2015. április 30., csütörtök

Halálos kommunikáció

Orbán Viktor erősen populista kiszólása a halálbüntetésről meglehetősen, és okkal kavarta fel a kedélyeket. A történelem során túl sokan, túl sokszor játszottak már Istent ahhoz, hogy az ártatlan áldozatok felett egyszerűen napirendre lehessen térni. Beleértve azokat is természetesen, akiket bírói tévedés, védői tehetségtelenség, illetve politikai üldöztetés eredményeként végeztek ki. A valódi bűnösök, az politikai hatalom-mániások közvetett vagy közvetlen áldozataként.

Alkalmasint persze a Bibliára is nehéz a halálbüntetés védelme kapcsán hivatkozni, mert Istenről olyasmit is rebesget emlékeim szerint az említett mű, hogy fenntartja magának a bosszú és a végletes büntetés jogát. Márpedig mi lenne végletesebb, mint egy másik ember életének elvétele. S ezért emlegettem a magát Istennek képzelő szólamzsonglőröket, és gyilkosokat. Mert az, aki a gyilkosságnak kedvező törvényeket megszavazza és aláírja alig jobb annál, mint aki meghúzza a kötelet. Közvetve és morálisan bűnrészes. Ahogy a trafiktörvényt megszavazók is morális részesei minden olyan bűntettnek, amelyben szerepet játszott a kikényszerített elsötétítés. De talán felesleges ezt újra és újra emlegetni. Akiket érint, azok valószínűleg nem fogják ettől megszaggatni a ruhájukat és gyalog elindulni egy nagyon hosszú zarándokútra. Pedig a hetedik saru elkoptatására talán támadna pár hasznos gondolatuk. Ám most mégsem szeretnék a populista demagógia utcájába tévedni. Megteszik a témában a politikusok eleget.

Ahogy, mint emlegettem, Orbán Viktor is. Megpróbálva talán némi csábító furulyaszólammal elkábítani pár hithű jobbikost. De legalább a Fidesz saját szélsőségeseit lebeszélni arról, hogy ne őt válasszák legközelebb vezérlő csillaguknak. Ugyanakkor nehéz szabadulni egy másik, jelenleg még csak a háttérből elő-elő settenkedő gondolatfoszlánytól. Attól, hogy ez az egész kommunikáció előre le volt zsírozva, és a megfelelő zsírban eltéve a frigóba. Azt nyilvánvaló ökörség lenne természetesen állítani, hogy kormánypárti megrendelésre öltek Kaposváron, vagy raboltak ki trafikot másutt. Azonban valahogy mégis túl összeszedett és átgondolt látszattal dobta be Orbán Viktor a köztudatba a halálbüntetés visszaállításának napi renden tartását. Az utóbbi időben nem szokott ő ennyire összeszedett lenni. Úgyhogy gyanúsan elő volt ez készítve. Amihez nem kellett persze nagy látnoki erő. A trafiktörvény, mint azt annyiszor emlegették már szinte borítékolta, hogy előbb utóbb nagy baj lesz belőle. Pusztán ki kellett várni, hogy valami igazán felháborító, az egész országban visszhangot keltő esemény következzen be.

Amikor most ez megtörtént, akkor már csak elő kellett szedni a kondicionált mondatokat és a megfelelő időben felmondani. Mint képviselőhöz rendelt kisóvodás a dicsérő versikéket. Az országos tragédia-visszhang hullámaira felülve aztán valóban nagyot lehetett durrantani a szélsőséges ötletekkel. Amelyek különben erősen az érzelmekre hatnak. Bárdolatlanul és leplezetlenül. Mert nyilvánvaló, hogy az, akit a közvetlen környezetében megérint egy rablógyilkosság, az fogékony lesz az ilyen ötletekre. Még talán arra is lehet számítani, hogy az érzelmi fűtöttség akkor is támogatást biztosít a miniszterelnöknek, ha az értelem már régen meghúzta a vészharang zsinórjait. A túlságosan tervezettnek tűnő, és túlságosan koordináltnak látszó kommunikáció dömping ugyanis erősen megtámogatja azt a véleményt, hogy Orbán Viktor valóban munkatáborokról, és politikai kivégzésekről is üzen a sorok között. S ebből a szempontból nagyon gyenge érv, hogy direktben ilyeneket nem hangoztat.

Elég ugyanis csak egy kicsit visszatekinteni a múltba. Ahhoz, hogy lássuk: nem egy esetben nagyon hasonló retorikai fordulatok köszönnek vissza az említett munkatáborok alapkőletételeiről. A munkára szoktatás, a munkára szorítás, a munka, mint felszabadító erő, a munka, mint az önfenntartás, akár kikényszerített eszköze. S a táborba zártak, mint az őrszemélyzet önkielégítésének eszközei. A hatalom szellemi és nem is mindig szellemi maszturbálásaként. Aztán ezek a táborok nem egy esetben a politikai ellenfelek eltüntetésének is eszközéül szolgáltak. Ahogy a halálbüntetés intézménye is hasonló karrierrel büszkélkedhet. A mániákus gyilkosok mellett a felségárulók, az ellenforradalmárok, vagy éppen forradalmárok fizikai megsemmisítése szintén célja volt nem egy esetben az intézményes gyilkosságnak. „Mindössze” erős hatalomvágy és gyenge társadalmi kontroll, illetve megvezetett társadalom kellett hozzá.

Márpedig az olyan körülmények megteremtése, amely kedvez a köztörvényes bűnelkövetésnek, alapvetően a társadalom megvezetését jelenti. Mert egy ország kormányzatának elég erős legitimitása van ahhoz, hogy a közbiztonság szükségességét ne csak akkor hangoztassa, amikor az eszközpark kiszélesítéséhez kér felhatalmazást. Amikor a bűnmegelőzés például törvényileg előírt trafik-elsötétítést jelent, akkor nehéz elhinni, hogy nem egy nagy hatalmi játszma egyik vétlen áldozata az a fiatal nő, aki meghalt Kaposváron. Értelmetlen halálával alkalmat adva egy értelmetlen vezetőnek, hogy bekészített értelmetlenségét előadja. Értelmetlenül. Embertelenül. Ahogy egy ostoba, az orráig is csak nagyítóval látó, diktátorhoz méltó.


Andrew_s

2015. április 28., kedd

Blá'en tüntetéskéi

Nem annyira sűrű és tömött sorok
Forrás: Galló Rita / Magyar Narancs
A zavaros médiahírek dömpingjében talán nem is árt olykor megkésve reagálni egy-két jelenségre. Különösen akkor, ha az első gondolatok akörül csaponganak, aminek körberágása unos-untalan megtörténik. Ahogy a hétvégi tüntetések esetében is. Mert arra az esetre, ha valakinek nem tűnt volna fel, voltak.

Nem csak szerintem értelmetlenül, de voltak. S a Magyar Narancs cikkírója tulajdonképpen nagyon visszafogottan írt az eseményről. Habár kétségtelenül meg lehet az értelmezési tartományok oldaláról is közelíteni. Ahogy a szervezői felelősség irányából is. Ahogy korábban a civilnek beharangozott ellenzékmegosztó röpgyűléssel megtettem. Azon a ponton különben biztosan összeér a két halmaz, hogy csak nagyon felelőtlen szervezők hirdetnek meg alapjában véve értelmetlen tüntetést. S az értelmetlenségen itt most nem is azt értem, hogy a transzparenseken közzétett gondolatok lennének értelmetlenek. Hanem maga tüntetés. Amelyekkel kapcsolatban nincs okom nem fenntartani azt a korábbi véleményem, hogy bármilyen megmozdulás meghirdetése előtt nem ártana választ keresni a közvetlen célokra, a hosszú távon elérhető lehetőségekre, és egy pislantást pazarolni a bátorságtartalékra is. Mert a legértelmetlenebb tüntetés az, amelyik több hasznot hoz az ellendrukkereknek, mint a tüntetőknek, és amelyet a szervezők csak meghirdetni elég bátrak.

