Étteremfoglaló: Gulyástól szotyis zacskóig

Olvasom, hogy „Gulyás Mártonék megszállták Zsidai Roy éttermét a várban”. Az alcím alapján azonban nem a menü ellen tiltakoznak, hanem szociális bérlakásokat követelnek. Valamint a korupció megszüntetését. Kicsit nem értem, hogy mi köze ehhez egy étteremnek. Még akkor is, ha köze lehet a nagy nemzeti korupciós játékokhoz.

A későbbi fejlemények közé tartozik, hogy Közös Ország Mozgalom és a Város Mindenkié csoport aktivistáira rázárták az éttermet, rendőrt hívtak, és Gulyásék most azon nyöszögnek, hogy korlátozták a személyes szabadságukat. Kicsit furcsán az a helyzet állt így elő, hogy az aktivisták nem akartak távozni, majd amikor, ezt is tudomásul véve, maradásra bírták őket, akkor azonnal menni akartak. Ezzel sikeres alakítást adtak a „Gyáva forradalmár” című, majd csak a jövőben esetleg megírandó, darab főpróbáján. Holott az teljesen világosnak tűnik, hogy az étterem alapvetően nem demonstrációs hely, hanem egy szolgáltatást végző vállalkozás. Ha bemennek, illetve demonstrálnak, és ezzel a szolgáltatást veszélyeztetik, akkor valójában Gulyáséknak ugyanúgy semmi keresnivalója ott, mint egy szerkesztőségben. Ettől még természetesen bemehetnek és demonstrálhatnak az aktivisták. Csak akkor kéretik a következményeket is vállalni. A kettő együtt jár. Akkor is, ha a törvényekkel nem ért valaki egyet.

Beleértve azokat a törvényeket is, amelyek legalizálják a nemzeti korruptokrácia működését. Azt sem vitatva, hogy az így kialakított törvényi környezetnek egy éttermet üzemeltető a haszonélvezője lehet. Alapvetően azonban annyiért bérli az ingatlant, amennyiért tudja. Erről lehet Gulyáséknak az a véleménye, hogy rendkívül olcsó árat szabott meg a kerületi önkormányzat. Csak, akkor, az nem teljesen világos, hogy miért nem az önkormányzathoz mentek tüntetni? Elvégre ők szabták meg a bérleti díjat. Ennek kialakításában játszhatott szerepet a személyi összefonódás, de akkor is az önkormányzat lett volna a logikusabb tiltakozási hely. Legfeljebb kisebb cirkusszal jár, gyorsabban hazazavarják az aktivistákat, és konkrétabban kiszámíthatóak a következmények. Ez pedig kétségtelenül nem az a felállás, ami szimpatikus lehet egy provokációs epizodístának.

Mert azért alapvetően aligha több az eset a szimpla provokációnál. Esetleg a puszta pótcselekvésnél. A korupció nem az a fogalom, amelynek megemlítésétől mindenkin a megdöbbenés lesz úrrá. Legfeljebb akkor, ha valaki azt állítja, hogy nyomát sem látta életében. Az is elég életszerűtlennek tűnik, hogy egy étterem feleljen a szociális bérlakások hiányáért. Ezen az alapon elég sok étterem félhet holnaptól az étterem-foglalóktól. Alkalmasint a szociális bérlakások ügyében is kézen fekvőbb lehetett volna az önkormányzat környékén aktívkodni. Az étterem elfoglalásával egyik cél sem látszik közelebbinek. A figyelem felkeltése pedig derék dolog. akkor, ha korábban nem ismert tényeket helyez a napra. Valamint nem csak egy-három napra. Amennyi hírnév kijár egy ilyen akciónak. Legfeljebb.

