Neoratkoizmus - 2022

Ratkó Anna, a sorok közti példakép.
Forrás: Sulinet

Darálómester Dúró Dóra ajánlásával elfogadtak egy törvényt az abortusz szigorításáról. Szigorításáról? Ezt még lehet ízlelgetni. Az azonban tény, hogy Pintér Sándor a sok, köztük nemi erőszakból fogant, gyermeket szült, tehát a kérdésben igen komoly tapasztalatokkal rendelkező belügyminiszter aláírt egy új jogforrást a kérdésben. Ami nagyjából úgy ment át a köztudatba, mint a magzati szívhang meghallgatását kötelezővé tevő törvény. A magzati életműködés jeleiről lehet talán vitatkozni. Azon azonban aligha, hogy mind emberi, pszichológiai nyomásgyakorlásra, mind az abortuszt választó nők megalázására is alkalmas körülményeket biztosíthat. De kár lenne azt hinni, hogy ez valami újdonságként esett le a NER-plafonról.

Az előzményekhez érdemes figyelembe venni, hogy a nemzeti életvédelem neoratkoista ötletparádéja évtizedes múltra tekint vissza. S már akkor elindult az akkori Jobbik felzárkózása ehhez a vonulathoz. S ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a sajátjukat az országházi fűtéssel rezsit csökkentő szélsőjobb több prominensét annak idején a Jobbik színeiben futtatták. Így szinte jogfolytonosnak tekinthetjük akár a darálódíjas képviselőnő politikai szereplését is. Bár 2013-ban nem ő jegyezte azt a gondolati vonulatot, ami az akkori Jobbik neoratkoista ötletparádéját látta el sziporkákkal. A NER plafonja alatt tehát nem sok újdonság akad ezúttal sem. Legfeljebb az, hogy ezt a plafont újra lejjebb hozták.

De ezzel sincs semmi baj a NER világában. Mert az alacsonyabb plafon alatt egyre inkább csak térdelve lehet majd létezni. De a Fidesz vidékén, és mostanság a parlamenti szélsőjobb is ide sorolható, amúgy is elvárt a megalázkodás a nagyságuk előtt. A nőknek különösen. Esetleg ők négykézláb is várhatják, míg újratöltik számukra a nemzeti demokratikus életforrás-projektet. De addig is bátran lehetnek lenyomott állapotban. Ha fizikailag nem, hát társadalmilag nyugodtan. Mert a NER így szereti. Ha a vezető hatalom vezető vezetőinek csak a farpofáival értekezik a társadalom. Úgy általában. Mert Orbán világában a társadalmasított közerőszaktevés sem újdonság.

Bár az egészet lefordíthatjuk arra, hogy ilyen az, amikor a Ratkó-komplexus egy Torquemada-i személyiséggel ötvöződik, még sincs itt semmi újdonság. Látnivaló sem sok. Az utcákon nincsenek százezrek, és a szélsőjobbot parlamenti párttá varázsolták. Mindazzal az előzményekkel, amit a tagok személye garantál, és garantált már korábban is.

Andrew_s

Honnantól neo a náci?

Margit körút anno 1945 (Fotó: MTI/Hadtörténeti Múzeum)

A Népszava tudósítása alapján olyan társulat gyűlt össze a Városmajorban, a templom mögött, tegnap, amelynek tagjai nem kérik ki maguknak, ha újnyilasnak, illetve neonácinak nevetik őket. Ez a társaság nyilván nem vitatja, hogy a fasiszták ünneplése azonos a becsülettel. Ezen tehát, ezen a szinten, kár is polemizálni. Máson azonban ettől még lehetne.

Azon például, hogy ki mindenki nem szólalt meg az esemény kapcsán. Olyanok sem, akik akár az ország vezetésének felelőssége, akár az emberség okán is megszólalhattak volna. Illetve, megszólalásuk elvárható is lett volna. Ugyanakkor, az előzmények ismeretében mégsem egészen meglepő a hallgatás. Elvégre miért pont most ítélte volna el a kormány bármely tagja a neonácik gyülekezését, ha eddig is jól el voltak egymással. Annyira, hogy a déli szarvas-csapda építésekor még az is felmerülhetett: nem egy most felvonuló szervezet egyfajta „stratégiai tartaléka” a miniszterelnök gerjesztette, plakátokkal közhírré ragasztott gyűlölet-cunaminak. Így aztán aligha meglepő, hogy a miniszterelnöki hivatal például hallgatott. Nem ítélte el az eseményt. Talán még csettintgettek nagy titokban. Megállapítva, hogy igazán fasza gyerekek ezek a kézközeli sötétingesek. Elvégre Orbán nem hogy nem határolódott el például Borosstól, hanem annak idején még hurcolta is magával. De legalább is köszönte, elviselte a jelenlétét az antiszemita tengernagyban erkölcsi mércét látó, de annak idején a hungarofasiszta Szálasi-kormány felügyelte haderőhöz csatlakozó egykori igazgatónak és vicekormányfőnek.

