Heller Ágnes elúszott a végtelenbe

Életének 90. évében meghalt Heller Ágnes. A hírek alapján nekivágott a Balatonnak, és nem tért vissza élve a partra. Lehet, hogy „csak” így esett. Lehet, hogy a személyes döntése volt. Bármi lehet. De valószínűleg nem érdemes találgatni. Ez van. Heller Ágnes pedig nincs többé. Nyugodjék békében. Munkásságát pedig aligha a halála okán fogják dicsérni, vagy bírálni.

Gondolom, ezek a dicséretek, illetve bírálatok mennek majd a maguk útján. Hirtelen előkerülnek majd azok a feltétlen hívei, akik eddig legfeljebb az újságcímekből ismerték a nevét. Ahogy majd, valószínűleg, előkerülnek azok a bírálói is, akik életükben nem olvastak tőle semmit. Viszont pompásan fel fogják mondani az illetékes vezérük aznapi vezérszólamait. De ez még csak a várható holnap. Az ismert tegnapot illetően Heller Ágnes sem volt tökéletes. Igaz, sosem mondta magáról, hogy az. Függetlenül attól, hogy hányan akarták belelátni a mindenkori helyzet aktuális megmondójának a szerepét. Holott a történelem már számos esetben bizonyította a filozófiai modellek gyakorlati megvalósítása esetében, hogy a modell és a gyakorlat nagyon más.

Heller Ágnes esetében sem volt másként. Filozófusként közismert volt, és számos díja, elismerése is igazolja: igazi tudós elme volt. Ugyanakkor az őt is magába ölelő értelmiségi körnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az ellenzék kudarcot vallott a diktatórikus magyar rezsim elleni fellépésben. Igazolva azt, hogy az emberek nélküli értelmiségi modellek programozottan vereségre vannak ítélve. Némi cinizmussal azt is lehetne talán mondani, hogy pont ezért hagyták virulni ezeket a modelleket. De ez egy nagyon más történet. Nagyon elágazva attól, hogy a modellalkotók egyike eltávozott.

Magával vitte a ki nem mondott, le nem írt gondolatait. Ezt pedig azok is sajnálhatják, akik vitatkoztak volna vele. Egy értelmesen érvelni képes emberrel még vitatkozni is érdemes. Heller hagyatékával is lehet persze még hosszasan vitatkozni. Majd. Egyszer. Lehetőleg azoknak, akik fel képesek ehhez nőni. Aligha lesznek annyian, mint ahányan neki fognak rugaszkodni az elkövetkező időkben. A méla kísérletezőkön pedig már nyugodtan mosolyoghat odafentről a végtelenbe elúszott filozófusnő.

Andrew_s

Levél Hellernek. Csak úgy...

Ez sem gondolatkísérlet volt...

Kedves Heller Ágnes!

Olvasom, hogy mostanában közvéleményt is kutat. Gondolom ez olyasmi lehetett, hogy megkérdezte az ismerősöket és azok ismerőseit. Ez a személyes vélemény kialakításának lehet egy nagyon fontos lépése. Márpedig a személyes véleményhez való jogot olyan fontosnak tartom, hogy magam is élek vele. Például, most is. Ilyen személyes vélemény az, hogy szerintem kifejezetten káros volt az, ahogy néhány önjelölten neves személyiséggel, 2014-ben csatlakozott egy különben jó szándékkal indult levelezőkampányhoz. Amelyik olyan sajátosan megtámogatta Bajnait, hogy szerintem inkább a vereségéhez járult hozzá. Mert megtámogatta az ellenzéket abban, hogy felüljön a saját retorikájának. Mármint az ellenzék saját retorikájának.

Ugyanakkor elhiszem, hogy végtelenül jó érzés lehet az, ha valakit mikrofon-véghez hívnak. Mármint akkor, ha valaki az aktív évei zömében emberek ezreinek mondhatta meg, fejthette ki a véleményét, és ezzel befolyásolhatta gondolati irányultságukat. Valamint akkor is, ha valaki csak vágyott erre. De nem szeretném Boross Péter szintjével összehasonlítani egy egyetemi oktatóét. Ebből a megértésből fakad, hogy távol álljon tőlem a tőlem távol álló szemlélettel bíró pártok pártolási jogának az elvitatása bárkitől. Öntől sem. Talán a kor adta bölcsességet hiányolom akkor, amikor a Jobbik fényezése mellett tör lándzsát, és a gondolatkísérlet szintjén feltételezi: a baloldali jelölteknek kellene lemondania a jobbikos képviselők javára. Mert attól jó lesz. Valakinek különben biztosan. Mondjuk, a Jobbiknak. Ha pedig munkásságának köszönhetően kialakulhat egy Jobbik-Fidesz paktum, akkor Orbánnak is.