Végigvinni, a teljes íven végigkövetni már nem. Aztán persze jönnek a nagy Nevek, akik az egyik oldalon most a langyos víz feltalálójának szerepében tetszelegnek, de éles helyzetben korábban a színpadon beszélő kelléket biztosították. A jelenség nem új. Sajnos. Alig egy hete Majtényi László érezte megmondandónak, hogy a kormánynak orvosi receptre előírt ellenzéke van. Kissé elfeledve azt, hogy annak idején az Opera előtti gyűlés színpadán is ott volt. Beszédet is mondott. Népharagot is emlegetve. Aztán ott volt, és szava nem volt akkor, amikor ugyanezt gyűlést szép csendben feloszlatták. Nem a karhatalom, hanem a szervezők. Nehogy a népharag több legyen, mint szóvirág. Nehogy véletlenül megzavarják a hangoskodással az Operaházban önmagát ünneplő kormányzatot. Egyébként nem akarom megbántani vagy bántani az egykori ombudsmant. Neki erre futja.

A nagyobbik baj, hogy láthatólag ez vált ellenzéki normává. Annak idején, talán még emlékeznek rá, volt egy majdnem valaminek számító Milla nevű valami. Egy számító vezérrel, akiről manapság azt hinnénk, hogy ő az igazi ellenzék. Elfeledve azt, hogy Juhász Péter gondolta úgy a kormányellenes egységszövetséget az ellenségek megnevezésével megalapozni. Nem a túloldali ellenfeleket, hanem a potenciális szövetségesek közül kiemelt ellenségképeket firkálva a zászlóra. Tulajdonképpen évekre, a választásokig borítékolva az ellenzéki összefogás megvalósíthatatlanságát. Biztosítva azt a zavarost, amiben most halászgatva önmagát mutogattathatja az ellenzék centrumának. A retorikai szemfényvesztés rekordereként.

De természetesen még Juhász Péter, az egykori link-bajnok, is kevés lenne egymagában, ha nem lennének számosan azok, akik követik a jó példát. Jelenleg a kormány ellenzéke tényleg olyan képet fest önmagáról, amiről leginkább a „Brian életében” felvázolt kép juthat az eszünkbe. Minden lépcsőfokon ott gubbaszt egy, a másikkal véletlenül sem szót érteni akaró kis klikk. Arra számolva, hogy majd pont az a klikk, és annak vezetője lesz majd a Nagy Megmondó. A Nagy Tuti letéteményese. Persze, a korábbi pecsenyesütők is tartanak legalább egy vasat a tűzbe. Olykor aztán lezárnak ezt-azt, és közben biztosan úgy gondolják, hogy most aztán jól megmutatták. Orbánnak azt, hogy nem kell aggódnia. Lassan minden sarokra jut majd egy ellenzéki, civil, még civilebb és még ellenzékibb tüntetésszervező.

S gondolom, hogy most azok közül többen is, akik mindezt elolvasták esetleg, legyintenek. Azzal: hogy kibicnek semmi sem drága. Meg egy ellendrukkernek sem. A baj csak az, hogy jelenleg a kibicek a Jobbikban röhögnek az ellenzék önfelaprózásán, és az ellendrukkerek a Fidesz-székházban készülnek a jobbikos koalícióra. S azt talán nagy felelőtlenség lenne, bizonyítékok nélkül, állítani, hogy a jelen ellenzék egyes vezérkéjét Orbán környezetéből irányítják, egy másik gondolattal, legalább részben egyet lehet érteni. A civil-szerű szerveződések, és az ellenzéket feldaraboló, kifárasztó tüntetések szervezői remek PR-munkát végeznek a szélsőségek számára.

Andrew_s

2015. április 27., hétfő

Dohánybolti sötétséglobby

Amikor először elolvastam a címet, hogy a nemdohányzók sötétségpártiak, akkor azt hittem, hogy valami pejoratív célzás akar lenni. Aztán elolvastam azt, amit az Old Dohányfüstmentes Egyesület közleménye alapján írnak, és most nem tudom, hogy sírjak vagy zokogjak. Vagy csak szimplán sajnáljam az egyesületi tagokat. Mármint azokat, akik talán merő jó szándékból a tagjai, és semmi közük az említett közleményhez.

A kaposvári rablógyilkosságot követően ugyanis azt a gondolatot fogalmazzák meg, hogy a dohányboltok elsötétítése teljesen jó és előremutató gondolat. Noha még nem ismerjük a rendőrségi adatokat, és az igazságügyi szakértők véleményét, de az említett egyesület már tudja: „Nincs összefüggés a trafikok kirablása és azok fóliázása között”. No és persze azt is, hogy az összefüggést csak a dohányipari lobbi akarja elhitetni. Azzal a demagóg kérdéssel kiegészítve, hogy vajon mást nem rabolnak-e ki, és megszűnnek-e a rablások a defóliázással? Ami azért roppant demagóg, mert nyilvánvalóan nem. DE azt is tudjuk, hogy „alkalom szüli a tolvajt”. Márpedig a sötét kuckók egyértelműen jobban kínálják az alkalmat, mint egy olyan üzlethelyiség ahova szabadon be lehet látni. De demagógiában nem állnak meg ezen a küszöbön.

A derék egyesület ugyanis azt is fejtegeti, hogy a fóliázás azért kell, mert különben a gyerekek rászoknak a dohányzásra. Egy olyan logika mentén, miszerint a cigarettás doboz látványától a csemeték cigiért kezdenek hisztizni a szüleiknek. Ennek nyomán próbáltam kutatni az emlékeimben, de nem emlékszem ilyen jelenetre. Olyan összefüggésben sem, hogy a Közért-pénztárnál láttam volna egy doboz Munkásért hisztiző, magát a földhöz verő ötévest. Nem tervből, hanem gyerekből. Amellett egy másik szörnyű gyanút sem tudok elhessenteni. Az egyesületi tagokkal kapcsolatban. Akik valószínűleg előbb születtek, mint az ominózus trafiktörvény. Ha ennek ellenére nem szoktak rá a dohányzásra, vagy sikerrel leszoktak a dohányzásról, akkor aligha a fóliázás léte, illetve nem léte jelentette számukra a küszöbingert. Ez akkor is gyanúsan valósnak tűnő feltételezés, ha nem tekintjük szentnek egyik szakágazati lobby szereplőit sem.


Aztán persze elkezd kilátszani a közlemény mögül egy nagyon rücskös és mocskos lóláb. Az elsötétítés megszüntetését egyértelműen az MSZP szlogenjének kezdik beállítani. Elfeledkezve arról, hogy Kaposvár polgármestere a Fidesz és nem az MSZP segedelmével került a székébe. Bele neki. A derék egyesület ennek alapján a maguk politikai lobby-nyalása alá rendeli a köztörvényes bűnesetek fontosságát. Mert természetesen az MSZP-t sem kell szentekkel feltöltött pártként elképzelni, de talán legalább a józan ész határain belül el lehetne emelkedni a kormányzatnak való nyalás meghatározta szintről. Még akkor is, ha elhiszem: ha már nem dohányoznak, azért még valami barnát és büdöset szeretnének a szájukban tudni.

Alkalmasint persze jó lenne tudni, hogy valójában milyen társadalmi súlya van a Old Dohányfüstmentes Egyesületnek. Ahogy azt is, hogy tagjai közül hányan ülnek egy-egy elcellásított dohányboltban eladóként. Mert a máséval csalánt verő kormánypárti segédszervezetként talán nem a pálya mellől kellene beleugatni valamibe, amiről esetleg halvány lila fogalmuk nincs.

