna a Momentum izgágája.

Mert felelős politikusnak azért nem mondanám. Ahogy Orbán esetében is erős túlzás lenne az ilyen minősítés. Az egyik oldalon ugyanis láthatóan kezdett elindulni egy ellenzéki egységfront kialakulása. Ez nyilvánvalóan kínos lehet a kormányfőként alig tisztelten önjelölt népvezérnek. Annak az Orbán Viktornak, aki egyre mélyebben merít a bolsevik, illetve horthysta tudásbázisból. Ugyanakkor talán érdemes emlékezni azokra a KISZ-tagokra, vagy csak egyszerű emberekre is, akik valóban hittek egy baloldali szemléletű eszmében. Lehet, hogy naivak voltak, lehet, hogy nem éreztek más választási lehetőséget, mint a létező kádárizmus kereteihez való alkalmazkodást. Lehet, hogy a keretekhez alkalmazkodva mégis tettek le pár dolgot az asztalra. Ha mást nem, akkor azt, hogy felnevelték a következő generációt, illetve a vállukon tartották olykor az országot is. Függetlenül attól, hogy a jelenlegi hatalom olyan posztkommunistái, mint Kövér-házmester, Orbán elvtársaként, most milyen hangerővel komcsizik.

A magam részéről el tudom képzelni, hogy a Fidesz háza táján is előfordulnak azok az emberek, akik érzelmileg közelebb állónak tekintik magukhoz ezt a pártot, mint a nem létező jobboldali alternatíváinak bármelyikét. Mert a szélsőjobb irányából most éppen középre ért Jobbikot nem okvetlenül érzi mindenki alternatívának. Még akkor sem, ha Orbán egyre szélsőségesebb retorikával próbálja kinyalni a szélsőségesek hátsóját. A kezdetektől kérdésesen ellenzéki LMP-t most nem is rángatnám elő. Önmaguk paródiájaként önmaguk alternatívájaként is kezelhetők. Ezt követően azt nyilatkozni, hogy a „Fidesz az ellenség” legfeljebb egy pártszintű összezárás elérésére alkalmas. Mert talán még Fekete-Győr András felfogóképességét sem haladja meg az, hogy pártszintű politikai ellenségeket csak diktátorok képeznek azokból, akiket demokratikus körülmények között legfeljebb ellenfélként szokás kezelni.

Amikor a Momentum nem meggyőzendő ellenfélnek, hanem legyőzendő ellenségnek kezdi kezelni a Fideszt, mint olyat, abban a pillanatban alig lesz jobb az ezt hangoztató politikus, mint Orbán. Elveszti az alternatíva jellegét maga is. Akkor is, ha nem vitatom, hogy a radikális Orbán-utálóknak ez a retorika pont olyan kedves lehet, mint a Gyurcsányban, Sorosban, a zsidókban, a liberálisokban, vagy bárki másban, az univerzális bűnöst keresőknek az orbanizmus populizmusa.

Ugyanakkor, a belső szalámizás szempontjából kétségtelenül a legjobbkor, leporolta a Momentum nyilatkozója leporolni azt a generációs megosztást is, ami alapján valószínűleg magát tekinti univerzális zseninek. Esetleg a saját politikai generációját. Miközben mindenki más csak lopni, csalni és hazudni szeretne a politikában. Azt mondjuk nem igazán világította meg, hogy miért pont róla kellene elhinnie bárkinek is, hogy „az adóból nem limuzint akar magának, hanem jól működő kórházakat, iskolákat csinálna”. De legyünk naivan optimisták, és tegyük fel, hogy tényleg nem. Akkor is baromság mindenki mást, a potenciális partnereket is felcímkézni a saját nagyszerűsége szülte előítéletek magasából. Ha pedig úgy akarnám értelmezni, hogy mindenki csal alanyi csirkefogó lehet, aki a gengszterváltás előtt mert születni, és politikát érintő véleménye van, akkor az egy igazi anti-telitalálat egy egyébként is elöregedő társadalomban.

