Az oligarcha-barátság család-kampánya

Lehet abban valami, hogy az ember gyereke ne nagyon mászkáljon olyan helyeken, ahol a kormány-prédikációk óriásplakátjait, illetve a kormányzászlókat láthatja. De, ha már ilyen helyeken jár, akkor legalább ne olvassa el a szövegeket. Ha mégis, akkor próbálja meg leszállítani a gondolkodóképességét, és a memóriáját is kapcsolja ki. Akkor jól fogja alakítani a kampányok célközönségét.

No, meg nem is jön idegbe. De azért mégis csak a célközönség tagjának alakítása a lényeg. Mert akkor rájöhet, hogy a célközönség alapvetően pontosan az a lózungokat élvező, és azon szinte elélvező réteg, akiknek korábban a csasztuska-idézetekkel éles szocreál plakátok, majd még korábban azok a filmhíradók szóltak, amelyen valamelyik nagytiszteletű antiszemita esedékes böffentését örökítették meg. Alkalmasint most azon köztéri információszennyezések kapcsán jutott ez eszembe, amin az jött szembe, hogy Magyarország annyira családbarát, hogy majd ki csattan. Aztán eszembe jutottak azok a hírek, amelyek alapján családosokat simán kilakoltatnak úgy, hogy még csak javaslat sem születik alternatív élethelyzeti megoldásokról. Aztán az a szemfényvesztés, amellyel az iskolakezdés alapján élt a hatalom.

Ez, ugyebár arról szólt, micsoda családbarátság az, hogy előbbre hozták a családtámogatási összegek kifizetését. Attól azonban a családoknak, természetesen egy fillérrel sem jut több pénz. Csak a támogatottak előbb elkölthetik, és csak később fog kopogni a szemük. Aztán majd jöhet Harrach, és elmesélheti, hogy rossz életviteli szokásaik vannak. Majd jöhet Hegedűs Zsuzsa és sokadszor is felszámolhatja a gyermekéhezést. A családbarátság jegyében. Amely gesztusoknak nyilvánvalóan nagyobb a kommunikációs hatása, mint annak lenne, ha a családok közül egy sem élne mélyszegénységben, és egy gyermeket sem érintene az abszolút, vagy relatív éhezés. Amellett, természetesen érdemes figyelembe venni, hogy az egzisztenciális bizonytalanság frusztrál. Márpedig a frusztrált tömeg könnyebben hiszterizálható. A lét határán pedig könnyebb akár egy kiló liszttel is manipulálni.

A plakát és zászlókampányoknak ugyanakkor van egy másik oldala is. Akár közbeszerzik, akár közrámutatnak a beszállítókra. Az az oldal, ahol a semmitmondó szlogeneket, majd a köztéri motyókat előállítják. Az legfeljebb csak a pénzszórás következetességét jelzi, hogy nem idén kezdődött. Mert azt már az Origo is megírta vagy három éve, hogy 2015-ben is volt egy őszre időzített kampánya a gazdasági exodus kormányának. Akkor három és félszáz millióból. Az idei a kampánynak az előjátékai közé tartozik például, hogy a Közbeszerzési Hatóság még áprilisban tette közzé a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) számára kreált ajánlati felhívást. Amelyben a teljesítés helye azért is érdekes, mert kilátásba helyezi más országok területén is az orbanista igehirdetést. A CSBO részvételét különben, a parlamenti irományok szerint, kormányrendelet (244/2016. (VIII. 17.) Korm.) biztosítja.

Ugyanakkor idén már korántsem ugyanannyit kóstál a kampány. Az EU-s értesítő alapján kicsit több, mint 600 millió forintra taksálják az áfa-mentes költséget. Természetesen a megfogalmazás szerint komplex feladatokra szánva. Kormánypropagandára, valamint kormánypropagandára. Egy kis kormánypropaganda csatolásával. Amely összegre, természetesen, bárki azt mondhatja, hogy a M. L. felcsúti gázszerelő már le sem hajol ennyiért. Talán az oligarchia más tagjai közül is csak páran. Ugyanakkor érdekes kérdés lenne, hogy vajon az ország valóban családbarát, vagy csak beszélnek erről a vezetői? Ennek kapcsán meg érdemes lenne összevetni az országban élő családok számát azok számával, akik hasznot húznak ebből a kampányból. Valamiért az az érzésem, hogy a tényleges családok száma adódna többnek.

Amiből az is következhetne, hogy amennyiben a családok ténylegesen megéreznék, ha a csapból nem propaganda folyna, hanem a hideg tej keveredne a meleg mézzel. Igaz, akkor nem is kellene talán kiplakátolni azt, hogy a kormány milyen nagyon családbarát. Elvégre mindenki látná. A családok meg naponta tapasztalnák. A közterek használata tehát erre: feleslege lenne. Ha a családok nem tapasztalják, de mégis hirdetik, akkor is felesleges a köztérhasználat. A zászlókat nem lehet elvinni tanszer helyett az iskolákba, és a tápanyagtartalmuk is kérdéses. Legfeljebb megállapítható, hogy a kampány hazudik. De legalább nem olcsón.

Mindezektől függetlenül még lehet a családbarátságban valami. Csak kicsit hiányos a megfogalmazás. Hiányzik belőle, hogy az ország bizonyos családok barátja. Az Orbán-holdudvar nagy családjának feltétlen barátja.