Andrew_s

2015. április 26., vasárnap

Mit üzen „haza” az idegengyűlöleti konzultáció

A nemzet idegengyűlöleti konzultációja kapcsán a jelenségen kívül maguk a kérdések is árulkodóak. Érdemes talán azokra is pár gondolatot fecsérelni. Még akkor is, ha természetesen tudom: racionalitást, netán empátiát, humánumot keresni ott, ahol az már régóta hiánycikk, botorságnak tűnhet.

Természetesen az irracionalitás irányából is megközelíthető a kérdés, ahogy azt a minap felvetett hipotetikus kérdés is sugallja. Nevezetesen, hogy mi lenne a miniszterelnök véleménye egy fél éves, TEK-mentes kiküldetést követően. Nem egy well-ness központba vagy védett szanatóriumba, hanem egy válságövezeti területre. Alighanem, miután a lánykáit napi rendszerességgel megerőszakolják, és vele ezt végignézetik, mondjuk puskacsővel a szájában, és ehhez kap napi egy szelet penészes kenyeret, kicsit átértékelné a menekülők helyzetét. I. Feltsuthy Orbán Viktor ugyanis baromira elfeledkezik egy nagyon egyszerű dologról. Nem ő döntött arról, hogy hol ejtette le a gólya. Az, hogy ő az egykori KISZ, illetve MSZMP akkori funkcionáriusainak kegyelméből tanulhatott, és ezen a talajon gombaként felnőve ma miniszterelnökként szórhatja spóraként a széljobbos igét, az a személyes penésztörténete, és alapvetően a véletlenek összejátszásának az eredménye. Ugyanezzel az erővel születhetett volna oda is, ahol hét éves kora óta szőnyeget szőne, és megkorbácsolják, ha hibázik. S akkor, a saját nyilatkozata alapján, akár erővel is ott kéne tartani, és talán embernek sem számítana. I. Feltsuthy-nak ugyanis nem számítana a szőnyegszövésben vakuló gyerek-Viktor. De ez egy hipotézis, tehát kanyarodjunk vissza a most meghirdetett, és roppant demagóg konzultációhoz.

A bevezetésben olvasgathatunk megélhetési bevándorlókról és hasonlókról, amelynek kapcsán persze hiányzik az a passzus, hogy ki mit gondol arról a Shengen-bizniszről, amelynek keretében a kormány üzletel a bevándorlási kötvényekkel. Aztán jön a szinte már szokásos rizsa a terrorizmusról. Ami félig igaz, mert a terrortámadások valóban félelemkeltők. Azonban aligha a lélekvesztőkön, a halál elől menekülők követik el. Ellenben egy milliókkal játszani képes szervezet ügynöke bármikor meg fogja tudni venni a letelepedési kötvényt. A fizetőképes terrorista tehát adott esetben talán nem is olyan nagyon terrorista. Ami nem jelenti azt, hogy a pénzért letelepedők mind terroristák lennének. Elnézést is kérek azoktól, akiket ez a félreértés utolérne. Pusztán Orbán Viktor végtelenül egyszerű szellemiségét, gyakorlatilag egybites gondolkodásmódját szerettem volna illusztrálni. Amit különben az is mutat, hogy a média most örömködik azon, hogy konspiratív módon, de kimenekítették Tóásó Elődéket Bolíviából. Ahol egyébként terrorizmussal vádolták, az ott ki tudja miért jelenlevő társaságot. Akik nem egy lélekvesztőn, az éhhalál elől menekülve kerültek oda.

A konzultációs kérdések különben önmagukban is szót érdemelnek. Lagalább némelyik. Mint például az, amelyik gyakorlatilag az unióból való kilépés előkészítését hivatott talán képviselni. Ez a kérdés 7. a sorban: „Támogatná-e Ön a magyar kormányt, hogy Brüsszel megengedő politikájával szemben szigorúbb bevándorlási szabályozást vezessen be?” S érdemes a feltételes módra is figyelni. Szó nincs arról, hogy a többség akarja, vagy nem akarja. Pusztán a külső kontrolos hülyegyerekek módján felnéz, és hárít: „ez fogom tenni, ugye jól csinálom”. Nem döntés, hanem takaródzás. Ahogy ugyanezen logika mentén halad az, amelyik a határátlépők őrizetbe vételét firtatja: „Támogatná-e Ön a magyar kormányt, hogy szigorúbb szabályokat vezessen be, ami alapján őrizetbe vehetők a magyar határt törvénytelenül átlépő bevándorlók?”. S hagyjuk figyelmen kívül az egyes-szám, illetve többes-szám egyeztetési problémáját. Elvégre a nemzeti tanterv talán mentesít a magyar helyesírási szabályok ismerete alól. A lényeg nem ez. Az sokkal inkább, hogy az embercsempészeket eddig is büntető szabályok mellé olyanokat terveznek, amelyek alapján az áldozat is meghurcolható. Nem feledve a minap írtakat sem: rámutatással is eldönthető, hogy ki az illegálisan létező. Annak idején százezrek haltak meg ilyen eszmék áldozataiként. Azokat az eszméket fasizmusnak, nácizmusnak hívták.

Ahogy különben szintén rámutatás kérdése, hogy kit tekintünk megélhetési bevándorlónak. A puszta gatyában érkező éhes ember például biztosan a megélhetésért küzd. Amitől még látszólag rendben is lenne, hogy tegyen valamit a saját ellátásáért. Így aligha látszik elsőre a 10. kérdés csapdája: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a megélhetési bevándorlók, amíg Magyarországon tartózkodnak, saját maguk biztosítsák az ellátási költségeiket?” Nagyjából ugyanazon logika mentén, hogy „dolgozzanak a rabok a börtönben”. Ami nem alapvetően ördögtől való. A bevándorlással kapcsolatban a csapda ott van, hogy vagy táborokat felállítva ott végeztetnek kényszermunkát az őrizetbe vett, tehát alapvetően rabosított ideérkezőkkel, vagy a munkaerőpiacot nyomja meg egy ilyen rendelkezés. Az utóbbi nyilvánvalóan növeli az idegen-gyűlöletet, tehát Orbán Viktor alapvetően az egybites kocsma-szociológusok érzelmeire játszik rá.

Az egész kérdőív, a maga burkolt formájában, tehát lehetőséget teremtene arra, hogy bárkit megélhetési menekültnek lehessen nyilvánítani, ha nem tejel eleget a kormányzatnak. Bárkit illegálisan létezővé lehet kinevezni, a Veritas-igazgató módszertanát követve. Bármikor. Ugyanakkor létre lehet hozni munkatáborokat, amelyek formálisan, s először alighanem tényleg, az illegális bevándorlók elhelyezésére szolgálnak majd.

Andrew_s

2015. április 25., szombat

A gyávaság (fasizáló?) konzultációja

Orbán Viktor nemzeti konzultációt hirdetett meg a szerinte illegális bevándorlással kapcsolatban. Azért szerinte, mert lassan teljesen beleéli magát, hogy a vacsora utáni reggeli végterméke is szent és sérthetetlen, ha talál olyan szervilisen gerinctelen talpnyalót, aki az aznapi Kula-úrra is kedvesen mosolyog. A kérdést azonban mégis érdemes két oldalról megközelíteni.