A kormány részéről történt hallgatólagos eltűrés és hallgatólagos biztatás ellenére azért még lett volna talán tere annak, hogy legalább a belügyminiszter megszólaljon. Ha másért nem, akkor azért, mert a paramilitáns társulatok már okoztak párszor belbiztonsági problémát a történelemben. Igaz, a hatalom számára is hasznosak voltak párszor a civil lakosság megfélemlítésével. S ezen a téren szinte mindegy is talán, hogy a ma divatos egyletekről, seregekről, egyebekről, vagy az egykori munkásőrökről, illetve a nácik tornaszövetségéről van-e szó. De azért emlékezhetünk arra, hogy annak idején, a Hősök terén Pintér legényei milyen szépen felvigyázzák az esküdözőket. Nehogy valaki megzavarja véletlenül azokat a szegény utógárdistákat. Ezért valószínűleg ahhoz is erőteljes csodavárás kellhetett volna, ha valaki azt hiszi: pont idén fog a belügyi vezetés ki kelni magából, vagy az asztal mögül emiatt.

De még mindig lehetett volna szó arról, hogy az egyházak, illetve képviselőik felszólalnak a fasizmus eszméi ellen. Még akkor is, ha nem a városmajori templomban, hanem mögötte gyűltek össze az idén. Ám még emlékezhetünk arra, hogy egy református lelkész leplezte le a Horthy fétist egy templomhoz köthető helyen. Úgy, hogy a templom közelében nem az egyházak tiltakozó küldöttségeitől voltak hangosak az utcák. Ahogy azóta is váltakozó módon vitatható az egyes egyházi személyek viszony a rasszista alapú gyűlöletkeltéshez. Amely akkor sem áll messze a fasiszta, illetve náci eszmékhez, ha tudjuk: a koncentrációs táborok első lakói nem a zsidók, hanem az ellenzékiek voltak. De a magukat kereszténynek beállító politikusoktól az ellenzék iránti gyűlölet sem mindig áll távol. Úgyhogy ez is egy szemétdomb. S majd pont attól az Erdő Pétertől várt volna bárki felszólalalást a fasiszta gyilkosokat éltetők ellen, aki a menekülteknek sem nyújtott volna menedéket? Alkalmasint a pápa intelmei, és kérései ellenére. Komolyan ezt várta volna bárki? Kétlem. De legalább nem is cáfolt rá az elvárásokra.

S akkor, amikor a hatalom, és a hatalom által annyit emlegetett, de aligha betartott elveket valló nagy egyházak kussban vannak, akkor meglepő, hogy nyugodtan gyűlik a fekete iszap? Valójában nem. Elvégre bíztatást kapnak olyanoktól, akik valós vagy szellemi vezetői az országnak. Ahelyett, hogy étlen-szomjan állva várnák vissza a Don-kanyarból hazatérőket. A becsület nevében. A komplexusaik pátyolgatása helyett

Andrew_s

A gépfegyveres és a politika

Forrás: Kisalföld.hu

Pálvölgyi Péter 46 évet élt. Hősi halottá nyilvánították, és a belügyminiszter kitüntető szándékának köszönhetően előléptették rendőr alezredessé. Kint van vele az összes vizekből. Azok is, akik gyászolják. Nekik a gyász, másoknak a tanulság marad. Óhatatlanul politikai felhangokkal.

Ezek egy része nyilvánvalóan a rendőrség, illetve a belbiztonságért általában is felelős szerveket, illetve irányítóik felelősségét, tenni akarását, és kirakatbeli létüket érinti. Nem véletlenül. Ahogy a Teréz körúton történtek esetében is. Mert lehet, hogy egy bombánál benne van a pakliban, hogy felrobban, de egy ismerten szélsőséges gondolatokat valló fegyverbirtoklónál is előfordulhat, hogy a gépkarabély elsül. Csak remélni merem, hogy az akcióért felelős parancsnok, illetve a fegyvertartónál elrendelt házkutatást előkészítők mindent megtettek, ami ilyen esetben technikailag és emberileg megtehető. Mert a gépfegyverek, illetve általában véve a harcászati lőfegyverek és a konyhakés közt van egy igen komoly különbség. Gyilkolásra tervezték azokat. Nem igazán lehet hirtelen felindulásból felkapni a vacsoraasztalról és belevágni a szomszédba.

