Az árnyékkormány a Várba megy

Árnyékkormány-utánpótlás

Varga Mihály előadást tartott arról, hogy micsoda szárnyalás, metrófelújítás, és a béremelések miatt talicskával kezelhető fizetések világa lesz a jövő évben. A sok pelyvában mondott valamit, amin talán érdemes kicsit elgondolkodni. Elővezette ugyanis azt a gondolatot, hogy „a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) támadók valójában nem a NAV-ot támadják, hanem a magyar állam intézményrendszerét”. Hmmmm. Hogy is állunk ezzel? Mármint ezzel az intézményrendszerrel.

Azt ugyanis az eddigi gyakorlatból tudjuk, hogy jól-rosszul előkészítve előterjesztett egyéni indítványok sora, utolsó pillanatos előterjesztések szabályoztak sok mindent a hazai törvénykezésben. Beleértve különben a gazdaság működésére igen nagy hatást gyakorló területet, az adópolitikát is. Márpedig, ha eltekintünk a hirtelen megvilágosodások, az isteni fény, és a kristálygömb szentháromságának sugalló hatásaitól, akkor kép kezdhetett már korábban is kialakulni, ami egyfajta árnyékkormány működését sejtetheti. Kivételesen egy olyan árnyékkormányét, amelyet nem az ellenzék állított fel, hanem magán a kormányzati körökön belül nyert teret. Ez a sejtés akár puszta sejtésként is kezelhető természetesen, azonban megpróbálhatunk a hírmorzsákban is ösvényt keresni. A Fidesz szóvivőinek átalakulásától a Budai Vár szerepváltozásáig átfésülve kicsit a sorokokat.

Az már a nyáron is látszott, hogy a hazai intézményrendszer egyfajta atomizálása mellett végrehajtott miniszterelnökségi centralizálás belefér egy vezetési pánikreakció következményei közé. Amely folyamatnak egyik részeként a Lázár János vezette Miniszterelnökséget a Vezér keze ügyébe helyezik el a Budai Várban. S amely Miniszterelnökségről Lázár János már áprilisban azt nyilatkozta, hogy azt új típusú hivatalként kívánja működtetni. Egy leleplezéssel egyenértékű kijelentés kíséretében: „Tartalomszolgáltatóként viszont szívesen veszek részt a kormány munkájában”. Amely kijelentés mögött nehéz nem észrevenni azt a szándékot, hogy a teljes intézményrendszernek egyfajta központi „agyaként” kíván működni. Mert az elég egyértelmű, hogy egy adott szakterületen a „tartalomszolgáltatás” megszabja a haladás irányát, ütemét, és az ösvényen közlekedők számát, de akár a csapat összetételét is. Már csak azért is, mert „a politikai kormányzás szempontjából központi szerepet kell, hogy betöltsön” a miniszterelnöki hivatal. Lázár szerint, áprilisban. Amelyet meglehetősen komoly hatalomkoncentrálás követett az említett hivatalban.

Időrendben különben ezt követte az említett intézményi szétszóratás, és várba-költözési terv meghirdetése. Amelynek egyik mérföldköve lehetett az a miniszterelnöki megnyilatkozás a napokban, aminek nyomán néhányan röhögő-, míg mások sírógörcsöt kaptak. De térjünk vissza az intézményrendszerhez. A kormányzati oldalon azt láthatjuk, hogy a miniszterelnökség államtitkárságai gyakorlatilag ténylegesen lefedik, kevés kivétellel a minisztériumok feladatkörét. Gyakorlatilag kilenc államtitkársággal biztosítva a minisztériumok politikai felügyeletét. Ugyanakkor lekövetve azt az elvet is, hogy amikor már túl sok hivatalnok tologatja egy adott hierarchiában a papírokat, akkor a valós döntéseket egy hatékonyabb, átláthatóbb csapat kezébe kell szervezni. S ebben az esetben az irányítási, hatalomgyakorlási hatékonyságot értsük ez alatt. A jelenség leírása Parkinson törvényei között megtalálható, nem újdonság. Ugyanakkor joggal mondhatja erre valaki, hogy a politikai felügyelet nem jelent okvetlenül operatív döntéshozást, döntés-előkészítést. S igaza is lehet. Azonban azt már jelzi, hogy a vezetés nem meri a tényleges döntéseket teljes mértékben a minisztériumoknál hagyni. Ami egyben egy igen komoly bizalomhiányról is árulkodik.

De nézzünk rá kicsit az előbb említett operatív területre. A közelmúlt egyik eseménye, ami nyomán felkaphatnánk a fejünket Selmeczi Gabriella szerepváltása. A Fidesz korábbi szóvivője a Fidesz emberi erőforrások kabinetének vezetését kapta meg. Nocsak. Ilyen minisztérium mintha létezne Balog Zoltán vezetésével. S Selmeczi Gabriella már csak azért is hű Orbán Viktorhoz, mert gyakorlatilag nincs más választása. Már akkor, ha munkakörként nem útszéli fák gyomlálásával kívánja az idejét múlatni a továbbiakban. De mi is a helyzet a Fidesz kabinetjeivel? Pokorni Zoltán már 2003-ban bejelentette, hogy a Fideszben kialakítanak egy centrális irányítási, döntéshozatali rendszert. Ugyanakkor azt is emlegette, hogy ez, a korábbiakkal ellentétben nem az államigazgatási rendszer leképezése lesz. Ezzel a véleményével, hosszú távon alighanem egyedül maradt. Selmeczi új címe például kifejezetten ezt az államigazgatási leképezést sejteti.

Az internetes keresésekben talán nem egyszerű a Fidesz kabinetjeinek a nyomára bukkanni, de utalásokat könnyen találhatunk. Nem másutt, mint a párt utánpótláscsapatának, felkészítő-terepének honlapján. A Fidelitas ugyanis szintén kabinetekben működik, és egy érdekes megállapítást olvashatunk ezzel kapcsolatban: „A Fidelitas szervezeti struktúrája nagyban hasonlít a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kabinetrendszerének felépítéséhez”. S megtalálhatjuk a kabinetek listáját, amely egyrészt megfelel a minisztériumok hatáskörének, és visszaköszön a lázári hivatal államtitkárságainak kilences száma is. Nyilván teljesen véletlenül. Ahogy Parkinson elveivel való összevetés sikeressége is nyilván teljesen véletlen. Ahogy az is, hogy az említett egyéni indítványok nem egyszer nyilvánvalóan olyanok nevét viselik, akik megbízhatóságában aligha kell kételkedni.

A Budai Vár kormányzati kisajátítása, ami különben a Horthy által képviselt rendszerrel is konform megoldásnak tűnik, nagyon úgy fest, hogy egy primer irányítási kört rendel Orbán Viktor személyes szolgálatára. Gyakorlatilag a minisztériumok feladatát ellátó párt-kabinetekkel, és a politikai befolyást gyakorló miniszterelnöki hivatallal. A nagy költözéssel tehát az árnyékkormány a Várba megy. Szorosra zárva, és akár egymást is megfigyelve.

Andrew_s

Neoratkoista Fidesz-Jobbik kánon

Ratkó Anna, a sorok közti példakép.
Forrás: Sulinet

A népesség fogyik kérem. Olyan, különben számszerűsíthető állapot ez, amivel szinte folyamatosan próbálják a kedvet kelteni a keltetéshez. Vagy a fektetéshez. Kicsit elnagyoltan, hiszen elfeledkeznek a kormányzat környékén arról, hogy fogyásba belejátszik a gazdasági exodus is. Ami javában zajlik. Miközben a gyermekek vagy gondolnak megszületni, vagy sem.