Ahogy a hegyvidéket is több oldalról érdemes bejárni, hogy a magasságos hegycsúcsok, és az azt döngető ökörségek kellően megtekinthetők legyenek. Az Olümposz-nagyságú hegy egyik lejtőjén robog velünk szembe az éppen esedékes nemzeti konzultáció. Maga a műfaj is érdekes. Mint azt többen és többször tárgyalták, magam is, a nemzeti konzultáció egy össznépi baromság. Nem azért mert drága, hanem azért, mert műfajilag hazug. Aki ugyanis, pénz nem számít alapon, valóban a köz véleményére kíváncsi, az népszavazást tart. A nyomdaipari haverok pont annyit kaszálhatnak a szavazóívekkel, tehát önmagában ez nem indokol egy „konzultációt”. Nem feledve el persze, hogy a népszavazás garantáltabban lehet anonim, és lényegesen kevésbé manipulálható. Annál a konzultációnál biztosan kevésbé, aminek az eredményét az állapítja meg, és az hozza nyilvánosságra, aki szervezi és érdekelt a valamilyen eredményben.

A konzultáció tehát már csak ezért is egy hazug műfajnak tekinthető. Ugyanakkor az emberek semmibevételének szép példája is. Ehhez érdemes visszagondolni Orbán Viktor politikai ténykedésének legalább két nyilvánvaló kísérőjelenségére. Az egyik az, hogy soha semmilyen politikai „fellépést”, beszédet, megnyilatkozást, interjút, látogatást nem vállalt be, ami neki személyében jelentette volna a felelősségvállalás kockázatát. Függetlenül attól, hogy milyen misztifikáció veszi körül, főleg utólag, valójában egy felelősségpánikos, másodvonalbelinek is csak neccesen emlegethető felkapaszkodott senki fellépéseiről állítható ki a diagnózis. Még akkor is, ha kedvenc házmestere szerint nincs nála jobb. Ami, ha igaz, akkor az ellenzéket, minősíti le, és nem a Fideszt fel. Az, hogy ez a falusi fociöltözők péniszirigy büdösében gerjedt kisstílű hatalomvággyal párosul, az részben a jelenség mellékzöngéje, részben Orbán Viktor személyes, és az ország globális tragédiája. A hatalomvágy köde ugyanis erősen torzítja a valóságot. Legalább annyira, mint a fűszer gőzében pácolt navigátor a teret. Azzal a különbséggel, hogy az utóbbiak a Dűne című műben mozgás nélkül utaztak a térben, míg a jelenlegi kormányzat gondolkodás nélkül utazik az időben. Visszafele.

A nemzeti konzultációk pedig alapvetően az említett gyáva, de hatalomvágyó, és a döntésekkel szembeni kritikát személyes megtámadásnak tekintő személyiség szolgálólányai. A nemzeti konzultáció alapvetően szétkeni a felelősséget. Miniszterelnökként kellene annyi bátorságának lennie valakinek, hogy legalább a saját véleményéért vállalja a felelősséget. A nemzeti konzultáció, a maga nagy misztifikációs ködétől lecsupaszítva azonban pont azt szolgálja, hogy a miniszterelnöknek ezt ne kelljen. Elég bedobni valamit, amiről nyilvánvalóan csak felelősséggel, döntési helyzetben lehetne dönteni, majd konzultációt hirdetni. Ha hosszú távon bejön, akkor Orbán Viktor a zseni. Ha beledöglik az ország? Akkor ez jött ki a konzultációnál. Orbán Viktor igazán nem tehet semmiről. Ő csak egy paraszt a sakktáblán, akit végtelen demokráciájában a többség lökdösött odébb és még odébb. Most éppen a jobb-szélre.

Hopp! Az említett másik tipikusan orbáni, politikai kísérőjelenség. Orbán Viktor gyakorlatilag sosem szavaz meg semmit, ami rövid, vagy akár hosszú távon széles körű konfliktust jelentene. Ha sikerül, nincs is ott a szavazásokon. Amit egy népszavazás során különben nehéz lenne megkerülnie. Nehéz lenne úgy egy jól lebonyolított népszavazási eredménnyel szembesülnie, hogy tulajdonképpen ott sincs, ahol az ország van. Egyfajta menekültként. Nem egészen olyan menekültként, mint akik ellen most éppen konzultálni akar, de azért kellő bezártsággal. Nem a táborok fizikai, hanem a saját szellemi korlátai közé. De azért majdnem.

S ezzel elérkeztünk az éppen esedékes konzultáció valós áldozataihoz, érintettjeihez. Ők az illegálisnak kinevezett ittlevők. Az, hogy ez a kategória milyen rugalmas tud lenni, azt jól mutatja a Szakály-féle történelemszemléleti iskola. Úgyhogy nyugodjon meg mindenki. Bárkit kinevezhetnek idegennek. Bármikor. S akkor onnantól a puszta léte is illegálissá válhat. Nos! Orbán Viktor legújabb konzultációja gyakorlatilag akár az intézményes fasizmus előtti terepegyengetést is jelentheti. De ne menjünk ilyen messzire. Valószínűleg már a kormányfő is régen túl van azon, hogy három lépésnél messzebbre legyen képes átgondolni a mondatai jelentőségét. A maga egy-két lépéses kényszerei pedig nyilván azt sugallják, hogy most éppen a szélsőjobb felé kell gesztust gyakorolni. Márpedig a Turulhátról időben is hátranyilazó szellemiségnek biztosan kedves lehet, ha egy populista szellenettel. Mindenkit kinevez népnemzeti ellenségnek. Azt is, aki esetleg az életét menti.

De azért persze jellemző, hogy a leánykáját Svájcba küldte továbbképzésre, és nem azokra a területekre, ahol a kilencéves kislányból is kényszer-asszonyt faragnak. Ha kell a fejéhez, vagy a szülei fejéhez szorított gépfegyverrel. Vagy „csak” korbáccsal. Egyébként azt hiszem arról is lehetne nemzeti konzultációt tartani, hogy Orbán Viktor és családja ilyen helyre való kiküldetésével hányan értenének egyet. TEK és minden más védelem nélkül. A véleménye akkor lenne érdekes, ha fél év múlva vissza tudna szökni az országba.

Andrew_s

2015. április 23., csütörtök

Trafikfelelősség

Ez nem Kaposvár. De dohánybolt
Fotó: EISimay
A nemzeti dohányvoltok elég régóta szerepelnek a hírekben, mint az egyes rablások, lopások célpontjai. Már közel két éve is írtam arról, hogy a kialakult közhangulat, de leginkább a besötétített kuckók szinte kínálják a helyzetet. Legutóbb egy brutális gyilkossághoz asszisztált a trafiktörvény. De a gyilkosság talán kinyitotta pár hatökör szemét.

Arra, hogy a trafiktörvény egy szeméthalomból kilátszó jéghegy csúcsa. Bár valakiknek biztos jó üzlet volt. Erről valószínűleg az a fiatal nő, akitől egy vérbarom meg megfosztotta a nemzeti trafikban dolgozó nő családját, aligha tehet. Nem ismertem, de ha a napi bevétellel őt váró főnöke talált rá, akkor alighanem alkalmazott volt. A napi költőpénzért dolgozott. S a tervei között aligha szerepelt az, hogy egy brutális gyilkosság áldozataként fogja végezni. Tulajdonképpen a felnőtt élete kezdetén. Ezért, mielőtt bármilyen politika-közeli gondolatokra ragadtatnám magam, ismeretlenül is részvétem az áldozat családjának. Ilyen, de semmilyen halált sem hiszem, hogy megérdemelt volna. Mindenek előtt: gyúljon hát egy virtuális mécses a legyilkolt fiatal nő emlékének.

Ami a politikát illeti, az egész trafiktörvény alapvetően a piac átrendezéséről, a kézivezérlés megteremtési szándékáról és a haverok lepénzeléséről látszott annak idején szólni, és a látszatot nem túl hatékonyan sikerült lemosni a nemzetinek mondott, de alapvetően lobbiboltokról. Amikor tehát Lázár János a trafikok körüli mutyitörvény módosítását emlegeti a gyilkossággal indokolva, akkor valahogy a görögök ajándékai jutnak az ember eszébe. Alig valószínű, hogy a nagyüzemi fácángyilkos úgy járulna hozzá egy általa is gardírozott törvény változtatásához amivel árukapcsoltan ne kérné meg kamatostól az árát. Nem olyan empatikus úri fiú az egykori polgármester.