Miközben sokszor forgattam az olyan teoretikusok műveit, mint a birodalompárti Isaac Asimov, a multikulturalizmust kedvelő Francis Carsac, a rasszizmussal határos Alfred E. van Vogt, a kisembereket felkarolni vágyó Arkagyij és Borisz Sztrugackij, és a többiek, a gondolatkísérletekhez való jogát sem vitatom. Nem is tehetném. Mert magam is élek olykor ezzel az eszközzel. Holott neves filozófus sem vagyok. Amiből természetesen az is következik, hogy eszem ágában sincs vitatni a filozófia, és általában az elméletek, tárgykörében végzett munkásságát. A filozófiai gondolatkísérletek, és a gyakorlat kapcsolatáról azonban egy másik teoretikai vonulat jut az eszembe. Az, hogy mennyivel szimpatikusabb volt Marx és Lenin munkássága leírva, mint a „létező szocializmus” napi gyakorlata. Mondjuk, Sztálin idejében.

Ezért, ha tetszik könyörögve, kérem, hogy egy kicsit legyen tekintettel a hétköznapi halandókra is. Azokra, akiknek az ország holnapja nem egy filozófiai elmélet, hanem a választás másnapján is a mindennapi életük lesz. Azokra, akik nem vonulhatnak vissza egy külhoni katedrára, ha a gondolatkísérlet nem jön be a gyakorlatban. Esetleg bejön, de programhirdetés helyett a pogromhirdetés irányába mozdul a politika.

Andrew_s

Apróban: Heller modellje egy Jobbik-Fidesz szövetséget hozhat

Forrás: Wikipedia / By Arild Vågen

Heller Ágnes legújabb interjúja szerint: „ha nincs együttműködés a Jobbikkal, akkor a Fidesz hatalmon fog maradni”. Heller Ágnes szellemi nagyságát nem vitatom. Akkor sem vitattam, amikor ostobaságnak tartottam az ellenzék felültetését 2014-ben. A saját retorikájának. Ahogy az idén, korábban, elvégzett Jobbik-fényezés sem a családi ezüstöt, hanem az alpakka-készletet polírozza. Szerintem.

A Jobbikban hangadók, Vonát is beleértve pontosan ugyanúgy a politikai hatalmat használó köznapi hatalomra hajtanak, mint bármelyik másik párt hangadói. Nem elméleti síkon létező entitás, hanem saját ambícióktól fűtött emberek gyűjtőhelye. Daját személyes ideológiákkal. Amelyekből olvashat ízelítőt az, aki Toroczkai, Morvai, vagy akár Vona saját korábbi munkásságát olvasgatja. Ezek a nézetek közelebb vannak a Fidesz mostani, széljobbos szavazókra hajtó idológiájához, mint egy néppártéhoz.

Elméleti entitásként kezelve a Jobbikot, velük meg lehet nyerni a választást, és félre lehet tenni a Fideszt. Ebben Hellernek igaza lehet. Valós emberek egyleteként a Jobbikot hozzá lehet segíteni egy olyan helyzethez, amelyből könyebben köthet hatalmi szövetséget a Fidesszel. Orbánt talán leválthatják a Jobbikkal. A rendszerét ellenben meg is erősíthetik. Igaz, amíg egymást akarják leváltani, addig egy Jobbik nélküli szövetségben elbukott választással is.

De a valós élet már csak ilyen. Nem egy elméleti modell letisztult filozófiai tisztasága, hanem a valós élet zavaros nyüzsgése. 2013-2014 fordulója körül az elméleti modellek kudarchoz vezettek. Lehet, hogy egyszer már az emberekkel is megérné foglalkoznia valakinek? Ott lent. A gépházban.