Az önkormányzat helyetti éttermi tiltakozás nagyjából beleillik abba a sorba, amely láncra a választások megnyerése helyetti, a választási rendszer kritikájával folalkozó, megmondások is felfűzhetők. Ettől még lehet csettintgetni, hogy most aztán jól megmondták. A csettintgetések szünetében azért tegyék legalább néhányan a szívükre a kezüket. Aztán saccolják meg, hogy a kormányváltást, mondjuk egy méternyire levőnek feltételezve hány milliméternyi előrehaladást hoz egy-egy ilyen akció? Aztán azt, hogy ezek az akciók jelentenek-e nagyobb előrehaladást, vagy az jelentett volna nagyobbat, ha összefognak az ellenzéki erők? Amitől különben Gulyás erőteljesen elzárkózni látszott korábban. Ami miatt, noha tudom, hogy nem túl szimpi vélemény, de akár Gulyás is elugrasztható a következő zacsi pirított szotyiért. Orbánnak.

Andrew_s

Hazai mérleghinta politika

Azt hiszem, talán nem vagyok egyedül, amikor esetenként a szórványos hírolvasást választom. Mármint akkor, ha a hírek elkezdenek egyoldalúvá válni. Aztán eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi: egy-egy hír olyan, mint cseppben a tenger. Esetleg az utolsó csepp, amitől elindulnak a gondolatok. Nem egy esetben a már korábban körbejárt utakon.

Valami ilyesmi érzéssel olvastam, hogy Békesi László korábbi pénzügyminiszter egy nem igazán optimista elemzést írt a jelen állapotokról, illetve a választás kimenetéről. Függetlenül attól, hogy az ATV-ben nyilatkozó politikus írása közel egy hónapja jelent meg. Beleértve azt az óvatosságot is, amellyel a következtetések helyességét a választások fogják igazolni vagy cáfolni. Az óvatosság indokolt, mert könnyedén válhat önmegvalósító jóslattá egy olyan következtetés, amely a Fidesz bebetonozódását sejteti. Akkor is, ha egyet lehet érteni a Békesi által említett tendenciákkal. Ahogy azzal is, amely állapotról a „Függetlenség napja” című film juthat az eszünkbe. Ha emlékszünk, abban van egy olyan jelenet, amikor a megszállást előrevetítő főszereplő olyasmit említ, hogy először a kulcspontokat foglalják el a megszállók.

Békesi „a pénztől kezdve a médiáig, működő infrastruktúrával és szervezetekkel” Fideszt említ. Ami valóban azt jelenti, hogy a kulcspozíciókat már megszállta a kormánypárt. Már csak azért is, mert ehhez hozzátehetjük az informális megfélemlítés olyan rendszerét is, amely a formális lehetőségekkel egütt már évek óta az erőszaktétel technológiáját idézi. Még az előző választások előtti időkből. De ez nyilván csak az egyik gondolati sor, amelyen elindulhatunk, ami felidéződhet. A másik az, ami szintén a korábbi választás korából köszönhet vissza. No, meg a gyarmatbirodalmak korából. Ami nem más, mint minden olyan tendencia formális, illetve informális erősítése, amellyel fokozható az ellenérdekelt felek közti megosztás. Ehhez, sajnos, nem kell hazánkban sok. Bőven elég egy kézfogás ezzel, egy gesztus annak, egy félmondat erősítése ettől, egy látszatmártírrá tétele amannak. Ez, a megfigyelhető kamupárt-képzési aktivizmussal teljesen megfelel a Fidesz populistáinak. Alkalmasint a Jobbiknak is.

Már csak azért is, mert a populista alapretorikában egyre kisebb a szakadék a Jobbikot időnként jobbról előzni kívánó orbáni lózungok, és a jobbszélről középre cukiskodó Jobbik közt. Így, noha ezt jelenleg mindkét oldalon ki kérik olykor maguknak, elég nehéz elhinni: nincs alapja egy Fiesz-Jobbik koalíció lehetőségének. A hatalom ugyanis nagy úr. Amellett, hogy a szenteknek is maguk felé hajlik a kezük állítólag. A szenteket meg nem a politikában kell szerintem keresni. Valahogy ezért nehéz felednem az LMP egykori vezetőinek azokat a gesztusait, melyekkel sokkal inkább a Fideszt erősítette, mintsem egy pozitív üzenettel állt volna elő. De legalább kevés csalódást okozhattak. Mert ez az a párt, amely a kezdetektől elnyerhette volna a feketeöves önszalámizó és –megosztó párt, nem annyira, büszke címét.