Miközben nem egy új vonulat Fekete-Győr András politikai megnyilatkozásainak a sorában. 2017 tavaszán már futott ezirányban egy kört. Nem sokkal azt követően, hogy egy politikai nagyotmondással párttá alakult a Momentum. Mert a politikai „megbízhatóság” jegyében arra az aláírás-gyűjteményre hivatkozott, amelyet korántsem a Momentumra, mint pártra, hanem az Olimpia, mint olyan elutasítására adtak az emberek. A tüntetésen, amit a rabszolgatörvény ellen szerveztek a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke bejelentette, hogy a nagy monstre-demonstráció majd január 19-én szombaton lesz. Egy országos sztrájkra tényleg a szombat lenne a legjobb alkalom? Vagy megint csak igazolni sikerült, hogy a szakszervezeti vezetők Orbán kottájából fütyülik a néphülyítést? Miközben a jelek szerint a kialakulóban levő ellenzéki együttműködés is már csípi a Momentum elnökének a szemét? Úgy tűnik, hogy megint sikerült egy elemi erejű jogos felháborodást szétaprózni, leföldelni, és egymást követő unalmas, vagy üres indulatokat tartalmazó beszédekbe fullasztani.

Megint csak felvetve azt a kérdést, ami a 2018-as választások reggelén is nyitva volt. Azt, hogy a Momentum ellenzéki-e egyáltalán? Illetve minek az ellenzéke egyáltalán? Mert esetleg ideje lenne felfogni, hogy a Fideszre szavazók Orbán bukása után is az országban fognak élni. Meg lehet próbálni megnyerni, meggyőzni őket. De ellenségnek kezelni politikai baklövés. A hideg polgárháború folytatását jelentő húzás. Az orbanizmus átfejlődése feketegyőrizmusba. Legfeljebb.

Andrew_s

Nemes-morál: inkább lopakodunk

A napokban kikerült egy hangfelvétel, amin Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke, a párt országgyűlési képviselő-jelöltje buzizik egy kicsit, illetve zsidózik és cigányozik egy kicsit. Aztán hatalmas botrányként kaptuk ezüsttálcán tálalva, hogy az Origo.hu szerkesztősége fizetett ezért az információért. Ami mellett azért érdemes megállni egy kicsit, és nem túltolni azt a bicajt.

Az, hogy bizonyos információkért fizetnek, az egyáltalán nem új a sajtó történetében. Korántsem számít akkora botránynak, mint amennyire a most éppen a kormány szekerét tologató Origo.hu nyakába gondolják varrni. Az igazi botrány valószínűleg más lett volna. Mondjuk az, hogy ha kiderül, hogy szándékosan hamisított felvételt tettek közzé, és a hamisítás tényéről is tudnak. De erről eddig nem esett szó. Miközben természeteen tudunk hírhamisításokról a sajtó történetében, és hazánkban is. Olyan migránsozó esetről is, amikor az Origo sem leleplezni, hanem inkább csak tompítani igyekezett a hírhamisítás gyanúját. De az említett, a Momentumot érthetően érzékenyen érintő, hangfelvétel kapcsán eddig még nem igazoltak hamisítást. A botránykövet tehát nyugodtan félre lehet kicsit állítani.

Ha pedig hangfelvételekről esik szó, akkor ebben az ügyben egy másik, immár magyarázkodó híradást is érdemes megemlíteni. Azt, amely szerint először megzsarolták Nemes Balázst a hangfelvétel miatt. Amely zsarolás esetében, például, csak növelné a hitelességet, ha történt volna feljelentés a zsarolással kapcsolatban. Nem most, hanem a botrány kirobbanása előtt. Mert azért némi botrányszaga valóban van az esetnek. Csak valószínűleg a Momentum háza táján kerülhettek fehérizzásba a neuronok emiatt. Mert most, utólag természetesen nagyon okos, hogy feljelentést tesz majd az ügyben, meg előkerülnek a lementett zsaroló üzenetek is. Utólag. Amelyek eredetiségét simán kezelheti erős kétségekkel az, akinek ehhez van kedve. Ha pedig ezeket a kétségeket nem sikerül egyértelműen eloszlatni, akkor nagyobb vödör végtermékben főhet a politikus.