Ha már polgármester! Kaposvár polgármestere is megvilágosult a gyilkosság nyomán. Hirtelen rájött, hogy a gyilkosság felkorbácsolta kedélyek egyik haszonélvezője lehet, ha levelezni kezd. Írt tehát a nemzetgazdasági miniszternek a trafikok kapcsán. A javaslatával különben egyet lehet érteni: „Azt javaslom, hogy a nemzetgazdasági minisztérium a nemzeti dohányboltok esetében vizsgálja felül a jelenleg érvényben lévő szabályozást, s vegye ki azt a rendelkezést a törvényből, amely szerint a nemzeti dohányboltokban lévő dohánytermékek nem lehetnek láthatóak az üzleten kívülről”. Mag az egykori ötlet, hogy elsötétítés kell, egy merő ostobaság volt. S maradt. Azt csak remélni lehet, hogy Orbán Viktor, vagy vazallusai, holdudvarában nincs senki, aki a trafikok kirakatelzárásában, vagy ennek ellenőrzésében érdekelt. Mert különben nincs az a gyilkosság, ami miatt kivennék ezt a passzust a törvények rendszeréből.

Mely törvényeket különben a fideszes többség szavazta meg. Az a párt, amelyik legutóbb egy önkiszolgálati rendszerben szabta saját magára a választási törvényeket. Az a párt, amelynek kormányában az egyik főbürokrata maga Lázár János is. Az a párt, amelynek egyik támogatottja a polgármesterek kaméleonja. Szita Károly ugyanis, akárhogy is csűrjük, vagy tekerjük, mégis csak a Fidesz támogatásával polgármester. De nem igazán hallatta a hangját, amikor azt a bizonyos trafiktörvényt megszavazták. Azok a párthoz hű emberkék, akik félintelligens gombnyomorgatóként veszik fel a fizetésüket.

Azok a képviselők, akik alighanem ki kérnék maguknak, hogy morális bűnrészesek minden, az elsötétített dohányboltokban elkövetett bűntényben. Amelyek sorához most egy brutális gyilkosság is csatlakozott. Az áldozat nyugodjék békében, a tettest ítélje el a bíróság. A torvény megszavazói pedig talán elgondolkodhatnának a törvénykezés felelősségéről. Már akkor, ha maradt még néhány szürke és nem narancsgőzben fetrengő tekervény a fejükben.

Andrew_s

2015. április 22., szerda

Mi a diáktünetések holnapja?

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
A diákság ismét az utcákon. Ismét, és ki tudja meddig? Majd kiderül. Annak idején szép lassan kifáradt a mozgalom. A hazánkban maradók belefásultak kicsit, a nem maradók meg értelemszerűen kivonultak az eseményekből. Most egy kicsit másik oldalról is próbálkozhatnánk ránézelődni az eseményekre.

Úgy általában, mert a napi, olykor óránként más események és megszólalásokat apránként szinte kár is figyelni. Az említett kivonultak egy részét képezik azok, akik például külföldi egyetemeken és mosogatóhelyeken töltve a mindennapokat osztják kockázat nélkül az ötleteket. Egyes fórumokon jól elküldik őket a fenébe, míg másutt szinte felmagasztosulnak. Az igazság, ha van, akkor valahol félúton van. Távolról, kockázat, de főleg a hazai mindennapok húsdarálója nélkül valószínűleg van esély kicsit távolabbról, nagyobb kitekintéssel nézni a magyar valóságra. Ugyanakkor az is megfontolandó, hogy aki közvetlenül nem megy be a csalánosba, mekkora gyökjel alatt érdemesült belebeszélni valamibe. Azt is látom, hogy vannak akik legalább megpróbálják az egyensúlyt megtalálni. Egyébként hasonló a helyzet azokkal a „forradalmárokkal” is, akik a TV előtt üldögélve gondolják megváltatni másokkal a a saját világukat is. De snitt! Ezt a szálat most itt elvágom.

Maradjunk a tüntetéseknél, és persze az egyetemeknél. Mely utóbbiak most talán érdekesebbek, lehetnek, mint az ami az utcán zajlik. Még akkor is, ha az erő talán ott van. Míg fel nem szalámizódik. Az egyetemeken lemérhető hatás azonban szemléletesebb és tartósabb lehet. Általában nézve az van a mérleg egyik serpenyőjében, hogy centrális erőtér hatalmi megszállottjai szeretnék minden tekintetben kézben tartani az egyetemeket. Ez a diktatúrákban nem is olyan ritka. Már csak azért is, mert a legbiztosabbnak az tűnhet, hogy mindent beszabályozva, minden továbbtanulóról a lojalitás alapján döntve lehet megszilárdítani a hatalmat. A valóság erre ugyan sokszor rácáfolt a történelemben, de a diktatúrák vezérei olyanok, mint a beképzelt bűnözők. Az utóbbiak azzal áltatják magukat, hogy őket nem fogják elkapni. Olykor diktátorok támogatását is igyekeznek ehhez elnyerni. Akik meg azzal áltatják magukat, hogy ők lesznek a történelmi kivételek. Akit nem a saját talpnyalói fognak elsőként feláldozni. DE ez megint messze vezet az egyetemektől.

Maradjunk az egyetemeknél, ahol a diktatórikus törekvésekkel szemben az egyetemi autonómiát szokták felhozni. Épeszű helyeken ezt tiszteletben szokták tartani. Nem annyira a magasztos eszmék, mint a praktikum miatt. Egy egyetemi vezetés, normális körülmények között képesebb a saját képzések határait felmérni, mint egy központi, sokszor buksza-, vagy hatalmi ideológia-szemléletű kormányzat. Másrészt az autonóm egyetem képes autonóm kutatást is végezni, és autonóm agyakat is nevelni. Márpedig ez kell az innovációhoz, a haladáshoz. Ahhoz, ami hosszabb távon az egész társadalomnak hasznot hoz. Akár anyagi hasznot is. Érthető tehát, ha felvilágosultabb diktátorok, a kockázatát mérlegelve ugyan, de békén szokták hagyni az egyetemeket. Amikor tehát hazánkban kiáll egy miniszter vagy annak elnöke, és személyesen ugat bele az indítandó szakokba, keretszámokba, akkor a felvilágosultságot ugyanúgy ki kérheti magának, mint a társadalmi haszon szem előtt tartásának gyanúját.

Még akkor is, ha az egyetemi világon most csattan az az ostor, amit flagellistákhoz méltón verdesett önmagához. Egy autonóm finanszírozási rendszer ugyanis növelné az ellenálló-képességet a hatalmi törekvésekkel szemben. De ugyebár belementek abba a populista csapdába, amire az volt kiírva, hogy „nem kell általános tandíj-kötelezettség”. Ami nem csak közvetlen anyagi csapdát jelent, hanem kontraszelekciós nyomást is. Továbbra is a „jó káder” fogja lenyomni a „jó szakembert”. Mert esetleg pénzt tud szerezni. Ennek pedig ára van. Jól látszott ez akkor, amikor például a Semjén-dolgozat kapcsán az ELTE dékánjának a szintjén kezdték gyakorlatilag bevédeni a politikust. El is aludt az ügy, és precedenst teremtett a politikai és egyetemi vezérkaroknak. Megmutatva, hogy a „nálunk a pénz és kuss” szlogenje milyen hatásos tudhat lenni. Amiért még túl nagy követ sem érdemes keresni. Az egyetemeken dolgozók, kevés kivételtől eltekintve éppen olyan haszonelvűek, mint bárhol másutt. A zászlóra hímzett jelszavaktól függetlenül.