A jelen gyilkosságért alaposan gyanúsítható egy ismert hungarista, a szélsőséges nézeteiről ismert Gy. István. Az ítéletet remélhetőleg egy bíróság méri ki. Akkor, ha a bűnössége bebizonyosodik, és az eljárás is lezáródik. Kellő cinizmussal hozzátehetném: még időben. Mert az említett figura jelenleg 75 év feletti korral bír. S ugye még emlékszünk arra, amikor egy háborús bűnös elleni eljárást csak sikerült addig húzni, míg a biológia megoldotta a bíróságok összes dilemmáját. A tettest a jelen bűntett esetében a győri kórházban műtötték meg, miután hasi lövéssel a győri kórházba vitték. A Magyar Nemzeti Arcvonal vezérének tehát a jelenlegi információk szerint van esélye, hogy elinduljon a bírósági eljárás. Majd. Addig azért előfordulhat, hogy pánikolgatnak kicsit mindazok, akiknek a személyes vagy politikai felelőssége esetleg felmerülhet az ügy kapcsán. Mert az említett militáns szervezet elleni átfogó, országos hajtóvadászatról eddig nem igazán hallottunk. Ahogy az egyéb paramilitáns egyletek kapcsán is igancsak fékezett volt habzás.

Annyira, hogy még arra is emlékezhetünk: a Hősök terén a belügyi erők óvták és védték a gárdautánzatok esküdözését. Ahelyett a bizonyos sokat emlegetett két pofon helyett. Amelyek helyett máshol is legfeljebb az igazoltatások látszatáig sikerült eljutni. S azt sem vitatom, hogy a leginkább decibelben jó majdnemgárdisták nem azonosak a nyilasokkal. De annak idején, Gyöngyöspata példáján, látszott: a határ nem túl éles. A maradék emberség egyre vékonyodó kérge gyorsan beszakadhat a lélekben feldübörgő csatazaj hatására. Még akkor is, ha nem egy esetben a populista hominidák által szándékosan gerjesztett gyűlölet, az előítéletek felkorbácsolása, a saját képességek hiányának okát is másban kereső szimpla irigység összetett hatása kell mindehhez. Elvégre nem minden státuszirigy senki ragad fegyvert. Szerencsére. Ahogy sokan az egész életüket leélik úgy, hogy az előítéleteik a kocsmai zsidózáson nem terjednek tovább. Szintén szerencsére. De összességében mégis igaz lehet, hogy amikor a politikai programokat a pogromok láza kezdi leváltani, akkor alapvetően egy összefüggő folyamat egyes lépéseiről van szó.

Amikor az országos politika hallgatólagosan elviseli a rasszizmust, nem is hallgatólagosan plakátol a gyűlölet szellemében, akkor ezzel hallgatólagos támogatást ad mindazoknak, akik mindezt felhasználva toborozhatnak. Amikor mindezek mellett „biztonsági cégek” izombábuit használhatják a civilek, illetve a kormány ellenzékének megfélemlítésére, akkor egy idő után elég nehéz feladattá válhat szétvakarni a formálódó „Torna és sportrészleg” egyes szakágait és a regnáló hatalmat. Még akkor is, ha egy rendőrgyilkosság adott esetben nagyon rossz reklám. Különösen azoknak a szervezeteknek és pártoknak, amelyek ismertek a paramilitáns szervezetekkel ápolt múltbeli, illetve jelenidejű kapcsolataikról. Érthető tehát, hogy a Jobbik, például, nagyon gyorsan igyekezett elhatárolódni a bőnyi rendőrgyilkosság elkövetőjétől.

Ugyanakkor persze a kormánynak is rossz reklám. Nem csak az esetleges inkompetencia-gyanú, miatt. De akkor, amikor ezerrel migránsoznak, milliárdokat költenek a bűnbakkeresésre, akkor kínos lehet azzal szembesülni, hogy a terroristák nem a kapu előtt, hanem a határokon belül vannak. Valamint cseppet sem migránsok. Hacsak be nem ismerik majd, hogy rossz elkövetőt fogtak el. Vagy azt, hogy jó elkövetőt, de nem a szélsőjobbos hungarista felel a tettért, mert őt a világ migráns-összeesküvésének agyközpontja delejezte meg.

Andrew_s

Orbán dehogy a mi Erdogánunk

Dream-team?

Recep Tayyip Erdoğan rendszere ellen állítólag, egy azóta már ismerten megbukott, puccsot indítottak. Azóta, egy tömeges letartóztatás keretében már a vírusirtást is meghirdették Törökországban. Az irányítási analógiák, és a külügyi dörgölődzés talán indokolttá teszi a párhuzam felállítását Orbán és a török fővezér között. Mely annyiban mindenképpen megáll, hogy Törökországban valószínűleg egy ahhoz hasonló hatalmi provokáció zajlott le, ami ellen hazánkban is kevés hatalmi averzió élne.