Mert talán még emlékszünk arra, hogy Orbán Viktor annak idején valami ilyesféle születési kedvet emlegetett. Aztán jöttek a különböző neoratkoista ötletek, és még nemzeti párválasztó párt-terápiát is szerveztek minisztériumi segédlettel. Ezekben az akciókban legtöbbször Soltész Miklós neve bukkant fel államtitkári minőségben. Azonban legutóbb mégsem ő nyilatkozott. Talán azért nem, mert nem a kormányzati, hanem a Fidesz belső hierarchiájából gondolták megszólaltatni a helyi laposelem-felügyelőt. Selmeczi Gabriella, ezúttal a Fidesz Emberi Erőforrások Kabinetjének vezetőjeként, próbálkozott a nézőknek kedvet csinálni a gyermekek nemzéséhez. A híradás szerint a Duna televízió nézőivel kísérletezve ezügyben. S most tekintsünk el attól a nagyon cinikus és rosszhiszemű nézőponttól, hogy Selmeczi Gabriella megjelenése a képernyőn azonnali, reflexes TV-lezárást és ágyba-bújást generálhat. Inkább maradjunk a tudósításnál. Tisztább, szárazabb.

Bár a szemekre ez utóbbi kitételek talán nem is maradnak igazak. Csak az nem biztos, hogy könnyesre röhögi, vagy inkább zokogja az ember olyankor, amikro a nyugdíjkasszák lekaszálását méltatja Selmeczi Gabriella. A nyugdíjak akkori megvédéséért felelős sütis néne ugyanis azt bírta állítólag kijelenteni: „2012-ben a kormány megerősítette a nyugdíjkasszát, mely azóta megáll a saját lábán, biztonsággal lehet belőle fizetni az öregségi nyugdíjat”. Ha ez a Duna TV-n így elhangzott, akkor a stúdió épülete az építészeti csoda maga. Mert nem omlott össze. De azonnal. A magánnyugdíjak államosítása, majd elherdálása ugyanis aligha jelenti a „megerősítést”. Legfeljebb azokét, akiknek a számláján kikötöttek a pénzek. A személyes nyugdíjszámlákkal azóta is csak a baj van. S korántsem biztos, hogy a kormányzat hosszú távon képes biztosítani a nyugdíjakat. Éppen azért, mert felrúgták a biztosítási befektetések módjára működő magánpénztári működést.

Visszatérve ahhoz a szocialisztikus megoldáshoz, ami a pillanatnyi befizetésekből próbálja nem éhen halasztani a nyugdíjasokat. S amihez kétségtelenül kell a népszaporulat. Feltéve azt, hogy a majdani években a munkába állók befizetőivé válnak a rendszernek, és nem kényszerközmunkából próbálnak majd éppen hogy túlélni. Alkalmasint közmunka: a közrabszolgák nyomott bére alkalmasint a majdani nyugdíjelvárásokat is csökkenti az állammal szemben. Így hosszabb távon akkor is hasznosnak ítélheti Selmeczi Gabriella, a nyugdíj-védelmi ex-lady, ha jelenleg csak a szegényedési spirált hajtja. Azért az említett kijelentéshez mégis csak végtelen bizalom kell. Az építészekben megbízva. De mondott azért persze mást is a politikusok gyöngye.

Azt például, hogy: „biztatjuk is a fiatal édesanyákat, fiatalokat, diploma előtt állókat, diplomásokat, hogy vállaljanak nyugodtan gyermeket”. Ugye, milyen szép mondat. Ha eltekintünk attól, hogy előtte családi adókedvezményről és a részmunkaidős foglalkoztatás bővítéséről esik szó, akár Ratkó Anna is mondhatta volna. Így is, mivel a családi adókedvezményhez leginkább adóköteles családi bevétel, a részmunkaidőhöz pedig munkahely szükségeltetik. Ha pedig a közrabszolgaságot kivesszük a rendszerből, akkor egyikből kevesebb jut, mint a másikból. A közmunka-bérből pedig reprezentáljon Selmeczi Gabriella, és járassa egyetemre a lányát Orbán Viktor Svájcba. S tanulni, nem az egyetem melletti sarkon pénzt keresni. Koldulással. Úgyhogy mégis inkább egy igazi Ratkó-szemléletű mondat hagyta el a nyilatkozó száját, ha ez így el bírt hangozni. Noha kétségtelen, hogy a gyermekvállalás kérdése nem csak pénz kérdése. Azért nem árt, ha nem a gyermekszegénység demonstrációs anyaga születik a világra.

Habár a „nem csak pénz kérdése” gondolatot már nem Selmeczi Gabriella fejtegette csak. Ezt már Novák Előd emelte ki a népesség-gazdálkodási kupacból. Miközben megtámogatta az Országgyűlés köreiből is Selmeczi Gabriella nyugdíj-monológját. Annyiban, hogy a majdani befizetők kapcsán megemlékezett a nyugdíjakról, és a családi adókedvezményekről is. A jobbikos politikus ezt nyilatkozatot az Országgyűlés újonnan megalakult népesedéspolitikai albizottságának elnökeként tette. Úgyhogy a Fidesz egy rossz szót sem szólhat a Jobbikra. A politikusaik már egész jól megtanultak kánonban énekelni a kiosztott kottákból. De Ratkó Anna szelleme sem panaszkodhat. Novák Előd a négygyermekes családmodell népszerűsítése mellett tette le a voksát. Ami akár burkolt bejelentése lehetett annak is, hogy jövőre elölről kezdheti a pelenkázási gyakorlatokat. Igaz, sem ő, sem kedves neje nem közmunkában valósítják meg magukat. „Csak” közpénzen.

Andrew_s

Kormánycsodák lépten-nyomva

A választási kampány közvetlen történései, illetve az ukrajnai események árnyékában a látszólagos surranó pályákon is zajlanak az események. Az egészségügyben és az iskolák környékén is. Helyenként szinte csodaszámba menő történések sorozatával. Majdnem akkora csodákkal, mint amilyen fideszes támogatottság százhúszszázalékos tervtúlteljesítése lenne.

Selmeczi Gabriella például az egészségügyben látott csodát az elmúlt éveket összegezve. Amiben egyébként teljesen igaza van. A személyes és családi okokból elkövetett szembesülések során magam is sokszor tapasztaltam az egészségügy csodáját. Amennyiben csoda, hogy még működik. Nem ott, ahol esetleg a Fidesz-szóvivő jár egy olyan VIP-eljárás keretében, melyben alighanem a kozmetikai kezelés is benne foglaltatik. Ott, ahova az átlag közrabszolga és állampolgár fordulhat meg a bajával, baleseti sérülésével. Ott ahol sokszor maga Hippokratész tevékenykedik. Szellemiségében, és elkötelezettségében. Ahol a napi csodák történnek. Az elherdált nyugdíjvagyonért felelős szóvivő pártjának korfa-lefejező törekvéseinek ellenére. Csodák márpedig tényleg vannak. Függetlenül attól, hogy a napokban már az ország egyik fő-csodatevője is elment lepedőellenőrzésre. Nem a hitvesi hálószobák egyikébe, hanem a magyar-ukrán határ egészségügyi helyeire. De minden nem lehet tökéletes. Még akkor sem, ha már két éve megmondta Kerényi Imre fővajákos, hogy Orbán Viktor egyfajta utazó főcsakrája az országnak. Aki nélkül még az árvíz sem lenne az igazi. A géz aztán végképpen nem. Az oktatásügyről nem is beszélve.