Akivel kapcsolatban természetesen máris elindult a bevédő-kampány. Amelynek egyik vezérszólama, hogy a hangfelvételen még csak 17 éves, és azóta meggondolta magát, megváltozott, és jó gyerek lett. Ráadásul pont ezért csatlakozott a Momentumhoz. Csakhogy. Legkésőbb a zsaroláskor, -- fogadjuk el tényként, hogy megtörtént -- tudhatta, hogy létezik a felvétel. Mi tartotta vissza a politikust, hogy ekkor kiálljon, hamut szórjon a fejére, megkövessen mindenkit, akit korábban megbántott, és maga álljon elő, őszintén a történettel? Mert most bezzeg tudja mondani ezeket a mondatokat. Miért gondolta, hogy jobb elsunnyogni az ügyet, és bízni az emberi feledékenységben, illetve a pártvezetés szennyesmosó képességében? Mert azt kicsit nehéz lenne állítani, hogy most is 17 éves, és szegény még meggondolatlan. Nem azért, mert ne lehetne valaki meggondolatlan, hanem azért mert egy sunnyogva meggondolatlan politikus mennyivel lenne jobb, mint a Fidesz, sunnyogásban profi, tagjai. Ezt a hozzáállást az sem menti, hogy Joseph Aloisius Ratzinger sem érezte szükségét kiállni, és mindenki előtt elhatárolódni a saját, Jugendhez füződő viszonya miatt. Holott a Reich hívének szegődve fiatalabb, megvezethetőbb volt, mint egy szinte már nagykorú politikus.

Nemes Balázs esetében az igazi karaktergyilkosságot tehát nem az Origo.hu követte el, hanem Nemes Balázs. Amikor a sunnyogást választotta. Amiről persze eszünkbe juthat, hogy a Momentumnak, az olimpiát elutasító aláírásokra hivatkozó, pártosodása már egy éve is hagyhatott morális kívánnivalókat maga után. Nem sokkal később pedig még az ellenzékisége is. Az év vége fele pedig már a Jobbik potenciális partnereként is emlegette Vona a Momentumot. Amely ellen nem volt túl hangos a tiltakozás sem az LMP, sem a Momentum részéről. Miközben nem egy Jobbikkal kapcsolatba hozható politikus, illetve megszólaló esetében ismertek rasszista, homofób megnyilvánulások. Ahogy alig egy héttel az említett koalíció-ötlet előtt is képviseltették magukat, csupa „magánemberrel”, a lengyel, szélsőjobbos, felvonuláson. Ennek fényében szintén csak használt volna, ha Nemes Balázs előbb határolódik el a korábbi nézeteitől. A Momentumnak is jobbat tett volna vele, mint azzal, hogy most a párt a kertek alatti lopakodást is megvédeni kényszerül.

Andrew_s

Hazai mérleghinta politika

Azt hiszem, talán nem vagyok egyedül, amikor esetenként a szórványos hírolvasást választom. Mármint akkor, ha a hírek elkezdenek egyoldalúvá válni. Aztán eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi: egy-egy hír olyan, mint cseppben a tenger. Esetleg az utolsó csepp, amitől elindulnak a gondolatok. Nem egy esetben a már korábban körbejárt utakon.