Andrew_s

Magyart becsmérlő iskolai drámajelenet

Szerencsére a felséggyalázás még nem önálló tényállás, de igény azért talán lenne rá. Ez már a koronával kapcsolatos játékszabályok újraértelmezése kapcsán is felmerült. Most egy másik nemzeti jelkép kapcsán látszik úgy, hogy az értelmezési tartományok határainak rugalmatlan értelmezése gondot jelenthet. Nevezetesen az, hogy egy színdarab meddig mehet el a jelképek használatában.

A konkrét esetben a szentesi Horváth Mihály Gimnázium részéről azzal cáfolták a korábban kiosztott fegyelmik történetét, ami a fenti kérdést veti fel. Az eredeti hírek szerint ugyanis egy, a jelen állapotokat karikírozó darabért osztogattak fegyelmit. Míg a korrekció alapján egy szex-jelenet imitálása ért büntetést. Azon az alapon, hogy eközben egy zászló feküdt az asztallapon. Talán annak jelzésére, hogy az oktatásban alanyi jogon részt vevők szerint, a jelenleg a mély hangú vízimadarakkal jellemezhető állapotban leledzik a hazai valóság. Tóth Tamás igazgató szerint ugyanakkor az írásbeli figyelmeztetés, melyet az ügyben kiosztottak nem azonos a fegyelmivel. Ami azért talán korrigálandó lenne, mivel írásbeli figyelmeztetést is általában fegyelmi vétség okán, mint legalacsonyabb, már írásban megjelenő, fokozatot szoktak adni. Amennyiben ez az iskola, mint munkahely, esetében is igaz, akkor az igazgató úr vétkesnek találtathatik a maszatolás vétségében.

Miközben persze maradhat a kérdés, hogy mennyiben igaz az állítás, miszerint „a magyarságot súlyosan sértő, annak nemzeti jelképét, a magyar nemzeti lobogót megbecstelenítő jelenetet adtak elő a diákok”. Mármint azzal megvalósítva, hogy az említett szex-jelenetet imitálták a lobogón. Ez ugyanis akár azt is felvetheti, hogy a szexualitás sérti a magyarságot. Holott nem rendelkezünk megbízható adatokkal arra nézve, hogy őseink a Hoffmann Rózsa által pártolt partenogenezist részesítették volna előnyben. A biológiai képtelenségéről már nem is beszélve. Így aztán az is kérdés lehet, hogy mennyiben becsteleníti meg az említett aktus a lobogót. Már akkor, ha eltekintünk a fentebb szintén említett átvitt értelemtől. De ebben az esetben sem a lobogó tehet a dologról. Ahogy arról sem, ha igaza van az igazgatónak abban, hogy a jelzett jelenet is besorakoztatható abba a sorba, melyet a fiatalok pszichoszexuális fejlődését káros irányba terelők alkotnak. Elfeledkezve arról az apróságról, hogy a fiatalok nyilván akkor tudhattak imitálni egy jelenetet, ha tisztában voltak annak tartalmával. S nyilván a közönség is csak akkor érthette meg az utalást, ha szintén tudták, hogy miről van szó. A struccok politikáján kívüli tartományban tehát nehezen értelmezhető az írásbeli figyelmeztetések indoklása.

Nem feledve természetesen azt a kérdést sem, hogy vajon valóban fegyelmit érdemel-e az adott előadás? Mármint akkor, ha valóban elfogadjuk a rémesen-borzasztóságát az adott jelenetnek. A zászló szempontjából természetesen, mivel művészi értékét tekintve ettől függetlenül is lehet ordenáré. De a művészi értékért csak nem adnak fegyelmit. A zászló szempontjából azonban azt hiszem van egy jelentős különbség a köztereken, illetve a színpadon, vagy egy filmben, regényben való megjelenés között. Ahogy aközött is van némi különbség, hogy egy filmjelenetben játsszák el a közösülést egy rendházban, vagy a valóságban erőszakolják meg az apácát. A zászlókkal kapcsolatban egy háborús filmet sem lehetne leforgatni abban az esetben, ha az ott szereplő zászló visszavezethető esetleg egy ország jelenlegi jelképére. Esetleg a zászlóégetésről szóló dokumentumfilmből, tudósításból is kivágná az igazgató úr a méltatlan jelenteket? Pedig inkább a valóságban kellene kivágni egy rendezvényről azokat, akik köztereken zászlót gyaláznak.

Egy színdarab azért egy kicsit továbbra is másnak tűnik. Nem vitatva, hogy az iskolaigazgató számára sokkal szimpatikusabb a steril világ. Olyan, amiben csak a VS-elv (védd a segged), szelleme lebeg be mindent. Amiben inkább kioszt néhány fegyelmit, mintsem a felsőbb hatóság kössön bele az ő nagyszerű igazgatói munkásságába. Kisebb gondnak érezve adott esetben a közröhejt és a nemzetieskedés túllihegését, mint az elöljárósága összevont szemöldökét. Óhatatlanul sajnálatra méltó helyzetet teremtve. Mert azért alapvetően sajnálni való az az iskolaigazgató, aki ilyen akciókban, és nem a szakmaiságában látja a pozíciója garanciáit.

Andrew_s