Márpedig, de! Beszélve! Balog Zoltán, aki nem fővajákos, csak rabszolgaügyi miniszter és titkos egyházfi, igenis beszélt az iskolákról. Mégpedig a kivételes őszinteség hangján. Kijelentve, hogy az „iskolák lehetőséget teremtenek az egyházak számára, hogy szolgálják a társadalmat, a nemzetet”. Amiből a mellékmondat kicsit érdekesen értendő annak a fényében, hogy Balog Zoltán egy lelkésztársa bőszen kirekesztő szólamok közepette avatott Horthy-bálványt egy templomban. Alighanem a befogadást hirdető Jézus nagyobb megcsúfolására. Ellenben a kijelentés eleje valóban nagy igazságot rejthet. A hittan tanrendbe-szuszakolása például kétségtelenül jelzi, hogy az iskolák valóban nagy lehetőségeket teremtettek az egyházaknak. Illusztrálva a kijelentés illusztris helyével, a hódmezővásárhelyi Református Ótemplommal. Egyébként azt eszembe sincs kétségbe vonni, hogy az egyházi oktatásnak nagy hagyományai vannak. Ahogy azt sem, hogy történelmileg jelentős oktatási eredményeket mutathatnak fel az egyházi iskolák. Annyira, hogy volt idő, amikor a számottevő iskolák mind papi fennhatóság alatt álltak, és volt idő, amikor a skolasztika maga volt az oktatási reform. Anno az 1200-as években.

Ma azonban visszás az, amikor az elvileg szekularizált állam iskolarendszerében a túlhatalom látszatával bír bármelyik egyház, vagy bármelyik ideológiai irányzat. Az összehasonlító vallástörténet, és a hittan ugyanis nem ugyanaz. Miközben az egyházaknak a centralizált irányításban szintén nagy hagyományai vannak. Így egy diktatúrában szinte adódhat az egyházakban kipróbált, és a rendszert karcolgató véleményeket el sem tűrő hierarchikus oktatási rendszer bevezetése. Az, amiben az egyházaktól függetlenül is teljes a szakmai és egzisztenciális kiszolgáltatottság. S persze a megteremtett kiszolgáltatottsággal való totális visszaélés. Például a portfolió-beszolgáltatási kötelezettséggel. Ami nem más, mint a tanár totális államosítása. A tapasztalatán nyugvó munkájának ellenszolgáltatás nélküli lenyúlásával. Olyan módon, hogy fel sem merül a szellemi termék lenyúlásának bárminemű ellentételezése a tárca részéről. Holott Balog Zoltán miniszterúrnak talán ezzel sem ártana foglalkoznia. Bár megértem. A tárcájában felhalmozott totális hozzá nem értést és tudáshiányt valamivel pótolni kell. Jelen esetben tanárok ezreinek munkáját felhasználva.

S jajj lehet annak, akinek kritikus véleménye van. Mert vannak helyek, ahol a felmondás réme egyben az árokszélre jutás szellemét is huhogtathatja. Az, hogy az emberekért felelős miniszter vezetésével élnek ezzel vissza, az akkor is szégyen lenne, ha nem az emberekre kellene felesküdt közszolgának lennie. De Balog Zoltán gerincét nem feszegetjük. Úgy sincs neki. Különben már rég kivizsgáltatta volna akár csak a gyanúját is annak, hogy egy tanárt a véleménye miatt üldöznek. Például azt a középiskolai tanárt, akit a jelek szerint a KLIK az ellenzéki véleménye miatt nem tart alkalmas magyartanárnak. Mindannyiszor utánanyúlva. Holott éppen az egyházak környékén tudhatnák sokan, hogy milyen veszélyt jelentett a B-listázás egykoron. Bár lehet, hogy éppen azt túlkompenzálva törlesztenek a hatalomhoz törleszkedve jelenleg sokan.

Úgyhogy, jöhet még a szavazások sztahanovista túlteljesítése is. Esetleg párthatározatban szögezve le, hogy az I. Feltsuthy Orbán Viktor pártjára leadott szavazatok kettőt érnek. Csoda lenne?

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Karácsonyi mérleg

Ingyenes ételosztás,
ahogy a Pesti Napló fotósa látta 1925-ben

A Karácsony jó alkalom lehetne arra, hogy a politikai hírek az uborkaszezont idézzék. Valamiért azonban sorra olvashattuk azokat a tudósításokat, amelyek egyáltalán nem ebbe a kategóriába sorolandók. Ahogy szigorúan véve nem is csak a karácsonyi ünnepkörhöz köthetőek. Miként azt láthattuk akkor, amikor tulajdonképpen egy folyamatos kommunikációs hullám alakult ki.

Alapvetően a családokkal, a gyermekekkel kapcsolatban, de tarkítva az olyan kijelentésekkel, amit Selmeczi Gabriella tett még pár napja. Miszerint a baloldal újra átvágná az embereket. Mondja ezt annak a pártnak a nevében, melynek Schmitt Pálja személyes garanciát vállalt a magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatban. Melyek államosítását éppen a vaniliáskarikák zsonglőrasszonya vezényelte le. Óhatatlanul olyan viszonyba kerülve a megbízhatóság, az őszinteség, és következetesség szellemeivel, mint Balog Zoltán a szerény, és nem hivalkodó alamizsnaosztogatással. Ellentétes viszonyt ápolva, és ezen hosszan elmerengve, önnön vállaikat veregetve. Amely viszonyukat egyébként pont az teszi nevetségessé, illetve siralmassá, hogy még közhírré is teszik. Szó szerint közhírré. Ami vagy egy magas szintű ostobaságot, illetve egy még magasabb szintű hatalmi arroganciát sejtett a háttérben. Bízva abban, hogy a hívek emlékezete rövid, és amúgy is szelektív vakságban szenvednek.

Selmeczi Gabriella, például az államosítva semmibe olvadt nyugdíj-megtakarításokkal a múltjában, alighanem a feledékenységben bízik, amikor az ellenzékről terjeszti feltételes módban azt, amit pártja már megtett. Míg Balog Zoltán lelkész gyermekalázó gesztusát az egyéb hírek teszik különösen visszatetszővé. Az, hogy kampányfogásként alkalmaz egy vacsoraosztást, az persze mutatja azt is, hogy lelkészként a Biblia nem tartozik a napi olvasmányai közé. Felvetve legfeljebb a lelkészi képesítésének, illetve tevékenységének megalapozott voltát. Azonban a Blaha Lujza téren sorakozó, és alkalomról alkalomra hosszabb, ételre váró sor puszta ténye is politikai önmérsékletre szólíthatná fel. Nem csak az Emmi miniszterét, hanem az egész kormányt. A karácsonyi ételosztásra kígyózó szegény-sor pedig különösen komoly ellenpontot jelent a miniszterelnök által is patronált egyik egyház lelkész-minisztere által megetetni vágyott negyven gyermekkel. Amely pontot az teszi kiemelten egy felkiáltójel alá, hogy az említett ételosztást nem egy, a kormányzat által annyit szajkózott, kereszténykonzervativizmust képviselő, és ennek jegyében köztámogatott egyház „követte el”. S az ételosztáson sem jelent meg a kormányzat. Vagy, a Fidesz nevében, Selmeczi Gabriella. Akár vaníliáskarikával, akár anélkül.