 Andrew_s

Heller és a Jobbik fényezése

Forrás: Wikipedia / By Arild Vågen

A Jobbikkal való választási összefogás kérdése búvópatakként bugyog elő néha az ellenzék köreiben. Heller Ágnes, a baloldal és a Jobbik összefogásának lehetőségeit latolgatva ugyancsak megszólalt. Valószínűleg nem kellett volna. Nem cenzúrális, hanem ésszerűségi okokból. Mert óhatatlanul felmerül az elmélet és gyakorlat viszonyának a kérdése.

Mert elméletileg, az elmélet pont olyan, mint a gyakorlat. Gyakorlatilag azonban egészen más. Alighanem ez az, ami miatt a történelem többször bebizonyította: a remek elméleti modellek keserűséget és kudarcot fialnak a gyakorlatban. Ennél már csak az szülhet nagyobb problémát, ha az elmélet, illetve a puszta jó szándék, szakemberei olyan nimbusszal rendelkeznek, ami miatt nehéz szívvel cáfolják, ignorálják őket. Ilyen eset volt az, amikor az előző választás hajrájában elkezdődött az értelmiség levelező tagozatának ébredése. Melyben, aláíróként Heller Ágnes is részt vett. Ami nem lett volna baj, ha nem veszi senki komolyan. De a 2013-as, majd a 2014-es évek választási előkészületei azt mutatták, hogy az ellenzék igen szép sikereket ért el abban, hogy felüljön a saját retorikájának. Ebben pedig, amlékeim szerint nem kevés szerepe volt, hogy a neves filozófus elég sokszor nyilatkozott a médiának is. De ebben tévedhetek is.

A mostani megnyilatkozás azonban aligha szerencsésebb helyzetet teremt. Azt ugyanis, történelmileg, senki nem vitatja, hogy az „Amerikai Egyesült Államok és Churchill is együttműködött Sztálinnal, mert volt valaki, akit le kellett győzni”. Azonban ebből elég bajos, szinte már ostobasággal határos lehet mélyreható következtetéseket levonni a Jobbikkal való összefogást illetően. A világháború körülményei között földrajzilag meglehetősen elhatárolható országok vettek részt. Ha tegyük fel a Jobbikkal összefogó erők megtartják a maguk „Jaltáját”, akkor az országot, Orbán elzavarását követően miként szeretnék felosztani? Heller vajon mit javasolna? A Dunától balra a baloldal, és jobbra a Jobbik? Esetleg az Orbán nélküli Fidesszel? Alkalmasint persze ez az Orbán nélküli Fidesz is felvetne néhány kérdést az említett esetben. Akár azt is, hogy mennyire maradna Fidesz? De azt is, hogy akkor Heller szerint eljönne a nagykoalíciós Kánaán?

Minderre azt mondani, hogy Orbán nem Hitler, Vona nem Sztálin és az egész csak egy „funkcionális hasonlat”... Elméletileg lehet. De a gyakorlatban azért mégis csak ki kell nyitnia az országnak a választás másnapján is. Ahogy elméletileg az is lehetséges megoldás, hogy a filozófus-asszony nem foglalkozik olyan mellékes esetekkel, mint az abszolút többség hiánya. Bárki részéről is nyilvánuljon az meg. Azért a gyakorlatban nem bánnám, ha a választásokon induló pártoknak nem csak valamiféle fatalista forgatókönyvük lenne. Már csak azért is, mert egy küldetéstudattal meghibbant politikusunk van már. Éppen azt kellene leváltani. Lecserélése egy másik, hasonlóan „felkészült” politikussal aligha nyújtana megnyugtató megoldást.

Miközben azt sem érzem igazán jó megoldásnak, hogy a közelmúltat is jobb lenne a feledés függönye mögé zúzni. Apróra. Mondván: a zsidósággal kapcsolatos korábbi kijelentések ugyan szégyenletes jobbikos fellángolások voltak, de ne foglalkozzunk velük. Amiről az a helyzet jut eszembe, amikor Csurka antiszemitizmusát az „írói munkássága” részeiként aposztrofálták. A hatalomban érdekelt akkori MDF-vezetők. A Jobbik esetében, talán mert Simicska pénzét másként nem kapták volna meg, kétségtelenül elindult egy „cukiskodó” kampányvonulat. A legszembetünőbb megnyilatkozóik részleges kirakásával. Amolyan Jobbikok kialakításával. De azért a rasszizmus nem esik messze a fától. Jól példázza ezt az, hogy a sajtóértesülések alapján, Lengyelországban a Jobbik is képviseltette magát a „fehér Európát” hirdető széljobbos felvonuláson. Alelnöki és ifjúsági tagozati szinten. Talán mert a jobboldali radikalizmust sem lehet elég korán kezdeni. A kis cukik.