Amiből a diáktüntetéseknek egy közvetlen egyetemi aspektusa is kirajzolódhat. Az egyetemi vezetést és a tanári kart addig fogják maguk mögött tudni, amíg azok többsége politikai, illetve egzisztenciális hasznot húzhat a mozgalomból. Általában ez akkor is valószínű, ha természetesen lesznek, és vannak idealisták, zsigeri ősforradalmárok is a csapatban. Ezzel viszont kialakulhat egy rókafogta csuka helyzet. A kormányzat felé már lefeküdt egyetemi vezetések csak nagyon korlátosan fognak kiállni a diákok céljai mellett. Nélkülük, a megkerülésükkel azonban nem mennek messzire a dolgok. Ugyanakkor az egyetemek vezetését nem olyan egyszerű leváltani. Nem mintha túl sok diákfelszólaló próbálkozna ebbe az irányba menni. Pedig könnyen kialakulhat az a helyzet, hogy ebben az irányban lesz az előre.

Lehet, hogy szét kellene nézni egy egyetemi árnyékvezetés felállításának irányába? S ugye az nem a Jobbik és a leventenosztalgia irányába fog elindulni? Még akkor is, ha a Pistáknak az nagyon jó lenne.

Andrew_s

2015. április 20., hétfő

Fideszes médiademokrácia Rogántól

Lassan a Fidesz frakcióvezetőjének a kiszólásaiból is lehetne egyfajta napi-Rogánt összeállítani. Lehet, hogy érdemes is lenne. A gyűjteményből ugyanis szép lassan kirajzolódhat a Fidesz, illetve a kormányzat belső működési módja, módszertana. Akár intő példaként mindenkinek, hogy mit nem szabadna tenni, és mire kellene figyelni.

A mai napi Rogán-nyilatkozat nagy vonalakban a simicskázással vegyes gyurcsányozás kommunikációs téridejében zajlott. Eljutva oda, hogy Brüsszel szégyellje magát, amiért nem a kormánypárt valamelyik csókosát bízta meg a kormánypárti ügyködések ellenőrzésére. Tényleg nem szép tőlük. Igazán kereshettek volna egy mindenkitől teljesen független igazságosztót a szent cél érdekében. S talán tényleg nem a legjobb választás egy, az ellenzék egyik feltörekvő pártjával összefüggésbe kiabálható céget megbízni. Miközben persze érdekes lenne Rogán Antal fellépése akkor, ha Brüsszelből egy Semjén-párthoz közeli üzleti vállalkozást tartanak alkalmasnak az orbánizmus gyakorlatának kontrolljára. Alighanem roppant méltányosnak és haladónak tartaná. Talán még akkor is, ha a választások alibipártjainak egyike a kiválasztott. Függetlenül attól, hogy most, amikor nincs tétje, természetesen Rogán Antal teljesen egyformán mér(ne mindenki mást).

Amire tulajdonképpen a nyilatkozat első része, az esedékes simicskázás adja meg a legszebb példabeszédet. Amíg ugyanis a Simicska Lajossal összefüggésbe hozható médiabirodalom gazdája megmaradt Orbán büfijének hatókörén belül, addig minden szép és jó volt ezekkel a médiákkal. Mostanra hirtelen ráébredt a Fidesz frakcióvezetője, hogy ezek az orgánumok egyre jobban közelítenek a szélsőségesekhez. Ezt a teljesen független, M1 nevű hírcsatornán kürtölte szerte. Amivel első körön például remekül ellentartott minden olyan vélelemnek, amely az általa és a Lázár János képviselte irány közt szeretne mélyebb szakadékot látni. Emlékezhetünk arra, hogy az árnyékkormány vezetője a minap a Jobbiknak való beszólással vált médiahírré. Alighanem attól is motiválva, hogy a Jobbik kicsit kezd rászorítani a Fideszre, és kifele nem igazán piacképes az internetes fórumhozzászólásokban sokszor meghitelezett együttműködés. Az országon kívül aztán pláne nem piacképes, mert a Jobbik szélsőség- és rasszizmus- roll-outja nem sikerült tökéletesen. A megszólalóik, a közösségi terekre beíróik mondatai közül olykor kiviláglik a sokszor tagadni próbált szélsőségesség.

A lázári beszólás az elhatárolódás látszatán kívül pompásan előkészítette a terepet annak, hogy most Rogán megpróbálja a korábban nekik csaholókat rátolni a Jobbikra és a tőlük is jobbra állókra. A Fidesz-pávatánc tehát alighanem egy jól kimunkált lépés-rend szerint halad. A végén majd alighanem azt fogjuk hallani a kormánypárti kommunikációból, hogy Simicskával azért szakítottak, mert hirtelen fasisztának találták. Talán azért, mert már nem talicskaszám adja a pénzt. Fedezeteként a párton belüli, és pártkörüli ámokfutásoknak. Esetleg elkezdte feltételkez, például az orbáni siserehad megszelektálásához kötni a pénzek visszaosztását a pártkasszába. Márpedig azt a korábbi, uniós, és valutaalapos bozótharcok óta tudjuk: Orbán minden döntést magának akar a pénzek körül (is).

A Rogán Antal által jegyzett megszólalás azonban nem csak a táncrendet leplezi le, hanem az eddigi, kormánypárti megszólalásokat is a helyükre teszi. A frakicóvezető megfogalmazása ugyanis egy gyöngyszem ebből a szempontból. Közölte ugyanis, hogy „a Fidesznek volt egy frakcióülése, amelyen abban maradtak: a párt sajtóosztálya többé nem szervez kötelező programot egyetlen képviselőnek, államtitkárnak, miniszternek sem a Magyar Nemzetben, a Hír TV-ben és a Lánchíd Rádióban”. Ami nem csak a Simicska Lajostól való elhidegülést jelzi. Ékesszólóan leleplezi ugyanis azt, hogy mindaddig, amíg az említett média-csatornák, Simicskán keresztül, hű talpnyalónak számítottak, addig kötelező programként szervezték meg a kormánypárti megszólalásokat. Miközben ehhez nyilván hozzá tartozik a fogadó-hely készségessége is. Tehát az említett fórumok kötelező jelleggel szerepeltették a szereplésre kötelező jelleggel delegált képviselőt, államtitkárt, minisztert.

A sajtóetika nagyobb dícsőségére. A médiaszabadság és demokrácia jegyében. Ahogy ezeket a fogalmakat a Fidesz környékén elképzelik. S ezt nem az ellenzék állította a Fideszről, hanem a maga a kormánypárt frakcióvezetője ismerte be.

Andrew_s

2015. április 19., vasárnap

Demagógisztáni napló: Szőrcsuhát Balog Zoltánnak!

Kriza Ákos polgármester városában felújították a Szent Anna templomot. A templom római katolikus imahelyszín. Teljesen triviálisnak tehát nem tűnik, ha ott egy református lelkész tart beszédet. Igaz, ez figura jelenleg miniszter. Akit úgy tűnik illőnek tartanak meghívni egy-egy templomi átadásra. Alighanem egyfajta statikai tesztként.

Balog Zoltán ugyanis olyanokat képes előadni egy-egy templom-beszédben, amitől csak a legstabilabbra készült födémszerkezetekben nem keletkeznek öles repedések. Az pedig, hogy nem nyílik meg alatta a föld vagy Isten hiányának, vagy az Isten végtelen, az együgyűek felé pedig kifejezett keggyel forduló, türelmének a bizonyítéka. Bár ez a templomi átadás a polgármester esetében is komoly tesztet jelentett ebben a tekintetben. Ugyanis Kriza Ákos miskolci polgármester nemrég arról híresült el, hogy szerinte a szegényeknek történő ételosztás szükségtelen, és mellőzendő esemény. Jézusnak erről ugyan kicsit más volt a véleménye a Biblia szerint, de egy Fidesz-KDNP színében ügyködő politikustól igazán túlzó elvárás lenne a Biblia ismerete. A puszta emberséget meg igazán kár keresni ott, ahol nincs. Még akkor is, ha a polgármester később akként magyarázkodott, hogy ő nem tiltotta be a ételosztást, „csupán” nem támogatta a kezdeményezőket. Érdekes lenne tudni, hogy kiket támogatott volna kezdeményezőként, és kik vállaltak áldozatot az ételosztás kapcsán.