Valami ilyesmi érzéssel olvastam, hogy Békesi László korábbi pénzügyminiszter egy nem igazán optimista elemzést írt a jelen állapotokról, illetve a választás kimenetéről. Függetlenül attól, hogy az ATV-ben nyilatkozó politikus írása közel egy hónapja jelent meg. Beleértve azt az óvatosságot is, amellyel a következtetések helyességét a választások fogják igazolni vagy cáfolni. Az óvatosság indokolt, mert könnyedén válhat önmegvalósító jóslattá egy olyan következtetés, amely a Fidesz bebetonozódását sejteti. Akkor is, ha egyet lehet érteni a Békesi által említett tendenciákkal. Ahogy azzal is, amely állapotról a „Függetlenség napja” című film juthat az eszünkbe. Ha emlékszünk, abban van egy olyan jelenet, amikor a megszállást előrevetítő főszereplő olyasmit említ, hogy először a kulcspontokat foglalják el a megszállók.

Békesi „a pénztől kezdve a médiáig, működő infrastruktúrával és szervezetekkel” Fideszt említ. Ami valóban azt jelenti, hogy a kulcspozíciókat már megszállta a kormánypárt. Már csak azért is, mert ehhez hozzátehetjük az informális megfélemlítés olyan rendszerét is, amely a formális lehetőségekkel egütt már évek óta az erőszaktétel technológiáját idézi. Még az előző választások előtti időkből. De ez nyilván csak az egyik gondolati sor, amelyen elindulhatunk, ami felidéződhet. A másik az, ami szintén a korábbi választás korából köszönhet vissza. No, meg a gyarmatbirodalmak korából. Ami nem más, mint minden olyan tendencia formális, illetve informális erősítése, amellyel fokozható az ellenérdekelt felek közti megosztás. Ehhez, sajnos, nem kell hazánkban sok. Bőven elég egy kézfogás ezzel, egy gesztus annak, egy félmondat erősítése ettől, egy látszatmártírrá tétele amannak. Ez, a megfigyelhető kamupárt-képzési aktivizmussal teljesen megfelel a Fidesz populistáinak. Alkalmasint a Jobbiknak is.

Már csak azért is, mert a populista alapretorikában egyre kisebb a szakadék a Jobbikot időnként jobbról előzni kívánó orbáni lózungok, és a jobbszélről középre cukiskodó Jobbik közt. Így, noha ezt jelenleg mindkét oldalon ki kérik olykor maguknak, elég nehéz elhinni: nincs alapja egy Fiesz-Jobbik koalíció lehetőségének. A hatalom ugyanis nagy úr. Amellett, hogy a szenteknek is maguk felé hajlik a kezük állítólag. A szenteket meg nem a politikában kell szerintem keresni. Valahogy ezért nehéz felednem az LMP egykori vezetőinek azokat a gesztusait, melyekkel sokkal inkább a Fideszt erősítette, mintsem egy pozitív üzenettel állt volna elő. De legalább kevés csalódást okozhattak. Mert ez az a párt, amely a kezdetektől elnyerhette volna a feketeöves önszalámizó és –megosztó párt, nem annyira, büszke címét.

Emellé odatehetjük az orbáni kézfogást Szegeden, az egyre inkább hamvába haló MSZP-ambíciókat, a programtalanság haláltusájában is egymás köldökszöszébe vájkáló politikusokat, a Momentum nem kicsit zavaros ötletelését, illetve a Krétakör kötnyékéről közprovokatörré vált közszereplő pótszereplős kampányát. Alig különbözik a helyzet attól, ami a 2014-es választások előtt is odavezetett, hogy a Fidesz vezetése nyugodtan elugraszthatta az esedékes slapajokat a következő adag szotyoláért. Alig kell tenniük valamit ahhoz, hogy az ellenzék felszámolja önmagát. Holott már júliusban is látszott: az idővel és egymással vannak leginkább csatában.

Amiről Békesi, mint komoly politikus nem szólt, az a kérdés továbbra is ott vibrál ilyen körülmények között a levegőben. Az, hogy a jelen közállapotok kialakulásában mennyi a tervezettség, és mennyi a spontán ostobaság. Miközben valójában nem is tudom, hogy melyik lehetőség a rosszabb. Az, hogy az ellenzéknek nevezett massza nem egy prominense lefeküdt a kormánynak, vagy a maguktól is csak erre futja. A választékot a hatalmi őrültek, az udvari bolondok, és a banánhámozási verseny veszteseinek körére szűkítve.