Remélem azonban, hogy a kormány – valakinél hátha jobban teljesítünk – kampányának igazságtartalmát nem azzal fogják alátámasztani, és vele a füvet is zöldebbre festeni a jövőben, hogy az említett ételosztásokat betiltják. Noha a hajléktalanokkal kapcsolatos, és a demagógiaháborúban rendeletileg alkalmazott, optikai fényezés mintájára sajnos még az sem kizárt. Hozatva, például Tarlós Istvánnal, egy rendeletet, ami alapján az ilyen ételosztások annyira rontják a látképet, illetve a környék közlekedését, hogy indokolt azok kiszorítása a városból. Mondjuk kitelepítve Okányba, vagy valami hasonlóan közeli helyre. Nem vitatva, hogy a kígyózó sor tényleg rontja a közlekedést. De sokkal jobb lenne, ha nem lenne szükség arra, hogy emberek ezreinek, esetleg a puszta túlélésért kelljen ott kuncsorogniuk. Ha pedig a kormányzat gazdasági és szociális politikájából csak a tömeges szegényedésre telik, akkor legalább az általuk pártolt megannyi szervezet is beszállhatna a köztámogatásokba. Számos pontra kihelyezett ételosztást tarthatnának például az egyháznak elismert szervezetek, a CÖF, és a többiek. Erdő Péternek sem kellene annyit keresnie a segítendőket, ha körbenézne a hazában. Bár könnyen meglehet, hogy neki most a tesója dolgozata miatt is fő kicsit a feje. Talán nem is teljesen ok nélkül. De ez nem egy karácsonyi történet.

Ahogy sajnos az sem színesítette az ünnepi hírcsokrot, hogy bekövetkezett volna a nagy egyesítés. Nem a fizikában, és nem elméletben, hanem az ellenzék gyakorlatában. Ahogy nem kapta meg senki azt a pozitív programot sem, ami az utca emberének is érthetően fogalmazza meg az ellenzék cselekvési szándékait. Nem csak azt, hogy kit nem szeretnek. De talán, a pillanatnyi szkepszis ellenére, Szilveszterkor már erre bonthatunk pezsgőt. Addig meg lehet olvasgatni a híreket arról, hogy Fidesz-államtitkárok mennek ajándékot osztani, míg sokaknak üres marad a fa alja. Mert a kiválasztott családok támogatásában jobban teljesít a kormányzat. Kampányszerűen a szegényebbek közül válogatva. Míg országos programként például Felcsút báróján. Mert van, akinek egy teljes kormányzati ciklus a Karácsony. Milliárdos ajándékokkal.

Andrew_s

Balogh önvédelme és a fideszes lojalitás

Annak idején Balogh József rommá verte az élettársát, majd a vak komondorra fogta az esetet. A komondort felmentették, mert a képviselői bőrbe csomagolt hulladék csak beismerésbe került. Lehet várni azt a pillanatot, amikor Selmeczi Gabriella, összhangban a korábbi nyilatkozatával, felszólítja a távozásra a közéletből. Balogh József azonban nem tűnik egyelőre olyannak, aki távozni akarna.

Az eset pályaíve nem is ilyen egyszerű talán, hiszen a Fidesz köreiben nem is annyira probléma talán a családon belüli erőszak. Annak idején egyik jeles képviselőjük ugyanis gyakorlatilag az ágybazavarás releváns eszközének tekintette azt a néhány pofont, ami kijárhat a nem eleget szülő nőnek. Rá egy évre pedig a KDNP vélte megtalálni a nőkben minden frusztrációjuk okát. Miközben azért igyekeztek erős distinkciót család és család között. Attól függően, hogy láttamozta-e pap az eset jegyzőkönyvét vagy sem. Kiszorítva az élettársi kapcsolatokat a perifériára és lehetőleg a világból is. Márpedig, mint emlékszünk, a vak komondorban nem a feleség, hanem az élettárs botlott orcára. Márpedig ez esetleg enyhítő körülmény lehet a párttársak és a KDNP-s kollegák szemében.

Balogh József élettársa akkortájt feljelentést is tett az ügyben. Később azonban sajátos módon arról érkeztek a hírek, hogy megszünteti az élettársi viszonyt és hozzámegy feleségül a helyiérdekű Döbrögihez. Eközben a képviselő hallgatott, és a Fidesz is megelégedett azzal, hogy kiült a frakcióból. Aztán csak teltek a hónapok, mígnem elérkeztünk a jelenlegi beismerő nyilatkozatához, melynek alapján részben ököllel verte az akkor még csak élettársat. S a hatékonyabb gyerekre-beszélés érdekében a korlátba is beleverte néhányszor a nő fejét. Talán egy általa kicsit abnormálisan értelmezett leánykérési ceremónia részeként. Melynek végső sikere mögé utálnám azt hinni, hogy egy még nagyobb verés lett kilátásba helyezve. Az élettársnak, vagy valamely családtagjának. Arra az esetre, ha komolyan ellene vallana a nő, vagy nem menne hozzá feleségül. Törvényes feleségként ugyanis nehezebb lehet a férje elleni vallomásra kényszeríteni.

Ez a nem is annyira mellékes körülmény tompíthatja az élét a beismerő vallomásnak is. Egy jó ügyvéd alapos feljelentés és közvetlen bizonyítékok hiányában esetleg egy harmadfokú ejnye-bejnyévé teszi a képviselő elmarasztalását. Amennyiben ez lenne a végső forgatókönyv, akkor Balogh József végső soron egy komoly önvédelmi játszmába kezdett. A végén még ki fog esetleg derülni, hogy a nő öncsonkítást hajtott végre, és a beismerő vallomásban csak magára vállalta a képviselő a verést. Mármint azt, amit adott. Illetve azt, amit ezek szerint nem is adott, csak magára vállalt a fránya korlát helyett. Mert még a végén a korlát lebontására kényszerítenék. Azt pedig még a vak komondor is láthatja, hogy korlátoltan áll a világ egy párt színeiben, ahol az erőszak elfogadott. Annyira, hogy még a tömegek haláláért felelős vezető szobra kapcsán sem a szoborral van gond, hanem az arról hírt adó sajtóval. A kormánypárt végül is megteheti, a végén legfeljebb hoznak egy lex-Baloghot annak érdekében, hogy tovább öregbíthesse a jobboldal hírnevét.

Arra az esetre, ha a józanul legalább a saját érdekeit védeni képes képviselő önvédelmi reakciói nem lennének elegendőek. Ha az ügyészség megalapozottnak tekintené a beismerő vallomást. Ha a feleség mégis leporolná a memóriáját, vagy bátorságát. Ha Parlament kiadja majd a képviselőt, és nem talál olyan ügyvédet, aki egy ilyen morális buktát ne tudna megkenni édes-narancsos ízzel. Elérve azt a korábban említett, sarokba állítással egyenértékre súlyosbított büntetést. Mely enyhe megítélést előre vetíti a Parlamenti tiltakozás és annak fogadtatása. A tiltakozást, a korábbi kijelentése ellenére nem Selmeczi Gabriella szervezte, hanem a Demokratikus Koalíció (DK) hölgyei. Az immár feleségét meggyepáló képviselő társasága ellen tüntetők azonban ezzel, az elnöklő Latorcai János (KDNP) szerint, súlyosan veszélyeztették az ülés rendjét. Holott az időközben történtek alapján akár az elnök is elébe mehetett volna talán a problémának. Kérdés lehetne persze, hogy amennyiben a Fidesz nem csak olyan nőket jelölne képviselőnek, akik elég mazochisták a verések elviselésére, akkor is ez lett-e volna a reakció? Bár, azt hiszem, a veréstűrés nem, csak a feltétlen engedelmesség és gondolkodásmentes lojalitás lehet a felvételi követelmény.