Már csak azért is, mert a nagyonokos miniszter a templomban az áldozatvállalás szükségességére és nagyszerűségére hívta fel a figyelmet. Olyasmiket hirdetve, miszerint „áldozat nélkül nincs siker”, Ami az Emmi vezetője szerint alighanem olyasmit takarhat, hogy a más áldozata, netán feláldozása nélkül neki nem teremne sem siker, sem babér. Nem mintha megtagadnám tőle a személyes áldozathozatal jogát. Csupán Balog Zoltánt eddig kevesen látták csupasz lábbal, esetleg saruban, szőrcsuhában, alamizsnából élve bejárni a munkahelyére. Esetleg egy templom kapujában esdekelve a betérők könyörületéért. Miközben felette feladóvevények és átutalások másolata látható. Arról, hogy utolsó fillérjeit, valamint miniszteri fizetését is a zsákfalvakban, közrabszolga-béren tengődőknek és az ő tehetséges gyermekeik taníttatásának fedezeteként utalta át. S arról sem ártana igazolás, hogy a felajánlás növelése érdekében pluszmunkát vállal. Télen hóhányást, nyáron, mondjuk, gátőrzést.

A szegény sorban született tehetségek felkarolása különben azért lehetne testhez álló feladat Balog Zoltánnak, mert az oktatásügy hozzá tartozik. Ahogy hozzá tartozott akkor is, amikor azt volt orcája fennen hangoztatni, hogy a szegény családok tehetséges gyerekeit a szülők nem engedik továbbtanulni, és nem a tanulmányok költségeinek kicsengethetetlensége a probléma. Azok a költségek, melyekről a diáktüntetések is megpróbáltak, legalább részben szólni. S amely tüntetések egyik részt vevőjét egy, az oktatásról szólókonferencia egyik demagógusa (mert pedagógusnak az ilyet nem nevezném), pár keresetlen szóval küldte el gyakorlatilag az anyjába. Mely stílus és történés ellen sem az akkor még regnáló Hoffmann Rózsa, sem az akkor is regnáló balog Zoltánnak nem volt egy szava sem. Ahogy a reformárus lelkész úrnak egy szava sem volt abban a kérdésben sem, hogy Harrach Péter szerint az éhezés nem szegénységi kérdés, hanem az éhezők egyfajta hobbyja. Ahogy nem reagált arra sem az emberügyi főember, hogy annak idején egy államtitkár próbált, mások gatyájában kotorászva, a szülők papírügyi státusza alapján diszkriminálni egyes gyermekeket. Igaz, Rétvári Bence sem református, hanem kádéenpés. Egy olyan szervezet tagja, akiknek nyilván más kereszténység és más Biblia dukál.

Balog Zoltán tehát alapvetően minden olyan esetben a hallgatásával tüntetett, amikor a kormányzati rendszer áldozatairól esett volna szó. Túl sokat nem szólt az érdekükben. Ellenben készséggel gondolta újabb töréspontok mentén újraosztani az embereket. A gazdasági pozíciójuk alapján. Mert az áldozat az ő szemében szinte biztosan akkor magasztos, amikor más hozza. S a perselypáter a haszonélvezője. Akár csak politikailag is. Balog Zoltán volt az, aki a Fidesz első tagkönyveinek, egyikét, az ötös számút, birtokló, rasszista kiszólásairól is ismert figurától sem mentes, békemenetes társaságot kitüntette. Ahogy egyházának tagja avatta a Horthy-fétist is. Ami ellen szintén nem volt túl hangos Balog Zoltán hangja. Sem miniszterként, sem lelkészként.

Úgyhogy az említett szőrcsuhás, alamizsnás megjelenését Balog Zoltánnak tulajdonképpen ki lehetne egészíteni azzal, hogy járja be gyalog Magyarország szegénynegyedeit. Majd a zarándoklatot terjessze ki az „idegenrendészeti eljárások” színhelyére, és a náci haláltáborokra is. Üsse kavics, ha saruban és gyalog megy oda, akár el is bóbiskolhat. Amikor pedig visszatért a zarándokútról, akkor ugathat áldozatvállalásról. Akkor talán talál olyan morális tükröt is, ami nem hasad ezer darabra, ha belenéz.

Andrew_s

2015. április 18., szombat

Kishitlerek nagy veszélye

Még nem lehet tudni, hogy a 2013-as, a mostanihoz hasonló alkalomból szervezett Vértesbeli kirándulás ellen mit lépnek a hatóságok. 2013-ban felléptek a Hitlerre emlékező túracsoport ellen. Idén, a szélsőjobb egy másik szervezete nevében támogatták meg a náci diktátor emlékét.

Tekintettel arra, hogy két éve, a jelek szerint még Vona Gábor is baráti fényképezgetésen vett részt az említett szervezet elnökével, támadhatnak kétségeink. Azért persze lehet reménykedni, hogy a bevezetőben szereplő mondatot nem úgy kell majd átfogalmazni egyszer, hogy „2013-ban még felléptek a Hitlerre emlékező túracsoport ellen”. Noha a rendőrségnek úgy tűnik nem jelentették be az emléktúrát. Mármint a szervezők. Mert Vajnai Attila (Európai Baloldal – Munkáspárt 2006, elnök), az általa közzétett közlemény  szerint pótolta ezt a hiányosságot. Így a hatóságoknak tulajdonképpen akár tényszerű alapja is lenne, hogy fellépjen az Adolf Hitlert éltető banda ellen. Az említett bejelentés alapján ugyanis nehéz lenne arra hivatkozni, hogy nem tudtak róla. Habár emlékezhetünk még arra, hogy a Hősök terén belügyi biztosítás védelmében esküdözhettek a gárdisták. Így a hatósági tudomás sem biztos záloga a megfélemlítő, egyes embercsoportok elleni programot hirdető szervezetek elleni fellépésnek.

Az persze lehetne egy felteendő teoretikus kérdés, hogy mi történne akkor, amennyiben hasonló emléktúrát szerveznének Sztálin emlékére. Lenin- és Sztálin-idézetekkel tarkítva a hegyek közti kirándulást. Gyanítható, hogy a kormányzat összes egykori MSZMP-, és KISZ-tagja egy emberként kezdene komcsizni, a Jobbik prominensei pedig még őket is túlkiabálva kezdenének bele a maguk magánszámába. Sneider Tamásnak, a Jobbik alelnökének a véleménye különösen érdekes lenne abban az esetben. S persze nem kevésbé lenne érdekes a hatóságok fellépése egy neosztálinista emléktúrára, illetve egy munkásőr-egyenruhás egyesület megjelenésére  Budapest valamely közterén.

Ugyanakkor, azt hiszem, egyikre sem lennék kíváncsi. Nem azért, mert a struccokkal vagyok. Elvégre bárki megteheti most is, hogy mindaddig süketen és vakon forgatja a fejét, míg nem az ő ajtaján dörömbölnek. Még akkor is, ha a történelemből tudjuk: akkor már késő. Annak idején az I. zsidótörvényektől évek teltek el, míg tömegeket hurcoltak el a halálba, illetve lőttek a Dunába. Az út azonban mindig az első méterek megtételével kezdődik. Igaz, a mai magyar társadalom még azzal sem háríthat, hogy ezek az első méterek mostanság kerültek lekövezésre. Már évekkel korábban nyilvánvaló volt, hogy a létező kérdésekre meg nem adott politikai válaszok azoknak fognak kedvezni, akik először veszik fel az adott kesztyűket. Ami, természetesen, azzal a veszéllyel is járt, hogy az első tematizálási hullámok meghatározták a kommunikációs utakat. Márpedig a jelenlegi ellenzék nem jobboldali része a mai napig a széplelkek álszent szemellenzője mögül kandikál ki nem egy kritikus esetre.