Ettől függetlenül, természetesen, lehet Heller Ágnesnek az a véleménye, hogy mindez szóra sem érdemes. A baj az lehet legfeljebb, ha az ellenzék komolyan veszi. Fenntartva azt a véleményem, hogy aki szerint esélytelen egy Fidesz-Jobbik koalició, az szedjen más porokat. Ahogy az LMP bevonódása sem lenne különösebben újdonság. Egyfajta, a Jobbikot is kooptáló, nagykoalíció különben már korábban is kirajzolódni látszott. Így Heller Ágnes is lehet, hogy csak az idők szavát hallja? Bár Jaltában mintha hiányzott volna Hitler ültetési kártyája. Ahogy a Hitler nélkül nemzetiszocialista párté is.

Ja, bocs. Az csak egy jelképes hasonlat volt. Hol is lesz akkor Jobbik-ország, illetve Fidesznia határa? Valamint hol lesz a helyük a nagy kiegyezők szerint a többieknek?

Andrew_s

Levél a nevesnek nevezettekhez

Későn ébredtem ma. Van ez így. Ezért aztán szinte párhuzamosan láttam a Galamuson a „nevesek” felhívását, és az Amerikai Népszavának a felhívás ignorálására felszólító cikkét. Aztán megállapíthattam, hogy testületileg elaludtunk, mivel a hír alapját a 2014. január 8.-án megjelent Népszava-cikk adja. Ami már címében is „neves közéleti személyiségek felhívását” ígéri. Közölve az addig azt aláíró mintegy két és fél száz embert is.

Amely felhívás különben további egy nappal korábbi, de ez talán tényleg kevésbé lényeges. Mindenek előtt, íme a felhívás:

„Mi, alulírottak, megkönnyebbülten és teljes egyetértéssel vettük tudomásul, hogy végre elindult az a folyamat, amelynek eredményeképp megszülethet a demokratikus erők teljes körű összefogása. E nélkül ugyanis elképzelhetetlen a jelenlegi autokratikus hatalom leváltása, a magyar demokrácia és a jogállamiság újjászületése.

Felszólítjuk mindazokat, akik érdemi közreműködői lehetnek az együttműködésnek, hogy ne késlekedjenek, rendeljék alá érdekeiket a közös célnak, s ha kell, javasoljanak új miniszterelnök jelöltet, hiszen az utolsó pillanatban vagyunk, amikor még van remény a jogállam helyreállítására.

Akinek fontos a magyar demokrácia ügye, határozottan lépjen fel az együttműködés érdekében. Fogjunk össze, minden demokratára szükség van! A haza mindenek előtt!

Bitó László, író

Csáki Judit, színikritikus

Heller Ágnes, filozófus

Konrád György, író

Parti Nagy Lajos, író

Radnóti Sándor, filozófus

Vásárhelyi Mária, szociológus

Váradi András, biokémikus

Závada Pál, író”

A magam részéről nem tartom magam neves személyiségnek, és még alszom rá egyet. Addig is, egyfajta nyílt válaszlevélben szeretnék pár dolgot leszögezni:

A legfontosabb talán az, hogy „neves személyiség” az lesz a szememben, akit én azzá avatok. Azt kérem, ki kell érdemelni, és nem vagyok köteles megindokolni sem ezt, sem azt a döntésemet. Kellő sznobizmussal el lehet ismerni azt, hogy dörgölőzni jó azokhoz, akik tanítanak egy egyetemen. Sokat szerepelnek a TV-ben, vagy ismert ellenzékiek. Ettől lehet valaki sokat szereplő celeb, akinek a nevét sokan ismerik. A neves személyiség azonban az, akinek a véleményére adok, akit tisztelek, akinek a könyvét szívesen olvasom. De semmiképpen sem az, akit egy újságcikk a képembe tol egy névsorban. Mert a tiszteletet is ki kell kérem érdemelni. S mert gyanítom, nem vagyok egyedül, ha eleve el akarnak utasíttatni egy kezdeményezést, akkor a legjobb megoldást választották ehhez.