Ebből a szempontból Balogh József esete lehet egyfajta indikátora annak, amilyen belső viszonyok uralkodhatnak a kormánypártok környékén. Amikor még a saját köreikből érkezett korábbi kijelentések is elszállnak a semmibe. Abban a pillanatban, amikor az ellenzék részéről kérnek hasonlót. Ekkor szinte automatikusan elutasítanak mindent. Ennek következtében még az a faramuci helyzet is előfordulhat, hogy Balogh József nem csak a büntetőügyet ússza meg, hanem éppen az ellenzéki fellépések miatt, akár örökletesen is képviselő és fideszes polgármester maradhat. A korlátos házába várva szeretettel továbbra is a hölgyeket egy kis lojalitás-tesztre. De nem kell aggódniuk, mert Selmeczi Gabriella majd megvédi őket.

---

Update (2013. november 06): Az Index híre szerint Fidesz kizárta Balogh Józsefet tagjai sorából. Ez azonban nyilvánvalóan nem jelenti automatikus távozását a Parlamentből, vagy a polgármesteri székből. Lemondani nem mond le, és szerinte nem úgy történtek a dolgok, ahogy közzé lettek tevődve. Mindenkit az ügyvédjéhez küld. Ennek alapján nagyon úgy tűnik, hogy lesz olyan jogi helyzet, amikor mégis csak a komondor tehet majd mindenről.

Andrew_s

Szegénynapra emlékezve

Forrás: Karitativ.hu

A szegénység elleni küzdelem világnapja környékét megelőzi a kenyér világnapja. Szép páros, mivel a szegénység nem egy esetben jár együtt éhezéssel. Még akkor is, ha ez csak relatív, a megfelelő táplálékot nélkülöző, de éhhalállal csak ritkán járó, éhezés. Ilyenkor talán különösen érzékenyek az emberek egyes hírekre.

Ilyen lehet az is, hogy gyermekrablónak néztek egy nőt, amiért a hírek szerint meg akart etetni egy gyereket. A gyermek anyjának jelenlétében elkövetett „rémtett” talán mégsem indokolt volna erőteljes rendőri beavatkozást. Mivel azonban a hírek egyelőre szegényesen szólnak a pontos körülményekről, aligha lehet egyértelmű választ adni a gyanú megalapozottságáról. Bár aligha hagynám magam sem, hogy egy gyereket csak úgy elvigyenek az anyja mellől zsíroskenyerezni. Szóval, könnyen lehet, hogy a rendőrségnek igaza van, és a kenyeres néni ellen mégis indokolt az eljárás. Ahogy részleges információk szóltak kezdetben arról is, hogy miként zajlott egy hajléktalan kiszolgálásának megtagadása a CBA-ban. Ami különben erősen idézi a demagógiák hajléktalanügyben amúgy is megfigyelhető háborúját. Sokkal inkább sejtetve a politikai akcionizmust, mintsem a realitásokat a híradások és kommentjeik mögött.

Az ugyanis világos, hogy a hírt közzétevő 444.hu joggal számíthatott az ellenzékkel csak kicsit szimpatizálók bősz kattintgatásaira. Különösen, mert sikerült a kormányhoz ismerten közel álló CBA-t megtenni pofozó-bábúnak. Elérve azt, hogy a CBA a bolt előtt fogja kiszolgálni az illető hajléktalant. ÉS? Mit old ez meg? Semmit. Az ugyanis a hétköznapok realitása, hogy igen: lehet olyan elhanyagolt állapotban valaki, ami irracionálissá, közegészségügyi kockázattá teszi beengedését egy élelmiszert forgalmazó üzletbe. S bár abban igaza lehet az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) jogászának, hogy „olyan feliratot például senki nem helyezhet el, hogy hajléktalanoknak tilos a belépés”, de egy élelmiszerüzletben a higiéniai viszonyok megtartására ugyanakkor joga lehet az üzlet tulajdonosának. Egyébként, egy indoklási bakugrással az EBH jogásza is elismeri ezt, de olyan indoklással, hogy a hajból szemmel láthatóan potyogó tetvekhez, vagy az üzletben kirázott bolhás kabáthoz köti ezt a jogot. Ami természetesen abszurd, hiszen az üzleten belül ugráló bolhák esetén már eső után köpönyeg.

Ezért maradhat a prevenció. S ezt, a józan belátás alapján, talán kár is lenne jogszabályban szabályozni. Függetlenül attól, hogy az ellenzéki kattokra vágyó portálgazdáknak jól esik, vagy sem belerúgni egy kormányközeli cégbe. Ugyanis valahogy az az érzésem,hogy ugyanők lennének igencsak hangosak, ha a következő olvasói levél a szag alapján szűrt vásárló bolt előtti ruhaátvizsgálásáról szólna. Természetesen tudván tudva, hogy az elhanyagoltság nem a lakhatási lehetőségekhez, hanem a személyes állapothoz köthető. Ami azért nem teljesen független az anyagi körülményektől sem. Ahogy azt sem vitatja, azt hiszem, senki, hogy az ilyen állapotba került emberek java része nem előre megfontolt szándékkal került vakaródzva büdösödő helyzetbe. Következésképpen a pillanatnyi közegészségügyi kockázatnak nem a tüneteit kellene elsősorban kezelni, hanem az okait. Márpedig a szegénység, a lecsúszás elleni küzdelemben sem a Pintér Sándor által annyira pártolt unortodox workfare, sem a Tarlós Istvánnak oly szimpatikus optikai tunning nem jelent segítséget.

Forrás: Karitativ.hu

Végső soron pont annyit érnek, mint azok a fórumhozzászólások, melyek a hajléktalanokat pártolóknak azt javasolják, hogy fogadják be őket a lakásukba. Akik az ilyen épületesen embertelen, demagóg és idióta beszólásokat megfogalmazzák, azok végső soron egyfajta protofasiszták. Ugyanis innentől már csak egy lépés, hogy a másik fizikai megsemmisítésében lássák minden gondjuk megoldást. Az idáig vezető úton is rendelkezve azzal a személyiség-problémával, hogy a problémák megoldását az probléma eltávolításában, és ne megoldásában lássák. S ezen a ponton nem lehet nem látni a lényei azonosságot a kormányzati, illetve tarlósi megoldás, valamint az említett vélemények között. Nem véletlen tehát, hogy a hajléktalanok kitiltásának politikája képes szimpátiahullámot kelteni azokban, akik rezonálnak az ilyesfajta húrok pengetésére. Így, miközben a gyermeket zsíroskenyérrel erőnek erejével megetetni akaró asszony is lehet elmeorvosi eset, a hajléktalankérdést a demagógiák szintjén megoldani akaróknak is lehet némi szocializáltsági problémájuk.

Így azoknak is, akik Selmeczi Gabriellához hasonlóan az energiaszolgáltatók államosítását előkészítő álszent ostobasággal akarják megmagyarázni, hogy mennyire jó lett a családoknak. A csökkenő energiaárak ugyanis világosan csökkenhetik például a kormányzat adóbevételeit is. Amit nyilvánvalóan máshonnan fognak kipótolni. Márpedig az elszegényedést aligha csökkenti, ha a családoknak nem a balzsebéből, hanem a jobb zsebéből húzzák ki a pénzt. A társadalom elszegényedését sem jelentősen csökkenti, ha a kormányzat a jövőtől vesz fel hiteleket. Legfeljebb a jobb oldali zsebből kihúzhatják a Jobbik-kártyát. Ami végső soron a hajléktalankérdés valós okainak felszámolását is ellenjavalhatja a kampány során a szélsőségekre is számító hatalom számára. S bár ezenközben lehet kampányfogásnak minősíteni, ha a DK ételt oszt a szegénység elleni világnapon, de annak, aki éhes, jobb megoldás lehet, mint a kormány aktuális sikerpropagandájának felolvasása. Melynek következő gyakorlati lépése talán az állateledelre kirótt extra adó. Nehogy a hajléktalan százvalahány forintért közel negyven deka, még éppen ehető, élelemhez jusson.