Ennek következtében a politikai játéktér nagy területeit adták át a szélsőségeseknek. Számos kérdésben így a kommunikációt alapvetően egy a felpiszkált farkasfalkának dobták oda. Lehet persze azon vitatkozni, hogy a gazemberségnek mekkora foka kell ahhoz, hogy négyen verjenek meg valakit, akit hajléktalannak néztek. De a történethez az is hozzá tartozik, hogy a környezetből nem egy tömeg ment oda a biztonsági őrnek látszó, humanoid véglények nyakoncsapása érdekében. Ez pedig azt sejteti, hogy a szélsőséges indulatok, amelyeknek csak egyik felszínre bukkant otrombasága az adott eset, egyfajta hallgatólagos támogatással bírnak. Akkor is, ha az egyetértés, és akkor is, ha félelem táplálja ezt a támogatást. A félelem eloszlatásában persze jelentős szerepet kaphatnának a hatóságok. Alkalmasint a hatóságoktól elvárható a konkrétan megjelenő militáns és rasszista indulatok elleni fellépés. De érdemes talán azt is tudni, hogy ezek leginkább tünetek. A hallgatólagos vagy tevőleges külső támogatás nélkül a neohitlerista, neohorthysta mozgalmak valahol a periférián piszmognának csupán.

Az említett félelmek eloszlatásában jó lenne, ha mindenki biztosra mehetne, hogy minden esetben, fajra, nemre és vallásra való tekintet nélkül védelmet kap. S persze az a fajta ellenzéki fellépés sem ártana, amelyről tudható, hogy minden esetre, fajra, nemre és vallásra való tekintet nélküli választ képes adni a társadalmat valóban feszítő kérdésekre. Minél inkább rájátszik a kormányzat és a szélsőjobboldal a társadalom megosztására, egyes rétegek egymás elleni kijátszására, annál inkább.

Andrew_s

Középiskolás közrabiga - reloaded

Forrás: Libcom.org
Az ifjúsági önközmunka körül a jelek szerint gyorsításba kezdett a kormányzat. Még ekkor is, ha most éppen önkéntes munkának titulálják, és pár szépségflastromot is feltesznek a projekt arculatára. Az említett jelek az Emmi környékéről jönnek, ahova az oktatásügytől kezdve annyi minden van becsatornázva.

Bár, könnyen lehet, hogy egy folyót sem ártana becsatornázni, és akkor talán a cinizmussal vegyes szervezeti almot is kimosná. De hagyjuk a régi görögöket nyugodni a maguk trágyahalmai közepette. Van nekünk friss és saját termés. Igazi, államtitkári ügymenetben termő. Nemzeti. Szép. Okos. Bölcs. S hasonlók. Bár ez is lehet gusztus kérdése. Elvégre a legyek járta hús is lehet ínyencség. Legfeljebb nem mindenkinek. Maradjunk annál, amit konkrétabban sejthetünk, illetve amiről a nemzeti szlogencsatorna is közhírt dobolt a netes bittenger felett. Ilyen az, hogy Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár, mert államtitkárokból és helyettes államtitkárokból igen jól állunk, márciusban ígéretet tett az ifjúsági foglalkoztatási kérdések megvizsgálására. Az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum (ISZEF) budapesti ülésén. Ami ezt a bejelentést követően zárt ajtók mögé vonult. Egy pisszenés se be, se ki. De hisszük, hogy annyira, de annyira egyeztettek, hogy csak na. Miért is ne?

Amúgy a márciusi közleményben már megnevezték a jövő évinek jelzett kutatás felelősét is. Schanda Tamás János, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár személyében. Mert nekünk még ilyen helyettes államtitkárunk is van. Ahogy csökken az ifjúság létszáma az országban, úgy szaporodnak a velük foglalkozó kormányzati titulusok. De sebaj, legyen. Mit nekünk. Van nekünk aranyunk, mirhánk, tömjénünk, és töményünk száz marékkal. Kibírjuk. Legfeljebb bedobunk a zaciba valakit. Közrabszolgának. Addig is szóljon másról az ének. Illetve az MTI újabb közleménye. Melynek ezúttal már nem mellék, hanem főszereplője a helyettes államtitkárok imént megnevezetett példánya. Szólott ugyanis a megvezetettekhez. Akként nyilatkozva, hogy a humán laposelemekért felelős mátrixügyi főhatóság, az Emmi, immár külön honlapot indít a fiatalok önkéntes munkáját segítendő.

Már csak azért is, mert a helyettes államtitkár szerint a „fiatalok a legelkötelezettebbek az önkéntes munka iránt”. Valamint az ifjúgárda, és a KISZ iránt. Ja, bocsánat, az egy más korszak. Most talán cserkészszombatnak fogják hívni az egykori KISZ-felajánlások jogutódát. Valamint levente-hétvégének az ifjúgárda csapatfárasztóit. Azért persze valaki szólhatna ennek a talán jobb sorsra, például cukorrépa-egyelésre, érdemes helyettes Schandának, hogy nincs sok új a nap alatt. Valamint azt is el lehetne egy füst alatt mesélni neki, hogy az önkéntesség nem önkéntesség akkor, ha elvárásra zajlik. Az kérem kényszer szülte munka. Akár mit írnak ki majd egy honlapra. Ahogy a jobb híján végezhető, és csak az éhenhalás ellen ideiglenes menedéket nyújtó közmunka is közrabszolgaság, ha egzisztenciális zsarolás, és jogi kényszer szüli a részvételt.

A közmunka különben úgy kerül ide, hogy alig két évvel ezelőtt a középiskolások köreiben már bepróbálkoztak egy kötelezően önkéntes ötvenórás munka-elvárás bevezetésével. Amivel kapcsolatban már akkor felmerült, hogy alapvetően a közmunka egy részét is kiválthatnák az ingyenes diákmunka kihasználásával. Ami nyilvánvalóan gusztustalan húzásnak tűnt akkor azokon a területeken, ahol a szülők is a közrabszolgaságból tengődnek. Ez azonban láthatóan a kutyát sem érdekli a nagyságos minisztériumban. Amelynek képviselői olyan konferenciákon is múlatták akkortájt az időt, amelynek résztvevőitől korántsem volt idegen gondolat a diákok szembeállítása a szüleikkel. Alighanem az ifjúságpolitika nagyobb dicsőségére. Amiért szintén Schanda Tamás János viceállamtitkárhoz tartozik. Mint a közlemény szerinti honlap, melyen felmelegítik, vagy pusztán langyosan tartják a majd’ kétéves ötletet.

Mert a nap alatt, még ötletben sincs új. Még rövid távon sem. Legfeljebb az az érdekes, hogy egy régi ötletet miért úgy akarnak most tálalni, mint valami remek újat. Mert önmagában az önkéntes munka ötlete általában nem új. Még csak nem is jelent hátrányt. Már akkor, ha valóban önkéntes, és nem mások kárára zajlik. Ha az ismereteket bővíti, és nem informális kényszer hatására szerveződik. Ha egy munkahely előzetes megismerését, és nem mások munkából való kiszorítását szolgálja. De az utóbbiak kapcsán, mintha elsikkadna az erre vonatkozó garanciarendszer. Mert nekünk csak államtitkárokra és vicékre telik. Meg unortodox workfare-re.

Andrew_s