Az állítólagos hatalomátvételi kísérlet kapcsán, az első meglepetések után, már „menet közben” is meglepő lehetett, hogy a lázadó hadsereg miért a hidakat, és miért nem a tömegtájékoztatási eszközöket tette először magáévá. Aztán a szakértői vélemény is megerősítette: pancser-pucs zajlott. Annyira, hogy felmerült: a török elnök önmagát puccsolta meg. De a haszonélvezőket keresve is gyorsan ide juthatunk. Tekintettel arra, hogy a következmények közé tartozik a hatalmi ellenfelekkel való totális leszámolás előtt megnyitott út, az elnöki rendszer megerősítésének lehetősége, valamint a számos más országvezetőtől kiprovokált támogatás. Melyek alapján korántsem biztos, hogy elvethető az ön-puccs lehetősége. Már csak azért is, mert azzal a nagyon fontos eredménnyel is járt, hogy leleplezte, illetve eliminálhatóvá tette azokat, akik fogékonyak lehettek volna Erdoğan ellen fordulni egy valós hatalomátvétel esetén.

A képbe tehát teljességgel beleillik egy olyan mozaik-kocka, amelynek „hatalmi provokáció” a felirata. Ugyanakkor ilyesfajta provokációt Orbán azért nem fog elindítani, mert ehhez olyan döntéseket kellene hoznia, amely személyes felelősségvállalással, illetve személyes kockázattal jár. Ehhez pedig már az 1980-as években is gyáva volt. Az azóta eltelt, talpnyalókkal tisztára takaríttatott évek alatt csak még olyanabb lett. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy elutasítaná a provokáció lehetőségét. De valószínűleg egy sokkal sunyibb, számára biztonságibb játékot lehetővé tevő megoldást pártolna. Egy olyan forgatókönyvet, ami a menekült-hullám kezelése kapcsán már kibontakozóban volt. Egyfajta hideg-puccs megcélzásával. A menekültek számára olyan körülményeket teremtve, amely alkalmas az első pofon elcsattanását siettetni, és ezzel egy rendpárti fordulatot szalonképessé tenni. Ugyanakkor Orbán görcsösen igyekszik az EU nyakába varrni minden felelősséget. Annak érdekében, hogy egy számon kérés alkalmával kimentse Orbán Viktort a süllyedő diktatúrából. Mert kár lenne azt hinni, hogy a pannon géniusz nem tűnne fel a damaszkuszi úton menekülő patkányok között. Ebből a szempontból Orbán korántsem a mi Erdoğanunk.

Ugyanakkor a kirakatba tehető Orbán körül kialakult, illetve kialakulóban levő rendszer is sokkal inkább hasonlít a Reich rendszerére. Ahol szintén egy nem túl stabil személyiséggel rendelkező, de a tömegeket fanatizálni képes figurát toltak az utolsó pillanatig az előtérbe. Akinek ugyanúgy szüksége volt a közvetlen környezetből érkező, „okos vagy Adolfka” jellegű simogatásokra, mint ahogy Orbán vágyik a környezetéből érkező tapsokra. Akár statisztáktól is. Ugyanakkor tudható, hogy a valós operatív vezetés, az államgépezet működtetése, az ehhez kapcsolódó hatalomgyakorlás nem Hitler, hanem sokkal inkább Heß kezében volt. Ahogy a minisztériumi államtitkárok hada sokkal inkább Lázárhoz látszik becsatornázva lenni. Fenntartva természetesen a tévedés lehetőségét. Abban is, hogy a belszolgálati vezető szerepe centralizáltan egy „erős emberé”. Alkalmasint a személy- és vagyonvédelem feletti ellenőrzéssel együtt, melyhez rendőrségi rábólintás szükséges 2011. évi XXIV. törvény alapján. Miközben a kiszolgáltatott közmunkások felett is hatalmat lehet gyakorolni az önkormányzatokon keresztül, és a kerítés-építés kapcsán a barakkok árnya is felderengett már. S talán nem árt felidézni, hogy az első koncentrációs táborok első lakói, Göring javaslatára, az ellenzékiek és nem a zsidók voltak.

Az orbanista nemzeti demokráciának nevezhető valami tehát nem igazán látszik hasonlítani Erdoğan rendszerére. Amitől persze a török valóság sem lesz különösebben jó, és a magyar kilátások sem lesznek okvetlen jobbak. Akkor sem, ha a hatalmi eliten belül ugyanúgy permanens harc zajlik, mint ahogy permanens szabadságharcot kommunikál a kormányfő. Ha más ellen nem, hát a józan ész ellen.

Andrew_s