Andrew_s

Tahófrakcióügyi árnyék-sztori

Forrás: Cink

Az óvodai áthallásoktól sem mentes Illés Zoltán-ügy kapcsán további hullámok vetődtek partra. Ezek között Orbán Viktornak az elhatárolódása a személyi kultuszát tápláló mondattól, és államtitkárától hiányzik. Így legalább abban biztosak lehetünk, hogy a miniszterelnök elég langyosnak, melegnek és nyálasnak érezte a környezetvédelem önjelölt apostolának nyelvét. Ugyanakkor a reakciók mégsem teljesen érdektelenek.

Legelőbb is ugyebár a bírságorientált házelnök reakcióját érdemes figyelembe venni. Szerinte ugyanis a kormány nevében megszólaló államtitkár megjegyzése sértő ugyan, de nem annyira, hogy fel kellene lépni ellene. Ezzel Kövér László végső soron személyeskedési jogosítványt töltött ki mindenkinek. Így aztán, ha valamelyik képviselő azt találná mondani, hogy a bajsza nagyobb, mint az esze, akkor legfeljebb elmehet a piszoár mellé duzzogni. Mert még személyes sértésnek tekintve sem léphetne fel ellene. Ugyanakkor teljesen érthető a gesztus, mivel a korábbi komcsizásokért és az egyéb arrogáns megjegyzésekért önmagát is el kellett volna marasztalnia. Annyira pedig nem egy karakán figura, hogy kiálljon, és elnézést kérjen. Nem mintha Illés Zoltánban lett volna annyi gerinc, hogy ekként tegyen.

Annak ellenére, hogy Selmeczi Gabriella, az általa menetrendszerűen elvégzett bajnaizás nehéz munkáját kipihenendő mesélt Illés Zoltán bocsánatkéréséről. Ha ezt úgy értékeljük, hogy megvédte az államtitkárt, akkor Illés Zoltán kezdhet rettegni. Bár egy sms-re talán még azt követően is futni fogja. Az említett bocsánatkérést ugyanis ebben a formában, diszkréten, a pad alatt ejtette meg Illés Zoltán. Tehát, miközben a képviselőtárs szexista lehülyézése nagy plénum előtt zajlott, a bocsánatkérést mintha szégyellte volna Illés Zoltán államtitkár. Mintha nagyobb szégyen lenne elnézést kérnie a bunkóságért, mint tahó módon viselkednie a Parlamentben. Ami aligha szándékosan, de mégis megerősíti Vadai Ágnes véleményét arról, hogy a Fidesz-KDNP keretében egyfajta „tahófrakció” jött létre az egyre kevésbé tisztelhető Házban. Ami szinte nyilvánvalóan jelzi azt, hogy szakmailag sehol nincs az említett államtitkárság. Politika-szakmailag biztosan, de talán környezetvédelmileg sem.

A tiszai ciánkatasztrófa ugyanis nem hipotézis, hanem megtörtént, élővilággyilkos eseménye volt a nem is túl távoli múltnak. Szél Bernadett kérdése, hogy a tárca felkészült-e egy hasonló problémára a bánya esetleges újranyitása esetén korántsem feltétlenül nélkülöznek minden alapot. A kérdés mindaddig élő, amíg egyáltalán szóba kerülhet a cianidos technológiával működő bánya újranyitása. Akkor is, ha pillanatnyilag a román parlament nem állt ki az újranyitás mellett. Illás Zoltánnak tehát alapvetően egy szakmapolitikai kérdésre kellett volna, és szakmailag megalapozottan, válaszolnia. Erre volt válasz az arrogáns és enyhén szólva is neveletlen válasza. Bemutatva azt, hogy a szakmaiságot miként pótolja a verbális koki. Ebben is felzárkózva a miniszterelnökhöz. S valójában ez, jószerivel a surranó-pályán, tapasztalható jelenség legalább annyira elítélhető lenne, mint a személyi kultusz biankó kiszolgálása. Azonban ezt nyilvánvalóan nem fogja a kormánypárti frakció elítélni, mivel ebben az esetben számos államtitkáron és miniszteren is számon lehetne kérni a szakmaiságot. Amely számonkérést esetleg nem bírnák ki. Így Illés Zoltán nem csak a miniszterelnöknek tett egy bőven nyálas gesztust, hanem kormányzati kollegáinak is. Azzal, hogy eleve elutasított minden olyan szakmaiságot, amelynek következetes végigviteléért végső soron a fizetését kapja.

A miniszterelnök bemuta(ja),
ahogy a Parlamentben mennek a dolgok
Forrás: Hir24 videófelvétel

Ugyanezért kizárt, hogy akár maga lemond a pozíciójáról, akár a miniszterelnök lemondatja a közeljövőben. A kormányzati társak nem engednék lemondani, mivel ez számukra káros példát statuálna. Orbán Viktor pedig alighanem legalább két okból nem fogja lemondatni. Az egyik az, hogy azzal elismerné az általa képviselt humánpolitika újabb kudarcát. Ezt egyébként sem kockáztatná, de a kampányra fordulva biztosan nem fogja meglépni. A másik ok részben ezzel is, de az előbbiekkel is összefügg. Illés Zoltán lemondatása után folytatni kellene a sort az oktatáshoz nem értő Hoffmann Rózsával, vagy a családpolitikához nem értő, de abba folyamatosan belebeszélő Rétvári Bencével, és a többiekkel. Ha azonban valóban szakemberek töltenék be a szakpolitikai pozíciókat, akkor Orbán Viktor nehezebben érezhetné magát, a félvakok között félszeműként, univerzális zseninek. Márpedig az, aki mindenben maga szeretne kézileg vezérelten intézkedni, mert ebben látja a hatalmi önmegvalósításának zálogát, az nem fogja ezt a lehetőséget megteremteni.

Tehát Illés Zoltán, az sms-kultúra lovagja maradni fog. Immár Kövér László tahósági jogosítványával is a zsebében. S persze a munka alóli felmentéssel, mivel a házelnök szerint teljesen rendben van, ha egy kormánytag konkrét, a munkáját érintő kérdésre nem érdemben, hanem személyeskedéssel válaszol. Miközben érdemes gyorsan szétnézni azügyben is, hogy Illés Zoltán, illetve Kövér László gumicsont-generátora milyen lényeges, de sokkal súlyosabb kormányzati lépésről igyekszik elterelni a figyelmet.

Andrew_s

Kapkodni, csak trehányan...

Koncepciós találóskérdés: Ki? Mit? Hol?

A Fidesz szóvivője megnyilatkozott. Okozott ugyan némi csalódást, de nem tért el a szokott irányvonaltól. A csalódás oka az, hogy vártam egy jó kis Bajnai-gárdázást, de az Selmeczi Gabriellától elmaradt, Noha a Fidelitas megadta már az alaphangot. Ha a közleményük címében csúsztattak is.

A Fidelitas közleménye ugyanis azzal a címmel jelent meg, hogy „Magyarországnak nincs szüksége szélsőségekre”, amivel akár maximálisan egyet is lehet érteni. Különösen a közelmúltban, rendőri felvezetéssel zajlott gárdaavatásra gondolva. A Fidelitas-t azonban az a szélsőség nem zavarja. Számukra, mint a Fidesz utánpótlás-válogatottja számára az ezek szerint nem szélsőség. Ahogy az ultrákat sem ítélik el. Csak azokat, akiket a felsőbb irányvonal már korábban kinevezett Bajnai-gárdának. Közleményükből csak az nem derül ki, hogy milyen akciót ítélnek el konkrétan, és így a „Bajnai-gárda ma ismét bebizonyította” mondattöredék is elszáll a semmibe. Nem lehet ugyanis tudni, hogy mivel és mit is bizonyított be az általuk elítélt szervezet. Ebből ugyanis kiderülne, hogy a Fidesz üldözési mániája most éppen melyik szervezetet akarja azonosítani Bajnai-gárdaként. A trehányság tehát nyilvánvaló a Fidesz részéről. A bármikor aláírásra bírható alszervük képviselőinek valami koncepciós, bármikor bevethető piszkozatot nyomtak a kezébe. Amit a Fidelitas szolgaian és felülvizsgálat nélkül közzé is tett.