Emellé odatehetjük az orbáni kézfogást Szegeden, az egyre inkább hamvába haló MSZP-ambíciókat, a programtalanság haláltusájában is egymás köldökszöszébe vájkáló politikusokat, a Momentum nem kicsit zavaros ötletelését, illetve a Krétakör kötnyékéről közprovokatörré vált közszereplő pótszereplős kampányát. Alig különbözik a helyzet attól, ami a 2014-es választások előtt is odavezetett, hogy a Fidesz vezetése nyugodtan elugraszthatta az esedékes slapajokat a következő adag szotyoláért. Alig kell tenniük valamit ahhoz, hogy az ellenzék felszámolja önmagát. Holott már júliusban is látszott: az idővel és egymással vannak leginkább csatában.

Amiről Békesi, mint komoly politikus nem szólt, az a kérdés továbbra is ott vibrál ilyen körülmények között a levegőben. Az, hogy a jelen közállapotok kialakulásában mennyi a tervezettség, és mennyi a spontán ostobaság. Miközben valójában nem is tudom, hogy melyik lehetőség a rosszabb. Az, hogy az ellenzéknek nevezett massza nem egy prominense lefeküdt a kormánynak, vagy a maguktól is csak erre futja. A választékot a hatalmi őrültek, az udvari bolondok, és a banánhámozási verseny veszteseinek körére szűkítve.

Andrew_s

Párbeszédes amneziológia

Hoppá! A Párbeszéd Magyarországért üdvözölni látszik, hogy a Közös Ország Mozgalom mindenkit szeretettel lát az október 23.-i eseményére. Hurrá! Háromszor. Valamint hipp és hipp! Hogy átadja a helyét a hüpp-hüppnek. Mély sajnálkozással. Ha nem is a részvételi felhívás miatt.

Inkább amiatt, hogy a PM prominensein sajnálkozzunk kicsit. Vagy a választókon. Most az üzenték, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, illetve a párt vezetői, tagjai, szimpatizánsai ott lesznek. Korábban azonban azt üzenték, hogy ők aztán nem. Ugyanakkor nem rémlik a széles körű kommunikációja annak, hogy „bocsánat, tévedtünk”. Felvetve, hogy vagy a híreket olvasókat nézik egy kicsit hibbantnak, vagy a PM háza táján harapódzott el az amnéziás roham. Amitől függetlenül még akár üdvözölhetnénk is a közös részvétel ígéretének vízióját. Már csak valami értelmesen kommunikálható program kellene. Olyan, amit nem kétszázan, hanem több millióan éreznek támogathatónak. Amihez, lássuk be, kicsit kevés az üres és nem túl időszerű szólamok ismételgetése.

Ugyanúgy kevés a választások megnyerése előtt a választási rendszer nyomorát emlegetni program helyett, mint a pozitív üzenetekkel meg nem támogatott tucatnyi tanárpont sokszorosan repetázott világgá kiáltása. A színpadon megjelent „civilek” részéről. Mert azért szakszervezeti vezetőket, szervezeti tisztségviselőket ugyanúgy nehéz „civilként” tekinteni, mint amikor az LMP-ből télakot vett politikus lépett fel, korábban, mint „csak” magyar állampolgár. A civil megszólalás az én, talán tév-, képzetem szerint az, amikor azok szólalnak meg, akik a tömegből fel akarnak szólalni. Ahogy az a Népszabadság búcsúztatásakor már majdnem kialakult. Bár azzal, hogy „Gulyás Márton ma reggeli bejelentésének” alapján a „színpadra civileket várnak, de a közönség soraiban minden párt szimpatizánsait jó szívvel látják”, szinte mindegy.

De majd csak kialakul valami. Ha a közös, a Fidesz lózung-polzikkájával szemben valós alternatívát kínáló programok talán nem. Legalább összejönnek az érintettek, megveregetik egymás vállát, majd csendben hazamennek. Mert az utóbbi idők tüntetéseinek a gyakorlata nagyjából ilyen forgatókönyvek mellett zajlik. Legfeljebb megfigyelhetjük majd, hogy ki lesz az a civil, aki a színpadon majd papírról olvassa a gyújtóhangú spontán mondanivalóját. Azoknak a százezreknek, akik nevében majd megjelennek azok, akiket még meg tud szólítani az önszalámizásban világbajnok ellenzék.