Andrew_s

Októberi, Orbán-kedvi, "ki kivel nem" játék

Forrás: ateliercheri.com

Október 23 egy olyan dátum, ami lehetne akár az országos összefogás emléknapja is. Függetlenül attól, hogy valójában ki, illetve kinek a rokonai mire emlékeznek az 1956-os eseményekkel kapcsolatban. Mondjuk a jelenleg hatalomban levő párt elég sok mindent megtett annak érdekében, hogy kisajátítsa magának az említett dátumot. Így adott lett volna a lehetőség, hogy a hatalom ellenzéke megmutassa: nem fekszik be a hatalom által felkínált ágyba.

Hanem leülnek egy közös, illetve virtuális asztal mellé. Egyeztetnek, és együtt demonstrálnak. Legalább azt, hogy hajlandók szóba állni egymással. Még akkor is, ha a Gulyás Márton valószínűleg jobb provokátor, mint szervező. Még akkor is, ha a Közös Ország Mozgalom komolysági indexe vitatható. De még akkor is, ha a választási törvényről szóló nyilatkozat, időszerűségét, de leginkább időzítését illetően akár egy kabaréjelenet is lehetne. Mert egyszerűen nem ez, hanem a választások megnyerés lehetne a cél. Ha egyáltalán. aztán el lehet molyolni a választási törvénnyel. Utána. Azért persze elfogadható, hogy a nyilatkozatot sok párt aláírta. Legalább gesztusként az említett beszélő viszonyt illetően.

Az már kicsit kevésbé érthető, hogy a legutóbbi hírek szerint szép lassan mindenki kihátrál a közös októberi programból. Kezdve attól, hogy a Fideszből megvilágosult Hadházy Ákos lemondta az LMP nevében. Amire hivatkozva a programnak nevezett ígéret-cunamival jelentkező Momentum is kiszállt a buliból. Hogy aztán nem sokkal később Juhász Péter arról tudósítsa a híveit, hogy az Együtt (senkivel), illetve a Párbeszéd (önmagunkkal) nevű, csilliárdos támogatottságú szerveződések is majd máshogy, máshol ünnepelnek. Aztán, az utóbbi név, mármint Juhász Péter kapcsán bevillant egy közel öt éves helyzet. Az, amikor 2012-ben sikerült olyan gesztushullámot elindítani az ellenzékben, ami legfeljebb a kormány erősítésére volt igen alkalmas. Miközben arra is emlékezhetünk, hogy nem csak a Milla, hanem az LMP is ismerős szereplője mindkét történetnek.

Akkor, 2012-ben írtam:

>>Röviden az ilyen helyzetben azért összefoglalnám, hogy a kormányzatnak milyen ellenzéki fellépés, „eseménynaptár” lehet a szimpatikus:

1. Legyen belülről megosztott, és lehetőleg a pártjain belül is legyen megosztottság;
2. Az ellenzéki rendezvényeken ne alakulhasson ki olyan hangulat, ami a hangoskodáson túlmenő tevőleges akciókhoz vezethet;
3. Az ellenzék ne alakíthasson ki olyan egységfrontot, ami alkalmas lehet összehangolt cselekvésre;
4. Az előző pont értelmében ne alakulhasson ki olyan ellenzéki rendezvény, melyen a kormányzatot elutasító szervezetek tagsága „összeadódó” tömegként jelenhessen meg;
5. A mégis megrendezett ellenzéki események létszáma elegendő legyen a demokrácia meglétének valószínűsítésére, de az előzők teljesülése miatt alapvetően tehetetlen legyen;

<< 

Ennek alapján Orbán idén is elküldhet valakit a következő zacskó szotyiért. Mert lassan elmondhatja, hogy nincs szüksége szövetségesekre, ha olyan ellenzéke van, amilyet jelenleg kitermelt a politika.

Andrew_s