Majd megüzenjük mi rajzolódjon ki élesen a homályból.
Forrás: Fidesz.hu

De, visszatérve Selmeczi Gabriellához, szó esett a közlemény, csalódást nem keltő, irányvonaláról. Nem is kelthetett csalódást, mivel megmaradt a gyurcsányozásnál. Az legalább megy neki álmában kiflit majszolva is. Ebben az esetben leginkább a családok megtámadását rótta fel az ellenzéknek. Azzal, hogy szerinte a baloldali paktum a családokra a legveszélyesebb. Önmagában erre akár legyinthetne is bárki, mivel a Fidesz részéről már a tihanyi visszhang is „gyurcsányéktehetnekróla” felharmonikusokkal rezonál talán. A paktum részére ezúttal Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila megbeszélését jelentette. A „gyurcsányfóbia” abban érhető tetten, hogy a szóvivő-asszony szerint „Gyurcsány Ferenc diktálja az ütemet”. Jól láttatva, hogy az említett ellenzéki párosból kit tart Orbán Viktorra veszélyesebbnek. A Fidesz, Orbán Viktor, vagy Selmeczi Gabriella.

De mert a Fidesz közleménye tetszőleges hosszú lehet a saját berkeiben, az üresjáratokat egy kis segédbajnaizás töltötte ki. Ezúttal annak kapcsán, hogy a Vezér nyugalma érdekében igazán nála, mármint Bajnai Gordonnál is tüntethetnének a deviza-hitelesek. Csak azt felejtette elmesélni a könnyelmű asszony, hogy az Apró-villa és a Bajnai-villa közül melyiket keressék fel szerinte előbb a tüntetők. Márpedig ilyen bizonytalanságok meghagyásával még a Békemenet sem fog szépen, rendben közlekedni az ellenzéki vezetők lakhelye felé. A szóvivő asszony tehát szintén felületes maradt a nagy kapkodásban, hogy gyorsan bajnaigyurcsányozzon is már egy kicsit. Talán azt sem vette észre, hogy eközben igencsak meg szeretné mondani, hogy kitől kell tartani, és kinek hol kellene tüntetni. Talán megüzenve a Fidesz egyszerűbb lelkületű híveinek pontosan és lassan, hogy hátha megértik. Talán még mielőtt a családjukat elkezdené Selmeczi Gabriella megvédeni a Fidesz nevében. S természetesen megvédeni őket a bonyolult döntések terhétől is. Miként azt a Fidesz hű politológusa Fricz Tamás vizionálta.

Igaz, nem a Fidesz szavazói számára, hanem pont az ellenzékiek részére, mivel szerinte baloldali szavazókat szabadítják meg bonyolult döntések terhétől a Bajnai Gordon és Mesterházy Attila által megfogalmazott gondolatok. Fricz Tanmás jegyzetét különben a Fidesz portálja szintén hivatkozza. De talán enélkül sem jelenthetett volna problémát Selmeczi Gabriellának rápillantania, mielőtt mikrofonhoz lép. Talán így nem esett volna bele pont abba a megmondóemberi szerepbe, amit az ezek szerint szívükhöz, és eszméikhez közelállónak tekintett jegyzetíró az ellenzék szemére vet. Bár, még az is lehet, hogy szerinte úgysem olvassa el már senki a Fidesz-portál anyagait. Elvégre a köteles tudnivaló a hierarchia mentén leszivárog a vezértől az utolsó polgármesterig. Ott meg már úgyis parancsra megy majd minden. A köztájékoztatásban pedig úgysem a honi portál írott malasztja, hanem a szerkesztőknek adott instrukciók fogják meghatározni a képet, és a hangot.

Így aztán nyugodtan lehet felületes, vagy akár önleleplező mondatokat, közleményeket, biankó semmitmondásokat is közzé tenni. A nagy kapkodásban, hogy reagálni, gyurcsányozni, nyócévezni lehessen már egy kicsit. Hogy elmondhassák a vezérnek a napi jelentésben: „megtettük főnök az enapit”.

Andrew_s

Kontrademagógia devizaügyben

Komolyan azt hiszitek?

A devizahitelek kapcsán lassan a tyúk, a disznó és a sonkás rántotta meséje látszik kirajzolódni. Miközben, úgy tűnik teljesen mindegy, hogy ki kezdte, és mikor a hitelek népszerűsítését, a devizahiteleseket márpedig meg kell menteni. Főleg így kampány előtt. Függetlenül a valós felelősségektől. A jelenség nem új, és csak újabb arcátlan kihasználása az emberek manipulálhatóságának és a rossz döntéseiktől való elfordulásuknak. Így Orbán Viktor úgy döntött: kolbászból épít tyúkketrecet.

Ami nem azért gond, mert a bankokat azonnali hatállyal szentek gyülekezőhelyeivé szeretném kinevezni. Nem azok. A bankok olyan szerződési feltételekkel kínálták a devizahiteleket, melyeket az akkori törvények ott és akkor lehetővé tettek. Alighanem azoknak is hitelt adva, akik különben a kockázatosabb hitelfelvevői csoportba tartoztak. Kétségtelenül mohók voltak. De mohók és nem kevésbé felelőtlenek voltak azok is, akik a kockázati hitelfelvétel mellett döntöttek. Bevállalva azt, hogy a devizaárfolyamok nem csak számukra kedvezően alakulhatnak. A döntések sokaknak szinte biztosan a meghozatalkor is kockázatos volt. A kockázatot pedig csak növelte a Fidesz hatalomra kerülése. Azzal ugyanis aligha számolhatott bárki előre, hogy az új kormány a nemzeti valuta és a tőzsde megrángatásával kezdi meg ténykedését. Márpedig a Szíjjártó-Kósa páros ezen tevékenységéről a The New York Times is megemlékezett 2010. júniusában. A kormányzati tényezők, például Matolcsy György nyilatkozatai nyomán később rapszodikusan változó árfolyamokra pedig szintén emlékezhetünk.

Azonban az is tény, hogy amikor az emberek az egyre növekvő részletekkel találkoztak, akkor szinte biztosan egy rossz döntésként élték meg a devizaalapú hitelek felvételét. Amikor tehát az első Békemenet egy külső bűnbakot, rajtuk kívül álló okot kínált, akkor éltek az önmentegetés lehetőségével. Az emberek részéről érthető reakció, a hatalom részéről pedig arcátlan kihasználása ennek a reakciónak. Már csak azért is, mert azért alapvetően senkit nem köteleztek a hitel felvételére. Még akkor sem, ha Kocsis Máté gyakorlatilag ezt próbálja beleverni a csekély értelmű állampolgárok és hívek fejébe. Amikor tehát Orbán Viktor a hitelfelvevőket menti, akkor azért csak kikívánkozik pár kérdés ezügyben. Leginkább az, hogy kinek a pénzéből menti meg a bedőlt hiteleseket, és kit gazdagít például ezzel? Az ócsai lakóparkban résztvevő kivitelezők, például feltétlenül az utóbbiak közé tartoznak. A közös kárvallottjai pedig mindahányan vagyunk. A kormányzati mentőakciókra ugyanis aligha Orbán Viktor magánvagyona adja fedezetet.