Mert közös programok, pártközi kompromisszumban érlelt szakmai anyagok mintha még mindig nem lennének. Csak az idő telik.

Andrew_s

Októberi, Orbán-kedvi, "ki kivel nem" játék

Forrás: ateliercheri.com

Október 23 egy olyan dátum, ami lehetne akár az országos összefogás emléknapja is. Függetlenül attól, hogy valójában ki, illetve kinek a rokonai mire emlékeznek az 1956-os eseményekkel kapcsolatban. Mondjuk a jelenleg hatalomban levő párt elég sok mindent megtett annak érdekében, hogy kisajátítsa magának az említett dátumot. Így adott lett volna a lehetőség, hogy a hatalom ellenzéke megmutassa: nem fekszik be a hatalom által felkínált ágyba.

Hanem leülnek egy közös, illetve virtuális asztal mellé. Egyeztetnek, és együtt demonstrálnak. Legalább azt, hogy hajlandók szóba állni egymással. Még akkor is, ha a Gulyás Márton valószínűleg jobb provokátor, mint szervező. Még akkor is, ha a Közös Ország Mozgalom komolysági indexe vitatható. De még akkor is, ha a választási törvényről szóló nyilatkozat, időszerűségét, de leginkább időzítését illetően akár egy kabaréjelenet is lehetne. Mert egyszerűen nem ez, hanem a választások megnyerés lehetne a cél. Ha egyáltalán. aztán el lehet molyolni a választási törvénnyel. Utána. Azért persze elfogadható, hogy a nyilatkozatot sok párt aláírta. Legalább gesztusként az említett beszélő viszonyt illetően.

Az már kicsit kevésbé érthető, hogy a legutóbbi hírek szerint szép lassan mindenki kihátrál a közös októberi programból. Kezdve attól, hogy a Fideszből megvilágosult Hadházy Ákos lemondta az LMP nevében. Amire hivatkozva a programnak nevezett ígéret-cunamival jelentkező Momentum is kiszállt a buliból. Hogy aztán nem sokkal később Juhász Péter arról tudósítsa a híveit, hogy az Együtt (senkivel), illetve a Párbeszéd (önmagunkkal) nevű, csilliárdos támogatottságú szerveződések is majd máshogy, máshol ünnepelnek. Aztán, az utóbbi név, mármint Juhász Péter kapcsán bevillant egy közel öt éves helyzet. Az, amikor 2012-ben sikerült olyan gesztushullámot elindítani az ellenzékben, ami legfeljebb a kormány erősítésére volt igen alkalmas. Miközben arra is emlékezhetünk, hogy nem csak a Milla, hanem az LMP is ismerős szereplője mindkét történetnek.

Akkor, 2012-ben írtam:

>>Röviden az ilyen helyzetben azért összefoglalnám, hogy a kormányzatnak milyen ellenzéki fellépés, „eseménynaptár” lehet a szimpatikus:

1. Legyen belülről megosztott, és lehetőleg a pártjain belül is legyen megosztottság;
2. Az ellenzéki rendezvényeken ne alakulhasson ki olyan hangulat, ami a hangoskodáson túlmenő tevőleges akciókhoz vezethet;
3. Az ellenzék ne alakíthasson ki olyan egységfrontot, ami alkalmas lehet összehangolt cselekvésre;
4. Az előző pont értelmében ne alakulhasson ki olyan ellenzéki rendezvény, melyen a kormányzatot elutasító szervezetek tagsága „összeadódó” tömegként jelenhessen meg;
5. A mégis megrendezett ellenzéki események létszáma elegendő legyen a demokrácia meglétének valószínűsítésére, de az előzők teljesülése miatt alapvetően tehetetlen legyen;

<< 

Ennek alapján Orbán idén is elküldhet valakit a következő zacskó szotyiért. Mert lassan elmondhatja, hogy nincs szüksége szövetségesekre, ha olyan ellenzéke van, amilyet jelenleg kitermelt a politika.

Andrew_s

Gulyástól most fog rettegni a Fidesz. Ja, nem...