Amellett, nagy tisztelettel szeretném kérni az összes „nevesnek” kinevezett törzs-aláíróját az eredeti felhívásnak, hogy foglalkozzanak kevésbé közveszélyes dolgokkal. Például, készítsenek nitroglicerint. Az ország jelenleg túl van azon a ponton, amikor árkokat kell ásni. Azok már készen vannak. S mielőtt belelőnének bárkit, jó lenne abbahagyni a további repedések szélesítgetését. Amúgy igen, örülnék egy ellenzéki összefogásnak. Sőt! Már 2012-ben is örültem volna. Visszakereshető, hogy akkor is holmi olajbokrokról irkáltam. Nagyon kellene tehát az az összefogás. Nagyon kellene már egy olyan program, ami nem csak azt mondja meg, hogy mit nem akar az ellenzék. De az, szinte biztos, hogy ezt az összefogást nem elősegítik, hanem gátolják az ilyen felhívások. Pontosan tükrözve azt az elitizmust, amit már Szárszó kapcsán sem értettem. Amit akkor is kritizáltam. Nagyon kényelmes lehet egy elefántcsont-toronyban kitalálni, hogy éppen mi miért nem jó, miért kellene most éppen mindent másként csinálni. S mit kellett volna már egy hónapja is másként gondolni.

Tetszik tudni, van ugyanis egy hatalmas titka a demokráciáknak. Azoknak, amelynek pannóniai állapota most éppen siralmas, és könnyek közt meg tetszenek akarni védeni. A demokrácia nem a neves, illetve kinevezett személyiségek demokráciáját jelenti, hanem az emberekét. Azokét, akik nem egyetemi tanárok, iskolaigazgatók, akadémikusok, filozófusok, hanem szimpla melósok, munkanélküliek, közmunkások. Olyanokét, akiknek ellopják a bicaját, akit elhajtanak a fejvadászok, és akiknek alanyi jogon a szájuk is csak a kocsmában járhat. S gyengébbek kedvéért, az általuk megtermelt javak építették fel azt a tornyot, amiről most le lehet kiabálni. Alkalmasint azt a tornyot is ők építették fel, amiről a diktátorok le tudnak üvöltözni. Mert a hangzavart okozó ideológiai viták hordaléka mindkét oldalról lefele hullik.

S igen! Kell az az összefogás! Kellett volna már egy éve is. Akkor, amikor a most új miniszterelnök-jelöltért kiáltók talán éppen máson elmélkedtek. Nem tudom. De az szinte biztos, hogy nem az újabb ezt sürgető felhívásokban van a megoldás. Az aláíró neves személyiségeknek szeretnék egy látszólag egyszerű kérdés-sort feltenni. A válaszokat legyenek kedvesek a felhívás függelékeként csatolni:

• A kritikán, és a másokat rendkívül sok jó ötlettel ellátó nyilatkozatokon kívül mit tettek tevőlegesen a széles platformú összefogásért?
• Személy szerint ők mit tettek azért, hogy az embereknek képük legyen arról, hogy az ellenzék egy választási győzelem másnapján mit fog csinálni?
• Mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy a napi problémákra adandó kérdések körében ne grafikonokkal példálódzó, a köznapi embereknek ó-kínai nyelvjárásban, hanem közérthetően váljék világossá a válasz?

Nem tudom a válaszokat, és az, ha tudnám, szintén kevés lenne. Nem is akarom meghitelezni a válaszokat. De talán az annak kinevezett személyiségek nevesebbek, hitelesebbek lennének, ha lesétálnának a grádicson, és megpróbálnák azt, amit különben a szárszói csapat is láthatóan elmulasztott. Tudomásul venni, hogy a választásokat nem a neves személyiségek fogják eldönteni. Hanem az említett melósok, munkanélküliek, beosztott tanárok, és a többiek. Ellenben nekik, a kiemelt személyiségeknek, valóban lehet nagy felelősségük. De nem abban, hogy aláírnak egy felhívást. Ha ezt a felelősséget nem csak TV-interjúk adásában, illetve nem csak az önmaguk körébe zárt beszélgetéseken fogják megélni, akkor ezért mindenképpen fogom tisztelni őket.

Andrew_s