A helyzet tehát nagyon úgy néz ki, hogy amikor a Vezér gondol egy nagyot, akkor a kampány potenciális célpontjait hirtelen elkezdik megsegíteni. Miközben arról persze elfelejt közvéleményt kutatni, hogy ki akar szolidáris lenni, és ki nem. Esetleg ki az, akinek a minimálbéréből, vagy a 47 ezer, mindenre elég, forintjából kellene szolidaritást vállalnia azokkal, akik a befektetésükben, hitelfelvételükben úgy vállaltak kockázatot, hogy a miniszterelnök most visszamenőlegesen is elmegy hozzájuk pelenkát mosni. Csak még nem lehet tudni, hogy az övékét mossa, vagy a sajátját attól való félelmében, hogy kiveszik a hatalmat a kezéből. Azt a hatalmat, amelynek az árát mindenkivel megfizetteti. Még akkor is, ha majd a trafikosok, kaszinótulajdonosok önkéntes felajánlásaiból fogják fedezni a kampány közvetlen költségeit. A kampányhoz közeli osztogatás, ezúttal mentőakciónak álcázva, jelenleg kormányzati pénzekből, és így mindannyiunk pénzéből dübörög.

De kérdésként merülhetne fel az is, hogy amikor valaki a majdani kaszinókban túl nagy tétet tesz, akkor is szaladni fognak megmenteni? Esetleg tetszőleges tőzsdeveszteség nyomán? Mert ez utóbbi esetben mindazok, akik az OTP-részvények árfolyamesésén vesztettek, szerintem elindulhatnának tüntetni a Parlamenthez. Hátha Orbán Viktor elkezd nekik pénzt osztani. Vagy ha nem Orbán Viktor, és nem pénzt, akkor legalább Selmeczi Gabriella osztogat majd vaníliás-karikát. Azt legalább jó eséllyel nem közpénzekből szerezte be annak idején. Esetleg az OTP-részvények vesztesége mégsem érdemli meg a nagy kampányhadjáratot? Mert hogyan is nézne ki, ha Orbán Viktor személyes ismeretségi köre kerülne olyan hírbe, hogy nyomában segélyhadjáratot kell folytatni?

Azonban természetesen mindezen felvetések azonnal okafogyottaknak tekinthetők, ha már előkészület alatt van a tőzsde-vesztesek kisegítését célzó előterjesztések, és a mentőakciókhoz szükséges pénz és kolbász Orbán Viktor, illetve a Fidesz vezetésének azon személyes vagyonából származik, amelyért személyesen voltak kint kapálni a krumpliföldön. Közmunkában. 47 ezerért.

Andrew_s

A forróságról Gyurcsány és Bajnai tehet

Forrás: Fidesz.hu

Az előrejelzések alapján jön az idei nyár legmelegebb időszaka. Az ember ilyenkor esetleg rosszabbul alszik. S arra ébred, hogy a Fidesz szóvivője azt csacsogja a fülébe: „Kánikuláról a Gyurcsány-Bajnai kormány tehet”. Majd meglibbenti szőke haját, és távozik a sajtótájékoztatóról. Amikor erre felébred az ember, akkor azt olvassa, hogy Selmeczi Gabriella szerint az ellenzék éppen a családokat ekézi.

Azt persze nem igazán lehet elvárni egy szegény főszóvivőtől, hogy ne azt mondja, amit elvár tőle pártjának nagyszerű vezére és a gátak géniusza. De azt talán igen, hogy legalább akkor tanúsítson némi önmérsékletet, amikor az ellenzéket lehazugozza. Nem is annyira a hatalmas tisztelet, és a kiugró moralitás miatt. Elvégre túlzott elvárásokat dehogy is mernék támasztani a Fidesz szóvivőjével szemben. Ám azért a magánnyugdíj-pénztárakat megvédő Selmeczi Gabriella szájából, kicsit furcsa az, amikor másokat nevez hazugnak. Nem annyira a másik feje felett derengő glória, hanem a lelkiismeret miatt. Jó, tudom, a túlzott elvárások a Fidesz-szóvivő felé. Azért persze kicsit unalmas az, hogy a Fidesz szerint az egész ellenzék azzal foglalkozik, hogy mitől lesz kicsit rosszabb mindenkinek. Bezzeg ők!

Hopp! Lehet, hogy itt a megoldás? Elvégre ellenzékként erősen képviselték a „minél rosszabb mindenkinek, annál jobb nekünk” elvét. Annyira, hogy még az EU-ba is elszaladtak kicsit jelentgetni. Így mégis lehet, hogy a Fidesz prominensei, és velük a szóvivők is megtalálták a tükröt? Vagy csak egészen egyszerűen egyfajta előremenekülést hajtanak végre? Mert ugyebár, amikor azt mondják, hogy az előző kormány tehet mindenről, akkor mégis csak eltávolítják egy kicsit a felelősséget. Természetesen önmaguktól. Ha pedig nem kormányon, akkor ellenzékként tehetnek mindenről. Előre. Mert két lehetőség van. Az emberek csak elhiszik részben azt, hogy még mindig az előző kormány tehet mindenről, és újabb sok évet adnak Orbánnak és kabinetjének. A Parlamentben. Ezzel nyernek. A másik lehetőség, hogy elvesztik a választásokat, és még esetleg az utcai zavargások is elmaradnak. Amivel ugyan kárba vész a 2006-os főpróba, de ezt bánnám legkevésbé.

A választási vereség nyomán nyilvánvalóan ellenzékbe vonulhatnak, és onnan lehet obstruálni mindent. Mert csak. Utána kiállni nagy melldöngetve, hogy bezzeg, ha maradtak volna, megcsinálták volna. Mert hát a parlamenti kétharmadhoz nem kell ellenzék. S tényleg sok mindent megcsináltak. Például az előző kormányzati ciklusuk alatt elindított hitelezéseket is az előző kormányzatra próbálják rámaszatolni. Holott a devizahiteleknek az első nagy pofont a hazai valutát és tőzsdét meghullámoztató Szijjártó-Kósa páros adta. A nevezettek pedig valahogy nem rémlenek a Gyurcsány-Bajnai kormányzás miniszteri stáblistájából. De Kocsis Mátétól nem elvárás, hogy ezt tudja, amikor nyilatkozik. Ami talán nem is baj, mert esetleg leszakadna a mennyezet, amikor kifejti, hogy a devizahitelekkel a „problémát a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idézték elő”. Bár akkor meg alighanem jönne a következő nyilatkozat arról, hogy a Lendvay utcai födém a Bajnai-gárda miatt gyengült meg.

A gárda miatt, akiket azért nem lehet nagyon felismerni, mert képesek nem egyenruhaszerű ruházatban közlekedve civilnek kiadni magukat. De a Fidesz leleményes emberei azt is tudják, hogy a gyermekek szegénységét is megünneplik, ha már a Fidesz által kinevezett vezérük tehet arról is. Amellett, hogy a kormánypártok titkos megfigyelői, szigorúan ürgebőrbe öltözve, azt is látták, amint titkos találkahelyeiken külön naphozó táncot lejtenek. A kánikula és a forróság érdekében természetesen. Egyfajta antitermékenységi, és buszonizzasztó varázslatként. Felidézve azokat az ősi időket, amikor a Gyurcsány-Bajnai kormányok, kormányülésen határozták meg, hogy hány Celsius-fok legyen az aznapi középhőmérséklet.

Vagy csak visszabóbiskoltam? Az nem jó, mert mindjárt Jön Selmeczi Gabriella és megmagyarázza...

Andrew_s