Miként a tanártüntetések kapcsán is, most is javasolnám, hogy aki szerint egy blog képes alapjaiban megrázkódtatni az ellenzéket, az ne is olvassa tovább. Mert Gulyás és mozgalma kapcsán aligha lehetne nagy pozitívumot felhozni a legutóbbi szemöldökráncolása kapcsán. Azért meg igazán kár lenne, ha a csodavárókat és a viaszbábuk szurkodásában hívőket kimozdítaná bárki, illetve bármi a kedélyes lavórkájukból.

A legújabb „nagy horderejű” akcióhír egyébként arról szól, hogy a Közös Ország Mozgalom nyilvánosságra hozott egy nyolc párt által aláírt zárónyilatkozatot. A félreértések elkerülésére, magam is az összefogás híve vagyok. Azzal a saját zárónyilatkozattal, hogy egy érdemi program melletti összefogás híve lennék. Valamint egy olyan, ezt megalapozó, dokumentum választási szövetségben való elfogadásának, ami időben is lehetőséget teremt egy program kifejtésére, kommunikációjára. De ezt júliusban is fejtegettem, és legfeljebb annyi változott, hogy Botka már ajánlatokat tesz a még meg sem nyert helyek elosztására. Egyelőre a listán. Ami kétségtelenül kényelmesebb időtöltés, mint egy program pontjainak a valóban nyilvános vitájában porzani. Úgyhogy hagyjuk is magára a helyosztást, és kanyarodjunk vissza a Közös Ország Mozgalom felé.

Olyan nagyon derék, és egyébként ésszerűnek tekinthető javaslatokkal állnak elő, amelynek egyik sarokköve az „arányos választási rendszer”. Jelentsen is ez bármit. Mert gyanítom, hogy Kósa Lajos például a jelenlegi választási rendszerrel teljesen elégedett. Magam pedig leginkább egy pártlista nélküli, közvetlenül választott országgyűlést szeretnék. A saját választókörzetében elszámolásra kötelezhető, és akár visszahívható képviselőkből álló patkót. Még akkor is, ha némelyik képviselőnek bénító sokkot jelentene, hogy először életében felelősségre vonható a döntéseiért, a felszólalásaiért, vagy akár a hallgatásaiért is. Gulyás Márton és mozgalma egyébként nem egy ilyen felelős képviselői körben gondolkodik.

Miközben tényleg borítékolható volt, hogy a kormánypárt nem fogja megváltoztatni a számára kedves, és kényelmes ropirágcsálást biztosító rendszert. Mely ropirágcsálás kényelméről különben jelenleg leginkább az ellenzék látszik gondoskodni. Gulyásék például azzal, hogy jól megfenyegetik a Fideszt egy polgári engedetlenséggel. Amelynek hatásosságához egyébként kevés a meghírdetés. Mert amennyiben az érintettek döntő többsége nem csatlakozik, akkor nagyjából a „jól megmondtuk a kocsmában” szinten lehet hatásos. Mindamellett szeretnék nagyon meglepődni, és azt látni, hogy potenciálisan engedetlenkedők négyötödét valóban sikerül megnyerni az ügynek. Mármint akkor, ha sor kerülne arra a bizonyos meghírdetésre.

Ha ugyanis nem kell meglepődnöm, akkor ez a polgári engedetlenségi felhívás nagyjából annyit ér majd, mint az országos sztrájknak hirdetett, de végül közös cigiszünetté változott pedagógussztrájk. Amely remekül alkalmas volt, a sok kis tüntikével, illetve az akkori mozgalmárok áldástalan tevékenységének is köszönhetően, hogy levezette a feszültséget, de érdemi eredményt csak annyit fialt, hogy a mozgalom mára gyakorlatilag elhalt. Egy nyomokban ellenzéket is tartalmazó Orbán-tagadó mozgalom esetében, amelynek egyik legnagyobb fegyverténye az ellenzéki szalámi továbbszeletelése, nagyjából ugyanerre számítanék. Lenne némi morgás, és semmi több. Leginkább azért, mert valójában ez a jobbára csak a választási rendszert kritizáló cirkusz sem nyújt többet, mint a kenyér, de leginkább, program nélküli felhajtást.

Andrew_s